Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-31 / 203. szám

1973. augusztus 31 ® PETŐFI NÉPE • 5 A Forrás új számát lapozgatva Röviden már hírt adtunk a Forrás összevont, 36 szerzőt foglalkoztató, 31 illusztrációt tartalmazó új számáról. A kiad­vány alapos, részletes ismertetése helyett most célszerűbbnek véljük, ha — ízelítőül, tájékoztatásul — három írásból köz­lünk részleteket. Ebben az évben már harmad­szor gazdagítják a folyóiratot a dolgos társadalomért munkálko­dó Veres Péter jegyzetei. Taci­tus-, Csehov- és Jókai-köny veket tallózva vetette papírra alábbi gondolatait. Veres Péter: Kiadatlan jegyzetek Ugyan, hol, mikor és hogyan jöttek rá az emberek a mosdás szükségletére? Tibet és egész Közép-Ázsia jeges országaiban és az eszkimóknál, illetve az északi és déli hideg vidékek népeinél nem is mosdanak még ma sem. Igen ám, de mivel magyarázzuk, hogy a finnek meg, akik szintén északon laknak, még a szauna rendszerét is megteremtették? Honnan jöttek a finnek? Dé­lebbről, az erdőzónából? Valószí­nűleg, de még akkor is érdekes, hogy miként tudtak erőt venni az emberi természeten, hiszen a víztől nemcsak a vadember, de minden gyerek is irtózik, még mindmáig is. Oh Tacitus! Okos és nagy em­ber! Azt írja Agricolája elején: „ ... hiszen az üldöztetések miatt már beszélni és hallgatni sem lehetett”. A hitleri módszer, a „gleichschaltung” nem új dolog a nap alatt. Se beszélni, se hall­gatni ! Ha hallgatsz, azt hiszik, azért hallgatsz, mert más véle­ményen vagy, ha beszélsz... nos ha beszélsz, hát baj lehet. Vagy igazat beszélsz, és ekkor véle­ményed van, vagy hazudsz és ak­kor azt mondják, nem vagy őszinte, opportunista vagy. Nehéz eset. Attól tartok, az utánunk kö­vetkező írónemzedékben nincs annyi elégedetlenség a mi írá­sainkkal szemben, mint bennünk volt, még Móriczékkal szemben is. Ez baj. Sólymos Ede: A dunai ,,malmok kora” Baján A bajai múzeum tudós igazga­tója maga is sokat kószált a vén Duna nagy vizén gyűjtögetve öreg halászoktól a molnárélettel kapcsolatos szokásokat, hagyomá­nyokat, a régi malmok adatait. Pompás tanulmányából A „kész­ség” és a házhajó című szakaszt közöljük. A malmok a Dunán voltak, a víz sodrása forgatta a „készsé­get”, a nagy kereket, mely a „házhajó” és a „völgyhajó” kö­zött feküdt. Ennek tengelye a házhajóban a „nagykereket”, egy fából való fogaskereket, az pedig a kiskereket mozgatta. A régi malmokban csak két malomkő volt, ami „parasztra őrölt”, nem választotta szét a korpát a liszt­től. Ezt a gazdasszonyok szitál­ták ki odahaza. 1890 körül már a dunai malmokban is kezdték beszerelni, a hengerszéket, s at­tól kezdve ugyanannyi fajta lisz­tet, s egyéb őrleményt tudták előállítani, mint a gőzmalmok. Csak lassabban. A dunai malmok teljesítménye 24 óra alatt 10—25 mázsa volt. Ez függött a malom nagyságától és a víz erejétől is. A molnár a „finakkal”, egy nye­les kis faedénnyel mérte a víz erejét. Rugós mérlegre akasztot­ta, s a ladikból a vízbe tartotta. A víz sodra nyomta az edényt, a mérleg mért. Ha legalább 3—4 kilót mutatott, lehetett' őrölni. Két kiló kellett csak az üres szerkezet mozgásban tartásához. Ha gyenge volt a víz, vagy a készség erejét növelték azzal, hogy pótdeszkákat, „bivalyokat” erősítettek fel, vagy a váltóhe­lyekre vitték a malmot. A ható­ság ugyanis minden malomnak kijelölte az állandó helyét, de a váltóhelyét is. Ilyenkor átkötöt­tek oda. A malom rögzítése három mó­don is történhetett. Mint az em­lékezetben él, nagy fűzfakosarat megtöltöttek kövekkel, s ezt en­gedték le horgony helyett. Álta­lánosabb volt azonban a „ma­lomkaró”. A bajai m. kir. fo- lyamfelvigyázóság kimutatása szerint 1888-ban a bajai felső révben levő 38, és az alsó rév­ben levő 22 malom mind karón áll. A karóverés úgy történt, hogy két nagy tutajt lemacskáz- tak a megfelelő helyen, ezen állt a karóverő, a tutajok közt a fenékre nyomták a leverendő ka­rót, villanypózna vastagságú fe­nyőt, melynek alsó részén egy keresztbe szegezett rúd, „áll” volt, e felett pedig félig befűré­szelve. A karót a súlyos karóve­rővel, a bikával verték megfe­lelő mélységbe. Ha ez megtör­tént, a nagy dereglyével jól fel­eveztek, aztán teljes erővel neki a karó kiálló részének. Mire az a fűrészelésnél eltört. A malom „bekötésekor” két ladikról láncot húztak a fenéken, „megtaesol- ták” a karót, beakasztották az állába. A karó veréshez 14 ember kellett. A horgony ledobása egy­szerűbb volt, dereglyével a meg­felelő helyre vitték és a vízbe dobták. Ha nem kapaszkodott jól meg, akkor a malom „leszáll”. De ha a macska nem csúszik, hanem ugrik, akkor a malom ki­szakadt, s ha nem tudják idő­ben megfogni, akkor kiveri a mögötte állókat is. A kiszakadt malmot „felbugarázzák” a he­lyére, hosszú kötéllel egy parti fához kötik, aztán száraztekerő­vei fel von tátják. Ősmagyar időmutató csillagok és csillagképek Schalk Gyula érdekes tanul­mányt írt arról, hogy az ősma­gyarok milyen módszerekkel rendszerezték a csillagokat, ho­gyan neveztek a jellegzetes csil­lagképeket. Ebből az írásból idé­zünk most egy rövid részt. A legrégibb csillagos égbolttal kapcsolatos hagyományunk az időmutatő csillagok sora. Még azon népeknek is, amelyek nem tulajdonítanak nagyobb jelentő­séget a csillagképeknek, van időmutató csillaguk és csillagké­pük. Nálunk is, jeléül annak, hogy népünk életében az időmé­rés szükségletét a csillagos ég­bolt fedezte. Ilyen csillagkép a Nagy Medve (Nagy Göncöl) és a vele járó Kisbéres (Alcor). En­nek állásáról a nép pontosan tudja hogy éjfél előtt, vagy éj­fél után van-e. Az ősmagyarok is rájöttek arra, hogy az egyes csillagképek egy teljes fordula­tot 23 óra 56 perc és 5,049 má­sodperc alatt tesznek meg. (Per­sze ezt a pontosságot a nomád népek nem érhették el, ez a Földtengely forgásának pontos ideje.) ... De óracsillag még a Hajnalcsillag és a Virradó csil­lag is. Egyikük nyilván a Venus bolygó, amely a Nap előtt kel. Időmutató szerepük volt még a régi magyarok életében a követ­kező ősi magyar néven szereplő csillagoknak is: Hajnal hírmon­dója, Alkonycsillag, Esthajnal­csillag, Vacsoracsillag, Álomho­zó csillag, Virrasztó csillag, Ha­tárjáró csillag, Éjfélcsillag Pásztorok serkentő csillaga. • Székely bokály 1848-ból. (Mól nár János tulajdona.) 0 Két cikk is olvasható Nagy Istvánról, a Művészet rovatban. Ké­pünkön a bajai Klossy család gyűjteményében őrzött egyik hires tájképe látható. (Pásztor Zoltán felvételei) FILMJEGYZET Öt könnyű darab nek is jutna eszébe, aki csak a használati cikkek megszerzésé­ben lát egyedüli célt és értel­met? Persze, vannak, akik tisz­tán látnak, őszintén éreznek és menekülni szeretnének. Menekül­ni á felbomló társadalom, a fel­bomló otthon fullasztó sivársága elől, menekülni igen, de hová? Ezzel a válasszal: a film is adós marad. A lázadó fiú kitépi ma­gát a látszólag egymásért élő, valójában csak önmagával fog­lalkozó család megszentelt és áporodott kötelékéből, de amerre csak megy, mindenütt szembeta­lálja magát egy beteg ország fi­zikai és morális nyomorával. Mindezt nagyszerű tempóban tár­ja elénk a film rendezője, Bob Fafelsőn és az operatőr: Kovács László. A kitűnő színészegyüttes­ből is kiemelkedik a főszereplő: Jack Nicholson és Karon Black, aki egy pincémőt alakít. Tipikus amerikai reklámbébi, plakátok­ról tanult mosolyogni, giccsekből merítette az érzelgős falvédő szö­vegéit, az amerikai életforma ri­deg valóságából a ragaszkodást is irányító számítását. Mintha egy nőnek álcázott automatát lát­nánk, aki gépiesen szajkózza a beléprogramozott mondatokat! Csodálatos, „hibátlan” szerkezet: nem érez, nem gondolkodik. Sze­rencsére, akadnak akik ezt meg­teszik helyette. V. Zs. Mintha várat­lanul sarkig tárnák egy kí­vülről tisztes családi ház aj­taját: a benne- élők ott állnak pőrén, mások­nak tartogatott pózaikból ki­vetkőzve, igazi valójukban, a képmutató pol­gári illem és morál szalon­képes ruhada­rabjai nélkül. A rendezettség látszata fel­bomlik, a nyá­jas családi ösz- szetartozás idil­li csoportképe eltorzul, dara­bokra hullik. Tarthatatlan ál­lapot, mégis fenntartják bármilyen áron — egy beteg társadalom erőlködése ez: legalább mások ne vegyék észre, amit mi már úgyis tudunk — a feltartóztat­hatatlan pusztulás tüneteit. De meddig lehet becsapni ma­gunkat? — ezt kérdezi tőlünk, önmagától, filmbeli jelenléte minden pillanatában a főhős, aki egészséges ösztönnel lázad a ha­zug szavak, a hazug életformák ellen, lázad és menekül. Család­ja, barátnője, a látszólag szabá­lyos, „normális”, valójában ön­ző, üres és értelmetlen kapcso­latok elől. Mostanában igazán nem pa­naszkodhatunk: a hollywoodi giccsáradat mellett lassacskán megjelennek azok az amerikai filmek is, amelyekből kiderül, hogy ebben a dollárokkal és mű­virágokkal ékes meseországban van súlyos, emberi nyomorúság is, azoké, akik a tökéletesen fel­szeréit, kényelmes babaotthona­ikban tökéletesen boldogtalanok. Nem találják a helyüket, pusz­tán azért, mert emberi méreteik eltérnek a jóváhagyott tömeg­mérettől. Szabadon, kötöttségek nélkül kívánnak élni ott, ahol a szabadságot ugyanúgy reklámoz­zák, mint az üzleteket és ottho­nokat elborító áruzuhatagot. Hogy ez a raffináltan szervezett és részletre is megkapható árubő­ség, éppen az önként választás, a szabadság, a gondolkodás lehe­tőségeit torlaszolja el, ugyan ki­A FARAGVÄNYOK HATÁSOS VÉDŐSZERE A bolgár műemlékvédelmi in­tézet munkatársai régi bútorok, faoszlopok és szerkezetek, vala­mint faragvánvok megóvására új fajta impregnáló szereket ké­szítettek. amelyek tökéletesen védenek baktériumok, férgek és az elgombásodás ellen. Gyermekrajzolóink a fővárosban Aki szereti a szépet, a szép rajzokat, aki szeret gyönyörköd­ni mindabban, amit a gyerme­kek, a kisiskolások lelkesült per­ceikben, óráikban megalkottak, ne sajnálja a fáradságot és néz­ze meg Budapesten jártában azt a kiállítást, melyet a BácsrKis- kun megyében élő gyermekek rajzaiból állítottak össze. A Józsefvárosi Művelődési Ház adott helyet — a főváros cente­náriuma tiszteletére — azoknak a műveknek, melyek az általá­nos iskolások részére meghirde­tett pályázatra készültek az el­múlt esztendőben. A Józsefvá­rosi Galériában látható a kiállí­tás, a nyolcadik kerületi Déri Miksa utcában; szeptember 27-ig lesz nyitva, naponta 10—18 óra között. Értesüléseink szerint a tárla­tot már az első napokban sokan meglátogatták. Ez jó jel, mert azt mutatja ez: a legfiatalabbak is tovább képesek erősíteni me­gyénk hírnevét a fővárosban. V. M. , Óvoda száz gyereknek Jó ütemben halad Kecskemé­ten, a Hunyadivárosban egy kö­rülbelül száz gyereknek kényel­mes elhelyezést nyú.itó óvoda építése. A tervek szerint az új létesítményt még ebben az év­ben birtokba veszik a kis lakók, de ehhez szükséges, hogy azok az üzemek, vállalatok, amelyek társadalmi munkát ajánlottak fel az építkezéshez, eleget is te­gyenek ígéretüknek. Ez ugyan­is komoly pénzt jelent, hiszen a négymillió forintos költségből a vállalatok és üzemek — igen tiszteletre méltó és dicséretes módon — több, mint egymillió forint értékű munkát vállaltak. (Pásztor Zoltán felv.) DR. SIMON GYULA FŐTITKÁR NYILATKOZATA Az oktatási reform és a Magyar Pedagógiai Társaság A megnövekedett oktatási-nevelési feladatok az eddigieknél is többet követelnek a tanároktól, tanítóktól. Többet és mást. Eltérőt a megszokottól. A kötelezően előírt tananyag és a vá­lasztható részek arányának a változása, az összefüggések ala­posabb megértetése mindenkitől nagyobb elmélyedést kíván. Az oktatási reformok megkövetelik a szilárdabb elméleti ala­pozást, az új jelenségek elemzését, a jó módszerek gyors ter­jesztését, a szakirodalom állandó tanulmányozását. Érthető, hogy napról napra fontosabb szerepet kap a Ma­gyar Pedagógiai Társaság. Mind nyilvánvalóbbá válik, hogy rész­ben az egyesület tevékenységé­nek a hatékonyságától függ az oktató-nevelő munka színvonala. Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy a Magyar Pedagógiai Tár­saság idei tervei közérdeklődés­re tartanak számot. (Az iskola mindinkább össztársadalmi üggyé válik!) Olvasóink tájékoztatása érdekében ezért felkerestük dr. Simon Gyulát, az egyesület fő­titkárát és megkértük, hogy vá­laszoljon kérdéseinkre. A pedagógiatörténeti kutatá­sokban, a tanárok, tanítók, óvó­nők tudományos tevékenységé­nek szervezésében egyaránt nagy érdemeket szerzett főtitkár szí­vesen fogadta a Petőfi Népe szer­kesztőségének kívánságát és ala­pos válaszokat adott. Sokat járja az országot — mondotta —, bár­hova szívesen utazik. Ez a megye mégis különösen a szívéhez nőtt, mert a megyei párt- és tanácsi vezetők itt mindig megkülönböz­tetett figyelemmel támogatták a pedagógiai társaság megyei szer­vezetét. — Milyen alapelvek szerint ké­szítették el az 1973 74-es mun­katervet? — Feladataink és céljaink részben a Magyar Pedagógiai Társaság megalakulásának indí­tékaihoz vezethetők vissza, rész­ben eddigi tevékenységünkből következnek. Társaságunk életé­ben mondhatni mérföldkövet je­lentett az V. nevelésügyi kong­resszus. Múlt évi küldöttköz­gyűlésünk ennek és az 1972. évi júniusi oktatáspolitikai párthatá­rozatnak szellemében jelölte meg — öt témakörbe csoportosítva — teendőinket. — Kérjük, hogy ismertesse a legfontosabb tématerületeket. — A nevelés az egész, társada­lom ügye. — Az iskolai élet és a megterhelés. — Iskola, hivatás, tehetség. — A pedagógusképzés és továbbképzés. —, A nevelés- tudomány feladatai az általános és a középiskola pedagógiai prob­lémáinak a megoldásában. Véleményünk szerint az öt té­makör szorosan összefügg és dia­lektikusán hat egymásra. Mégis úgy látjuk, hogy napjainkban az „Iskola, hivatás, tehetség” téma kiemelésével nyújthatjuk a szo­cialista oktatásügy fejlesztéséhez a legnagyobb segítséget. A már megszervezett szakbizottság a társadalmi és iskolánkívüli té­nyezők kölcsönhatásában vizsgál­ja az iskola szerepét, ezen belül az osztályozás problematikáját, hangsúlyozva a nevelést, mint a tehetség és a képességek kibon­takozásának legfőbb feltételét. Természetesen a másik négy­ben is folyik a korábbi tervek­ben meghatározott kutatás. — Kiváncsiak vagyunk a tár­sulat Bács-Kiskun megyei szer­vezetéről kialakított véleményé­re. — Résztvettem az elmúlt tan­év végén tartott tudományos ülésen. Csak a legjobbakat mond­hatom. Fontos kérdéseket vitat­tak meg, hozzáértően, a helyi sa- játékosságok figyelembevételével. Abban a megtiszteltetésben ré­szesültem, hogy magam is felol­vashattam egyik dolgozatomat. Beszélgetésünk elején már emlí­tettem, hogy milyen sok függ a helyi irányítástól. Mennyiben hisznek a társulatban, mennyire táplálja hittel; bizalommal, fela­datokkal, mennyiben kérik ki vé­leményét, milyen szervezeti és anyagi segítséget adnak. Bács-Kiskun megye a legaktí­vabbak közé tartozik. Egyenletes jó munka folyik itt, mert ilyen típusú, erre „predesztinálja” a megyei szervezet vezetősége. Dr. Szvétek Sándor irányításával gazdag, tartalmas programot dol­goztak ki. Kellő időben. Már 1973 júniusában elfogadták — például — az 1974-es tudomá­nyos ülés napirendjét. Tegyük hozzá: demokratikus módon, a tagság javaslatainak a mérlege­lése után. Az is jó, hogy az éven­kénti tudományos ülésnek min­dig van egy aktuális témája. Kö­vetendő példa: az elhangzott előadásokat nyomtatásban is hoz­záférhetővé teszik. — Végezetül a társulat ösz- szetételéről kérünk tájékoztatást. Van-e elegendő erő a feladatok ellátásához, tömöríti-e az egye­sület a legaktívabb, a legkép­zettebb pedagógusokat, fórumot nyújt-e a fiataloknak? — Kétszáz pedagógus közül há­rom tagja a társulatnak. Ez az arány az első pillanatra kicsit kedvezőtlennek látszik. Ha tekin­tetbe vesszük társulatunk jelle­gét, módszereit, a felállított mér­céket, akkor nincs okunk az elé­gedetlenségre. A másfél százalé­kos részvétel is több ezer tanárt, tanítót, óvónőt jelent. A tagság átlagos életkora 42,5 év. Ügy gondolom, hogy ez nem rossz. Magam is a fiatalokat pártolom, de a társulat elsősorban olyanok­ra számíthat, akik már némi gyakorlati tapasztalattal rendel­keznek. Az elméleti tevékeny­ségre vállalkozó, jól felkészült fiatal kollégákat ás várjuk ter­mészetesen.- Kevésbé tartjuk ked­vezőnek a körünkben dolgozó nők arányát (26,5 százalék), mert ez nem tükrözi a valóságos hely­zetet. Eleinte kissé háttérbe szo­rultak a gyakorló pedagógusok. A társulatban a szükségesnél ta­lán nagyobb szerepet kaptak az irányításban dolgozó kollégák. Jelenleg a gyakorló tanárok, ta­nítók aránya 51 százalék; továb­bi javításra szorul. — Köszönjük a bőséges tájé­koztatást. Heltai Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom