Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-29 / 201. szám

* ® PETŐFI NÉPE 0 1973. augusztus 29. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Maszek vadásztársaság PÁRTSZERVEZÉS — PÁRTIRÁNYÍTÁS A pártszervezetek szerepe a mezőgazdaság korszerűsítésében 0 A gépjavító és gépgyártó részleg főleg konzervgyáraknak dolgo­zik. A felvételünkön látható paprikacsumázó gépet szállítás előtt Csontos Gáspár kereskedelmi vezető és Nyúl István, a részleg vezetője ellenőrzi. Árutermelés és szolgáltatás 0 A MEZÖGAZDASÄGI TER­MELÉS rohamléptekkel korsze­rűsödik napjainkban. Ma már nemcsak arról van szó. hogy a kézi munkaerőt a termelés ága­zatainak zömében gépek helyet­tesítik, hanem egyes munkafo­lyamatok teljes gépesítéséről, a talaj előkészítéstől a betakarításig. Nem ritkaság, hogy egy-egy me­zőgazdasági dolgozó évente több- százezer forint értékű terméket állít elő. hiszen ma már a mező- gazdasági dolgozók kezében is hatékony — s egyben igen drága — eszközök vannak. Ugyanakkor előfordul még, hogy szervezetlenség miatt állnak a drága pénzen vásárolt gépek, illetve munkaszervezési hiányos­ságok miatt megugranak a ter­melési költségek. Az üzem- és munkaszervezés javítása olyan nagy horderejű feladat, amelv nem oldható meg fokozott politikai tevékenység nélkül! A politikai munka fontos­ságára utal. hogy ez a tevékeny­ség a tagság életszínvonalát köz­vetlenül érinti. Mindez indokolja, hogy a pártszervezetek aktív ré­szesei legyenek területükön az üzem- és munkaszervezés fejlesz­tésének. A mindennapi életben ennek “fontosságát kevesen vitatják már, ám ez számos pártszervezet tevé­kenységében még nem tükröző­dik. Gyakori ez a vélemny: „A korszerű üzem- és munkaszerve­zés annyira sokrétű, olyan nagy felkészültséget követel, hogy a pártvezetőség és az egyszerű párttagok nem sokat tudnak se­gíteni”. Mi az igazság ebben a véle­ményben? Amennyiben a pártvezetőségek és pártszervezetek egy-egy mun­ka- és üzemszervezési kérdésben ugyanúgy akarnak eljárni, mint a gazdasági vezetők, akkor való­ban „komplikált” a feladat és a pártszervezetek nehezen oldhat­ják meg. Ezért lényeges, hogy a pártszervezetek más. elsősorban politikai oldalról közelítsék meg a feladatot. E tekintetben a párt- szervezetek nem alárendelt sze­repet töltenek be. hanem hasznos segítői, kezdeményezői lehetnek illetve kell. hogy legyenek — a korszerűsítésnek. 0 ILYEN ÖSSZEFÜGGÉSBEN mindegyik gazdasági vezetőnek el kell ismernie a pártiszervezet illetékességét, segítőképességét. Fontos tudatosítani, hogy a párt- szervezet a párttagok összességét jelenti, amelynek felsőfokú szak- képesítésű agronómus. mérnök, közgazdász tagjai is vannak, akik jól értenek a termelésszervezés legbonyolultabb kérdéseihez. Ugyancsak tagadhatatlan az is, hogy az „egyszerű” szövetkezeti tagok rengetek ilyen irányú ta­pasztalattal rendelkeznek, és arra is illetékesek, hogy szóvá tegyék a hibákat, javasoljanak és kez­deményezzenek. Gazdaságonként különböző a pártszervezetek feladata: van, ahol a termelés még a hagyomá­nyos módon folvik. másutt éppen megtették a kezdeti lépéseket a korszerűsödés felé. mások pedig magas technikai ellátottsággal gazdálkodnak. A oártalapszerve- zetnek nemcsak joga. hanem kö­telessége is, hogy a taggyűlés napirendjére tűzze a gazdaság fejlesztésének irányát, megvitas­sa a korszerűsítés legjárhatóbb útjait. A taggyűlés arra hozzon határozatot: mi legyen a felada­tuk a kommunista gazdasági ve­zetőknek ezek megvalósításában. Igen hasznos, ha a pártszervezet taggyűlésén a gazdasági vezetők beszámolnak jövőbeli elképezlé- seikről, vagy a bevezetett új tech­nika működtetéséről, annak gaz­daságosságáról. A követelmények felállítása és a hasznos beszámoltatás azonban a pártszervezetek teendőinek csak az egyik felét jelentik. Legalább ennyire fontos — ha nem fonto­sabb —. a munka- és üzemszer­vezés korszerűsítése érdekében végzett rendszeres politikai mun­ka, hiszen az új, a fejlett tech­nikát emberek működtetik. Szá­mos szövetkezetben szívós politi­kai munkával győzhetők csak meg a szövetkezeti tagok a régi tech­nika vagv a módszerek megvál- toztasának szükségességéről. 0 A RÉGIHEZ való ragaszko­dásnak számos oka lehet, mint a megszokottság. az újtól való fé­lelem. de számos szövetkezeti tag esetében személyes érdek is. A korszerűbb technika, a fejlet­tebb üzem- és munkaszervezés mellett ugyanazon munkaterüle­ten kevesebb emberre van szük­ség, tehát egyeseket óhatatlanul más munkörbe kell helyezni! De más jellegű emberi gondok is adódnak. Így például számos szövetkezetben nem könnyű em­bereket találni az új gépekre, a fejlettebb, bonyolultabb munka­körökbe. olyanokat, akik felké­szültek, megbízhatók, felelősség­tudók. áldozatot vállalók. Helye­sen teszik. a oártszervezetk, ha a gazdasági/ vezetők elé követel­ményként | állítják, hogy a gépek beszerzése előtt gondoskodjanak kellő számú jól képzett szakem­berről. Leghelyesebb, ha a szövet­kezeten belül néznek körül, s a tagok közül választják ki azokat, akik képesek és hajlandók elsajá­títani az új ismereteket. 0 CSUPÁN NÉHÁNY olyan alapvető tennivalót említettünk meg, amelyek megvalósítása nagy­mértékben segítheti a szövetke­zetekben a munka- és üzemszer­vezés fejlesztését. A tennivalók röviden úgy foglalhatók össze: a pártszervezetek kezdeményez­zék a termelés korszerűsítését, s a gazdasági vezetőktől is követel­jék meg ennek érdekében vég­zendő következetes munkát. M. S. A Kecskeméti Autó- és Gépja­vító Ipari Szövetkezet, — amel­lett, hogy a lakosságtól különbö­ző javításokat vállal —. jelentős bevételre tesz szert árutermelés­ből. Dolgozói első félévi tervüket teljesítették, s minden jel arra mutat, hogy az év végéig terve­zett 19 milliónál „nem állnak meg”. A Büntető Törvénykönyv 195. paragrafusa a következőképpen rendelkezik: „Aki robbanóanya­got, robbantószert, valamint ilyen anyag, vagy szer felhasználására szolgáló készüléket engedély nél­kül készít, beszerez, vagy tart, továbbá, aki ilyen anyagot, vagy szert annak tartására jogosulat­lan személynek ad át, hat hónap­tól öt évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő. Ugyanígy büntetendő az is, aki a lőfegy­ver, illetőleg lőszer előállítására, tartására, vagy forgalmára vo­natkozó rendelkezéseket megsze­gi, vagy kijátssza .. Ennek a törvényi rendelkezés­nek leglényegesebb pontja az engedély nélkül kifejezés. Az ugyanis, akinek a fentebb leír­takhoz engedélye van, természe­tesen nem követi el a bűncselek­ményt. Nem. rendelkezett viszont ilyen engedéllyel az a nyolc em­ber, akit a Kalocsai Járásbíró­ság vont felelősségre lőszerrel, lőfegyverrel és robbanóanyaggal elkövetett folytatólagos vissza­élés, illetve lopás és orgazdaság miatt. Az elsőrendű vádlott Vi- rágh Péter, Apostag, Tavasz utca 8. szám alatti lakos, aki hosz- szabb ideje tartott a birtokában két darab, úgynevezett 48 min­tájú puskát. Ezekkel a fegyve­rekkel vadászott, s például a múlt évben összesen 16 fácánt és há­rom nyulat lőtt a dunavecsei va­dásztársaság területén. Ebben a vadászatban azonban társa volt Bognár Lajos, (Apostag, Bajcsy- Zsilinszky utca 28.) és Bor Jó­zsef (Apostag, Baross u. 7.) is. Előzőleg ugyanis, még 1970-ben Bor József, aki tudta, hogy Vi- rághnak puskái vannak, az egyi­ket megvette 500 forintért, pon­tosabban meg sem vette, hanem, mint közvetítő Virághtól átvitte Veres Lajosnak, aki Üjsolton, a Sallai részben lakik, szomszédja pedig Pálinkás Mihály. Nos Ve­res és Pálinkás azonnal kipró­bálták a fegyvert, s mivel azt tö­kéletesnek találták, megvették. A puskával együtt — nagyvonalú­an — Virágh lőszert is adott. Neki azonban még maradt egy puská­ja, amit 1973. februárban kölcsön adott Bognár Lajosnak, aki disz­nóvágáshoz készülődött és úgy gondolta, hogy egyszerűbb lesz, ha puskával agyonlövi az álla­tot. Így is történt. A puskát azonban Bognár nem adta vissza, hanem magánál tartotta egészen március 2-ig, amikor is letartóz­tatták. A házkutatás során talál­tak még nála 145 darab lőszert is. Ebből 65 i .arabot Ács Ferenc, Apostag, Nagykút 27. szám alatti lakostól kapott. Ács Ferenc azt adta elő a bíró­ságon — amikor kérdezték tőle, A moszkvai klinikákon sike­resen próbálták ki egy szív- és tüdőreanimátor mintapéldányait. A reanimálás (az emberi szer­vezet felélesztése a klinikai ha­lál állapotából) tudvalevőleg si­kertelen az azonnal szívmasszázs és mesterséges lélegeztetés nél­hogy honnan vette a lőszert —, hogy egy romos épületben talalt 700 darab kispuska lőszert és 60 darab, hevederben levő géppus­ka lőszert. Ezt a mennyiséget valóban meg is találták nála és lefoglalták. Nem volt nehéz azt sem kideríteni, hogy a többiek miként és honnan jutottak lő­szerhez. Pálinkás Mihály például az MHSZ helyi szervezeténél időnként, mint lövészetvezetö működött közre, s ilyen alkalom­mal különböző mennyiségű lő­szert lopott. Nagy vadászatokat rendeztek, hiszen fegyver volt, lőszer bőven volt. Virágh Péter­nél a házkutatás során a rendőr­ség például 130 kispuska lőszert, lőport, gyutacsokat, gyujtózsi- nórt, vadásztöltényt, két vadász- fegyverhez való csövet, sörétet, stb. foglalt le. A két fővadász Veres Lajos és Pálinkás Mihály volt, de segített Virágh- Péter és Boros Sándor újsolti lakos is. Ez a maszek va­dásztársaság rövid idő alatt a már említett Dunavecsei Kossuth Vadásztársaság területén össze­sen 53 fácánt, 3 nyulat lőtt le, ezzel hatezer forint kárt okoztak a társadalmi tulajdonban. A bíróság ezért Virágh Péter elsőrend.ű vádlottat halmazati büntetésül öthónapi börtönre ítélte, egy évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Veres La­jos egy évi fegyházat kapott és két évre tiltották el a közügyek­től, Pálinkás Mihályt pedig hét­hónapi szigorított börtönnel bün­tették és egy évre tiltották el a közügyektől. Ugyanakkor elren­delte a bíróság a korábban ki­szabott, próbaidőre felfüggesz­tett négyhónapi szabadságvesztés végrehajtását is 'Pálinkás Mi­hállyal szemben. Nem esett még szó Mojzes Imréről, az MHSZ újsolti szervezetének titkáráról, akit a bíróság lőszerrel való folytatólagosan elkövetett vissza­élés, valamint orgazdaság miatt négyhónapi börtönre és két ezer forint pénzbüntetésre ítélt. Moj- zessal szemben azonban a bör­tönbüntetés végrehajtását a bí­róság két évi próbaidőre feltéte­lesen felfüggesztette. Mojzes, mint MHSZ-titkár 100 darab lőszert adott át Pálinkásnak, 50 darabot pedig Veres Lajosnak — az MHSZ készletéből, ugyanakkor ellenszolgáltatásként elfogadott két fácánt és egy nyulat, noha tudta, hogy azok hogyan és mi­lyen úton jutottak Pálinkásék tu­lajdonába. Az ügy többi vádlottja pénz- büntetést, illetve hosszabb, rövi- debb, de végrehajtásában próba­időre felfüggesztett szabadság- vesztést kapott. Az ítélet nem jogerős. G. S. kül. A moszkvai szakemberek által tervezett új készülék köz­vetett szívmasszázst alkalmaz és a tüdőt mesterségesen légzésre bírja. A készülék kisméretű, ezért — és az különösen fontos — mentőautóban is használható. 0 Krizsán István szerelő társaival az idén már csaknem három és fél­ezer különböző típusú motorkerékpárt adott vissza gazdájának üzemképesen, kijavítva. HORDOZHATÓ MINI REAN1MÁTOR Jausch Imre. — a hűtőgépek szakavatott mestere — egy húsbolt hűtőszekrényének aggregátorát javítja. (Opauszky László felvételei.) Szőlőskerti „kerek alkus” Verőfényben fürtökkel zsúfolt szőlősorok. Tab- diban hosszú évek óta nem pusztulnak a köztes gyümölcsfákkal díszes parcellák. Az itteni határ a régi szőlőskertek pompázó szigete maradt. S épp a szakszövetkezetek gyűrűjébe fogott Szőlőskert Tsz területén. Nincs közös gazdaság, amely ennél találóbb név­re tett volna szert! Pontosabban: amelyik ennyire hű maradt volna a nevéhez. Tsz-tagok és szőlősgazdák... Ez a két meghatá­rozás itt nem ellentmondásba, hanem összhangba került egymással. Az 58 éves Szlama István a szárazságban csak itt-ott feltörő gyomokat irtogatja a horolókapával. „Azon gondolkodom, még adok neki egv permete­zést) — mondja. A műanyagból készült hátiperme­tezőt használja, azt kedveli a legjobban. Feleségé­vel együtt 5400 négyszögöl művelését vállalta. A három felnőtt fiú közül egy szokott gyakrabban se­gíteni. A két darabban levő terület egyik része öt­éves telepítés csupán. Sárfehér ... Meglesz rajta a holdankénti 50—60 mázsa. Odahaza, a háztáji pin­cében 120 hektót tud tárolni. Jóval többet, mint korábban, miután nagyobb hordókat vásárolt. Kíváncsi vagyok, vajon menyi jövedelmet vall be. — Ha minden kiadást leszámítok, megvan a havi hatezer. Mármint kettőnkre számítva. A javakorabeli házaspár. Kőhegyi Mihály és a felesége a köztes gyümölcsfákon termett nyári al­mát válogatják házuk udvarán. — A három hold szőlő, amit művelünk, az egyé­ni világban is a mienk volt — adia tudtomra a há­zigazda. — Huszonöt-huszonhat évvel ezelőtt ültet­tük, van benne kadarka, pirosszlanka sárfehér. És az idén ir. meg lesz rajta a. 130—150 hektó. Borként értékesítjük az egészet, jókora pincénk van. Egy éve van hatra a nyugdíjig. Mi lesz azután? — Négy felnőtt fiunk van. Majd ők fokozatosan átvállalgatják. Illetve közülük az. aki szereti a sző­lőt, s meg is tud belőle élni. Egy biztosan akad kö­zöttük ... Talán nem érdektelen, hogy a Kőhegyi-fiúk mind­egyike az utóbbi tíz esztendőben épített családi há­za — három Csengődön és egy a fővárosban —, s vásárolt személygépkocsit. Jelentős szülői támoga­tással. Bizonyos, hogy a tabdi titok nyitját a kölcsönös érdekeltségen alapuló jövedelemelosztás forrásvidé­kén kell keresnünk. Ennek lényege a következő: a 470 hold kisüzemi telepítésű szőlő családi művelé­sét mintegy 200 gazda vállalja. A tagokra hárul az összes munkálatok elvégzése, a közöstől igénybe vett gépek használati dijának térítése, a növényvé­dő szer, a szerves- és műtrágya, a kötözőanyag költ­ségeinek viselése. Ezzel szemben a közös vállalja a földadó befize­tését, valamint az általános költségeket. Ennek fe­lében a gazdák mindegyike a termés meghatározott hányadával járul hozzá a közöshöz, s ennek ará­nyát a vállalt szőlő állagától függően becslés útján állapította meg évekkel ezelőtt a tagok által válasz­tott bizottság. A „bérlet” — az egyszerűség kedvé­ért többnyire így nevezik — holdanként 4—6 hek­tó között váltakozik. Az ez alapján kötött megállapodást nevezik „ke­rek alkusnak”. A bizottság nagy-nagy körültekintéssel végezte a becslést. Olyannyira, hogy később csak hat eset­ben kellett korrigálni. , Ha csupán a „bérletet” tekintjük, azon a közös­nek számba vehető haszna nincs. Bár a ráfizetés­től serri kell tartania. A tetemes haszon — literen­ként nagyjából egy forint — a közös értékesítésből származik. Valamint a borkimérők fenntartásából. Közvetett formában az is haszon, hogy a tsz-nek nem kellett több millió forintot áldoznia az üzemi pince és a szőlőfeldolgozó megépítésére. Erről ugyanis, háztáji gazdaságukban, a tagok gondos­kodtak. Bár a közös agronómiái, irányításnak nem lebe­csülendő szerepe van, a tagjövedelem teljes mérték­ben a családok szorgalmán, hozzáértésén múlik, ugyanakkor a tagokkal kötött megállapodásnak fontos kitétele, hogy mindenki a „jó gazda gondos­ságával” köteles megművelni a szőlőt. Ezáltal ele­jét veszik a tőkék kizsigerelésének. Betartására következetesen ügyelnek, s így is akad évente egy­két tag, aki nem bizonyul „jó gazdának”, s a kö­vetkező esztendőben meg kell válnia a területtől. Egy hold szőlő megművelésére — hivatalosan — 67_munkanapot állapítottak meg. s ez beszámít az alapszabály által előírt munkaidőbe. A tag jogosult tehát a társadalombizosítási szolgáltatásokra, s nyugdíját is a valóságos jövedelme alapján álla­pítják meg. Az innen nyugdíjba menő gazdák nem szorulnak rá sem a gyermekeikre, sem a közös szo­ciális támogatására. A „kerek alkus”, amilyen egyszerű konstrukció, épp olyan hatékony. A Szőlőskert Tsz az érdekelt­ség felkeltésében messzibbre ment nemcsak a szá­zalékos művelésre berendezkedett tsz-eknél, de a szakszövetkezeteknél is. A körülményeket, amelyek ezt a módszert életre hívták 5—6 évvel ezelőtt. Tóth Sándor tsz-elnök így ismerteti: — Mindig is a szőlőből származott a tabdiak megélhetése. A valamikori ezer hold az átszervezés idejére nem egészen 800 holdra csökkent. De a ro­hamos pusztulás csak ekkor vette kezdetét. A kez­deti években alkalmazott brigádművelés nyomán 300 holdat „csaptak el”, s a megmaradó parcellák hozamai is a minimumra csökkent. Amikor idejöt­tem, a legelső dolgom az volt, hogy ezt a művelési formát megszüntessem, s bevezessem a százalékos formát. A pusztulás nagyban mérséklődött, a ho­zam viszont nem növekedett számottevően. Ekkor úgy láttam, hogy meg kell tenni a döntő lépést... Az elmúlt jó fél évtized a tabdiakat igazolta. A hozam évről évre növekszik, s nemcsak a kipusz­tulás szűnt meg, de a felújítás is kezdetét vette. Teljesen tagsági erőből, a közös hozzájárulása nél-' kül telepítettek 17 holdat. Ez a program folytató­dik; az elkövetkező öt évben 100 holdon vették tervbe a tagsági telepítést, azzal a kikötéssel, hogy egy-egy család legfeljebb két hektárt vállalhat. Illetve — a függetlenített alkalmazottak, vezetők — egy hektárt .. Ennek érdekében az érdekeltsé­get oly módon biztosítja a közös, hogy nyolc éven át az új telepítés után nem tart igényt a bérleti hozzájárulásra. Még a 60-as évek első felében telepített 150 hold nagyüzemi szőlő jól megfér a „kerek alkussal”. Ezt egy 60—70 tagú kertészeti brigád műveli, korszerű, gépi technikával, s az itt dolgozók átlagkeresete — tízórás munkanapra számítva — 132 forint. S szá* bad szombatot is biztosít a szövetkezet... Ezzel elérték, hogy a brigád összetétele állandó és stabil. — De itt is tovább lépünk — vélekedik az elnök. — Az elkövetkező három évben 300 hektáros új szőlőtelepet létesítünk. Ehhez kapunk állami ked­vezményt, de mi is hozzájárulunk mintegy 30 mil­lióval. Tehetjük, hiszen épp a „kerek alkus” segí­tett bennünket eddig is a, felhalmozásban. S szá­mításba vettük a távlati munkaerőhelyzetünket is. A rotaüzemiinkben dolgozók jelentik a tartalékot a „csúcsmunkák” idejére .. . A szövetkezet tagjai, vezetői nemcsak sejtik, de világosan látják: a hagyományos, parcellás szőlő- művelést még a „kerek alkus” sem képes életben tartani az idők végezetéig. Tíz, legfeljebb 15 évig. A szőlőművelést vállaló gazdák átlagos életkora magas, közelebb van a 60-hoz. mint az 50-hez. Ez olyan nyomós tény, amit az sem homályosíthat el, hogy jelenleg még, ha egy-egy család lemond a vál­lalt terület kisebb-nagyobb hányadáról, arra öt-hat jelentkező is akad. A kikerülhetetlen átmenet tehát bekövetkezik. Ez azonban nem jár megrázkódtatásokkal, s idejében fel is készülnek rá. Azáltal, hogy Tabdit nemcsak a parcellás, de a nagyüzemi szőlőskertek pompázó szigetévé is varázsolják. Hatvani Dániel

Next

/
Oldalképek
Tartalom