Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-02 / 127. szám

KÉPES REJTVÉNY­TOTÓ 1180 TIPP összeállította: dr. Kováts Andor 2. forduló 3. szelvény Állati quiz öt állat és hat állati bőr fény­képét közöljük. Olvasóink fel­adata az, hogy állapítsák . meg, vajon melyik állathoz, melyik bőrrészlet tartozik. Képünkön: Laczy Endre átadjaRebek Istvánnak a kitüntetést. (Banczik István felvétele) 1. Az 1-gyel jelzett állat bőre melyik? Tegnap Kecskeméten, az SZMT- székházban rendezték meg az épí­tők napja megyei ünnepségét. Ezen részt vettek a megye és a város párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői is. Szakáll Jánosnak, az építők szakszerveze­te megyei bizottsága elnökének megnyitó szavai után Tohai László, a megyei tanács általános elnök- helyettese mondott beszédet. Az ünnepi szónok hangsúlyozta, hogy a népgazdaságnak nincs olyan ága, amelynek fejlődése ne reprezen­tálná az építőmunkások tevékeny­ségét. Ugyanakkor rámutatott ar­ra, hogy nagy feladatok állnak még az építőipar előtt az ipari, mezőgazdasági, egészségügyi, kul­turális és kommunális létesítmé­nyek, valamint a lakásépítés te­rén. Beszéde végén kitüntetéseket adott át. Az építésügyi és városfejleszté­si miniszter az Építőipari kiváló dolgozója címmel tüntette ki Da- basi Pált, a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat fő­építésvezetőjét, Bozóky Lászlót, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat főépítésvezető-helyettesét, Bozsó Ferencet, a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat igazgatóját, Izsák Dezsőt, a Bács-Kiskun megyei Be­ruházási Vállalat csoportvezetőjét és Mundveil Pétert, a Katymári Vegyes- és Építő Ktsz műszaki vezetőjét. A szakigazgatási dolgo­zók közül miniszteri kitüntetést kapott Mihalik Mihály, a Bajai Városi Tanács műszaki osztályá­nak helyettes vezetője, akinek a miniszter személyesen adta át a kitüntetést. Ezután Laczy Endre, az építők megyei bizottságának titkára a Szakszervezeti munkáért kitünte­tés arany fokozatát adta át Nagy Ferencnének, a Bács megyei Ál­lami Építőipari Vállalat dolgozójá­nak, a Szakszervezeti munkáért kitüntetés ezüst fokozatát Huszár Károlynak, a Bács-Kiskun me­gyei Beruházási Vállalat és Laczy Endrénének, a Fémmunkás Válla­lat kecskeméti gyára dolgozójának. A Közlekedés kiváló dolgozója ki­tüntetést adta át ,Rebek István­nak, a KPM Közúti Igazgatóság dolgozójának. N. O. TIPP 2. Ez a bőrrészlet melyik állat­hoz tartozik a 2., 3. és a 4-el jelzettek közül? VÁSÁRNAPTÁR Bács-Kiskun megyében júniusban a járművásárok rendje az alábbiak sze­rint alakul: Június 3-án, vasárnap Kiskunhala­son autóvásár, Kiskunfélegyházán autó- és motorvásár. Június 10-én, vasárnap Baján, Bu- gacon és Lajosmizsén autóvásár. Június 24-én, vasárnap Kecskemé­ten autóvásár. Az országos állat- és kirakodó vá­sárok elmaradnak. Csak a vétkes nem vette komolyan? A címként szereplő kérdést nyugod­tan feltehetjük azzal • a súlyos bal­esettel kapcsolatban, amely május 28-án délután háromnegyed négykor történt Nyárlőrincen. Recski Pál kombájnos, Kecskés Gyula vontatóvezető és Tóbi László szerelő a helybeli Aranykalász Tsz egyik SZK—4-es típusú kombájnját akarták behúzatni egy erőgéppel. Er­re azért került sor, mert az akkumu­látorok nem voltak használható álla­potban. A vontató csaknem 7 méter hosszú drótkötelét a kombájn bal első ten­gelyére erősítették, s elkezdték a be- huzatást a kemény agyagos. 10—30 centiméteres keréknyomokkal szab­dalt Hangár utcán. Mivel a hidrauli­ka álló motornál nem működött, a kombájn vágóasztalát a talaj felszí­nén húzták. A vontatót Kecskés Gyula, a kom­bájnt Recski Pál vezette, míg Tóbi László a bal oldalon levő feljáró lép­csőjén állt. a hágcsó korlátjába ka­paszkodva. Még a Hangár utcában beindult a kombáln motorja. Ezért Kecskés Gyu­la megállította a vontatót. Tóbi László pedig leugrott és a vágóasztal, vala­mint a bal első kerék előtt bebújt a kombájn alá, hogy lekapcsolja a von- tat/SVö telet. Ebben a pillanatban Recski Pál meg­indította a gépet. így Tóbi László a kerék elá került, amely olyan súlyo­san megsebesítette, hogy kórházba ke'le't szállítani. A rendőri vizsgálat megá'lanítása szerint Recski Pál ittas is volt ekkor Reflexei nem működtek megfelelően s figyelmetlenné vált. A következ­mény: a családos Tóbi László súlyos balesete, melynek során boka-, csuk­ló- és medencecjsonttörést szenvedett. A rendőrkapitányság, valamint az SZMT munkavédelmi feiüevelőséeé- nek .közös vizsgálata szerint a bal­esetért Recski Pá' kombájnost terheli a felelősség, mert . . . Mit is írnak elő az óvórendszabá­lyok? X. . Indítás előtt köteles meg­győződni az azt végző dolgozó, hogy senkit sem veszélyeztet. 2. A munka­helyen szeszes italt fogyasztani tilos! Ittas dolgozót az üzem területére be­engedni, vagy ott foglalkoztatni tilos; haladéktalanul e’ kell őt távolítani. Már nedtg. miként az. eddigiekhez a vizsgálatban résztvevő Gróf István munkavédelmi felügyelő hozzáfűzi, Recski Pál tudta, hogy a hágcsón álló Tóbi László azért szállt le — miután a vontató megállt —, hoev a gépeket szétkaocsoitar Tttas lévén azonban, felelőtlenül cselekedett. Ezért ellene bűnvádi eljárás indul. Ezen túlmenően is fel kell tennünk néhány kérdést. Hol voltak az eset­nél az irányító személyek, elsősorban a brigádvezető? Ahonnét elindultak, mintegy ?0 méterre van a téesz-iro- dától. Voltaképp tehát a ,,központ" szemeláttára ült ittas ember a gépre. Ennyire nem figyelnek oda? Tóth István Halálos karambol Tragikus közlekedési szerencsét­lenség történt csütörtökön, a kora esti órákban a Kecskemét és Laki­telek közötti úton, a lászlófalvi út bejáratától nem messze. Gulyás Lajos 29 éves, Kecskemét, Béke­fasor 46. szám alatti lakos, bár nem rendelkezett vezetői igazol­vánnyal, Wartburg személygépko­csijával mintegy 100 kilométeres sebességgel közlekedett Kecskemét irányába. Egy Zsiguli személy- gépkocsit akart megelőzni, s ezért áttért az út bal oldalára. Szem­ben vele szabályosan közlekedett Csapó József 17 éves, Kecskemét, Borbás 84. szám alatti lakos Jáwa motorkerékpárjával. A személy- gépkocsi bal első kereke összeüt­között a motorkerékpárral, s Csa­pó József olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Gulyás Lajos könnyeb­ben sérült meg. A személygépko­csiban és motorkerékpárban több mint 20 ezer forint anyagi kár ke­letkezett. Gulyás Lajost a rendőr­ség halálos közúti baleset okozása bűntettének alapos gyanúja miatt letartóztatta. A szereheséttenség ügyében a vizsgálat még tart. Néhány órával később Soltvad- kert és Kecel között történt sú­lyos közúti baleset. Fogl András kőműves, Soltvadkert, Középcsá- bor 33. szám alatti lakos Soltvad­kert felől Kecel irányában közle­kedett. Utasként édesapját, idős Fogl Andrást szállította. Fogl kö­vette az előtte haladó tehergépko­csit, amelynek vezetője Soós Osz­kár bajai lakos, csökkentette jár­műve sebességét, mert meg akart állni. Ezt későn vette észre a mo­toros, és a tehergépkocsinak üt­között. Ifjú Fogl Andrást és édes­apját a mentők súlyos sérüléssel a kiskunhalasi kórházba szállítot­ták. A megállapítások szerint a motorkerékpár vezetője nem tar­totta be a követési távolságot. Kitüntetések az építők napja alkalmából Pontos cím: 0 A Wartburg és a Jáwa az összeütközés után. Leesett a fáról, meghalt :rdán délután halálos szeren- csélenség történt Kecelen, az Ibo­lya utca 1. szám alatt épülő ház­ban. Tamás József 45 éves, ács kisiparos, Kecel, Ibolya utca 7. szám alatti lakos szakipari mun­ka közben a 2,80 méter magas fal tetején állva elvesztette egyensú- , lyát, s a földre zuhant. Tamás Jó­zsef olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A bal­eset ügyében a rendőrség vizsgála­tot indított. G. G. forintért kelt el. Az 58. női fodrászat A Kecskeméti Fodrász Szövetkezet tegnap megnyitotta az 53. női fodrász­üzletét Kecskeméten, a Széchenyivá- rosban. Reggel hat> órakor Bánfalvi Pálné vezetésével munkához látott nyolc fodrásznő, két kozmetikus és egy manákürös. Délután kedves ven­dégek1 érkeztek. Fekete László, a KI- SZÖV elnöke, és Wimmler Miklós, az OKTSZ szolgáltatási főosztályvezetője látogatott el az Ú1 üzletbe. Galamb Lajos, a szövetkezet elnöke rövid tá­jékoztatójában ismertette, hogy az egyre jobban fejlődő Széchenyiváros asszonyainak, lányainak régi gondját szeretnék enyhíteni ezzel az üzlettel. Eddig a legközelebbi női fodrászüzle­tük a Széchenyi téren volt. Az új üzlet reggel hattól este fél ki­lencig a vendégek rendelkezésére áll. • Befejezték a tárgyalásokat. Izlandon befejeződtek Nixon és Porn. pidou tárgyalásai. Képünkön a két elnök elhagyja a megbeszélések színhelyét. (Telefoto—AP--MTI—KS) 0 Pedagógusok fogadása. A Pedagógusok Szakszervezetének köz­ponti vezetősége pénteken fogadást adott a pedagógusok vendégottho­nának Benczúr utcai épületében azoknak az általános és középiskolai tanítóknak, tanároknak a tiszteletére, akik 25 évvel ezelőtt aktívan részt vettek az iskolák államosításában. Bácskai Mihályné, a szentesi gimnázium tanára, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke üdvö­zölte — pedagógusnap alkalmából is — a baráti találkozó több mint másfél száz résztvevőjét. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott köszöntőt a ta­lálkozón, amelyen részt vett' dr. Orbán László, a művelődésügyi mi­niszter első helyettese is. TIPP 3. Képünkön 5-tel jelzett állat bőre melyik? Egyik sem (11 TIPP Beküldte: • Amíg Pompidou tárgyalt. Több fővárosban tiltakoztak a küszö­bön álló francia nukleáris robbantás ellen. Képünk Brüsszelben ké­szült. (Telefoto-AP—MTI—KS) • Repülőszerencsétlenség. 19 súlyosan sérült utast szállítottak kórházba az Űj-Delhi mellett csütörtökön történt repülőgép­katasztrófa színhelyéről. Az in­diai légitársaság Boeing—737-es típusú gépe — mint már jelen­tettük — csütörtökön landolás közben lezuhant és kigyulladt. A gépen a személyzettel együtt C5-en tartózkodtak. « 0 Helsinki konzultáció. A hel­sinki tanácskozás pénteki plená­ris ülésén a részt vevő 34 ország nagykövetei megállapították, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előké­születeinek gyors befejezése vé­gett még néhány napi intenzív munkára van szükség. Ezért a különböző munkacsoportok ma és vasárnap is egész nap üléseznek. A következő plenáris ülésre jövő csütörtökön kerül sor. s addig remélhetőleg sikerül tisztázni minden fennmaradt vitás kérdést. A tegnapi plenáris ülésen érde­mi döntést nem hoztak. GYENGE VIGASZ — Csak nem képzeli, hogy megesszük? ön rosszhiszemű I Egyszerűen csak a tigrisek szá­mára tettük ki csaléteknek... (A Wochenpress-ből) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt ícs-Kiskun megyei Bizottságának napilapja őszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, tár 1 la Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-122, Telexszám: 224609 bmlv h Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25065 Piaci körkép Tegnap a kecskeméti piacon óburgonyából 10 mázsányi volt a felhozatal, kilóját 5—6 forintért kínálták. Nagy mennyiségű új sárgarépát és gyökeret árusítot­tak, csomónként 3—5 forintért. Űjdonság volt a fejes-, illetve kelkáposzta, amelyből 60—60 ki­lót kínáltak, kilónként 8—10 fo­rintért. A csaknem 12 ezer fej saláta darabonként 0,80—1 forin­tért kel. Ennyi volt az ára a ka­ralábé darabjának is. A 91 kiló- nyi karfiol kilónként 14—15 fo­rintért kelt. A 124 kiló paradi­csom ára ugyancsak kilónként 20—35 forint volt. A hegyes- és tompa zöldpaprika darabonként 1—4 forintba került. Egyre több a zöldborsó is: a 36 mázsa borsó kilójáért 11—12 forintot kértek az eladók. Másfél mázsa uborkát hoztak piacra a termelők, kilón­ként 15—16 forintért. A retek 0,80—1,50, a zöldhagyma csomója 1—1,50 forint volt. A gyümölcspiacon kevéssel több. mint egy mázsa alma várt vevőre, kilójáért 10—20 forintot kértek. 15—30 forint volt a kilón­kénti ára a 4378 kilónyi földi-' epernek. Egyre több a cseresznye is: 5 és fél mázsát árusítottak, kilójáért 14—18 forintot kértek. A 74 kiló egres kilónként 12—15 Lapzártakor érkezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom