Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-12 / 188. szám

1

VI Ü V E L Ő dIé S • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM

MŰVÉSZET

A legdrágább hangszer

Az idei anyanyelvi konferenciának talán még nagyobb a visszhangja, mint az előzőnek, amelyet 1970-ben tartottak. Ügy látszik" a dolog lényegének, értelmének társadalmi, méretű felismeréséhez szükség volt erre a három évre. Külföldön élő magyarok ezreinek képviselői jöttek el Szombathelyre, hogy ápolják kapcsolataikat az óhazával, Magyarországgal ; találkozzanak tudományának, irodalmának, művészetének küldötteivel és elvigyék a hírét: milyen ma a haza, milyen üzenetet küld az anyanyelv. Elviszik — egyéb hasznos útravalók között — a tengeren túlra, Európa sok országába, Ausztráliába, Afrikába, távoli tájakra, mindenhová, ahol magyarok élnek.

„Az öt világrészben szétszórt magyarság összetartozásának tudata oly becses kincs, amelyet minden magyar, kinek lelkében még nem némult el az anyanyelv csengése, nem halványodott el a közös történelmi múlt emléke, féltékenyen és aggódva őriz énjének legbelsőbb rejtekében ...”

Bárczi Géza nyel vészprof esz- szornak, az első — , Budapesten és Debrecenben megrendezett — anyanyelvi konferencia fővédnökének megnyitó beszédéből idéztünk. Bárczi Géza mellett akkor — akárcsak a mostani alkalommal — költők,. írók, tudósok, közéleti emberek, egyházi férfiak vállalták a védnök szerepét ezeri az igen fontos, a külföldön élő magyarság anyanyelvi műveltségének jövője szempontjából sorsdöntőnek tekinthető tanácskozáson.

Nagyon röviden és nagyon egyszerűen: arról van szó, hogy ezer és ezer magyar szülőktől született gyermek ne felejtsen el magyarul beszélni. Ha beilleszkedett is új hazája közösségébe, ha megtanulta is a nyelvet, amely •

nek közege körülveszi, ismerje, ápolja eredeti hazája nyelvét, kultúráját is.

A Magyarok Világszövetsége kezdeményezte ezt a találkozót. Fontos és súlyos okok késztették erre. Tapasztalatok, vizsgálódások során — európai országokban, az Egyesült Államokban — derült ki, hogy a kivándoroltak, külföldre szakadtak, a hazájukat elhagyottak gyermekei közül igen sokan (túlnyomó többségben) felejteni kezdik a magyar nyelvet. Otthon, családi körben, családi asztalnál, ismerősök és sorstársak között még beszélik ugyan — de mind hibásabban és gyengébben. S az „első nemzedék” is felejt. Beilleszkedni kíván az idegen nyelvi környezetbe és előfordul, hogy hosszú ideig el sem hagyja a száját magyar szó. Olvas. ír és ért magyarul, de nem beszél vagy alig, s nyelvi kultúrája . sorvad, szakadozik. Mind kevesebbet tud átadni az utódoknak.

Ezen az állapoton kíván változtatni az anyanyelvi konferenciák sora, — s két konferencia között az elvégzett nyelvművelő, kultúraterjesztő munka.

Az óhaza, erejéhez és lehetőségeihez mérten, az elszakadtak segítségére siet. Elsősorban a gyermekeikre gondol. Nem szeretné, hogy ajkukon elnémuljon a magyar szó, hogy ne legyen többé közük szülőhazájukhoz — apáik szülőhazájának — kultúrájához.

Tankönyveket, meséskönyveket küld a gyermekeknek. Olyan könyveket, amelyek felkeltik — vagy ébrentartják — érdeklődésüket az anyanyelv iránt. Teli rajzos ábrákkal, szellemes képekkel. versekkel, mondókákkal, játékos nyelvi feladványokkal. Ezek még a felnőttek érdeklődését is felkeltik. Felidézik emlékeiket, gyermekkorukat, az először' hallott magyar szavakat. Dalokat és játékokat. S ahogy forgatják a könyvet, mind erőteljesebben tér vissza az eliram- lott idő. (Ahogy egyikük megfogalmazta: miúd erőteljesebben és mind fájdalmasabban, hiszen „nappal angolul beszélünk, de éjszaka, magányunkban, rég használt anyanyelvűnkön álmodunk”.)

A konferencia részvevői lap- szerkesztőit, tanárok, tolmácsok, írók, költők, tudósok, s más foglalkozású külföldi magyarok — valamennyien megértették, hogy mit kínál Magyarország. Nyelvet, irodalmat, kultúrát, a múltat és a folyamatosságot. A „magyar nyelvű álmok” bátor folytatását, mondhatnánk. A szülőhaza nem akar sorsukba, életükbe beavatkozni. Kínálja, amit tud és amit a külföldön élő magyarok szívesen, szeretettek fogadnak: önmagát, a felszabadulás után újjáteremtett kultúrájával, szellemi értékeivel, kincseivel. S hogy ez mennyire nem kevés, aat a két anyanyelvi konferencia között érkezett levelek, javaslatok, reagálások és észrevételek mutatják.

A külföldön élő magyarok megértették a hívást.

Eljöttek Magyarországra — az idén Szombathelyre —, hogy felfogják a szülőföld üzenetét.

Hasznos útraválót visznek magukkal. Élményeket, találkozások emlékeit — és könyveket. Könyveket, amelyek! segítenek fenntartani messzi tájakon a magyar kultúra, a magyar nyelv élményét, folyamatosságát. Amelyek tudósítanak a mai, az új Ma- gyaraországról. Amelyekből a kint születettek, kint serdülők felidézhetik, megtanulhatják a nyelvet.

Ápolhatják azt a hangszert, amely minden hangszer között a legértékesebb és a legdrágább: az anyanyelvet.

T. I.

László Henrikné kincsei

Házak, hajók dióból és cukorból. A régi német népviselet féltve őrzött ruhadarabjai a szekrényekben és a fiókok mélyén. A hartai tortakészítő asszony meséli (életét. Lakásának tárgyai, a sokféle emlékek beszédesen idézik elénk a múltat.

• A szobában — ha a lány férjhez ment, kapott egy ilyen szekrényt, s szép festett ágyat.

A szegény lány barna alapon díszítetett, a gazdag kék alapra festetett. A szegény egy évig cselédeskedett, dolgozott a két bútordarabért. A vőlegény meg egy ilyen ládát kapott. Nézze csak az évszámot: 1913. Most ez érdekli a látogatókat, mióta a régi holmik gyűjtése divatba jött.

— Sok gyűjtő jár errefelé?

— Bizony. Pedig lassan már nem találnak semmit. Többnyire csak olyanoknál lelhetők fel régi tárgyak, akik semmi pénzért meg.nem válnának tőlük. A látogatók pár év alatt kiürítették a falut; sokan potom pénzért adták oda régi tárgyaikat.

Szemet-lelket gyönyörködtető bútordarabok; a falon festett könyvespolc, rajta száz, kétszáz éves könyvek, kapcsos bibliák. Messzi homályba vesző éveket- idéznek. A fal mellett hosszú pad, rajta az évszám: 1851. Mellette díszes rokka. A hetvenkét éves háziasszony. László Henrikné egy óriás korsót tart elém:

— A lakodalmomban ebben hozták fel a bort a pincéből. Nézze, rajta a szöveget: „Boros- kancsó az én nevem, mikor jó bor van bennem, aki iszik belőle, váljon egészségére. Éljen a haza!”

• Forzimmer — előszoba. —

Tetszenek a tányérjaim? Nekem is; ezért nem válnék meg tőlük. Pedig hányán, de hányán kérik! Voltak itt a Rádiótól, s újságírók, nem is egyszer, gyűjtők, múzeológusok, meg .sokan mások még. Mindig örülök, ha látom: más is gyönyörködik szeretett tárgyaimban.

Ezek a szüleimtől és nagyszíi- leimtől maradtak rám. Ilyeneket már nem csinálnak. Látja, van itt magyar, német, szlovák tányér, régebbi és újabb. Milyen izépen megférnek együtt! Nézze ezeket a finom mintákat.

László néni meglátja, hogy hosszan nézem a fejünk felett lógó, hatalmas gyönyörű lámpái. Ezt mondja nevetve:

— Megbolondulnak érte a ' gyűjtők. Várjon, mutatok még valamit!

• Haup és jankli. Bemegy a másik szobába, motoz a szekrény aljában, s máris jön kifelé, kezében, karján, hóna alatt mindenféle színes holmival, ruhákkal.

— Ez a szögletes kendősapka, a haup. A fejükön hordták a nők. Mindenki megcsodálta őket az utcán. Ez a másik gyöngyös, ez meg fekete, a gyászban viselték.

László néni egymás után simítja ki a régi ruhákat, emeli magasra, viszi közelebb a fényhez; nem tud betelni az élménynyel, újraéli a meszire tűnt éveket.

— Ez egy szoknya. (Felpróbálja.) — Ez egy harisnya, megtalpalva. Ebben jártunk az utcákon is. nem ázott át, mint a mostani cipők némelyike. Mindenki_ saját maga csinált mindent. Cipőt, ruhát, sokszor a bútorokat is.

Mutat egy díszes kötényt, és felsóhajt: — Hány ezer öltés van ebben! Lát még ilyesmit manapság? Sehol! És ez a kis pruszlik! Mindenki maga slingelte; kézimunka. És hozzá ez n fehér, bugyros ujjú ing.

Aztán férfiöltönyt mutat, régi, hartai német népviseletet.

— Ha valaki megnősült, ilyen vőlegényi ruhát kapott. Itt a súj- tásos nadrág hozzá, meg a jankli. (Ez amolyan pulóverféle.)

0 Templom — dióból. — Mesélik a helybeliek, hogy László néni szép tortákat készít.

— A lakodalmasok néha tízét, húszat is rendelnek egy esküvőre. Olyankor három-négy napon át azt csinálom. Készítek ház alakút, templom alakút, meg

0 László Henriimé népviseletben énekel.

hajó formájút, és sok mindenfélét még. Akarja látni fényképeken ?

— Miből vannak ezek a torták?

— Pörkölt torta; így hívjuk. Cukorból és dióbélből.

— Szerepelt a rádióban is, ugye?

— Tavaly. A férjem hajós volt, arra kértek, énekeljek nótákat, melyek a vízről szólnak. De szerepeltem én másutt is, sokat. A Duna menti Folklórfesztiválon legutóbb, a hartai együttessel. Tagja voltam a lánccsoportnak.

Varga Mihály

0 Az udvaron, a kész torta mellett.

Q Kiss J. Zoltán: Kecskeméti utcán

Pardi Anna

JÚNIUSBAN

Nagyanyám júniusban halt meg,

rózsák gyászindulója harsogott,

piros, fehér, rózsaszín, sárga hangjegyek tolongtak

a kiskertnyi kottapapíron.

Kiskertből ő csakhamar elindult, fájós gyomrára szorítva két kezét, búzatáblák konyha kövezetén járt, a hepe-hupás föld vödreiben, pipacsokkal, levágott kakasfejekkel, egy régi ebéddel ékeskedett a rét.

Szemhéja dermedő mezején

hét aranypötty libája hívogatni kezdte,

míg — menekülő bárány a közelgő farkassal —

egy tál élet az egy tál ürességgel megosztozott.

S ott feküdve, ott fehéren,

száz heves szívdobogás kapó fehér rózsánál fehérebben, bármily élő moccanást magához szorított.

Ám azokra, akik ágyát körülállták, alig ismert rá. Csak bólintgatott.

Zelk Zoltán

TE ISMERŐS

Karnyújtásnyira sincs még a nap — s már olyan ismerős az arcod, Rámájában ott ül még a perc .— s oly ismerős, oly közeli az arcod.

Te ismerős, te nagyon Közeli, tudod, milyen ismerős az arcod? hogy gyerekkorom udvaránál messzibb égitestre költözött a nap, hogy fényévek sem érik el a percei, mikor megláttalak!

Antalfy István

NE FUTHASSAK

Belekövültem a világba,

— borostyánba, őskori lárva — mozdulatlanná merevedve,. élve temettek a jelenbe, hogy ne futhassak a mezőre, hogy ne lássak a hegyen túlra, belekövülve az időbe, kell, hogy megszülethessek újra.

KÖNYVESPOLC

Kedves Mária!

Viszolygok az írók, tudósok, művészek, politikusok életének jelentéktelen intimitásait fontoskodva publikáló szenzációhajhász könyvektől. A magánélet szférájába tartozó értesülések csak akkor tartoznak a nyilvánosságra, ha lényegesen bővítik, módosítják az adott személyiségre vonatkozó ismereteinket, ha hozzájárulnak a. művek, tettek, alkotások mélyebb megértéséhez.

A Móricz Lili szerkesztésében, gondozásában, magyarázó jegyzeteivel megjelent Kedves Mária! az ilyen kiadványok közé tartozik. Szép, jó, hasznos könyv. Látszólag egy szerelem kivirágzásának, hervadásának regénye — levelekben elbeszélve. Könyv, amelyet nem az író teremtő fantáziája formált, alakított, csiszolt, hanem a megélt titkolt, majd világgá kiáltott remények, bízások, hitek, kétségek, örömek és a csalódások, hántások végtelen sora.

Móricz Zsigmondnak második feleségéhez, Simonyi Máriához írt leveleit tartalmazó kötetről van szó. A szerelmes, a mind kilátástalanabb élettel, az alkotás iszonyú gyötrelmeivel kínlódó író gondjainak a megszűnését várta a diadalmas beteljesüléstől. Ösztönzéseket, megújuló munkakedvet remélt Simonyi Máriától, szövetségest az életcsatában. Iszonyú szüksége volt rá, sokat foglalkozott közös' sorsukkal, élete szerves tartozékának tekintette.

Futó belelapozás után mégis kedvtelenül tettem le a kötetet. Úgy éreztem, hogy Móricz regényeiben, színdarabjaiban, novelláiban sokkal őszintébb, mint bizalmas leveleiben. Szenvedélyeinek inkább a füstjét, mint izzását, lángját éreztem — mondom a kötet felszínes böngészésekor. Irritáltak a közhelyes megszólítások. Móricz számára Simonyi Mária: Kedves Mária; Mária; En édes Bánatom; Édes Titok; Édes Kedves; Májuska Kedves; Kicsim; Nagyságos Simonyi Mária művésznő; Mária, Mária, Má- riácska, Majácska, Májuska; Kedves Májusom; Kicsi (de hányszor); Kicsim, babám, édes királynőm; Szívem (tucatszor); Szivecském; Drága kis Babám; Édes Szívem;. — azután, az „ámbraillatú korsó széttörését” követően, újra mindhalálig „Kedves Mária”.

A felszínt lehántva azonban iszonyú kínok, fergeteges örömök tárulkoznak az olvasó elé. Mert végtére is sokat mond az íróról, hogy így váltakoznak a levelekben az őszinteségek, a fogadkozások, a felnövök én magához, érdemes leszek én a maga szerelmére bizonygatások és á keresett pózok, modorosságok, a színházi világ sokszor szánalmas külsőségeihez való illeszkedések. édelgések. Mi sem bizonyítja meggyőzőbben ennek az életre szóló kapcsolatnak elemi erejét mint az, hogy Móricz sokszor még saját magából is kivetkezik. Mária kedvéért másnak mutatkozik, mint aki.

Egyetértünk Móricz Lilivel. A levelek közreadásával tartozott apjának, tartozott Máriának, tartozott mindazoknak, akik szerették és tisztelték őket, tartozott az irodalomnak.

Heltai Nándor

Pedagógusok közt Angliában

Durham hangulatos kisváros. Dombok veszik körül, és domb magasodik a város közepén is; azon áll az ősi székesegyház és a vár

Nyelvtanfolyamon vettem itt részt közel Skócia határához, Észak-Angliában. Első megfigyelésem: mintha tovább nőiesedett volna a pedagógus hivatás. A tavalyi poitiers-i tanfolyamról írott beszámolómban megiegyeztem. hogy a résztvevőknek majdnem .hetven százaléka nő volt. Dur- hamben a nők aránva nyolcvan százalék fölé került. A negyven- egynéhánv nőre kilencven férfi „jutott”. A népes jugoszláv küldöttségben például egyetlen férfi sem volt. Változatosnak mondhatom a nemzetiségi összetételt; négy arab. néhánv latin-amerikai és egy ciprusi képviselte az Európán kívüli világot, s a helyek harmadát szocialista országok angolszakos tanárai kaDták, legnagyobb számban iugoszlávok. Magyarországot öten képviseltük.

A többség angol nyelvtudása igen ió volt; a franciák, németek, svédek szinte félelmetes biztonsággal beszéltek angolul. Az egyik német kartársnő olvkor az oktatót is helyesbítette. Zavart azonban a helyi lakosság táiszólása. erre

angol ismerőseim előre figyelmeztettek.

Az oktatás gerincét az irodalom alkotta, ami a magyar résztvevők szempontiából nem volt szerencsés. örültünk azonban, högv tervszerűen foglalkoztak nyelvtudásunkkal (fonetikai dril- lek a laboratóriumban, a nyelv- használatot tárgyaló csoportfoglalkozások). Ezt Franciaországban mindig hiányoltam. Igaz, Dur- hamben sem lehettünk elégedettek a gyakorlati célú nyelvoktatás arányával, módszertani és tudományos színvonalával.

Két középiskolát látogattunk meg, az egyikben alkalmam volt végighallgatni egv franciaórát is.

Bányavidék, munkáspárti választókerület. az egyetemen mégis inkább a másik. ’ konzervatív Angliát láttam. Az épületek tíz- egynéhánv évesek, a berendezés korszerű, de az angolok magatartása. udvariassága, általunk is tiszteletben tartott szokásai emlékeztettek arra. amit a szigetország életéről az angol klasszikus irodalomból tudok. Nagyon kellemes. szívélyes volt a különböző nemzetiségű kartársak kapcsolata, de valahogyan udvariasabb, szabályozottabb. mint Franciaországban.

Az angol légitársaság Trident gépe két óra húsz perc alatt vitt

bennünket innen. Európa keleti feléből Londonba — Durhamben mégis éreztem, hogy Angliát még mindig elszigeteli kissé a tenger, s megőriz ideig-óráig olyasmit, amit mi itt. a kontinensen, elfe- leitünk.

Kitűnően működött a szervezés. A Londonba érkezés percétől a hazaindulásig mindenről gondoskodott a British Council; minibuszról. szállásról, pénzről. A durhami Grev College-ben („szürke kollégium”) fényűző ellátást kaptunk.

Mostoha volt hozzánk az északi nyár. Alig láttuk a napot, alig múlt el huszonnégy óra eső nélkül. és fűtöttek, olvan hűvös volt.

Búcsúzáskor ajándékot adtunk az oktatóknak és az ügyintézőknek. Nagy sikerük volt a kecskeméti népművészeti boltban vásárolt ajáfidéktárgvaknak. Az ajándékul adott hanglemezeket — Kodály- műveket — ugyancsak Kecskemétről vittem.

Tudásban, bizalomban megerősödve. friss francia, olasz, jugoszláv barátságokkal gazdagodva jöttünk haza. Szükségünk volt erre a tanfolyamra szakmai szempontból. de hasznát láttuk pedagógusként. emberként is.

Dr. Bán Ervin

B