Petőfi Népe, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-18 / 166. szám
1973.- július 18. • PETŐFI N£PE • £ Az ifjúság és a politikai karikatúra TAPSOLVA, ÉNEKELVE, »ÁLARCÁBAN Nyelvtanulás huszonnégy nap alatt — Kezet mosunk ebéd előtt, gondosan megfésülködiink és reggelenként fogat mosunk ... Mit szól ahhoz, ha ön előtt felnőtt emberek kórusban vonulnak el, s e dalocskára tapsolnak és énekelnek? Az ilyen kóruskép nem ritkaság a Leningrádi Erdészeti Akadémián. Az elmúlt év szeptemberétől kezdte meg itt működését az intenzív idegen nyelvoktatás tanszéke. Teles Ede halálának negyedszázados évfordulójára Huszonöt esztendeje halt meg Teles Ede szobrászművész. Baja város szülötte. Emlékezetére Budapest Főváros Tanácsa elhatározta: a házat, melyben élete utolsó két évtizedét töltötte, s amelyben negyedszázada meghalt, emléktáblával jelöli, a Nemzeti Galéria pedig „Teles Ede és tanítványai” címmel ősszel kisplasztikái kiállítással emlékezik meg az évfordulóról. Teles Ede egyidöben jelentkezett plakettjeivel és érmeivel Beck ö. Fülöppel. Ök ketten tekinthetők a modern magyar plakettművészet megteremtőinek. De míg Beck egymagában indult cl ezen az úton. addig Teles a tanítványok egész körét fogadta maga mellé. így a magyar éremművészet a Beck és Teles után következő új generációjának számtalan tagja tanítványai köréből került ki. Még egy szempontból méltó említésre Teles működése: a tanítványa volt többek között az Angliában élő Vincze Pál, aki magyar származása ellenére úgyszólván Anglia és az angol királyi ház nemzeti érmésze lett. a Shakespeare-emlékérmét és számtalan angol és külföldi kiválóság érmét készítette el. Ugyancsak Teles-tanítvány volt a múlt évben meghalt Mészáros Andor, Ausztrália szobrászművészetének vezető egyénisége és az ausztrál szobrászszövetség volt elnöke- Teles Ede mellett tanúit Geurt Brinkgrevc, Hollandia vezető érmésze, akit Hollandiából vonzott Magyarországra Teles művészi hírneve, és Teles-tanítvány volt Hallgass Jenő, a jelenleg Rómában élő professzor, a mexikói művéste- ti akadémia volt tanára.-ni teotn 'ü:rri A Nemzeti Galéria kiállítása tehát, melyen Reményi József és Bétán Lajos mellett — hogy csak a legismertebb magifar tanítványait említsük meg — részt vesznek műveikkel az említett külföldön élő művészek is. dokumentálni fogja, hogy Teles Ede művészete kisugárzott tanítványain keresztül hazánk, sőt Európa határain túlra, dicsőséget szerezve a magyar művészetnek. Illő, hogy halálának negyed- százados évfordulóján emlékezzünk a művészre, akinek Kos- suth-szobra ott áll Kecskemét főterén. T. A. A humor forrása maga a valóság: amiben éltünk, élünk, és amiben élni fogunk, de ide tartozik a gondolat, az érzelem is, meg minden amihez az embernek élete során köze van, s ezért nincs pontos válasz — de azt hiszem nincs is ra nagy szükség. A humor az humor! (Vagy ros^z vicc, de az már más lapra tartozik.) A Bács-Kiskun megyei KISZ Bizottság munkatársai, amikor elhatározták az elmúlt év végén, hogy országos politikai karikatúrapályázatot hirdetnek, elsősorban arra gondoltak, hogy beszéljenek csak a fiatalok a karikatúra sajátos eszközeivel korukról, s munkájukat ismerjék meg minél többen. A pályázati felhívás februárban meg is jelent az országos sajtóban, s hamarosan sorja kézbesítette a posta a tömött borítékokat. Húszén pályáztak. Első hallásra ez kevés, de ha leszámítjuk, hogy csak amatőröknek szólt a felhívás, már kedvezőbb a kép. s ha még azt is leszámítjuk, hogy rajzbeli jártasságot igénylő műfajról van szó. s hogy az országban ez volt az első ilyen jellegű pályázat, akkor elégedettek lehetünk. A témaválasztásról szólva el kell mondani, hogy az életnek szinte minden területét kipellengérezték a pályázók. Külpolitikai témakörben a legtöbb pályamunka a hidegháború, a gyarmati elnyomás, a fajgyűlölet, az erőszakos repülőgép-eltérítés, a katonai diktatúrák képtelenségét, visz- szásságát gúnyolták ki. Nagyon szép, és mondanivaló szempontjából is tartalmas karikatúrák születtek a háborúról és bekéről. a mindennapok „kisemberéről”, a közerkölcsről. A belpolitikai jellegű témák közül legtöbben a bürokrácia ezeríejü szörnyetegéről, a munkahelyi légkörről, a kiskirálykodó vezetőkről, talpnyaló beosztottakról, titkárnő-istenasszonyokról szóltak a rajzos humor nyelvén. Az. összképhez tartozik még, hogy a legjobbak képések voltak egyéni figurákat rajzolni. Nem elégedtek meg azzal, hogy „átköltik" a legnépszerűbb hivatásos karikaturisták mindenki által jól isr mert figuráit egy-két vonallal. A tartalomra a fiatalos bátorság nyomta rá a bélyegét, ami nem tűrte meg a szemérmes kompromisszumot, a sok szöveggel való kevesetmondást — egyszóval — az álhumort. Az ifjúság és a politikai karikatúra viszonyára — ha az utóbbit, mint közéleti szereplést, véleménynyilvánítást vesszük figyelembe — jellemző közéleti bátorság és tisztaság általános érvényű igény a fiatalság körében is. A kijelentést megkockáztatni azért is van bátorságom, mivel ezt alapvető szociológiai tényként kezeljük az ifjúsági mozgalmi munkában, s erre nem egy gazdasági, társadalmi, politikai cél megvalósítását alapozzuk. (Pl. ifjúsági parlament, KISZ- érdekvédelmi munka, védnökségek a minőségi munka javítása felett slb.) Az országos politikai karikatúrapályázat, mint közélett tevékenységre ösztönző felhívás elérte a célját, érdemes volt megfúrd etrti. Képünkön: Leszerelés (Hegyi Füstös László karikatúrája). Csató Károly Csend van. Az emberek koncentrálnak, mindenből kikapcsolódnák, ami zavarja az óra menetét. A tanár még egyszer figyelmesen körüljáratja tekintetét tanítványain, s felhangzik az erős, biszta' hang: — Tom. születésnapodra egy tortát ajándékozok neked öt gyertyával. Azután ugyanez a mondat következik angol nyelven. — Oh, jobb lenne öt torta es egy gyertya, mama . .. Ugyanez a mondat angolul. Kis szünet után a tanár meg egyszer megismétli, de már halkan. Még egy szünet, és a tortákról és gyertyákról szóló mondatok Bach zenéjének aláfestésével hangzanak el. És vége. Az óra szokásos „adagja" szilárdan raktározódik el az emlékezetben. A napi foglalkozások négy órája alatt 180—2(>0 idegen szót jegyez meg így a hallgató. Az iskolában vagy a főiskolán egy foglalkozás alatt csupán tíz, külön táradozás és jó emlékezö- képesség esetén Iá—20 szóval bővül aktívan a szókincsünk. Aligha lehetséges több. hiszen a foglalkozás háromnegyed részét „elviszik" a névelők, a fönév- és igeragozás, a rendhagyó igék. — Emlékezzünk arra, hogyan tanultuk anyanyelvűnket mi magunk — mondja Vitalij Zaharov, az intenzív nyelvoktatás tanszékének dékánja. — Figyeltük a felnőttek és az idősebb gyerekek beszédét, és először bátortalanul, azután pedig mind biztosabban próbálkoztunk beszélni mi magunk. Vajon gondoltunk akkor a főnév- és igeragozásra? Természetesen, nem. Az idegen nyelvek intenzív tanulásának módszere pontosan ezen az elgondoláson alapszik. A tanulónak aktívan kell behatolnia az idegen nyelv világába. 24 nap alatt (a tanfolyam éppen ennyi ideig tart) nem hall egyetlen nyelvtani szabályt sem. nem is tanulja be a szavakat különlegesképpen. Egy kis ellentmondás van azonban: aki elvégzi a tanfolyamot, tud ugyan beszélni az idegen nyelven, de rosszul olvassa az idegen szöveget, sőt néha nem képes felismerni írott formájában azt a szót, amelyet az aktív beszélgetés során sokszer kiejt. Mindent a ..beszélgető műfajnak" vetnek alá. Elhagynak minden feleslegest — a felesleges, természetesen csak kezdetben az. hiszen a nyelv komoly ismerete megköveteli a nyelvtan és sok más tudását is. A felnőtt úgy tanulja a nyelvet, mint a gyermek. Az olvasó, természetesen, érti, hogy az összehasonlítás itt eléggé .hozzávetőleges, képletes, valójában mindez jóval bonyolultabb. Az embert nyomja az anya- nvelv terhe, amely gyökerében különbözik a tanulttól, és a kialakult ember lelkivilága is sajátos hozzáállást követel. Éppen ezérl az intenzív nyelv- oktatás tanszéke együttműködik u pszichológusokkal. Kidolgozzák az oktatás új. pszichológiailag igazolt módszereit, elemzik a nyelv érzékelésének az oktatásban előforduló, előre nem látott árnyalatait. Minden tanfolyam végén sajtóértekezletet tartanak, ahol nyilatkoznak a hallgatók és a tanárok. A kívánságokat gondosan tanulmányozzák, s közülük néhányat azután az oktatás folyamatában figyelembe vesznek. A tanulók a foglalkozásokon nem egyszerűen hallgatják a tanárt. Az oktatás játékos alapokon nyugszik. A 24 nap alatt a tanuló más ember ..álarcát" ölti fel. Például ö Arthur Black manchesteri színész: vagy Harry Srnith Yorkshire-i postás; vagy egy párizsi műkorcsolyázó: vagy egv frankfurti zongorista. És így tovább. Az ember hamar hozzászokik álarcához, sőt érdeklődni kezd „családfája", „szakmája” iránt, a város iránt, ahol „él". Még egy furcsaság: amikor a tanfolyam után találkoznak, néhány an nem is emlékeznek tan- íclyamtársük Valódi nevére, hanem vidáúian.’ így üdvözlik például: f.Ffefió. £lU\ck!" A pszichológusok megerősítették, hogy az ilyen játékos alapon nyugvó nyelvtanulás, az „álarcok használata bevált, nagyon hatásos. Mindössze 24 nap. Ez alatt az idő alatt az emberek a nyelvet a nullától kezdik tanulni. Néhá-' nyan .„állérnek" a németről a franciára, vagy a franciáról az angolra. A I.eningrádban alkalmazott tanulási módszer alapjan nem fontos, tudott-e a hallgató bármilyen nyelvet, vagy sem. A fővizsga az utolsó napon van. amikor az „Inturist" a hallgatók számára beszélgetési estet rendez külföldiekkel. L. Gy. A MAGTOL A LOMBIG Az utóbbi években gyakran hallani, olvasni országos és nemzetközi kulturális rendezvényekről. Ez alapjában jó dolog: egy-egy ilyen jellegű esemény, megmozdulás sokféle haszonnal járhat. Növelheti egy város, község jó hírét, tekintélyét. A Duna menti folklórfesztivál ráirányította a figyelmet Kalocsára, Bajára, a népzenei találkozók, s a Kodály- szeminárium Kecskemét nevét tette ismertebbé a külföldiek előtt is. A ió példákat sorolhatnánk tovább. Sajnos, nemcsak ilyeneket látunk. Előfordul, hogy olyan helységekben is nekirugaszkodnak egy-egy látványosabb, nagyobb szabású rendezvény szervezésének. ahol a kivitelezéshez szükséges feltételek, igények, szakemberek nincsenek meg. A többnyire hirtelen lámadt ötletből aligha lesz valami, ugvanilven váratlanul és gyorsan elhal a kezdeményezés. Ennél is rosszabb, ha lassan szürkül. erőtlenedik el az ügy. Jobbnak tartjuk azt a gyakorlatot, amikor egv tényleges igényből fakadó kisebb kezdeméhyezés bizonyul tartósan életképesnek. Amikor a megszerzett tapasztalatok felhasználásával fokozatosan bővítik, gazdagítják a programot. Mint az előbb említett rendezvények esetében. Mostanában Kecskeméten ismét tanúi lehetünk egy ilyen „magtól a lombig" kiteljesedő folyamatnak. Körber Tivadar az Állami Zeneiskola igazgatója öt évvel ezelőtt a nyári szünidőben Bács-Kiskun. Békés, és Csongrád megye zenepedagógusait hívta meg találkozóra. Ahogy mondani szokás, saját szakállára. A szolfézstanítás újabb módszereivel foglalkozó találkozó (tanfolyam) sikeresnek bizonyult. A résztvevők kicserélték tapasztalataikat, vitatkoztak, sokat tanultak. Bebizonyosodott, hogy a kezdeményezés valódi igényeket elégít ki, érdemes, sőt szükséges újból és rendszeresen megszervezni a továbbképzésnek ezt az új fórumát. Hamar híre ment a dolognak. megnőtt az érdeklődés. A következő évben már más megyékből is jöttek pedagógusok. Később bővítették a programot. Különböző stílusú műveket elemeztek, hangszeres és énekes gyakorlatokkal igyekeztek színesíteni az élményt nyújtó eg.yüttléteket. Az első évben harmincötén, az idei — a napokban véget ért — tanfolyamon nyolcvanan voltak. Tavaly és az idén már több szakiskolai és főiskolai tanár- jelenléte is emelte a rendezvény színvonalát. A növekvő érdeklődés több tényezőnek köszönhető. Kodály városa a zenei szakemberek körében egyre vonzóbbá válik. Az évről évre sorra kerülő zenepedagógiai tanfolyamot kezdettől fogva tekintélyes és népszerű szakember vezeti. Dobszay László docens, tudományos kutató személyi varázsa, fel- készültsége nagyban hozzájárul a sikerhez. S természetesen a jó szervezés és a szívélyes vendégfogadás is. Az idei tanfolyam az eddigiektől sokban eltért. Első alkalommal szerveztek bemutató tanítást, nyilvános' zenekárí próbát, hangversenyt.- Köthetve''tehát a város nyári kulturális programját is gazdagították. Sokan meghallgatták a KISZ Központi Művészegyüttese Kamarazenekarának koncertjét. — A viszontlátásra — így búcsúztak a résztvevők, mert hasznosan, kellemesen töltötték él itt az időt. Íme. ismét egv beszédes példája annak, hogy nem szükséges mindjárt kezdetben valami óriásit, világraszólót tervezni. Ha egy kezdeményezéshez van igény, s a folytatáshoz a megszerzett tapasztalatokon át kedv és erő, akkor az „kinövi” magát előbb- utóbb, mint ez a szerénv keretek közt. tanuló, s immár országossá fejlődött kecskeméti tanfolyam is. Azt talán mondanunk sem kell. hogy ma már . az illetékesek nem hogv elleneznék ezt. de minden eszközzel támogatják. Kezdettől segíti őket a megyei tanács művelődésügyi osztálya és, a Pedagógus Továbbképzési Kabinet is. Varga Mihály (2.) Igaza volt: szokatlan errefelé az ilyen meleg nyár. A hőmérséklet még éjjel sem süllyedt nulla fok aló (ilyenkor a nap sem nyugszik le), nappal pedig 30 Celsius-fokra, sőt olykor még magasabbra is emelkedett. Átkeltünk a folyón, és egy hegyoldalon kapaszkodtunk fel, ahol füzek, vörösfenyők és bokros nyírek zöldelltek. Bár nagyon meleg volt, időnként mégis jégrétegeken csúszkáltunk, jókora darabokon még most sem olvadt el a jég. A kegyetlen hideg alaposan megdolgozta a földet, óriási repedések szabdalták olyan sűrűn, mint Nikola arcát a ráncok. Leszállt a „vörös éjszaka”, Északon lassan ballagott a nap, vörösre színezte a hóborította dombtetőket. Szerencsésen átvergődtünk egy hegyi putakbn. Én már helyet kerestem, ahol megéjszakázhatunk, mikor Nikola egyszer csal, megállt, kivette a szájából pipáját, köpött egyet, aztán csendesen így szólt • — Kiáltó:. * — Kicsoda kiáltozik? — Kiáltoz ember. Én azonban hiába füleltem, egyetlen hangot sem hallottam — Nem hallom — néztem Ni- kolára. — Messze kiáltoz! — S valahová oldalra mutatott. — Baj történt, azért. — Akkor gyerünk. Segítsünk rajta. Talán egy vadász került bajba. — Ahogy akarsz. Menjünk. Nem kell kergetni vadat, ha nem tudói lőni. Nem tudói lőni, varjú is árt — jegyezte meg ki- oktatóan Nikola, és nekirugaszkodott a hegynek. Alig bírtam követni. Talán egy kilométert mehettünk, amikor végre én is meghallottam a távoli kiáltásokat. Nikola hallása bámulatos volt. A kiáltozás félbeszakadt, s rögtön utána két tompa dörrenést hallottam. — Erősen bolond. Először kiáltoz, aztán lő. Először kell lőni — zsörtölődött Nikola. Felkapaszkodtunk a hegytetőre, és egy mocsaras tisztás tárult elénk. A köves parttól néhány méternyire megláttam a férfit, derékig süllyedt az ingoványba. Ö is észrevett bennünket és integetni kezdett. A köveken ugrálva siettünk a segítségére. A süllyedő embernek odanyújtottam á puskacső végét, jobb kézzel belekapaszkodott, bal kezében valamit szorongatott, ami engem egy henger alakú, sáros petróleumkannára emlékeztetett. — Dobáld el edényt! — kiáltott oda Nikola. De a férfi szemlátomást nem akart megválni a kannájától. Nyögött, erőlködött, de a kannát nem engedte ki bal kezéből. — Dobd a partra! — kiáltottam én is. Ezt a tanácsot megfogadta. Kidobta a kannát, s most már két kézzel kapaszkodva a puskacsőbe, lassan kimászott a hínárból. Nagy nehezen sikerült partra húznunk , az ismeretlen férfit. Meglepett a külseje. Borotvált, európai típusú arca volt. Sáros, de kitűnő szabású alpesi túraruhát és szürke sportsapkát viselt. Mihelyt partot ért, felkapta a kannát, amelyet láthatóan nagyon féltett. Majd kezet nyújtott. s hibás orosz kiejtéssel megszólalt: — Nagyon kösi""öm Ezen a vidéken hiába vártam volna segítséget. Hallotta a lövéseimet? — Igen. De Nikola mór jóval előbb meghallotta az ön kiáltozását. Az idegen biccentett Nikolá- nak. — A pisztolyom odaveszett, de nem érdekes — folytatta. — Derék jakul. Csodálkozik? Az Angol Királyi Földrajzi Társaság Északi-sarkkutató expedíciójának vagyok a tagja, ön szintén tudós? — Igen, a Szovjet Tudományos Akadémiától... Nem óhajtja megszárítani a ruháját? — kérdeztem, s jobban szemügyre vettem. Amit kannának néztem, valami más lehetett, de nem tudtam megállapítani, hogy mi. A vékony nyakú henger, mely hi- ganyszerűen . fénvlett. a sárrétegen keresztül, elég nehéznek látszott. lehúzta a férfi karját. — Szárítkozni? Ó, nem, köszönöm. Nincs rá szükségem. Köszönöm. Biccentett, hirtelen megfordult és sietve megindult a hegyoldalon. Értetlenül bámultam utána. Figyelmesebb is lehetett ’ volna, elvégre megment ettük az életét. Hogy került ide? Nem hallottam róla. hogy angol expedíciót küld- 1ek volna errefelé. És az a furcsa kanna ... — Erősen bolond. Pisztolt eldobta. edényt (éltette! — fejezte ki Nikola a véleményét az idegenről. Elgondolkozott. rosszallóan csóválta a fejéi. majd rozsé' gyűjtött, hogy tüzet rakhassunk- Magunk is átnedvesedtünk, miközben az angolt kihúztuk. — Hé! Hé! — kiáltott vissza az idegen. Nagy. mohás kövön állt és integetett. — Jótett helyébe jót várj! — kiáltotta. — Ne menjenek arra — s a szél irányába mutatod —, ott. a halál várja magukat! — Majd . biccentett, leugrott a köröl és eltűnt a szemünk elől. „Micsoda furcsa figyelmeztetés! — gondoltam magamban.— Ne menjünk arra. amerre a szél fúj?” De hiszen nekem éppen arra kellett mennem, hogy fel kutassam azt a „fókuszt", amerre a föld összes széláram- latai tartanak. A halálhajó Mihelyt letelepedtünk, elleptek a szúnyogok. Ám kiderült, hogy ez semmi ahhoz képest, ami más nyarakon van errefelé— Erősen kevés szúnyog — mondta Nikola. — Szél elfújja. — Még ennél is több van? — dünnvögtem. — Erősen több. Nap nem látni. hegy nem látni, annyi szúnyog jön — magyarázta. Meg- gyújtotta a tüzet, villás ágat szúrt a földbe, s ráakasztotta a teafőzőt. Míg felforrt a víz. rápipált, leheveredett a földre és gondolataiba merült. Szokása ellenére nem dalolt, egy árva szót sem szólt. Meglehetősen hosszúra nyúlt a csönd- Aztán nagy sokára. sűrű füstfelhőt eresztve megszólalt. — Azért nem jó. Erősen nem jó. Láttam rajta, hogy valami nyugtalanítja. — Mi nem jó, Nikola? — Ez ember .. . Erősen nem ,ió. Süllyedt inkább el ■.. Három nyár és három tél előtt én láttam ilyen embert. — Ismered? — kérdeztem meglepetten, — Nem. ö hasonlít rá. Ott volt' . . . bökött észak felé. — Beszélj érthetőbben — .sürgettem türelmetlenül. — Miről van szó? És Nikola szegényes szókincsével. ám nagyon szemléletes és rendkívül kifejező nyelven elmondott egy különös történetet. Három éve történt. Apjával és bátyjával a Szelj ah-öbölben halásztak. Nyár vége volt. A szél még a partról fújt, de az Észa- ki-Jeges-tengeren egyre több lett a jégtömb, ami a tél közeledtét jelezte. Nikola azt tanácsolta az apjának, hogy forduljanak vissza, de jó fogásuk volt, és a tapasztalt öreg halász nem sietett. Biztos voll benne, hogy a fagyokkal együtt megjön az északi szél is, és egykettőre partra röpíti őket. Am a távozó nyár nem akarta harc nélkül átadni helyét a télnek. Viharos déli szél támadt. és a Makar-sziget felé sodorta a halászokat. Leszakadt _a kis vitorla, egy jégtáblának ütődön és eltörött a kormányevező. A tarajos hullámok úgy dobálták a csónakot, mint egy szalmaszálat. De a halászokat a munkájuk hozzászoktatta a veszélyekhez, s nem vesztették el lélekjelenlétüket. A jég bőségesen adott édesvizet, halban sem volt hiány. Csak a hidegtől szenvedték. ámde ők a föld leghidegebb vidékén nőttek fel. Szervezetük kitartóan ellenállt. Mulatságos történetekkel tartották egymásban a lelket. (Folytatjuk)
