Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-24 / 197. szám

1973. augusztus 24. • PETŐFI NÉPE % SPORTSPORT Nemzetközi ökölvívó-mérkőzés Bács megyei válogatott—Apatini Mladost 12:6 A KSC atlétái nyerték a Tisza Kupát Vasárnap a Petőfi Népe Kupa utolsó döntő mérkőzése után ke­rült sor a Kiskunfélegyházi Kun Béla SE vendégeként a megyé­ben tartózkodó Aoatini Mladost elleni ökölvívó-mérkőzésre. A nemzetközi vetélkedőt mintegy négyszáz néző szurkolta végig a kecskeméti sportcsarnokban. Eredmények (elől a Bács me­gyeiek), papírsúlyban: Orbán— Basics 0:2. Basics döntő fölény- nyel nyert a harmadik menet­ben. Légsúlvban: Róka—Dra­zsics 0:4. Pontozással győzött a jugoszláv fiú. Harmatsúlyban: Búzási—Radics 0:6. Búzási edző­je már az első percben feladta a versenyt. Kisváltósúlvban: Rems- berger—Bajagin 2:6. A Kun Béla SE versenyzője változatos, jó mérkőzésen bizonyult jobbnak. Váltósúlyban: Katona—Jovicsics. 4:6. Egyhangú pontozással győ­zött Katona. Nagyváltósúlybah: Mészáros—Oláh 6:6. A techniká- sabban öklöző és pontosabban ütő Mészáros nverte a mérkő­zést. Középsúlyban: Neufeld— Tádics 8:6. Az első menetben döntő fölénnyel nvert Neufeld. Félnehézsúlyban: Szakos—Kosz­tics 10:6. A csapattalálkozó leg­színvonalasabb mérkőzése volt. Szakos ügyesen bokszolt, s egy­hangú pontozással győzött. Ne­hézsúlyban : Buknitz—Adzsics 12:6. A technikailag és taktikai­lag képzettebb kiskunfélegyházi ökölvívó döntő fölénnyel győzött. ♦ Buknitz jobbegyenese „ül” Adzsics fején. Szegeden: 1. KSC, 2. Mezőfi SE Kilenc férfi és 12 női csapat vett részt Szegeden a Szabadtéri Kupa röplabdatornán. Az A-csoportban a Mezőfi SE eredményei: NIM—Mezőfi SE 28:27, Mezőfi SE—Szolnoki TI- TÁSZ 28:25. Mezőfi SE—K. Épí­tők 37:18. A Mezőfi SE lett a csoportelső, s mivel a Szolnok lett a második, a kecskemétiek egy győzelmet vittek a döntőbe. Ebben a csoportban a K. Építők keyés sikerrel küzdött. A N1M- től 41:15. a Szolnoktól 43:18 arányban kaptak ki. A B-csoportban a KSC-nek mindjárt elsőre NB I-es ellenfél, a BSE jutott. A kecskemétiek 25:21 arányban vesztettek, sőt a Szolnoki Dózsával is 21:21 volt az eredmény. Ezután 55:14, a DÉLÉP. és 45:17 a Dunaújváros ellen. A döntőben a BSE jutott be és a KSC egv vereséggel. A döntő eredményei: Mezőfi SE—BSE 30:18. KSC—Szolnoki TITÁSZ 30:18 KSC—Mezőfi SE 31:15. Az első helyen tehát hár­mas holtverseny alakult ki 1—1 vereséggel. A végső sorrendet az egymás ellen elért ponteredmény alakította ki. s ez. a KSC-nek volt a legjobb. A Mezőfi SE pe­dig megelőzte az NB I-es BSE-t. Végeredmény: 1. Kecskeméti SC 4 pont + 12 pontkülönbség, 2. Mezőfi SE 4 pont. 0 pontkülönb­ség, 3. BSE 4 pont —12 pontkü­lönbség, 4. Szolnoki TITÁSZ 0 pont. A női kupában 1. Ü. Dózsa, 2. Bp. Spartacus. 3. Szegedi Sparta­3:0 - a kispadról A Kossuth KFSE öltözőjében síri csend honolt. Budai mester — lehajtott fejjel — hosszú léptek­kel „mérte’’ a helyiséget. — Tehát akkor nincs ide-oda utazgatás, hazame­nés. Együtt megyünk vissza. A jövő héten pedig! — folytatjuk a munkát... — Hogyan értékeli csapata teljesítményét? — A tíz főre csökkent együttes csak ennyire volt képes... Az egész csapatból csak Szűcs kapust le­het dicsérni. — Mi a véleménye a KSC-ről? — Jobbak voltak, s megérdemelték a győzelmet. Dezsőfi Ferencet, a KSC edzőjét a gratulálok fog­ták körül. Mosolyogva kezet nyújtott, de nem mu­lasztotta el megjegyezni: „A fiúk érdeme.” — Milyen érzés az első NB I. B-s győzelem? — Nagyon jó ... — Milyen szempontok szerint állította össze a csapatot? — Négy csatár, három fedezet és három védő. Az volt a cél, hogy az ellenfelet a középpályán „meg­öljük”. — A taktika megvalósult? — Apróbb hibáktól eltekintve, igen. Sok volt a kihasználatlan helyzet, s az „eladott" labda. — Mi a véleménye a mérkőzésről? — Jó meccs volt. A KSC taktikailag, technikailag Augusztus 20-án, Alkotmá­nyunk ünnepének keretében el­ső ízben írták ki a Szegedi Tisza Kupát atlétikában. Az országos versenyen a rendező szegedieken kívül Debrecen, Szekszárd, Du­naújváros, Baja, Kazincbarcika, Budapest és Kecskemét atlétái indultak. Kalapácsvetésben és magasugrásban igen rangos me­zőny gyűlt össze. Különösen a SZEOL versenyzői jeleskedtek kalapácsvetésben. Országos csú­csot javítottak. A KSC verseny­zői négy győzelmet szereztek, s több jó helyezést értek el. Ez­zel a pontversenyben a szege­diek előtt végeztek, és elnyerték a Tisza Kupa vándorserleget. Eredmények, férfiak, 100 m: 2. Kécskefalvi L. 11,4. 400 m: 1. Kécskefalvi L. 52,2. 110 m gát: 1. Szakonyi János 16,9. Magas­ugrás: 1. Szakonyi János 196. Hármasugrás: 1. Tatai Károly J3,79, 2. Szakonyi 13,32, 3. Ada- mik Z. 12,96 (megyei serdülő csúcs). Nők: 100 m: 3. Endre G. 13,2. 100 m gát: 2. Endre G. 18,2. A legjobb ifjúsági sportolónak járó tiszteletdíjat Szakonyi Já­nos, a KSC atlétája kapta. Miklós Márta A pontversenyben: 1. Kecs­keméti SC 54,5 (négy győzelem­mel), 2. SZVSE 54,5 (három győ­zelemmel), 3. SZEOL 52,6. * Csongrád város 50 éves fenn­állásának tiszteletére nagysza­bású I—II. osztályú országos if­júsági atlétikai versenyt tartot­tak. A vetélkedőn részt vettek a KSC sportolói is. Eredmények, férfiak: 100 m: 1. Kécskefalvi László 11,6. Magasugrás: 2. Sza­konyi 190. Nők: 100 m: 1. Endre G. 13,2. Magasugrás: 2. Miklós 155. Távolugrás: 3. Endre G. 495. A jubileumi atlétikai verseng alkalmából atlétáink megkapták a Csongrádi Városi Tanács el­nökének díszes oklevelét — si­keres szereplésükért:. KÉZILABDA Aranyhomok Kupa kosárlabdatorna Bp. MMG—La.iosmizsei Vízgép. 16:11 (8:6) Budapesti Szépvölgyi út. NB II. férfi. Lajosmizse: Ancsin — Sípos, Kisjuhász II.. Várai — Kisjuhász 1.. Lukács. Lénárt. Csere: Földes 1., Sápi J. Edző: Sípos Ottó. Góldobók: Lukács 5. Várai 4, Kisjuhász II.. Lénárt. Kiskőrösi Petőfi Spartacus— Kecskeméti TE 13:10 (8:5) NB Il-es női mérkőzés, Kiskő­rös, vezette: Hornvik. Nagy küzdelmet hozott a me­gyei rangadó. Húsz percig ki­egyenlített játék folvt. utána a kiskőrösiek szereztek előnyt, amit mindvégig sikerült megtartaniuk. Nagy út előtt Tizenkét birkózó és kilenc súly­emelő szepfgmber -első napjaiban má- ■sik- földrészre, világbajnokságra uta­zik. A hazai felkészülés utolsó szaka­szában szerdán dr. Beckl Sándor, ál­lamtitkár. az OTSH elnöke és dr. Csa­nádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese vezetésével magyar sportvezetők lá­togatták meg a teheránl fellépést vá­ró birkózókat és a havannai világbaj­nokságon induló súlyemelőket. (Folytatás az 1. oldalról) sorjában mit is várhatunk a nagynevű, jó­hírű „pályá­zóktól” a ku- _ pa-tornán résztvevő ko­sárlabdacsapatoktól!? Milyen erőviszonyokat takarnak a ne­vek? Bp. Honvéd: Többszörös ma­gyar bajnok. Nagyszerű játéko­sokból álló, fiatal átlagéletkorú együttes. Tagja: Gellér, Gyura- sics, Losonczi a válogatottnak is erősségei. Az együttes mestere: Balogh József. Csepel SC: Az 1972. évi baj­nokság győztese! Egyik legki­egyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapat. Játékosai közül Halmosi, Pálfi, Lázár, Nagy stb. a magyar válogatottban is a leg­képzettebb kosárlabdázók közé tartozik. Az együttes jelenleg is a magyar bajnoki cím egyik nagy esélyese. Edző: Glatz Ár- • pád. ..... M AFC: A legnagyobb fegyver­tényre képes csapat! ök szakí­tották meg a Bp. Honvéd nagy­szerű bajnoki győzelmi soroza­tát. A csapat legismertebb játé­kosai: Kangyal, Újhelyi, Salgó, Abrahám, Nagy P., stb. Edző: Balogh István. Ganz MAVAG: A jövő csa­pata, amelyben jól ötvöződik az idősebb játékosok rutinja a fia­talok lelkesedésével. A tavaszi bajnokságban az élmezőnyben végzett. A csapat játékosai: Gál, Újvári, Németh, Galamb ... Kecskeméten is bemutatkoznak. Az együttes mestere: Zsíros Ti­bor. BSE: Az NB I. legmagasabb termetű játékosokból álló csapa­ta. Sokszor bizonyították már, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfelei tudnak lenni. Legis­mertebb játékosaik: Hegedűs, Gedeon, Kárász, Lakos. Edző: Vadászi Károly. Videoton: A tavasszal a 10. helyen végeztek az NB I-ben. Kemény, harcias modorú együt­tes. Képes megszorítani az élvo­nalbeli csapatokat is. Edzőjük: Zsadányi István. SZEOL: Nagy hagyományok­kal rendelkező együttes. Esélyes az NB 1-be való visszakerülésre. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó csapat. Edző: Faragó Jó­zsef. Bajai Vízügy: Tehetséges ko­sárlabdázókból áll. Évek óta az NB II. élvonalában fejezik be a bajnokságot. Edzőjük: Mihályfi János. Bácska Topolya: II. ligás együttes. A jugoszláv kosárlab­dára jellemző harcias felfogásban játszanak. KSC: Az együttes a 6. helyen végzett az, NB I-ben. Guóth Iván mester fiai a közelmúltban kezdték el a bajnokságra való felkészülést. Ismerve az együttes erényeit, képes egy előkelő hely megszerzésére. Banczik István Az > Aranyhomok Kupa mai műsora: 10 órakor KSC—Bajai Vízügy, 11 óra: Ganz-MÁVAG— SZEOL. 12 óra: BSE—Bp. Hon­véd, 13 óra: MAFC—Videoton, 14 óra: Bajai Vízügy—BSE, 15 óra: SZEOL—MAFC. 16 órakor ünnepélyes megnyitó. 16.30: Bácska Topolya—KSC, 17.30: Csepel Z—Ganz-MÁVAG, 18.30: BSE—Bácska Topolya, 19.30: MAFC—Csepel. Első a Csongrád megyei Sütőipar csapata • Egy jellemző kép a mérkőzésről. Molnár kiug­rott, védője még a karjánál fogva sem tudja vlsz- szatartani (pedig amint látszik, éppen egy „kar­feszítéssel” próbálkozik). A lapos lövést azon­ban Szűcs vetődve védte. Ha bemegy, ez lett volna a negyedik. és erőnlét szempontjából is jobb volt. Nem volt vitás a győzelmünk, legfeljebb az, hogy milyen arányban nyerünk. Ez a mérkőzés tanulságos is. Megmutatta azokat a hibáinkat, amelyeket ki kell javítani. — Kiknek a játékával elégedett? — Különösen Diószegi, Pasek, Molnár és Kuru­csai játszott jól, de dicséret illeti a többieket is — maximális teljesítményükért. B, I. Kecskeméten a városi pályán az ÉDOSZ megyei bizottságának rendezésében került sor a 3 me­gye sütőipari vállalatainak kis­pályás labdarúgó döntőjére. Bács és Békés megyéből 3—3, Csongrád megyéből két vállalat küldte el csapatát. Leskovszki Albert, az ÉDOSZ megyei titkára köszöntötte a résztvevőket. Megnyitójában be­szélt a sporttalálkozók, a baráti találkozók jelentőségéről, a ba­rátság elmélyítéséről a különbö­ző megyék szervezett dolgozói között. A megnyitó után két csoport­ban megkezdődött a játék. Dél­ben a két csoportgyőztes, a Bé­késcsabai Sütőipar és a Csongrád megyei Sütőipar csapatai között is hasonló módon folyt le a döntő. Győzött 1:0 arányban Csongrád megye, és így ők let­tek a kupa első védő. A har­madik helyért a bajai és sze­gedi vállalat csapatai mérkőz­tek. A 0:0-ás eredmény után büntetőrúgásokból Baja nyert 4:3 arányban. Az első három he­lyezett csapat tagjai szép pla­ketteket kaptak, s valamennyi résztvevőnek emléklap is jutott. Valamennyi résztvevő ígéretet tett, hogy jövőre Békéscsabán ismét ott lesz a versenyen. MAI MÍJSOR TELEVÍZIÓ 17.28: Hírek. 17.35: 15 perc könnyűzene. 17.50: Reklámműsor. V 17.55: Környezetünk védelméért. IV. rész: Az orvos nem pi­henhet. 18.35: öt perc meteorológia. 18.40: Műsorainkat ajánljuk! 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 20.00: A trubadúr (Színes) Részletek Verdi operájá­ból, a Magyar Televízió és a Román Televízió kö­zös műsora a Pécsi Nem­zeti Színházban. 21.05: Vallomások a XX. század­ról. Komját Irén. Portré­film. 21.55: TV-híradó — 2. kiadás. 22.05: Szülők nevelők, egymás­közt. Amit a tanévnyitó előtt tudni kell. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Rendezte: Zsurzs Éva: Nő a barakkban. Tévéjá­ték 14 éven felülieknek! (Ism.) 21.25: TV-híradó — 1. kiadás. (Ism.) 21.55: Moldovai dalok. Intervízi- ós átvétel a Csehszlovák Televízió műsorából, fel­vételről. KOSSUTH 8.20: A XX. század zenéjéből. 9.00: Ábel és Eszter. Gárdonyi Géza regénye folytatások­ban. XI. (befejező) rész. 9.19: Kedvelt régi melódiák. 10.00: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Olvasnivaló. Világirodalmi kiadványokról beszél Gé- her István. 10.25: Chopip: f-moll zongora­verseny. 11.00: Az agyfüggelék új hor­monjai. Beszélgetés dr. Szendéi Adám adjunktus­sal. 11.10: Richard Strauss operáiból. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma — Szegeden? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Universiade 1973. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Cigánydalok, csárdások. 14.00: Csicseri bolt. 14.25: Mikrobi szárnyra kél... Fantasztikus rádiójáték­sorozat. V. 15.10: Kóruspódium. 15.16: Kónya Sándor felvételei­ből. 15.34: Mihály András: Három darab régi stílusban. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Talpalatnyi föld. Szabó Pál regényét rádióra al­kalmazta Papp Zoltán. IV. (befejező) rész. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Universiade 1973. Közvetí­tés Moszkvából, a Fő­iskolai Játékokról. 17.38: Bemutatjuk új kórus­felvételeinket. 17.51: Újítási javaslat. Nemes­laki Tivadarral, a SZOT titkárával beszélget B. Koncz Gábor. 18.01: A Román Kultúra hete. Margareta Pislaru, Anda Kalugeriánu énekel, a Főnix-együttes játszik. 18.26: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Az újszülött első kiáltása. Kakuhito Hitomi rádiójátéka. 19.25: Universiade 1973. Közve­títés Moszkvából, a Fő- • iskolai Játékokról. 19.40: De Falla: A bűvös szere­lem — balettszvit. 20.05: Kovács Apollónia és Solti Károly nótákat énekel. 20.37: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.00: Házimuzsika. Vendégeink: 22.15: Universiade 1973. össze­foglaló a Moszkvai Fő­iskolai Játékokról. 22.30: Énekegyüttesek műsorá­ból. 22.50: Meditáció — a vállalati beruházásokról. 23.00: Szimfonikus zene. 0.10: A bohóc fia. Részletek Dunajevszkij operettjéből. PETŐFI 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Nótacsokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyer­mekrádió műsora. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zenekari muzsika. Közben: ^ x 12.44: A magyar népköltészet hete. Egy elfelejtett mese- gyűjtemény. 14.00: Kettőtői h?"~... a Petőfí- rádió zenedélutánja. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Vavrinecz Béla féld.: Mezőségi képek. 18.44: Az üveg és művészete. Ismeretterjesztő előadás. 18.59: Pablo Casals gőrdonkázik, 19.39: Gondolatok filmekről. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek. 20.28: A román kultúra hete. A Sepsiszentgyörgyi Álla­mi Magyar Színház ven­dégjátéka. Ki vagy te? 22.32: Larisza Nyikityina és Ken Neate énekel. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 3. MŰSOR 18.05: Üj lemezeinkből. 18.57: Dixieland-felvételekből. 19.24: A román kultúra hete. Mai román szerzők műveiből. 20.33: Ludmila Dvoráková és James King énekel. 21.23. A hőmérséklet 30 fok felett. 21.33: A Hamburgi Rádió zene­karának hangversenye A tömegsportban is nyári „csúcsforgalom” A nyári idény vége felé nem­csak az élsportban, hanem a tömegsport-rendezvényekben is „csúcsforgalom” van A, tömeg­sport gazdái, a különbözei válla­lati, üzemi, szakszervezeti bi­zottságok szinte mindenütt meg­rendezték már a helyi üzemi, vállalati versenyeket, s augusz­tus végén, szeptember elején a különböző szakmák tartják meg a megyei, területi vagy országos versenyeiket. Alig néhány napja lehettünk tanúi az ÉDOSZ ren­dezésében lezajlott 3 megye sü­tőipari vállalatai kispályás lab­darúgódöntőjének, s máris újabb szakmák versenyeire készülünk. Szabó Gyula, a szakszerveze­tek megye sportfelelőse erről a zsúfolt, de érdekes programról beszélt­— A közeli hetekben egy sor színvonalas és népes szakszerve­zeti sportrendezvényt tartanak, Augusztus 25-én, szombaton 9 órakor a Széklói Stadionban kezdődik a HVDSZ 4 megye te­rületi sporttalálkozója atlétika, kispályás labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz és sakk sportágak­ban. Várhatóan mintegy 400 fő résztvevő lesz. Ugyancsak augusztus 2 5-én rendezik a Széktói Stadionban a vasasszakszervezet szocialista brigádjainak kispályó.s labdarú­gó-bajnokságát. Ez a verseny 14.30-kor kezdődik. Augusztus 26-án az SZMT Kupa kispuska lövészverseny városi döntőjére kerül sor a Czollner téren. Augusztus 27-én a KPVDSZ rendez sporttalálko­zót. Valamennyi sportünnepség kö­zül talán a legnépesebbnek a vasasszakszervezet 70 éves jubileumára kiirt sporttalálkozó ígérkezik, amelyet - Kiskunfél­egyházán, a Vasas és a Kun B. SE sporttelepen szeptember 1-én tartanak. Az ilyen hatalmas lét­számú lömegverseny megyénk­ben példa nélkül álló. Mindez­zel még nem ér véget a sorozat. Szeptember végén a fegyveres erők napja és az MHSZ 25 éves jubileuma tiszteletére ren­dezik az SZMT Kupa kispuska lövészverseny megyei döntőjét. Ebben a versenyben — az eddig beérkezett adataink szerint — mintegy 10 ezer szervezett dol­gozó vesz részt. Szeptember hó­napban rendezik a Közalkalma­zottak Szakszervezetének terii- "u mi természetbarát-találkozóját. Erre máris nagyban folynak az előkészületek. E nagyszabású találkozókon kívül még meg kell említenünk a megyénk városaiban, nagy­községeiben, községeiben folyó szakmaközi bajnokságokat, helyi tömegversenyeket. Ezeknek a versenyeknek a száma az idén meghaladta az ezret és a részt­vevők létszáma pedig mintegy 18—20 ezer főre tehető. Mind­ezek az adatok arra mutatnak, hogy szakszervezeti bizottsá­gaink örömmel és nagy lelkese­déssel végzik a sportmunkát. Évről évre nő a szervezett dol­gozók száma, akik tevékenyen részt vesznek a sportmozgalom­ban, és ez képezi a tömegsport igazi és legnagyobb bázisát. Sz. Z. BIRKÓZÁS Kecskeméti SC— Soltvadkerti TE 7:3 A rekkenő hőség ellenére mint­egy 100 néző szurkolta végig Soltvadkerten az alkotmány nap­ja alkalmából megrendezett ba­rátságos szabadfogású birkózó- csapatmérkczést. Részletes eredmények (elöl a vendéglátók). 48 kg: Sztojka— Kállai 0:1. 52 kg: Libor—Dascel 1:1, 57 kg: Varga—Sárközi M. 1:2. 62 kg: Schmél—Juhász 1:3, 68 kg: Medgyesi—Sárközi F. 1:4, 74 kg: Kanalas—Szabó 1:5, 82 kg: Ugrin—Greksa 1.5—5,5. 90 kg: Mészáros—Dakó 2,5:5,5, 100 kg: Sárosdi—Balassa 2,5—6,5, 100 kg felett: Csatári—E. Ko­vács 3:7. Előkészületi mérkőzések Kecskeméti SC— Kecskeméti Fémmunkás 5:3 (3:1) Kecskemét. Széktói Stadion, vezette: Dezsőfi. Góllövők: Koós 2. Szabó 2, Molnár, illetve Kiss. Dorogi, Kál­lai II. Kiskunhalasi MEDOSZ— Mezőfi SE 1:1 (1:0) Kecskemét. Városi pálya, ve­zette: Baán. Góllövők: Karsai, illetve Zu- bornyák. Kecskeméti TE—Tiszaföldvár 5:2 (2:0) Tiszaföldvár. vezette: Nagy. Góllövők: Porhanda 2, Nagy­hegyes! 2, Balatoni, illetve Tóth, Illés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom