Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-22 / 144. szám

1973. június 22. © PETŐFI NÉPE • 3 Ketten, közéleti emberek Weöres Sándor hatvanéves Szabadszállás nagyközség ötvennégy tanácstagja közül a na­pokban kettőt kerestünk fel. Olyan fiatal közéleti embereket, akikre sorsukat, gondjaikat {most első ízben bízták a választók. Azért is érdekes volt ez a sok nehézség ellenére létrejött két beszélgetés, mivel riportalanyaink egyike kettős jelölés útján jutott a községi „parlamentbe”, míg a (másik két felelős tiszt­séget is kapott megbízatásul: a vb-nek is tagjává választották. A TÖBBSÉG JELÖLTJE Szűcs Imre neve valóban úgy került a köztudatba, a jelölő gyűlésen jelentős szótöbbséggel úgy választották tanácstaggá, hogy ő maga ott sem volt. Más­nap a tsz párttitkárától értesült erről a megtisztelő tényről. — Az „ellenjelöltem” igen jó munkatársam, barátom, de csak pór éve él Szabadszálláson. En­gem meg Gsintován, ahol meg­választottak, pendelyes koromtól fogva mindenki ismer — meséli Szerényen mosolyogva, de látha­tó jóérzéssel. Majd arról beszél: nem kis feladatot vállal, szerte­ágazó sokrétű tennivalók vár­nak a 28-as körzet új tanács­tagjára. És mivel nem dicseked­het még közéleti múlttal, nem könnyű a közvetlen célok meg­határozása. Azért sok mindent világosan, tisztán lát már most is, ezt né­hány perces beszélgetésünk bebi­zonyította. — A tanyán élő negyvenöt csalód szinte háromnegyed rész­ben idős emberekből áll. A leg­közelebbi jövő sürgős feladata egyébként itt a tejbegyűjités megszervezése. Szakképzett tej­kezelőt kell alkalmazni, s a tej­ipari vállalattal egyetértésben a négy tsz közös vállalkozásá­ban új gyűjtőhelyet szándéko­zunk létesíteni. A téma napi­renden van, s a tanácsülésen a tanyai népnek ezt a gondját az elsők közt viszem a testület elé. — Ami a tanácstagi fogadó­napokat illeti, a legkevesebb fejtörést ezek okozzák. A szü­leim is csintovai lakosok, s így a találkozás a választóimmal jó­formán családlátogatás számba megy. Naponta kijárok a kis Simsonommal, így mindig si­kerül három-négy családdal is elbeszélgetni. — Hogyan ítéli meg a testü­let munkáját? — Már tartottunk egy rendkí­vüli tanácsülést. Ezen jólesően tapasztaltam, mennyire aktívak, lelkeisek a munkatársaim. A hozzászólások nem öncélúak, ha­nem mindjárt a megoldásra irá­nyuló javaslatot is tartalmazzák. Szűcs Imre, a Mathiász Tsz brigádvezetője. Már nyolc éve a község belterületén él. család­jával, mégis a tanyavilág gond­jait karnyújtásnyi közelségben érzi magához. Reggeltől estig talpon van, szinte csak az étke­zések idejére pihen meg. A ta­nácstagság — újabb többletmun­kát jelent majd számára. De, mint mondja, jószívvel végzi, mert azok érdekét szolgálja, akik közt született és felnőtt. SORSA A KÖZÖSSEGE Nagy József életútja már ré­gebbtől fogva, a közöshöz kötő­dött, nemcsak akkor, amikor gépészmérnökként dolgozni kez­dett a Lenin Tsz-ben. — öten voltunk testvérek. A szüleimnek erejüket meghaladó feladat lett volna a taníttatás. Csak úgy léphettem előre, hogy a tsz ösztöndíjasává fogadott. Ennek az elkötelezettségnek a jegyében szereztem meg 1970- ben az oklevelet. Ifjonti lelkesedéssel sorolja, hogy a fokozott gépesítés a szakemberektől egyre többet kö­vetel. Sokrétű a munka: a kar­bantartások, javítások ellenőr­zése nagy figyelmet és alapos szakértelmet igényel. — Ha merőben új is számom­ra a tanácstagi tevékenység, mégsem idegen a légköre. Jó iskolát jelentett a korábbi párt­munka, amelyből a tsz alap- szervezetében eddig is kivettem a részem. Amennyire jólesően fogadta a megbízatás hírét, annyira meglepte, hogy a vb-tagok so­rában is helyet kapott. De tu­datában van annak, hogy fel­adatai végzésében mindkét tes­tület idősebb, gyakorlottabb tag­jai a segítségére lesznek majd. — Elsősorban a tanácselnö­künk, Bedő Ferenc támogatásá­ban bízom, akinek a részéről már régebben is szíves jóindu­latot tapasztaltam. Érzi a rá váró feladatok sú­Marosi­homok A Folyam­szabályozó és Kavicskotró Vállalat sze­gedi kiren­deltsége évről évre növeli termelését. Az idén már 120 ezer köbméter nagyszemcsé­jű homokot emelnek ki a Marosból, il­letve a Tiszá­ból. A folyók- „termését” az építőiparnak szállítják. fMTI-fotó.) lyát, és most kezdi csak látni, „belülről”, milyen körültekintő, megfontolt munka a tanácstagé. — Milyen kérdéseknek kíván először hangot adni ebben a kettős tisztségében? — Mi, műszakiak kevés be­szédű emberek vagyunk. Én sem szeretnék a tanácskozások notó­rius hozzászólójává válni, s úgy tervezem: ha beszélek, annak magva is legyen. Van persze miről szólani: például az útépí­tés költséges beruházásáról, amelynek során azonban meg­feledkeztek az átereszek kikép­zéséről. Pedig a részletek sem elhanyagolhatók, ezekre is gon­dolni kell! És ezen túl is lesz még számos probléma; sok olyan, amely máris fogalmazó­dik bennem, s még több, amely- lyel csak ezután kerülök majd szembe. — Szabadszállási vagyok csak­nem mindenkit ismerek itt. A munkahelyemen is sok válasz­tóm dolgozik. A velük való rendszeres kapcsolat kialakításá­nak módján sokat töprengek. Ügy érzem azonban, napról nap­ra jobban sikerül ezt létrehozni, örülök ennek, hiszen a mun­kámban talán ez a legfontosabb: szót érteni, s a gondokat fel­tárva, megoldásukon fáradozva a „szűkebb haza” lakóinak mi­nél jobb életet, verőfényesebb hétköznapokat teremteni! Jóba Tibor Ügy szereti az életet, mint élvezetes munkaidőt — írta magáról az a költő, akiről alig hihető, hogy immár hatvan esztendős. Hat évtized tapasztalatai­val gazdagodva ma is frissítő buzgalommal, a még járatlannak, \]citapintatlannak, ki nem próbáltnak szenvedélyes búvárlásával újítja naponta önmagát. S mivel irodalmunk századok fölé magasodó csú­csai közé tartozik; formálja, alakítja nemzedékét és bizonyára az utánunk következőket is. Megveti a „gyönyör-zabálókat", az élet nagy adományával ostobán sáfárkodókat, a szerzés, a „mit kaphatok” szerencsétlen megszállottjait. Jobb, ha az ember lényéből az sugárzik — írja —, hogy „Mit tudok adni? Az ilyennek gondtalan, nyugodt, józan munkája folyton gyümölcsözik, jut belőle másnak is, magának is bőven; ... Amíg az embe­rek egymás nélkül és egymás ellen kívánnak örülni, számtalan lemondásra és öncsonkításra kényszerül­nek; de mihelyt egymásban sokszorozzák örömei­ket, nincs több okuk aszkéztsre, mint a boldog szeretőknek.” Ez az ember lenne nihilista, formalista, mint né­hányon vélték? Az a költő, akinek az a boldogsága, hogy öregedve is „forró kenyérrel” táplálhatja társait, akinek a szive „ezer tájban egyszerre él”, aki talán csak azokra haragszik, akiknek a szíve hasukban dobog, akik a felszín bársonyát ápolgat- ják mindhalálig, aki újra és újra a létezés örömét hirdeti. A világirodalomban szinte páratlan beleérző ké­pessége. Rövid nadrágos kisdiák, amikor a mindig fáradt öregek sorsát sűríti oly döbbenetes erővel verssé, hogy a világhírű zeneszerző azonnal enge- delmét kéri megzenésítéséhez. (A mű ősbemutatója itt, Kecskeméten hangzott el. Most csak jelezzük: ez a város — amelyet még nem nyeli el a bádog­civilizáció, ahol rokonok, barátok élnek, ahol Ko­dály Zoltán született — kedvelt szigetei közé tarto­zik.) Volt időkbe, jövendő évezredekbe álmodja magát. Sírba hullt, avagy képzeletében fogant fér­fiak és nők szavait, legbensőbb gondolatait, érzé­seit idézi páratlan leleménnyel, sajátjaként. Tehe­ti, a szó, a kifejezés utolérhetetlen művésze. Min­den árnyalatot visszaad az élei ezerszínű palettá­járól. S hogy muzsikálnak sorai. (A születésnap örö­mei közepette sem hallgathatunk arról, hogy so­kan kifogásolják egyik-másik, különállását jelző verset, mókás szóhancúrozását, fricskáit.) Meg az egyben-másban vitatkozók is tudják, hogy Weöres Sándor a legnagyobbak közül való, mert — Belinszkij szavaival — „a költészetnek az élet kifejezésénák. kell lennie. De ahhoz, hogy az élet kifejezése legyen, a költészetnek mindenekelőtt köl­tészetnek kell lennie”. Köszöntjük és további jó egészségei kívánunk az újabb csudákat rejtő tartományok feltárásához s a saját jó hajlatnain emelkedő közösségi embertí­pus gazdagításához. H. N. Néprajzgyűjtők találkozója Kalocsa lesz a színhelye az önkéntes néprajzgyűjtők VII. or­szágos találkozójának, amelyre a Duna menti folklórfesztivál ke­retében, augusztus 18-a és 20-a között kerül sor. A résztvevőknek egyetemi tanárok, múzeumi szak­emberek, valamint a Magyar Tu­dományos Akadémia munkatár­sai tartanak előadást egyebek között a néphagyománygyűjtés és a monográfikus néphitkutatás eredményeiről, módszereiről, va­lamint a mozgalom jövőbeni fel­adatairól. Az idei legkiválóbb ön­kéntes néprajzgyűjtőknek átadják a Sebestyén Gyula Emlékérmet. BAJA VÁRJA A TURISTÁKAT Megnyílt a megyei idegenforgalmi hivatal kirendeltsége A nemrég nemzetközi jellegű­vé alakított hercegszántói határ- átkelőhely lehetővé tette, hogy Baja jobban bekapcsolódjon az idegenforgalomba. Az idén már sokkal több magyar és külföldi turista utazik át, vagy tölt hosz- szabb-rövidebb időt a pompás környezetű Duna-parti városban. A rokokó stílusú főtér, mellette a Sugovica, a Petőfi-sziget, a neoreneszánsz városháza, a Türr István Múzeum, a művésztelep, a Déry-park, a Dunán megbúvó kis szigetek kellemes pihenést, szórakozást és sok látnivalót nyújtanak a vendégeknek. Baja adottságait eddig nem tudta ka­matoztatni. A városi tanács vezetői ezen a helyzeten mindenképpen vál­toztatni szeretnének. Ezért is kérték fel a megyei idegenfor­galmi hivatalt, hogy nyisson ki- rendeltséget Baján és segítsen a város turistacentrummá alakítá­sában. Tegnap Reile Gézáné, a Bács-Kiskun megyei Idegenfor­galmi Hivatal vezetője átadta a Béke téren az elkészült kiren­deltséget. Többféle szolgáltatás­ra vállalkoznak. Megszervezik a fizetővendég-szolgálatot, árusí­tanak térképeket, idegenfor­galmi kiadványokat, képes­lapokat és ajándéktárgyakat, vállalnak idegen nyelvű fordí­tást, valamint programokat állí­tanak össze és szerveznek az ide látogató turistacsoportoknak. Ez utóbbiról szólva Reile Gézáné elmondotta, hogy lehetőséget te­remtenek dűnai hajókirándulás­ra, a szigetek megtekintésére, a Bajai és Hosszúhegyi Álllami Gazdasággal szakmai programo­kat bonyolítanak le, az Észak- Báeska folklórja iránt érdeklő­dőket Szeremlére, Nagybaracs- kára és Érsekcsanádra viszik. A városi tanács nagyszerű akusztikájú udvarán a nyáron két alkalommal a bajai Liszt Ferenc kórus és 'a városi szim­fonikus zenekar hangversenyt rendez, melyet szintén szerepel­tetnek programajánlatukban. Az országos és megyei ide­genforgalmi hivatal, valamint a megyei és a Bajai Városi Ta­nács pénzügyi támogatásával a Petőfi-szigeten kialakítanak egy 300 személyes kempinget. Sát­rakat, faházakat és büfét he­lyeznek el, és lesz a kemping­nek önálló strandja a Sugovi- cán. Mindez a jövő nyáron áll majd a vendégek rendelkezésére. Elsősorban a belföldi turiz­mus érdekében munkálkodik az idegenforgalmi hivatal kiren­deltsége, de a külföldi kapcso­latok szélesítésével — elsősorban a szomszédos: Jugoszláviával — a nemzetközi turizmusba is be­kapcsolják Baját. Cs. I. VÁLASZOL AZ ILLETÉKES Jóváteszik a hibát Hivatkozva az 1973. június 1-én megjelent „Verselyes” fagylalt c. ész­revételre, a következőket közlöm: A Delikát eszpresszó 5 éve műkö- clik. Ez idő alatt az üzlet vezetői és kollektívája jó üzleti rendet és mun­kamódszert alakított ki, mellyel a vendégek túlnyomó többsége ez idáig meg volt elégedve. Az üzlet műkö­dése óta szinte nem akadt olyan. pa- tjász, amit az üzletvezető és munka­társai ne tudtak volna az üzletben megnyugtatóan orvosolni. Az üzlet szakmai és gazdálkodási tevékenysé­gé is kifogástalan. Az ott dolgozók részt vesznek a vállalati szocialista munkaversenyben. Négyszer elnyer­téit a lilvátd presszó és ugyancsak négyszer a szocialista brigád megtisz­telő elmet. Éppen ezért sajnálatos e durva hi­ba, amit az üzlet dolgozói Tóth Itnra elvtárs által közöltek szerint elkövet­tek. Ezért a panaszos szíves elnézé­sét kérem. Az üzlet dolgozóit felhívtuk a gye­rekekkel szembeni fokozott figye­lemre, gondosabb munkára. Ígéretet kaptunk tőlük, hogy ezt a csorbát ki fogják köszörülni a még figyelme­sebb munkájukkal, udvariasságuk­kal. A persely használatáról annyit, hogy azt a pénzkezelés meggyorsí­tására és az egészségügyi előírások betartására használjuk üzleteinkben. A gyakorlat az, ha valakinek nincs 2 forintosa, az üzletvezető, vagy a felszolgáló felváltja, tellát kisegíti a vendéget. Érthetetlen tehát, hogy vét­hettek ilyen hibát dolgozóink. Ismé­telten elnézést kérünk a panaszostól ezúton is. MOHNAK JÁNOS igazgató SZÉLMALMOK C’eifigy eltek-e rá, hogy mü- A emlékeink között egyre megbecsültebbek a szélmalmok. A még lábon álló vén, vitorlás tornyok, műemlékvédelmünk kedves „slágerei”. S mióta! Aki nem restell egy kicsit böngészgetni az MTI Bács- Kiskun megyei kirendeltségének cikkgyűjteményében', kitartó la­pozgatás után egyszercsak eljut 1962 tavaszáig. Annak az esz­tendőnél?. május 29-éjén mesélte el a hazának Rapi Miklós kollé­gánk, hogy például Kiskunfél­egyháza nagy kiterjedésű tanya­világában a múlt század végén még mintegy 45 szélmalom mű­ködött. Az okot a visszaemléke­zésre az szolgáltatta, hogy akkor tavaszon mentették meg az utó- e kor számára a Pajkos-féle szél­malmot. Mégpedig úgy, hogy szétszedték és tetőtől talpig be­rámolták a félegyházi Kiskun Múzeum udvarára. Ott állítot­ták fel újból. Közel a nagy hírű börtönmúzeumhoz. Mementóként is: jól figyelmezzen, ha valaki netán meg akarná léptetni a malmot. Nyomtatott betűkbe van vésve a munkálatok tömör története. A sok száz darabra szétbontott, szúette faanyagot megfelelő tar­tósítás után rakták össze. Az ácsmunkákat az egykori szélma­lomjavító dinasztia utolsó tagja, a 60 éves Mogyoró Sándor vé­gezte, az építést pedig a malom egykori tulajdonosa, Pajkos Ist­ván irányította... A 100 eszten­dős szélmalom azóta a múzeum­nak a maga nemében ritka lát­ványossága. 1965 márciusában arról olvas­hattunk a lapokban — ugyancsak az MTI jóvoltából —, hogy a kiskunhalasi Thorma János Mú­zeum szakemberei az utolsó ha­lasi szélmalom ósdi őrlőszerke­zetét mentették meg a pusztulás­tól. Egy-két esztendeje meg — ki ne emlékezne rá — a tragikus váratlansággal összeroskadt do­rozsmai szélmalom sorsán kese­redett el az ország. Elannyira, hogy egvemberkén.t kelt fel a nép, és nem nyugodott, míg köz­költségen ismét talpra • nem ál­lították. S az öröm nótája zeng­te be az erdőket, rónákat: „Fúj­hat a szél, forog már a dorozs­mai szélmalom ...” Az i.tt-ott még előforduló szél­malmok megóvása részben érzel­mi indítékú. Az idősebb gene­rációbeliek számára valahogy a „tájjellegbe” tartoznak ezek az öreg építmények. Ahol már tégla­poruk se maradt, az ifjú nem­zedék csak lexikonból értesülhet róla — ha ugyan érdekli —, hogy a szélmalom a malmok olyan fajtája, melynél a szél erejét használják fel a kő hajtá­sára. Az őrlőjárat a hajtószer- kezettel együtt többnyire torony­szerű, fa- vagy kőépületben van elhelyezve. Süveg alakú tetőb.., nyúlik ki a szélkerék, 4—6 suga­ras vitorlás lapáttal. Bizony, már az 1927-ben ki­adott Révai Nagy Lexikona is így szól róluk: „... Alföldün­kön még sokat látni belőlük, téglából való tornyos épület­tel, s elforgatható tetővel, de nem versenyezhetvén a gőzmal­mokkal, számuk évről évre fogy.” Gőzmalmokkal?... Napjaink­ban már villanymalmokkal ha- sop htunk. llát a minap mit látok a Pe­11 tőfi Népében is. Egy ag­gastyán szélmalom fotográfiáját. Szegénynek már vitorláját is el­fújta a szél, csak a szélkerék tuskója — tengelye — meredt ki a süvegtetőből. Egyébként ép­pen olyan a malommatuzsálem, mint az a szedett fa a kép elő­terében, melynek egy ágcsonkja szinte búcsút int az elhagya­tott cimborának. No, de az aláírástól mozdult meg bennem az a bizonyos „izomszivattyú”. Arról szól, hogy a hosszú ideje nem használható, a múlt század első felében épült karcagi szélmalom helyreállí­tására tervet készítettek az Or­szágos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőségnél ... Karcagi! Hiszen ennek a vitorlája alatt is sok­szor ábrándoztam gyerekkorom­ban. Előbb hason feküdt az em­ber gyereke a sovány kis gye­pen. Fűszálat tépett a fogával (ma már de komplikált lenne ez is!), s a friss zöld íz észlelése közben fülelt a felette sustorgó, titokzatosan recsegő vitorlák súg- dosására. Majd hanyatt fordult. Élvezni a borzongást, ahogy a szappanhab színű felhők közül sorban alászál.lnak a vitorlasu­garak. Ssu-ssu-ssu! — suhantak alá, szinte karnyújtásnyira, és máris röppentek fel az égnek. Jaj, mindjárt felkapnak engem is! Hányszor elzavart Méri Imre bátyám, az öreg szélmolnár a cigányvárosi szélmalom vitorlája alól: „Nem míc onnét, fíkom teremtette!” — Hogyne, egy sze- leburdi felugrás kellett volna, s főbekólint a vitorla farácsos csücske. De jókedvében be is hí­vott minket a malomba. Temp­lomi áhítattal bámészkodtunk a márványsimára csiszolódott, fa- gerenda-idomokból ácsolt szerke­zetre. Hallgattuk az átható, dör- mögő-zizegő zúgást, behunytuk szemünket, hogy jobban érezzük az arcunkra permetező finom tisztfelhőt. IVfikor megint ajtón kívülre kerültünk a zúgásból, Imre bácsi régi csínyekről em­lékezett ... Hogy egyszer vala­mikor Papp, Vad, Kiss, Nagy és Tóth uramék — valamennyi Sán­dor — elhatározták: együtt ülik meg névnapjukat. Lett is nagy ricsaj. Szivárványos volt már a hangulat, mikor valaki kitalálta. — Mit gondoltok, akad-e em­ber, aki — mikor forog a szél­malom vitorlája, belekapaszko­dik, körülfordul vele, s földet ér úgy, hogy sen\mi baja se lesz? — Képtelenség megcsinálni — meredezett a hajszála még a virtus gondolatára is Molnár Já­nosnak, aki a Sándorok vendé­geként mulatott. — A nyakam teszem rá, hogy nincs olyan em­ber! — Fogadjunk, hogy van. Itt ül melletted — vágott a szavába a vakmerő Papp Sándor. — Megteszem. Nem is a nyakadat kívánom érte, hanem csak a fél bajuszod. Egy hónapig csak fél bajusszal jársz. Kezet rá! Gilt? — Nem bánom. Állom a fo­gadást — ment bele Molnár. Azon melegében kiment a tár­saság a város alá. A déli teme­tőnél levő malom vitorlája ép­pen forgott a jó szagú itavaszi szélben. Míg a komák azon mé­láztak, hogy milyen sebesen se­reg, milyen magasra, meg hát istenkísértés az ilyen fogadás, Papp Sándor már bele is „akóc- kodolt” egy vitorlába. A paj­tások még nem is ocsúdtak a szörnyülködésből, ő már békén földet is ért.. Na. volt is akkora vivát-vivát!. hogy a temető ha­lottad is felébresztette. Nagy diadallal vissza a város­ba. Gyerünk a borbély berelvája alá Molnár János! Dőltek a ne­vetéstől a műtét alatt, míg a ligaró a léi bajuszt lenyiszálta. Elvitte a kikent-kifent, ragyogó fekete szőrvitorlát a szélvitor­la. — De azért, kutyaleremtette, betartotta a szavát Molnár — vette ki tisztelete jeléül a pi­pacsutorát szája sarkából a me­sélő szél molnár —, egy hónapig úgy járt-kelt a városban. Csak a íélbajusz helyét zsebkendővel ta­karta ... ¥ Tgye, malomipar-történeti jelentőségén kívül mennyi mindent őriz egy szélmalom! Éppen ezért csak dicsérni lehet a kecskeméti Magyar—Szovjet Ba­rátság Tsz hagyománytiszteleten alapuló ötletét, hogy az E—5-ös út mentén malomcsárdát épít. Műemlékként megvásárolta bele égy kiszuperált malom őrlőbe- réndézéseit. Okosan döntöttek, amikor a többszintes belsőség alsó szférájába tervezték a boro­két. Ha ez kerül emeletre, meg­lehet, beleszólna a munkavédelmi felügyelőség — balesetveszély miatt. Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom