Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-19 / 194. szám
Apróhirdetések, apróhirdetések Expressz FIGYELEM! Figyelem! Felhívjuk a szórakozni vágyó közönség figyelmét, hogy aki kellemesen, és jól akar szórakozni, keresse fel a távolsági autóbuszmegálló mellett levő. Viíi.n Parkot. Hullámvasút, céllövölde és célbadobás. valamint stúdió műsorával szeretettel várja és szórakoztatja a közönséget augusztus 20-án délelőtt U) órától 22 óráig. _______________________' 4066 2300 LITERES olajtartály eladó. Dr. Schindler. Kiskunhalas, Kossuth u. 37. 1019 MÉLYKÜTON, Lenin téren háromszobás ház, 700 négyszögöllel eladó. Dr. Csorba, Mélykút. Lenin tér 34. 977 BAJA, Bokányi D. u. 23. szám alatti. 2 szoba összkomfortos házrész eladó. _____________________________632 SÜRGŐSEN eladó beköltözhető ház. Kecskemét, Ipoly Utca 29/a. Érdeklődni Ko- máromiéknál. Ipoly utca 27._________________________11531 K ÉT szoba, hallos, emeleti öröklakás Baja belvárosbari, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: a bajai 2. sz. ügyvédi közösségben. 641 KECSKEMÉT, széchenyivá- rösi I. emeleti lakásom eladó. Leveleket ,,350” jeligére a kiadóhivatalba kérek. i 1535 Gépj • r rr armu Ingatlan Lakás HETENYBGYHÁZAN. Kossuth Lajos utcában, gyümölcsös, házhely, terméssel együtt eladó. Érdeklődni : Hetényegyháza, Arany János utca 4.____________3829 TELEK eladó Dunaharasz- tin, 110 négyszögöl, 45 000 forintért. Érdeklődni lehet: Soltvadkert, Tanács utca 18. 1519 KECSKEMÉTI IV. emeleti, szövetkezeti lakásomat eladom OTP-átvállalással, vagy elcserélem kisebbre, KIK-Iakás is érdekel. Leveleket „Leninváros 211 269” jeligére a Kecskeméti Ma- kyar Hirdetőbe kérek. 3953 KECSKEMÉT, széchenyivá- rosi garzonlakás, készpénzért eladó. Érdeklődni • X. épület, n. lépcsőház. III. em. 29. 17—20 óráig. 1602 JO állapotban levő zongora. gyermekágy eladó olcsó áron. Cím: Kecskemét. Ipoly u. 10. _____________1430 E LADÓ 353-as Wartburg. Kecskemét. Bethlen körút 46. 17 óra után. _______3877 T RABANT eladó. Érdeklődni reggel 8 óráig. Kecskemét. Tabán u. 1/a. alatt. i 1545 Egyéb adás-vétel TELEVÍZIÓ Orion Oretta, kifogástalan állapotban, férfikerékpár, ruhaszekrény, és kitűnő állapotban heve- rős cseh szobagarnitúra eladók. Kecskemét, Küküllő utca 13.__________________1529 K ONYHAI szekrénysor, asztalka, székek, új állapotban eladók. Kecskemét, Cédulaház utca 34. 1534 TÍZHEKTOLTTERES üzemképes hidraulikus prés eladó. Izsák, Mátyás király utca 7.___________ 1521 K ÜLÖNBÖZŐ gyümölcsfa, eperfa- és nyárfatörzsek és nád eladó. Soltvadkert. Ta- nács utca 18.____________1520 ELADÓ nagyképemyős Horizont televízió. Kecskemét. Széchenyiváros, XV. épület, VI. lépcsőház, földszint 92. sz.__________________ 3915 E LADÓ Tőserdőn 1000 db salakblokk tégla 20x20x30 cm méret. Érdeklődni Kecskemét, Centrum Áruház portán.__________________ 4041 N EOBAROKK ruhásszekrény eladó. Kecskemét, Árpád krt. 13. III. emelet 12. 3970 KÖZLEMÉNY A 607. IPARI Szakmunkásképző Intézet értesíti a tanulóifjúságot, hogy a Javítóvizsgák augusztus 23—24-én lesznek az intézet bejáratánál kifüggesztett beosztás szerint. Az 1973/74. tanév ünnepélyes megnyitását szeptember 1-én 9 órakor tartjuk az intézet dvarán. Az ünnepélyen minden tanuló megjelenése kötelező. Gyülekezés az intézet előtti téren 8.30-kor, 1230 iWWWAAAAAAWWllWIAAAAAAlt Vegyes KECSKEMÉTEN házfelügyelőt keresünk modern lakótelepre. cserelakás szükséges. Leveleket „Előnyös csere 211 271” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 3955 Kiskunmajsa és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő ■ Szövetkezet megvételre felajánl: UE 28-as típusú használt traktort, 3 t pótkocsival, 5000 db kombináltzáras hüsis üveget. Ár megegyezés szerint. Ügyintéző: Katona Margit főkönyvelő. Telefon: 52. 1251 SZÍNHÁZBÉRLETÉT augusztus 21-től válthatja meg a színháa szervezési irodájában. Hivatalos órák: Minden hétköznap 10—13 és 17—19. Telefon: 12-494. Hely árkedvezmény 1 Helybiztosítás 1 Részletfizetési Az élő színház varázsát nem pótolja semmi. Váltson színházbérletet! figyelem! TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÁLLAMI GAZDASÁGOK TERMELŐ ÜZEMEK Értesítjük Kedves .Vásárlóinkat, hogy központi növényvédőszer-raktárunk (Halasi út 29. sz. alatt.) 1973. augusztus 21-től 1973. szeptember 1-ig. leltározást tart! Vidéki raktárainkban: KISKŐRÖS, KISKUNHALAS, BAJA a kiszolgálás zavartalanul folyik tovább, valamint vállalatunk ALKATRÉSZ- és VEGYES-raktáraiban is. AGROKER KECSKEMÉT, Halasi út 29. sz. 4034 AÍMunkaalkalom X FÍIRFT «PbÓH m nnlrócnlrúf óc fi Budapesti kiemelt munkára keresünk kőműveseket, ácsokat, kubikusokat, építőipari gépkezelőket, vasbeton- szerelőket, komlex brigádokat is — segédmunkásokat — 16 éves kortól is. Szállítást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés: „Április 4.” Építőipari Szövetkezet, Budapest" VIII., Auróra u. 23. Munkaügyi osztály. 1233. YEMg 8 általánost végzett fia A Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti, kerekegyházi, apostagi gyára felvesz 14 éves kortól BETANÍTOTT VARRÓNŐI MUNKÁRA munkavállalókat {Kecskemét környékéről is). Albérletre és beutazásra költséghozzájárulást térítünk. Igény esetén a jelentkezőket szakmunkásnak képezzük ki. Jelentkezés: 1. Kecskemét, Külső- Mindszenti út 2. sz. Megközelíthető a 7. sz. autóbusszal. 2. Kerekegyháza, Ságvári Endre u. 56. sz. 3. Apostag, Hunyadi J. u. 19. 1258 rüroquB^R A MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat értesíti kedves vásárlóit, hogy ebben az évben korlátozott számú V olkswagen 1300-as típusú személygépkocsit hoz forgalomba. A gépkocsi ára: 140 500 Ft. A VOLKSWAGEN 1300-AS típusú gépkocsikra augusztus 21-től 25-ig, a rendelkezésünkre álló készlet erejéig veszünk fel megrendeléseket. á VOLKSWAGEN 1300-AS típusú gépkocsikat a következő színekben tudjuk szállítani : piros (fekete kárpittal), fehér (piros kárpittal; és világoskék (fekete kárpittal). Kérjük t. vevőinket, hogy megrendelésüket ajánlott levélben szíveskedjenek feiadni. A megrendelésen — alternative — két színt szíveskedjenek megjelölni, választásuk szerint. Postai címünk: Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat, 1392 Budapest,. VI., Szív u. 60. A VOLKSWAGEN 1300-AS gépkocsit azok is megrendelhetik, akiknek vállalatunknál korábbi, bármilyen típusú gépkocsira szóló előjegyzésük van. A típusmódosítási igényről szóló bejelentésben kérjük megjelölni a korábban megrendelt gépkocsi típusát és az előjegyzés sorszámát. A VOLKSWAGEN 1300-AS típusú gépkocsikra beérkező új megrendeléseket és a tipusmódosítási igényeket a postabélyegző kelte szerint soroljuk be. A rendelkezésünkre álló készlet erejéig elfogadott megrendelésekről, a visszaigazolási sorszámról, valamint az ár befizetésével kapcsolatos teendőkről a megrendelés beérkezésétől számított két napon belül értesítést küldünk. Kérjük t. megrendelőinket, hogy amint ezt a visszaigazoló értesítést megkapják, további két napon belül helyezzék letétbe a megrendelt gépkocsi teljes vételárát valamelyik OTP-fióknál vagy takarékszövetkezetnél. Az elfogadott megrendeléseket kb. 90 napon belül teljesítjük. Azokat pedig, akiknek a megrendelését —’ a korlátozott mennyiségű behozatal miatt — ez idő szerint nem tudjuk teljesíteni, a megrendelések felvételének befejezését követő nyolc napon belül értesítjük. A VOLKSWAGEN 1309-AS típusú személygépkocsi megrendelésével kapcsolatos további tudnivalókról autószalonjaink adnak bővebb felvilágosítást. AUTÓSZALONJAINK CÍME: Budapest V., Martinelli tér 8. Telefon: 204-018. Budapest VI., Népköztársaság útja 8. Telefon: 124-249. Budapest VI., Lenin krt. 77. Telefon: 117-290. Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 7. Telefon: 11-577. MERKÚR SZEMÉLYGÉPKOCSI ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT 1283 FÉRFI segédmunkásokat és takarítónőt felveszünk. Petőfi Nyomda, Kecskemét. Szegedi üt 6. 1267 AGROKER Vállalat Csomagoló Üzeme férfi és női segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Kecskemét, Matkói út 3. sz. alatti telepén. 4058 A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI Divat Kötöttárugyár felvételt hirdet jánoshalmi telephelyére gépivarró munkakörbe. Jelentkezés a telepvezetőnél. A munkavégzés két műszakban történik. Betanításról a vállalat gondoskodik betanuló! bér fizetése mellett. Továbbiakban a bérezés, teljesítmény alapján történik. 1245 NŐI és férfi segédmunkásokat keres azonnali belépéssel a Kiskunfélegyházi Cipőgyár. 1221 FELVÉTELRE keresünk gépíró-adminisztrátort. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen: Közúti Építő V általat, Kecskemét, Bocskai u. 5. sz. II. em. 2. .3949 AZ EGÉSZSÉGÜGYI Szakiskola konyhalányt felvesz azonnali belépéssel. Érdeklődni Kecskemét, Nyíri út 11. sz. alatt, az alagsorban. 1248 HELYBELI munkára kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Kecskemét, Bocskai u. 11. SZ. reggel 7—9 óráig. 4026 HIE'RAULTKUSTARGONCA-vezetőt női és férfi raktári segédmunkásokat, valamint takarítónőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: FŰSZERT Vállalat Kecskemét. Kiskőrösi út 9. ««» A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vá lalat azonnali felvételre keres női segédmunkásokat tollfeldolgozó üzembe. 3 műszakos foglalkoztatásra. Továbbá férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel. A felvételhez orvosi vizsgálati eredményre van szüks"g. Jelentkezés: Kecskemét, Ceglédi út 11. 3896 FÉRFI heosztott raktárost felvesz a Hdziino-i Szövetkezet, Kiskunféleev- báza. Kossuth u. 7. 1834 A LAJOSMIZSE és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet az év végén megnyíló 250 személyes étterem. 300 személyes eszpresszóból álló üzletben a következő állások betöltésére: üzletvezető-helyettesek, konyhafőnök és -helyettes, felíró, konyhamészáros. Pályázati feltételek: szakképesítés, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni az ÁFÉSZ Kereskedelmi Főosztályán. 1252 KECSKEMÉTI munkahelyre műszer, automaükaszerelésre váltóműszakban, kb. 1 havi budapesti betanulással, felveszünk kezdő műszerészeket, és 8 általánost végzett fiatalokat. Jelentkezés az MMG. Mezőgazdasági Automatika IX-es sz. üzemegységénél, Kecskemét. Korhánközi út 5. 3981 PÁLYÁZATOT hirdet a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Kecskeméten és Baján hanglemezbolt. Kalocsán növényvédőszer- bolt szabadkasszás boltvezetői állások betöltésére, teljes anyagi felelősséggel. Feltételek: büntetlen előélet, al- kamasságot. továbbá szakmai kéDesí- •*ést és 5 éves kereskedelmi gyakorlatot kell igazolni. Részletes feltételek a helvi kirendeltségeken, vagy a vállalat közoontlában tudhatók meg. A pályázatot 1973. augusztus 2S-ig kell a vállalat központjához beküldeni. (BIK Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 1.) 1273 ÖNTÖDEI VALLALAT formázóanyagokat gyártó üzemegysége azonnali belépésre keres: férfi segédmunkásokat, betanított női dolgozókat, teljesítménybéres munkára. A szállás megoldható. Írásbeli érdeklődésre részletes választ adunk a különböző juttatásokra, illetve kedvezményekre vonatkozólag. Jelentkezés: öntödei Vállalat Formázőanyagokat Gyártó Gye., Budapest, XI., Hunyadi János utca 18. Munkaügyi Osztály. 983 VOLÁN 9. sz. Vállalat felvesz 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 18 életévet betöltött fiatalokat jegykezelőnek, valamint rakodó munkásokat, jő kereseti lehetőséggel, kecskeméti telephelyes foglalkoztatással. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. 3940 A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat (Ceglédi u. 1—11.) felvételre keres érettségivel rendelkező adminisztrátort. Jelentkezni lehet mindennap 10 óráig a vállalat személyzeti osztályán. 1250 Hirdessen lapunkban! Olcsó, célravezető, ereJményes! A BKM. ÉPSZER Vállalat iparitanulópótfelvételt hirdet az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÖ VB-SZERELŐ VILLANYSZERELŐ GÁZ- és KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐ ÉPÜLETLAKATOS TETŐFEDŐ BÁDOGOS FESTŐ-MÁZOLÓ Vidékieknek kollégiumi elhelyezési biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat SZERVEZÉSI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN KECSKEMÉT, TATÁRSOR 1/a. 3892