Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

4 • PETŐFI N£PE • 1973. június 24.

SZERVEZETT SEGÍTSÉG AZ ÉPÍTKEZŐKNEK

A választék: 19 korszerű terv

A közelmúltban a megye telekhelyzetéről, közelebbről a családi házas telekellátásról tájékoztattuk olvasóinkat. Ezzel összefüggésben ismertettük a megyei tanács végrehajtó bizottságának néhány, a telekellátást segítő intézkedését. Ezúttal ugyanahhoz a témához tartozó másik kérdéscsoportról, a magánerős lakásépítés szervezett támogatásáról szólunk.

A házhely birtokában természetesen először is az foglalkoztatja az építkezni szándékozókat, milyen legyen a lakás belső elrendezése. a ház külső megjelenése. Magától értetődő, hogy ebben az előzetes „tervezésben” általában a család minden tagja részt vesz, hiszen a cél, hogy az egész család kedve, ízlése szerinti legyen a ház.

Noá, ez a feladat nemcsak az építkezőket foglalkoztatja, hanem a tanácsot is. A megyei tanács végrehajtó bizottsága például munkatervet dolgozott ki tavaly arra, hogyan lehetne segíteni a magánlakás-építőket a szervezés, az előkészítés és a kivitelezés munkájában.

E munkaprogram már megvalósult célkitűzései közül való az a tervgyűjtemény, amely pár hónapja jelent meg és a megye valamennyi OTP-fiókjá- nál, az ÁFÉSZ-eknél és természetesen a tanácsoknál is beszerezhető. A gyűjtemény 19 különböző tervet tartalmaz, kivétel nélkül olyanokat, amelyek figyelembe veszik a megye településeinek sajátosságait, építészeti hagyományait. Valamennyi terv alapján korszerű, praktikus elrendezésű, küllemében is tetszetős és nem utolsósorban — minthogy a tervek kialakításánál például a bontásból származó építési anyagok felhasználhatóságát is figyelembe vették — gazdaságos lakóház építhető fel. Nem mellékes szempont, hogy a gyűjteményben szereplő tervek fel- használásakor az építési engedély megszerzése is egyszerűbb, gyorsabb, mint az egyedi tervek alkalmazása esetén, az előbbieket ugaynis nem kell felülbíráltatni a Magántervezési Szakértői Bizottsággal.

Szó, ami szó, a gyűjteményből

tetszésük szerint válogathatnak az építők, s feltétlenül megtalálják az igényeiknek, anyagi lehetőségeiknek a legjobban megfelelőt. S ha már a válogatásnál tartunk, hadd említsük meg azt is, hogy a kiválasztott terv a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalatnál (Kecskemét. Reiszmann S. utca 25.) szerezhető be személyesen, vagy postán, a füzet végén elhelyezett megrendelő lap felhasználásával. A megrendelt tervet a szükséges példányszámban szinte postafordultával megküldi a vállalat. Egy-egy tervcsomag — típusonként — 150—300 forintba kerül.

Útjára bocsátása óta vajon milyen érdeklődés nyilvánul meg a Bács-Kiskun megyei családiház- tervek című gyűjtemény iránt? — tudakoltuk Sági Károlytól, a tervező vállalat főmérnökétől.

— A tervgyűjtemény gondozója a mi vállalatunk, s az Építésügyi Tájékoztatási Központ ré- v®n — a vele kötött szerződés értelmében — azt az ország egész területén forgalmazzák. A legfrissebb értesüléseink szerint figyelemre méltó a tervek iránti érdeklődés. Sajnálatos azonban, hogy nem annyira a megyénkből, mint annak határain túlról. A tájékoztatási központ 950 példányt vitt el a gyűjteményből, s hogy máris utánpótlást kért, bizonyítja a kiadvány kelendőségét. Hasonló következtetést kínálnák a megrendelések is. Az eddig érkezett csaknem ötven tervcsomag-megrendelés nagy többsége a megyén kívülről érkezett. Így például Vésztőről, Sülysápról, Miskolcról, Zala megyéből, Szegedről és környékéről, és sorolhatnám tovább. Kerül persze megyebeli megrendelés is, de egyelőre lényegesen kevesebb, mint ahogyan azzal az akció indításakor számoltunk.

Lehetséges, hogy ebben közrejátszik a hiányos propaganda?

— Ami azt illeti, nem vagyok bizonyos benne, hogy a tervgyűjtemény kínálta segítség általánosan ismert már. Bár az is igaz, hogy a füzet megjelenése óta rövid idő telt el.

— A gyűjteményben szereplő tervek közül vajon melyek nyerték meg idáig a legjobban a megrendelők tetszését?

Az érdeklődés a 6-os számmal jelölt terv ir£nt a legnagyobb. Legalább is eddig ez a háromszobás lakóházi terv „viszi a pálmát”. Utána a 10-es, a 16-os következik, de van keletje szinte valamennyinek.

Az iménti értesülések után, s a tervgyűjtemény nyújtotta segítség mellett említést érdemel az a szolgáltatás is, amelyet a Bács megyei Beruházási Vállalat kínál a kiválasztott tervek kivitelezésének vállalásával. Megbízás alapján ugyanis elvégzi a tervek helyszínre alkalmazását (ádaptálását), az építési engedély beszerzését, az építkezés műszaki ellenőrzését, a használatba vételi engedély megkérését. E szolgáltatás részleteiről és feltételeiről ? .következő helységekben és időpontokban nyújtónak felvilágosítást a vállalat képviselői: Kecskeméten minden héten csütörtökön 8—12 óra között a Villám István utca 4. szám alatt; Kiskőrösön, Kiskunhalason és Kalocsán minden szerdán 10—12 óra között, a városi tanács hivatali helyiségében; Kiskunfélegyházán és Baján minden héten pénteken 10—12 óra között, ugyancsak a városi tanács hivatali helyiségében.

Végezetül megemlítjük, hogy ugyancsak hasznos segítséget, útbaigazítást nyújt az építkezőknek a megyei tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osztálya által kiadott füzet, amely a tervgyűjteményhez hasonlóan az OTP fiókjaiban, az ÁFÉSZ-eknél és a tanácsoknál szerezhető be, . és az építési, pénzügyi és szervezési feltételeket ismerteti.

P. I.

V'A '

'ti

ELHELYEZÉSI VÁZLAT-# Legtöbben a 6. sz. háromszobás családi ház terve iránt érdeklődnek.

Munkásmonológ Ä'"*"

„Ezen a részen, de főleg itt, a műkertvárosi Szinnyei Merse utcában majdnem minden házban munkások laknak. A 60-as évek elején egész Kecskeméten itt mérték a legolcsóbb telkeket. No, Go- lovics István, mondtam magamnak, ha továbbra is a kádgyár zománcozója akarsz maradni, akkor építs magadnak házat. Én másik munkahelyre már akkor sem kívánkoztam, nősülni viszont annál jobban szerettem volna, de hát nem az albérletre ... Készpénzem alig volt. Egy motorom volt, amit eladtam, kaptam a szüleimtől is húszezret, ezzel indultam, a fizetésemből minden hónapban vettem valamilyen építőanyagot. A rokonság eljött aztán segíteni, falat rakni. így lett ez a ház...

Tízéves koromban jártam először a városban, Kecskeméten. Meseszerűnek tűnt az egész, a sok nagy házzal, s a még több nyüzsgő emberrel. Azelőtt én csak a tanyát láttam, ott kint, Nyárlő- rincen. Apámnak volt egy kis földje, módosabb gazdákhoz is eljárt napszámba, de leginkább vasúti pályamunkásként kereste a kenyeret... Ezt az életet nem akartam én folytatni. A nyolc általános után bejöttem szerencsét próbálni, a Tefuhoz kerültem rakodómunkásnak. De ettől nem voltam elragadtatva. Az viszont .vonzott, hogy meghatározott munkáért meghatározott bért lehet kapni. Látta az ember, hogy. mennyiért mit kell csinálni, és kész. Otthon, a parasztoknál, legalábbis akkor, ez nem így volt.

Dolgozott valami rokonom a kádgyárban, vagyis hát a ZIM-ben. Kérdem tőle, volna-e ott hely. Válasz helyett azt mondta, hogy menjek be vele a zománcozóha. Nyár volt éppen, odabenn pedig maga a pokol, az emberek főttek a melegben szinte. De ahelyett, hogy elszaladtam volna, maradtam ... Valahogy megszoktam a hőséget is. Jó másfél év múlva tanfolyamot végeztem, megkaptam a szakmunkás-bizonyítványt. Több fizetést erre sem adtak, egy fillérrel sem. Mégis volt valami növekedés, mert jobb minőségű munkát végeztem, csökkent a selejt.

Keresetem akkor volt 2300—2500 között. Most- már átlagban megvan a 3500—3600. Olykor a négyezer is. Egy-egy kód öt percig van bent a kemencében. Amikor előjön, öt-hat percet vesz igénybe a zománcozás. Olykor aztán nincs beszéd a munkatársakkal ... Én egy kis oldalsó részben vagyok, ahol csak neg^edmagammal dolgozom. Ott talán a hőség is kisebb, mint a nagy műhelyben. Azt a 35 kádat lezománcozom egy műszak alatt. Néha többet is, de 38 fölé a legritkább esetben megy. Nem lehet erőltetni, ha elsieti az ember, az megbosszulja magát. Az a fontos, hogy az ember bírja a hőséget. Én bírom. Három liter víznél nem iszom meg többet egy műszakban. Van, aki a nyolcat is megissza. Az sem érdekli, ha kikészül a veséje.

Engem mindig az érdekelt, mennyi a keresetem, és nem az, hogy mi a rangom, mennyire viszem. Ezért hagytam abba fél év után a technikumot is, amit elkezdtem. Mert az esti tagozatra való jár- kálás sem tetszett, bent az emberek morogtak, mert helyettem kellett beállniuk, a váltóműszak is megkavarta az egészet, de mindez hagyj án lett volna. Tegyük fel, hogy elvégzem a technikumot, kineveznek csoportvezetőnek és rögtön kapok ezer forinttal kevesebbet havonta. Gürcöltem és még ki is röhögjenek? Nem beszélve arról, hogy itthon is lehetetlenné válna a helyzetem.

Akkor már meg volt az egyszem gyerekünk is, a Pisti. A feleségem is váltóműszakban dolgozott a Ruhaiparnál... Mint ahogy dolgozik jelenleg is a Habselyemnél. Hányszor és hányszor előfordult, hogy nem tudtuk elvinni a bölcsődébe, később pedig a napközibe. Mert miért is igazodnának a műszakkezdéshez? Kérem, ez annyi idegességet, mérget okozott, hogy megfogadtuk: nem kell több gyerek. Minek, hogyha mindenütt csak a boldogulás akadályát látják benne?

Nem véletlenül volt olcsó ez a telek. Tíz évet már benne laktunk a házban, amikor — 1971 vége felé — elvezették erre is a vizet. Zománcozás közben is sokszor eszembe jutott, hogy vízcsap nélkül fenét sem érnek azok a kádak! Volt egy fúrott kút az udvarban, abból vödröztünk.

A fáradtságot akkor érzem, amikor éjszakás vagyok. A nappali alvás nem pihentet, inkább csak ideges leszek tőle. A feleségemmel minden ötödik héten kerülök ugyanolyan műszakba, azonközben „levelező házasságot” folytatunk. Mert hol az egyikünk van itthon, hol a másikunk. Ez határozza meg a szabad időmet is. Kérem, én megtanultam főzni, értek is hozzá, de nagy baj volna, ha erre képtelen volnék. Meg hát be is vásárolok. Amikor a munkából hazajövök, pihenek egy órát, hanyatt fekve, kezemben az újság, előbb mindig az apróbb cikkeket olvasom el. A nagyobbakhoz neki kell készülődni.

• „Két éve még a nyomóskútat használtuk...”

Van még aztán a rádió, meg a tévé, a háborús filmeket utálom, egy-egy jó könyvet is szívesen kézbe veszek. No meg hát ez a kert. Mert ugye, ha már meg van, teremjen is valamit. Meg mit szólnának a szomszédok, ha elgazosodna? Pedig ők is épp úgy unják az övékét, akárcsak én a miénket. Nincs is semmi értelme... Mélyfekvésű a talaj, mire itt beérik valami, akkor már az üzletben is fillérekért meg lehet kapni. Elgondolhatja, mennyire nem áhítozom a hobbykert után.

Szocialista brigádélet? Odáig még csak rendben van, hogy gyűlések, meg társadalmi munka az üzemben. Odáig még csak együtt vagyunk, mert mit is csinálhatnánk mást odabent. De amint kilépünk a kapun, már mindenki másfelé megy. Közös színház-, meg mozilátogatás csak a mesében lehetséges, de nem a valóságban. Két év óta közös kirándulás sincs. Mindegyikőnket köt a család. Jó, hát akkor, mondhatnánk erre, menjünk együtt és családostól. Ez azonban még nehezebb... Tűi sokba kerül, mert a fogyasztásban senki nem akar alulmaradni, mivel azt gondolja, hogy akkor megszólnák. Ugyanakkor még jól sem éreznénk magunkat, mert azt éreznénk mindig, hogy mások szeme előtt vagyunk. Ha néha kirándulásra áhítozom, akkor már jobb, ha viszem a családomat és kész.

A motort annak idején felfalta a ház, azóta sincs, de nem gyűjtünk kocsira sem. Nem mondom, hogy rossz volna, de olyan áron nem kell, hogy bármit is megvonjunk magunktól, Ahová_ és amenriyiszer mi megyünk, oda eljutunk másképp is. Én a munkahelyemre is biciklivel járok, nemcsak nyáron, télen is, ha csak nem nagyon mostoha az idő.

A saját erejéből külföldre is csak akkor jut a munkásember, ha másról lemond. Ezért én is csak most jutottam el a Szovjetunióba, pór hónapja, miután elmúltam 36 éves. Jutalomból vittek ki, közköltségen. Azóta többször eszembe jut, hogy jó volna egyszer családostól is kimenni.

Amint látja, van néhány könyvünk is. Németh László, Jókai, meg másféle. Látom, észrevette, hogy szentkép is van a falon. Csak a Pisti nagymamája kedvéért van ott, aki néha eljön hozzánk... A gyerekkel különben nincs kifejezetten nagy tervünk, azt fontosnak tartjuk, hogy középiskolát végezzen, meg azt, hogy legyen egy jó szakmája. Nem leszünk kétségbeesve, ha csak munkás lesz.

Azt kérdi érzem-e a munkásosztályhoz való tartozást'' Ha a szüleim sorsát összehasonlítom az enyémmel, akkor igen. Nekem nincs olyan kiszpl- gáltatottságban részem, mint amiben nekik volt. Nekem nem a gazda diktál, hanem csak a darabbér.

Elégedetlen inkább csak azért vagyok, mert korábban sok dologba belenyugodtam. Többet is elérhettem volna... Főleg, ha arra gondolok, hogy a zománcozóból még senki nem ment nyugdíjba .... Egyelőre semmi bajom, de néha felrémlik előttem, hogy egyszer majd könnyebb munkakört kell választanom, s be kell érnem a kisebb fizetéssel... ”

(Lejegyezte: H. D.)

SZÁRAZON A BARKA, VIZEN A BORSOS LADIK . . .

Bárányfelhőket kerget a nap elé a szél, s felborzolja a hatalmas víztükröt is. Ha nem tudnám a naptárból, hogy június közepe van és a közelben nem látnék egy nagy, sárguló kalászú gabonamezőt, könnyen hihet- ném, hogy messze még a nyár...

Szabadi János halász társával éppen a tóra készül. Hatalmas ladik ring a part mellett, benne nyolc-tíz mázsa zöldborsó.

• Kátránnyal mázolja a kijavított haltartó bárkát Erdélyi Mihály, a „legöregebb” halász.

— Készülünk a próbahalászatra — mondja Szabadi János. — Igaz, van még hátra néhány hét, de azért foglalkoztat bennünket, hogy milyen lesz az eredmény, hogyan fejlődnek a halak, s természetesen az, hogy majd őszszel milyen lesz a „tavi aratás”. A napi munkánk mondhatjuk úgy is, hogy menetrendszerű. Reggel hatkor jövünk ki a tóra, s( megkezdjük az etetést. Sokan nem is hinnék, hogy milyen éhesek a halak. A tavon levő cölöpökhöz, az etetőhelyekre naponta átlag 25 mázsa zöldborsót, 7—8 mázsa triticalét és 2—3 mázsa kukoricadarát viszünk ki a ladikon. Emiatt — mutat a háta mögé —, ezekben a kisebb tavakban neveljük az ivadékot. Három héttel ezelőtt Karapan- csáról kétmillió pontyikrát hoztak, s ezek etetése különös gondot igényel. Napraforgó, szója- liszt, tápszer, naponta 30 tojás sárgája porrátörve — szerepel az étrendjükön. Tapasztalataink szerint szépen fejlődnek, nagyon kevés az elhullás.

Az etetés eltart kilenc-tíz óráig, de van úgy, hogy délig is. Ezután nekilátunk a gát javításának. A ladikokkal is mindig akad munka, előkészítjük, a

másnapi eleséget — szóval, mindig van tennivaló ilyenkor is, amikor nem halászunk.

— Szereti a halat?

— Sülve, főve, ahogy jön, szívesen fogyasztanám — ha lenne. De bizony, mostanában mi még kevesebb halat ehetünk, mint a városiak. Itt nincs halbolt, a tóból pedig még magunknak sem foghatunk, s természetesen nem is tesszük. Majd, ha kezdődik a halászat...

No, természetesen nem azért választottam ezt a mesterséget. Hosszú évekig Szánkon dolgoztam, s bizony már nehezemre esett a távoli munka. Amikor megtudtam ,két évvel ezelőtt, hogy itt, Harkakötönyben a bajai Üj Élet Halászati Termelő- szövetkezet telepén el tudok helyezkedni, gondolkodás nélkül hazajöttem. Nem is bántam még. A fiam különben már nyolc éve itt dolgozik. Heten vagyunk, jól megértjük egymást, de erre nagy szükség is van, mert itt egyedül senki sem boldogul.

Kertész László már kihozta és a ladik viigére helyezte a Pannónia motort, várja az indulást. Ő még csak fél éve ismerkedik a vízzel, a halászmestetóéggel.

— Én még nem is tudom igazán, mi az igazi halászélet — mondja — miközben elhelyezkedik a ladik tetején. Szeretem a halat, s alig várom az igazi próbatételt, az őszi nagy halászatot. Azt hiszem, társaim nem csalódnak bennem, nagyon kezdem szeretni ezt a szakmát.

Szabadi János közben egy vastag doronggal beljebb tolja a ladikot, beszáll, ránt egyet az indítózsinóron, s a fürge kis propeller a vizet kavarva mozgásba lendíti a nehéz alkotmányt.

A parton ormótlan fekete koporsóként haltartó bárka hever a füvön. Erdélyi Mihály hosszú nyeles keféjét a kátrányos vödörbe mártja, majd vastagon keni az első illatú szigetelőanyagot a bárka sűrűn lyuggatott oldalára.

— A kifogott halat általában nem tároljuk, de ha mégis szükséges — rövid időre ebben találnak „otthonra” — tájékoztat a bárka használatáról.

— Mióta dolgozik a tavon?

— öreg halásznak számítok már — mondja mosolyogva. — Kilencedik éve hagytam ott a kiskunhalasi Fémmunkást, azóta gondozom és „fogdosom” itt a halakat. Úgy vagyunk mi is, mint a szőlőmunkások, egész év# A vízre indulás előtt Kertész László és Szabadi János a ladik közepén levő vályúra lapátolják a borsót, innen csúszik majd a vízbe. (Opauszky László felvételei.)

ben dolgozunk, szinte látszat nélkül, s a végén a termés betakarítása idején derül ki, mit ért a munkánk. Igaz — teszi hozzá —, a szőlőszüret után kevés a tennivaló, de nálunk akkor kezdődik a rideg élet. Javítgatjuk a hálókat, a különböző felszerelést, és ez még csak

hagyján. De amikor naponta ki kell menni a tóra, vágni a jeget, levegőhöz juttatni a halakat...

Feltűnik a ladik az egyik nádbokor mögött, s íme, szinte siklik a víz hátán. Nem terheli már a tíz mázsa zöldborsó, abból már a halak lakmároznak a víz közepén. Opauszky László