Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-20 / 142. szám

!!»;:{. június 20. • PETŐFI NÉPE • SPORT-SPORT SPORT-SPORT Nagy közönségsikert aratott a go-kart • A. második helyezett kecskeméti csapat (balról jobbra): Bogovics >| László, iLocsKai József, Karácsony. Sándor, Behány (László, Hege« díís Ferenc. A Kecskeméti Spartacus va­sárnap országos meghívásos go­kart versenyt rendezett a me­gyeszékhelyen. A vetélkedőre ki­lenc sportegyesület harmincegy versenyzője nevezett, közöttük a BKV Előre, a MÁVAUT Volán, a Jászberényi Volán stb. A Kecskeméti Spartacus a,o ifjúsági kategória kivételével, a rajtengedélyes, a junior és a senior kategóriában képviselte a város színeit. A Kossuth és az Erzsébet kör­út lezárt szakaszánál mintegy négyezer néző szorongott a ver­senypálya körül. Dr. Mező Mi­hálynak, Kecskemét város el­nökhelyettesének megnyitó sza­vai után először a bemelegítő, nemhivatalos versenyt tartották meg. amelyre azért volt szükség, hogy elkészítsék a pályabeosz­tást. Az| ifjúsági kategórában nem indult kecskeméti. Az 50 köb­centiméteres motorok vetélkedői je két jászberényi fiú között zajlott le. A 129-es rajtszámú Mizsei István, mindhárom fu­tamban jobb volt vetélytársánál és 70 ponttal nyerte a versenyt, míg klubtársa, Szánta László 64 pontjával a 2. helyen végzett. Valamennyi kategóriában — 125 köbcentiméteres motorok verse­nyeztek —. bár háromszor in­dultak a versenyzők, csak a két legjobb futam alapján értékel­ték ;a helyezéseket. így a rajt- engedélyesek között a jó pá­lyabeosztást szerzett kecskeméti Karácsony Sándor (66-os rajt­számmal) az első helyet érde­melte ki. 70 ponttal. A 2. He­gedűs (László (42-es rajtszám­mal) 67 ponttal. A 3. Nagy Já- ngs (Mindkettő: MA VAUT Vo­lán. 48-as rajtszárrjmal), 64 pont­tal. A kecskeméti Tormási Attila (69-es rajtszámmal) 58 ponttal a 4., míg Locskai József (67-es rajtszámmal) 26 ponttal a 8. lelt. Tormási egy kis szerencsé­vel és több rutinnal talán előbb is végezhetett volna. A juniorok versenyében .Jancsik László (MÁVAUT Volán, 21-es rajt­számmal), 70 ponttal szerezte meg ' az első helyet, Gerendás Gábor (BKV Eiőre, 3ü-as rajt­számmal), 67 ponttal a második, míg Nagy József (Főv. Köztiszt. Hiv., 38-as rajtszámmal), 62 pontjával a 3. helyet szerezte meg. A kecskeméti Hegedűs Fe­renc, (40-es rajtszámmal), 58 ponttal a 4., míg klubtársa, a 33- as rajtszámú Behány László az 5. helyen fejezte be a versenyt, 54 ponttal. Hegedűs volt a kate­gória legbalszerencsésebb ver­senyzője: motorhiba miatt több­ször is fel kellett, adnia a ver­senyt. A senior kategóriában ..öldöklő” küzdelem folyt a 20- as rajtszámú Novák István (BKV Előre), a 3-as rajtszámú Sebes­tyén Mihály (ÉPGÉP) és a 12-es rajtszámú Pekári Béla (Pestvidé­ki Gépgyár) között. Végül a leg­jobb motorral rendelkező No­vák szerezte meg az elsőséget, 70 ponttal. A második helyen végzett Sebestyén, a sebesség­váltó nélküli „fűrészmotor.fával”, amely főleg a hosszú egyene­sekben hagyta maga mögött ve- télytársait, a kanyarokban azon­ban sokat vesztett. Végül egy ponttal előzte meg Pekárit, aki 64 pontjával lett harmadik. A kecskeméti Bogovics László (5- ös rajtszámmal) 54 pontjával az 5. helyen fejezte be a versenyt, Kecskemét város nagydíjáért minden kategóriából a legjobbak versengtek. Végül a BKV Előre bizonyult a legjobbnak a csapat- versenyben, míg a második he­lyet a Kecskeméti Spartacus sze­rezte meg. A győzteseknek és helyezet­teknek járó díjakat dr. Mező Mihály, a Kecskeméti Városi Ta­nács elnökhelyettese adta át a go-kartosoknak. B. I. Vígh János Pozsonyban Meghívó érkezett az ökölvívó szövetségtől. Vígh János, a Kecskeméti SC 67 kg-os ver­senyzőjét beválogatták a június 20—24-e között Pozsonyban, a Szlovák Nagydíjon induló ma­gyar ökölvívócsapatba. A kecs­keméti ökölvívó tegnap már el is utazott a verseny színhelyére. Elmarad a Papp Péter- emléktorna A terv szerint június 22—24 -én a Ganz-MÁVAG rendezésében Kecskeméten került volna sor a ..Papp Péter" nemzetközi kosár­labda-emlékversenyre. A rende­zők most- arról értesítettek ben­nünket. hogy a torna a jugoszláv Slovaski Brod csapatának lemon­dása miatt elmarad. Eddig 12 bajnok Június 23-án este tartják Du­naújvárosban a IX. nyári úttörő­olimpia megnyitó ünnepségét. Bács-Kiskun megye fiataljai az eddigi olimpiákon igen eredmé­nyesen szerepeltek és 12 arany. 15 ezüst és 20 bronzérmet sze­reztek. Megyénk úttörőolimpiai baj­nokai: 1965. Kecskeméti Dózsa leány kosárlabda. 1966. Bácsal­más labdarúgás. 1967. Retkes A. leány 60 m síkfutás. 1968. Glied, modellezés A 1. kategória. 1969. Tubák 1. leány kislabdahajitás és Remetei. modellezés. 1971. Kertész Z. fiú 3 tusa egyéni, 4x100 m leány váltó Baja. 1972. Paprika Jenő tornában talai. ug­rás. gyűrű és egyéni összetettben 4 aranyérmet nyert. Labdarúgó NB III. KÖZÍPCSOPORT l. Dunaújv. Ép. 29 20 2 7 56-23 42 2. ÉGSZÖV 29 17 5 7 39-27 39 3. Ikarus 29 l'fi fi 7 49-Ifi 38 4. Baja ■>á 14 9 fi 45-28 37 5. Jánoshalma 29 15 5 9 44-33 35 6. MOM 29 1.4 4 11 4fi-41 32 7. Bem SE 29 13 6 10 37-35 32 3. Postás SE 29 13 5 lil. 43-28 31 9. Mező fi SE 29 M 71 M 46-36 29 10. Ganz.-Villany 29 8 9 12 3 fi-43 25 11. Apr. 4. Vasas 29 7 10 12 31-40 24 12. Kiskőrös 29 9 6 14 30-45 24 13. Magnezit 29 7 9 13 40-60 23 14-. Csőszerelő 29 7 7 15 25-39 21 1*5. Ercsi 29 4 9 Ifi 27-56 17 Ifi. Vecsés 29 5 5 1.9 24-68 15 DÉLKELETI CSOPORT L Keméti TE 29 IH 7 4 67-38 43 2. Orosháza 29 17 5 7 43-24 39 3. Szarvas 29 14 3 7 50-31 30 4. HODGÉP SK 28 15 fi 7 36-28 36 5. B. Agyagipar 29 10 13 fi 45-32 33 6. Sarkad 2S 13 5 10 44-39 31­7. Gyom a 29 H 13 8 36-34 29 8. Kkf háza 29 10 8 11 46-45 28 9. Szentes 21) l-l fi 1-2 31-33 28 10. Szegedi AK 28 8 10 14 32-38 26 11. B. MA V 29 9 7 13 32-39 25 Tisz.aföldvár 29 7 lt 11 29-36 25 13. H. Metripond 29 7 10 12 23-46 24 14. Csongrád 29 7 7 1-5 30-37 21 15. K. Fémműnk. 29 5 9 1-5 35-53 19 Ifi. Makó 29 5 n 15 25-51 19 KOSÁRLABDA Fölényes győzelem a »mini«-tornán Nyári Totó Kupa A Kecskeméti SC labdarúgó- csapata a szakosztály régi ha­gyományaihoz híven, az idén is részt vesz a Nyári Totó Kupa­küzdelemben. A KSC igen érde­kes csoportba került. Az NB I. B-s „A” csoportban ugyanis a félig mór NB I-es csapatnak (?) számító -Dorog, az Oroszlány és az Egri Dózsa lesz. a kecskemé­tiek ellenfele. A mérkőzéssoro­zat július 1-én indul az alábbi sorsolás szerint: Július 1. KSC —Dorog. Eger—Oroszlány. Jú­lius 8. Dorog—Eger, Oroszlány— KSC. Július 15. KSC—Eger, Oroszlány—Dorog. Július 22. Do­rog—KSC. Oroszlány—Eger. Jú­lius 29. KSC—Oroszlány, Eger— Dorog.' Augusztus 5. Eger—KSC, Dorog—O roszl ány. MA: .Szerelőn délután Kiskörösön rende­zik meg a járásuk közötti ifjúsági es serdülő lebdarúyokupa döntőjét. Az. Ifjúságiaknál Kecskemét és Baja. a serdülőknél Kalocsa és Kiskunfélegy­háza csapatai mérkőznek az első helyért. 15 órakor: Kalocsa — Kis­kunfélegyháza serdülők. ni.;m-knr / Kecskemét város — Baja ifjúságiak. Előkészületi mérkőzés: Mezöli SE— Kalocsai VTSK. Kecskemét. Városi pálya, n óra. Szigetváron, a gimnázium re­mek tornacsarnokában rendezték meg az elmúlt hét végén a ha­gyományos 4 város serdülő leány kosárlabda-tornájának harmadik fordulóját. A korcsoport változá­sa (a III. és IV. fordulóban már csak az 1958-as születésűek, vagy ennél fiatalabbak szerepelhetnek) az erőviszonyoknál is eltolódást hozott, helyesebben úgy mondhat­nánk, hogy kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A kecskemétiek fö­lénye eltűnt, s Szigetvár, Pécs és Kecskemét közel azonos szintű csapattal lépett pályára'. Köztük elsősorban a hazai környezet és a szerencse döntött a Szigetvár javára. Az első mérkőzésen Szi­getvár és Kecskemét között há­romszori hosszabbításban dőlt el a mérkőzés, és ez a 2 órás harc a kecskeméti sport iskolásokat vi­selte meg annyira, hogy később a pécsiektől is vereséget szen­vedtek. Eredmények: Szigetvár—Kecskeméti Sl 49:46 (12:7, 25:25, 29:29, 31:31) KSI: László (1), Mohai (14) — Nyerges (2) — Kerpesits (2), Sá­gi (10). Csere: Vágó (2). Józsa (2), Körössy. Juharos. Fabók. Edző: Adaniik Ferenc. Pécsi Sl—Kecskeméti Sí 34:24 (20:14) KSI: László (2), Mohai (7) — Nyerges (4) — Sági (6), Kerpé- sits 15). Csere? Juharos, Józsa. Vágó. Kecskeméti Sí—Szekszártl 32:6 (17:4) KSI: László. Vágó — Nyerges (6) — Sági (10). Kerpesits (4). Csere: Juharos (6). Józsa (4). Fa­bók (2). Körössy. A III. f orduló végeredménye: 1. Szigetvár, 2. Pécsi Sí, 3. Kecs­keméti Sí. 4. Szekszárd. A 4 város serdülő leány kosár­labdatornájának összesített állása a III. forduló után: H Kecskeméti Sí 9 7 2 353:285 Ifi 2. Pécsi Sí 954 427:359 14 3. Szigetvár 9 4 5 366:309 13 4. Szekszárd 9 2 7 277:360 U A negyedik, befejező fordulóra december hónapban Szekszárdon kerül maid sor. A „mini" torna győztese a Kecskeméti Sí A 1 város serdülő leány kosár­labdatornájával párhuzamosan Szigetváron első ízben megrendez­ték a „mini" leány kosárlabda­tornát is. bár itt csak 3 város képviseltette magát, mert a pé­csiek távol maradtuk. A Kecske­méti Sportiskola csapata jó já­tékkal és nagy fölénnyel lett első. Eredmények: Kecskeméti Sí—Szigetvár 46:25 (26:17) KSI: Nyilas (8), Herceg (6) — Farkas (2) — Unyi (14). Kende- resi (8). Csere: Nemes (4). Vízin. Miklós, Király, Sütő. Edző: Szabó Zoltán. Kitűnt: Herceg, Nyilas. Unyi. Kenderesi. Kecskeméti Sí—Szekszárdi Vasas 63:10 (30:6) KSI: Nyilas (8). Herceg (5) — Farkas (11) — Unyi (20). Kynde- resi (4). Csere: Nemes (12). Vízin (2). Király (2). Sütő. Miklós. A innia végeredménye: 1. Kecskeméti Sí 2 2 — 14)9: 35 4 2. Szigetvár 2 1 1 144: 55 3 3. Szekszárd 2 - 2 19:1(12 2 A döntés az utolsó fordulóra maradt ÉSZAKI CSOPORT Kunszentmiklós—Kkf élegyházi Vörös Csillag 8:1 (3:0) Kunszentmiklós. 500 néző. ve­zette: Benke. A jó formában levő bajnok­csapat tetszetős játékkal győzött a gyenge napot kifogó vendég­csapat felett. Góllövök: Bérezés 3. Balogh 2. Forró. Gyengesi. Patay. illetve Szarka. Jók: Ba­logh (a mezőny legjobbja). Pál- íi. Bóhna. illetve Horváth. Terjé. Ifjúsági eredmény: 7:1 Kun- szentmiklós javára. Lakitelek—Durtavecse 1:0 (0:0) Dunavecse. 150 néző. vezette: Ferró. Kiegyensúlyozott játék folyt, c'unavecsei támadásokkal, de a csatáraik a legjobb gólhelyze­teket is kihagyták. A 15. percben Bartha (Lakitelek) a kiállítás sorsára jutott. Góllövő: Parádi I. Jók:. Fekete. Parádi I.. illetve Krepsz (a mezőny legjobbja), Kiss. Ifjúsági eredmény: 4:0 Duna- yec.se javára. Helvécia—Solt 5:2 (1:1) Helvécia. 150 néző. vezette: Kiss. Az első félidőben jól védeke­ző solti csapat meg tudta aka­dályozni Helvécia nagyobb ará­nyú győzelmét. Góllövök: Tor- nvi 2. Kovács 2. Kiss, illetve Molnár. Vitek. Jók: Németh. Pintér. Zsákai. illetve Kara. Du­dás. Ifjúsági eredmény: 3:0 Helvé­cia javára. Kecel—Apostag 1:2 (2:1) Kecel. 250 néző, vezette: Ká­vai. A hazai csapat végig nagy lendülettel támadott. A 10. perc­ben Polgár révén vezetést értek el. 1:0. A 15. percben védelmi hibából Komáromi egyenlített. 1:1. A 40. percben Turcsik újra vezetést ért el. 2:1. Az 55. perc­ben Farkasnak sikerült egyenlí­teni. 2:2. A 75. percben Turcsik vezetést szerzett 3:2. majd a 76. percben Villányi bebiztosította a győzelmet. 4:2. A 80. percben Búzás sárga lapot kapott. Jók: Hasziló, Mezei. Városi, illetve Somogyi. Király. Farkas. Ifjúsági eredmény: 5:1 Kecel javára. Kerekegyháza—Kiskunfélegyházi Keménység 2:1 (2:0) Kiskunfélegyháza. 100 néző.' vezette: Zsemberi. Góllövők: Gogolák 2. illetve Kratofill (11-esből). Ifjúsági eredmény: 3:2 a Kis­kunfélegyházi Reménység ja­vára. Heíényegyháza—KTE II. 3:2 (1:0) Az ifjúsági csapatok mérkőzé­se csütörtökön lesz. DÉLI CSOPORT Császártöltés—Kinizsi SE 2:1 (2:0) Császártöltés, 300 néző. vezet­te: Gyökér. A császártöltési csapat kitűnő játékkal lepte meg a szurkoló­kat. Már a 20. percben kétgólos vezetést értek el Mentus révén. Szünet után feljött a Kinizsi SE. kiegyensúlyozottá vált a já­ték. A Kinizsi SE-nek Madarek révén sikerült szépíteni. 2:1. Jók: Györgye (a mezőny leg­jobbja), Ledniczki. Mentus, il­letve Horváth. Ifjúsági eredmény: 3:3 a Ki­nizsi SE javára. Sükösd—Bátya 8:0 (4:0) Sükcisd. 300 néző. vezette: Ulakity. A hazaiak végig nagy fölény­ben játszottak, ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet. Góllövök: Páncsics 3. Kollár 2. Lógó 2. Maruzsa. Jók: Kollár. Lógó. illetve Tupcsia. Marokity. Ifjúsági eredmény: 11:0 Sü­kösd javára. Katymar—Csávoly 5:2 (5:1) Katymar. 200 néző. vezette: Schwartz. A hazai csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés •sorsát. A !). percben Dunai lőtt gólt. 1:0. A 12. percben Keresz­tes. 2:0. A 22. percben Ispáno­vi cs 3:0-ra alakította az ered­ményt. A 30. percben Kasi szé­pített. 3:1. A 36. percben Ispá- novics 4:1-re alakította a mér­kőzés állását. ‘ A 44. percben 11-esböl Mák ért el újabb gólt. 5:1. Szünet után mezőnyjáték folyt. Az 58. pereljen Szekulitv 11-esből szépített. 5:2. Jók: Mák,- Tumbász, Ispánovics. illetve Szekulitv. Ifjúsági eredmény: 4:0 Csa­voly javára. Bácsbokod—Kiskunhalasi MÁ\ 4:4 (1:1) Bácsbokod. 200 néző, vezette: Kiss. "Változatos játék, némi halasi fölénnyel. Szünet után Bács­bokod erős ostrom alatt tartotta a vendégcsapat kapuját. Igazsá­gos eredmény alakult. Góllö­vők: Mészáros, Máder. Papp. Kollár, illetve Szabó 3 és Csiz­madia. Jók. Papn. Kiss. Kol­lár. illetve Szabó. Csizmadia. Ifjúsági eredmény: 11:0 Bács­bokod javára. Kisszállás—Mélykút 2:2 (1:0) Mélykút. 100 néző. vezette: Gyökér G.v. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen egyenlő erők küzdelme lolvt. Góllövők: Csincsák. Sebők, illet­ve Bényi. Rostás. Sárgalapos figyelmeztetésben részesült Nagyváradi és Bényi (Mélykút), valamint Novák (kisszúllási) játékos. Jók: Csincsák. Sebők, illetve Horváth. Binszki. Ifjúsági eredmény: 3:0 Mély­kút javára. Szakmar—Kunbaja 3:1 (3:0) Kunbaja. 15« néző. vezette: Martine/.. Ifjúsági eredmény: 2:2. Kelebia—Kkhalasi MEDOSZ II. 2:2 (1:1) Ifjúsági eredmény: 5:0 a Kis­kunhalasi MEDOSZ javára. Ersckcsanácl—Gara 4:0 (2:0) Gara. 150 néző. vezette: Mól­nál’ K. Lelkes és jó játékával meg­érdemelten győzött az Érsek- csanád. Góllövők: Geiger 2. Tü ke és Gyuricza. Jók: Gyuricza, Geiger. Tüske, illetve Oszírogo- nácz. Takács. Ifjúsági eredmény: 4:1 Gara .javára. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság állása ÉSZAKI CSOPORT OEI.I CSOPORT ■a hí ti t ií:í-h :m 1. Ks/.miklós 2. l.akitelek •'!. Helvécia 4. Kerekegyh. 5. Kecel li. Keméti MÁV 7. Helényegyh. 8. Kkfh. Henri. 9. Kkfh. V. Cs. 10. Szánk 11. Solt 1*2. Dunavecse 175. Apostag 14. Csengőd 15. Klapka SF. KTE II. 23 15 2* fi 50-31 :« 23 12 fi 5 46-30 30 23 1<3 3 7 58-45 29 2.4 13 2 9 44-31 28 23 10 2 11 .87-46 22 23 9 3 11 46-43 21 23 7 6 10 38-37 20 23 8 4 11 31-35 20 24 7 4 13 31-46 18 24 7 4 13 30-54 18 23 fi 1 ifi 31-59 13 23 6 1 16 31-61* 13 törölve visszalépett 12 8 2 2 2II-KÍ III 1. Császáriul!. 2. Ersekcsanád :í. Sükösd 4. Clara 5. Kinizsi SE ti. Szakmar 7. Bácsbokod . ít. Katymar ». Kkh. MÁV 10. Kisszállás 11. Csávoly 12. Mélykút IS. Kelebia 14. Kunbaja 1.5. Bátya Kkhal. M. II. 27 20 •j 5 72-31 42 27 18 4 5 84-29 40 27 18 3 fi 64-22 38 27 18 1 8 53-26 37 27 16 4 7 73-41 36 27 14 fi 7 58-39 34 27 11 fi 10 52-42 211 27 12 3 12 64-48 27 27 11 5 U 60-53 26 27 8 7 12 35-153 23 27 . 8 2 17 54-76 18 :',a fi 5 17 35-63 17 27 5 3 19 25-79 13 27 4 4 1» 24- 61 12 27 4 2 21 20-85 10 20 12 8 10 58-51 30 VILÁGMOZAIK A nemzetközi sakkverseny 6. fordulója után két magyar. Sza­bó László és Sax Gyula áll az élen Hilversumban. Az előbbi játszmája a bolgár Ivkovval lüggőben maradt, míg az utób­bi döntetlenül mérkőzött a svéd Anderssonnal. * A leningrádi sakkvilágbajno­ki zónaközi versenyen az,.ameri­kai Byrne döntetlenül mérkőzött a szovjet Ku/.minnnl. s ezzel a 12. forduló után 8.5 ponttal to­vábbra is vezet. \ * Helsinkiben megkezdődött a Finnország—Kenya—Olaszország atlétikai hármasviadal, amelyen még nyugatnémet sportolók is részt vesznek. Az olimpiai sta­dionban a gerely vető Siitonen és a hármasugró Kuukasjaervi, valamint a tízezres Junta ered­ménye emelkedett ki az első versenynapon, amely után Finn­ország 35:27-re vezet Kenyával, 37:25-re Olaszországgal szemben, míg Kenya és Olaszország kö­zött az állás 31:31. * A Bayern München, a nyugat­német bajnokcsapat elnöke, Wil­helm . Neudecker bejelentette, hogy „támadhatatlan" tervet dolgozott ki Günter Netzer „megmentésére", s javaslatát már el is küldte az NSZK lab­darugó szövetségéhez. Az el­nök szerint Netzerre az. NSZK- ban nagy szükség van. nem sza­bad Spanyolországba engedni. Jól értesültek úgy vélik, hogy Neudecker térve egyértelmű: Netzert a Bayern Münchenben szeretné látni. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom