Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-10 / 159. szám

1973. július 10. PETŐFI NÉPE • 3 Képeslapok a Krímből Vili. Útra való A 30 tagú Bács-Kiskun megyei csoport küldetése befejeződött a testvéri Krím területen, s újabb társadalmi és emberi kapcsola­tok alapozódtak meg. Az el­hangzott vélemények egyben tükrözik azokat a lehetőségeket, amelyeket közösen érhetünk el a barátság elmélyítésében. A jól szervezett, szakosított progra­mok _ a kedves fogadtatások után — kinek-kinek módot ad­tak az ismerkedésre, amit egy átlagos turistaúttól hiába várna az ember. Szalai András, a Kecskeméti Konzervgyár pénzügyi és szám­viteli főosztályának vezetője: — A szimferopoli Május 1 nevű konzervgyárral hároméves szerződést dolgoztunk ki 1973— 75-re. Eszerint esetenként kiállí­tásokat rendezünk egymás ter­mékeiből, kölcsönösen fogadjuk a turistaforgalomban érkező ven.- dégeket, üzemlátogatást, szakmai es bara ti találko­zókat szervezünk. A szimferopoli vállalat egy va­donatúj gyárral bővül. Figyelemreméltóak az aro­madús gyümölcsszörpjeik, amelyeket viszonylag ol­csón állítanak elő. Az igazi az lenne, ha ezt — a hazai igényeknek megfelelőbb — szűrt lének tud­nánk elkészíteni. . . Kovács László, a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gép­gyár lakatosa: — A hazánkba is exportáló, szimferopoli Kuj- bisev Élelmiszeripari Gépgyár vendégei voltunk. A kooperáció helyett ők maguk állítják elő az (önt­vényt, s az utolsó csavart is, amit valószínűleg a sokkal nagyobb szállítási távolságok indokolnak. A megmunkálás folyamatába már automata, lyuk­szalag vezérlésű esztergapadot állítottak be. A ter­melés bonyolultsága mellett arra is gondoltak, hogy társadalmi munkában bővítsék az üzemi bölcsődét, óvodát, s az igazgatóval az élen, mindenki lapátot, kőművessalapácsot fogott a szabad idejében. Balogh Tibor, a Kismotor- és Gépgyár bajai gyá­rának igazgatója, Zieh Márton csúcstitkár, a me­gyei pártbizottság tagja: — A háromezer embert foglalkoztató dzsankoji gépgyárban jártunk. A párt-, ifjúsági és szakszer­vezetek kapcsolatairól tárgyaltunk, s hazatérve szo­cialista együttműködési szerződéstervezetet dolgo­zunk ki. Többet kellene hasznosítanunk a párt­építési, a termelést segítő — irányító módszerek­ből. Emellett a műszaki problémák megoldásában — például a fékszerelvények gyártásában — ugyan­csak akad hasznosítanivaló. Megfigyeltük, hogy a finom-tükrös felületet saját maguk készítette cél­gépen görgőzéssel alakítják ki, ami sokszorta ter­melékenyebb a nálunk alkalmazott köszörülésnél. Szenti János, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság vezetője: — A Szimferopoli Városi Víz- és Csatornamű Vállalatnál mindenben ia. lehető legegyszerűbb megoldást keresik. Meglepő volt számomra, hogy milyen magas, fejenkénti 300—350 literes vízfo­gyasztással számolnak, ami kétszerese a miénknek, s világszínvonalon áll. Rudnyák Lajos, a hartai Lenir. Tsz főagronó- musa, Zeníoi István párttitkár: — A miénkhez hasonló nagyságú Zsdanov kol­hozzal ismerkedtünk .meg közelebbről. A szarvas­marha-tenyésztésen kívül a kertészet alkotja a fő ágazatot. A zöldséget konzervnek, a bort pedig pezsgőnek dolgozzák fel. A csapadék itt is kevés, mindent öntözni kell. Víztárolót építettek, amely­ből barázdák vezetnek a gyümölcsösök sorai közé. Mindenütt feltűnt a példaszerű rend, tisztaság. Termelési versenyre hívtak ki bennünket, aminek természetesen állunk elébe. Öt kontinens húszezer küldötte A DÍVSZ magyar alelnökének nyilatkozata a VIT-ről I • A magyar Express Utazási Irodának megfelelő Szputnyik várja a vendégeket. Három hét múlva, július 2|- án kezdődik Berlinben az ifjú­sági világmozgalom kiemelkedő jelentőségű eseménye, a X. Vi­lágifjúsági és Diáktalálkozó. Az előkészületekről, a VIT program­járól kért tájékoztatást az MTI munkatársa Hargita Árpádtól, a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség magyar alelnökétől. — Túlzás nélkül állíthatjuk — mondotta Hargita Árpád , hogy még egyetlen fesztivált sem előzött meg olyan élénk érdeklődés mint a közelgő berlinit. A VIT- re mozgósító felhívásunk hatal­mas visszhangra talált, azóta már a világ 125 országában dol­gozik a fesztivált előkészítő nem­zeti bizottság, s híreink szerint további tíz államban mostaná­ban szerveződik ilyen munka- csoport. Igen biztató előrehala­dás. széles körű ifjúsági akció- sorozat bontakozott ki a VIT jegyében, igazolva, hogy a X. berlini VIT — híven jelszavá­hoz — „antiimperialista szolida­ritás. béke és barátság!'’ — a világ fiataljainak haladó, de­mokratikus fóruma, a korábbi­aknál szélesebb körű és határo­zottabban imperialista-ellenes demonstrációja lesz. Politikai értelemben lesz szélesebb körű és elkötelezettebb: az előkészítés szervező munkájából részt kér­tek a kommunisták, a keresfc ténydemokraták, a liberálisok és radikálisok — olyan szerve­zetek is, amelyek korábban ki­fejezetten ellenezték ezeket a találkozókat. A VIT sikeréért munkálkodik például a koráb­ban „ellenzéki” IUSY, a nemzet­közi szocialista ifjúsági szerve­zet is. __ A DÍVSZ, mint minden k orábbi fesztiválon, most is a legaktívabban munkálkodó szer­vezők közé tartozik. — A berlini VIT-re igen ked­vező nemzetközi légkörben ke­rül sor —, hogy csak a Párizs­ban megkötött vietnami béke- egyezményre, a Szovjetunió és Lengyelország, valamint a Né­met Szövetségi Köztársaság szer­ződéseinek ratifikálására, Leo- nyid Brezsnyevnek. az USA-ban tett látogatására, vagy a helsin­ki értekezlet megkezdésére utal­junk. — A berlini VIT-en öt konti­nens országainak húszezer kül­dötte vesz részt. A Német De­mokratikus Köztársaság jó házi­gazdája lesz a fesztiválnak, bi­zonyítják a vendégváró előké­születek. Július 28. és augusztus 5. között 1500 rendezvénye lesz a VIT-nek, gyűlések szemináriu­mok, ifjúsági fórumok, találko­zók, kiállítások, filmbemutatók, kulturális estek, sportversenyek. A VIT első napját Vietnamnak, az indokínai népekkel való szo­lidaritásnak szenteljük, a máso­dik napnak az arab népek har­ca az igazságos és tartós közel- keleti béke megteremtése lesz a központi gondolata. Külön napot szentelünk a VIT ideje alatt a nemzeti felszabadító mozgal­maknak, a függetlenségért, a tár­sadalmi haladásért és a demok­ráciáért küzdőknek, a békéért, a nemzetközi együttműködésért folytatott küzdelemnek, az ifjú­ság, diákság jogainak, a fiatal leányok, asszonyok helyzetének, s a házigazdának, az NDK-nak is — zárta nyilatkozatát Hargita Árpád. 11 mmmm*"* ----- ™ Á LLAMI TÁMOGATÁS az üzemanyag-tárolók építéséhez • Takács István, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat főművezetője és Hegedűs Péter, a Pe­tőfi Nyomda KlSZ-titkára megkoszorúzza a Kuj- bisev Élelmiszeripari Gépgyárban felállított em­lékművet. A nyári és az őszi betakarí­tási munkák idején a gazdasa­goknak legalább két hetes üzem­anyag-tartalékkal kellene ren­delkezniük ahhoz, hogy minden­hol folyamatosan fel tudják töl­teni a gépek, traktorok tartá­lyait. Erre azonban csak kevés helyen van lehetőség. Éppen ezért nagy az érdeklődés a 30 százalékos állami támogatás iránt, amely az új üzemanyag­tárolók építése, a régiek korsze­rűsítése és bővítése után jár. Eddig harminc gazdaság jelen­tette be, hogy saját tárolót épít. A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium az AGRO- TERV-vel elkészítette a tárolók alapterveit; ezeket az építkezé­seknél — kisebb-nagyobb módo­sításokkal — fel lehet használni. A legkisebb létesítmény beruhá­zási költsége 350 ezer forint. Az 50 köbméteres telepet félmillió forintért építhetik fel. Az érinél nagyobb tárolók — külön szi­vattyúkkal és kezelőhelyiségek­kel — hozzávetőleg 1—1,5 millió forintba kerülnek. A gazdaságok az ajánlatból kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb létesít­ményeket. Az alaptervekhez útterveket adnak, ezek alapján fel lehet építeni a tárolókhoz vezető asz­faltozott utakat. A MÉM felkérte az ÉVM-et, hogy az üzemanyag-tárolók épí­tésének engedélyezését — a szük­séges hatósági engedélyezés, a tűzrendészeti és a közegészség- ügyi hozzájárulás beérkezése után — soron kívüli elbírálás­ban részesítse. (MTI) Bővül a választék a háztartási gépekből • Fekete-tengeri hangulat. (A riportsorozat fotóit N. Bondarenko, P. Zilber, A. Baiszenova, J. lljenko és Halász F. készítette.) Az év végéig több tízezer ház­tartási gépet importál a KON- SUMEX Külkereskedelmi Válla­lat a KGST-országok piacáról. Bővítik az ellátást, bár bőséges a választék porszívókból és hű­tőszekrényekből. A hazai gyárt­mányú háztartási gépeken kívül a Szovjetunióból és az NDK-ból is vásárol porszívót külkereske­delmünk. 1973-ban összesen 17 ezer szovjet, és 23 ezer csehszlo­vák hűtőszjekrény is érkezik Ma­gyarországra. Az elmúlt évek­ben valamelyest csökkent a mo­sógépigény, sokan azionban a korszerűbb automata gépeket szeretnék megvenni. Ezekből egyelőre még kevés vásárolható, áruk még elég magas. A közel­jövőben kerül majd a ha&ai üzletekbe az NDK olcsóbb fél­automata mosógépe, és újdon­ságként a másfél kilogrammnyi ruhát szárító asztali centrifuga. A már korábban népszerűvé vált francia licenc alapján gyártott Albalux román mosógép-centri­fuga ismét kapható lesz, még az idén 7 ezer darabot szállítanak a hazai piacra. Robotgépekből még mindig kevés a választék és eze­ket is elsősorban a közületek vá­sárolják meg. A közeljövőben várhatóan a korábbinál többet szállítanak hazánkba partnereink ezekből a konyhai kisgépekből, melyek lényegesen megkönnyítik az otthoni munkát. Tervezik, hogy a jövőben több kenyérpirí­tó, grillsütő, ventillátor, légned­vesítő és konyhai szagelszívó kerül a boltokba. Egyébként sok problémát, meg niem értést okoz a MEEI (Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Inté­zet) állásfoglalása egy-egy im­port villamossági termék behoza- italánál. Biztonsági okokból a MEEI sok esetben nem engedé­lyezi egy-egy háztartási gépúj­donság behozatalát. Ennek egyik oka: még sok helyen megoldat­lan nálunk a vezetékek földe­lése, s így nagyobb az áramüté- ses balesetek valószínűsége. Ezért előírták a kettős szigetelést az importgépeknél. A tervek szerint azonban a következő öt-hat éven belül megoldódik a probléma és akkor megszüntetik majd a szi­gorú szabványelőírásokat is. KÉPERNYŐ Előzetes morfondírozás Vitatkozom azokkal, akik sze­rint fordított arány figyelhető meg a hőmérséklet és a tv-műsor között. Minél feljebb szalad a h'iganyszál, minél erősebben per­zsel a nap, annál langyosabb, szürkébb a program. A tétel így elfogadhatatlan. Kétségtelen, hogy a kánikulában a szokottnál több az ismétlés, a jellegtelen műsor. Kedvelt, érdekes arcokat hiányo­lunk; üdülnek, járják a világot. A kritikust is gyakran elcsá­bítják a készülék mellől a nyár örömei. Bevallja, hogy az elmúlt hét végén a szokottnál ritkáb­ban kattintottá föl a készülékét, így is fél jegyzetfüzet megtelt a műsorokhoz kapcsolódó észrevé­telekkel. Nézzünk ezekből né­hányat.­Művészi alázat Kétszer szerepel noteszomban. Előbb két igenlő felkiáltójellel, másodszor indulatos, a csalódott­ságot, aggodalmat érzékeltető ha­talmas kérdőjellel. Pénteken este Lehel György és Vitray Tamás vállalkozott arra, hogy a Tv-bér- let sorozat keretében „közelebb hozzák” a hallgatókhoz Ravel Boleróját. Céljuk kettős volt: néhány zenei alapfogalom meg­ismertetése és kedvcsinálás a szimfonikus muzsikához. Tudván- tudjuk, hogy az igazi nagy mű egész lényegünket formálja, el­árasztja. Csupán értelemmel tit­kaihoz nem férkőzhetünk. A Tv- bérletet, így a pénteki adást is — mégis hasznosnak érezzük, mert csak azt szerethetjük tar­tósan, amit ismerünk. Számomra különösen rokonszenves volt Le­hel György és Vitray Tamás magatartása. „Kapásból” megol­danának a péntekihez hasonlatos feladatot. A mű és a közönség iránti tiszteletből elmélyülten ta­nulmányozták Ravel kompozíció­ját. Érződött, hogy igyekeznek a lehető legjobb formában szerepel­ni, képességeik javát nyújtani. Nézzük a megkérdőjelezett mű­sort. Elég-e a pénzbüntetés? Megyénkben naponta átlagosan négy-öt közúti szerencsétlenség­hez kell kivonulniok a mentők­nek. Egy-egy balesetre átlagosan két sérültet számolva — naponta nyolc-tíz embert szállítanak kór­házba súlyosabb, könnyebb sérü­léssel. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a balesetek zö­mét a járművezetők felelőtlensé­ge. hiányos szabályismerete okoz­za, amely a gyorshajtásban, sza­bálytalan előzésben, kanyarodás­ban. a táblák utasításainak meg­sértésében, ittas, jogosítvány nél­küli közlekedésben nyilvánul meg. A rendőrség szigorú közúti éllen- őrzései. a modem technika igénybevétele a szabálytalanko­dók leleplezésében jelentős javu­lást eredményezett. Ennek tulaj­donítható, hogy a járművezetők zöme betartja a kötelező sebes­ségkorlátozást, a közlekedés írott és íratlan szabályait. Akadnak azonban jónéhányan — a járművezetők kisebb szá­zaléka. de számuk így is jelen­tős —, akik fittyet hánynak az ezernyi veszélyt magában rejtő forgalomra, a szabályokra s gya­korlat nélkül, frissen szerzett jo­gosítvánnyal, vagy anélkül, esze­lősen száguldanak, durván meg­sértik az életet, testi épséget óvó rendszabályokat, udvariatlanok, erőszakosak. Róluk szeretnénk szólni, s már nem is őket, ha­nem a hatóságokat figyelmeztet­ni : úgy tűnik, nem elegendő az intő szó, a súlyos pénzbírság, hogy ezeket az embereket jobb belátásra bírjuk. S hogy ez meny­nyire így van, arra elegendő ta­lán egyetlen példa: Nemrégiben a Bajai Városi és Járási Rendőrkapitányság szabály­sértési előadója kétezer forint pénzbírsággal sújtotta Pataki Gá­bor 22 éves, Csátalja, Vörös Had­sereg útja 30. szám alatti lakost, aki Csátaljáról Bajára szállította egyik ismerősét motorkerékpár­ján. Egy hirtelen felbukkanó őz­nek ütközött, amelynek következ­tében a motorkerékpár vezetője és utasa megsérült. Pataki Gábor gépjárművezetői engedéllyel nem rendelkezik. Súlyosbító körül­ményként vették figyelembe, hogy ugyanilyen szabálysértésért egy éven belül már másodszor kellett megbüntetni. Ez a ' fiatalember már másod­szor került a rendőrségre jogosít­vány nélküli vezetésért, de lám, az első ezer forintos pénzbüntetés nem vette el a kedvét a motoro­zástól. illetve olcsóbbnak találta a büntetés kifizetését, mint a jo­gosítvány. a KRESZ-ismeretek és a vezetési gyakorlatnak a meg­szerzését. Ez az eset azonban a kisebb súlyúak közül való. Tu­dunk olyan motorosról, személy­gépkocsivezetőről, akit ittasságért már , többször büntettek meg, be­vonták az ellenőrzőlapjait, egye­seknek a vezetői engedélyét is. Ügy tűnt, hogy ezek a bünteté­sek megelőzik a bajt, észhez té­rítik ezeket az embereket. Az élet, a gyakorlat azonban mást bi­zonyít. A súlyos pénzbüntetés el­lenére — a fenti példa is mutat­ja ’ — tovább italoznak, s ha be­vonják tőlük a jogosítványt, leg­feljebb anélkül vezetnek, s egy Előnytelen bemutatkozás ellenőrzés alkalmával, amikor tettenérik őket. kifizetik az újabb pénzbüntetést. Ezért kérdezzük, vajon elég-e a pénzbüntetés, az ellenőrzőlap, a jogosítvány bevonása? Tulajdon­képpen nem! Javasolnánk tehát, aki jogosítvány nélkül, ittasan közlekedik, durván és sorozatosan megsérti a szabályokat, s már ki­merítette az összes kiszabható büntetéseket, annak járművéről vonják be a hatósági jelzést. Rendszám nélküli motorral, gép­kocsival talán nem merészked­nének ki annyian a közútra — hiszen ennek hiánva azonnal fel­tűnik. Érdemes lenne elgondol­kodni ezen a javaslaton, ugyanis ma már fokozott ellenőrzéssel is képtelenség minden szabálytalan­kodót fülörtcsípni. Gémes Gábor Nem vettem részt az „Ide ne­kem az oroszlánt is!” című mű­sor próbáin. így csak találgatom, hogy neheztelő megjegyzéseimből mennyi vonatkozik Szitányi And­rás rendezőre, Kazimir Károly „osztályfőnökre" és a bemutatko­zó végzős színésznövendékekre. Az összeállítás ötlettelenségé­ről, a fölöslegesen „felújított” idejét múlt ízlésre valló kuplék- ról, a kompozíció mesterkéltsége- ről ne beszéljünk. Majd az elkö­vetkezendő években dől el, hogy az idén diplomázó fiatalok mit tudnak. A „most megmutatom” igyekezetét, a lehető legelőnyö­sebb bemutatkozás vágyát, a nyilvános szerepléssel járó fele­lősségtudatot hiányoltuk a szerep­lőktől. (Tisztelet a kivételeknek.) Az öitven perces műsorból mesz- szemenő következtetéseket az új­ságíró nem vonhat le. A Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola oktató-nevelő munkáját kialakító illetékeseknek érdemes a tanul­ságokon elgondolkodni. H. N. Fehér József, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat munkaügyi; osztályának vezetője: __ A Szimíeropoli Építőipari Tröszt felépítése m egegyezik a miénkkel, s ugyanúgy a lakás- és a közműépítés teszi ki a megrendelések nagyobb ré­szét, akárcsak nálunk. Jövőre már dolgozni kezd az évi háromezer lakást készítő házgyáruk. Mint ismeretes, Kecskeméten hasonló, csak valamivel kisebb létesítmény formálódik. Műszaki tapasztalat- cserék szervezésével nálunk még a kivitelezés so­rán el lehetne kerülni azokat a problémákat, ame­lyek ott esetleg a gyártás közben jelentkeznek. Kállai Sándor, a Petőfi Nyomda kereskedelmi osztályvezetője, párttitkár: — X mi esetünkben némileg fordított a helyzet, miután Szimferopolban most épül az új nyomda­kombinát. Az indulási tapasztalatokon kívül talán a színes csomagolóanyagok, dobozok és folyóiratok előállításában tudnánk segíteni. Bánóczky Zoltán, a Kunbajai Állami Gazdaság főmérnöke: — Testvérüzemünkben, a Burjuk szovhozban a miénknél is nagyobb területen, 1900 hektáron mű­velik a szőlőt. A napsütéses órák igen magas szá­ma lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségben készít­senek úgynevezett csemegeborokat, amelyeknél 38 fölött van ia must cukorfoka. Tetszett a vörösbor feldolgozása, amely a héjból tökéletesebb színkiol­dást tesz lehetővé. Emellett úgy tűnik, hogy a sző­lőtermesztés gépesítésében — a vegyszeres gyom­irtás, illetve a helikopteres növényvédelem tapasz­talatainak kicserélésében — van mit átadni, átven­ni egymástól. Osztrogonácz Antal, a tompái Kossuth Tsz fő­könyvelője : — A Vojkova i kolhozzal vesszük fel a kapcso­latot. Ügy érzem, hogy a mi nagyüzemi törekvé­seinkhez akad tanulnivaló ebben, a 7000 hektáros közös gazdaságban. Halász Ferenc (VEGE)

Next

/
Oldalképek
Tartalom