Petőfi Népe, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-18 / 218. szám

1973. szeptember 18. • PETŐFI NÉPE • D i Délelőtt a játszótéren — (A szerző felvétele) Játszótér, olajfűtés, új óvoda Bátmonostoron megértik a határozatot örülnek a bátmonostori gyerekek, az óvodások, az iskolá­sok. Tartalmasabban tölthetik a játékra szánt órákat, hiszen hintával, mászókával felszerelt játszóteret kaptak. A Bátmo- nostorra látogatónak érdemes körülnézni az iskolában is, sőt, a tanácsházán is hallhat egy-két érdekes dolgot a község okta­tási intézményeiről. Közművelődés és könyvterjesztés A művelődésügy fontos részé­nek tekintik a könyvterjesztést a Művelt Nép képes tájékozta­tójának, a Könyvjelzőnek a szer­kesztői. Hihetünk tanácsaiknak, valóban jó portékát ajánlanak. Tartsák meg ezt a szokásukat. Nem arra törekszenek, hogy egy bizonyos könyvből minél több fogyjon, hanem az embe­rek művelődését, a kulturális igények növekedését kívánják segíteni. A könyvpropaganda hajdanán — tisztelet a kevés kivételnek — a terjesztésre szánt műveket válogatás nélkül dicsérte. A si- lányokat, a raktárban porosodó­kat is. Olykor többet költöttek az unalmas „elfekvő” kötetek reklámozására, mint értékes ki­adványok ismertetésére. Rövid távon célravezetőnek látszott a tájékoztatást a pillanatnyi keres­kedelmi, vállalati érdekeknek alárendelő módszer. Kiürültek a raktárak. Üj gazdára leltek a haszontalan, elhibázott vagy túl­zott példányszámban kiadott művek, növekedett a pénzbevé­tel. Később mutatkoztak a ká­ros hatások. Az emberek a rek­lámtól elsősorban pontos tájé­koztatást, eligazítást vártak. Ha csak egyszer is becsapva érzik magukat elvész, legalábbis meg­csappan a bizalom, csökken az ajánló szövegek, útmutatók, prospektusok hatása. A Könyvjelző — eddig — megbízható kalauznak bizonyult. A bronzról nem állították, hogy ezüst, az ezüstöt nem kiáltották ki aranynak. A könyvterjesztést a művelődésügy egészében szem­lélik. Tudják, hogy — végső so­ron, hosszabb távon — az or­szág kulturális állapotától függ az eladott könyvek száma. az igények alakulása. Felismerték, hogy a könyvterjesztők közvet­ve, közvetlenül érdekeltek a közművelődés hatékonyságának a növelésében. A Zenemű Kiadó igazgatója a lapban közölt nyi­latkozatában a koncertek láto­gatására, aktív muzsikálásra buzdítja az embereket. Fodor András arról beszélt, hogy az irodalom iránti érdeklődését részben egy könyvtárosnak kö­szönheti. Ma is hálásan gondol rá. A Könyvjelző hasznos mód­szeréit' terjesztésének a fóruma Innen tudtam meg, hogy első­ként Egerben foglalkozott a vá­rosi tanács végrehajtó bizottsá­ga a könyvterjesztés eredményei­vel, gondjaival. Kedvelt a Könyveiről beszél rovat. Most Makk Károly film­rendező számolt be olvasmány- élményeiről. A későbbi számok­ban bizonyára mód nyílik „név­telen” emberek könyvtárának a bemutatására is. H. N. Három gyár és egy szövetkezet — Több mozgásra, játszásra van szükségük a tanulóknak! — hangzott el nemegyszer ez a megállapítás a bátmonostori ne­velőtestület értekezletein. S hogy nem hiába, erre bizonyságul szol­gált, amikor idén áprilisban meg­kezdődött a munka az iskolával átellenben levő meglehetősen el­hanyagolt területen. Földgyalu, markoló, s munká­sok szorgos brigádja látott hoz­zá a bátmonostori játszótér épí­téséhez. Három bajai üzem, a Finom­posztó, a Kismotor- és Gépgyár, valamint -a Ganz -V+Uamosségi Gyár egy-egy szocialista brigádja vállalta, hogy önzetlen társadal­mi munkával örömet szerez Bát- monostor óvodásainak, iskolásai­nak. De nemcsak a három bajai gyár, hanem a helybeli Kossuth Termelőszövetkezet is alaposan kivette a részét a nagy munkából, földgépekkel és munkásokkal se­gítette az építkezést. A játszótér augusztus húszadi­kára készen állt. A gyerekek azonnal birtokba is vették, egész nap mozog a hinta, felszabadult vidámsággal telnek a játékra szánt órák. Ki a falak közül! Hogyan módosítja a játszótér a bátmonostori iskola munka­rendjét? A változás óriási az elő­ző tanévhez viszonyítva. Régeb­ben csak a négy fal között tölt- hették a tanuláson kívüli időt a napközisek. Az egészséges mozgásigény egy­re teljesebben elégülhet ki, hi­szen ebéd után, a szabad foglal­kozások alkalmával, és minden percet kihasználva játszhatnak, futkározhatnak a szabadban a ta­nulók. De változatosabbak a test- nevelé'sT“oFáR'"'es a 'spoHfögTälko-“ zások is. A játszóteret építő mun­kások egy 60 méteres és egy két­százötven méteres futópályát is készítettek, s így már semmr akadálya sincs a futóversenyek­nek. A társadalmi segítség újabb megnyilvánulása a hatvanezer forint értékű bátmonostori ját­szótér. De Oláh Imre, a községi tanács elnöke más példát is mond az összefogásra. — Egymillió forintos beruhá­zással óvodát építünk. Társadal­mi segítséggel és megyei támoga­tással készül 100 kisgyermek má­sodik otthona, amelynek átadását november hetedikére tervezzük. Nincs szükség piszkavasra A bátmonostori tanács „szívén” viseli a község oktatási intézmé­nyeinek gondjait. A nyáron 80 ezer forintos költséggel újították fel az iskolaépületet — persze, az igazi „segítség” az lenne ennek az elavult, vizes falu iskolának, ha újat építenének helyette. Erre azonban a Bátmonostori Községi Tanács egymagában képtelen, anyagi támogatásra lenne szük­sége az iskolépítéshez. Egy ideig még a szükségépület­ben kell tanulniuk a gyerekek­nek, de mennyivel jobb körülmé­nyek közt a tavalyiakhoz mér­ten! Nincs szükség piszkavasra, megszűnik az ormótlan vaskály­hák egészségtelen füstje. Nyolc olajkályhát kapott az iskola, az idén ősztől olajfűtés adja a tne- leget Ez a gondoskodás nem azt je­lenti, hogy a bátmonostori tanács, mivel nem tudná máshová tenni a pénzt, az iskolára, az óvodára költi. Ellenkezőleg, ez a gondol­kodás azt jelenti, hogy ebben á községben cselekvőén alkalmaz­zák az oktatás-nevelés fejleszté­sére vonatkozó határozatokat. És ez mindeViütt ajánlatos. Kontra György NYELVŐR A robaj, a moraj és társaik A hangutánzó szavaknak sok alakváltozatuk van, sok szabály­talan hangmegfeleléssel. Ennek az a magyarázata hogy nem egy­másból lettek, hanem egymás­tól többé-kevésbé függetlenül alakultak a magyar nyelvterület különböző részein. A csicsereg igének pl. ilyen változatai van­nak: csücsörög, csicsikol, csi- csog, csücsög, csincsereg, csicser- kél, csicserékel. Gyakoriak az alakpárok i$: dorombol — dö­römböl, dong — dong, nyikkan — nyekken. A hangutánzó szavak között megtaláljuk magukat a hango­kat is nyelvi formába öntés nél­kül. Ilyenek: bee, bim-bam. brum-brum, kong-bong, miau, tik-tak, züm-züm. Az igéket különböző csopor­tokra osztjuk. Az állatok hang­ját fejezik ki: béget, brekeg, cincog, ciripel, dörmög, kaffant, károg, kuruttyol, nyávog, röfög, turbékol, vartyog, vinnyog. Az -embernek a szokásostól eltérő hangmegnyilvánulásait tükrözik: böfög, csámcsog, fecseg, gügyög, hörög, selypít, szürcsöl, vacog, zokog. Közös emberi és állati hangok: hortyog, trüszköl, visít, zihál. A légköri tünemények hang­ját tükrözik, dörög, csattan, sü­vít, zúg, dördül. A vízzel kap­csolatos hangok: buggyan, fröcs- csen, loccsan, zubog. A gépek, szerkezetek zaját, tárgyak leesé­sét, egymásra hatását tükrözik: berreg, kattog, ketyeg, zakatol, csilingel, dong, kong, nyikorog, nyiszál, reccsen, zökken. Amint már előzőén említettük, az igéken kívül alakultak főne­vek (főként állatnevek a jellem­ző hang alapján) és melléknevek is. Sok állatnevet sorolhatunk fel: bakcsó, bíbic, cinege, cint- cér, cinke, csóka, fecske, kakukk, pinty, sirály, tücsök. A mellék­nevek közül már kevesebbet em­líthetünk: selyp, pösze, nyafka, potya, puha. A selyp és a pösze beszédhibára utal, a nyafka a nyafog-hoz kapcsolódik, a potya a potyog, pottyan szavakkal tart kapcsolatot, a puha a puffan, puhog igékkel van kapcsolatban: lágy tárgy esésének, lágy és ke­mény tárgy összeütközésének a hangját utánozza. A hangutánzó szavak gazdagsá­gának bemutatása után azt is bizonyítani tudjuk, hogy ilyen szavak egész nyelvtörténetünk folyamán keletkeztek. A XVI. századból való a csetepaté (csetten-pattan), a hebehurgya (hebeg), a lotyó (lötyög). A XVIII. században jegyezték föl a latyak és a husáng szót (ez utóbbi a suhog változata, a su- hángból hangátvetéssel lett). Ez időből való a kacaj is, amelynek -aj képzője később főként a hangutánzó főnevek képzőjévé lett. A nyelvújítás fel is hasz­nálta Kazinczy szerint „a ro­baj, moraj, zörej, zsibaj, dörej igen jó magyar szavak”. Ugyan­ilyen jó akkor a sóhaj és a rö- hej is. A fröccs (a fröccsen igé­ből) is a nyelvújítók elvonása a német Spritzer helyettesítésére. Az egészen új szavak közül kettőt említünk. A guriguri, a szabadalmaztatott görgős függöny­tartó ötletes névadásának a gu­rít, gurigázik ige az alapja. A lecsó elnevezése a locsog, locsol magas hangú párjából, a lecseg- ből ered. A névadás alapja az ételfajta híg, leveses, lecsegő volta. Kiss István ÚJ ÉVAD — ÚJ ARCOK Beszélgetés Biluska Annamáriával Tíz évvel ezelőtt vegezte a színművészeti főiskolát, a Román Népköztársaságban. A marosvá­sárhelyi tanulóevek után Sepsi- szentgyörgy, Nagyvárad követke­zett. Néhány hete a kecskeméti Katona József Színház tagja. Az évadnyitó társulati ülés után ez volt az első szava a társalgó­ban: — Egycsapásra megszeret­tem Kecskemétet; nagyon jól ér­zem magam. — Először van városunkban? — Igen! De sokat hallottam róla. Azt mondták, kedves vá­ros, ahol a közönség különösebb biztatás nélkül bejön a színház­ba. — A Film, Színház, Muzsiká­ban úgy nyilatkozott, hogy bol­dogan jön Kecskemétre. Miért? — Fazekas Lajos rendező, amikor együtt filmeztünk, sokat mesélt nekem szülővárosáról. Talán azért volt, hogy az első percektől otthon érzem magam. Azt látom, hogy nem csak egy­két ember akar újat, de sokan, nagyon sokan, összefogva igaz­gató, rendezők, színészek, mű­szakiak. Az is jó, hogy a színház épülete olyan, mint a nagyvára­di. Kétszeresen otthon érzem hát magam falai között. — Vannak barátai? — Igazán sok. Jó érzés, ha megismernek, megszeretnek. A romániai magyar írók közül Sü­tő Andrást, Kocsis Istvánt és Páskandi Gézát érzem jóbará­tomnak. A velük való igaz em­beri kapcsolat sokat segített a munkámban. — Kérem említsen meg néhá­nyat eddigi szerepeiből. — Idős szerepekkel kezdtem. Már kisiskolás koromban vén- lányt alakítottam. Később, a fő­iskolán, majd színész koromban sokféle feladatot kaptam. Ját­szottam többek között Moliére és Gorkij darabjaiban. A Csongor és Tündében Ilma alakját for­máltam meg. — Mit vár az új évadtól? — Szeretném, ha megkedvel­ne a közönség. Óhajtom, hogy ismerjük meg egymást azokkal, akikkel együtt dolgozunk, ve­gyük észre egymás értékeit. Iz­galom is van bennem a várako­záson kívül, ez talán természe­tes. De nyugtat, hogy az egyik rendezővel, Szőke Istvánnal együtt jártam Erdélyben, iskolá­ba. Shakespeare: Froilus és Cressida című darabjával kez­dünk; Cassandrát játszom ben­ne. — Mit csinál majd szabad ide­jében? — Ismerkedem a várossal. So­kat kószálok és úszom. Csodá­latos uszodájuk van. Magamba akarom szívni az itt élők beszé­dét, melyet gyönyörűnek tartok. — Mi okozza a legnagyobb örömet? — Ha a színpadon lehelek. — Van olyan apróság, jelen­téktelennek tűnő dolog is, mely­nek szintén tud örülni? — Ha nem. veszik észre raj­tam, hogy rossz kedvem van. Varga Mihály Zeneértő szakmunkástanulók? • Vaskos barna album. Az első bejegyzés dátuma pirossal alá­húzva; „1959. március 18-án az új tagokkal kibővített ifjúsági bi­zottság első ülése.” Alatta tizenegy név. Közülük jó néhány azóta az országhatárokon túl is ismertté vált. Katona Ágnes zongorajátéka, Kocsis Albert hegedűművészete, Szendrey-Karper László klasszikus gitárjátéka nemcsak Európa, hanem több más kontinens hangver­senylátogatói körében is elismerést szerzett a magyar zenekultúra számára. Az album kevésbé látványos — de semmivel sem kevésbé hasz­nos! — tevékenységükről tudósít. Tizenöt évvel ezelőtt több pálya­kezdő művésszel együtt az elsők között kezdeményezték a szakmun­kásképző kollégiumokban, munkásszállásokon, nyári táborokban ren­dezendő komolyzenei hangversenyeket. (Az albumban szereplő dá­tum megtévesztő: az 1957 nyarán a Zenművészek Szakszervezetének égisze alatt alakult ifjúsági bizottság tagjai az első két évben még nem vezettek naplót...) Az elmúlt másfél évtized alatt körülbelül 1100 koncertet, baráti találkozót tartottak a leendő szakmunkások körében, átlagosan nyolc­van fiatal előtt. Később munkásszállásokra is ellátogattak. Mintegy 700 hangversenyt adtak javarészt olyan fizikai dolgozókból álló kö­zönség előtt, amely még életében nem lépte át a koncerttermek kü­szöbét. Az akcióban részt vevő százötven művész útba ejtette a nyári építőtáborokat, szakmunkástaíluló-üdülőket. A becslések szerint 300 alkalommal léptek föl ezeken a helyeken. • A szóban forgó koncertekről sokat írtak az újságok, s nem volt ritka a rádiófelvétel és a tévéközvetítés sem. A nyilvánvalóan el­ismerésre méltó cél miatt: a szakmunkástanulók zeneértővé neve­lése megérdemli a közfigyelmet. A művészek is mindmáig szív­ügyüknek tartják ezeket a hangversenyeket, amelyek egyáltalán nem ideális körülmények között zajlanak. Félreértés ne essék: teljesen önként vállalt kötelezettség gyanánt, amiért tiszteletdíjat sem fo­gadnak el. Jelenleg tizennyolc öt-öt tagú csoportjuk lép föl éva­donként húsz szakmunkásképző kollégiumban, s mindenütt három műsort mutat be. Mindhárom afféle kötetlen ismerkedés a komoly­zenével. Esetenként egy-egy zenetörténeti korszakkal, egy-egy nagy­szerű művész munkásságával, vagy például valamelyik hangszerrel. A három kollégiumi zenés est után két zeneakadémiai hangverseny szerepel a gondosan összeállított programban. Két éve ugyanis rá­jöttek arra, hogy nemcsak a klasszikus értékű zenével kell megba- rátkoztatni a zömmel 14—17 évesekből álló közönséget, hanem a koncentterrhekkel is, különben később többeket a hely szokatlan- sága tart vissza a zeneélet helyi központjaitól. Az évad végén még egyszer találkoznak a fiatalok a művészekkel, immár többé-kevésbé ismerősökként. Ismét a megszokott környezetben, a kollégiumok­ban. Ezúttal zenés eszmecsere a program. Mindarról beszélgetnek, amit az évad során hallottak. • Nyaranta a balatonboglári szakmunkástanuló-üdülő a hangver­senyeit színhelye. Minden héten más-más — szintén öttagú — mű­vészcsoport tartózkodik itt, s három koncertet ad. Egyet helyben, az üdülő előcsarnokában, a másik kettőt pedig a Siófokon és Balr . ,n- lellén nyaraló szakmunkástanulók számára. A számok nyelvén alighanem képtelenség érzékel °tni, hogy tizen­öt év alatt hány fiatalban sikerült e rendezvények évén felébresz­teni az érdeklődést a komolyzene iránt. Még csuk fel sím lehet becsülni, hányán váltak közülük többé-kevésbé rendszeres hangver­senylátogatóvá. Lehet, hogy szám szerint nem sokan. De annyi bi­zonyos, hogy túlnyomó részük számára Bartók, Chopin, Glinka, Muszorgszkij, Verdi neve immár ismerősebben cseng, mint azelőtt. S minden bizonnyal szép számmal akad közöttük, aki már nem csa­varja el a rádió keresőgombját, ha az éterből az ő zenéjük t hallja. Kár volna azonban illúziókba ringatni magunkat. A többségben ...valószínűleg, .elhalványul, ezeknek- a koncerteknek az emléke. Sőt, talán a hatása is. Végtére is a szakmunkásképzés két-haromjves ideje alatt a legjobb esetben is csupán tizenkét-tizennyolc alkalom­mal részesei a fülük számára megszokott beatzenétől gyökeresen eltérő muzsikának. S ha egytől egyig igazi művészi élményt nyújtó esteket tételezünk is föl, akkor sincs többről szó, mint a lehetsé­ges hangverseny látogatók táborának gyarapításáról. Ezek a fiatalok ugyanis csak akkor kötnek tartós barátságot a zeneművészettel, ha a későbbiek során kiteljesedik bennük mindaz, aminek az alapjai­val megismertették őket. Azaz, ha a kulturális értékeket becsben tartó emberi-társadalmi közegbe kerülnek. • Csakhogy ilyen közeg kialakítása többnyire épp tőlük függ. Hi­szen a főváros, s néhány vidéki város — köztük Kecskemét — ki­vételével másutt még nemigen fejlődött ki állandó hangversenyélet. Pedig lehetőség már van rá: az ország különböző részein működő zeneiskolák évről évre újabb és újabb fiatalokat bocsátanak, ki, s közöttük szép számmal akad ígéretes tehetség és igényes zeneértő egyaránt. Érthető, hogy egyre több helyen követik a pesti példát. 1970-ben Győrött alakult meg a Zeneművész Szakszervezet első vi­déki ifjúsági bizottsága. Azóta Kecskeméten, Pécsett és Sopronban is munkához láttak a helybeli fiatal művészek. Nyilván azért, mert fölismerték' tulajdonképpen saját jövendő hangversenyközönségüket teremtik rr>eg. ha nem bízzák a véletlenre a komolyzene iránti von­zalom fölébresztését a szakmunkástanulók körében. Ennek a réteg­nek a zenei nevelése a legelhanyagoltabb. A hasonló korú közép- iskolások kötelező tantárgyként sajátítják el a zenei műveltség alap­jait. Igaz. ez korántsem jelent sokat, de mégiscsak több a semminél. Nem csoda, hogy közülük néhányan előbb-utóbb utat találnak Bach- hoz. Beethovenhez. Miért ne történhetne ez nagyjából ugyanígy a szakmunkástanulóknál is? — teszik föl a nagyon is kézen fekvő kér- öé<?+ 3 gvő*"’ i'ocskornéti, pécsi, soproni fiatal műveszek. S nagyon jó, hogy a maguk módján válaszolni is igyekeznek. • Legföljebb az egy kissé elgondolkoztató, hogy miért csak az említett négv helyen érzik ennek szükségét. Aligha árt, ha a tizen­ötödik évforduló alkalmából nemcsak az eredményekre gondolunk, hanem — erre is ... V. M. Villamosvezetőből - szobrász Nagyezsda Gyimcsina, volt leningrádi villa­mosvezető gyermekko­rától vonzódott a rajzo­láshoz. A közlekedési dolgozók kultúrházában különleges rajz- és szo­borkészítő tanfolyamo­kon vett részt. A képzőművészeti stú­dióban Nagyezsda elsa­játította a festészet és szobrászat alapelemeit, tanulmányozta az em­ber anatómiáját, gyak­ran járt múzeumokba és kiállításokra. Nagyezsda Gyimcsina a villamosvezető pálya helyett a hivatásos szob­rászművész útját válasz­totta. Tehetségének el­ismeréseképpen megbíz­ták, hogy készítse el [van Kotljakov mun­kásforradalmár emlék­művét, amelyet azóta már fel is állítottak Le- ningrádban. (APN — KS) • Nagyezsda Gyimcsina szoborkompozí­ciójának egyik alakja, a „Legyőzhetet­len”. (Foto; APN—KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom