Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-03 / 180. szám

1973. augusztus 3. • PETŐFI NEPE • b Tiszta szív és szép szó Homokmégyi mozaik A színpadon erősítők, hangfa­lak gyűrűjében áll. Zömök, jókö­tésű fiú. Kezében gitár, hangja betölti a nagytermet. Politikai da­lokat énekel. Nem „tömény” po­litika az. amit elmond. Szó esik mindarról, ami életünkhöz hozzá­tartozik: békéről és háborúról, szerelemről, s rossz emberi tulaj­donságokról. De mesél is. Egy ki­rályfiról és egy „királyfilányról”. Az éneklő fiú Rév Tamás pol- beat énekes. A budapesti „Amfo­ra” klubból érkezett Kiskunfél­egyházára, a művelődési ház if­júsági klubjába. A fiatalok nem­csak meghallgatják, de együtt is énekelnek vele. A szünetben a klub presszójá­ban beszélgetünk. Megtudom, hogy „civilben” híd- és vízmű- építészeti technikus. Őszintén be­vallom, hogy ezt- nem néztem ki belőle. „Szabadúszónak”, profi­nak gondoltam, aki ebből él. Ezt mondja: — Én kedvtelésből, véleményt cserélni megyek a fiatalok közé, klubokba, művelődési otthonok­ba. Űtálom, ha profiként kezel­nek. : Előfordult, hogy egy fellé­pésemkor közölte a művelődési ház igazgatója: tessék, van nyolc perced. Énekeli. Hát ezt így nem lehet csinálni. — Szerinted mi tartozik a poli­tikai dalhoz? — Semmiképpen sem az- csu­pán. hogy többször egymás után eléneklem: békét, békét. Vannak közvetlenebb célok is. amiért har­colunk. Például az őszinte, igaz barátság. Emlékszel a dalra? Tiszta szív és szép szó / Ez le­gyen a jelszó / És legyél a ba­rátom. A béke témája is többfélekép­pen kifejezhető. Például az Am­fora klub indulójával: Inkább tüntessünk az atombamba ellen minthogy minket ő eltüntessen. Inkább ma legyünk aktívak, mint holnap rádióaktívak. — Vajon a hallgatók is értik, amit ki akarsz fejezni? Hogy mi ellen tiltakozol, miért harcolsz? — Persze, hogy értik. Azonos a korunk, azonos a felfogásunk. Egy véleményen vagyunk. A kü­lönbség csupán az. hogy én mind­ezt dalban fejezem ki. Egyébként a megértés azonnal ellenőrizhető. Azzal, hogy mennyire veszik át a dallamot, a szöveget, mennyire válik közös énekléssé, közös mű­sorrá a fellépésem. Rév Tamás már nem ismeret­len a megyében. Ott volt szil­veszterkor a kiskőrösi Petőfi-ün- nepségeken. Márciusban kecs­keméti középiskolákban lépett fel és megfordult Kecelen is. A Ka­locsai Járási KISZ Bizottság pedig meghívta az augusztusi Szelidi Ifjúsági Találkozóra. Mint mond­ja, szívesen jön. Király Zoltán ÉRDEMES MEGNÉZNI Régi orosz művészet a Szépművészeti Múzeumban Kanada, Lengyelország, Cseh­szlovákia, Franciaország, az NDK és Japán után, a magyar közön­ség is Ízelítőt kaphat a XIV— XVII. századi régi orosz művészet remekmívű alkotásaiból. Kedvére kigyönyörködheti magát a közép­orosz és északi, valamint a nov- gorodi, moszkvai és pszkovi isko­lák ikonjaiban. A jelenlegi kiál­lítás először ismerteti meg a régi •orosz művészetet a magyar kö­zönséggel. Bár a most bemuta­tott művészeti alkotások nem me­rítik ki a régi orosz művészet gazdag történetét, de segítik az orosz festészet fejlődésének meg­ismerését. A kiállításon bemutatott művek mindegyike a középkori orosz festészet sokoldalúságáról, szünte­len fejlődéséről tanúskodik. A ré­gi orosz ikonokon, mint minden valódi művészeti alkotáson, tük­röződnek a művészi stílusok, a nép természete, ideáljai és törek­vései. A csodálatos szépségű ikonok hírt adnak arról a különös, tá­voli korról és világról, amelyből Andrej Rubljov és iskolája emel­kedett ki a színek tündöklő har­móniájával és a képek mesteri kidolgozásával. Rubljov művésze­tének hagyományai élednek új­já, fejlődnek tovább a későbbi képek némelyikén, s bár ennek a festészetnek a szigorú alapja a vallás, az egymástól eltérő, vagy egymással művészi rokonságot mutató képek mindegyike a kor A Kalocsa környéki Homokmégy mintegy háromezer lako­sának a fele belterületen, másik fele a község kiterjedt hatá­rának szállásain él. A széles körben elterjedt kalocsai hímzés, pingálás és tojásfestés tette régóta népszerűvé ezt a hangu­latos, girbe-gurba utcákból álló községet. No és a híres népi együttese, amely már évtizedekkel ezelőtt is szerepelt a rá­dióban és filmhíradóban. emberét mintázza. Áhitatosan, átszellemültem megható naivi­tásai, vagy komor ünnepélyesség­gel, de az emberről szólnak ezek a csodálatos alkotások, gondolato­kat, valóságos érzelmeket köz­vetítenek, s közben a művészet­ben is valami újat, rendkívülit, eredetit teremtenek. A kiállításon a festészet mellett hímzéseket, szobrászati és ipar­művészeti tárgyakat is láthatunk. A régi orosz művészetnek egyik jelentős ága ; selyem alapra va­ló hímzés. Az aran$-, ezüst- és selyemszállal kivarrt igazgyöngy­gyei, .drágakővel díszített lehelet­finom kelmék az ikonfestészettel való rokonságról árulkodnak. Gyönyörűek a sokszínű, festett, zománccal borított tárgyak: kések, villák, edények, kelyhek, amelyek az „Uszolszki munka” elnevezést kapták. A korabeli ötvöstechnika fejlettségéről vallanak az arany- és ezüstveretes evangéliumborf- tók. Romanov cár ’ivópohara for­mai szépségével, remekművű dí­szítésével tűnik ki a páratlan szépségértékű gyűjteményből. A tárlat csak egy kis részt villant fel a régi orosz művészetből és nem tükrözheti a századokon át tartó fejlődés teljes bonyolultsá­gát és gazdagságát, mégis érde­mes megnézni, mert az orosz kö­zépkori kultúráról, esztétikai ide­áljairól és nemzeti sajátosságok­ról nyújt igen értékes képet. V. Az 1960-ban épült művelődési ház alig alkalmas a korszerű közművelődési munkára; hiány­zanak az apró, meghittebb, kis­csoportos foglalkozásokhoz szük­séges helyiségek. A háromszáz­ötven személyt befogadó nagy­terem kihasználatlan. A vasár­naponként játszó mozi előadá­saira is csupán néhány tucat jegy kel el. Az előtérben büfé; hetenként háromszor nyitva. Előtte csúnya, festetlen asztalok. Ezt a lehan­goló látványt szépíti ugyan va­lamicskét a helybeli pingálók falfestése a bejárat mellett. (Ágoston Ferencné és Kákonyi Ignacné munkája) A fotószakkör házi kiállítása az előtérben', ez is lehetne ízlé­sesebb, szebb kivitelezésű. Sze­gényesen berendezett klubterem, az ifjúság részére. — Szebb lesz — mondja Greksa Mátyás igaz­gató — most kaptunk tízezer fo­rintot a tanácstól. Szép. tiszta tv-szoba. Csak azok a csúnya asztalok ne len­nének itt is! Friss festés, sok növény, virág — ez tetszetős. — Tavaly száztízezer forintos költséggel szépítettük az épüle­tet — újságolja az igazgató. A járási hivatal fizette. A háromezer köteten felüli könyvtár is a művelődési ház­ban kapott helyet. Évi ötezer forint támogatást kap a helyi tanácstól. Ez bizony nem sok. Különösen, ha elnézem a száz és •száz agyon rongálódott, új rákö­tésre szoruló könyvet. — Milyen csoport, szakkör ta­lálható még itt? — kérdezem. Sorolják. Tizenhat tagú ifjú­sági fúvószenekar; népdalszak­kör, huszonkét taggal: vegyes néptánccsoport, éppen a kalo­csai szereplésre készül; tizenkét tagú fotószakkör. Ez utóbi a fa­lutörténetet „írja” rendszeresen, képekben. Valóságos kincs gyű­lik így össze, szorgalmas kezük nyomán, az évek alatt. Megtudom, hogy a művelődési háznak százhúszezer forintos az éves költségvetése. Ötvenezer, fo, rintot kap a tanácstól, és húsz­ezret a termelőszövetkezettől. Ez a támogatás egészen újkeletű, örülnek neki nagyon. Az elmúlt évtől kezdődően áttérhettek az olajtüzelésre. „Addig lehetetlen volt befűteni a nagytermet, s nem szívesen jöttek szerepelni a színészek” — mondják a műve­lődés helybeli irányítói. Az ám, az irányítás! Az utób­bi évtizedben nyolc igazgató vál­totta egymást ebben az intéz­ményben. Közülük négyen vol­tak függetlenítettek. A nagyon alacsony, ezernégyszáz forintos fizetés miatt húzódoznak az em­berek. Jelenleg elég szokatlan megoldást választottak: két tisz­teletdíjas igazgató van. Rideg András és Greksa Mátyás peda­gógusok. Nem is látszik rossz megoldásnak. Mindenesetre a hosszabb távú gyakorlatban dől el majd, mennyire lesz jó. — Ha már a gondoknál tar­tunk, megkérdezem: van .más probléma is? — Egyre kevesebb a közönsé­ge a színházi előadásoknak. Ott tartunk már, hogy abbahagyjuk; nem kifizetődő. Régebben a Dé- rvné Színház évente legalább hatszor szerepelt itt, ma egy- :szer-kétszer is alig. A kecske­méti színház meg olyan sokat kér (ötezer forintot), nem tudjuk megfizetni. — A felnőtteket alig lehet be­kapcsolni az intézmény munká­jába. Csak .„a fiatalok jönnek, azok sem túl sokan. A nyugdí­jasok külön klubhelyiséget kér­nek, de nem tudunk adni nekik. Nagy gond nálunk ez a szét­szórtság. Volt, amikor egy-egy fiatal lány azért hagyta ott a tánccsoportot, mert késő este, a próbák után nem tudott haza­menni, a szállásra. — Ügy tudjuk, sok varró-, himzőasszony, leány él itt? > — Száznál is többen vannak. — Keressünk fel egyet — ké­rem. Indulunk is. Tóth Tstvánné nyugdíjas a ház előtt árnyékot adó fenyőfák alatt üldögél. Ke­zében az elmaradhatatlan vá­szondarab; zöld levelek, színes virágok kelnek életre rajta, a szemem előtt. — Kiskorom óta csinálom — mondja. Láttam édesanyámtól, s kezdtem én is. Libát legeltet­tünk, agyonütöttük vele az időt. Szárvarrás, pontok, nefelejcsek: kész is volt a terítő, párna, akármi. Tizenhárom éves ko­romban már egészen magam ír­tam és varrtam. — Mondták, hogy a Kalocsai Háziipari Szövetkezetnek dolgo­zik. Mennyit keres vele havon­ta? — Mikor mennyit, lelkem. Van, amikor ezerötszázat egy hó­napban. Van, mikor kevesebbet. Greksa Mátyásék szép, új há­za a faluszélen áll. Körül min­denütt fák, szőlő, virágok. A házigazdának hobbyja a ker­tészkedés. Felesége, Annuska a szép hímzések, párnák, festett tányérok szerelmese. A falakon lelket vidító, színes pingálás. — Azt mondják erre sokan mifelénk, hogy nem modern — mondja nevetve a háziasszony. De nem bánom. Ha nem is mo­dern, de mégis szép, kedves; sze­retem. Nálunk „családi beteg­ség” ez: anyám, nagyanyám, anyósom hímez, a sógorom fest, pingál. A férje hozzáteszi még ehhez: — Szerintünk jól megfér a modern épületben, mai bútorok között a régi. a hagyományos, a népi. Ha sikerül a megfelelő összhangot megteremteni, vonzó hatású, ízléses lehet a környe­zet. Radnai Géza ötven éves. Ne­gyedszázadon keresztül táncolt a helybeli népi együttesben. La­katos Ferenc és felesége vezeté­se, irányítása mellett. Szeretet­tel beszél róluk. — Miért szűnt meg az együt­tes? — Nem mondta senki, hogy meg kell szüntetni. Elhalt. — Miért? — Fogytak az öregek; jöttek fiatalabbak; nem tetszett nekik a régi viselet. A lányok szűk, és rövid ruhában kezdtek járni, levágatták a hajukat. Bo­hóccá váltak a régiekhez képest. — Nem baj, ha ezt így meg­írom? — Nem hát! Megmond­tam ezt nekik is! 9 A művelődés háza. r ■ ■ ■yv": ■ ■ • A híres homok mégy i együttes, 1931-ben, Budapesten. írfc, 1 S a* tr m ■•&# ■ 'r. ig • Az ifjúsági fúvószenekar tagjai. A fiatalok tánccsoportja, április 4-én. A fiam is benne van a mos­tani csoportban, a fiatalokéban. De náluk ez a szörnyű hajvise­lés! A kalap is másként áll a fejükön. Megszűnt a régi, híres Homokmégy. Az volt a szép, amikor Pesten, a rádióban sze­repeltünk. Meg Kecskeméten. Még Jávor Pál is járt itt ná­lunk, parasztruhába öltözött. Sajnos, szétszóródtunk! — Nem lehetne újra összehozni az együt­test? — Nem, már nem jönné­nek; én se mennék. Szétszóród­tunk. De azért jó, hogy a fiata­lok táncolnak, nem fordítanak hátat. Varga Mihály vita VALÓBAN ISTVÁN KIRÁLY PÉNZÉ! Az évszázadokon keresztül tisztázottnak vélt magyar pénz­verés kezdetét az utóbbi időben több oldalról vették revízió alá, főleg külföldön készült utánzatokat tartva első magyar pénznek. A' kérdés végső tisztázásához döntő volt a nagyhar- sányi lelet, s ez irányította a figyelmet a kérdéses (Dbg. 1706 a) dénárra, amelynek részletes vizsgálata kétségtelenné tette, hogy István király pénzének kell tartanunk. A bizonyí­tékokat összefoglalva válaszolunk dr. Nagy Lóránt egyébként igen logikus cikkére is. Az előlap éremképe — zászlós lándzsa — és felirata — LAN- CEA REGIS — a lándzsa rend­kívüli fontosságát hangsúlyozza a pénz kibocsátójánál. Valóban kétféle lándzsát különíthetünk el, a császári hatalmat kifejező szt. lándzsát és egy hűbériségre úta- ló zászlós lándzsát. Ez a merev megkülönböztetés azonban érem­képekre alig vonatkoztatható, mert több olyan császári veretet ismerünk, ahol a császár zászlós lándzsát tart. Lándzsa ábrázolása tehát nem meghatározó, mindazo­kon a helyeken feltüntethették, ahol lándzsának szerepe volt: a császárság területén (császári, vagy tartományúri verdében), Cseh-, Lengyel- és Magyarorszá­gon. A magyar lándzsa szerepét kró­nikások alapján .egyértelműen a szuverenitás kifejezőnek kell tar­tanunk. István királyt egyetlen korabeli ábrázolása ugyancsak lándzsával jeleníti meg, még pe­dig ugyan olyan szárnyas, ún. frank lándzsával, mint amilyen • a pénzen is van, csak zászló nél­kül. A szent lándzsa ábráját jól ismerjük; téved aki- a koronázási paláston ezt véli felfedezni. A pénz felirata csak királyi kibo­csátót tesz lehetővé, hiszen rex- nek nevezi. Ez csak német, vagy magyar király lehet, mert a cseh és lengyel uralkodók csak dux-ok voltak. Német királynak az ún. szent lándzsa járt, amelyet soha nem neveztek másnak. A magyar lándzsát „lancea deaurata”-nak (aranyozott lándzsa), „lancea re- gis”-nek! (király lándzsája) nevez­ték forrásaink; mint a dr. Nagy Lóránt által vitatott dénáron is. A hátlap karoling templom áb­rájának stílusa Nyugat-Európá- ban ismeretlen. A bajor pénzve­résben a templom mindenkor zárt háromszög oromzatú, a mi déná­runkon viszont az ormok szélein, ívesen, olyan palmettaszerűen hajolnak ki, mint a X. századi magyar ötvösmunkákon. Az itt levő felirat — REGIA CIVITAS — a verdehelyet jelöli, amely ebben az időben egyetlen verdét jelölt: István magyar király pénz­verővárosát. Itt jegyezzük meg, hogy a templomban levő REGI felirat nem a készítőre, hanem ugyancsak; a verdére utal. Jelleg­zetesen magyar a pénzverőtö­vének készítési technikája is. II. Ottó, mint kibocsátó sem­miképpen sem jöhet számításba. A milánói veretek gazdag soro­zatába ez a dénár nem illik be, mind megjelenése, mind techni­kája ellene mond. De egyébként is teljesen lehetetlen, hogy 973 előtt vert pénzek 1010 körül így együtt maradtak volna, ugyanis a 40 darab Nagyharsányból szár­mazó pénz mindössze két verőtő­vel készült. A példányok nem ko­pottak, már pedig dr. Nagy Ló­ránt szerint több mint negyed évszázadig kellett forogniuk. Téves dr. Nagy Lóránt számítá­sa a pensa aurival, mert 1. akkor még 30 dénár volt egyenlő l bi­zánci arannyal, 2. teljesen esetle­ges. hogy a leletben 40 darab ilyen típusú dénár volt. Később még két másik példányról is sze­reztünk tudomást. 3. a lelet 3 darab bizánci aranya nem for­galmi pénz volt, mert mindhá­romból — feltételezhetően «kulti­kus célokra — a Krisztus fejet vágták ki. A fentieket összegezve nem jut­hatunk más eredményre, mint hogy a Nagyharsányban előkerüli dénárokban István magyar király pénzét kell látnunk. Dr. Gedai István a történelemtudományok kandidátusa

Next

/
Oldalképek
Tartalom