Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-05 / 129. szám

* \ 4 • PETŐFI NÉPE • 1973. június 5. PÁRTSZERVEZÉS — PÁRTIRÁNYÍTÁS Tulajdonosi érzés a szocialista demokráciában Ez a tervidőszak a legelső hazánk történetében, amikor üze­meink, gyáraink önállóan alkották meg saját ötéves tervüket. A tervtárgyaló vitákban akkor a munkások ezrei nyilvánítot­tak véleményt. Ezt a tényt azonban helyenként nem elemez­ték és mérlegelték kellő alapossággal, egyes üzemekben mostanában is csak formálisan, a statisztika száraz nyelvén beszélnek a munkások aktivitásáról, mondván: nálunk eny- nyien meg ennyien szólaltak fel, tettek javaslatot. Pedig az ügy ennél sokkal többet érdemel. VIT formaruhák • A Május 1. Ruhagyár készíti a berlini VIT-en részt vevő magyar fiatalok formaruháit. (MTI-foto — Benkő Imre felv. — KS) A munkások napjainkban ta­pasztalható széles körű véle- ■ ménynyilvánítása nemcsak a jövőért érzett nagyfokú felelős­séget tükrözi. Egyben fokmérő­je az aktivizálódó közéletnek, a szocialista demokrácia fejlődé­sének. És kifejezője még egy fontos tényezőnek: a tulajdonosi érzésnek. Az akkori tervvita és az az­óta bekövetkezett sok más min­dennapi esemény, cselekvés és történés azt mutatja, hogy a munkások mind jobban gyako­rolják tulajdonosi jogaikat. Többségük egyre tudatosabban és célratörőbben küzd a nemzeti vagyon, az állam és az államot alkotó emberek, szocialista kö­zösségünk javainak gyarapítá­sáért formál jogot közös ügyei­nek megvitatására. A szocialista tulajdonhoz való helyes viszony kialakítása sok tényezőtől függ. Mindenekelőtt attól: az üzemi kollektíva, a munkás, az egyén mennyire ér­zi, hogy tulajdonos. E fogalom tudatban való megtapadásához azofiban nem elég csupán a ma­gyarázat, az agitáció — bár en­nek rendkívül jelentős a köz­vetítő és nevelő szerepe —, hi­szen ha a tulajdonosi jog nem kötődik közvetlen tapasztalatok­hoz, élményekhez, csupán elvont fogalomként hat. Nélkülük nincs, ami serkentené a tudatos cser lekvést és ösztönözne arra, hogy a „miénk” ugyanolyan becsben részesüljön, mint az „enyém”. Ebből fakad az is, hogy egyes üzemekben, gyárakban az egyé­ni érdek háttérbe szorítja a kö­zös érdeket, noha ezek összhang­ja megteremthető. A szocialista tulajdonhoz való helyes viszony kialakításának alapvető feltétele a jó üzemi, munkahelyi légkör megteremté­se. Olyan légköré, ahol minden munkás nyíltan kifejtheti a vé­leményét, beosztásra való tekin­tet nélkül vitatkozhat, érvelhet. A jó légkörnek ez természete­sen csak egyik oldala. A má­sik, hogy a vitákban elhangzott észrevételeket, javaslatokat, bí­rálatokat hasznosítsák, a kérdé­sek ne maradjanak válási nél­kül. Vagyis a szocialista démok- rácia ne csak szavakban, hanem a gyakorlatban is jusson kifeje­zésre. A valóság és az igazság erejével segítse kialakítani a tet­tek tudatosságát, táplálja a kö­zösség ügyét szolgáló igaz em­beri érzéseket, fokozza a felelős­séget és alkotásvágyat. Ha sze­mély szerint mindenki érzi, hogy munkájára szükség van, megbe­csülik képességeit, igényt tarta­nak véleményére, akkor ez erő­síti a felelősségét és jó tapasz­talatokat ad számára. Az emberek tudatának állan­dó fejlesztése, a politikai okta­tás és a személyes kommuniká­ció egyaránt azt kell szolgálja, hogy a marxista-leninista szem­lélet a tettekben, a munkában érvényesüljön. Ez természetesen hosszú, kitartó munkát követel, nyílt, őszinte vitát, s nem utol­sósorban olyan gyakorlati ta­pasztalatokat, melyek alátá­masztják és igazolják szavain­kat. N. J. OTTHON VOLTAK Nem akarom, hogy a „Nyug­díjasok májusa” c. írást befejező hangulatkép azt a benyomást hagyja az olvasóban: „No és semmi több?” — Mert folytat­hatná ilyen kérdésekkel: „Elég pár kedves szó, meg a kis eszem-iszom, szórakozás, egy kis dali-dali, — aztán le van tudva a nyugdíjasokkal való „törődés”? Ha csak ennyit tettek volna a reszelőgyáriak, nem lenne több az egész egy sablonos klub­délutánnál — a nyugdíjasok tisz­teletére. Kipipálnak egy pontot a szocialista brigádok vállalásai közül” „Teljesítve”. De éppen a csupán ennyiben kimerülő formalitáson jutott túl már tavaly a Takács Éva szocia­lista brigád. A hét fiatal nő ké­réssel fordult a galvánműhely művezetőjéhez, — az azóta üzemvezetővé előlépett fiatal párttitkárhoz. — Adjon tanácsot, Mányoki elvtárs, hogyan lehetne még me­legebb tartalmat adni a szocia­lista brigádversenynek? Amivel még összébb hoznánk az embe­reket ... Mányoki Tamás szívesen ült le velük egy kis fejtörésre. Előt­te volt, mit tett ez a brigád egy kislány megmentéséért, az üze­mi gyermekmegőrző tető alá ho­zásáért. Szíve van ennek a bri­gádnak. Kiknek jut kevesebb szívmeleg a mai rohanásban? Az öregeknek. Legalábbis kevesebb, mint illenék, s mint amennyi esetenként telne tőlünk. Abból indultak ki, hogy nem öreg még a gyáruk, s nyugdíja­saik is mindössze négy-öt éve vannak, őket kell vissza-, köze­lebb hozni a régi környezethez. Első lépésként ők kopogtattak be a nyugdíjasok otthonaiba. A tanyázgatások alatt jól körül­néztek. Megérlelődött bennük, hogy ez nem lehet csak • egyet­len brigád ügye. Szóltak a többi szocialista brigádnak, találkoz­zanak együtt a nyugdíjasokkal. A Takács Éva, Latinka Sándor és Egyetértés (MEO) kollektívái — az általuk teremtett közös kasszából, no meg egy kis szak- szervezeti hozzájárulásból — így vendégelték meg öregeiket má­jus 14-én. Tizenöt-húsz meghívót küldtek szét Kecskeméten. Akivel talál­koztak, szíves szóval is invitál­ták. Heten jöttek el. Talán ezért is húzódtak olyan egycsomóba a kisöregek a virá­gos, fehér abroszos, terített asz­talnál. Hátha jön a többi is? Mégiscsak könnyebb lesz „elvi­selni” az ünneplést. Nem szoktak ők ilyesmihez. Jódarabig üldö­géltek, nézelődtek. Ritkán köze­lebb hajoltak egymáshoz a jócs­kán behavazott fejek. Pár szó, bólintás. Csak a szemük élt és a kicsit megilletődött, csendes mo­soly a szájukon. „Hogy sürög- nek-forognak ezek a gyerekek — mondta .a tekintetük. Értünjc. Hogy minél hamarabb vissza­szokjunk. Közéjük, akikkel még tegnap — dehogy tegnap! Hogy elszaladt már négy esztendő...” — Figyelték a tányérokat ren­dezgető lányok kezét. A fiú moz­dulatait, aki a zenegépet kap­csolta 'rá a hálózatra. Míg a gyárkaputól ide hátra végigsétáltak, volt mit „kiállni.” Minden olyan más lett „azóta” és mégis, mintha semmi se vál­tozott volna. A vörös, szürke, sárga műhelyek sora a dús füvű ágy ások mentén most is olyan így együtt nézve, mint lefekte­tett óriási reszelő". A tetők me­redek hegybe futnak, megannyi „fok” a reszelőn. A levegő áthatóan, egyenlete­sen rengett: dübörögtek, döng- tek a gépek odabent. Mint ré­gen. Be-belestek. Az ajtók mint „messzilátók” — élesen hozták a látványt. A munkások figyel­mes sürgölődését, a gépek forgó­részein játszó fényeket, ha oda­sütött a nap. „Ni, ott van az a szurtos, olajos szerszámos, amit — miikor már senki se látta — meg is simogattam azon az utol­só napon ... Hiába, mikor az ember belegondolt, hogy ezek a kedves maszatos eszközök nem szólnak már bele többé az éle­tébe, — elérzékenyedétt...” Mennyi minden lejátszódha­tott a furcsán fénylő szemek mögött. Jólesett a sok kedves szó. Mi­kor a tűzről pattant brigádveze­tőnő, Rapcsó Józsefné mondta ott az asztalfőn: — Tudjuk, ne­héz volt elszakadni innen, ahpl annyi évet töltöttek. Legyen ez a találkozás csak a kezdet. Jöj­jenek meghívás nélkül is. Ne hallgassák el, ha segítséget kér­nének. Mi is elmegyünk látoga­tóba. Ügy lesz az szép, ha kap­csolatunk olyan ... oda-vissza alapon él. Évődés. Ürítem poharam. „Szevasz, Pista bácsi. A puszit majd megkapod.” Itt dalra fa­kadnak, amott kérést továbbíta­nak. „Semmi akadálya” — üzen az igazgató, s nem győz bólogat­ni hozzá. Egy szalvéta jár kéz- ről-kézre. A címe: „Nyugdíjas találkozás”. Gyűlnek az auto­gramok. Az újságíró is „székről- székre száll”. Mit hall? Keller István: — Ügy men­tem innen nyugdíjba, mint „úri­ember”. Szép kis pénzt kaptunk a búcsúztatóhoz. Le a kalappal a mi üzemünk előtt. Almási László: — Azt hiszem, én voltam itt az első nyugdíjas, Tóth Istvánnal. Utoljára az igaz­gatói szobában ittunk a búcsú­pohárból. Ezer-ezer forinttal bé­lelték a borítékunkat.... Aztán ... Nem ment a „pihenés”. A strandon szekrények javítását vállaltam. Május elsején megál­lít Zöldi János, az itteni munka­ügyes: „Nem akar visszajönni?” — Viccel? — dobbant meg itt belül. Hát kellek még? Hagytam a strandot, kabinokat... A tmk- ban dolgozhatok. Persze, csak 8 400 forintig, hiszen csak nyug­díjas vagyok. Utána mehetek me­gint pihenőre. Zöldi Jánosné: — Inkább még dolgoznék tíz évig, de az átko­zott honkongi elintézett — het­venben. Az idegeim felőrlőd­tek ... Azok a fulladások... Ta­lán az utóbbi másfél hét, hogy jól érzem magam. Pláne, hogy meghívtak... A férjemmel élünk. Két fiunk családos már. Most, hogy lerobbantam, olyan jók hozzám. Pető Sándorné: — Meg ne tessék írni, mit kértem az üzem­től. Nem szeretném, ha... Andrási Józsefné: — Daraboló voltam, meg amit rám bíztak. Egyszer még a Petőfi Népében is „megjelentem”. Éppen egy ir­datlan nagy reszelőt darabol­tam. Elég jól telnek a napok'. Nők napjára is meghívtak ben­nünket. Négy-négyszáz forintot kaptunk. Mostanáig népi ülnök is voltam. Nem tudom, megvá­lasztanak-e még?... Nem tu­dom ... Kramarits Ödön: — Szeret­ném, ha egyszer sikerülne üdü­lési beutalót kapni... Negy­venöt évet dolgoztam összesen, de csak huszonhárom évet meg kilenc hónapot tudok írással igazolni... Szép érzéseket, gondolatokat érlelő délután volt. Megadta az új leckét is a szocialista brigá­doknak. Megtudni, mi van azok­kal, akik nem jöttek él. Tóth István Hobby, amely milliókat hoz • A méhészszövetkezet kecskeméti boltjába meg­érkezett az első szállítmány az idei pergetésből. Az akácfa­virágzás meg­indulásával megkezdődött a főszezon a mé­hészetekben. Megyénk déli részén már el- virágzott az akác, és méhé­szeink az or­szág északi ré­szébe vándo­roltak a kaptá- rakkal. Ott most van a vi­rágzás. A megyében két speciális méhészeti szö­vetkezet műkö­dik Kecskemé­ten és Baján, ezenkívül van 19 méhészeti szakcsoport. A szövetkezetek­ben és a szak­csoportokban mintegy két­ezer méhész tömörül. A szakcsoportok közül érdemes megemlíteni a iánoshalmit. a kiskunfélegy­házit. a lajos- mizseit, a kalo­csait és a tom­páit. Szabó Zoltánnal, az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat szaktitkárával arról beszélget­tünk. hogy a megye méztermelé­se milyen arányt képvisel az or­szágos eredményekhez viszo­nyítva. — Bács-Kiskun méhészetei ad­ják az ország össztermelésének csaknem 10 százalékát. Az Orszá­gos Méhészeti Szövetkezeti Vál­lalat az elmúlt évek során anya­gi vonatkozásban is igyekezett segítséget nyújtani a szövetkeze­tekbe tömörült méhészeknek. 1971 óta a termelés növelése és a méz minőségének javítása érdekében exportprémiumot ad. Az elmúlt két év során mintegy félmillió forintot fizetett ki a megye mé­hészeinek. Az ^elmúlt év őszén és az idei tavaszon is kedvezményes cukor­akcióval támogatta a méhészeket. Ez azt jelenti, hogy az eddigi nagykereskedelmi árnál — amely 8,60 forint kilogrammonként — 2 forinttal olcsóbban kaphatták a méhészek a cukrot. A vállalat to­vábbi akciót hirdet. Eszerint minden leszerződött 10 kilo­gramm méz után öt kilogramm cukrot adnak a fogyasztási szö­vetkezetek a méhészeknek. A vál­lalat ez esetben is nyújt költség­megtérítést, kilogrammonként 2 forintot. A szövetkezeti méhészek jelen­leg mintegy 55—60 ezer méhcsa­láddal rendelkeznek. Köztudott, hogy általában mellékfoglalko­zásként mondhatnám, hobbyként foglalkoznak méhészkedéssel. Ez a mellékfoglalkozás sokat hoz nemcsak a méhészeknek, hanem az országnak is. A két méhészeti szövetkezetnek például az elmúlt esztendőben a méz értékesítésé­ből 8 és fél millió forint árbevé­tele származott. A szakcsoportok által leadott áru forgalmi értéke pedig meghaladta a négy és fél milliót. A hazánkban termelt méz a vi­lágpiacon is keresett árucikk. Huszonhárom ország vásárol tő­lünk. Az idén 4 millió dollár ex­portbevételre számítanak az or­szágos szövetkezeti vállalatnál. K. S. Az üzletben a mézen kívül különböző méhészeti felszerelése­ket is lehet vásárolni. Kiválóak a mézzel ízesített sütemények. Kapható az országban fellelhető méhlegelők térképe is. Lédeczi Róbertné üzletvezető-helyettes szerint a havi forgalom mintegy 50 ezer forint. VÁLJANAK KÖZKINCCSÉ A JÖ TERMELÉSI TAPASZTALATOK Öt év alatt hatszoros termelési érték Szövetkezetünk területe rész­ben a Duna—Tisza közi homok­hátság, részben a jó minőségű bácskai homokos vályog, és vá­lyogtalajon helyezkedik el. A 4 241 kát. hold földterületünk; bői 1 894 kát. hold a szántó, 148 kát. hold a szőlő, 184 kát. hold a gyümölcsös. A többi erdő, rét és legelő. A terület 68,2 százaléka gyen­ge minőségű homok és futóho­mok. Ebből 555 kát. hold szántó művelési ághoz tartozik: arany­korona értéke 4,11. Az 1114 kát. hold akácerdő gyenge minőségű, 4—5. osztályú, értékes faanyagot nem tartalmaz. A 807 kát. hold legelőként nyilvántartott terület teljes egészében kipusztult szőlő. Mezőgazdasági hasznosítása a nagy szintkülönbségek miatt csak jelentős befektetéssel való­sítható meg. A tervezett meliorá­ciós munka holdankénti költsé­ge 25—30 000 forint. A szántóterület másik részé, 1 339 kát. hold, jó minőségű vá­lyogtalaj, aranykorona értéke 16,48. A szántóterület átlagos aranykorona értéke 12,9. Első helyen a baromfi A művelési ágak kedvezőtlen aránya, a gyenge homokterüle­tek túlsúlya, az összes terület 7,27 átlag aranykorona értéke föbbé-kevésbé számszerűen is bizonyítják, hogy eléggé mosto­ha természeti adottságok között gazdálkodunk. Magasak a szállítási költsége­ink. Hiszen a legközelebbi va­sútállomás 20 km-re, a takar­mánykeverő üzemek 18—24 km távolságra vannak. Termelőszövetkezetünkben egy tagra 3,4 kát. hold szántó jut. Hagyományos növénytermesz­téssel, s erre épített állatte­nyésztéssel a termelőszövetkeze­ti tagság egyre növekvő jövede­lemigényét nem tudtuk volna kielégíteni. A környezeti tényezők rövid bemutatása után, a teljesség igé­nye nékül, a termelőszövetkeze­tünkben alkalmazott legfonto­sabb vezetési, üzem- és munka- szervezési módszereket ismerte­tem, vame)yek elsősorban járul­tak hozzá eredményeink kiala­kulásához. 1967-ben a termelési hagyo­mányok, a baromfitenyésztésben szerzett kedvező tapasztalatok, a vezetés szakképzettsége, a dolgozók begyakorlottsága, a női munkaerő foglalkoztatásának le­hetősége, a természeti adottsá­gok, amelyek az abraktakarmá­nyok termelésének kedveztek, a rendelkezésünkre álló eszközök és a beruházás megtérülésének ideje, mind, mind a baromfi­ágazat fejlesztése mellett szól­tak. Az állattenyésztés irányának megfelelően alakítottuk a nö­vénytermelés szerkezetét, amely így megfelelt mind a természeti viszonyoknak, mind pedig a tel­jes gépesítés feltételeinek. A ko­rábbi 21 növényfélével szemben most mindössze kalászos gabo­nát, kukoricát és lucernát ter­mesztünk. A kukorica a vetéste­rületből 60 százalékkal részese­dik és vegyszeres gyomirtással nagyrészt monokultúrában ter­mesztjük. Természeti adottságok A növénytermesztésben évről évre nagyobb mértékben alkal­mazzuk a tudomány és technika vívmányait. A növénytermesz­tési főágazátra a csaknem teljés gépesítettség jellemző. A növénytermesztési ágazat szerkezete kedvező egész gazdál­kodásunk szempontjából. — A három főnövény gépesí­téséhez megteremtette a lehető­séget: — az abraktakarmány terme­lése több, mint háromszorosára nőtt és az évi 850—900 vagon tápelőállításhoz szükséges ab­rakmennyiség megtermelését tet­te lehetővé, kedvező költségszinl mellett: — lehetőséget adott az állat- tenyésztés gyors ütemű fejleszté­séhez az országos húsprogram megvalósításában való részvétel­ben; — jelentős kézi munkaerőt szabadított fel, így lehetségessé vált a munkaigényes állatte­nyésztés és a hozzá kapcsolódó segéd-, mellék- és kiegészítő üzemágak erőteljes fejlesztése; — ossz üzemi méretben hozzá­járult a munkatermelékenység növeléséhez, a hatékonyság fo­kozásához. A szarvasmarha-tenyésztés visszaszorítása, a sertésállomány szintentartása, a juhászat fej­lesztése és a baromfiállomány nagymértékű „felfuttatása” szo­rosan összefügg a termelőszö­vetkezet természeti adottságai­val. A legelők (névleges lege­lők) szarvasmarhatartásra nem alkalmasak, s a szálastakarmá­nyok szántóföldi termesztésével megközelítően sem lehetett vol­na annyi állati végterméket elő­állítani, mint a mostani terme­lésszerkezettel. A juhászat 4—5000 anyára tör­ténő fejlesztését viszont éppen a gyenge minőségű legelőterüle­tekre, a kukorica melléktermé­keire és bizonyos mértékben a baromfiágazatból származó mel­léktermékre (alomliszt) alapoz­tuk. A sertésnek, mint abrakío- gyasztónak a baromfi mellett azért van létjogosultsága a ter­melőszövetkezetünkben, mert á baromfi melléktermékek értékes fehérjetakarmányként szolgál­nak a sertések számára. Erőfeszítések a feldolgozásra A baromfiágazat fejlesztése, nagy méretei és a csaknem tel­jes vertikum kialakítása (szülő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom