Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-11 / 160. szám
1973. július 11. • PETŐFI NÉPE ® 5 • Szendrői Nándor • Gellért Károlyné • Halmos László • Soós Kálmánná A TANÍTVÁNYOK EMLÉKEZNEK Kitüntetett tanítók, tanárok A Kodály-kóruspróbáján „Ez az egyszerű iparos és kereskedő emberekből álló, s hírneves múltra visszatekintő daloskor valóban nélkülözhetetlen intézménye Kecskemétnek." (Részlet egy 1925-ös újságból.) • A Kodály- kórus a budapesti Nemzeti Galériában. A meglett családapa beültette feleségét, gyermekeit az autóba: — Meglátogatjuk G. bácsit, az első tanítómat. Az öreg iskolamester nézte, nézte a negyvenéves férfit. Ugye te ültél az ablak mellett, a harmadik padban? Harminchétben kezdtél iskolába járni, igaz? lEmlékszem rád ... És a tanítványok, emlékeznek-e életük végéig tanítóikra? Nyugdíjba vonulásuk előtt soksok idős pedagógust tüntettek ki szerte az országban, így Bács- Kiskun megyében is. A megbecsülés apró jele csupán ez a kitüntetés, bármennyire is egy küzdelmes, de mégis sikeres életút koronája. Hiszen három-négy évtized munkájának igazi jutalma, hogy az egykori tanítványok okos, dolgos felnőttekké váltak. SZENDRŐI NÁNDOR 1933 júniusában vette kezébe tanítói oklevelét — s pontosan negyven év múlva, ugyanazon a napon kapta meg a művelődésügyi minisztertől az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet. Az elmúlt taríév- ben Apostagon tanított, a kalocsai járás alsó tagozatos szak- felügyelő j eként. — Éppen olyan boldog vagyok ma is, mint negyven éve — mosolyog. GELLÉRT KÁROLYNÉ földrajz-rajz szakos tanár. Harmincegy évet töltött a pedagógus- pályán. Kiskőrösön sokan ismerik és szeretik — hivatása nemcsak a tanítás, de a közösségért végzett munka is. Tíz évig volt tanácstag; a nőtanács népi díszítő- művészeti szakkörét vezette; a TIT előadójaként a csillagászattal és a képzőművészet világával ismertette meg hallgatóit. — 1962-ben jutalomként Párizsban jártam, s életem végéig emlékezetes marad lengyelországi, csehszlovákiai, romániai, NDK-beli utam is ... Szeretném továbbra is megtartani a jó munkakapcsolatot iskolámmal... HALMOS LÁSZLÓ mondja: — Sopronban végeztem a tanítóképzőt, édesapám is ebben a városban tanított negyven évig — emlékezik vissza a tabdi iskola igazgatója. — Huszonhetedik éve vagyok igazgató. Pirtón kezdtem el a vezetői munkát, Soltvadker- ten folytattam, 62-ben kerültem Tabdiba. Hatvanhárom éves vagyok. s nem mintha belefáradtam volna a munkába, de jól jön majd a pihenés ... Augusztusban feleségemmel együtt elköltözünk Sopronba, szülővárosomba. SOÓS KÁLMÁNfNÉ is hosszú ideig, 22 esztendeig dolgozott egy helyen, a Kiskunfélegyházi Kisegítő Iskolában. 1964 óta igazgató. Küzdelmes múltja volt a kisegítő iskolának, s az elért sikerekben igen nagy része volt az igazgatónőnek. Szerény, elhárítja a kérdéseket. Hadd idézzem hát szavait a negyedszázados Kiskunfélegyházi Kisegítő Iskolát bemutató kiadványból: „1959-ben merész vállalkozásba kezdtünk. Kirándulást szerveztünk Budapestre. Mennyi izgalom, mennyi készülődés! Amikor az egyik útszéli csárdánál rövid pihenőre megálltunk, egy leányka elém lép és kérdezi: — Ez már Budapest? Mennyi élmény, mennyi öröm volt ez a kirándulás alföldi, tanyai tanulóink életében!” A nyugdíjazás egyáltalán nem jelent búcsút azoktól, akiknek munkája még sokáig áll példaként a fiatalabbak előtt. Számítanak rájuk az iskolában, s a tanítványok is emlékeznek életük végéig tanítóikra. Kontra György Kecskemét, június vége, alkonyat. Elállt az eső, nyárillat, tisztaság. A tetőkről, az utcák burkolatáról, az udvarok köveiről elmosta a víz a szemetet, a port. Szövetkezeti klubterem, a Lut- her-udvarban. Először kettén-hárman érkeznek. Tréfálkoznak, kifogyhatatlanul ugratják egymást; cinkosan, mint annyi éve már. — Hány esztendeje is? — kérdezem Pápai Béla gondnokot, a mindig barátságos, mosolygós házigazdát. — Negyven? Negyvenöt? Sőt, van, aki ötven éve tagja a kórusnak. Megszokhattuk egymást. Garabuczi Vince szerszámkészítő, Jakabszállásról jár be naponta a munkahelyére. Bizony elfárad este kilencre, mikorra vége lesz a próbának. Kajó Sándor és Nagy László cipészek, Kerekes István nyomdász és a többiek is régóta nem tudnak már a muzsika éltető ereje nélkül élni. S egymás nélkül sem. — Család vagyunk — így fogalmazza ezt meg valaki. Mire eljön a hét óra, a harmincnyolc tagból legalább har- mincafi együtt vannak. — Nem túl pontosak — mondja tréfásan Zsiga László karnagy —, de ha szereplésről van szó, mindenkire lehet számítani. »COMPUTER Érdekes híreket kaptunk. a csávolyi iskolából. Régi szokás, hogy a nevelőtestület a tanév befejezése után látogatást tesz a termelőszövetkezetben. Az idén is jól sikerült a „tanulmányút”, s a szövetkezetben tapasztaltak bizonyára felhasználhatók lesznek a tanítási órákon is. A pedagógusok megtekintették a szántóföldeket, a legújabb gépeket, a forrólevegős szénaszárítót, a sertés- és marhatelepet. A munkáLABOR« CSA ról Babits Antal elnök és a szakterületek vezetői tájékoztatták a nevelőket. Végül egy mondhatnánk egyedülálló kezdeményezésről számolhatunk be. Az MTA Központi Fizikai Kutató Intézete segítséget nyújt a matematikai logikai oktatás elterjesztéséhez. „Computer labor” elnevezésű, integrált áramkörös logikai oktató táblákat juttatnak el különféle oktatási intézményekhez, az j u Jiciíjöí B VOLYON Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel együttműködve. Az általános iskolák közül egyedül a csávolyi kap ilyen berendezést. Egyébként érdemes megemlíteni, hogy az ELTE és a csávolyi általános iskola kapcsolata igen jó. Eddig mintegy 50 ezer forint értékű szemléltető eszközt, filmvetítőt, mikroszkópot, fényképezőgépet, mikromérleget ajándékozott a csávolyiaknak a budapesti egyetem. Kezdődik a próba A másik művészeti Vezető Zsiga Lászlóné. Az ő irányításával kezdődik meg a próba. Határozottan közbeszól: — Nem jól van! Megálljunk! Ismétlés. Most sem jó. Újra élőiről. És újra és újra, és ki tudja hányszor, tán százszor is. Mennyi munka, fáradság, újrakezdés, míg a közönség és önmaguk örömére „megérik” a mű! Nem unják meg. Nem kedvetlenednek el. Nem azért, mert most vendégük van, idegen hallja, látja őket, nem. Mindig így van ez. Az évtizedek alatt hány és hány karnagy vezényelte őket! Kremán Sámuel, aki rendkívüli pontosságot követelt, aztán Lőrinz Béla, s a mindig kedves, meleg szavú Ádám József, és mások. Mellesleg: boldogan, büszkén mutatták Tóth László polgármester fényképét a falon, alaitta a szöveggel: „A kórus örökös elnöke.” A karnagyi leintés után pillanatra csend lesz, majd — most- már tisztábban, élvezhetőbben — felcsendül az ének: „Májusban hív a dús, zöld rét, künn vígan pásztorsíp szól már.” A szünetben Pápai Béla, a kórus egyik legrégibb tagja. Ezerkilencszázhar- mincháromban már országos szereplésekre járt az „éneklő pajtásokkal” — ahogy ő mondja. S hozzáteszi: — Szeretettel adózunk ezzel a munkánkkal városunknak. Évtizedek óta hány és hány száz órát töltöttünk el az énekkarral! Egymásban tartjuk a lelket. Galamb Lajos, az énekkar elnöke, a karnagyokkal egyetértésben, felemlíti: kevés a fi atal* Az átlagos életkor ötven felett van nálunk. De gyprsan hozzáteszik: ez országos tünet. Húzódoznak a férfiak az énekkari szerepléstől. Az okok kutatása messzire vezetne. Inkább örüljünk a kevéske jó példának. Jpzsa Pál, huszonéves, autó-motorszerelő mondja: — Szeretek énekelni, azért járok ide. Az iskola kórusában is szerepeltem, annak idején. Ki- kapcsolódásnak is jó ez. Bár így is jól érzem magam, mégis: kellenének közénk a fiatalok, többen is. — Hány harminc éven aluli tagja van az együttesnek? — kérdezem a vezetőket. — Sajnos, alig egy-kettő. Próbálkoztunk már több mindennel, például felvettük a kapcsolatot iskolákkal; de hiába... Az életkor évről évre kúszik felfelé. De meddig? — aggodalmaskodnak, akiknek szívügyük az utánpótlás. Eredmény Az Ipari Szövetkezetek Kecskeméti Kodály Kórusa a régi Polgári Daloskört mondhatja elődjének. Hosszú évek óta jelentős támogatást kapnak a megyei és városi szövetkezeti bizottságoktól. Fekete László elnök és Fodor Mária alelnök, a KISZÖV vezetői szívesen látogatják a próbákat, s gyakran elmennek velük vidéki . szerepléseikre is. A kórus sikereiben nekik is részük. van. A kétszeres aranykoszorús énekkar megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést is. Számtalan oklevelet, érmet, dicséretet kaptak fellépéseikért. Csupán a legutóbbi esztendőben közönség elé léptek Aggteleken, Kiskunhalason, Budapesten — s természetesen többször a megye- székhelyen. Néhány napja kirobbanó sikert arattak a-szombathelyi Vándor Sándor országos kórusfesztiválon. Különösein a Kecskeméten élő — és az énekkart mindig nagy szeretettel támogató — Kálmán Lajosnak a feldolgozása kapott hatalmas tapsot. A televízióból is ismert kitűnő Lukin László meleg szavakkal dicsérte a szép hangzást, s a mélyen átélt, szép tolmácsolást. Tervek _«c»i A, rrGalamb Lajos elnök és Zsiga László karnagy szinte egyszerre mondja: > —1 Mindenképpen fiatalítani fogjuk az énekkart. Ez lesz a legfőbb gondunk az elkövetkező hónapokban. Elsősorban a szakmunkásokra gondolunk. Hozzájuk kell megtalálnunk az utat. Hisszük, hogy fél év múlva meg- ifjodott, kórussal vehetünk részt a megyei szövetkezeti énekkarok találkozóján.- Nyolcvanötödik születésnapunkat is így ünnepelhetnénk legméltóbban. A szünet után felcsendül a dal: „Ö, csókos ajkú lányé’ Varga Mihály Matkóról Szegedre • Pólyák Ferenc tanyájának az udvarán már nem sokáig sütkérezik a napon a Betyárfej. Rövidesen elszállítják a szegedi Bartók Béla Művelődési Központba. Itt nyitja meg 16-án, hétfőn este V26 órakor dr. Pesovár Ernő néprajztudós a matkói fafaragó kiállítását, amelyet a nemzetközi néptáncfesztivál alkalmával rendeznek. A megnyitón fellépnek a puszta ismert népi énekesei is, köztük Tánczos Péter, a bugaci pásztordalok hiteles tolmácsolója. (Moldován Domokos felvétele) BÁ CS-KISKUNBÓL JÖVÖK Gondolatok Zám Tibor könyvéről A Bács-Kiskunból jöyök című könyv tartalmi ismertetése legfeljebb annyiban indokolt, amennyiben általa érzékeltetni tudjuk azt a széles skálát, amelyet a szerzőnek sikerült átfognia. Nem térben, nem időben, hanem a társadalmi-gazdasági problémák egymásra halmozásában. Zám Tibor, a szociográfus nem egy adott tájegység szociális tablóját rajzolja meg — mint teszi ezt Végh Antal a Nyírségből írott könyvében —, nem is valamely kisebb lakótelepi közösség történelmileg meghatározott sorsáról elmélkedik — mint teszi azt Kunszabó Ferenc a Sárköz ürügyén —, hanem tudatosan keresi meg azokat az ütközőpontokat, amelyek a mozgásban, fejlődésben levő szocialista társadalmunk kisebb-na- gyobb embercsoportjainak drámáit szikráztatják fél. Egy kísérlet tanulságai — ez a címe a kötetnyitó írásnak. Az író korábbi foglalkozásainak pedagógus tapasztalatait sűrítette össze. A saját bőrén tapasztalta, mennyire ellentmondásos manapság a pedagógus helyzete, főleg ha a hivatását szívvel-Iélek- kel óhajtja gyakorolni. Az ösz- szefüggések súlya nem a végérvényes, megfellebezhetetlen szentenciák, inkább csak a válságból kivezető lehetőségek kérdőjeleinek megfogalmazására készteti. Az Árnyékos oldal című írás jobbára pontos, lelkiismeretes beszámoló a megye szociális gondjairól — a nagycsaládosok, az elmagányosodó öregek, a kiskorúak és az alkoholizmus helyzetéről, Végh Antal penészleki riportjának az egész megyére kiterjedő megvitatása kapcsán —, s csak néhol emelkedik a társadalmi érvényű elemzés szintjére. Leginkább a szociográfia manapság az a műfaj, amelynek művelőjét kiváltképp izgatja: milyen hatást ér el azok körében, akikről az írás szól. Ehhez kapcsolódik a Tetemrehívás Madarason című kitűnő elemzés, amely a Forrás egyik vihart kavaró riportjáról rendezett ankét tanulságait foglalja össze. Biztos kézzel tapogatja ki a falusi nép érzékenységének rugóit, de az a tűnődése is jogosnak látszik, hogy akár a leglelkiismeretesebb, legkörültekintőbb szociográfiai írás is olyan képzeteket kelthet a falusi olvasókban, mintha az író törekvése eleve csak a pellengérre állítás volna. Nehéz volna eldönteni, hogy az író által elemzett társadalmi gondok közül melyek tarthatnak leginkább számot a közérdeklődésre. Az őrjárat a mellékes körül című írás minden bizonnyal olyan kérdéseket boncolgat, amelyek mindannyiunkat közelről érintenek. A szerző mindenesetre nyugtalanító következtetéseket von le abból az alig megkérdőjelezhető tényből, miszerint társadalmi méretűvé, ám társadalmilag nehezen ellenőrizhetővé vált a „többcsatornás” jövedelemszerzés. Átfogó képet kapunk a második ötéves terv megyebeli szőlő- és gyümölcstelepítéseinek lezajlásáról, gondjairól, melléfogásairól. Amivel itt vitatkoznánk, az nem a lényszerű megalapozottság — e tekintetben a szerző általában nemigen hagy itámadási felületet —, hanem a következtetések eg.vike-másika. Leginkább annak kifejtését hiányoljuk a tanulmányból, hogy a túlzásba vitt szőlő- és gyümölcstelepítési program egyúttal társadalmi kényszerűségből is fakadt. Az adott időszakban' Az ellenérv itt persze csak a hipotézis szintjén fogalmazódhat meg: az átszervezés után, iparosítás és telepítési program híján olyan elvándorlási folyamat indult volna meg a megye falvaiból, amelynek következményei — az egész megye mezőgazdaságára nézve — beláthatatlanok lettek volna. És a termelőszövetkezeti élettel kapcsolatos kérdésfelvetések egész sora ... Hartán, Csátalján, Hercegszántón, Zsanán, Dunapa- tajon, Tiszakécskén, Lászlófal- ván. A szanálás körülményei és következményei ... Mind-mind a 60-as és a 70-es évek fordulójának falusi-szövetkezeti fejlődésével összefüggő emberi gondok. Elsősorban a kritikai állásfoglalás azonossága fogja egységbe a kötet szerteágazó tematikájú írásait. Nincs tekintettel a hivatalos rangsorolásra, mítoszrom, bolásra vállalkozik, amikor feltárja például, hogy az országos vándorzászlót megannyiszor elnyert és sokszorosan kitüntetett hartai Béke Tsz-ben, a kétségtelenül mutatós gazdasági eredmények mögött is nagyfokú belső bizonytalanság, diszharmónia munkál. S amelyeknek a közérzetben történő lecsapódása enyhén szólva nem késztet hozsan- názásra. Más, hasonló témájú írásaiban is arra figyelmeztet, hogy a pozitív gazdasági mutatók nem szolgálnak mentségéül az egyszemélyes, a tagsági vélekedést mellőző, diktatórikus vezetési stílusnak. S a tagság előbb- utóbb elérkezik a változtatás szándékához. A tsz-elnöki tisztség nem hitbizomány. Rosszabbik esetben — mint például ami Zsanán történt — az is előfordulhat, hogy a közös fejlődéssel szemben teljesen érdektelenné válik a tagság, s életkeretét az egyéni boldogulás lehetőségeinek keresése tölti ki. Mindezek a szövetkezeti demokratizmus húsba és zsebbe vágó kérdései. E vonatkozásban a szerző kérlelhetetlen: a közösségi szolgálat erkölcsi követelményeiből egy jottányit sem enged. Ugyanakkor a tagsági magatartást sem emeli piedesztál- ra, noha az elmarasztalástól még- inkább óvakodik. „Egyszerűen” kimutatja, hogy a szövetkezeti parasztságnak létérdekei vannak, s körülményei határozzák tmeg mindenkori tudatát. Amennyire jeleskedik a problémák, a folyamatok árnyalt kidolgozásában, a szerző stílusa csaknem annyira darabos, göcsörtös. Jogosnak látszik a gyanú, hogy szándékoltan ilyen.' Óvakodik mindenféle szépírói megjelenítéstől, akár emberről, akár tájról legyen is szó. A lényegre, a viszonylatok megfogalmazására koncentrál. Az írások jelentős hányada első ízben épp lapunk és a Forrás hasábjain látott napvilágot, Most, újra olvasva semmit nem veszítettek töménységükből — érvényességükből. Nehéz és fontos gondolatokat sűrítő könyv a Zámé, s nemcsak felfedezésre, de társadalmi önismeretre is késztet. Hatvani Dániel