Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-16 / 139. szám

Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg Baján a Sütőipari Szö­vetkezet. Egy év múlva Községi Kenyérgyár, majd Bajai Sü­tőipari Vállalat néven működött, 1953-ban vette fel véglege­sen a Baja és Vidéke Sütőipari Vállalat nevet. Nagyrészt munka nélküli pékek voltak az alapítók: Bagó Ferenc, Bogner Ferenc, Bukóvácz Ferenc, Burkus Ferenc, Gombárovics Ká­roly, Taszlics Antal, Labati József, Németh János, Petrekanics Andor, Pintér Imre, Szabó István, Szegi István, Székely Já­nos, Szikinger János,. Zécsevics Mátyás. Ők tizenöten kezdték a munkát. Ma már 270-en dolgoznak Baján és a vállalat ellá­tási körzetébe tartozó községek pékségeiben, hogy naponta friss kenyeret, péksüteményt, ízletes édesipari termékeket, nehéz-vajassüteményeket, kalácsféléket, valamint a háziasz- szonyok otthoni munkájának megkönnyítésére félkészárukat gyártsanak. A vállalat először 1961-ben lett Élüzem, 1967-ben miniszteri dicsérő oklevelet kapott. Tavalyi jó munkájukért „Kiváló Vállalat” címmel tüntették ki. Az MSZMP megyei bi­zottsága elismerő oklevelét 1962-től három alkalommal vehet­ték át. Kitűnő termékeik elismeréseként a tavalyi Szegeden rendezett „Korszerű mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállí­táson” bronzéremmel jutalmazták mézes süteményeiket. A BNV-n az idén harmadszor vettek részt, s meghívást kaptak az őszi prágai mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításra. A választék bővítése, az össztermelés növekedése »KIVÁLÓ VÁLLALAT« CÍMET EREDMÉNYEZETT a Baja és Vidéke Sütőipari Vállalatnak Javult a péksütemény és a kenyér minősége 200 ezertől az 56,1 millióig A megalakulás utáni első évek­ben a sütőipari vállalat üzemei­ben csak kenyeret és péksüte­ményeket készítettek. Akkoriban alig haladta meg az évi 200 ezer forintot a termelési érték. Ta­valy pedig több. mint 56,1 millió forint termelési értéket állítottak elő. A több mint 250-szeres növe­kedést a 25 év alatt rendszeres vállalatfeilesztéssel érték el. A legjelentősebb beruházások az 1960-as évek elején kezdőd­tek. Mintegy 4 millió forintot költöttek különféle gépekre. # A bácsalmási üzem. 1965-ig vásároltak dagasztó, kifli­sodró, szalagos tésztagömbölyítő gépeket. Megkezdték a szállítás korszerűsítését, zárt tehergépko­csikat vásároltak. Korszerű kis­üzemet alakítottak ki Garán, Ta­taházán. Mélykúton javították a szociális ellátottságot. A bajai központi kenyérüzem teljes re­konstrukcióját elvégezték, megin- ‘dulhatott a nagyüzemi kenyér­gyártás, üzemeikben átlagosan naponta 252 mázsa kenyeret sü­töttek. 1 Bácsalmáson 1969-ben építettek 3,3 millió forint költséggel új pékséget. A régi helyén pedig megkezdődött az édesipari termé­kek gyártása. Az utóbbi három évben intenzív fejlesztés történt a vállalatnál, elsősorban a lakos­ság jobb minőségű pékáruval va­ló ellátása, valamint az édesipari termékek iránt megnövekedett kereslet kielégítése céljából. Más­fél millió forintot költöttek egy ostyaüzem létrehozására, és az édesipar fejlesztésére. Tavaly Nagybaracskán átadták 3 3 mil­lió forintos beruházással épült modern sütőüzemet, az idén augusztusban terveik szerint el­kezdődik a termelés a legmoder­nebb kisgépekkel felszerelt bács- bokodi üzemükben. Ebből a pék­ségből szállítanak naponta friss kenyeret és péksüteményt Felső- szentivánra. Bácsborsódra, és Csávolyra is. Az idén a Baja és Vidéke Sü­tőipari Vállalat üzemeiben het­venhét féle terméket állítanak elő, amelyből elsősorban a körze­tüket igyekeznek maradéktalanul ellátni, de szállítanak a megye többi községeibe, városaiba, a tartósított édesipari készítmé­nyeikből pedig az ország jelentős részére. Tavaly a tizenhét féle édesipari termékükből összesen 3858 mázsát gyártottak. Hazánkban az életszínvonal emelkedésével együtt jár, hogy a kenyérfogyasztás nem emelkedik. A Baja és Vidék.e Sütőipari Vál­lalatnál 5 évvel ezelőtt naponta 300 mázsa kenyeret sütöttek, ma is hasonló a napi termelés. Arra törekednek, hogy fokozatosan ja­vítsák a Kenyér minőségét. Nem­rég kezdték meg az úgynevezett „intenzív” kenvérkészítést. A ki­tűnő minőségű pékáruból nem tudnak még elegendőt gyártani, de a következő hónapokban, években újabb üzemfejlesztéssel és gépvásárlással el szeretnék érni. hogy intenzív módon készült kenyérből is a keresletnek meg­felelő mennyiséget gyártsanak. A hagyományos módon készült kenyér minősége az országos színvonalon van. Az utóbbi hó­napokban a vásárlóknak és az el­lenőrző szerveknek ez ellen sem volt kifogása. A péksüteményből növekedett a fogyasztás az ellátási területü­köm s az 1972-es termeléssel szemben idén már kétmillióval többet, mintegy 20 milliót gyár­tanak ezekből. Vásárolja Ön is az országos hírű »Bácska« mézest! A lakosság jobb ellátásáért Négyéves múltra tekinthet visz- sza a vállalat az édesipari ter­mékek gyártását illetően. Ezek közül is a Baja és Vidéke Sütő­ipari Vállalat bácsalmási üzemé­ben készítik az országban forga­lomba kerülő mézesek közül az egyik legjobb minőségűt. A KERMI minősítése szerint ugyan­is az itt készült mézesek kiemel­kedő pontszámot kaptak. A hét­féle és hét ízű mézesekből az idén 290 tonnát adnak át a keres­kedelemnek. A 20 dkg-os poli­etilén tasakba csomagolt BÁCS­KA feliratú süteményt a megye üzletein kívül az egész Tiszán­túlra, Szaboilcs-Szatmár, Baranya és Tolna megyébe ás szállítják. Nemrég kezdték meg a diós, ru­mosdiós és mogyorós mézesek gyártását. A nagy keresletet jelzi, hogy idei kapacitásukat már teljesen lekötötték., A jövőben többet sze­retnének termelni és ennek ér­dekében újabb üzemfejlesztést végeznek. Sokan megszerették és szívesen vásárolják a vállalat másik kel­lemes ízű termékét, a kakaós és vaníliás linzersüteményeket. A BÁCSKA feliratú polietilén ta- sakról erre a készítményre is ráismerhetnek a finom sütemé­nyek kedvelői. Az év végéig 150 tonnát készítenek. A té’.; hónapokban a gyerme­kek kedvence a töltött ostya­kosár, közismert nevén a „téli fagyi”. Csaknem 4,5 millió kerül ebből az idén forgalomba, melyet szintén a vállalatnál gyártanak. A BÁCSKA édesipari termékek az idei BNV-n is nagy elisme­rést arattak. A kiállítási pavilon melletti elárusítóhelyen sok vá­sárlátogató vette meg a jóízű omlós készítményeket, elsősorban a mézesfáléket. Mintegy 30 féle nehéz-vajassüteményt gyártanak a vállalatnál. Az idén 3,5 milliót készítenek ezek­ből az ízletes termékekből. Legkeresettebbek a ka­lácsfélék. húzott és tjroli mákos és túrós rétesek, piték, pogácsák, kelt tésztából készült diós és má­kos tekercsek, pozsonyi- és búrkiflik, valamint a tepertős- és édespogácsák. Megbecsülik a dolgozóikat A sütőipari vállalat dolgozói­nak 30 százaléka törzsgárdatag. Minden évben a légi, hűséges, jól dolgozó tagok között pénz­jutalmat osztanak ki. Igyekez­nek megvalósítani a nők érde­kében hozott kormányhatároza­tot. Csökkentették az éjszakai foglalkoztatást. a gyermekes anyákat és nagycsaládosokat évente rendszeresen pénzzel is támogatják. Tavalyi jí eredményükhöz az üzemek közötti újjászervezett szocialista munkaverseny-moz- galom is hozzájárult. A mély­kúti pékség és a bajai nehéz­vajas készítményeket gyártó üzem kollektívája érte el á leg­jobb eredményt. Kialakulóban van a brigódmozgalom is. Je­lenlegi, egyetlen szocialista bri­gádjuk mellett az idén még há­rom kollektíva küzd a szocia­lista címért. Az elmúlt években a vállalat- . fejlesztés hatására sokat javul­tak a dolgozók szociális körül­ményei. Több üzemben á gépe­sítés hatására csökkent a nehéz fizikai munka. * A tervezett 5,5 százalékos he­lyett tavaly 7,3 százalékos bér­fejlesztés valósult meg. Emel­kedett a dolgozók jövedelme, az 1971. évihez képest 9,7 száza­lékkal. Az egy főre eső évi jö­vedelem így 29 ezer 543 forint­ra módosult. Az ÉDOSZ által meghirdetett megyei szakmai, politikai és kulturális brigádvetélkedön két brigádjuk is részt vett, és a har­madik, illetve negyedik helyen végzett. Az idén még nagyobb gondot fordítanak az üzemek közötti szocialista munkaverseny ösz­tönzésére. A vállalat kollektívá­ja úgy határozott, hogy a része­sedési alap terhére a tavalyi ju­talmak dupláját fizetik a mun­kaversenyben legjobb helyezést elért üzemek dolgozóinak. ■ (x) Minden BÁCSKA feliratú mézes, linzer és félkésztermékünket megvásárolhatják a kiskereskedelmi és Á FÉSZ-boltokfean. A nehézvajas süteményeket pedig Baja és a környék élelmiszerboltjaiban, valamint a vállalat szaküzleteiben! Az elkövetkező években jelen­tős fejlesztést valósítanak meg a Baja és Vidéke Sütőipari Vál­lalatnál. A községi lakosság jobb ellátását szolgálja, hogy Mély­kúton új üzemet építenek, Ma­darason pedig átalakítják, kor­szerű gépekkel látják el a mos­tani pékséget. A legnagyobb beruházásra Ba­ján kerül sor. Mintegy 26 mil­lió forint költséggel felépül Észak-Bácska legmodernebb sü­tőipari létesítménye. Ebben az ötéves tervben készül el a ke­nyérgyár, ahol naponta 13 tonna kenyeret és péksüteményt gyár­tanak és innen a környező köz­ségekbe is szállítanak. Megkönnyíteni a nők otthoni munkáját ^ffirmegkóstolja, megszereti A vállalat tö­rekszik arra, hogy megvaló­sítsa azt a párt- határozatot, amely a dolgo­zó nők otthoni munkájának megkönnyíté­sét, azaz több és sokféle fél­kész termék gyártásának megindítását tűzte ki célul, többek között a sütőipari válla­latok elé. Több dicséretet ka­pott a bajai vállalat, amiért e fontos fel­adatnak lehe­tőségeik szerint eleget tesznek. Múlt évtói üzemel egy NDK félauto­mata gép, mellyel az idén már 90 tonna ostyalapot gyártanak. Eb­ből a háziasszonyok különféle krémek felhasználásával, szinte percek alatt készíthetnek jóízű süteményt. A félkész dobostorta —, amely piskótalapokból áll — a tortakarikák és a krémes la­pok szintén a legjobb minőségű félkész termékei a vállalatnak. Jó ízük és gyors felhasználha­tóságuk mellett még olcsó áruk miatt is szívesen vásárolja őket a lakosság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom