Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-03 / 180. szám
Várható időjárás ma estig: főként nappali felhőképződés, elsősorban nyugaton szórványosan zápor, zivatar. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb változó irányú szél. Meleg marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet 2T7—31 fok között. IDŐJÁRÁS VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAP! XXVIII. évf., 180. szám Ára: 90 fillér 1973. augusztus 3. péntek Folytatódik a berlini VIT Kubai és iiiagyar fiatalok találkozója ták Észak-írország és Latin-AmeSzerda délután éta félárbocon lengenek a zászlók Berlinben, jelzik a gyászt, Walter Ulbricht halálát. A már korábban súlyos beteg államfő kívánsága az vplt, hogy a Világitjúsági Találkozót — amely nagyszerűen kezdődött — eredményesen fejezzék be, még abban az esetben is, ha vele a legrosszabb történnék. így Berlinben a tegnapi napon változatlan gyorsasággal és sűrűséggel folytatódtak a fesztivál rendezvényei. A csütörtöki nap a monopóliumok, a kizsákmányolás, a milita- rizmus, a fasizmus ellen küzdő népek és fiatalok harcával való szolidaritás jegyében zajlott. ' Délelőtt ismét nagygyűlést, tartottak a Bebel Flatzon, ezenkívül a város különböző pontjain öt gyűlést tartottak, amelyeken Spanyolország, Portugália és Görögország népének a fasiszta rendszer elleni harcával nyílvánították ki szolidaritásukat a résztvevők. s támogatásukról biztosítotrika népeit is. , A délelőtt folyamán Angela Davis' sajtótájékoztatót tartott, amelyen' a szokottnál is több újságíró jelent meg. Délután találkoztak a fiatal eszperantisták és a motorkerékpárosok is. Az utóbbiak Ausburgban, valamint Karl- Marx-Stadtban. Érdekes műsQro- kat rendeznek a fiatal művészek nemzetközi klubjában s az ifjú filmművészek fórumán. A magyar delegáció tagjai rendkívül népszerűek Berlinben és nagyszerűen képviselik hazánkat.' Szinte valamennyi fórumon és rendezvényen részt vesznek, s hozzászólásaikkal, magatartásukkal nemcsak a berliniek, hanem új ismerőseik, más országok képviselői előtt is tekintélyt szereztek. Nem véletlen, hogy megjelenésükkor tetszésnyilvánítással fogadják őket a külföldi fiatalok. A tegnapi napon a magyar delegáció számára különösen fontos volt az a találkozó, amelyen Kuba fiataljainak életével: ismerkedtek meg. Ülést tartott a Minisztertanács V A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke. Pham Van Dong vezette párt- és kormány- küldöttség július 16. és 23. között hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról szóló tájékoztatót. Az elvtársi barátság és a testvéri megértés szellemében lefolyt tárgyalásokon valamennyi megvitatott kérdésben a két cárt és kormány teljes nézetazonossága nyilvánult meg. A Minisztertanács meggyőződését fejezte ki. hogy a látogatás és a tárgyalások eredményei tovább bővítették a két ország megbonthatatlan barátságát és testvéri együttműködését. A kormány megtárgyalta Pierre Messmer francia miniszterelnök július 18. és 20. között Magyar- országon tett hivatalos látogatásáról szóló jelentést, A két fél áttekintette az időszerű nemzetközi kérdéseket és megvitatta a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, továbbfejlesztésének lehetőségeit. A Minisztertanács úgy ítélte meg. hogy a tárgyalások hozzájárultak a két ország közötti együttműködés ''íterjesztéséhez és a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter tájékoztatta a kormányt Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának július 28. és 31. között hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A magyar politikai vezetőkkel folytatott tárgyalásokon ismertettek egymással nézeteiket a rfemzetközi helyzetről, valamint több. mindkét felet érdeklő témáról. A Minisztertanács a látogatást hasznosnak' ítélte, s a beszámolót tudomásul vette. Az iga'zságügy-miniszter előterjesztése alapián a kormány megtárgyalta és elfogadta a Minisztertanács tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről, valamiül a Magyar Nép- köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatokat. Ügy határozott, hogy azokat az országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a könnyűipari miniszter jelentését a ruházati ipar rekonstrukciójának helyzetéről. Á rekonstrukció végrehajtása általában megfelelő, de a megvalósítás ütemében némi késés mutatkozik. További erőfeszítésekre van szükség elsősorban a kapacitások jobb kihasználása, valamint a hatékonyság és a jövedelmezőség javítása érdekében. A kormány felhatalmazta a köny- tiyűipari minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket azoknak a beruházásoknak az előkészítéséhez, amelyeket az 1975 után várhatóan növekvő belföldi és exportigények indokolnak. A, Minisztertanács megtárgyalta a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztését Budapest, Miskolc, Debrecen. Győr. Pécs és Szeged,. tömegközlekedésének helyzetéről és fejlesztési lehetőségeiről. A munkaügyi miniszter beszámolt az utóbbi 3—4 évben, többségében vidéken létesített ipari és más telephelyek működését felmérő vizsgálat tapa«"‘"1atairól. Az új telephelyek szervezettsége és termelékenysége általában el-’ éri az országos átlagot. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette és határozatában felhívta a telepítést végző vállalatok felügyeleti szerveinek vezetőit, hogy a 'jövőben az új telephelyek létesítésénél jó előkészítő munkával biztosítsák azok hatékony működését. A jelenleg nem kielégítően gazdálkodó telephelyek tevékenységének javítására a vállalatoknak programot kell kidolgozniuk. (Folytatás a 2. oldalon) 0 Walter Ulbricht, az NDK álr lamtanácsa elnökének elhunyta alkalmából félárbocra bocsátották a lobogót az. Államtanács épületén a fesztivál városában, Berlinben. (Telefoto— AP—MTI—KS) Learattak a megyében • Szabó József almolnár, vizsgálja az újbúza lisztjét a kecskeméti villanymalomban (Pásztor Zoltán felvétele) Héthetes megfeszített munka után végétért az aratás Bács-Kis- kun megyében. Az állami gazdasági, szövetkezeti dolgozók, szakszövetkezeti gazdák kitettek magukért; A tavalyinál jóval cövidebb idő alatt, nem végleges adatok szerint, hektáronként két mázsával magasabb termést takarítottak be. Különösen kiemelkedőek az állami gazdaságok eredményei, ahol a hektáronként 40 mázsát is meghaladja a megyei átlag. A szövetkezetek között a bácskaiak érték el az idén a legjobb eredményt, A bácskai körzetben 39 mázsa fölött van a búza átlaghozama. Ezenkívül néhány szövetkezetben, mint a két katymári téeszben hektáronként 45 mázsánál is többet arattak, 'csépeltek a kombáj- nosok. A leggyorsabban ji Duna mentén, a kalocsai járásban és a kecskeméti járás nyugati felében haladt a munka. A Duna menti és Kiskunsági TESZÖV körzetének 48 szövetkezete a megyében az elsők között helyezte ■ magtárba terményét. Dicséretes szorgalommal dolgoztak a duna? egyházi Haladás, a dunavecsei Űj Élet és Virágzó, a tassi és szabadszállási Lenin, a szalk- szentmártoni Petőfi, a kunszent- miklósi Egyetértés és Kossuth, a drágszéli Üj Barázda, a homok- mégyi Aranykalász, a kalocsai Iszkra Tsz gazdái. Jól szervezett munka jellemezte a dunapataji Uj Elet Termelőszövetkezet betakarítását. A mérleghiány miatt a múlt esztendőben szanált közös gazdaságban hektáronként 38,8 mázsás terméssel fizetett a búza, és jól zárta az idei első félévet a termelőszövetkezet. A Duna mentén kimagasló termés mutatkozik kukoricából és a többi kapásnövényből. Éppen ezért tekintenek bizakodással a következő hónapok elé a dunapataji szövetkezet gazdái. Augusztus első napjaira megteltek a gabonafelvásárló vállalat állandó és ideiglenes raktárai. A körzeti üzemek földszintes tárolóhelyein a korábbi két méter helyett három—három és fél méter magas az ömlesztett búza. Szerencsére nedvességtartalma alacsony, szérmyezettsége, idegen- anyag-tartalma csekély. A tárolása nem okoz olyan gondot, mint 1972-ben. A gabonafelvásárló vállalat szárítóberendezéseit ennek ellenére a napokban üzembe helyezték. Szabolcs-Szatmár megyében felhőszakadás áztatta el a lábon álló, vagy a rendre vágott terményt, öt-hatszáz tonnát a Nyírségből ideszállított kenyérgabonából szárít meg a Bács-Kis- kun megyei vállalat. A malmokban megyeszerte az újbúzát őrlik. A kecskeméti villanymalom dolgozói eddig hetven vagon őrleményt zsákoltak az új termésből a sütőipar és a lisztcsomagoló üzem számára. A tavalyinál magasabb, 82—85 kilogramm hektoliter súlyú a búza. Sikértartalma is megfelel a követelményeknek. Jó kenyér süthető belőle. K. A. Saválló tartályok sorozatgyártása Kiskunfélegyházán a Vegyipari Gépgyárban sorozatban készülnek saválló anyagból az aszeptikus konzervgyári gyümölcslétartályok. Ezek legnagyobb megrendelője a Szovjetunió. Az idén eddig 90 tartályt gyártottak le, s december 31-ig még további 90-et készítenek. • A sorozatgyártás igényeinek megfelelően a gyár kísérleti műhelye félautomata fenékcsiszoló gépet szerkesztett. Ennek előnye, hogy háromszorta gyorsabbá vált a fenékcsíszolás, mint az eddigi kézi módszerrel, és a termékek minősége is javult. Képünkön Patyi Zoltán gombnyomással irányítja a fenékcsiszológépet. • A szállításra előkészített tartályok (Pásztor Zoltán felvételei) Újabb öntözőtelep épül Kihasználatlanok a meglévők Bács-Kiskunban A két folyóval határolt Bács-Kiskun megyében — a Tisza és a Duna mentén — újabb telepek építésével bővítik a csapadékpótlás lehetőségét. 1975~ig összesen kétszáz millió forintot költenek erre a célra. Ennek jelentős részét már felhasználták a gazdaságok. Elkészült és működik a tiszai öntözőtelep és befejezéshez közeledik a har- tai .öntözőfürt második szakasza. A napokban újabb telep építéséhez fogtak Nemesnádudvar hatarában. Ez Utóbbi további 500 hektár szántóföld öntözését szolgálja majd, s a vizet a Du- navölgyi Főcsatornából nyerik. A kiskunsági öntözőhálózat újabb fürtjeként épül meg a szabadszállási öntözőmű, amely 1500 hektár területet von mesterséges eső alá. A kivitelezést késlelteti a terv módosítása — így 1975-re készül el — amit a felszíni hálózat korszerűsítése indokol. Az eddigi tapasztalatok alapján a felszíni vezetékek kézi erővel történő mozgatása nehezíti, drágítja az öntözést. A meglevők kihasználatlanságát is ennek tudják be a szakemberek. Bács-Kiskun megyében egyedül a hartai Űj Élet Tsz rendelkezik traktorral könnyen mozgatható felszini öntözőhálózattal. Másutt még mindig ké^i erővel hordozzák a csöveket, amihez nincsen elegendő murL- kaerő a tsz-ekben. A megye 38 000 hektárnyi öntözött területéből eddig 18 000 hektár kapott mesterséges csapadékot. A „szűkített” öntözést a gyakori esőzések sem indokolják, mert egyenletlen volt a természetes csapadék megoszlása,. s fejlődésük kritikus időszakában nem mindenütt jutottak elegendő vízhez a növények. »Sínen van« az ifjúsági törvény Az idén lesz két éve annak, hogy megszületett az ifjúságról szóló törvény. Az esztendő elejére napvilágot láttak a miniszteri végrehajtási utasítások is, amelyeknek a révén érzékelhetőbbekké váltak, mondhatni testközelbe kerültek a jogokat és kötelességeket rögzítő paragrafusok. A vasútnál még tovább gyűrűzött ez a folyamat, s a MÁV Szegedi Igazgatósága — amelynek a hatókörébe tartozik Bács-Kiskun is — intézkedési tervet dolgozott ki. Az így, központilag megszabott feladatokat aztán a helyi sajátosságoknak megfelelően módosítják az egyes szolgálati főnökségek. Az ifjúsági törvény végrehajtása „sínen van”, a megvalósítás szervezettebben történhet. A szegedi igazgatóság körzetében dolgozó 13 ezer vasutasnak több mint 42 százaléka még nem töltötte be a 30. életévét. A jövőben mindenütt megszervezik a munkába álló fiatalok találkozóját, amikor a gazdasági vezetők ismertetik a jelentkezőkkel a MÁV feladatait, a betöltendő szolgálati hely szerepéi, az anyagi és erkölcsi elismerés formáit, a továbbtanulás lehetőségét. Azok számára, akik nem végezték el a nyolc osztályt, kihelyezett iskolai tagozatokon nyújtanak segítségei az általános műveltség megszerzéséhez, a soron következő tanévtől k^d- ve. Önköltséges nyelvtanfolyamokat szerveznek, hogy mind több ifjú vasutas tehessen kö-j, zép-. illetve felsőfokú nyelvvizsgát. A szállítási és belső üzemi feladatok megoldása során az. eddiginél több fiatalra számítanak az újító- és a szocialista brigádrríozgalomban is. Az intézkedések ugyanakkor pontosan rögzítik a jó munka méltánylásának módjait, meghatározzák a kitüntetésekkel járó jutalmak összegét, illetve a többletszabadság mértékét. Az arany koszorús KISZ-jelvénnyel például — amelynek a kiérdem- lése igazán nem tartozik az elérhetetlen vágyálmok közé — 1500 forint és három nap jutalomszabadság jár együtt. Az igazgatóság — a Szakszervezet Területi Bizottságával közösen — megvizsgálja, hogy milyen lehetőségek adódhatnak a családalapítás elősegítésére, az óvodai és bölcsődei helyek növelésére. Ilyen célra csaknem félmillió forintot irányoztak elő évente. A lakásépítés támogatásához rendelkezésre álló összegnek az idén 47 százalékát kapták meg a fiatalok. A kecskeméti főnökségen nyolc, otthonteremtésre készülő család jutott 60—60 ezer forintos kölcsönhöz, amelynek egy részét — a hűség és a jó munka bizonyítása után — nem is kell visszafizetni. A megyeszékhelyhez közeli Katonatelepen, a városnak ezen a kis „bolygó településén”, ahol viszonylag olcsók a telkek, egész vasutas utca alakul ki. Szintén gondoskodást tükrözi, hogy anyagilag is segítik a tényleges katonai szolgálatukat letöltőt^ és visszatérő fiataljaikat. A bért pedig úgy kell megállapítani, hogy sem ők, sem a gyermekgondozási segélyt követően ismét munkába álló anyák né szenvedjenek hátrányt a kieseti idő miatt a többiekhez képest. H. F. 0 A lakásépítési támogatás egyik következő várományosa Punyi Antal, húszéves mozdonyvezető, aki a MÁV kecskeméti vontatási főnökségen dolgozik a gőzösével. (Tóth Sándor felvétele)