Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-11 / 160. szám

1973. július 11. • PETŐFI NÉPE • 3 MEGJEGYZÉS Az asztal két oldala Egyik ismerősöm beszélte el a napokban az alábbi történetet. A tanács pénzügyi részlegét fel­kereste az állampolgárok valame­lyike, és kifogást emelt a rá ki­rótt községfejlesztési hozzájáru­lás összegének felemelése miatt. A szobában tartózkodó előadók aprólékosan elmagyarázták neki: mivel garázst épített (ezt melles­leg elfelejtette idejében bejelen­teni), így emelkedett az évi adó­ja, s ezzel együtt arányosan a községfejlesztési hozzájárulás ösz- szege is. Mindezt rendeletek írják elő. A „főszereplőt” azonban ez a válasz nem elégítette ki. Dühösen, szit­kozódva igyekezett vélt igazának érvényt szerezni, majd a távo­záskor kurtán-furcsán odavetette: „Adók én a tanácsnak pénzt, ha már annyira kell!” ... Az olvasó bizonyára kíváncsi rá, mekkora lehet az az összeg, amiért valaki ilyen nagy patáliát csap. Kissé az illető helyett is szégyenkezve írjuk le: évi 49 fo­rint ... Van azonban a dolognak egy másik vonatkozása is. Mindenki­nek illene ugyanis tudnia, hogy nálunk az állampolgári fegyelem kivétel nélkül mindenkire egy­formán érvényes. Vajon történe­tünk „hőse” miként járt volna cl, ha az ő irodájában játszódnak le hasonló jelenetek? Hiszen köztu­dott, hogy az íróasztalnak két ol­dala van. Am a szocialista együtt­élés írott és íratlan szabályainak betartása — mind az asztal előtt, mind pedig mögötte kötelező. —ó —a Három testvér a parancsnoki poszton Amikor a kiskunhalasi kikép­zőbázisra érkeztünk, véradás volt. Jókedvű, naptól barnított ha­tárőrök duruzsoltak a gyengélke­dő környékén. A véradásra je­lentkező fiúk csoportosan érkez­tek a váróterembe. — A Lele fiúkat keressük, — mondtuk az egyik arany válla- posnak. — Az orvosi rendelőben van­nak — hangzott a válasz. Leven­te és Feri a műtőasztalon fe­küdtek, s karjukból a harma­dik deciliter vér folyt már, Árpi meg a fivérei mellett állt és vár­ta, hogy sor kerüljön rá. A három testvér — de a többi alpa- rancsnok is — az újonc határ­őrökkel együtt 'tett eleget Válla­lásának. Leléék a kondíciót erő­sítő kolbászt és a sört is elfo­gyasztották, amikor az érkezé­sünk célját közöltük velük. Tu­lajdonképpen nem is a véradásról, inkább a parancsnoki munkájuk­ról szeretnénk érdeklődni. Elő­ször Árpi válaszolt a kérdések­re., — Korábban őrvezető voltam és rajparancsnok. Márciusban szakaszparancsnok-helyettes let­tem, júniusban pedig tizedessé léptettek elő — büszkélkedett a legfiatalabb Leíe fiú, aki egyéb­ként öregebb katona a fivérei­nél. — Háromszor annyi beosz­tottam van — folytatta — mint amikor rajparancsnok voltam. S természetesen sokkal több a munkám is. Csaknem negyven ember megismeréséhez több idő szükséges és a különböző jellegű foglalkozások vezetése is bonyo­lultabb szakaszkötelékben, mint például egy rajban. Levente vette át a szót: — Márciusban fejeztem be a tisztes tanfolyamot. Akkor őrvezető és rajparancsnok lettem, a kezdés nagyon nehéz volt. Amikor leg­először a raj elé álltam, őszin­tén szólva furcsa érzésem volt. Jól emlékszem még, hogy akkor határőrizeti foglalkozást vezet­tem. — A beosztottak tulajdonságait megismerni és az egyes szemé­lyeknél felismert hibákat meg­szüntetni nem könnyű dolog — állapítota meg Ferenc, a legidő­sebb testvér. — Amelyik rajpa­rancsnok bevonulása előtt sem­milyen formában nem foglalko­zott még neveléssel, az nagyon nehéz helyzetben lehet. Az én rajparancsnoki munkámat na­gyon megkönnyíti, hogy bevonu­lásom előtt községi KISZ-titkár voltam, mert a harcosok oktatá­sában, nevelésében is jól tud­tam hasznosítani az ifjúsági munka módszereit. Számomra a rajparancsnoki beosztásban külö­nösen a parancsnokiás az új, ami viszont tapasztalataim sze­rint is nagyon bonyolult. A közösség kialakítása a leg­nehezebb feladat, mert a kollek­tívák tagjai az ország különböző helységeiből bevonuló fiatalok, akik eltérő szokásokkal és maga­tartással, képzettséggel és véle­ménnyel érkeznek az újonckikép­zésre. — A szakaszomban különböző tájszólással beszélnek a harco­sok — meséli Árpi —, ami vi­szont nehezíti a munkát, mert a tájszólásos beszéden néhányan még a foglalkozás közben is kuncogni szoktak. • — Differenciáltan célszerű foglalkozni a beosztottakkal — jegyzi meg Ferenc — mivel sok­féleképpen elütőek egymástól az egyének. Az én rajomban például van főiskolát, középiskolát és általános iskolát végzett katona is. Azután van szakmunkás, be­tanított munkás, meg segédmun­kás is. Az .életkorban is külön­böznek egymástól, mert például öt korosztályién található a raj­ban. Van 18 éves is, meg 23 eves is. Vannak párttagok, KISZ-ta- gok, meg szervezeten kívüliek is. A tagozódás tehát sokféle. S eb­ből következően személyes ta­pasztalataim szerint is az egyéni meggyőzés a legeredményesebb. A testvérek elbeszéléséből kö­vetkeztetve, tehát joggal állapí­tottuk meg, hogy a parancsnokok jól ismerik alárendeltjeik helyze­tét és ügyesen végzik a rájuk bízott harcosok nevelését. A jel­lemformáló munkába természete­sen a raj aktív tagjait^ is be­vonják. Az oktató-nevelő mun­kához Feri például Borbély Gyu­la főiskolát végzett építésztől, Török Mihály és Kirí László szakmunkástól kap legtöbb se­gítséget. Az újonckiképző egységnél azt tapasztaltuk, hpgy Árpi, Feri, Le­vente példásan szorgoskodik a kulturális és sportmunkában is. A rajok és a szakaszok között szellemi olimpiákat, játékos ve­télkedőket, sakk-, asztalitenisz­versenyeket, futballmérkőzéseket szerveznek. A fiúk elöljáróitól megtudtuk, hogy Leléék jól pa- rancsnokoskodnak. Eredményes munkájukért és példás magatar­tásukért az utóbbi hónapokban is több dicséretet kaptak. Egészséges közösséget alakítottak ki, ame­lyeknek tagjai élen járnak az elméleti foglalkozásokoft is, meg a gyakorló téren is. A követel­ményeket teljesítő Lele fiúk be­osztottaikkal «együtt szívesen vál­lalnak társadalmi munkát, és ak­tív tagjai a véradómozgalom­nak. A három testvér tehát jól helytáll a parancsnoki poszton, miközben az édesanyjuk kéré­sének is eleget tesznek: jó gye­rekek, jól viselkednek. Büszke lehet rájuk a Dóc községben élő anyuka is, meg az apuka is. Gazsó Béla A kirakatok mestere 9 Együtt a Trombitás-brigád. A brigádvezető gyakran belátogat, hogy tanácsot, segítséget adjon a többieknek. Most készítik a Centrum Áruház kalocsai mintás dekorációját, a szeptemberben megrendezésre kerülő Duna—Tisza közi napokra. ötven év körüli férfi nézegeti a kecskeméti Centrum Áruház ki­rakatait. Mellette már háromszor is cserélődik az érdeklődők Cso­portja, de ő még most is ott áll. Két lépést hátrább megy, aztán kissé összehúzott szemmel nézi tovább, mint aki felméri, helyén van-e minden, nem sok-e a díszí­tőelem. megnyeri-e a közönség tetszését. A választék és a minő­ség is érdekli, de főként, hogy ízlésesen dekoratív-e a kirakat, mennyire érvényesül benne a ki­rakatrendező egyéni elgondolása. Trombitás Lajos 25 éven át ma­ga is rendezője volt a szebbnél szebb kirakatoknak, most már csak szemlélője mások munkájá­nak. Nemrégiben rokkantsági nyug­díjba ment, két éve tartó beteg­sége miatt. Naponta visszajár ré­gi munkahelyére, a Centrum Áru­házba, hogy beköszönjön, meg­kérdezze szocialista brigádját: mi újság, van-e szükség a segítségé­re. A kirakat a mindene! Bárme­lyikre ránéz, tudja, melyik mun­katársáé az ötlet, hiszen mind­egyiknek megvan az egyéni stí­lusa. Már gyerekkorában „eljegyezte magát” a kirakattal. A polgárit Kecskeméten végezte kitűnő bizo­nyítvánnyal. Szülei nem tudták tovább taníttatni, pedig minden vágya az volt. Így lett kereskedő­segéd egy magáncégnél, amelyik vevőcsalogató, szép kirakataihoz Budapestről hozatott rendezőt. Trombitás Lajos szívesen segített a kirakatrendezésben, mert na­gyon szerette volna megtanulni ezt a szakmát. Aztán kínálkozott a nagy alkalom. A pesti kirakat- rendező nem érkezett meg. A fő­nök megkérdezte Trombitást, vál­lalná-e egyedül a sürgős átrende­zést? Vállalta. A főnök elégedett volt. így kezdődött. A felszabadulás után kirakatrendező lett egy divat- áru-szaküzletben, amely a jelen­legi Centrum Áruház helyén ál­lott. Mielőtt az Állami Áruház meg­nyílt, Budapestre hívták a Divat- csarnokba dekorációs és kirakat- rendezőnek. Végül is ide került. Két év múlva országos kirakat- rendező versenyen vett részt, ahol 750 kirakat közül választott a zsű­ri. Néhány nap múlva levelet ka­pott, hogy jelenjen meg Pesten az országos verseny kiértékelésén. Az. országos első díjat Trombitás Lajos kapta. Ezután húsz orszá­gos versenyen vett részt, melyből 10 első helvet az ő rendező-deko­rációs szocialista brigádja nyert. A Centrum Áruház dekorációs műhelyében három piros műbőr­be kötött brigádnaplót őriznek. A naplóban színes és fekete-fehér fényképek tanúskodnak a sok-sok ízléses és számos díjat nyert ki­rakatról. Trombitás Lajos azonban nem­csak dekorációs és kirakatrendező volt, de pártmunkás is. Éveken át politikai oktatást vezetett, és ki­kérték szaktanácsát az árúház gazdasági és politikai kérdéseiben is. Amikor nyugdíjba ment, az áruház igazgatónője, méltatva 25 éves önzetlen tevékenységét, az áruház összes dolgozója nevében búcsúzott tőle. Hadd köszöntsük most mi is — az utcai járókelők, a vásárlókö­zönség nevében. Sz. F. Alkatrészek mezőgazdasági gépekhez • Az alkatrészellátás sokfelé gond még. A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat budapesti gyára mintegy ötezer féle alkat­részt állít elő különféle kombájnokhoz, erőgépekhez. (MTI foto — Jászai Csaba felvétele — KS) Együtt a közös célokért A Bajai Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront városi elnöksége tavaly együttműködési megállapodást kötött. Ebben rögzítették azokat a feladatokat, amelyek hozzájá­rultak az államigazgatási hatás­kör kiszélesítéséhez a X. párt- kongresszus határozatának értel­mében. Az elmúlt évben erősö­dött a tanács és a lakosság kap­csolata, jobban érvényre jutott a szocialista demokrácia és növeke­dett az állampolgárok közügyek iránti érdeklődése. A két testület vezetői elemez­ték a tanácstagok tevékenységét és a tapasztalatok alapján meg­határozták az elkövetkezendő időszak feladatait. A Hazafias Népfront a közvetlenebb kapcso­latok kialakítását szolgálva ke- rekasztal-beszélgetéseket szerve­zett a tanácstagi választókerüle­tekben, ahol a lakosok elmond­ták észrevételeiket. Az együtt­működési megállapodás szerint a népfront elnöksége részt vett a településfejlesztési versenysza­bályzat kidolgozásában és a ver­seny értékelésében. Jelentős agi- tációt fejtett ki a lakosság köré­ben a társadalmi munkaszerve­zésben is. Hozzájárult a vízmű­társulat kialakításához, az alsó­városi népfrontkörben rendszeres találkozókat szervezett, ahol poli­tikai és városfejlesztési témákat vitattak meg. Itt zajlottak le ter­melőszövetkezeti dolgozók részé­re a téli tanfolyamok előadássoro­zatai. A tanács segítette az alsó­városi népfrontkor munkáját, 20 ezer forinttal járult hozzá a könyvtár fejlesztéséhez és a kör­be látogató nemzetiségi lakosok részére megrendelték az anya­nyelvi folyóiratokat. * A HNF városi elnöksége és a tanács vezetői közösen dolgozták ki a Baja és Zombor közötti testvérvárosi szerződést, együtt tevékenykedtek ennek végrehaj­tásában és a jószomszédi kapcso­lat megteremtésében. A napokban az 1977. május 1- ig érvényes együttműködési meg­állapodást is megkötötték. Célul tűzték ki a szocialista demokra­tizmus hatékonyabb kibontakoz­tatását és érvényesítését, a lakosság és a tanács kapcsolatá­nak elmélyítését. Fontos feladat­nak tekintik a felvilágosító, ne­velő és mozgósító tevékenységet, a helyi, közös politikai feladatok végrehajtásához a széles körű társadalmi bázis megteremtését, a társadalmi felelősség és köte­lességérzet növelését, valamint a lakossági ellenőrzés kibontakozta­tását. A tanácsok választókerületi munkájának javítása érdekeben a városi pártkörzetek területi be­osztásának megfelelően a tanács­tagi csoportok mellett a Hazafias Népfront bizottsági tagok cso­portja tovább működik és segíti munkájukat. Az idén is kerek- asztal-beszélgetéseket terveznek, olyan összejövetelekre hívják meg egy-egy városrész lakóit, ahol feltárhatják gondjaikat, tervei­ket az ott jelen levő tanácsi, párt-, valamint a Hazafias Nép­front vezetőknek. A tanácstagok választókerületi munkáját to­vábbsegítve elhatározás született, mely szerint minden utcában egy-egy népfrontaktivista mű­ködik együtt a tanácstaggal. A HNF városi elnöksége és bizottságai megvitatják a város- fejlesztési terveket, s gyűléseken, munkásklubokban, értelmiségi an­kétokon, valamint a szövetkezeti dolgozók körében ismertetik is ezeket. Felhívják a lakosságot a szükséges társadalmi munkák és feladatok elvégzésére. A művelődés területén is együttműködik a két testület. Céljaik között szerepel a honis­mereti, helytörténeti munka fej­lesztése, az idei Nagy István- évforduló és Duna menti folklór­fesztivál kulturális rendezvényei­nek jó lebonyolítása, valamint az alsóvárosi népfrontkor munkájá­nak javítása. A városban élő dél­szláv és németajkú lakosság ré­szére műsoros esteket, szavaló- versenyeket, barátsági nagygyű­léseket rendeznek. Minden második évben értéke­lik munkájukat és a feladatok­nak megfelelően a jelenlegi szer­ződés módosítására is sor kerül­het. Cs. I. Vaddisznókaland Az .újságok sose szűkölköd- nck érdekes hírekben. No nem azokra az elmepallérozó, izgalmas írásokr a gondolok, ame­lyekben úgy megmagyarázzuk a nyájas olvasónak, — miért ke­rül ma 350 forintba hajszálra ugyanaz a fürdőruha, amit ta­valy még 250 forintért valóság­gal utána hajigáinak —, hogy a végén példás lelki békességgel véli: „Na, így már mindjárt más!” — Nem efféle szenzációk­ra gondolok, hanem olyanokra, amelyek azóta is tartják az ol­vasóban a lélek egyensúlyát, mi­óta feltalálták a nyomtatott be­tűt. Tehát, hogy itt és itt hatlábú borjút ellett egy olyan marha, „akiből” a jóisten se nézte volna ki ezt a tehetségei. Vagy, hogy elköltözött az árnyék világból az ország — a megye — legöregebb embere. Ami ugyebár egyúttal a természet csodálatos bölcsessé­gét demonstrálja. Ha már — úgymond — az emberiség üdvé­re napvilágra hozta a sajtót, gondoskodik arról is, hogy — te­szem azt — egy „ország legöre­gebb embere” mindig kéznél le­gyen, akinek az- elhalálozása hozzájárul a sajtó érdekességi színvonalának fenntartásához. TJasonló lélekpezsdítő hatá- sa van az évenként rend­szeresen visszatérő vaddisznó eseteknek. Csak az a félő, hogy esetleg nem sokáig. Mert jó ide­je igen vészterhes felhők gyülekez­nek a rakoncátlan jószágok fe­lett. Persze a bajt maguk csi­nálják maguknak. Túlságosan elmérik a farkukat. Hol Zala megye erdőiből zúdulnak rá a termelőszövetkezetek földjeire a vaddisznók, hol a Kisalföldön lepik el csapatostól a vetéseket, a kukoricát. Erdőgazdaság, biz­tosító alig győzi fizetni miattuk a sok millió forintra rúgó vad­kárt. Nincs mit csodálkozni, ha va­lóságos hadjárat indul a vad­disznók túlzott reprezentációjá­nak visszaszorítására. S mint ahogy Faluvégi miniszter elv­társnak sem olyan könnyű az embervilágban elharapózott rep­rezentációnak gátat vetni, ózon­képpen a vaddisznók kordában tartása sem egyszerű. Valahogy rájuk is sok ragadt korunk bo­nyolultságából, ezért tudják időnként kijátszani az emberi ravaszságot. Bevetették ellenük a vadriasztó szagos kenőcsöket. Néhányszor elfintorították tőle agyarral ékesített orrukat, aztán megszokták. Majd karbidágyú- kat sütögettek rájuk, amitől meg- megugrottak ijedtükben, de nem sokáig. Ma már rá se hederíte­nek. Legutóbb — egyelőre elvi­leg — felmerült, hogy nem kel- lene-e próbálkozni a szarvas­marha-legeltetésnél jól bevált villany pásztorral. De mi lesz, ha a vaddisznók rájönnek, hogy a villany végeredményben szelíd rokona a villámcsapásnak? zóval, bármerre elkevere­dik az ember, elő bb- utóbb szembetalálja magát a vad­disznóéremmel. Utazik — példá­ul — autóbuszon. Unalmában szemügyre veszi az ablakokra ragasztott reklámcímkelcet. „Vár a dömösi Duna-kanyar !•” — „Üdülj Dömösön!” — csinálják a kedvet, ök 'szólnak hozzánk a kufferok oldaláról. Lelki szeme­ink előtt feltárul a táj ragyogó panorámája. Emlékezünk koráb­bi nyaralásokra, kirándulásokra arrafelé. Meg az esti mesékre. Mert hát lefekszik-e a felnőtt is anélkül, kivált mikor nyaral. Éppen még nem bukott le a nap. A hegyi legelőről vezető út fö­lött aránylik a por, melynek fel­hője mögül elé bb a kolomp- csilindelés hullámzik el hoz­zánk, aztán a békésen baktató tehéncsorda válik ki belőle. A háztetők fölött a vacsorafőzés füstje legel, s mennyei paprikás­zsíros illatok közt figyeljük áhí­tattal, milyen szelíden cseverész- nek aznapi kalandjaikról a fecs­kék az eresz -alatt. A ztán hallgatjuk az odava- lósiak vaddisznóregéit. Annyi van belőlük arrafelé, hogy azon fel se háborodnak, ha a falu szélső házaiig beszemte- lenkednek. Akkor fogy el a tü­relmük, mikor a határban túl- ságba viszik a dézsmálást krump­liban, tengeriben. Akkor már kapára, puskára kapnak kiveré­sükre. Nincs esztendő kaland nélkül. Nyaranta, sötétedéskor falkák kocognak le inni, fürdeni a Du­nára. A határőrök reflektorozni szokták őket, de a vadak cseppet se zavartatják magukat. Jönnek, vonulnak a f\egyi úton, porfel­hőt kavarva. Flegmájukra ráfi­zettek már. Megtörtént, hogy a Budapest—Esztergom között köz­lekedő autóbusz penderített fel egy lusta példányt. Azám, Esztergom! Gondoltam volna, hogy a levéltári csend olyan bátor embereket is nevel, mint Török János barátom? Bandukol egyszer a Maróti hegy­gerincen, az Esztergom közeli Búbánat-völgy irányába. (Erről a tájékról Verne Gyula is írt A dunai hajós c. regényében.) Ar­ra lesz figyelmes, hogy pisszeg­nek rá — valahonnét felülről. Körülnéz. Meg is pillant egy ösztövér fát, amelynek tetejéből egy katona bökdös puskájával a sűrűn túlra. Mit lát. Tiz-tizen- két vaddisznó sétafikái, heverész a kis tisztáson. Éltől ijedt meg a katonagyerek? János üt egyet a fejével, figyeljen csak. Táp- . sol egyet, kettőt, s mire harmad­szor veri össze tenyerét, a vad­disznók hanyatthomlok elcsör­tettek. A katona megkönnyeb­bülve mászott le a fáról. No, ezt azért is említettem, hogy az érdekeltek lássák: van­nak „békés módszerei” is a vé­dekezésnek. - Keverni azonban nem lehet az eljárásokat. Vagy a puska, vagy a meggyőzés. Vagy azt csinálják, amit Győr- Sopron megye vadásztársaságai, melyeknek több mint ezer va­dász tagja irtóháborúra indult a kártékony vadak ellen. A Rába­közben több alkalommal még egy tíztagú svéd radászcsoport is részt vett a vaddisznóhajtáson és jó néhány, kapitális agyarú vadkant kapott puskavégre. Az elegyített intézkedéseknek is puskacső a vége. Lásd a két esetet is. A minap Balatonboglár köze­lében a nádasból startolt egy vaddisznó, hogy átvágjon a tó túlsó partjára. Csónakkal vetet­ték magukat a sebesen úszó vad után a harcias fürdőzők. s más­fél kilométeres evezés után visszakényszeritették az állatot. Ez partot ért, s mintegy két óra hosszáig rohangált az üdü­lők kertjében. Bizonyára nem kevésbé volt megrémülve, mint az üdülők. Az Ikarusz üdülő gondnoka, maga is vadász, terí­tetté le végül egy puskalövéssel a vadkant, amely ezek után azt is eltűrte, hogy megmérjék. Nem sokra ment vele. Sose tudja már meg, hogy 110 kilót nyomott. T/alamivel szebb vég jutott ' osztályrészül annak a vad­kannak, amely vagy tíz éve pont pálinkafőzéskor állított be a dö­mösi tsz udvarára. Nosza gyű­rűbe fogták őkéimét, s addig hajkurászták, míg be nem ta­lált a szeszfőzdébe. Rácsukták az ajtót és vadászért üzentek. Mire azonban az megérkezett, addig az agyaras vendég alapo­san belekóstolgatott a földön szétrakosgatott pálinkás lába­sokba. Keresztbe állt a szeme, mikor a puskacsö rámeredt. Ap­ró böffenései szinte kuncogás­nak hatottak: „Ugyan, mit izéi­tek? Nahát, ilyen se történt még velem!” Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom