Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-01 / 178. szám

1973. augusztus 1. # PETŐFI NÉPE t) 5 A vakáció egyötödét töltik az építőtáborban Romantika, szórakozás, művelődés Táborozás = romantika. Sátor, nomád életmód, kötetlenebb, a megszokottól sok mindenben eltérő tevékenység, vidám tár­saság, nyár, napfény, kikapcsolódás. Ha visszagondolok ki- lenc-tíz évvel ezelőtt táborban töltött nyaraimra, ezek a fo­galmak jutnak először eszembe. • A 16—17 éves kor tulajdon­képpen önmagában biztosíték az idő szórakoztató, kellemes eltöl­tésére, a jó közösségen kívül jó­formán nem is szükséges hozzá egyéb kellék. De csak addig, amíg a körülmények és a vá­gyak összhangban vannak, amíg van mit csinálni — hasznosat, értelmeset. Az ifjúi tenniakarás gyorsan végigszáguld a lehető­ségek birodalmán', s ha nincs, aki megfontolt szóval, segítő szándékkal, irányítással új tar­talmat és formát szerezzen az idő kihasználására, a jó közös­ségek szinte egyik napról a má­sikra unatkozó, céltalan csopor­tokká válhatnak. Ennek megelőzésére rendkívül fontos a tábori élet jó megszer­vezése, s ez elmélyült pedagó­giai szakértelmet kíván. Minél több a szabad idő, annál na­gyobb gondot kell fordítani az idő tartalommai való megtölté­sére. 1 Kössük le a fiatalok minden percét? Nem erről van szó, szük­séges a kötetlen program, a ki­menő, persze ésszerű határok között. A legnagyobb feladat az úgynevezett „kötött”, előre meg­szervezett foglalkozások érdekes­ségének, sokszínűségének, vonzó hatásának megteremtése. ® Különleges helyet foglal el a nyári táborok közt az építő­tábor. A rendszerint nagv me­legben, tűző napon végzett dél­előtti munka után a pihenésen kívül testet-lelket frissítő elfog­laltsággal, a kikapcsolódás, az egyéni és társas szórakozás és művelődés gazdag formáival kell „kirukkolnia” a tábor vezetősé­gének, s az önkormányzati szerv­nek, a tábortanácsnak. Az emlí­tett különleges szerep abban nyilvánul meg, hogy az építő- tábori kulturális és sportprog­ramoknak egyaránt kell szolgál­niuk a minél vidámabb nyara­lás és a felfrissülés, a másnapi munkára való felkészülés célját. Persze az építőtáborok könyv­vel. játékokkal, sportszerekkel, hangszerekkel való felszerelése; a filmkölcsönzés, együttesek szerződtetése, előadások megte­kintése alapos szervezőmunkát és természetesen kisebb-nagyobb anyagi ráfordítást is igényel. De a magas színvonalú kulturális „ellátás” itt a szó szoros értel­mében kifizetődő, hiszen a jó program, a jó közérzet közvet­len hatással van at teljesítményre. • A Kecskemét-Szikrai Ál­lami Gazdaság Bagi Ilona Épí­tőtáborában, Lakiteleken a tá­bortanács tagjaiból alakult kul­turális bizottság gondoskodik a művelődés, szórakozás megszer­vezéséről. A Szolnok megyéből érkezett százhatvan középiskolás leány jól összeállított program­mal töltheti el délutánjait, estéit. Vonzónak látszik a szavalóver­seny, a tréfás vetélkedő, a szín- művészeti főiskolások és a szol­noki katonák együttesének mű­sora, a tábori irodalmi pályázat, a mozgalmi dalverseny. Két film vetítése, VIT- és KRESZ-vetél- kedő, táncverseny is szerepel a műsorban. Amit nem tartok szerencsés­nek. az ifjúság elleni bűntettek­ről szóló előadás megrendezése — ez talán nem tartozik a ki­mondottan nyári, tábori témák közé. A felsoroltak mellett jó szóra­kozási lehetőség a sok különfé­le sportverseny, a japán—ma­gyar röplabdamérkőzés megte­kintése Kecskeméten, a tv-né- zés, az olvasás — és természe­tesen a tőserdei strandolás. Any- nyit azonban, sajnos, meg kell jegyezni, hogy gazdagnak nevez­hető könyvtárral egyáltalán nem büszkélkedhet a Bagi Ilona Épí­tőtábor — a kötetek száma még a negyvenet sem éri el... • A Furák Terézrő! elnevezett építőtábor a Helvéciái Állami Gazdaság jakabszállási kerületé­ben van. Míg a lakiteleki tábor külső képében igen kulturált, vonzó — a Borsod megyei lányo­kat homoktenger, kiszolgált sát­rak, szűk, zsúfolt környezet fo­gadta. Szekrények a sátrakban nincsenek, a tábor gazdasági ve­zetője szerint lesznek, de nem tudni, mikor. Strandolásra nincs mód a kö­zelben, csak Kecskeméten, ahová a gazdaság autóbusza a jó műm ka jutalmául elviszi a lányokat A nem éppen kedvező körülmé­nyeket az átlagosnál jobb kul­turális programmal lehet ellen­súlyozni. A tervek közt filmve­títés, városnézés, bugaci, helvé- ciai kirándulás, vidám tábori rendezvények szerepeltek. Sze­rencsére kétszáz kötetes könyv­tárral rendelkezik a tábor, ol­vasnivalóban tehát nincs hiány. Még egy gondolat a jakabszál­lási építőtáborról. Véleményem szerint a tábor elhelyezése, fel­szerelése sok kívánnivalót hagy maga után. A környezet korsze­rűsítéséről, szépítéséről feltét­lenül gondoskodniuk kellene az illetékeseknek. • A nyári vakáció egyötödét töltik a fiatalok az építőtábo­rokban. Az iskolai alapszerveze­teknek, a KISZ-bizottságoknak és a gazdaságoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy kulturált körülmények között pihenjenek, szórakozzanak, mű­velődjenek a táborlakók. Csak így lehet ez a szép hagyomá­nyokkal rendelkező mozgalom a népgazdasági haszon mellett ma­radandó, kellemes élmények for­rása is. Kontra György VITA Valóban István király pénze volna? A jó viták segíthetik a tudomány haladását, a kétségek el­oszlatását, a tévedések kiigazítását. Ezért közöljük dr. Nagy Lóránt halasi nurrrizmatikus cikkét. Egy Kecskeméten most bezárult kiállításon olvasható megállapítások igazát vonja kétségbe. Felkértük a vitában érintett dr. Geday Istvánt is, hogy lapunk hasábjain foglalja össze röviden véleményét, hogy a két cikk alapján dönthessék el olvasóink; valóban István király pénzei láthatók a Katona József Múzeumban? A június 24-én nyílt kiállítás szenzációja a legelső magyar pénzként bemutatott középkori dénár. Évszázadokig úgy tudták, hogy I. István király hosszú uralkodása alatt egyetlen pénz­fajt veretett, a közismert féldé­nárt. Az érem nagy becsét bizo­nyítja, hogy — például — Her- pai Mihály halasi kiskunkapi­tány Mária Terézia korában tett végrendeletében külön hagyatko­zik a tulajdonában levő 1. István dénárokról. Néhány esztendeje a Baranya megyei Nagy harsány bán került elő az ezredforduló körül a föld­be került híres kincslelet, amely­ben — többek között — negyven darab egyforma dénár is volt. Ez a dénár régóta ismert a szakiro­dalomban. Dannenberg német numizmatikus írta le századunk elején, mint német dénárt. Ak­kor egy példány volt belőle, ké­sőbb Skandináviában került elő belőle egy példány, majd Nagy- harsányban egyszerre negyven. Részletes vizsgálatok, számos éremlelet anyagának feldolgozá­sa után dr. Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum tudo­mányos kutatója kandidátusi ér­tekezésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az érmet 1000 —1010 között verték, és ez I. Ist­ván első pénze, az évszázadokig „szentistváninak” tartott érem a királynak második verete. Mielőtt továbbmenénk, foglal­kozni kell a középkori lándzsá­val, mint uralkodói jelvénnyel. Kétféle lándzsa van. Az egyenes, a dísztelen lándzsa, a szuverén uralkodó jelvénye. Ezt adomá­nyozta Nagy Ottó (936—973) csá­szár a mi Géza fejedelmünknek, amikor elismerte uralkodói mi­voltát. Ez a lándzsa van ráhí­mezve a koronázási palástra, amin tudvalévőén István király egyetlen hitelesnek tekintett ko­rabeli ábrázolása van. A zászlós lándzsa olyan fő­urak — uralkodók, főpapok — (mint világi tartományurak) jel­vénye volt, akiknek hűbéruruk volt. Az úgynevezett Dannenberg- érmet olyan király verette, akit csak zászlós lándzsa illetett, mert hűbéres volt. Ezt tulajdonítja most dr. Geday István István ki­rály első pénzének. Véleményem szerint teljesen valószínűtlen, hogy az önállósá­gára oly sokat adó István király saját magát hűbéresnek állítja be, és éppen a közforgalomban levő pénzen. Szemben dr. Geday István megállapításaival, az ezredfor­duló táján létezett olyan király, aki nem volt szuverén. 967—973 között II. Ottó. aki édesanyja, Adelhaide császárné jogán lett a német császárság részévé. Tarto­mánya; Észak-Itália. Itt és ép­pen Milánóban alakult ki a Ka- roling-templom, mint éremkép, amit átvett a frank, majd a re- gensburgi bajor pénzverés is. Ugyancsak észak-olasz szokás volt és innen vették a bajorok is, hogy a vésnök feltüntette a nevét az érmeken, mint a dan- nenbergin is. Geday István dr. elméletével szemben először hi­vatkozom arra, különös jelentő­sége van annak, hogy a dan- nenbergi — 1706/a. számú — dé­nár éppen negyven darabban jött elő a nagyharsányi leletből. Tud­ni kell, hogy akkoriban a bizán­ci solidus — amit penzának, azaz mért aranynak is neveztek — töltötte be az értékpénz szere­pét. Az ezredév táján értéke 51 gramm ezüst értékének felelt meg. A nagyharsányi leletek da­rabsúlya 1,25 gramm. Ezekből 40 darab teszi ki a hozzávetőle­gesen 51 grammos penzasúlvt, azaz az egy solidust. (A valódi István-érmekből harminc dénár volt egyenlő egy penzával, mi­vel más volt az átszámítási „pénzláb”.) Tehát a lelet volt tulajdonosa 40 darab német dénárját egy bi­zánci arany értékében szerezte be kereskedői tevékenysége so­rán. És a nagyharsányi leletben talált három valódi penza (soli­dus) mellett ez volt negyedik, „átváltott” aranypénznek megfe­lelő dénármennyiség. Mindezek alapján úgy gondo­lom, hogy a Kecskeméten is ki­állított érmeket II. Ottó -r a ké­sőbbi német császár — király verette Milánóban 967 és 973 között. Dr. Nagy Lóránt Budapesti jegyzetek Áldott július: alkalmat ad sok fényével-melegéyel a fővá­rossal ismerkedőnek, hogy kóboroljon a kedves öreg utcák­ban, az új lakónegyedek terein vagy a budai hegyekben. Ven­dégeimnek szívesen és szorgalmasan mutogatom a látnivaló­kat. A libegőn, a pesti „lanovkán ’, drótkötél alatt felfelé kúszó, füg­gesztett székeken közeledünk a jánoshegyi kilátóhoz. Alattunk Pest-Buda az ólálkodó hegyek, s a bújócskát játszó Duna. Mekko­ra roppant szépség-tömeg, a ter­mészet és az ember közös mun­kája által! Hatalmas, sűrű-lombú fák. sze­rényen meghúzódó bokrok, fé­lénk virágok. Mindenfelé mada­rak ; éneklők és halkan tovaröppe- nők. Kék ég alatt össze-vissza felhők: játékosan fiatalok és ar­cukat ráncoló öregesek, nehezen lépegetők. Vad csapások, vízmo­sások. s emberkéz-alkotta kavi­csos. kőporos, keskeny utak. Egyik fán tábla, rajta a szö­veg: „Egy szál fából egymillió szál gyufát készíthetünk; s egyetlen szál gyufa egymillió fa halálát okozhatja.” Csak így: sem­mi felszólítás. Nem úgy, mint né­hány méterrel odébb, a másikon: „A dohányzás és tűz használata hatóságilag szigorúan tilos!” Buda. Moszkva tér. A jellegze­tes nagy M betű alatt elsétálva bedobunk egy-egy forintot az au­tomata „jegyszedő” perselyébe. Kigyullad a zöld lámpa, szabad az út (Aki „lógni” akar, annak útját állja egy lekapcsoló kar.) — Mi van akkor, ha „Technika őfensége” téved? — gondolom magamban, de nincs időm a töp­rengésre. Néhány lépés után gvö- nyörű-ragvogású. fényességes mélységbe ragad bennünket a mozgólépcső. Üjmódi játék, megfigyeltem. Mi kettős libasorban állunk, ha­ladunk lefelé, s velünk szemben, felfelé a szomszédos lépcső uta­sai. Kölcsönösen vizsgálgatjuk egymást a néhány pillanatig tar­tó találkozáskor. Űjabb és újabb arcok, alakok. Űjságot olvasó férfi, önfeledt szerelmespár. csil­logó szemű kisfiú, hivalkodóan szexes nő, szomorú szemű asz- szonv, harsányan nevető spicces, elgondolkodó idősebb úr ... Jön­nek. csak jönnek, „lánc, lánc, eszterlánc’,’, jönnek az óriás „csincsavarintó” játékosai, jönnek a technika örömeit élvezők, ket­tős libasorban. Üristen. micsoda kontraszt! A Deák téren feljövünk a felszínre, s át a téren, irány a régi földa­latti állomás, a Bajcsy-Zsilinszky űt és a Népköztársaság útja sar­kán. Füstös, kormos, olajos, piszkos falak. Ócska, töredezett lépcső, lehangoló ridegség. Áporodott. kellemetlen levegő. Várakozás. S végre elődöcög zörögve-csöröm- pölve a földalatti villamos. Azt hiszem több ezer éves. Beszál­lunk, s aztán az öreg jószág nyüszítve, erőlködve elindul. Először indulatba hoz. ingerel a különbség, de aztán győz a jó­zan belátás, s ezt gondolom; — Ne bántsuk a jó öreg „kiszolgált, katonát”, csaknem száz év óta megtette már a magáét. És ne fe­ledjük: valamikor, első találko­zásunkkor éppen úgv lenyűgözött bennünket, mint most az előke­lőbb. díszesebb társa, a Metró. Ne bántsuk hát. Pest utcáin sétálunk vendége­immel. Hát már ilyen az ember, szeret eldicsekedni nemzeti érté­keinkkel. A Nemzeti Galéria, az Országház. a jó öreg múzeumok, a modern-szép lakónegyedek: megannyi alkalom a jogos büsz­keségre. Nézegetjük az Operahá/at. Mi­lyen jó. hogy végre rendbehozták az épület tetején a szobrokat, s hogy fényárban úsznak este. Méltóságteljesen áll a művészet­nek ez a fellegvára, s bent éppen Gounod Faustjában gyönyörköd­hetnek a zenekedvelők. Megyünk tovább, mikor a mu­zsika házának tőszomszédságában meglátjuk a feliratot: „Tokaji borkóstoló” — s természetesen bemegyünk ide is. Nagv bána­tomra. Ugyanis bent riasztó kép fogad bennünket. Legalább har­minc ácsorgó, egymás hátán-he- gyén. Köztük csak a pénztárosnő józan. Lökdelőzés. Durva beszéd, füst. kellemetlen illatok. Boros­tás. elnyűtt arcok, fénytelen te­kintetek, ide-oda dülöngélés. gát­lástalan röhögés. A kivül-belül modern, szép Fő­városi Nagycirkuszban jól szóra­kozunk. A moszkvriak vendégjá­téka — ahogy hallom — telt há­zakkal. hetek óta. Nem csoda. Bravúros, sokszor igazán szenzá­ciós a műsoruk. Pergő rendezes. szemet gyönyörködtető látvá­nyosság, lélegzetelállító pillana­tok. Am bosszúság itt is van azért. A szünetben újra leírom, ki tud­ja hányadszor, ismét csak nem értem a tervezőket. Miért került szorosan egymás mellé a büfé és a mindkét nemnek szolgáló W. C? És miért olyan szűk ez utóbbi, hogy hosszú sorban állnak előtte kívül? Társaságunk egyik tagja egy feleslegessé vált papírtasakot szorongat a kezében, ide-oda for­golódik. Kitalálom, meg akar szabadulni tőle. Nem talál sze­métgyűjtő ládát. Megyünk egyik irányba, hátha. Nincs. Megyünk másfelé, talán. Nincsen. Ejnye. Nagysokára találunk egyet mégis. Ám nem mindenkinek okoz ez gondot, szemlátomást. Ami fe­lesleges. eldobják, ahol éppen vannak, sokan. Cigarettavéget. elhasznált gyufaszálat, papírt, villamosjegyet, cseresznyemagot, akármit. Így aztán részben iga­zuk lesz azoknak, akik azt állít­ják, hogy fővárosunk nem tiszta város. Varga Mihály (14.) Múlt az idő, s a melegér­zete fokozódott. Furcsa! Hogy el­űzzem kétségeimet, megmozgat­tam ujjaimat. Meglepetten lát­tam, hogy könnyedén mozognak, pedig az előbb még merevek vol­tak. A hőmérőre pillantottam. Plusz öt fok! A hőmérséklet. emelkedik! Megmenekültem, fölösleges volt a rémületem. Ezek szerint Mr. Bayley csak rám akart ijeszteni. Néhány perc múlva a hőmér­séklet elérte a föld alatti lakó- helyiségekben szokásos tizenkét fokot. Felálltam, megmozgattam tagjaimat. Ujjaim megpüffedtek és kivörösödtek, de éreztem, hogy a vér felmelegíti. Nem fagytak el, mert a hőmérséklet ugyanolyan fokozatosan emelke­dett, mint ahogy csökkent. Vajon mi lesz velem ezután? Sokáig kell még a magánzárká­ban ücsörögnöm? S mintegy válaszul a kérdé­semre, újra motoszkálás hallat­szott az ajtónál, megfordult a kulcs a zárban. William lépett be, s intett, hogy kövessem. Most már elhittem, hogy élet­ben maradok, s bizakodva lép­tem ki a kamrából. William Mr. Bayley szobájába kí-sért. Bayley ezúttal hellyel kínált, 6 viszont le-föl sétálgatott a szo­bában. — Mr. Kalimenko. ön rá­szolgált a halálos ítéletre, és Miss Engelbrektnek köszönheti, hogy életben maradt. Csodálkozva néztem Bayleyre. — Én halálra ítéltem. A leg­kellemesebb ki végzési módot vá­lasztottam. Már kiadtam a pa­rancsot az ítélet végrehajtásá­ra... De kevés a szakképzett munkatársunk. Miss Eleonóra nem győzi... ön segített neki, s mielőtt végleg lezártam volna az ügyét, megkérdeztem Eleonó­rától, lényeges segítséget nyújt-e a munkájában. Nem tudta, mi vár magára ... Egyszerűen véle­ményt kértem tőle . .. Azt mond­ta. hogy ön kitűnően dolgozik és pótoihatatlan segítséget jelent neki. Nem egyezett bele, hogy... más beosztásba helyezzem. Kénytelen voltam megmásítani döntésemet. Kegyelmet kapott! - — fejezte be szörnyen ünnepé­lyesen, s nyilván azt várta, hogy köszönetét mondok neki. De én csak némán bólintot­tam. Mr. Bayley gúnyosan el­mosolyodott. — Miss Engelbrekt nagyon he­vesen ... mondhatni túl heve­sen bizonygatta az ön hasznos­ságát. Nem tud a szökéséről? Nem mondott el neki semmit? — Nem, semmit. — Milyen hálátlan! El akart szökni tőle? — A rabságból, a fogságból — javítottam ki Mr. Baylevt. — És az ő jelenléte, a társa­sága sem tartotta vissza? — Kérem, Mr. Bayley, ne avatkozzon a magánéletembe •- mondtam fagyosan. — Ehhez önnek semmi köze. — Gondolja? Nem, Mr. Kali­menko, nagyon is sok közöm van hozzá! Értettem már a gondolatme­netét. Azt akarta megtudni, hogy Eleonóra meg én szerelme­sek vagyunk-e egymásba. A sze­relem megszépítene a lány éle­tét, engem pedig odaláncclna a föld alatti gyárhoz. Annyira fel­háborított ez a cinikus számítás, hogy születőben levő érzéseimet nagy veszély fenyegette. Bayley rossz pszichológus volt. Nyilván nem tudta, hogy semmi sem fojt­ja el úgy a szerelmet, mint a kényszerűség. Ráadásul nem is rejtette véka alá, hogy szíves­örömest eljátszaná a násznagy szerepét, hogy a házasság bilin­cseiből olyan láncot kovácsol­jon, amivel „gyárához” köthet. — Ha még emlékszik — foly­tatta —, kértem, adja szavát, hogy nem szökik meg, de végül mégsem ragaszkodtam hozzá. Nem hiszek az emberi becsü­letszóban, kiváltképp nem hi­szek az olyan ember szavá­ban __ — ne idegeskedjen! —, a ki az önéhez hasonló körülmé­nyek között adja. Hogyan is mondja a közmondás? „Kutyá­ból nem lesz szalonna!” Ügy gondoltam, jobb, ha magától jön rá, hogy innen nem lehet megszökni. Akkor majd meg­nyugszik. és dolgozni fog. ön megpróbálta ... Most már a mi emberünk ... Remélem, nem fog nálunk unatkozni. különösen ha ... nincsen fából. Olyan dühös ábrázattal emel­kedtem föl a székből, hogy Mr. Bayley néhány lépést hátrált, majd ridegen felnevetett. — Ne haragudjon — mondta békülékenyen. — Hiszen nem sértettem meg sem önt, sem Miss Eleonórát. Igazán bájos lány, akármelyik férfinek dicséretére válna. Jöjjön. Most megmutatok sok mindent, amit még nem lá­tott. Hasznára válik. A föld alatti kirándulás Mr. Bayley kinyitotta a titkos ajtót és átment a szomszédos szobába. Követtem. — Egyébként, ha érdekli, meghallgathatja a legfrissebb rádióhíreket. Magát már javá­ban siratják. Azt hiszik, hogy Nikolával együtt a Lénába ful­ladt. Csak a tarisznyájuk ma­radt meg a műszerekkel. Na­gyon gondosan elrendeztünk mindent, Mr. „Megboldogult”. Eközben egy nagy szekrény­hez lépett és kinyitotta. Búvár­ruhák lógtak benne, legalábbis azt hittem. Mr. Bayley azonban felvilágosított. — Dehogy búvárruhák! Ilyen öltözékben a világűrben is le­hetne sétálgatni, ahol abszolút hideg, vagyis mínusz 273 Celsius fok van. Tökéletesen hőálló anyagból készültek, és oxigén- tartályokkal vannak felszerelve. — S ez itt? — mutattam a szkafander sisakján a gömbv<?£ű fém rúdra. — Antenna. A ruhában mi­niatűr rádiótelefon is van. így majd beszélgethetünk. Öltözzön' Leemeltem az akasztóról a ru­hát. Könnyebb volt, mint a bú­várfelszerelés. Mr. Bayley segí­tett öltözködni, gondosan becsa­tolta a különleges kapcsokkal. — Készen is vagyunk — mondta. Kitűnően hallottam, bár a vastag sisak is a fejemen volt. — Ugye, milyen kényel­mes? örülnének neki a búvárok. — ön nyilván nem azért ké­szítette őket, hogy a társadalom rendelkezésére bocsássa — je­gyeztem még epésen. — Társadalom! — sziszegte megvetően. — Mit adhat nekem a társadalom? Nincs időmilyen jelentéktelen dolgokkal foglal­kozni. Mr. Bayley a falhoz lépett, el­fordított egy kart, mire közé­pen megnyílt a padló. Lenéztem. A keskeny lépcső egy vékony vasráccsal bekerített platóra ve­zetett. — Parancsoljon — mondta Bayley. Lemásztam a platóra. Baylej követett, majd elfordított a rá­cson egy kart. simán ereszkedni kezdtünk. Elég sokáig mentünk. Amikor a lift megállt és Bayley kinyitotta az ajtót, egy keskeny vasajtó előtt álltunk. Az ajtó nagyon keskeny szobába nyílt. Bayley kinyitotta a második aj­tót is, mely fekete és sima volt, mint az ebonit, képtelen voltam rájönni, miből készült. — Hőszigetelő ötvözet — vilá­gosított fel Bayley. A második épp oly kicsi szo­ba következett, s egy újabb aj­tó. öt ajtót nyitottunk ki, öt szobán mentünk át. — Minden fülkében körülbe­lül ötven fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint az előzőben — folytatta Bayley. — Ebben a helyiségben majdnem olyan hi­deg van, mint a világűrben. Ahogy kinyitotta a hatodik aj­tót, csodálatos látvány tárult a szemem elé! Hatalmas mesterséges barlang­ban voltunk. A több tucat lám­pa óriási, gyönyörű szép kék vizű tavat világított meg. Olyan volt, mintha egy darabka égbolt hullott volna le ide a bar­langba. — Cseppfolyósított levegő — közölte Bayley. Megdöbbentem. Ez ideig csu­pán kis laboratóriumi edények­ben láttam. Elképzelni sem tud­tam. hogy ilyen óriási mennyi­ségű cseppfolyós levegőt lehet előállítani és így lehet tárolni. Ugyanakkor éreztem, hogy szkafanderem összepréselődik. Nem értettem az okát. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom