Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-14 / 163. szám

í Üdülők Ezekben a napokban egyetlen olyan személyvonat, vagy autó­busz sem indul el az állomások­ról. amelyen ne utaznának üdü­lésre készülő emberek. A gondtalan pihenés, szórako­zás a vízparton, vagy hegyek kö­zött egyaránt felüdülést, újabb esztendőre való erőgyűjtést jelent. Bács-Kiskun megyében az idén 7760-an veszik igénybe a kedvez­ményes szakszervezeti üdülést. Ez a megye szervezett dolgozóinak 6,26 százaléka. A gyermekek szá­mára 1169 üdülési jegyet adott ki a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa. Mindez, korántsem elégíti ki az igényeket, éppen ezért az utóbbi években nagy gondot forditottak a vállalati üdülők fejlesztésére. Csupán megyénkből 15 ezren pi­hennek a kényelmes vállalati üdülőkben, melyek egyre népsze­rűbbek és tehermentesítik a SZOT-üdülőket. Bács-Kiskun megyéből nagyon sokat keresik fel a Balatont, s éppen ezért néhány felvételen mutatjuk be a magyar tenger üdülővenlégeit. • Az autósok kedvenc találkozó helye, az idén átalakított tihanyi autós strand, ahol állandóan telt ház van. • Vízben és parton egyaránt jól esik a napfény. Felvételünk a tiha­nyi szabad strandon készült. • Kilátás a balatonfüredi Marina szálló 11. emeletéről, a szállóhoz tartozó strandra. (Szabó Ferenc felvételei.) Kunfehértó is várja vendégeit Az üdülés »tudománya« lasztja a magaslati környezet li^úgtátóklímája «helyett. Ismere- hogy magas , vérnyomásban, szív- és tüdőbetegségben, pajzs- mirigy-túlműködésben szenve­dőknek semmiképpen nem ajánl­hatók az ingerklímájú üdülőhe­lyek; de még az egészséges em­berek mindegyikének sem egy­értelműen. A legtöbben — elégge hely­telenül — többnyire a nyár ide­jére tervezik az üdülést. Termé­szetesen sokan vannak, akiknek a napsugárözönös nyári hetek nyújtják a legjobb pihenést, de közel sem annyira, mint ahány an nyáron mennek üdülni. Elhibázott az a szemléiét is, amely szerint az üdülés ered­ményének mércéje: a felszedett kilók. A zsíros, eukrot és tész- tákait bőségesen tartalmazó ét­rend helyett előnyben kellene ré­szesíteni a tejtermékeket, a so­vány húsokat, a halat, a tojást, de mindenekelőtt a zöldség-gyü­mölcs fogyasztását. A pihenést, akárcsak a mun­kát, jól kell beosztani. Nem he­lyes egész nap az ágyban he- verészni, reggeltől estig túráz­ni' de nem ajánlatos az sem, hogy órákat a vízben töltsünk Az utóbbi főleg a meleg vizű fürdőkben szokásos, ahol a közép korú vagy az idős — és legtöbbször nemcsak reumás fáj­dalmaktól, hanem magas vér­nyomásban és szívbetegségben is szenvedő — üdülők órákig áztat­ják magukat a meleg vízben. Aki így tesz. az ne csodálkozzék, ha fájdalmai fokozódnak, szer­vezete kimerül, szívének állapo­ta romlik. A foglalkozástól és az életkor­tól szinte függetlenül évi sza­badsága idején mindenkinek szüksége van nappal bőséges mozgásra, éjjel kiadós alvásra. Az ébresztőórát nem szabad el­vinni az üdülésre. A spontán, te­hát ébresztés nélküli felkelés biz­tosítja leginkább a biológiai életritmusnak megfelelő alvás­mennyiséget. Nem jó tehát, ha az üdülőben túl korai időpont­ban adják a reggelit. Ébredés után azonban — legalábbis a hízásra és a migrénre hajlamos embereknek — ésszerű mindjárt felkelniük. A napozás — / ha egyébként egészségesek vagyunk — valóban jótékony hatású, de ha túlzásba visszük, számos baj okozója le­het, A víz, a napfény és a levegő helyes adagolása sokoldalúan erősíti, edzi szervezetünket, de az üdülés örömeivel való visz- szaélés súlyop ártalmak forrása lehet. Sz. A. Bankett helyett tengerparti nyaralás • Kecskeméti szakmunkástanulók a bolgár tengerparton. Az idegrendszer egyensúlyává testi és szellemi energia megőr­zése, a munkaképesség,,fokö^ása érdekében szükséges, hogy éven­ként néhány hétre kikapcsolód­junk mindennapos munkánkból, megszokott környezetünkből: üdülni menjünk. Ám elgondol­kodtató, hogy — egy széles körű felmérés tanúsága szerint — üdülés után az embereknek csak 50 százaléka vallja magát pihent­nek, 30—35 százaléka bágyadt- ságról, fáradtságról panaszkodik. Az üdülés ..tudományáról” szólva elsősorban azt kell tud­nunk,' hogy csupán a legalább két hétig tartó kikapcsolódás eredményezhet tökéletes felfris­sülést. A szabadságidő elapró- zásakor a szervezetnek nincs le­hetősége a regenerálódásra. Azt sem nevezhetjük üdülésnek, ha valaki olyan megerőltető progra­mot állít össze szabadsága ide­jére, hogy hazatérve alig győzi kiheverni a ..pihenés fáradal­mait”. A rossz ..hatásfokhoz” az is hozzájárulhat, hogy az üdülni induló tájékozatlan a kiválasz­tott üdülőhely klimatikus ténye­zőit illetően. Gyakori, hogy a számára hátrányos napsugaras vizközel ún. ingt’rklímájál, vá­i . A hagyományoktól eltérően ün­nepelték meg tanulmányaik befe­jezését a 607. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet III'10. osztályá­nak tanulói: csaknem két hétig üdültek a bulgáriai Napos Par­ton. A KISZ-munkában is élen­járó osztály nyaralásához 500— 500 forintos támogatást adott a KISZ megyei bizottsága, a Kecs­keméti Ingatlankezelő Vállalat két. jó eredményt elért végzős tanulóját jutalmazta az úttal. A romantikus sátortábor, a fes­tői környezet, ezenkívül a szo­cialista orzságok fiataljaival való találkozások tették változatossá és emlékezetessé a vizsgák előtti pi­henést. A Fekete-tenger hullámai elsimították a nyelvi akadályo­kat is. No és a labdázáshoz, az úszóversenyekhez, a fogócskához nem is kell különösebb nyelvtu­dás. csak fiatalság, jókedv és napsütés. Ezeknek pedig bővé­ben voltak. A jó levegő, az egészséges fá­radtság lerövidítették az unal­mas estéket, melyek hasznos ki­töltése érdekében igazán keve­set tett a szervező „Express”. És ha mégsem vonzott az ágy, ven­dégségbe lehetett menni a lengyel főiskolások tábortüzéhez, vagy gyönyörködhettek a holdfényben ragyogó tenger festői szépségé­ben. Lebarnulva, pihenten indultak vizsgára a fiatal szakmunkásje­löltek. akik azóta már szakmun­kások. • Csónakázási lehetőség a kellemes vizű tóban. Vidáman lubickol­hatnak az apróbb gyerekek is, hiszen a víz a partoknál sekély. A füves térségen pedig kiváló napfürdőzési alkalom. (Pásztor Zoltán felvételei.) Sdnn fel fe­lesték már Kun- feiiértót. mint megyénk egyik gyönyörű és jól felszerelt üdülő­helyét. A tópar­ton egymás után épülnek a csinos hétvégi házak, vállalati üdülök és a kellemes környezetben ez­rek és tízezrek keresnek és ta­lálnak pihenést, szórakozást, fel­frissülést. • Két ilyen büfét talál a parton az éhes, vagy szomjas vendég. «SirrTtt'iir' Különvonat Rómába és Velencébe Külföldi IBUSZ-utak ősszel és télen Ma már egyáltalán nem szezon­jellegű a külföldre utazás. Az év minden szalmában százezrek kere­sik fel a határainkon túlról ha­zánkat, s utaznak magyarok — ma már bátran mondhatjuk — a világ minden részébe. Nyilván a megnövekedett igények kész­tették arra az IBUSZ-t, hogy 1973. évi külföldi utazásait bővít­se, s erről újabb prospektust ad­jon ki. Az ősznek és a télnek is megvan a maga varázsa, s van­nak, akik kimondottan ezt ke­resik. Emellett Magyarországról a közelmúlt hónapokban Cseh­szlovákiába és Lengyelországba csak a nemrég feloldott határzár­lat miatt nem mehettek, sőt vo­nattal az NDK-ba sem utazhat­tál;, legfeljebb repülőgéppel. Az IBUSZ ez évi második programfüzete a külföldi társas- utazások igen gazdag választékát kínálja. Körutazások, üdülések, szakmai utak, vásárok, kiállítá­sok, Kubától Indiáig, Lengyel- országtól Szíriáig, Kairótól To­kióig. sőt még 15 napos angliai nyelvtanfolyamra is benevezhet­nek az érdeklődők. A körutazá­sokról csupán annyit, hogy ilyen jellegű társasutazást csaknem minden országba indítanak, s aki például Görögországba megy. megmászhatja az Olimposzt, vagy aki Egyiptomba utazik, a Királyok-völgyébe is kirándul majd. A bolgár és a jugoszláv ten­gerparton üdülni szeptemberben, sőt még októberben is nagy­szerűen lehet. Külön kedvezmé­nyes áru üdülést biztosít az IBUSZ a nyugdíjasok részére az ausztriai Salzburgban, Steier- markban és a jugoszláviai Opa- tiában. A román tengerpartra több olcsó különvonatot indíta­nak. Aki pedig az új esztendőt akarja külföldön köszönteni. Pá­rizsban* Prágában, Zakopané­ban, Krakkóban, Berlinben, Bu­karestben, Leningrádban töltheti a szilvesztert. —. Az őszi és téli program ke­retében természetesen lesznek közvetlenül a megyéből induló utazások is — mondotta érdek­lődésünkre Sándor Imréné, a kecskeméti IBUSZ-iroda vezető­je. — Még lehet jelentkezni Er­délybe a Gyilkos-tóhoz és a ju­goszláviai Rovinjba (tengerpart) látogató csoporthoz, amely augusztus végén indul. Szeptem­berben a bolgár tengerparti Al- benaba, a jugoszláv tengerparti Porecsba üdülők részére indítunk társasutazást. Szeptember 5-én külön vonat indul a megyéből a lipcsei vásárra. Mint ismeretes, Bács-Kiskun romániai’ téstvérte- rülete Álba megye. Szeptember közepén ide indítunk Nagyvárad —Kolozsvár—Gyulafehérvár— Vajdahunyad útvonalon négyna­pos autóbuszkirándulás, amely­re már ugyancsak lehet jelent­kezni. Október végén „Petőfi nyomában” egyhetes erdélyi kör­utazást panoráma-autóbusszal, november elején pedig nyolcna­pos utat kínálnak a megye; IBUSZ-irodák Rómába és Velen­cébe — különvonattal. — Természetesen a belföldi utazások iránti igényekről sem feledkezünk meg — mondotta végül az irodavezető. — Szeret ­ném felhívni azok figyelmét, akik a nyáron nem tudják ki­venni szabadságukat, nogy ré­szükre a balatoni szállodákban, touring-hotelekben olcsó üdülte­tést tudunk biztosítani. A ked­vezmény az, hogy, három napot fizet és négy napig, vagy öt na­pot fizet és hét napig üdülhet szeptember 10 és október 1 kö­zött. N. O. • Az augusztus végi társasutazás résztvevői a Gyilkos-tóhoz is el­látogatnak. x •

Next

/
Oldalképek
Tartalom