Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-19 / 141. szám
1973. június 19. • PETŐFI NÉPE • 7 I SPORTSPORT Csak a Fémmunkás nyert Kecskeméti Fémmunkás—SZAK 3:2 (2:1) Városi palva, 150 néző, vezette: Szívós. K. Fémmunkás: Bende III. — Palincsár, Magó, Bakó — Dorogi, Nagy — Mezei (Jakubecz), Bakos, Márkli, Bende II., Tritont (Földi). Edző: Mikus Mihály. A 15. percben Bende II. kiugratta Mezeit aki a kifutó kapus fölött a léc fölé 'emelt. A 18. percben Palincsár—Mezei—Tritont volt a labda útja, s az utóbbi is a kapu fölé lőtte a labdát. A 25. percben Trifont beadását Bakos a hálóba fejelte. Kecskeméti TE—Tiszaíöldvár Tiszafoldvár, 400 néző, vezette: Balda. KTE: Varga — Tormási I. Gyorsa (Könyves), Szabó — Dobó, Kovács — Mányoki, Porhanda, Franczkó, Bánhidi, Tormási II. (Némedi). Edző: Varga Béla. Az első formás támadás a 7. percben gördült, amikor Por- handa kiugratta Mányokit, de a csatár 18 méterről a kapusba lőtte a labdát. A 10. percben Maka.v három lövése jelentett veszélyt: a KTE kapujára. A 20. percben Dobó távoli, erős lövését a hazai kapus csak másodszorra tudta megfogni. Ezekben a percekben a kecskeméti csapat nagy mezőny fölényben volt, de a kapu előtt sorra elhibázták a helyzeteket a csatárok. 1:0. A 29. percben Dorogi labdáját Márkli közelről a hálóba nyomta. 2:0. A 42. percben Oláh kiugrott Bakos és Magó között, és nem hibázott. 2:1. A szünet után is a Fémmunkás játszott fölényben. Az 55. percben Márkli egyéni játék után növelte az eredményt. 3:1. A 85. percben a könnyelműsködő védők között Biltsik megszerezte a labdát és nagy gólt lőtt. 3:2. A Fémmunkás végig jobban játszott és biztosan győzött. Jók: Bakos, Bende II., Bakó, Dorogi, illetve Oláh, Biltsik. :2 (0:0) A második félidőben Bánhidi veszélyeztetett, s lövése a védőkről pattant szögletre. Az 58. percben egy bal oldali beadás után a kapuval szemben álló Kovács fejéről pattant a hálóba a labda. 0:1 (öngól). A 70. percben Porhanda lövése Borza fején változtatott irányt és az elmozduló kapus mellett vágódott a hálóba. 1:1 (öngól). A 76. percben Dobó kiugratta Néme- tíit, aki 13 méterről szép gólt lőtt. 2:1. Az utolsó percekben fegyelmezetlenül játszottak a kecskemétiek és egy kapu előtti kavarodás alkalmával Porhanda lábáról pattant a bal sarokba a labda. 2:2 (öngól). Jók: Varga, Tormási I., Porhanda, Mányoki. Ifjúsági eredmény: 8:1 a KTE javára. ÉGSZÖV MEDOSZ—Bajai Vasas MTE 0:0 Kiskunlacháza,, 700 néző, vezette: Eörv. B. VMTE: Majzlinger — Fodor, Andruskó, Márity, Visz- meg — Rónai, Míókovics — Pálmai II., Bartuí.ov, Radics iHerczegj. Pálmai I. Edző: Csongor János. Az első félidőben eseménytelen. unalmas játék folyt. A 24. percben Pálmai IJ. nagy lövései ujjheggyel tolta szögletre a hazai kapus. A 43. percben fodor futott lel a jobb oldali.u. Kivésszerü beadása a felső lécről a. alapvonalon túlra pattant. Szünet után durva játékba kezdeti az. ÉGSZÖV ME- I ä{<$;/j»vj£-odott a . -játékvezető is és egymás után hozta a fordított ítéleteket. A 65. percben Pálmai I. jó labdáját Pálmai II. kapura lőtte, a labda a kapufa belső lapjáról a másik kapufára pattant, majd a védők felszabadítottak. A ba- jaiak hiába reklamáltak gólt. A 69. percben Herczeg éles szögből lőtt mellé, majd a 82. percben Pálmai II beadását Pálmai I. közelről melléfejelte. A 87. percben szabadrúgáshoz jutott az ÉGSZÖV, a labda túljutott a .sprfalon és Majzlinger csak óriási bravúrral ütötte ki. Jók: Majzlinger, Andruskó, Pálmai I., Pálmai II. Borsodi József rWllTKIFÖND^—KiskuriFéJegyházi Vasas 2:1(2:1) Hódmezővásárhely, 400 néző, vezette: Szarvas. Kkfházi Vasas: Gulyás — Ivá- nyi. Sahin, Szegő, Görög — Varga. Veréb (Dongó) — Kókai, Gerber. Karsai. Rigó. Edző: Lantos János. A Vasas lendült támadásba. A 4. percben 'Gerber labdájával Kókai ugróit kiésal6-oson belől buktatták, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. A 25. percben óbb oldali beadás után Hegedűs II. 6 méterről felelt a .'..sas hálójúba. 1 0. A 29. percben ismét jobbról ívelődött be a labda, s most Benkő fejese jutott a kapuba. 2:0. A 31. percben Kókait akadályozták és a 18 méteres szabadrúgást Sahin a hálóba lőtte. 2:1. A 43. percben Kókai óriási helyzetben három lépésről fölé vágta a labdát. A 49. percben Gerber éles szögből a kapufát találta el. A Vasas végigtámadta az egész második félidőt, de a helyzeteket nem tudták értékesíteni. Jók: Görög, Varga, Rigó, Sahin. Ifjúsági eredmény: 3:2 a Vasas jávára. Kiskőrösi Petőfi Spartacus 6:1 (1 :Ü) Bp„ G.i geíy u. 200, néző. Ve- /'/itt?: Hamvas. Kiskoros. Ba. — Papi;.nos, Szlovák II., Tamás — Izsák. (Benyiki Balogh — Bartek, Szlovák 1., Po- lareczki. Korozmán, Peczn.yik. Edző: Szlanka János. Góliát kezdett a hazai csapat A 3. percben egv előrevágott labdába Pecznyik rosszul nyúlt bele. Ba sem tudta kiütni és Koncz a gólvonalról fejelt a kapuba. 1 :ü. A 15. percben Bartek lövését ütötte ki a kapus. A 25. perc ben Bartek beadását Korozmán az oldalhálóba rúgta. A 41. percben •Ba és Paplanos közös erővel mentett a gólvonalon. A 49. percben Bartek beadását Korozmán a hálóba vágta. 1:1. Ezután sokáig mezőnyfölényben volt a Kiskőrös, de gólt nem tudtak szerezni. A 63. percben viszont könnyelműsködött a védelem és Zimányi megszerezte a vezetést. 2:1. Ezután már fegyelmezetlenül és lélektelenül iátszott a kiskőrösi csapat. A 75. percben Fáth távolról lőtt a felső sarokba. 3:1. A 76. percben egy labda kipattant a kiskőrösi kapusról és Szász közelről a hálóba kotorta. 4:1. A 85. percben Zimonyi volt eredményes. 5:1. A 88. percben Ba kiejtette a labdát és Koncz a hálóba vágta. 6:1. Ikarus—Mezőii SE 2:0 (0:0) Mátyásföld. 200 néző. vezette: Harth. Mezüfi SE: Magó — Kiss R„ Zsíros, Junovics — Fábián, Megy- gyesi — Zubornyák, Angeli (Molnár), Kurucsai (Lévai), Filyó, Bó- dis. Edző: Krfvy Ottó.-Nagy lendülettel kezdett a Mezői! SE és a 12. percben Kurucsai három lépésről a kapu fölé lőtt. A 18. percben Zubornyák beadását Bódis a kapufa tövéből fejelte mellé. Szünet után a védelem két hibája eldöntötte a két pont sorsát. MOM—Jánoshalma 3:2 (2:1) Jánoshalma, 90J néző, vezette: dr. Potocsnyi. Jánoshalma: Csernúk — Fuddt (Németh) Muraczi. Ságodi, Szűcsi — Mizser, Átlóm — Csermák. Fenyvesi 111.,, Fenyvesi IV.. Pásztor (Kovács). Edző: Mrazek Tibor. A Jánoshalma kezdett jobban és a 8. percben Sxécsi Adómhoz adta a labdát, aki a leálló védelem mellett a hálóba lőtt. 0:1. A 18. percben szöglet után röviden szabadított fel a jánoshalmi védelem és a felugró Báró fejesgóllal egyenlített. A 37. percben A 61. percben Péteri elvette a cselezgető Zsírostól a labdát és a kiinduló Magó mellett a hálóba gurította. 1:0. A 68. percben Kiss R próbált cselezgetni, ő is elvesztette a labdát és a beadást Péteri a hálóba vágta. 2:0. Elkeseredetten támadott a Mezőfi SE, a 74. percben Meggyes!, a 81. percben Zsíros találta el a kapufát, A 86. percben Bódis beadását Molnár is a Telső kapufára fejelte. Jók: Filyó, Fábián, Zubor- nvák. Janovics. Fekete Ferenc Nagy I. a lel pályáról indulva az egész jánoshalmi védelmet átjátszotta és megszerezte a vezetési. 2:1. Szünet után az 57. percben Németh lövése kerülte el kaput, a 61. percben, kavarodás után a gólvonalról vágták ki ;• labdát a MOM védői. A 69. percben Csermák kicselezte a kapust, és úgy egyenlített. 2:2. A Jánoshalma támadott, mégis egy ellentámadás után Báró beadását Nagy I. kapásból bombázta a hálóba. 3:2. Jók: Nagy I. (a mezőny legjobbja), illetve Szécsi, Ádám. Nem volt magas a színvonal Kecskeméti SC—BKV Előre 2:1 (1:1) w i. i # liMfe 1 m ' * ’ t í • Itt már nincs segítség. Csík lövése már a hálóba tart. Kecskemét, 800 néző. Vezette: Bircsák. KSC: Winter — Herbály, Diószegi. Kreidli — Szabó, Pasek — Oskolás, Tóth (Gyiffkó dr. a 61. percben), Csík, Koós, Padlás (Kecskés a 68. percben). Edző: Piber István. BKV Előre: Bulyovszky — Pa- licskó. Vári, Légrádi — Gulácsi, Sass (Bácskái dr. az 58. percben), Halácsi, Rozgonyi, Józsa, Varga, Richtschleid (Martonosi a 74. percben) Edző: Borbély András. A 3. percben Csikkel szemben szabálytalankodtak. Pasek szabadrúgása a sorfalban akadt el. A 4. percben Padlás szögletét Tóth a kapu fölé fejelte. Az 5. percben Gulácsi négy kecskeméti védőt is kicselezett, végül Diószegi nagy üggyel-bajjal szerelte. A 9. percben Palicskó szabadrúgását Diószegi szögletre fejelte. A beívelt labdát Palicskó Winter kezébe lőtte. A 10. percben Vári csúnyán felrúgta a kitörő Koóst. A szabadrúgást. Pasek nagy erővel lőtte a felső sarok felé és Bulyovszky a léc alól ütötte ki a labdát. A 14. percben Rozgonyi lövését Szabó szögletre fejelte, majd a beívelt szögletet Winter előrevetődve csípte el az Előre- csatárok elől. A 20. percben Csík gyengén a kapus kezébe lőtt. A 29 percben az oldalvonal mellől szabadrúgást íveltek a kecskemétiek Oskolás rálőtte, majd a visszapattanó labdát újból Oskolás kapta, lövése nyomán a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba. 1 :Ö. A .33. percben Halász ugrott ki. Nagy lövését Winter kiöklözte, majd Kreidli szögletre vágta a labdát. A 39. percben Gulácsi a jobb oldalon kiugrott a védők közül. Lövésére Winter jobbra mozdult. ám Diószegi közben beletette a lábát és róla a bal felső sarokba vágódott a labda, öngól. 1:1. A 47. percben góllá érett a kecskemétiek fölénye,. Pasek hozta fel a labdát, majd remekül tálalt a kiugró Csík elé, aki a kifutó kapus mellett a kapu közepébe lőtt. 2:1. Az 51. percben a kiugró Csík ellen szabálytalankodtak. A szabadrúgás a sorfalról lepattant. A kecskemétiek nyilván elégedettek voltak az eredménnyel, mert lassították az iramot és az Előre vette át a játék irányítását. Az 57. percben Pasek kapott sárga lapot, mert csúnyán felvágta Halácsit. Elég kemény játék folyt, sok szabálytalan lökdöséssel, amit azonban érdekes módon Bircsák játékvezető teljesen rendjénvaló- nak talált. A 65. percben Padlás beadás helyett éles szögből a kapura emelt és Bulyovszky szögletre sodorta a labdát. Közben Piber edző két cserét is alkalmazott, de ez még tovább lassította a kecskemétiek játékát. Beszorult a KSC és Diószegivel az élen, nagy munkában volt a védelem. Néhányszor Winter is biztos kézzel mentett és sorra lehúzta a beívelt labdákat. A 75. percben Rozgonyi lövését Winter a jobboldali kapufára ütötte, majd megfogta. Az Előre mindent a támadásra tett fel és így a kecskeméti ellentámadásokból néhányszor za. var támadt a kapujuk előtt. A 81. percbep Herbály beadását mentették szögletre A 84. percben'Winter hatalmas kirúgását Vári ijedten szögletre vágta. Az utolsó percekben már egyik csapatnak sem volt ereje komoly támadásra. A mérkőzés eléggé alacsony színvonalú, csapkodó játékot hozott. Az első félidőben a KSC többet birtokolta a labdát, de a támadások lassan gördültek és a védők közbeavatokztak. A szünet után csak a vezető gól megszerzéséig' játszott jól a kecskeméti csapat. Ez hamar sikerült, s utána lefékeztek, átadták a kezede- ményezést a vendégeknek. Ebben a játékrészben nagy nyomás hárult a kecskeméti kapura, de Winter remekül védett, s a szerencsével sem állt hadilábon (a kapufánál). A kapuson kívül Diószegi játszott még nagyon jól és Szabó is jól küzdött. A többieknek csak felvillanásaik voltak. Az Előréből Palicskó, Vári és Gulácsi .iátéka emelkedik ki. AZ NB I. B ALLASA 1. Haladás 33 17 10 6 64-31 44 2. Dorog 33 1*8 7 8 56-41 43 3. M. DAC 33 lő l!l 7 40-28 41 4. B.-e.-.aba 33 16 7 10 45-36 39 5. Szolnok 33 17 2 1.4 52-42 36 6. Dunaújv. 33 14 >8 111 43-35 36 7. Kecskemét 33 14 7 12 54-42 35 8. Várpalota 33 15 4 14 39-38 34 9. Oroszl. 33 10 11 12 40-39 31 10. Szekszárd 33 9 13 11 39-47 31 n. mAvag 33 10 1i0 13 46-40 30 12. Pénzügy. 33 10 10 13 34-40 30 13. DVSC 33 10 10 13 30-39 30 14. Eger 33 9 11 13 35-45 29 15. Bp Spart. 33 10 9 1*4 47-60 29 V6. VOLÁN 33 11 5 17 40-54 27 17. Előre 33 8 10 lő 25-45 26 H8. MVSC 33 7 9 17 27-54 23 Ganz-MAVAG—Pénzügyőr SE 3:0 Eger—Bp. Spartacus 3<:1 Dorog—Miskolci VSC 3:2 Szekszárd—Debreceni VSC 1 :l Békéscsaba—Szolnoki MTE 3:0 Várpalota—Haladás VSE 2:1 Volán SC—Qroszlány 1 :0 Dunaújváros—MÁV DAC (Győr) 1:1 Ez történt az NB I-ben Az NB I. 29. fordulójában eldőlt, hogy a Komló lesz az egyik kieső. A Pécs és az Egyetértés már megmenekült és a másik kieső minden bizonnyal a DVTK lehet, mivel a gólkülönbség miatt a diósgyőrieknek a jövő vasárnap 4:0 arányban kellene nyerniük a SZEOL ellen. Ez pedig Szegeden aligha s sikerül. Pécsi MSC—Rába ETO 1:0 (0:0) Pécs, 7000 néző, vezette: Marton. Az első félidőben gyors, kemény volt a játék. A gól után viszont a Pécs nagyon óvatosan játszott. Góllövő: Máté. Vasas—Bp. Honvéd 2:2 (1:1) Kispest, 6000 néző, vezette: Katona. Álmos, iram nélküli mérkőzésen mindkét csapat döntetlenre játszott. Góllövők: Váradi, Vidáts, illetve Lukács, Kocsis 11-esből. Tatabánya—Ferencváros 2:2 (1:1) Tatabánya, 10 000 néző, vezette: Vízhányó. Az FTC támadott és a Tatabánya önfeláldozóan védekezett. A második félidőben mindkét kapus sokszor forgott veszélyben. Góllövők: Kőműves, Szabó, illetve Szőke, Mucha. ZTE—Salgótarján 1:1 (0:0) Salgótarján, 5000 néző, vezette: Csernefalvv. A mérkőzés nagy küzdelmet hozott. A Salgótarján támadott többet és 18:0 volt a szögletarány, de rengeteg helyzetet elhibáztak a hazaiak, s végül örülhettek a döntetlennek. Góllövők: Szabó, illetve Kovács. Újpesti Dózsa—SZEOL 2:0 (0:0) Megyeri út, 2000 néző, vezette: Hámori. Nem sokan voltak kíváncsiak a bajnokcsapat mérkőzésére. Az Ú. Dózsa csatárai előtt nem volt lehetetlen. Még a legbiztosabb helyzeteket is kihagyták, sőt Fazekas a 11-est is elhibázta. A vezető gólt végül a 81. percben sikerült megszerezni. Góilövők: Bene. Dunai III. Csepel—Komló 2:0 (2:0) Csepel. 1000 néző. vezette: Palotai. A komlóiak nagyon gyengén játszottak és nem tudták ki- 1 használni az utolsó lehetőséget a bentmaradásra. Pedig a Csepel sem tündökölt. Góllövők: Csordás, Szurgent (11-esből). Lagymatag, erőtlen játék Vasas Láng—Kiskunhalasi MEDOSZ 2:0 (1:0) Kiskunhalas' 1000 néző. Vezette: Bacsa. Vasas Láng: Furák — Rozsnyói, Szili, Tyavoda — Paskó (Ridács), Varga — Fehér, Sárvári, Prandóczki, Császár, Oglizán. Edző: Gulyás Géza. Kiskunhalas: Dömény — Juhász, Rádi, Jáger — Lévai (Szőke), Tóth IV. Somogyi, Kocsis, Karsai, Oláh (Bugán), Csermák. Edző: Virágh István. Széllel szemben kezdett a MEDOSZ és a 7. percben gólhelyzet maradt ki. Csermákot a kifutó kapus megzavarta és labdája a léc mellett hullott az alapvonalon túlra. A 13. percben Császár erős lövését Dömény remek vetődéssel csípte el. A 15: percben Jáger csak az utolsó pillanatban mentett Prandóczki elöl. A 30. percben Oglizán beadását Sárvári nagy erővel lőtte kapura és a labda a felső lécről a gólvonal mögé vágódott. 1:0. A 33. percben Csermák ívelt labdájára Karsai nagy lendülettel érkezett. Nekiesett a kapufának, s közben a lábáról a kapuba került a labda. A partjelző gólt jelzett, de a játékvezető — nagy meglepetésre — nem adta meg. a szerintünk teljesen szabáKosárlabda Tatára készülnek Az MKSZ szakbizottságának javaslatára a július 4-én Tatán kezdődő központi táborozásra a Kecskeméti Sportiskola négy leány kosárlabdázója — Sági Zsuzsa. Mohai Ágnes. Kerpesits Éva. László Éva — kapod meghívást. lyos gólt. A kapus akadályozásáról ugyanis szó sem lehetett. A 40. percben Csermák tisztán törhetett kapura, de a léc föllé emelt. A szünet után széllel hátban a MEDOSZ több gyors támadást vezetett. Egymást követték a szögletek, de ezeket sorra hárította a védelem. Az 53. percben Bugán nagy lövése a felső lécről pattant vissza. A 75. percben Somogyi labdájával Kocsis kiugrott, de még egy felesleges cselt csinált és elvesztette a labdát. A másik oldalon a 76. percben Varga átadását Fehér Pran- dóczkihoz adta, aki a bal sarokba vágta. 2:0. A 78. percben Csermák nagy lövését a kapus a léc alól szögletre ütötte. Szőke beívelését Kocsis fölé fejelte. A Vasas Láng csapata a kiesés rémétől hajtva nagy lelkesedéssel küzdött. Jól is játszottak a halasiak pedig gyenge napot fogtak ki. A vendégek győzelme teljesen megérdemelt. Jók: Szili, Prandóczki, Sárvári, Császár, illetve Rácli, Szőke, Csermák. Szalai László VÍZILABDA Újabb győzelem KSC—BSE 9:2 (2:1, 4:0. 2:1, 1:0) Úttörő I. o. mérkőzés. Budapest. vezette: Keserű. A KSC fiatal csapata nagyszerűen játszott és ilyen arányban is megérdemelten győzte le budapesti ellenfelét. Góldobók: Nagysolymosi 4. Simon Honest! ra. Péczeli. A Bajai Városi Tanácsé a kupa Kecskeméten az elmúlt hét végén rendezték meg a Közalkalmazottak Szakszervezetének hagyományos kispályás labdarúgó- kupáját. A négy döntőbe jutott csapat körmérkőzést játszott és ebből, hatalmas küzdelem és körbeverés után, a Bajai Városi Tanács csapata került ki győztesen. A bajaiak ezzel megvédték tavalyi elsőségüket, s mivel harmadszor lettek elsők, véglegesen elnyerték a kupát. Végeredmény: 1. Bajai Városi Tan. 3 2 1 18:6 4 2. Bajai Járási Hiv. 3 2 1 1,3:7 4 3. Kmét Városi Tan. 3 2 1 6:10 4 4. Kiskunfélegyháza 3 — 3 6:20 — A legeredményesebb játékos különdíját Jelasits Lajos (Bajai Járási Hivatal) kanta 10 góllal. A legjobb kapus Mihalik (Bajai Városi Tanács) mert csak 6 gólt kapott. A Bajai Városi Tanács csapata jogosult részt venni szeptemberben a 4 megye tornáján Szegeden. VM Egyetértés—MTK 1:1 (0:0) Hungária krt., 2500 néző, vezette: Hévízi. A VM Egyetértés védekezésre állt be, majd amikor a 69. percben megszerezték a vezetést, úgy látszott, hogy meg is nyerik a találkozót. Az MTK a 81. percben egyenlített. Góllövők: Szuromi. illetve Becsei. Videoton—Diósgyőr 2:0 (0:0) Diósgyőr. 5000 néző, vezette: Emsberger. A Videoton szervezetten védekezett és nagy fölényben játszott a DVTK. a gólokat mégis a vendégcsapat rúgta. Góllövő: Karsai (2). AZ NB I. ALLASA í. U. Do/.sa 29 21 3 5 79-19 45 2. Vasas 29 VG 8 5 53-31 40 3. FTC 29 16 7 6 54-31 39 4. Honvéd 29 12 11 6 59-34 35 5. Videoton 29 14 5 VO 43-38 33 0. ZTK 29 12 7 10 38-37 31 7. Csepel 29 9 12 8 43-36 30 8. ETO 29 13 2 14 41-50 28 9. MTK 29 8 11 10 36-45 27 10. Sí ITC 29 9 7 13 40-44 25 11. Tat ab. 29 8 8 13 27-33 24 12. Egyetért. 29 7 9 13 27-47 23 1*3. Pécs 29 6 11 12 25-41 23 14. SZEOL 29 6 10 13 29-51 22 15. DVTK 29 5 vo 14 19-43 20 16. Komló 29 5 9 V5 24-50 19 VILÁGMOZAIK A Trybuna Ludu hétfőn ..EB lengyel sikerek nélkül" címmel kommentálta a lengyel súlyemelők madridi szereplését. A többi között megállapította: ..a lengyel súlyemelők ugyanúgy fejezték be madridi szereplésüket, ahogy kezdték, vagyis nyomorúságosán. Szereplésük mélyebb értékelésének eljön az ideje, de már most is megállapíthatjuk, hogy a lengyel válogatott hosszú évek után ezúttal először semmiféle szerepet sem játszott ebben a sportágban. Pedig két évvel ezelőtt Szófiában a lengyel súlyemelés csillaga még ragyogott. Az ottani EB-n két arany-, hat ezüst- és egy bronzérmet szereztünk. Madridi kudarcunkat nem lehet azzal magyarázni, hogy súlyemelősportunkban őrségváltás zajlott le. Más országok versenyzői között is szép számmal voltak újoncok, s mégis érmeket sze- íeztek. Azt is hallani, hogy bal- szerencsénk volt. A kudarc okát azonban csak egy dologban lehel keresni: versenyzőinket erre a nehéz versenyre nem készítették lel." * A leningrádi zónaközi sakkdöntő 11. fordulójában az amerikai Byrne legyőzte a szovjet Karpovot és mivel a szovjet Taj- manov feladta a vele szembeni függőjátszmáját, másfél pontjával az amerikai sakkozó pillanatnyilag a mezőny élére került Az élcsoport: Byrne 8 pont, Korcsnoj (szovjet) 7,5 pont (2). Karpov, Larssen 7,5 (1). Smej- kal 7 (1), Hübner 6,5.