Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-18 / 218. szám
PETŐFI NÉPE Hadgyakorlat Az MTI-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a magyar néphadsereg. valamint a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsopor: kijelölt egységei szeptember 17—22. között az éves felkészítési tervnek megfelelően közös hadgyakorlatot tartanak. Ünnepség Orgoványon Szombaton szép őszi napsütésben ünneplő ruhás -asszonyok, férfiak gyülekeztek 'az orgo- ványi művelődési ház előtt. Tíz órára mindenki elfoglalta a helyét a nagyteremben, ahol Enhoffer József elnök köszöntötte _a Sallai Imre Termelőszövetkezet megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlés résztvevőit. Mint mondta, Orgoványon elsőként 1948. szeptember 15-én 120 holdnyi területtel, tizenegy, család összefogásával alakult meg a Sallai Imre Tszcs. 1950. augusztus 20-án alakult meg az orgo- ványi Alkotmány Termelőszövetkezet, amellyel 1961-ben egyesültek. Az eredményt egyetlen számadattal szemléltette az elnök: jelenleg 33 millió forint a vagyonuk. Az ünnepség további részében kitüntetéseket adott át a termelőszövetkezet elnöke. Az évforduló alkalmából Szepesi Sándor brigádvezető, id. Lóczi • Horváth Ignác adott át Vígh Kiváló pártmunkás oklevelet József párttitkárnak. (Kovács János felvétele) Kálmán, id. Németh János és Magyar József termelőszövetkezeti tagok a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést kaptak. Horváth Ignác, a járási párt- bizottság első titkára Vígh Józsefnek, a termelőszövetkezet párttitkárának Kiváló pártmunkás oklevelet adott át. Ezenkívül ötvennyolcán törzsgárda- jelvényt és pénzjutalmat kaptak. Fővárosi színészek, kecskeméti beat-zenekar műsorával folytatódott az egész napos program. T. L. A DUNA—TISZA KÖZI NAPOK KERETESEN a Kiskunhalas és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a Baromfiipari Országos Vállalat kisknnhaiasi gyára, a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Szövetkezet közős termékbemutatót tart a Fegyveres Erők Klubjában (Kiskunhalas, Petőfi u. 5—7.). 1973. szeptember 23-án (vasárnap) 18 órakor: A baromfi szerepe a korszerű táplálkozásban A szövetkezet kóstolóval egybekötött bemutatót tart a baromfiipar termékeiből. Ezzel egyidőben főzelék- és kéSzételkonzervek is bemutatásra kerülnek. 20 órakor: divatbemutató a Kiskun Aruház női és férfi felsörubázati cikkekből Szeptember 30-án (vasárnap) 18 órakor: Mit gyárt a kiskunhalasi szövetkezeti ipar? A KISKUNHALASI ÁFÉSZ ÉS A FA ÉS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET termékeinek bemutatója. A rendezvényekre mindenkit szereiettel hív és vár a RENDEZŐSÉG 1399 A kereskedelmi szakmunkásképzésről A lakosság áruellátása, a kereskedelmi munka mindennapi téma az újságokban. A szerkesztőségbe érkező levelek százai is tanúsítják, hogy mennyire nem mindegy, kik és hogyan adják reggelente kezünkbe a t.;je tenyeret ... A panaszok, -'agy dicséretek is nagyon sokszo a vásárló-eladó jó. vagy rossz -'iszonyáról szólnak. A szakemberré o- zés tehát meghatározza a kereskedelmi munka színvonalát. Bács-Kiskun megyében 1965- ben az I—III. éves kereskedelmi szakmunkástanulók összlétszáma még az 500-at sem érte el. Az 1972/73-as tanévben viszont már több mint ezerötszázan tanultak kereskedelmi szakmákat. A boltok, az éttermek, az eszpresszók, persze ugyanilyen mértékben szaporodtak. a szakemberképzésnek ezzel lépést kellett, tartani. Baján például 1965-ről 1973-ra -a kereskedelmi szakmunkástanulók száma 99-ről 277-re. Kalocsán 51-ről 212-re. Kecskeméten 259- ről 635-re, Kiskunhalason 80-ról 383-ra emelkedett. A legnagyobb fejlődés Kiskunhalason tapasztalható, ha azt vesszük figyelembe, hogy nyolc év alatt a létszám majdnem ötszörösére emelkedett. Ezzel arányosan viszont nem javultak az oktatási munka feltételei. Kiskunhalason például közel 300 felnőtt esti tagozaton kívánja megszerezni szakképesítését, a vendéglátó és kereskedelmi tanulóképző iskolában, amely a helyi Szűts József Általános Iskolában kapott ideiglenesen helvet, s a tárgyi, személyi adottságok már nem felelnek meg az oktatómunkával szemben támasztott, követelményeknek. Ezen a téren — Halason és másutt is — gyors intézkedésekre van szükség. A bővülő — ma már arról is beszélhetünk, hogy a differenciált igényeket kielégítő — áru- választék. a kereskedelem és a vevők kapcsolatában a minőségi munka (a szolgálatkészség, udvariasság. szaktudás stb.) javítását igényli, ami az oktatás színvonalának emelése nélkül elképzelhetetlen. Cs. K. segített a Dózsa termelőszövetkezet Üj tanterem Városföldön Az eddiginél sokkal jobb körülmények között tanulhatnak a városföldi Mindszenti úti iskola tanulói. Az iskolába főként a Dózsa Termelőszövetkezet dolgozóinak gyermekei járnak, s valószínűleg még hosszú ideig járni fognak, hiszen ez a tanyai iskola egyhamar nem jut a megszüntetés sorsára. Éppen ezért örvendetes, hogy a Dózsa Tsz fokozott figyelemmel, gondoskodással törődik a Mindszenti úti iskolával. Az elmúlt tanévben még egy szükségtanteremben tanult az egyik tanuló- csoport, s nem szükséges bizonygatni, hogy ez a körülmény kedvezőtlen volt az oktató-nevelő munkában. A nyáron egy új szárnnyal toldotta meg a régi épületet a termelőszövetkezet. A tágas, világos, műanyagpadlós osztályterem jó közérzetet teremt a gyerekek és a nevelők számára. Feltétlenül meg kell említeni az írásban, hogy a városföldi tanács is kivette a részét a Mindszenti úti iskola korszerűsítéséből. A volt szükségtantermet nevelő szobának és szertárnak alakította, parkettáztatta a szolgálati lakás szobáit, és hidroforral ellátott fürdőszobát is építtetett. A fürdőszoba ritka dolog a tanyai iskolákban ... K. Gy. # Üj épületszárnyat épített az iskolához a Dózsa Termelőszövetkezet. (Kontra György felvétele) Három tűzeset Szombaton, a késő esti órákban kigyulladt Fülöpszálláson a Forrás utca 4. szám alatti lakóépület. Pór Sándor háza részben leégett. A tűzhöz a kecskeméti állami, a fülöpszállási és a kiskőrösi önkéntes tűzoltók vonultak ki. A kár előreláthatólag meghaladja a 30 ezer forintot. A tűz keletkezési okának megállapítása céljából vizsgálatot indítottak. Vasárnap a Dunapataji Legeltetési Bizottság lucernakazla öngyulladás következtében lobbant lángra. A tűzhöz a kalocsai állami és a helyi önkéntes tűzoltók vonultak ki, s bár azonnal megkezdték a tűz lokalizálását, az anyagi kár 10 ezer forintra tehető. Vasárnap éjszaka Bácsbokodon az ÁFÉSZ egyik fészerében keletkezett tűz. A bajai állami és a helyi önkéntes tűzoltók a lángokat elfojtották. A tűz keletkezési okát vizsgálják és az anyagi kár felmérését megkezdték. FIGYELMETLENSÉG, GYORSHAJTÁS Halálos és súlyos közúti balesetek Szombat délelőtt tragikus közlekedési szerencsétlenség történt a petőfiszállási MÁV-állomás 1. számú sorompójánál, ahol a vasútvonalat földút keresztezi. Husz- ka Sándorné 47 éves, Csengele Május 1. utca 26. szám alatti lakos motorkerékpárjával Petőfi- szállásról a vasútvonal irányában haladt. A lezárt sorompóval és fénysorompóval ellátott vasúti átjáró megkerülésével akart áthaladni a vágányokon. Ekkor érkezett oda a miskolc—szegedi gyorsvonat 2702/b. számú szerelvénye, amelynek nekiütközött. Huszka Sándorné olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A gyorsvonat néhány perces tartózkodás után tovább indult. A balesetért a mozdony vezetőjén nem terhel' felelősség. Vasárnap hajnalban 4 óra után halálos baleset történt Kecskemét belterületén a megyeszékhely és Solt között vezető úton. Surá- nyi Gyula 18 éves Kisapostag. Petőfi utca 5. szám alatti lakos motorkerékpárjával tompított világítás mellett, mintegy 80 kilométeres sebességgel hajtott. A gyorshajtás és a figyelmetlenség miatt későn vette észre a vele azonos irányban közlekedő. End- rész Ferencné hajtotta lovas kocsit. amelv szabályosan ki volt világítva. A motoros nekiütközött a lovas kocsinak. Surányi Gvula olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Utasa Kosa László. Kisapostag, Ságvári utca 14. szám alatti lakost súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A rendőrség eljárást indított Török Miklós 32 éves budapesti lakos ellen, ugyanis Harta határában súlyos balesetet okozott. A délutáni órákban Trabant személygépkocsijával Solt irányában közlekedve elaludt, s az út jobb oldala felé kormányozta járművet. maid amikor felébredt visszarántotta a volánt, s a 6 méteres töltésről a mélybe zuhant. Tőrök Miklós és 25 éves felesége súlyosan megsérült. A személygépkocsiban 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. Nem rendelkezik vezetői igazolvánnyal Homoki Szabó György 22 éves, Kecskemét, Külső-Szabadság út 13. szám alatti lakos, ennek ellenére motorkerékpárra ült. s azzal 80 kilométeres sebességgel száguldozott a Ceglédi úton. Figvelmetlensége miatt nekiütközött Kovács Ferenc, Kecskemét, Fürdő utca 12 /b szám alatti lakos kerékpárjának. Kovács Ferencet a mentők a kórházba szállították. Homoki Szabó György ellen korábban szabálysértési eljárást indítottak, mert ittasan vezetett. G. G. • Lapzártakor érkezett • Békemozgalom kitüntető jelvény. Több mint 60 aktivistának adományozta az Országos Béketanács Elnökségié a Békemozgalom kitüntető jelvényt. Képünk: Garai Gábor Kossuth-díjas költő átveszi a kitüntetést Sebestyén líándornétól, az OBT főtitkárától. (MTI foto — Balaton József felv. — KS1 • Heath Írországban. Heath hrit miniszterelnök az ír Köztársaságba érkezett. Liam Cosgrave ír miniszterelnök (jobbról) fogadta a repülőtéren. (Telefoto—AP—MTI—KS) • Losonczi Pál távirata. VI. Gusztáv Adolf, Svédország királya elhunyta alkalmával Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki részvétét Svédország új uralkodójának, Károly Gusztáv királynak. • Elutazott Genfbe a magyar küldöttség. Púja Frigyes külügyini- nisztériumi államtitkár vezetésével hétfőn elutazott Genfbe a magyar küldöttség, amely részt vesz az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszán. A küldöttséget a repülőtéren Nagy János külügyminiszter-helyettes búcsúztatta. (MTI) • Vályi Péter állapota változatlan. Mint jelentettük, Vályi Pétert, a Minisztertanács elnökhelyettesét szombaton a miskolci Lenin Kohászati Művek acélmű öntőcsarnokában tett látogatásakor súlyos baleset érte: a forró öntecseket tartalmazó öntőgödör mellett megbotlott és az öntőgödörbe zuhant. A kíséretében levő Énekes Sándor, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója, aki segítségére sietett, utána zuhant. Mindkettőjüket a miskolci megyei kórházban ápolják. Hétfő esti orvosi jelentés szerint Vályi Péter állapota változatlanul súlyos, életveszélyes. Énekes Sándor állapota súlyos, nem élet- veszélyes. (MTI) Napközis óvodát avattak Egy év óta várva-várt eseményre tettek pontot tegnap délután Lajosrnizsén, amikor a 4 millió forintos költséggel épült napközis óvodát átadták rendeltetésének. A reprezentatív óvoda berendezése 300 ezer forintba került és 130 gyermeknek ad reggel 7-től délután fél 6-ig szórakozást, pihenést, ellátást. Dr. Csire Gé- záné vezető óvónő vette át az óvodát ünnepélyes keretek közt, s elmondotta, hogy tizenegy óvónő látja el a lajosmizsed gyerekek napközis óvodájának teendőit. Dicséretre, elismerésre méltó az az önzetlen összefogás, segítség, melyet Lajosmizse vállalatai és a lakosság egyaránt tett az óvoda létrehozásáért. A lakosság 315 ezer forint készpénzzel támogatta az építkezést, a Népfront Termelőszövetkezet felajánlotta, hogy a megnyitás után napi 20 liter tejet ad az óvodának ingyen. A háziipari szövetkezet vállalta a konyhai berendezések elkészítését, valamint a radiátorok védőburkolattal való ellátását. A Vegyesipari és Szolgáltató Közös Vállalkozás egy teljes szobaberendezést adott. A Vízgép Vállalat 100 ezer forinttal járult a létesítmény megépítéséhez. Az átadás előtt 2—3 nappal az apukák és jónéhány legényember is segítettek a berendezés elhelyezésében. A nagyközségi KISZ-bi- zottsághoz tartozó fiatalok a tereprendezésben nyújtottak elismerésre méltó segítséget. Az önzetlen munkából kivette részét a nőbizottság, a szülői munka- közösség is. Megható volt az ünnepség után a kis óvodásoki rögtönzött műsora, amellyel birtokukba vették a sok-sok játékkal berendezett tiszta, korszerű, napfényes óvodát. • Felvételünk a napközis óvodáról az átadás előtti pillanatban készült. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11.709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 1