Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-16 / 191. szám
1873. 16. | PETŐFI NÉPE • 3 megvalósulóban a kormányprogram ]yjakarönikészítés a paprikagyárban Nyolcezerrel nőtt Bács-Kiskun szarvasmarha-állománya Hogyan értékelik a szarvasmarha-tenyésztésben, -tartásban egy év alatt bekövetkezett fejlődést? — az MTI munkatársának erre a kérdésére a MÉM illetékesei elmondották: a nyári, június 30-i állatszámlálás adataiból — amelyek az összes szarvasmarha-állomány 2.8. valamint a tehén- és elóhasi üszőállománv 3.8 százalékos növekedését tunúsítják — ..egyértelműen bebizonyosodott: a szarvasmarha-tenyésztés fellendítésére hozott kormányhatározat kedvező helyzetet teremtett az állattartáshoz. s az új lehetőségeket ki is hasznáLiák a mezőgazdasági üzemek. A kedvező közgazdasági feltételeknek tudható be. hogy az első félévben az elmúlt év azonos időszakához kénest 50 millió literrel több tehéntejet vásároltak fel az országban és 3 ezerrel .több szarvasmarhát vágtak le a húsipari üzemekben. Az egy tehénre jutó 1972. évi 2363 kilogrammos tejtermelés is növekedett — meghaladta a 2400 kilogrammot — s ezt elsősorban azzal lehet magyarázni, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei .javítottak a takarmányozáson, jobban kihasználják az állatok genetikai képességeit. További tartalékok vannak még az állatállomány megyénkénti eloszlásában; arról van szó, hogy az utóbbi években eléggé differenciáltan fejlődött a szarvasmarha- tenyésztés, -tartás az ország különböző vidékein. Pozitívum, hogy egyetlen megyében sem csökkent az állomány, az elmúlt tizenkét hónapban. Négy megyében — Békés. Heves, Komárom, és Zala megyékben — az előző évi, 1971— 72. évi szinten maradt az összes állomány. A többi megyében a legutóbbi nyári átlátszóm! áláshoz képest nagyobb számú állatot tartanak, a legjobban megnőtt az érdeklődés Haidú-Bihar megyében, ahol 9 ezerrel több szarvasmarha van. és Bács-Kiskun megyében, ahol 3 ezerrel több állatot tartanak számon. A tehén- és elóhasi üszőállománv csak Gvőr-Sopron és Heves megyében nem fejlődött egy év alatt, a többi megyében javultak az eredmények. (MTI) Tatarozzák a kecskeméti házakat ÍN. r"V Alig több mint fél esztendő alatt jön létrd egy nagy teljesítő- képességű tésztagyár Kalocsán. Figyelmet érdemel a beruházás gyorsasága, a költségek kis építési és nagy gépesítési aránya, s hogy a termeléssel több juthat a viszonylag olcsó áruból a belföldi piacra. A berendezéseket a makaróni hazájából, Olaszországból szerezték be. Országos versenypályázaton nyertes volt a Kalocsavidéki Fű- szerpaprika- és Konzvervipari Vállalat beruházási terve. A kiírás tésztaüzem ‘létesítésére szólt- A behozhatatlan előnyt az jelentette számukra, hogy az építkey zéshez szükséges összeg csupán elenyésző hányadát tette ki a teljes ráfordításnak, inkább csak átalakítási munkára volt szükség. A felhasználandó 39 millió forint zöméért így gépeket vásárolhattak, ami fokozza majd a gazdaságosságot, a megtérülés gyorsaságát. A befektetett pénzt — az előzetes számítások szerint — öt év alatt fizeti vissza a létesítmény. Az idén márciusban még az elképzelések formálódtak, a tervek alakultak. A héten pedig megérkezik a gépek utolsó tétele. A berendezések egy része már a helyén áll, itt van a rövid tésztákat, gyártó „vonal” két szárítója. A szerelést a szállító milánói cég két szakembere irányítja. A próbagyártás így október közepén elkezdődhet, ami — a tavaszi készülődést figyelembe véve — igen-igen jó teljesítmény egy beruházás megvalósításában. A végeredmény az, hogy rövidesen Kalocsa büszkélkedhet az ország egyik legnagyobb tésztaSerra Giancarlo és Roncaclia Franco, a milánói Braibanti cég szakemberei szerelik a szárító berendezést. (Tóth Sándor felvétele) gyárával. A végrehajtott bővítés 460 vagonnyi többletkapacitást hoz az eddigi, évenkénti 175 va- gonos mennyiség mellett. Az üzemben a csillagtésztától a maDUNAMENTI FOLKLÓR FESZTIVA1 karómig jó minőségű, ugyanakkor nagytömegű és olcsóbb, rövid, valamint hosszú tészták készítésére rendezkednek be. H. F. Pénteki program Kalocsa. 18 órakor az I. István utcán: a fesztiválra érkezett táncegyüttesek felvonulása — 19 óra, szabadtéri színpad: megnyitó ünnepség. A megjelenteket köszönti dr. Horváth István az MSZMP KB tagja, az MSZMP Bács-Kiskun, megyei Bizottsága első titkára Ünnepi beszédet mond Nyers Rezső, az MSZMP KB titkára, országgyűlési képviselő. Közreműködnek az országos úttörő néptánc fesztivál díjnyertes együttesei. Kecskemét. Az V. kecskeméti népzenei találkozó megnyitása az óvónőképző intézet dísztermében délelőtt 10 órakor, majd szakmai tanácskozás. — Délután 4 órai kezdettel két ankét az óvónőképzőben a népzene és az ifjúság, valamint a korszerű népzenei előadói stílus problémáiról. — A Cifrapalotában 17 órakor Bíró Lívia, a Corvina Kiadó igazgatója, néprajzi könyvkiállítást nyit meg. Baja. József Attila Művelődési Központ, délelőtti 10 óra: A népdalkörök országos találkozója. Vezeti Vass Lajos karnagy. — Este 8 óra, a városi tanács udvarán a díjnyertes kórusok hangversenye. ... V ! á fi v,--4 "JJ A Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat a városkép szépítése és a lakóházak állagának megóvása céljából nagyszabású tatarozási programot dolgozott ki. Ennek keretében került sor tavaly az Arany János utcai lakóépületek, több Rákóczi úti, valamint a Kuruc körút 1., és a Lestár tér 1. szám alatti ház homlokzatának rendbehozására. Csibrány Pál. az IKV igazgatója elmondta, hogy az idén 3,1 millió forintot fordítanak hasonló célokra. Hangsúlyozta, hogy a 'homlokzatok rendbehozásán kívül a csatornákat és a háztetőket is kijavítják. Az idén a Rákóczi út 4-től a 18-as számú házig jut-ián t I í M nak el a sortatarozásban. Igen fontos lenne a Rákóczi út 3. és 5. számú épület rendbehozása is. ezeknél azonban nagyobb szabású tatarozásra van szükség, sünit anyagi eszközök hiányában jövőre halasztanak. Egyébként kidolgozás alatt van. már az 1974. évi épület javítási program, amelyet ősszel terjesztenek a városi tanács végrehajtó bizottsága elé jóváhagyásra. A tervek .szerint a város- központban és az oda becsatlakozó utcákban folytatják a sortatarozást. Képünk a Rákóczi út és Wesselényi út sarkán levő beállványozott házakat ábrázolja. (Pásztor Zoltán felvétele) Két nappal korábban kezdődik a nyugdíjak kifizetése A posta-vezérigazgató utasítást adott ki a nyugellátási és a gyermekgondozási ‘ utalványok kifizetésének új rendjéről. A vezérigazgató rendelkezésére szeptembertől — decembert kivéve — havonta két nappal korábban, 22-e helyett már 20-án megkezdik a kifizetést, amely a hónap végén fejeződik be. Decemberben — mint ismeretes — a csúcsforgalom tehermentesítésére évek óta már 14-én kezdődik a nyugdíj utalványok kézbesítése. Amennyiben az utalványok kézbesítésének első napja, vagyis 20-a vasárnapra vagy munkaszüneti napra esik, akkor a kézbesítést már 19-én megkezdik. A nyugdíjfolyósító igazgatóság egyébként már az új kézbesítési rendnek megfelelően adja át a postásoknak az utalványokat. Az utasítás külön felhívja a figyelmet, hogy a kifizetési rendszer átszervezésével, illetve a kifizetési időszak előrehozásával kapcsolatos átsorolásokat — a SZOT erre vonatkozó irányelveinek megfelelően — a legkörültekintőbb gondossággal hajtsák végre a postahivatalok. Az új kifizetési rendszer bevezetéséről, a megváltozott kifizetési napokról a kézbesítők még ebben a hónapban értesítik az igényjogosultakat. (MTI) Hock Ferenc festőművész munkássága A Dunatáj látomásaival korunk harmóniáiét építi |Hock Ferenc, dunabogdányi központozású, de európai tágasságú művészete. Ebben szövetségese a természet pompája. A „Szigetcsúcson felujjongó fák évszaköltözetükben a tavasz és a nyár zászlai, máshol a téli hegyoldal fehér nyugalma boldogít. Abban nyugtázható művészetének értéke, hogy a korszerűség és hagyomány optimális mértékével gazdálkodva követhető jelképű látvanymotívumo- kat épít képei felületén, ahol a derű szinte kizárólagos. Mindez, azon művészi hitvallás tartozéka, mély joggal tartja az (örömöt közügynek, s a folyópart változásait nagy eseménynek tekinti. Még valami mást is; az emberi munkát és tevékenységet. E folyamatot érzékelteti „Faültető”-jében, a szőlőmetsző és a bányász alakjában. Szinte minden élethelyzetet humanizál. Az ! „Anyám” mindannyiunk édesanyja, aki szemüvege mögé rejti az öregség riadtságát, csupán a helytállás ősi szorgalmát sugározza ránk. Festészetének dunai tematikája Visegrádtól Ráckevéig vizsgálja vizuális eszközökkel a hosszú folyamot. Árnyék nélküli színpompa jellemzi művészetét. Ez a tendencia eszmejelzés és — formai gyakorlat. Annak érzékeltetése, hogy a mű „csak a derű óráit” vegye tudomásul. Mindez egyúttal a festészet és a társadalom folyamata , egyben, melyet Hock Ferenc nemcsak a kiállított képeken, hanem a kiskunhalasi városi pártbizottság tanácstermében felállított, pannóján is bemutat. A kiskun-család békéjét megzavaró sárkány és rémmadár nem támad fel többé, hogy a háború fekete tüzét fújja városokra. Helyette galambok szállnak, fák virágoznak, családok egységes öröme tölti az idő teljességét; béke és harmónia, melynek tartósításában a nagy politika méltó szövetségese a nagy művészet. Ez eredményezi az árnyék nélküli jövő épülését a kiskunhalasi pannón éppúgy, mint a valóságban. E képi Dinamizmus és stabilitás A szocializmust építő társadalmi rendszer stabilitása és sokrétű fejlődési folyamatainak dinamizmusa között dialektikus összefüggés áll fenn. A stabilitásnak nagyrészt a dinamikus fejlődés a forrása. Mi több, lendületes fejlődés nélkül nincs is stabilitás. Másfelől e fejlődés legkedvezőbb feltételeit éppen a társadalmi rendszer szilárdsága biztosítja. mely szocialista ország dinamikus stabilitásához a legkedvezőbb feltételek alakuljanak ki. • Hock Ferenc: Vác színtobzódás és rend a humanizált élet megvilágosodását is jelenti. A Thorma János Múzeumban bemutatott festmények az emberi munkát, a természet pompáját közelítik meg a derű hullámhosszán. Olyan festő szól hozzánk, aki emberileg, művészileg egyaránt tiszta világot hordoz magában, aki érett komolysággal vall az emberiség alapvetően időszerű dolgairól. A természet tanít meg igazán nemesen élni, a természet tanít a boldogságra — ezt a felismerést sugallják Hock Ferenc fái, hegyoldalai, csendéletei. A címzés mindannyiunkhoz szól; elfogadjuk e festői szépséggel bővített igazságot — s válaszul óhajtják, sürgetjük, hogy Hock Ferenc művészete érje el fejlődésének további állomásait. Losonci Miklós A szocialista társadalmi rendszer kereteit nem feszítik a kapitalizmuséhoz hasonló antago- nisztikus osztályellentétek. De a szocialista fejlődés sem mentes az ellentmondásoktól és konfliktusoktól. Előnye viszont, hogy feszültségeitől és konfliktusaitól éppen a fejlődés útján előrehaladva szabadulhat meg a leggyorsabban és legsikeresebben. S ez nem csekély fölény a kapitalizmussal szemben. Minél dinamikusabb a szocialista társadal- mi-gazdasági-politikai-szellemi folyamatok fejlődése, annál gyorsabban kerülnek felszínre és feloldásra nem-antagonisztikus. jellegű ellentmondásai, konfliktusai. Éppen érért a dinamikusabb előrehaladással együtt növekszik a társadalmi -egyensúly, stabilitás megőrzésének lehetősége is. A marxista politika szerepe A dinámikus stabilitás legkedvezőbb feltételeit a marxista- leninista politika teremtheti meg, aminek lényege a szocializmus építésében részt vevő tömegek érdekeinek szintetizált kifejezése. E politika a különböző érdekkategóriákat értékrendjük szerint különbözteti meg. Kiemeli, képviseli azokat az elemeket, amelyek a munkásosztály érdekeinek szempontjából nézve össztársadalmi érdekeket tükröznek. A dinamikus fejlődés feltételeinek biztosítása érdekében az alacsonyabb rendű érdekkategóriákat alárendeli a magasabb ren- dűeknek; ez utóbbiak elsődlegességének elvét érvényesíti a társadalompolitikai gyakorlatban. Közismert például a marxista- leninista külpolitikának az a gyakorlata, hogy adott szocialista ország rendszeresen koordinálja külpolitikai tevékenységét a többi szocialista országgal. A társadalmi szervezetek és mozgalmak ugyancsak összehangolják országon kívüli tevékenységüket a testvérpártokkal, a nemzetközi munkás- és demokratikus mozgalmak különféle szervezeteivel. A koordinálás-egyeztetés eredményeként a nemzeti érdekek érvényesülésének határai kitágulnak, lehetőségei szinte megsokszorozódnak. A nemzeti és nemzetközi érdekek szorosan összefonódnak. A nemzeti érdekek „nemzetközivé” lesznek, a nemzetközi érdekek „nemzetivé” válnak. A szocializmus szilárd nemzetközi pozíciója és fejlődésének ' nagy lendülete kedvezően hat vissza nemzeti erőinek stabilitá-, sára és fejlődésének dinamizmusára. A marxista—leninista külpolitika tehát igen nagy szerepet játszik abban hogy valaKözérdek és különérdek A marxista—leninista politika igyekszik összehangolni a szocialista közérdekkel a különböző társadalma rétegek, csoportok, egyének sajátos különérdekeit, a szocialista közérdek elsődlegessége és a sajátos különérdekek ésszerű érvényesítésének és korlátozásának elve alapján. Az élet bizonyítja, hogy a sajátos különérdekek elismerése és észszerű érvényesítése szocialista közérdeket szolgál, elősegíti a dinamikus stabilitás érvényesülését. De a tapasztalatok azt is bizonyították, hogy a sajátos különérdek természete szerint eleve hordozója önös törekvéseknek is: mindenáron, a közérdek rovására is, érvényesülésre törekszik. Ezért, ha sajátos különér- dek tartósan és lényegesen sérti a közérdeket, ha tartósan és lényegesen annak rovására érvényesülhet — ez alááshatja a társadalom szocialista alapjait, dinamikus stabilitását. A különérdek érvényesülésének határa elvileg ott húzódik, melyen túl már lényegesen és tartósan sérti ,a közérdeket és veszélyezteti az épülő szocialista társadalom dinamikus stabilitását. Ez a magyarázata annak, hogy a marxista—leninista politika nemcsak sajátos különérdek érvényesítésére, hanem ezzel együtt, rendszeres és ésszerű korlátozására is törekszik. Mert a különérdekekre is a közérdek szempontjából tekint. A közérdek szolgálatában egyszerre érvényesíti és korlátozza a külön- érdeket. Itt nemcsak a zöldségesről vagy a lángossütőről van szó. A szocialista vállalatok esetében is igen nagy szerepe és jelentősége van a szocialista közérdek és a sajátos különérdek egyeztetésének, a szocialista közérdek elsődlegességének, a különérdek ésszerű érvényesítésének és korlátozásának. A szocialista vállalatok különérdeke is érvényesülni akar akár a közérdek rovására is. S mennyivel nehezebb a gyakorlatban megtalálni, eltalálni, kitalálni azt a módot, ahogyan konkrét viszonyok között és konkrét kérdésben a szocialista vállalatok sajátos külön érdekét ésszerűen érvényesítve (egyszersmind korlátozva) egyeztetni lehet a szocialista közérdekkel. Ügy, hogy a közérdek elsődlegességének elve ne jelentse a sajátos különérdek teljes figyelmen kívüli hagyását! Ügy. hogy a különérdek érvényesítése tartósan és lényegesen ne sértse a szocialista közérdeket! A párt vezetésével A marxista—leninista politi.ta a dinamikus stabilitást segíti, szolgálja, amikor arra törekszik, hogy elvszerűen egyeztesse a társadalmilag jogos igényeket a kielégítésükre szolgáló anyagi lehetőségekkel. Társadalmilag jogos igény, hogy minden magvar állampolgárnak korszerű lakása legyen. Ennek elismerésével azonban még nem teremtődtek meg a kielégítés anyagi alapjai, feltételei. Csak hosszabb távon, fokozatosan, kemény munka árán, más társadalmilag jogos igények kielégítésével összhangban lehet az állampolgárok jogos lakásigényeit kielégíteni.- A dinamikus stabilitásra törekvő politikának az igény társadalmi jogosságának elismerése mellett tartalmaznia kell a kielégítéshez szükséges alkotó-, termelőmunka programját is. A dinamikus stabilitás megőrzése, fenntartása objektív lehetőség. Ahhoz, hogy valósággá is váljék, legalábbis két alapvető dolog szükséges. Az egyik az, hogy társadalmi viszonylatban érvényesüljön a marxista—leninista politika elsődlegességének elve. A másik a munkásosztály forradalmi pártja, amely kidolgozza és érvényesíti a társadalompolitikai gyakorlatban ezt a marxista—leninista politikát. ^Az épülő szocializmus akkor őrzi meg dimanikus stabilitását, ha a forradalmi munkáspárt idejében és helyesen ismeri fel, képviseli, ösztönzi és társadalmi méretekben foganatosítja a szükségszerű változásokat. Ennek az alkotó politikai és gazdasági gyakorlatnak lehetünk részesei napjainkban. Nádasdi József az MSZMP KB alosztályvezetője Hajókirándulások a 80 személyes Bendegúzon augusztus 18-án, 19-én és 20-án. Útvonal: Sugovica—Dunarezéti—Dunaág. Programok: másfél órás sétahajózás. 3 órás hajózás rév- csárdai kikötéssel. 5 órás hajózás halvacsorával vagy ebéddel. Jegyek váltása és részletes tájékoztatás: Idegenforgalmi Hivatal, Baja, Béke tér 3. Telefon 153. C37