Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-04 / 181. szám
4 ® PETŐFI NÉPE • 1973. augusztus 4. ÚJ TECHNIKA, RÉGI EMBER A technika holnapjának előrelátása és megtervezése korunk példátlanul bonyolult feladata. Ha arra utalunk, hogy a gyár, amelynek alapkövét mostanában helyezzük el, 2000-ben is termel — következésképp: nagyjában-egészében ma kell eldöntenünk mit és mennyit termeljen az ezredfordulót követően —, akkor hozzávetőleg felmérhető a feladat roppant bonyolultsága. 9 Teljesebbé akkor válik a technika prognosztizálásának és tervezésének elképesztő akadály- versenye, ha tudomásul vesszük, hogy a történelem tanúsága szerint — itt nem lehet szó egyszerű mennyiségi gyarapodásról, használhatatlan módszer lenne tehát, ha a mai színvonalat, a mai fejlődést emelkedő grafikonvonallal meghosszabbítanánk 2000-ig. a technika mindig minőségi változásokkal, a teljes átalakulás csomópontjain haladva fejlődik, amelynek útját, akárcsak egy évtizedre előre is, roppant nehéz kirajzolni. Mégis: a technika prognosztizálása játszi könnyüségűnek látszik az ember holnapjának problémaözönéhez képest. S ebben nincs semmi túlzás; az ember, mint a technikai változások alkotója és e változások következményeinek alanya a fejlődés elsőszámú tényezőjévé lépett elő. Nem árt bizonyítékként utalnunk egy tudományos dolgozat megállapítására: az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság keretében készítették el „A tudományostechnikai haladás meggyorsításának .főbb társadalmi előfeltételei” című tanulmányt, amely a hazai körülmények áttekintésére alapozva állapítja meg: „A technikai fejlődéssel párhuzamosan, a technika alkalmazásának magasabb szintjén egyre fokozódik az emberi tényezők szerepe. Ezek jelentőségé egy adott magas technikai szinten (automatizált termelési folyamat) meghaladja a műszaki tényezők közvetlen befolyását a munka termelékenységének fokozására ... A hazai ipar napjainkban lépett be abba a fejlődési periódusba, amikor a termelőtevékenység hatékonyságának fokozásához döntő lehet az emberi tényezők vizsgálata és érvényesítése.” Fontos hozzátennünk ehhez azt is, hogy a technikai és az embéri tényezők fejlődési sebessége között mindig volt és ma is van bizonyos fáziseltolódás. Könnyű belátni, hogy a műszaki-technikai újdonságok, a korszakos jelentőségű változások, mint megannyi jövőbe hatoló ék törnek előre, s az embernek fokozatosan alkalmazkodnia kell a megújúló körülményekhez, alkalmazkodnia termelőként, fogyasztóként, s nem kevésbé a technológia további alakítójaként. Ha már kimondtuk napjaink gazdasági-társadalmi átalakulásának, közelebbről: a gazdaságszerkezet folyamatos korszerűsítésének kulcsszavát — az alkalmazkodóképességet —■, akkor időzzünk is itt egy darabig. A fogalmat immár a mai gyakorlat elemeire bontva, azt tapasztaljuk, hogy alapjában véve az „Új technika — régi ember” eredendő konfliktusának feloldásáról van szó; ezt fejezi ki az alkalmazkodóképesség. • Közelebbről nézve egész sor roppant jelentőségű társadalmi feladat megoldását feltételezi ez a fogalom. Azt például, hogy a szakmunkásképzésben mind inkább át kell térnünk a szűk specializáltságból az univerzális ismeretek terjesztésére, azért mert hiszen, ha a géppel, a technikával együtt az ember holnapját is prognosztizáljuk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a szakmaváltás, a teljes tevékenységcsere a jövőben egy-egy nemzedék életében természetessé, sőt ismétlődővé válik. Ehhez alkalmazkodni, a változások személyiséget terhelő nyomását elviselni, s e terheket immár a mai képzéssel enyhíteni — ezt is jelenti az imént említett univerzálisabb ismeretszint. • Régi ember — ezt a jelzőt használtuk az előbb az új és az avuló dialektikus párharcára utalva, ám most hozzátehetjük: az ember természetesen abban is különbözik a géptől, hogy szakismereteinek „avulása” mindig a gyorsabb megújulás kiindulópontja, ösztönzője lehet. Ezt a készséget, belső igényt természetesen korunkban végképp nem szabad a személyiség magánügyévé minősíteni; ez a társadalom feladata, méghozzá elsőszámú, legfontosabb feladata. Olyannyira az, hogy az alkalmazkodóképesség intézményes fejlesztése (képzéssel, továbbképzéssel, szemlélet- formálással, anyagi- és erkölcsi ösztönzéssel), a jövőt legalább annyira előkészíti, mint a ma elhatározott nagyberuházások. Mi több: a szakértők világszerte egyetértenek abban, hogy a legkifizetődőbb, legnélkülözhetetlenebb befektetés korszakunkban az „emberi tőke” gyarapítása. Mindvégig voltaképpen jövő időben fogalmaztunk, a technika és az ember holnapját, harmonikus egymásra találásuk feltételeit körvonalazva, ám most bízvást hozzátehetjük, mindez teljességgel érvényes jelen időben is. A negyedik ötéves terv legfontosabb célja: a hatékonyság növelése mindenekelőtt a gazdaságszerkezet, s ezen belül a vállalati termékszerkezet korszerűsítésével, megújításával. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a gazdálkodásban, a technikában erőteljesen gyorsul az új és a régi versenye, más szóval: új termékek, technológiák lépnek a kiszorított avultabbak helyére — új ismereteket, olynor teljes szakmai cserét követel. Ily módon a beruházásokkal, a licencvásárlásokkal, általában: a fejlődés műszaki-technikai oldalával legalább egyenrangú — ha nem fontosabb — tényező: mind alkalmasabbá tenni az emoert arra, hogy vezérelje és kövesse ezt a megújulást! T. A. Mezőgazdasági üzemeinkben egyre több a könnyűszerkezetes terménytároló. Egyik legnagyobb gyártó üzem a kecskeméti MEZŐGÉP, amely ebben az évben összesen 10 000 vagon térfogatú termény- tárolót készít, szerel össze szövetkezetek. állami gazdaságok és a Gabonafelvásárló Tröszt részére. Balra: Bácsbokodon már elkészült a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat 600 va- gonos termény- tárolója. A Jobb oldali képen: az utolsó simításokat végzik a szegedi Felszabadulás Tsz 420 va- gonos szemestermény tárolóján. Az összetartó értelem Riport Drágszélről Józan életű, szorgalmas emberek laknak Drágszélen. A köz ségről nem mondunk újat, ha megállapítjuk, hogy megyénk legkisebb, önálló tanáccsal rendelkező települései közé tartozik. Száz évvel ezelőtt, 1870-ben is alig valamivel több volt a lakosa, mint a legutóbbi népszámlálás idején. Akkor 591 lelket számláltak össze, 1970-ben pedig 514 ember vallotta állandó otthonának a községet. De még tizenhárom évvel ezelőtt, 1960-ban is 550 lakost tartottak számon. A relatíve nagy csökkenés tehát az utóbbi tíz év alatt'következett be egyrészt azért, mert a természetes fogyás 16 volt, elvándorolt 23, bevándorolt három személy. így alakult ki a jelenlegi 514-es lakossági szám. EGY KIS TÖRTÉNELEM. Amint a fentiekből kitűnik, 103 évvel ezelőtt, 1870-ben már volt Drágszél, önálló községi rangot azonban csak 1922-ben kapott, Fodor Sándor vb-titkár véleménye szerint elsősorban gazdasági tényezők indokolták ezt. Mintegy 40 nagy gazda lakott abban az időben Drágszélen, s ez úgy látszik, önmagában elegendő volt az önállósághoz. Kétségtelen, hogy az akkori nagygazdák jó kapcsolatban voltak a felsőbb közigazgatási szervek vezetőivel, s így a gazdasági tényezők mellé nyugodt lélekkel odaírhatjuk az összeköttetést is. A drágszéltek soha nem voltak elvándorló, kalandozásra hajlamos emberek. Itt, a közel 1300 hektár nagyságú határban mindig találtak munkát, megélhetést. Érdekes tény, hogy a szomszéd településekről a feliszabadulás előtti időkben általában és évenként 35—40 napszámos ember járt a községbe munkát vállalni, de innen, Drágszélről senki nem ment sehová. — Ez nem azt jelentette, hogy a felszabadulás előtti időkben itt mindenki nagy egyetértésben és jólétben élt, hogy nem voltak ellentétek — kapcsolódik a társalgásba Kákonyi Károly, a tanács társadalmi elnöke. — Drágszélen a lakosság ötven százaléka szegény- és kispa- raszt, a piásik öt ven százaléka pedig középparaszt és nagygazda volt. Érthető, ha a szegények, az alsóbb rétegek arra törekedtek, hogy felzárkózzanak. Ez a szívós igyekezet harminc év alatt úgyszólván semmi eredményt nem hozott. Súlyos ellentétek voltak itt is a szegények és gazdagok között. Fodor Sándor ehhez csak any- nyit tesz hozzá, hogy nagyon jól jött a felszabadulás utáni földosztás, majd a termelőszövetkezetek megalakulása. Ezek nélkül ki tudja mi lett volna Drágszél szegényeivel? Most már nem lehet különbséget tenni az egykori szegények és az egykori gazdagok között. A község úgyszólván újjáépült. Pontosabban: utcasorokat emeltek új házakból. Mindenki egyforma: dolgozik és boldogul. KÉT GYEREK A DIVAT. A lakosság szám szerinti összetétele — mint említettük is — alig változott. Igaz, annak idején, a felzárkózási törekvések éveiben a szegények hajszolták magukat, a gyerek fényűzésnek számított. így leginkább egy utód jellemezte a község lakóit, vagy még ennyi se. Most, mióta lehetőség van a gyermekgondozási segélyre, a családi pótlékra, divatba jött a két gyerek. De még így is mínuszban van a természetes szaporodás mutatója. Száz családra csupán 85 gyerek jut, az élveszületések száma öt volt, s mindössze két házasságkötés történt 1970-ben; Ezzel függ össze, hogy a huszonöt személyre készült óvodában általában 15 gyerek található naponta. Egy egészséges, felfelé törekvő folyamat azonban megindult. Ehhez gazdasági tényezők iis járultak. Éspedig az, hogy a külterületen lakó családok folyamatosan beköltöztek a községbe, ők és a korábban is bent, de a falu szélén meghúzódó emberek építették a már említett új házakból álló utcákat. 1970-ben külterületen már csupán egy lakott helyett tartott számon a statisztika, ahol nyolc ember élt. Azóta ezek közül további három-négy a faluba költözött, s így négy-öt ember lakik a drágszéli határban állandó jelleggel. GAZDÁLKODÁS, MUNKA. Jelenleg egy termelőszövetkezet, az Üj Barázda van a községben. A közös gazdaság vezetői — Kákonyi Károly, mint agronó- mus dolgozik itt — igen ésszerűen, tehát eredményesen gazdálkodnak. Éves átlagban 1100— 1200 mázsa hízott sertést adnak át az állatforgalminak, de a hizlalást, nem most kezdték. Évekkel ezelőtt sertésólakat építettek, aztán kialakították törzstenyészetüket : kocákat állítottak be és a szaporulatot nevelik, hizlalják, eladják. Kákonyi elvtárs véleménye szerint a szövetkezet állattenyésztése — a sertéseken kívül szarvasmarhákat is tartanak — és a növény- termesztés körülbelül fele-fele arányban szerepel az eredményességi mutatóban. — Nálunk a kukoricát évek óta géppel takarítjuk be, a cukorrépát ugyancsak kombájnnal szedjük. Ezt mi tervszerűen, előzetes számításokkal, elgondolásokkal valósítottuk meg, bár az ilyen megoldások,, a megyében tudomásom szerint csak most kezdenek elterjedni, általánossá válni. A drágszéli Üj Barázdában ez évek óta már természetesnek számít. A faluban élő, munkaképes embereket teljes létszámmal nem tudja foglalkoztatni a tetr melőszövetkezet. A fiatalok elmennek a városba tanulni, egy részük — ha olyan képzettséget szerzett — visszajön, s megkeresi a havi 2—3 ezer forintot. Ahhoz, hogy minden fiatalt foglalkoztatni tudjon a közös gazdaság, a termelési, struktúrái kellene megváltoztatni, de ez koekázatos, hiszen a mostani eredményes, bevált. Munka azért van, hiszen a téesz különféle mezőgazdasági jellegű ipari üzemekkel áll kapcsolatban, mint például a bajai hűtőházzal, ' a kalocsai konzervgyárral stb. MŰVELŐDÉS, KÖZÉLET. Drágszélről nem jöhet el úgy az ember, hogy meg ne kérdezze: 9 A drágszéli gyermek népi együttes táncosai. mi van a híres drágszéli együttessel ? A község vezetői láthatóan kicsit ingerültek lesznek a kérdés hallatára. Ezt az ingerültséget néhány percen belül indokoltnak tartom, hiszen kiderül, hogy mindenki csak rákérdez, de segítséget sehonnan sem kapnak. De nem csupán ez az egyetlen oka az együttes elhalványulásának. — A drágszéli együttes létezik. Most is készülünk a Duna menti folklórfesztiválra. Az igazság azonban az, hogy a felnőttek a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva, már nem jönnek olyan szívesen, némelyek ‘pedig» egyáltalán néni' jönnek ag együttesbe. Televíziójuk, aútór.- juk van, rendszeres és kötött munkaidőben dolgoznak, utána érthetően pihenni vágynak. Ez az egyik. A másik pedig, hogy nincs pénz. Csak egy példa: 1969-ben Zágrábban voltunk egy hétig, bemutatón. Ennek az előkészítése két hétig tartolt. Mindenkit külön megkérni, elintézni az útlevelet, a munkahelyen a szabadságot, ruhákat, zenekart stb. Most ezt már lehetetlen volna elérni. Zenekarunk nincs, segítséget sem a járástól, sem a megyétől nem kapunk. Az egész járásban nincs például egy koreográfus, egy színvonalas népi zenekar. De ha volna is, nem tudnánk megfizetni —’ sorolja az elhalványulás okait a» tanácstitkár, s hozzá teszi, hogy az általános iskolai csoport eredményesen működik, sokat várnak a gyerekektől. Persze nemcsak ennyi a kultúra a községben. A művelődési házban rendszeres klubélet folyik: ifjúsági klub, tánccsoport, felnőttek csoportja stb. De sokan látogatják a rendezvényekét. Elmondták jjéMául .fa-, nácsnál, hogy náluk a 100—150 személyes megjelenés általános. A falu lakói szívesen és sokszor összejönnek, ha a közösség dolgairól van szó, ha segíteni kell, ha megbeszélésre van szükség. A DRÁGSZÉLIEKET az értelem, a jól felfogott közös érdek tartja össze. A tanácselnök elmondott egy történetet. Egyszer, néhány hónapja az egyik szomszéd község orvosával beszélgetett. Azt mondja az orvos: jó nektek, drágszélieknek. Olyanok vagytok, mint egy nagy család. Vitatkoztok, összezörrentek, aztán dolgoztok tovább. Ha meg örömre van alkalom, boldog az egész falu. Valahogy valóban így van. Hozzátéve, hogy azért gondok Drágszélen is vannak. De olyan nincs, amit. a közösség erejével, ösztönző közreműködésével előbb-utóbb ne tudnának megoldani. Gál Sándor \ & Sévegőkeréskedő' (17.)A sziklák kiszögellésein csillogó madarak — bagoly, vad- ludak, vadkacsák és varjak — Ültek. A fal mentén a sarkköri. országok „kétlábú” képviselői sorakoztak: jakutok, szamojédek, vogulok, csukcsok, mindnyájan népviseletben, kezükben saját készítésű íjak, nyilak, csapdák. Vadászok, amint vadra mennek, mások kutya- és rénszarvasfogaton, megint mások szigonyt, evezőt tartottak- a kezükben. Használati tárgyakat és szerszámokat is láttam mellettük. Hihetetlenül gazdag és változatos múzeum volt. A kiállítási tárgyakat áttetsző, üvegsze- rűen csillogó anyag borította, amely lehetővé tette a legapróbb részletek megfigyelését is. — Bámulatos! — kiáltottam fel. Mr. Bayley gőgösen elmosolyodott. — Az önök tudósai még csak tervezgetik a jégmúzeumot, én pedig már meg is csináltam, ön is tudja, hogy az örök fagy tökéletesen konzerválja a tetemet Ez a mammut már több ezer éve feküdt a földben, amikor kiástuk, de a húsa olyan friss, hogy megsütve nyugodtan fogyasztható. A kutyáink nagy élvezettel ették a mammutpe- csenyét. — De itt nemcsak kiásott állatok vannak, hanem medvék, rókák... és az emberek?... — Igen, élő példányokat is gyűjtöttem. — Élő embereket? — Miért ne? Mi a különbség? Előbb vagy utóbb széttépte vdl- na őket egy medve, vagy természetes halállal haltak volna meg. Eltűntek volna nyomtalanul, mint az állatok. Aki a múzeumomba került, arra szép jövő vár. A hidegben legalább olyan hosszú ideig megmaradnak, mint az egyiptomi múmiák. Halhatatlanná tették magukat. — Minek? Ki látja őket? — ön, én! Nem mindegy? Nem szándékszom iskolai szertárt csinálni a múzeumomból, és akárkinek mutogatni. Ez az én szórakozásom. Nem lehet mindig csak dolgozni. Szórakozni is kell. — És ezért... embert ölt? — Nem én mondom először, hogy a legszórakoztatóbb dolog emberre vadászni... De ne higgye, hogy eszembe jutna „kétlábú állatokra” vadászni. Csak azok kerülnek ide, akik óvatlanul túl közel merészkedtek a telepemhez, amelyről senkinek sem kell tudnia. Aki pedig eljött a „széllel”, többé nem tért vissza ... — De ez nem minden — folytatta rövid szünet után. — Megmutatom múzeumom még egy részlegét. Jöjjön! Átmentünk a szomszédos barlangba. Jóval kisebb volt. A barlang mélyén üvegként csillogó emberszobrok álltak a fal mentén. Közelebb léptünk. — Nos, gyönyörködjék — mondta Bayley a szobrokra muakik szökni próbálnak. Látja ezt tatva. — Ilyen sors vár azokra, a talapzatot? Az öné volt. Mr. Bayley bekapcsolt egy nagy lámpát, erős fény ömlött el a szobrokon. Ahogy közelebb lépve megnéztem őket, megremegtem. Holttestek voltak, amelyeket folyékony üveggel vagy valamilyen átlátszó anyaggal vontak be. — Megtagyasztom az embereket, majd leöntik őket vízzel, ami pillanatok alatt megfagy. A feltámadásig elállnak így ... Tanulságos látvány? Megmutatom ezeket a múmiákat mindenkinek, aki először vétkezik, S a hatás rendszerint nagyszerű: a bűnösöknek elmegy a kedvük tőle, hogy vétsenek a törvényeim ellen ... Munkatársakra pedig szükségem van, különösen szakképzett efnberekre ... Tizenegy holttestet számoltam meg. öl jakút volt, három valószínűleg külföldi, a többiek talán szibériai vadászok lehettek. A vékony jégréteg alatt jól látszott minden vonásuk. Abban a ruhában voltak, amelyben utolérte őket a halál. — Nos, hogy tetszik a „panteonom”? — kérdezte meg Bayley. — Visszataszító látvány, ön túlságosan biztos lehet abban, hogy nem éri utol a büntetés, ha bűntettének bizonyítékait így megőrzi. — ön tehát még mindig hisz a megtorlásban? — kérdezte Bayley gúnyosan. — Mondják, hogy könnyebb az élet ilyen illúziókkal. De most már ideje visszatérnünk. A föld alatti telep foglyai Letörten, lehangoltan tértem vissza a kirándulásról. Bayley azonban még mindig nem mutatott meg mindent! Nem láttam a gépeket, a fegyvereket, az ilium működését. De az eddig látottaktól is odalett a nyugalmam. Bayley erősebb és veszedelmesebb, mint gondoltam. Rendkívül nehéz lesz vele a harc. Esztelen tetteivel pedig veszélyezteti az egész emberiséget. Bayley ugyanúgy rejtély maradt számomra, mint eddig volt. Üzleti tevékenységének nem lehetett csak a haszonszerzés a célja. Mire használhatja fel mérhetetlen vagyonát egy olyan ember, aki a társadalmon kívül helyezte magát, sőt, szörnyű pusztulásra ítélte az emberiséget és minden életet a földön? Ezt csak egy őrült teheti. Bementem a laboratóriumba. Nóra vidáman bólintott, csöppet elpirult. A kémcső fölé hajolt. — Miss Engelbrekt — szólaltam meg fölöttébb' ünnepélyesen —, engedje, hogy megköszönjem ... — A jó véleményt? Szót sem érdemel. Maga rászolgált. Ha nem töpreng, kitűnően dolgozik ... Csak ne nyomja be olyan szorosan a cseppfolyós levegőt tartalmazó edény dugóját és ne ... — Szót sem érdemel? — szakítottam félbe izgatottan. — Megmentette az életemet! Meglepetten, kissé ijedten nézett rám. — Nem tréfál? — Nem. A szökési kísérletért halál várt rám, — Ó! Nem gondoltam, hogy ilyen komoly a dolog, különben sokkal jobban... De hát ki veszélyeztette a maga életét? Csak nem. .. — Természetesen Mr Bayley. Nem kegyelmez azoknak, akik nem engedelmesednek neki'. Látta már Bayley „panteonját”? Megrázta a fejét, és megkérdezte, miről beszélek. Elmondtam neki Bayley társaságában tett kirándulásomat a föld alatt, és mindent, amit a „levegőke- reskedőtől” megtudtam. Legnagyobb meglepetéseirire Nóra feszült figyelemmel hall-, gatott végig. Láttam rátja, hogy sok mindenről most hall először. Aztán meglepetését hitetlenség váltotta fel, a hitetlenséget pedig felháborodás. (Folytatjuk)
