Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-10 / 159. szám

1913. július 10. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT SPORT SPORT Kimaradtak a helyzetek Oroszlányi Bányász — Kecskeméti SC 4:1 (2:0) JÓL SZÓRAKOZTUNK • Az újságírók együttese. Oroszlány, 400 néző. Vezette: Geiger. Oroszlány: Kerekes — Tőre, Kiss, D. Szabó — Czakkler, Aradi — Rimbacher (Békefi), Harango­zó, Nyírtai, (Komáromi), Tambor, Péntek (Rácz). Edző: Triffákosi György. KSC: Divinyi (Kurucz) — Her- bály. Gubacsi, Kovács — Szabó, Botka — Oskolás. Tóth (Makay), Czirkos (Kardos), Padlás, Zsidai. Edző: Dezsőfi Ferenc. Már a negyedik percben veze­tést szerezhetett volna a kecske­méti csapat. Czirkos ugrott ki a védők közül és 5 méterről a ka­pusba vágta a labdát. A 7. percben váratlan gólt ka­pott a. KSC. Aradi szabadrúgása kipattant Divinyi kezéből, éppen Haran­gozó elé, aki a hálóba lőtt. 1:0. A 22. percben Tambor lövése is­mét kipattant Divinyi kezéből, ám szerencsére nem volt a közelben oroszlányi csatár és a kapus má­sodszorra felszedte a labdát. A 25. percben Oskolás beadása elsuhant a kecskeméti csatárok lába előtt. A 26. percben Péntek elfutott Herbálv mellett. Az ötös magasságából visszaad­ta a labdát és Tambor nagy lö­véssel küldte a bal felső sa­rokba. 2:0. A 32. percben Szabó meredek labdáját Oskolás futtából a kapu fölé lőtte. A 39. percben Padlás beadását Tóth kapta, majd Osko­lás elé tette, aki közelről csú­nyán mellé lőtt. A 48. percben Rimbacher ösz- szecsapott Gubacsival. A labda a csatárnál maradt és beadását Harangozó a kapu mellé lőtte. Közben Rimbacher sérülés miatt lement a pályáról. A 49. percben Aradi hibázott. A labda Makayhoz került, aki Oskolásnak adta és a szélső a hálóba lőtt. 2:1. Ezután mintegy negyedóráig szo­rongatott a KSC. Az egyenlítés a levegőben lógott, sőt a kialakult helyzetekből több gólt is lőhettek volna. Az 52. percben Padlás be­adását Makav közelről a léc mel­lé fejelte. Az 54. nercben Padlás szögletét Szabó fejelte, de a ka­pus védett. A 60. percben Padlás újabb szöglete után Makay elé került a labda. Lövés a kapu mellé ment. A 70. percben Aradi kapta a labdát. Átadását Komáromi éles szögből a felső sarokba bombázta. 3:1. Változatos játék után a 81. percben Aradi egyéni játék után megszerezte a hazaiak ne­gyedik gólját. 4:1. A 87. percben Botka előtt nyílt még helyzet, de a lövés a kapu mellé jutott. A mérkőzés változatos játékot hozott. A két csapat közt nem volt három gól különbség, de a hazai csatárok kihasználták a kí­nálkozó helyzeteket, a kecskemé­tiek pedig sorra elhibázták. Jók: Törek. Kiss. Aradi. Tambor, il­letve: Gubacsi. Szabó. Botka és Makav. Merényi Béla nyári totö kupa NB L B. A-CSOPORT 1. Oroszlány 2 1 1 — 6-3 3 2. Dorog 2 1 — 1 4-3 2 3. Kecskemét 2 1 — 1 4-5 2 4. Eger 2 — 1 1 2-5 1 VÍZILABDA Kecskeméti SC—Szentesi Vízmű 6:4 (0:1, 1:0, 3:2. 2:1) OB II B-s mérkőzés. Kecske­mét, 200 néző. KSC: Géró — Hatvani, Bory, Nagysolymosi — Várkonyi, Cso­rnák, Mészáros. Csere: Bíró. Ed­ző: Magó Gábor. A KSC mindjárt emberelőny­höz jutott, s ezt nem sikerült ki­használni, mert senki sem merte vállalni a lövést. A 3. percben újabb emberelőny, amit sajnos a vendégek használtak ki. A második negyedben újabb emberelőny és ezt végre Csornák ki is használta. 1:1. Mindkét ol­dalon m<|g 1—1 kiállítás történt, ami kihasználatlanul maradt, igaz, a kecskemétiek szinte az utolsó másodpercekben kerültek emberfölénybe. Fontos volt te­hát, hogy a harmadik negyed elején a kiúszásnál megszerez­zék a labdát. Ez Nagysolymosi- nak sikerült is (egyébként mind a négy kiúszásnál ő érte el a labdát) és Bíró szép lövéssel szerzett vezetést. 2:1. Ezután Géró kidobását Bory elnézte és máris 2:2 volt az eredmény. Bí­ró dobott szép akciógólt, majd Mészáros az egész pályán végig­úszva pöckölte a labdát a kapu­ba. 4:2. A félidő vége felé egy távoli nagy lövéssel szépített a Szehtes. 4:3. Az utolsó másod­percekben Bory nagy helyzetből kapufát lőtt. Az utolsó negyedben már sok­kal jobban játszott a KSC. Igaz, a Szentes emberelőnyből egyen­lített. 4:4. Ezután Bíró szép le­fordulásból vágta a labdát a há­lóba. Az utolsó gól a mérkőzés legszebb akciójából született. Nagysolymosi leúszott, majd egy lövőcsel után Bíró kezére tette a labdát aki nem hibázott. 6:4. t A színészek csapata. Megmondtuk, ugye? Most már késő a bánat. Mármint azoké, akik vasárnapjukból sajnálták azt a 4 óra hosszát, ami alatt részesei lehettek volna a kecs­keméti Széktói Stadionban le­zajlott össznépi bulinak. A SZŰR- ról van szó. Az esemény súlyát mi sem jel­lemzi jobban, mint hogy ebből az alkalomból a már hosszú hét­végek óta szokásos zuháré, mennydörgés, villámlás is elma­radt. Szubtrópusi légnyomást, vasolvasztóba illő hőséget felej­tett ezen a délelőttön a neve­tésre mindig kész tízezres néző­sereg. Előbb panyókára vetett kabátban, pulcsiban, később ne- kigombolkozva, majd a _ legbát­rabbak magukat leingtelenítve ül­tek vidám egyetértésben a lelátó neki tüzesed ett betonján. Milyen jó szolgálatot tettek az aznapi újságok. Ennyi papírcsákós em­bert régen láttunk egycsomóban. No és a rengeteg móka, tréfa, játék, hancúrozás, bolondozás! Az Országos Rendező Iroda iga­zán kitett magáért. Nem csupán a beígért műsorszámokat „hoz­ta”, hanem meglepetésekkel is szolgált. Ilyen volt például a Humoristák Klubja kiküldöttei­nek „meredek” külpolitikai tájé­koztatója. Vagy ki látott még a stadionban kaszkadőröket? Szal- tóugrást 20 méter magasból, vér­nélküli kocsmai verekedést kés­sel, bottal. Vagy, hogy miként ugorjon át a „gyalogos” egy szá­guldó autó fölött, mielőtt az el­ütné. Zene, dal, szellemes kon- feransz, jódli, tánc, paródia-pa­rádé, tiszteletkor Felícián és konflison, petárdadurrogás, pu­szidobás, pukkanó kacagás, gu­ruló nevetés, — szóval, hogy ősz Ferenc szóhasználatával éljünk, — jót „hülyéskedtünk” úgy együtt és összesen. No és a tapssal sem fukarko­dott a vidám kedvű nép. S milyen gördülékenyen per­gett a több órás műsor. Utólag jött rá az ember, hogy mire ki- kacagta, kitapsolta volna magát, már a következő szám szereplő­je, előadói futnak ki a zöld gyep­re, fel a pódiumra. Így jutott ki kettős öröm, boldogság a művé­szeknek is, hiszen az egybefolyó tapsorkán a „lelépőt” éppúgy köszöntötte, mint a „fellépőt”. Micsoda „forgatókönyv” kelleti ide. Nemhogy percnyi, hanem má­sodpercnyi „plusz—mínusz tűrés­sel”, hogy már ilyen furán tár­sítsunk — „termelésből” vett képpel. Mennyi . szereplő ^ és mennyi láthatatlan közreműkö­dő. A személykocsik, a teher­autók, most ezt rámolni, gyor­san kicserélni ezt-azt a dobo­gón, s mindezt olyan körítéssel, hogy a közönség szinte semmit se lásson meg belőle. Hogy azon vegye észre magát, hogy már a „névadó” esemény, a Színész—-Újságíró Rangadó nyűgözi le, holott alig csillapod­tak rekeszizmai a nevetéstől. S az a meccs, kérem...! Fogalom volt, amit láthattunk. Kedvenc színészeink egy az egyben de­monstrálták, hogy futballt ját­szani tudni kell. Kedvenc újság­íróink dettó bizonyították: meny­nyivel könnyebb egy-egy mér­kőzés után megírni, hogyan kel­lett volna, mint most a pályán lábilag helytállni, s alkalomad­tán a hálóba is beletalálni, De azért le a kalappal a két válogatott előtt. Ezen az egy mérkőzésen rúgtak annyi gólt — az eredmény 4:3 a színészek ja­vára —, mint a nagy Válogatott egy esztendő alatt. Már csak ezért is érdemes volt SZUR-kol­Kétszer hibázták el a 11-est Szegedi Dózsa — Kiskunhalasi MEDOSZ 2:1 (1:0) Kiskunhalas, 300 néző, vezet­te: Nyári. Szegedi Dózsa: Bánfi — Ha­vasi, Bottlik, Nyíri — Kakuszi, Bóka — Németh, Miklós, Rácz (Dobó, Keresztes), ökrös, Szító. Edző: Veres László. Kkh. MEDOSZ: Varga — Ju­hász, Kiss, Jáger — Bugán, So­mogyi — Szőke, Trunkos (Ud­vari), Berényi (Kocsis II), Oláh, Csermák. Edző: Virágh István. A két tartalékos csapat válto­zatos, jó iramú mérkőzést ví­vott. Az 5. percben Rácz fejesét Varga a kapufa segítségével há­rította szögletre. A 8. percben Oláh futtatta Csermákot, de a szélső jó helyzetből fölé lőtt. A 10. percben Miklós nagy lesről futott el, a beadást Rácz a jobb sarokba lőtte. 1:0. A reklamáló Juhászt a játékvezető kiállította. A félidő további részében med­dő, unalmas játék folyt. A 42. perc hozott csak izgalmat, ami­kor Varga a bravúros védések sorozatával mentette meg háló­ját. Szünet után, az 50. percben Varga nagy bravúrral tornászta a léc fölé, Rácz hatalmas lövé­sét. A 60. percben Dobó a vé­dők közt kiugorva lőtt a hálóba. 2:0. Az 56. percben szépített a MEDOSZ. Csermák a védők kö­zé berobbanva a hálóba vágta a labdát. 2:1. A 71. percben nagy kiegyenlítési lehetőség maradt ki, Havasi kézzel ért a labdához és a játékvezető 11-est ítélt. Ud­vari büntetőjét a kapus kivédte, de a játékvezető ismételtette a 11-est. Most Kocsis II. állt a labda mögé és csúnyán a kapu mellé küldte. Ezután a rekla­máló Havasit állította ki a já­tékvezető. A 85. percben Oláh futott el a bal oldalon, de lövé­sét vetődve elcsípte a kapus. Jók: Varga, Csermák, illetve Kakuszi, Szitó. Szalai László NB n. D£U CSOPORT 1. Szegedi D. 2. FÖSPED 3. Kiskunhalas 4. Vác 2 2--------4-2 4 2 1 D — 2-0 3 2 — 1 11-2 1 2----------2M­Re mek játékkal nyert a KTE Kecskeméti TE — KELTEX 7:0 (2:0) Kecskemét, Városi pálya, 300 néző. Vezette: dr. Jármai. KTE: Varga — Tormási, Köny­ves, Virágh — Szabó (Komáromi II.), Bende II. — Mányokí, Por- handa, Franczkó (Némedi), Bán- hídi. Balatoni. Edző: Varga Béla. Az első negyedórában is a KEL­TEX térfelén folyt a játék, de komoly gólhelyzet nem alakult ki. Balatoni lőtt fölé, maid Sza­bó jó helyzetben nem találta el a labdát. A 22. percben Porhan- da a kapus kezébe fejelt. A 27. percben Bánhídi 6 méterről a ka­pufát találta el. A 30. percben Porhanda for­dulásból nagy gólt lőtt. 1:0. Hamarosan eleredt az eső. sőt zápor és villámlás közben folyt a játék. A játékvezető azonban tovább vezette a mérkőzést. A 43. percben Bánhídi jó lab­dáját Porhanda a bal sarokba küldte. 2:0. A szünet után elállt az eső, de csúszós lett a pálya. A 48. perc­ben Varga csak másodszorra, merész rávetődéssel tudta elcsíp­ni a labdát. A KTE most már nagy fölényben, játszott, és szinte minden támadás gólhelyzetet ho­zott. Az 58. percben a találkozó legszebb támadását láthattuk. Bánhídi és Porhanda adogatás után Mányoki futtából a léc ruml­ié bombázott. Balatoni ment el remekül a védők mellett, de a 16-oson belül elcsúszott és oda­lett a helyzet. A 69. percben Virágh indította Bánhídit, aki két csellel átját­szotta a védőket és a bal sa­rokba gurított. 3:0. A 75. perc­ben Bánhídi cselezett a bal ol­dalon, majd hirtelen kapura fordult és a jobb sarokba lőtt. 4:0. Ezután Némedi nagy lövé­sét védte a kapus, majd a 79. percben Bánhídi becselezte ma­gát a kapu elé és újabb gólt lőtt. 5:0. A 86. percben Mányoki futott el a jobbszélen. Beadása átszállt a védők fölött és a befutó Porhanda közelről a hálóba fejelt. 6:0. A 88. percben ismét Mányoki ívelte be a labdát. Balatoni kapásból bombázta a kapuba. 7=0. Az utolsó másodpercekben Né­medi nagy lendülettel tört kaDU- ra és lövése a hálóban kötött ki. A játékvezető azonban belefü­tyült a lövésbe és a mérkőzés vé­gét jelezte. A gól már nem volt érvényes. A KTE valamennyi játékosa nagy kedvvel és jól is játszott. A fiatalok és a Fémmunkásból át­igazolt Bende II. nagyon jól il­leszkedtek be az együttesbe. Kü­lönösen Bende II. játszott jól és a középpályán a játék fő szer­vezője lett. Elöl Porhanda és Bánhídi időnként megoldhatatlan feladat elé állították a védőket és a második félidőben Mánvoki és Balatoni is jól játszott. Szabó Zoltán NB II. PESTI CSOPORT 1. Gyöngyös 2. III. kér. 3. KISTEXT 4. ÉPGÉP 5. KTE 6. Láng 7. Esztergom 8. KELTEX 2 1 a — 4-0 3 2 1 i — 8-5 3 2 1 í — 1-0 3 2 1 í- 6-5 3 2 1' — 1 7-1 2 2 1 — t 4-5 2 2 — — 2 2-5 — 2 — — 2 0-11 — Kitűnt: Bíró, Nagysolymosi, Hat­vani, Géró. Totó-tájékoztató A 27. heti totónyeremények az ille­ték levonása után a kővetkezők: 13 találatos 1 darab, nyereménye 470 916 forint. 12 találatos 11 darab, nyereményük egyenként 28 S40 forint. 11 találatos 177 darab, nyereményük egyenként 1774 forint. 10 találatos 1628 darab, nyereményük egyenként 289 forint. A jövő hétre átmenő jutalomösszeg 218 016 forint. A TOTÖ 27. HETI EREDMÉNYE 1. Oroszlány—Kecskeméti SC 1 4:1 2. Budafok—Ganz-M. 1 4:2 3. Vác—PÖSPED 2 0:2 4. Kiskunt—Szegedi D. 2 1:2 5. KOM»P—Győri D. 2 0:2 6. Máza-Sz.—Táncsics 2 1:2 V. Gyula—OEAC 2 3:2 8. MGM—BVTSK X 1:1 9. Rudabánya—Özd 2 0:1 10. ÉJPGÉ1P—m. kér. X 5:5 11. Kecsk. TE—KELTEX 1 7:0 12. SZVSE—DVSC 2 1:3 13. PVSK—MÁV DAC X 0:0-f-r v 14. Gázművek—Postás SE 1 2:1 Átigazolási hírek A megyei labdarúgó-szövetség iga­zoló bizottsága eddig az alábbi átiga­zolásokat hagyta jóvá: Ocsai Józsefet, a Kecskeméti Fém­munkásból a Füzesabonyi Vasas SK- hoz. Sréter Lajost, a Kaskantyúi SK-ból a Kecskeméti Műszaki Főiskolai SK- ba. Ócskái Sándort, a Kaskantyúi SK- ból a Kecskeméti Műszaki Főiskolai SK-ba. Kun Tibort, a Kecskeméti Fémmun­kásból az Izsáki MEDOSZ-ba. Forgó Jánost, a Kecskeméti Fém­munkásból a Nyárlőrinci MEDOSZ- ba. Tormási Sándort, a Kecskeméti TE- ből a Kecskeméti MAv-hoz. Fölényes győzelem Karácsonyi volt Kiskunfélegyházi Vasas — Hatvani Kinizsi <1:2 (3:1» 3 ^^éredmcnycsclih Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezette: I Förster. Kkfházi Vasas: Gulyás — Zs. Juhász (Iványi II.), Sahin, Dongó, Iványi I., Tajti, Varga, Patyi, Farkas, Gerber, Karsai. Edző: Lantos János. A Vasas támadásaival kezdő­dött. A 4. percben Gerber elfu­tott a jobb szélen. Beadását Far­kas a hálóba pöccintette. 1:0. Ez­után is állandó ostrom alatt állt a Kinizsi kapuja, de Farkas lövé­se a kapu mellé szállt, Gerber labdáját pedig a kapus hárította. A 19. percben Gerber a bal ol­dalról adott be Farkashoz, aki most sem hibázott. 2:0. A 20. percben Nérey jó helyzetből mel­lé lőtt, majd Nánai lövését véd­te a félegyházi kapus. A 21. perc­ben is Nérey és Nánai adogatott, végül Nánai a .hálóba lőtt. 2:1. A 36. percben Gerbert buktatták a 16-oson belül. A büntetőt Gu­lyás vágta a hálóba. 3:1. A szü­net után a szél a Vasast támo­gatta, mégis a vendégcsapat ért el gólt. Baranyi labdáját Nérey lőtte a kapuba. 3:2. Ezzel el is fogyott a Kinizsi ereje. A Vasas döntő fölénybe került. A 67. percben Karsai szögletét Iványi II. közelről a hálóba sodorta. 4:2. A 84. percben Patyi labdáját Gerber helyezte a kapuba. 5:2. A 88. percben Farkas állította be a végeredményt. 6:2. A Vasas to­vábbra is tartja a jó „kupafor­máját”. Jók: Sahin, Dongó, Ger­ber, Farkas, Varga és a második félidőben Karsai, illetve Szekeres, Nérev, Baranyi. Pálfi József Vasárnap tartották Budapes­ten az országos go-kart bajnok­ság 1)1. fordulóját. A MÁVAUT Volán Sportkör rendezésében megtartott versenyen rajthoz áll­tak a Kecskeméti Spartacus go- karttosai is. A rajtengedélyesek kategóriájában Karácsonyi Sán­dor biztosan győzött. Tormása Attila az' 5. helyen végzett, míg a másodikként rajtoló Locskai Józsefnek fel kellett adni a ver­senyt motórhiba miatt. A junio­rok versenyében 5. lett Hegedűs Ferenc, míg Behány László a 7. helyen fejezte be a versenyt. A seniorok (válogatottak) vetél­kedőjében indult a kecskeméti Bogovics László, s 6. lett az erős mezőnyben. NB III-AS CSOPORT 1. Kkf.báza 2. Sashalom 3. Gázművek 4. UFO 5. Bp. Vegyim. 6. Hatvan 7. Postás SE 8. Lehe] SC 2 2--------11-3 4 2 11-2-1 3 2 1-12-2 2 2 1 — 1! 2-2 2 2 1—1 2-3 2 2 1-14-62 2-111-21 2-------2 2-7 — A Kecskeméti Spartacus eddig mindhárom fordulóban indította versenyzőit és így csapatban is igen előkelő helyet foglalnak el, az egyesületek közötti rangsor­ban. (Pásztor Zoltán felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom