Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-07 / 209. szám
4 • PETŐFI NÍ Pi: • 1973. szeptember 7. OLVASÓINKÉ A SZÓ Huzavona a pincesor ügyében Mindenekelőtt arról szeretnék szót ejteni, hogy a településfejlesztési tervek megvalósulása révén szűkebb hazánk, Császártöltés is felzárkózott az erőteljes ütemben gyarapodó helységek sorába: ma már villany- és vízvezetékek, betonjárdák, valamint portalanitott utak hálózzák be a község belterületét, amely számos közhasznú létesítménnyel is gazdagodott a közelmúltban. Az említetteken felül örvendetes tény, hogy a modern családi házak is gombamódra nőttek ki a földből. A magánlakás-építési kedv persze most sincs szűnőben, jóllehet elég nehéz akadályok állnak a jelenlegi építkezni szándékozók előtt. Hogy miért? Mert hosszú ideje rendezetlen az új •otthonok helyének kisajátítási ügye. A Taverna presszó szomszédságában levő Keceli utcai pincesorról van szó. Legalább három éve annak, hogy a helyi tanács végrehajtó bizottsága döntött az említett terület kisajátításáról, s telekké történő felparcellázásáról. Néhány gazda pincéjét és földjét annak rendje-módja szerint megváltotta a hatóság, több tulajdonossal azonban nem sikerült megegyezni a vételárról. Az ügy még tavaly ősszel került az illetékes járásbíróság elé, amely csak idén áprilisban foglalkozott a beadvánnyal, s tartott helyszíni szemlét a kirendelt építésügyi szakértő társaságában. Akkor olyan hír kelt szárnyra, hogy a bíróság haladéktalanul meghozza végzését. Ez utóbbira sajnos máig sem került sor. Nemrégen a járási vezetők is gyors megoldást ígértek, de előrelépés azóta sem történt az ügyben. Érthetetlen ez a huzavona, amely sokunknak okoz kellemetlenséget, mivel telek hiányában nem kezdhetjük meg a császártöltési pincesorra tervezett lakásaink építését. Kérjük az illetékeseket, sürgősen döntsenek a szóban forgó kisajátítási vitában, s tegyék lehetővé, hogy mielőbb hozzáfoghassunk családi házaink megalapozásához! Valter Ferencné Császártöltés Kossuth u. 154. Megkülönböztetett hulladékgyűjtők Leányom, aki a Lászlófalvához tartozó borbási iskola nevelője, még az elmúlt tanév végén megbeszélte tanítványaival, hogy a nyári szünetben együttesen gyűjtenek hulladékvasat, azt a MÉH- nek adják át, s a kapott összeget közös kirándulásra fordítják. Minden az elképzelések szerint kezdődött. Aránylag könnyen sikerült találniuk egy közeli üzemel, ahol rendelkezésükre állt a nagymennyiségű hulladék. Mivel annak csak egy részét tudták elszállítani, így a többi vas elfu- varozására a községi KlSZ-szer- vezetet kérte fel a termelőegység vezetője. A fiatalok örömmel fogadták a „megbízást”, s nemcsak a saját gyűjtésüknek tekintett, de a pajtások által összeszedett vasmennyiséget is mihamar eljuttatták- a területileg illetékes MÉH-kirendeltségre. Ott zökkenőmentes volt az átadás, de nem így az elszámolás. Az átvevők ugyanis aszerint osztályozták a hulladékot, hogy a KISZ-esek, vagy az úttörők gyűj- tötték-e. Az előbbiek ugyanis 1 forint 40 fillért, az utóbbiaknak pedig csupán 40 fillért adtak a teljesen azonos „minőségű” szállítmány kilójáért. Ezekután aligha kelt meglepetést a közlés, hogy a tervezett nyári kirándulás meghiúsult, hiszen a kézhez kapott kevéske forint nem volt elegendő az említett program költségeinek fedezéséhez. Mikor tudomást szereztem a számomra visszásnak tűnő esetről, elhatároztam, hogy azt a nyilvánosság elé tárom. A közvélemény bevonásával szeretném megtudni: a MÉH vállalat milyen meggondolásból állapított meg minimális árat a borbási kisiskolások nevén átadott vasért, s miért értékelte fel csaknem négyszeresére az ugyanazon darabokból álló, de a KISZ-fiatalok gyűjtésének jogcímén beszállított hulladékot? Vajon hogyan egyeztethető össze ez á megkülönböztetés a tanyai diákok kedvezőtlen helyzetének javítása érdekében országosan kibontakozó megannyi segítő akcióval? Herczeg Istvánná Lászlófalva-alsó 2. Kerticsapra van szükségünk! Sok kecskeméti család nevében teszem szóvá, hogy jelenleg igen körülményes módon vagyunk kénytelenek beszerezni a háztartáshoz szükséges vízmennyiséget, összesen mintegy harmincán lakunk a Kada Elek utca 16. számú közművesítetlen házban — de csaknem ugyanennyi a környéken lakó, s hasonló gondokkal bajlódók száma is —, s naponta többször is kénytelenek vagyunk felkeresni a szemközti romos épületet, hogy az ottani csapból vizet nyerjünk. Sajnos közelünkben nincs közkút, ezért vagyunk gyakorta „vendégei” az életveszélyes állapotban levő épületnek, a vízforrás — korántsem ideális — helyének. Tarthatatlan állapot ez, a legsürgősebben változtatni kell rajta. Például oly módon, hogy kerticsapot szerelnek fel a házunk szomszédságában. Alig 4 méter hosszú cső lefektetésével — csupán ilyen távolságban húzódik a vízművek által kiépített főnyg- móvezeték — már teljesíthető kérésünk. Ez ügyben nemegyszer kopogtattunk a különböző hivatalokban, de sehol nem vették komolyan panaszunkat, következésképpen elmaradt az intézkedés is. Ezúton megismételjük kérésünket: illetékesek engedélyezzék, hogy a lakóépületünk mentén kerticsapot létesítünk. Mi vállaljuk, hogy a felmerülő munkát társadalmi összefogással végezzük el. Tatár Tibor Kecskemét, Kada Elek u. 16. (és még 12 aláírás) Nyugdíjban, aktív pihenésben MEZŐGAZDASÁGI Könyvespolc Hamarosan fél esztendeje lesz, hogy nyugdíjba vonult Vin- cze Ferenc, aki csaknem tizenkét évig volt Kiskunhalas Város Tanácsának elnöke. Ha valaki ilyen minőségben akkora népszerűségnek örvend városában, mint a sokak által csak Feri bácsinak vagy Vincze elvtársnak szólított egykori tanácselnök, az már-már a csodával határos. Népszerűsége azonban túlnőtt a város, a megye, sőt bízvást mondhatjuk, az ország határain is. Erre bizonyíték az a tíz és tízezer ember, aki számon tartja őt, és minden adandó alkalommal felkeresi, üdvözli, gratulál neki. Amikor nyugalomba vontulása alkalmából megkapta a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést — ez év április első napjaiban —, még külföldről is hozott a posta gratulációt. Miből táplálkozik, honnan ered ez a népszerűség? A titok olyan egyszerű, hogy nem is illik titoknak nevezni: az emberek szere- tete, a gondjaikkal, örömeikkel való azonosulás képessége, a segítőszándéknak minden körülmények között történő megnyilvánulása, a szavakban, viselkedésben, életmódban kifejezésre jutó közvetlenség. Ezeket az erényeket természetesen nem lehet semmiféle tanfolyamon, iskolában, egyétemen megtanulni. De ha lehetne is, Feri bácsinak erre nem volt szüksége, mert mindezeket otthonról hozta, hogy később, már felnőtt fejjel kibontakoztassa a kommunista ember jellemvonásait a mozgalomban, a számtalan pártfeladat teljesítése során. Amikor lakásának ajtaján becsöngetek, s ő maga nyit ajtót, megállapítom magamban, hogy szerencsém van. Most keresem ugyanis harmadszor. Amikor említettem neki, jóízűt nevet és a szobába tessékel. — Tudod, hány funkcióm van, amióta nyugdíjas vagyok? Kilenc. Érted? Illetve most már csak hét — mondja tréfásan és mosolyogva, aztán sorolni kezdi. Arra a kérdésre, hogy mint nyugdíjas hogyan érzi magát, ha nem is válaszolna, látnám, hogy jól. Nyugodtabb, kipihentebb, mint például egy évvel ezelőtt, ö azonban válaszol: — Amíg tanácselnök voltam, csak két Tardillal tudtam aludni. Most egy is elég ahhoz, hogy este elaludjak. Tudod milyen nagy dolog ez? Aztán a másik: rendszeresen ebédelek. Azelőtt hány és hány alkalommal nem volt időm az ebédre. Egyszerűen nem volt időm. Menni kellett, vagy hozzám jöttek. Reggel hatkor, léi hatkor keltem. Most például ma is nyolckor keltem ki az ágyból, mert az este egy kicsit dolgoztam. Ezt úgy értsd, hogy éjfélig. De nem érdekes, mert reggel addig alszom, ameddig akarok. Vincze Feri bácsi ideális riportalany, s ez nem csoda, hiszen amint később megtudom, maga is soKszor írt újságokba, sőt szerkesztett is. — Édesapám rézöntő volt a Ganz-gyárban, de a szakmát abba kellett hagynia, mérgezés miatt. Aztán, mint üzemi segédtiszt dolgozott a vasútnál, ahonnan 1939-ben ment nyugdíjba. Közben, a Tanácsköztársaság idején a Salgótarjáni Járási Direktórium titkára volt. Én Salgótarjánban jártam elemi és polgári iskolába, majd a kereskedelmibe Kaposvárott és Pestúhelyen. Letöltöttem a katonaidőmet, utána megtanultam a villamosgép kezelői szakmát, s elhelyezkedtem a vasútnál, mint segéddíjas kocsifelíró. Más lehetőség nem volt. Később úgynevezett átmenesztő- ként dolgoztam 1940. október elejéig, akkor behívtak katonának, de alig egy év múlva — 1941 közepén — egészségügyi okokból leszereltek. Ügy gondoltam, megúsztam a háborút, de nem így történt, mert 1943-ban újra behívtak és egy hadikórházhoz kerültem. Ezt a kórházat a németek 1945 februárjában mindenestől elhurcolták Németországba, s természetesen nekem is mennem kellett a kórházzal. A mintegy 1200 emberen kívül három vonatszerelvényt töltöttek meg a gyógyszerek, műszerek, röntgen- készülékek, 1500 teljesen felszerelt kórházi ágy stb. Azt talán mondanom sem kell, hogy a kórháznak nyilas vezetése volt. Mi azonban megindítottuk a harcot a hazamenetelért. Nemcsak az embereket, a kórházat is meg akartuk menteni — sorolja Feri bácsi. Később elmondja, hogy már ott, a kórházban indítottak egy stencilezett lapot „Magunk között” címmel. Ennek egyik szerkesztője és rendszeres írója Vincze Ferenc volt, de nem sokáig. Merész hangú, az akkori német politikát élesen bíráló cikkeiért, de különösen a Számoljunk fel Nyugattal című írásáért eltiltották a szerkesztőségi munkától, ő azonban Rózsavölgyi Ferenc néven tovább írt: publicisztikát és verseket. — Amikor hazatérhettem, 1946. szeptember 6-án, azonnal bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Vácott, ahol feleségemmel laktunk, beválasztottak a szociáldemokrata párt vezetőségébe. A kommunista párt javaslatára és útmutatása szerint megszerveztük a szociáldemokrata párton belül a balodalt.- majd'íi két párt egyesülése előtt én és jó néhány elvtársam átlépliihk 'a kommunista pártba, s azt követően nyilvános pártnapokón elmondtuk átlépésünk okait, lelepleztük a szociáldemokrata párt jobboldali beállítottságú tagjainak törekvéseit. Időközben én a párt javaslatára beiratkoztam az akkor még József Nádor Műszaki és Gazdasági Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának közigazgatási szakára, ahol csupán egy évet végezhettem, mert közbeszólt a betegség: kórház, szanatórium — mondja élete fordulóit Kiskunhalas nyugdíjas tanácselnöke, és kint az előszobában megszólal a csengő. A postás jött, a nyugdíjat hozta. Amíg átesnek az „adminisztráción”, azt az iratcsomót tanulmányozom, amelyiket Feri bácsi hozott be. A dosszién Személyi okmányok felirat. Benne különböző igazolványok, oklevelek, tagsági könyvek, régi újságok, a már említett Magunk között és a Váci Híradó 1945—46—47-es számai. A dosszié alatt egy vaskos könyv. Felütöm és meglepődve látom, hogy a Magyar Tanácsköztársaság összes törvényei, rendeletéi a Proletár Könyvkiadó 1919-es kiadásában. Ritka példány, amit Feri bácsi az édesapjától „örökölt”. Úgy őrzi. mint a szeme fényét. — Most kaptam először nyugdíjat. Eddig csak előleget küldtek — ül vissza a székbe, s ott folytatja, ahol a csengetés előtt abba maradt a beszélgetés. — Az egyesülés után tagja lettem az MDP váci városi végrehajtó bizottságának, s elláttam a városi nemzeti bizottsági titkári teendőket is ... Vincze Ferenc elvtársra, mint jó elméleti felkészültséggel rendelkező kommunistára úgyszólván az élet minden területén szükség volt és ő valamennyi pártmegbízatást készséggel vállalt és erejéhez, tehetségéhez mérten megoldott. Rá mindig és minden körülmények között számítani lehetett. így aztán volt az OTI váci kerületénél pénztáros, Baján ugyancsak az ŐTI-nál személyzeti vezető, főkönyvelő, a Népbolt Vállalat személyzeti előadója, vállalati igazgató, járási tanácstitkár, majd elnökhelyettes. Az ellenforradalom kitörésekor Budapesten, a tanácsakadémián tanult, önként jelentkezett -oá tKüV.c.rkerületi.:; pártbizottság fegyveres védelmére. November elsején már Baján van, s november negyediké után a megyei pártbizottság és a megyei tanács javaslatára a Bajai Városi Tanács elnöke lett. majd 1958-ban Kiskunhalasra került. Előbb, mint a végrehajtó bizottság titkára, később pedig, 1961-től mint a városi tanács elnöke... — A tél folyamán majd hozzáfogok, hogy elrendezzem az iratalmát. Tudod, milyen jó szórakozás lesz ez nekem? Szembe találom magam az akkori időkkel, ifjúságom kavargásával. Arra is gondoltam már, hogy megírom az emlékeimet, de erre jól fel kell készülni. Ha majd egyszer több időm lesz — teszi hoz- zás némi önáltatáSsal a hangjában. Mert mikor lesz több ideje a hét funkció mellett egy nyugdíjasnak. Mikor? Gál Sándor Balázs Sándor — Filius István: Zöldségkülönlegességek Angolul: artiehoke, hollandul: artisjoK, olaszul: carcioío, oroszul: ar- ticsok, magyarul. articsóka. Hallani még csak hallottak róla, de ki evett: articsókát zöldbabbal, articsókasalátát, hercegovinál articsókát? Hát, bizony nem cseng olyan ismerősen a magyar füleknek, mint a töltöttkáposzta, vagy á pörkölt Hokedlival. Es ezen az articsókán kívül még hány étel van, amelyek mind hiányoznak a családi otthonok asztalairól és az éttermek étlapjáról?! Európa déli és nyugati országaiban legalább 15—20 olyan zöldségnövényt termesztenek és fogyasztanak, amelyről a magyar ember még csak nem is hallott. Vagy, ha találkozik is velük világjáró kőrútján, hát utálkozva elhúzza a száját és képzeletében rögtön felidézi a rántottcsirke mennyei emlékét. Az eredmény súlyos kilókban mutatkozik *meg. A többnyire nem kívánt súlyfölösleg oka, hogy túlzottan sok zsírt, szénhidrátot fogyasztunk, zöldségfélékből, gyümölcsből viszont aránytalanul kevesebbet. A szakemberek szerint egy felnőttnek évente 110—120 kg zöldséget kell fogyasztania, hogy szervezete elegendő vitaminhoz és ásványi sóhoz jusson. A Jelenlegi zöldségfogyasztás 80 kiló személyenként. Nincs talán elegendő zöldségféle nálunk? A piaci kínálat alapján valóban nagyon szegényes a hazai választék. Miért? Elsősorban azért, mert kevés zöldségfélét termesztünk. Másodsorban pedig azért, mert hatnak a belénk nevelt és helytelen „magyaros” étkezési szokások. Nem nagyon szeretjük a zöld színű spárgát, paprikát, babot. Annak ellenére sem, hogy vitamintartalmuk jobb, mint a fehér szinűeké és ízben sem maradnak el a többitől. A szerzők mindenesetre igyekeztek étvágyat kelteni az új ízekhez, s velük együtt reméljük, hogy az általuk leírt 32 zöldségkülönlegesség közül jó péhány, éppúgy bevonul majd a magyar ételek sorába, mint egy évszázada a paprika, a paradicsom, vagy korábban a zöldbab, bu-gonya és a csemegekukorica, Ezért e növényeket részletesen ismertetik, termesztésükhöz gyakorlati tanácsokat adnak, sőt közük a magyar Ízlésnek legjobban megfelelő ételrecepteket is. A kötetet elsősorban a házikertek gazdáinak, a kisüzemek vállalkozó szellemű kertészeinek ajánljuk, azzal a iréfhénnyel, hogy a nagyüzemi szakemberek is felfigyelnek maid rá. Zöldségtermesztők zsebkönyve az USA-ból A szerző, J. E. Knott Kaliforniában, a Davisi Egyetem zöldségtermesztési tanszékének professzora. Könyvében összegyűjtötte a zöldségtermesztésre vonatkozó alapvetően fontos informál ciókat, hogy ezzel is segítséget nyújtson mind az egyetemek, főiskolák hallgatóinak, mind pedig a farmereknek.'»Mrt m> ViU ÍUJIHI A Zöldségtermesztők zsebkönyve öt kiadást ért meg, az ötödiket fordította le Karácsony Tamás kertészmérnök, aki a könyvre 1071-ben, amerikai tanulmányútja során figyelt fel. A zsebkönyv érdemei, hogy tömören, áttekinthetően közli a leglényegesebb adatokat; diáknak és termesztőnek azonnali segítséget nyújt a tanulásban és a munkában; nem kell szakkönyvek tucatját áttanulmányozni az érdekelt téma megismeréséhez, végül az új típusú szakkönyv jó példája lehet Magyarországon. Az átdolgozáskor mindenesetre kimaradtak azok az adatok, amelyeit a hazai szakembergárdának semmit sem mondanak. A meglevők segítségével viszont kétségkívül emelhető zöldség- termesztésünk színvonala. Kiegészítésképpen bekerült még a magyar zöldségtermesztésben engedélyezett növényvédő-, gyomirtó és csávázószerek teljes listája. Érdekesek a talajjal, tápanyag-visz- szapótlással, az öntözéssel, betakarítással, magtermesztéssel, talajfertőtlenítéssel, csírázásgátlással, zöldségszabványokkal foglalkozó fejezetek. A leönyv lelke a bőséges tárgymutató, segítségével pillanatok alatí kikereshető a kérdéses téma. Helyezzék vissza a buszmegállót! Bácsborsód határőrközség A közelmúltban katonai rangot — határőrközség címet — kapott Bácsborsód. A megtisztelő cím átadásán megjelent dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Balogh Sándor ezredes, a BM Határőrség Országos Parancsnokságának képviselője. Ott voltak a bajai járási párt-, állami és tömegszervezetek vezetői és a határőrség kerületi parancsnokságának vezetői is. A határmenti dolgozók politikai mozgalmát Nagylak község dolgozói 1966-ban kezdeményezték, s azóta az országhatár mentén hetven község (Bács-Kiskun megyében Katymár, Ga- ra, Kelebia, Bácsborsód) dolgozói csatlakoztak a mozgalomhoz. A határőrközségben élő emberek megértették, hogy a határőrizet csak a lakosság és a határőrök közötti jó viszony kialakításával, az együttműködéssel oldható meg. Ezért önként vállalják, hogy mindent megtesznek a község határszakaszának biztonságos őrzéséért. 75 éves asszony vagyok, így el- hihetik, hogy nem könnyű már a tollat fognom. Hogy mégis ezt teszem, annak oka az a legutóbbi — az utazóközönség érdekeit sértő — Volán-iintézkedés, amelynek révén a kecskeméti köztemető előtti eredeti helyétől 30 méter távolságra helyezték át a 12-es számú autóbusz megállóját. Felháborodva olvastam e döntés kevésbé meggyőzőnek tűnő magyarázatát, amely a Petőfi Népe augusztus 16-i számának Hirek rovatában jelent meg. A tájékoztatásban foglaltak — véleményem szerint — nem felelnek meg a valóságnak. Mint a temető gyakori látogatója és a busz utasa, ezúton adom közre — mások nevében is — az üggyel kapcsolatos észrevételemet. Köztudott, hogy a csuklós rendszerű autóbuszokon hátul kalauz is tartózkodik, akinek egyebek között feladata ellenőrizni a feles leszállást, s jelezni a kocsi indulását. Vagyis a sofőrnek nem szükséges kizárólag a visszapillantó tükörben látottak alapján indítani a járatot. Amennyiben kisebb befogadóképességű kocsi van forgalomban — ilyen sokszor megtörténik —, az nem ívben áll meg, a vezetője tehát figyelemmel kísérheti az utasok fel- és leszállását. Az említett információ a balesetek megelőzésére hivatkozva tartja indokoltnak a megálló áthelyezését. Nos, az igazság az, hogy a jelenlegi helyzetben nagyobb a balesetek veszélye. Mégpedig azért, mert a megállóhely szomszédságában tucatszámra parkíroznak, vagy éppen mozognak a személyautók, s csak azok között cikázva lehet megközelíteni a járatot. Hát kinek jó ez? Az utazóközönségnek semmiképpen! És még valamit: hiába helyeznek el pihenőpadokat itt, azokra nem fog ülni senki az idegtépő motorzaj miatt. A kilátásba helyezett fedett váró építésére pénzt költeni csak pazarlás, hiszen a megálló áthelyezése nem lehet megfellebezhetet- len, megváltozhatatlan döntés. Ügy tudom, a Volán az utasokért van és nem fordítva. Akkor pedig meg kell hallgatnia az idős emberek és az egyéb utasok kérését: helyezzék vissza a 12-es busz megállóját eredeti helyére, s ezáltal teremtsék meg a köztemető nagylétszámú látogatóinak utazási kényelmét! Szabó néni Kecskemét A szerk. megjegyzése: Hasonló tartalmú levéllel kereste fel szerkesztőségünket Nagy Jánosné, Sevecsek András és Vadai Ferenc kecskeméti olvasónk, mások pedig telefonon és személyesen fejezték ki a közöltekkel megegyező véleményüket. Ezekután kíváncsian várjuk a Volán 9-es számú Vállalat és a Kecskeméti Városi Tanács illetékeseinek az üggyel kapcsolatos újbóli vizsgálatának eredményeiről, s a tett intézkedésről szóló — minden bizonnyal megnyugtató — értesítését, amelynek szintén helyet adunk lapunk hasábjain, összeállította: Velkei Árpád Mivel érdemelte ki Bácsborsód lakossága a katonai rangot? Azzal, hogy a község dolgozói állampolgári kötelességüknek mind a termelésben, mind a határőrizet segítésében a követelmények szerint eleget tesznek. A falu felnőtt lakossága minden ellenszolgáltatás nélkül, önként, erkölcsi elkötelezettségből vállalja, hogy nyíltan konkrét tevékenységet végez az államhatár biztonságos őrizetének elősegítése céljából. Az államhatár rendjére és őrizetére vonatkozó kormányrendeleteket betartják. A lakosság és a határőrök között az elmúlt években olyan politikai, kulturális és sportkapcsolat alakult ki, amely biztosíték a további eredményes együttműködésre. Bácsborsódon a határ őrzésének segítéséről minden jelentősebb rendezvényen szó esik. Tanácsülésen önálló napirendként szokták megvitatni a lakosság és a határőrség kapcsolatát. A község vezetői szükség szerint tájékoztatják az őrs beosztottjait a községben folyó politikai és gazdasági munka eredményeiről és a nehézségekről, problémákról is. A falu lakói nagyra becsülik a határőröket, mert azok aktívan részt vesznek a községben szervezett társadalmi munkákban. Így volt ez a gyógyszertár és a művelődési ház építésekor, az utcák parkosításakor és a tizenhat kilométeres betonjárda építésekor is. A falu lakosságának éberségét jelzi, hogy amikor a község határszakaszán idegen, gyanús személyek jelennek meg, azt azonnal jelzik a határőröknek. Különösen Somogyi Ernő, Szől- lősi Sándor, Kovács Kálmán és Molnár József bácsborsódi lakosok kapcsolódnak be aktívan a határőrizeti munka segítésébe. A határőrség kerületi parancsnoksága a megtisztelő cím átadása alkalmából Bácsborsód lakóit „A hazaszeretet bizonyítványa” feliratú oklevéllel jutalmazta, amely a község dolgozóinak vállalását tartalmazza. A helyi ha tárőrök pedig emlékzászlót kaptak a dolgozóktól. A határőrség • Balogh Sándor ezredes ünnepi beszédét mondja. országos parancsnoka Kiváló határőr jelvénnyel tüntette ki: Molnár József, ifj. Király János, Kovács Kálmán, Szőllösi Antal Egyed Izsák Balázs bácsborsódi lakosokat. Többen jutalmat, vagy dicsérő oklevelet kaptak. A határőrközség cím átadásán került sor az Ifjú Gárda-raj avatására is- Gazsó Béla
