Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-29 / 150. szám
■ 1973. június 29. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT-SPORT A soltvadkerti birkózás úttörője Janák Mária országos bajnok , A minap levelet kaptunk a Bajai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola testnevelő tanárától, Tárnok Lászlónétól, aki a következő kéréssel fordult hozzánk. Idézzük leveléből: „Miután szívből gratulálok a Kecskeméti Katona József Gimnázium nagyszerű eredményeihez, amelyeket a középfokú iskolák országos bajnokságán értek el, a következő kéréssel fordulok önökhöz: A bajai versenyzők közül Janák Mária — a Bajai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola hallgatója — 38,38 méteres gerelyhajító eredményével országos bajnok lett. Vitatható módon holtversenyben Varga Zsuzsát, a Budapesti Teleki Gimnázium növendékét is győztesnek nyilvánították. Soraimat a Magyar Atlétikai Szövetséggel és a Népsporttal folytatott beszélgetés előzte meg, amelynek keretében kértem a helyesbítést. Remélem, hogy kérésem önöknél is méltányos elintézést nyer.” Köszönettel fogadtuk Tárnok Lász- lőné sorait, s örömmel adunk hírt Janák Mária sikeréről, hiszen eredményével mindazokat is igazolta, akik megteremtették számára a felkészülés feltételeit. Meggyőződésünk, hogy a téves eredményhirdetés egy sajnálatos félreértés volt. B. I. ..A J$ll4l,án pályára, .lépett négy ' csapat közül egyedül az ízsálu röplabdázó leánycsapatnak sikerült megszereznie a győzelmet, a Dunaújvárosban folyó IX. nyári úttörőolimpiai játékodon. Eredmények: Izsák—Pécs 2:0. Javuló játékkal nyert az izsáki csapat. Egy jól sikerült edzői húzós döntött. A második szett közepén beállított Csontos „kiszer- válta” a pécsieket. A fiúk mérkőzésén: Pécs—-Kecskémét .2:0, Óriási küzdelemben marad alul a kecskeméti csapat, a lelkesebben játszó pécsiekkel szemben. Á leánycsapatok állása i. Székesfehérvár 3 3 — — 6:1 6 2. Ajka 3 2 — 1 5:2 4 3. Izsák 3 2 — 1 4:2 4 4. Debrecen 3 2 — 1 4:2 4 5. Pécs 3 — 3 0:6 — 6. Budapest 3 — 3 0:6 — A fiúcsapatok állása 1. Pécs 3 3 — *— 6:1 6 2. Keszthely 3 2 — 1 5:2 4 '3. Budapest 3 2 — 1 4:3 4 4. Kecskemét 3 1 — 2 3:4 2 5. Székesfehérvár 3 1 — 2 3:5 2 6. KEK 3 — 3 0:6 — Fiúkosárlabdában Nagykőrös—Baja 30:29 (15: 14). Ez a találkczó volt a nap legizgalmasabb mérkőzése. A mérkőzés az Utolsó pillanatokban dőlt el a nagykőrösi csapat javára. A táblázat állása 1. Pécs 3 3 — 162: 82 6 2. Miskolc 3 3 — 133: 72 6 3. Nagykőrös 3 2 1 107 :107 5 4. Baja 3 1 2 94 :103 4 5. Budapest 3 — 3 97 :138 3 6. Székesfehérvár 3 —■ 3 54:133 3 Soltvadkeríen tizennégy éve alakult meg a birkózószakosztály, A sportág úttörője, Frei László mégis a szomszéd városban,/ Kiskőrösön jegyezte el magát a sportággal. Később átadta a „stafétabotot” Pohankovies Jánosnak, ő meg Kecskemét felé vette az irányt, ahol a hírneves KTE- légsúlyú birkózója lett. Dicséretes küzdőszelleme és határtalan lelkesedése révén a szabadfogású Válogatott kerettagságig vitte. — 1963-ban fogtam az igazolásom és visszamentem Soltvad- kertre — mondja. — Társadalmi edző lettem. Tudtam mit vállalok ... Nagyon nehéz volt, ma sem könnyű, de a fiatalok sikerei kárpótolnak a befektetett munkáért. — Mi jelentette az első komoly előrelépést? . ópány kézilabdában:, Pécs—Jánoshalma. . 8:5 (4:3k > Az első félidőben szerzett előnyt meg tudták tartani a pécsiek, sőt növelték is. A iánoshalmiak két legjobb játékosa sérülés miatt kivált a csapatból. Az ügyeletes orvos megállapítása szerint Adám Györgyit a jobb bokája fölött szárkapocscsonttörést szenvedett, míg Bognár Marikának bokarándulása van. A táblázat állása l. Pécs 3 3 — — 24:14 6 2. Szigetszentm. 3 2 — 1 18:10 4 3. Jánoshalma 3 2 — I 22:16 4 4. Budapest 3 1 — 2 14:16 2 5. Alap 3 1 — 2 15:26 2 6. Debrecen 3 — 3 9:20 — , A tegnap délután folyamán hat Bács megyei csapat lépett pályára a labdajátékokban. Szesztrenka József Szűcs első lett Az elmúlt hét végén a Tisza Kupa hagyományos szabadfogású birkózóversenyen szerepeltek a Kecskeméti SC sportolói, Szolnokon. A kecskemétiek közül hárman léptek szőnyegre, de csak Szűcsnek sikerült' megszerezni egy dobogós helyezést. Szűcs Kornél az ifjúságiak nehézsúlyú versenyében, igen erős mezőnyben szerezte meg az első helyet. — Négy éven keresztül döngettük a szabadfogású NB II. kapuját, míg végre tavaly sikerült... Még a bajnokjelölt Zalka SE-t is „megfogtuk” . . . Felderül az arca. Szemének örömteli csillogása nagy-nagy boldogságot árul el. Egy megvalósult, régen áhított álmot. Nem is tagadja érzéseit. Talán csak fékezi... —- Nagyon nagy volt az öröm. Közöttünk is, a vezetők részéről is. Otthon alig akarták elhinni, de azt" hiszem le sem tagadhattuk volna. Az arcunkra volt írva... Az örömet jelentő feljutás után józanítóan hatottak a hétköznapok; „Bírjuk-e anyagilag” — kérT dezték egymástól a szakosztály illetékesei. Hiszen Soltvadkerten Tegnap délelőtt nyitotta meg Várszegi Imre mérnök alezredes az MHSZ Országos Központja rádiótechnikai oztály vezető-helyettese Kecskeméten, a Magyar Honvédelmi Szövetség székházában a Magyar Népköztársaság honvédelmi rádió-többtusa 1973. évi országos bajnokságát. A megnyitón megjelent dr. Lakatos István, a megyei pártbizottság munkatársa, Berényi Rudolf ezredes, megyei kiegészítő parancsnok, Szernők György alezredes, az MHSZ megyei titkárának helyettese. / A háromnapos versenysorozatot' először rendezik meg, amelyhez az MHSZ Országos Központja is jelentős segítséget adott. Tizenöt megyei és ,egy budapesti csapat I űzd a helyezésekért. CsütörtöA szombaton, vasárnap Kecskeméten sorra kerülő hagyományos Hírős Kupa ■ tekeversenyen 12 csapát rajtol. Már elküldte nevezését a Dunaújvárosi Építők, a Dunaújvárosi Vendéglátóipari Vállalat csapata, a Ceglédi Építők, a Bem SE, a Szolnoki MÁV, a Martfű Tisza Cipő, a Szegedi VSE, a Szegedi Postás és természetesen a vendéglátó Idényzáró a röplabdázóknál Az elmúlt . hét végén idényzárn megbeszélésre jöttek össze a KSC NB I-es férfi röplabda-szakosztályának tagjai. Endre Antal, a szakosztály elnöke értékelte a csapat tavaszi teljesítményét. Hangsúlyozta, hogy elfogadhatóan szerepelt az együttes, bár az őszi bentmaradás- hoz többet kell majd tenni — a pályán és azon kívül is. Dunszt Ferenc edző az együttes nyári programjáról adott* tájékoztatást. Legközelebb július 25-én, 17 órakor találkozik a szakosztály. Augusztus 1-ig napi egy edzéssel készülnek majd a röplabdázók. Augusztus 10-én, Kecskeméten edzőtáborban folytatódik a munka. Augusztus 16-án érkezik a Warsawianka lengyel NB l-cs csapat, amely a KSC korábbi látogatását viszonozza. A két csapat augusztus 17-én mérkőzik a kecskeméti soprtcsarnokban. Ezt követően, másnap mindkét együttes Szegedre utazik, ahol részt vesznek a Szabadtéri Kupa röplabdaversenycn. A. S. a labdarúgáson kívül egyetlen sportágnak sem sikerült szert tenni hasonló pártfogásra. •— A megyei TS-től ígéretet kaptunk, hogy jó munkánk jutalmául megduplázzák a birkózó szakosztálynak adandó évi támogatást. Akkor talán az idén bent is tudnánk maradni. Hej, de szép is lenne . . . Soltvadkerten több mint hatvan igazolt versenyző képviseli a szakosztály színeit. A fiatalok között többen is bebizonyították már, hogy méltók a bizalomra. Közülük Kanalas Lajos és Kovács János már jelöltje az ifjúsági aranyjelvényes szintnek., Fejlődésük azt példázza, hogy egy egészséges kezdeményezés részesei. B. I. HORGÁSZOKNAK A lajosmizsei Almavirág Horgászegyesület tavainak halasítá- sára megérkezett az első szállítmány, a ráckevei haltenyészetből. A 150 ezer pontyivadékból 90 ezret a Ligeti tóba, 30 ezret pedig a Béke-tóba helyeztek el. További 30 ezer ivadékot a használaton kívül levő régi strand medencéjébe tettek, mert a tanyamúzeum mögötti tó átadásától a Helvéciái Állami Gazdaság elzárkózott. Sajnos, ennek a tónak a további sorsa mérgezésnek van kitéve. A múzeumot körülvevő fák ugyanis, mérgezett anyaggal vannak permetezve. A csárda és a múzeum ilyen környezetben való üzemeltetése a külföldi vendégekre, és azok gyermekeire életveszélyes. Nem tudják ugyanis, hogy mit jelent a „mérgezett terület” magyar nyelvű felirat. ß. Gy. • A felnőttbajnokcsapat. Az utolsó bajnoki mérkőzés előtt kedves, családias jellegű kis ünnepséget rendezett a Kalocsai VTSK vezetősége. Minden okuk meg volt az ünneplésre, hiszen a felnőtt és az ifjúsági csapat is az első helyet és ezzel az aranyérmet szerezte meg az 1972—73. évi megyei I. osztályú bajnokságban. Geri Gábor szakosztályvezető méltatta az elért sikert és visz- szaemlékezett arra a négy esztendőre, amit a csapat a megyei bajnokságban küzdött végig. A küzdőjelleget hangoztatta, mert valóban az volt a csapat jellemzője. A csapat mindig az elsők között szerepelt, de sajnos egykét kisiklás mindig elütötte a továbbjutástól. Előttük került magasabb osztályba a Jánoshalma, a Mezőfi SE, a Fémmunkás. A tudatos munkának most érett meg a gyümölcse és ami az előző három évben nem sikerült az most teljesült; ősztől a csapat magasabb osztályban küzdhet. Az eredmények elismerése, méltatása mellett nem hallgatta el a szakosztályvezető a problémákat sem. Nevezetesen azt, hogy a magasabb osztályban nem lesz elegendő a jelenlegi lelkesedés, ami néha hiányzott, nem lesz elég az edzések jelenlegi intenzitása. Nagyobb egységre, jobb összhangra, nagyobb fegyelemre lesz szükség. Az ifjúsági csapat teljesítményéről elmondotta Geri Gábor, hogy kezdeti problémák után a csapat azt nyújtotta, amit vártunk tőle. Teljesen újjá kellett építeni a csapatot. GakatoS: István áldó- í zatos munkájának nagy része van az elért sikerben. Ezután a megyei sportszövetség, és a megyei labdarúgó-szövetség nevében Pálfi Sándor, a labdarúgó-szövetség elnöke köszöntötte a csapatokat. Különösen az egyesület nevelő szerepét hangsúlyozta. Azt, hogy a felnőttbajnokság megnyerése mellett nagy gondot fordított a nevelő munkára, amelynek eredménye az, hogy az ifjúsági csapat ugyancsak aranyérmet szerzett. Ezután a felnőttcsapat tagjainak — Búzainak, Korsósnak, - Romsitsnak, Pécsinek, Surman- nak, Illésnek, Farkas Pál csapat- kapitánynak, Szarvasnak, Kovácsnak Bendének, Matosnak, Vénnek, Farkas II-nek, Aladics- nak és Gábornak gratulált a szép teljesítményhez és átadta az érmeket. Meggyes, Tamás, és Diny- nyés az őszi szezonban ugyancsak erősségei voltak a csapatnak és nagy részük van a bajnoki cím megnyerésében. Az ifjúsági csapat edzője külön díszes plakettet kapott a nagyszerű nevelő munkáért. Ügy érezzük Lakatos István erre teljesen rászolgált, hiszen nehéz helyzetben vette át a fiatalok vezetését, rajtuk kívül volt ereje és ideje a serdülőkkel és az általános iskolásokkal is foglalkozni. Az ifjúsági csapatot a következő játékoskeret alkotta: Sárközi, Varga, Szabó, Mészáros, Halász L., Horváth, Jenei, Bak- sa, Zsáky, Szilágyi, Magda, Kapitány, Barabás, Halász I., Sztan- kó/és Nyitxái :ök is valamennyien^ megkapták a bajnoki címhez, járó aranyérmet: • Az ifjúsági bajnokcsapat. (Klima Győző felvételei) Országos versenyre készülnek A Kecskeméti SC három I. osztályú birkózója készül a július 8-án kezdődő országos szabadfogású versenyre. Balassa János, Juhász Imié és Szabó István — amint azt már korábban is bebizonyították — ezúttal is képesek egy-egy előkelő helyezés élérésére az országos mezőnyben. Győztek az izsáki röplabdázók '• A jánoshalmi lányok a mérkőzés szünetében. Honvédelmi rádió- többtusa Kecskeméten HÍRŐS KUPA kön az ifjúsági kategória rádiósai hálóban dolgoztak a fehértói és a nyárlőrinci erdőben. A felnőtt versenyzők adás- és vételgyakorlatot bonyolítottak le a Katona József Gimnáziumban, illetve az MHSZ megyei székházéban. Pénteken az ifjúsági kategória méri ősze tudását, az adásbán és vételben, míg a felnőttek rádióhálózatban dolgoznak. Szombaton, a verseny utolsó napján kerül sor a Czollner téri lőtéren a lövészetre, illetve kézigránátdobásra, majd a fehértói erdőben tájékozódási futáson vesznek részt a csapatok tagjai. A program szerint szombaton délután hirdetik ki az eredményeket, amelyet keddi lapszámunkban ismertetünk. Kecskeméti MÁV férficsapata. A kecskeméti csapatok közül rajt- hoz állnak a Pincegazdaság, a KSC és a KTE 'légjobb tekézői is. A Hírős Kupa tekeversenyre a Kecskeméti MÁV tekecsarnokában kerül sor. Szombaton 14 órától és vasárnap délelőtt 8 órától folynak majd a küzdelmek. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 17.43: Hírek. 17.50: Fehér képkivágások. Zenés román film. 18.15: öt pere meteorológia. 18.20: Műsorainkat ajánljuk! 18.45: Mindennek alapja a szervezés. 19.10: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Bibó Lajos: A láp. TV- iáték. , 21.00: Énekel az ország. Kapcso- lásos közvetítés a „Vándor Sándor" munkás- és ifjúmunkás énekkari fesztivál budapesti, miskolci és szombathelyi koncertjéről. 22.00: TV-hiradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) ADÁS 20.00: Juniális. i Zenés műsor. (SZÍNES!) 20.50: TV-hiradó — l. kiadás. (Ism.) 21.20: Hazám földje. Vietnam harca és lírája. KOSSUTH-RÁDIÓ 8.20! Edwin Fischer zofigorafel- vételeiböl. 9.28: Nóták. 9.40: Tizenkét szék. Folytatásos rádiójáték. Ili és Petrov regénye rádióra alkalmazva. 19.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Kik laknak a nagybőgőben? Kazys Saja meseregénye folytatásokban. XIII. Irigykedés. 10.31: A puritánok. Részletek Bellini operájából. 11.00: Évszázados küzdelem a tenger ellen. A holland Delta-lervrCI. 11.10: Zenekari muzsika. 11.49: Kritikusok fóruma. Csűrsz István: Bocsánatos bűnök. 12.20: Ki nyer ma — Debrecen - ben? Játék és muzsika tfz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A Belügyminisztérium. Duna Művészegyüttesének zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével, Ar- mós Ami énekel. 13.45: Olvasnivaló. Világirodalmi kiadványokról beszél Gé- her István. 14.1)0: Csicseri bolt. 14.25: Händel: Négy tánc. 14.32: Az Ifjúsági Rádió irodalmi önképzőköre. 15.10: ValeriJ Popov fagottozik, zongorán kisér: Ljubov Platóvá. 15.19: Az élő népdal. Mohács. 15.29: Ebe Stignani és Fjodor Saljapin énekel. 18.05: A Kritikusok fóruma különkiadása. 16.45: Poppy: Keleti szvit. 17.20: Bemutatjuk új Melódia lemezünket. 18.08: Az lUúsági Rádiószinpad bemutatója: Kriszti nővér. Hunyadi István hangjátéka. 18.43: Schumann-dalok. 19.40: Híres zenekarok albuma. A Drezdai Rádió tánczenekara játszik. 20.15: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara Játszik Kozák Gábor József vezetésével, Kürthy Éva és Melis György énekel. 20.53: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.13: Percy Faith zenekara játszik. • 21.30: Gazdaságtörténet — á gazdaság hétköznapjai. II. rész. Beszélgetés Dr. Berend T. Iván egyetemi tanárral. 21.40: Kirsten Flagstad énekel. 22.20: Meditáció — a ma és a Jövő kutatásáról és tervezéséről. II. rész. 22.30: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszik. 23.30: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 0.10: Operaáriák. petöfi-rAdió 8.05: Hét pofon. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Ruszalka. Részletek Dvor- zsák operájából. 12.45: Gyökerek. Simon István versei. 13.03: Zenekari muzsika. 13.45: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenedélutánja. 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. 14.45: A beat kedvelőinek. A Pink Floyd együttes műsorából. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A Lonescome Valley ének- együttes műsorából. 18.35: Az új üzlet — a nosztalgia. Gellért Endre írása. 18.50: ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik. 19.09: Hangverseny az Országot Vándor Sándor Munkás és Ifjúmunkás énekkari fesztiválon a Magyar Rádió rendezésében. 19.54: Jóestét, gyerekek! 20.25: Cj könyvsk. 20.28: A hangversenyközvetités folytatása. Kb.: 21.23: A Rádiószínház bemutatója. Párbeszédek egy kutyával. Gosztonyí János hangjAtéka. Kb.: 22.06: Operettrészletek. 23.15: Könnyűzene Moszkvából. 23.30: Beethoven: A-dúr gordonka—zongora szonáta. URH 18.05: Oj lemezeinkből. 19.18: A dzsessz kedvelőinek. Az Interbrass együttes Játszik. 19.50: Iskolarádió. Kollégiumi órák. Vegyes feladatok. 210.33: Brahms-művek világhírű előadóművészek tolmácsolásában. 22.13: A varázshegedű. Részletek Egk operájából. Egyéni sakkverseny A Bács-Kiskun megyei Sakk- szövetség, a Kalocsai Járási Sakkszövetséget bízta meg az idei megyei női egyéni bajnokság megrendezésével. A vetélkedőre — sorsolás és I. forduló — június 30-án a Szelidi-tónál levő Kastély Szálló társalgójában kerül sor. A mezőny erősítésére! és a baráti kapcsolatok bővítése érdekében meghívták az illetékesek Tcúna és Békés megye női versenyzőit is. A helyezések eldöntése, a versenyszabályok alapján, a helyszínen közlendő rendszer szerint történik majd. I Bajnokavatás Kalocsán