Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-11 / 108. szám

• 1973. május 11. • PETŐFI NÉPE • 5 NAGY ÍRÓRA EMLÉKEZÜNK A hivatalos Magyarország nem képviseltette magát negyven esz­tendeje Krúdy Gyula halálakor. A Tanácsköztársaság időszakában aktív szerepet vállaló író mind­végig gyanús volt a hatóságok előtt. Joggal írja róla Sőtér Ist­ván: „Krúdy Gyula igazi pálya­futása halála után kezdődik. Ö az az író, aki még posztumus művei­vel is új híveket, lelkes olvasó­kat szerez magának.” Hatalmas életművének teljes feltárása meg­kezdődött, de még messze va­gyunk adósságunk végleges ren­dezésétől. Újságokban tucatszámra talál­hatók kötetben nem publikált Írásai. Halála negyvenedik évfor­dulója alkalmából lánya, Krúdy Zsuzsa segítségével is egy ilyen tárcát közlünk. A „Garibaldi vé­res inge” jól érzékelteti Krúdy áradó mesélőkedvét. hazafias szemléletét. A Bács-Kiskun me­gyében megjelent újságokban is többször találkozunk a nyírségi származású író cikkeivel, novel­láival. A Kecskeméti Újság 1913-as évfolyamában — például — ol­vasható a Matskaházi. A kártya nem hazudik. A gyereknász című írása. Nyilvánvaló, hogy akkori­ban szívesen vettek át más la­• Krúdy Gyula egy terézvárosi kis kocsmában. póktól cikkeket az anyaghiány- nyál küszködő szerkesztők. (Még így is figyelemre méltó, hogy mit „ollóztak”.) A gyereknász című elbeszélés közlésekor azonban a Kecskeméti Újság alcímben hang­súlyozta. hogy ezt számukra írta Krúdy. (Még az „Utánnyomás ti­los!” felhívást is a cikk végére biggyesztették.) Baján is megfordult az író. 1921-ben érdekes riportot közölt a Sugovica-parti városról. H. N. KRÚDY GYULA: Garibaldi véres inge Ifjúkoromban még láttam... Ujjnyi, barnafoltos ■vászondarabkákat tartogattak amulettként mindenfé­le elképzelhető helyen: medállionban viselték a nyakukban azok, akik hajdanában maguk is részt vettek az olaszországi magyar hadseregben; a le­véltárcájukban lepréselve, mint valami szent tár- gyacskát, őrizgették, akik valaha Garibaldi alatt harcolhattak Bergamónál az osztrákok ellen 1859- ben (mert nem mindenkinek adatott meg ez a szerencse); majd 1862-ben a nápolyi magyar légió tagjai lehettek, Sorrentóban laktak (a tisztirangú- ak) és egymás között párbajozhattak Türr István vagy Krivácsy igazsága miatt. De még azok is viselték a véres ingfoszlányt a zsuzsujukban vagy a szívük fölé rejtve, akik a hatvanhatodiki, porosz hadjárat Klapka-légiójában harcoltak Ausztria ellen. Ez volt az emigráció utol­só hősi önfeláldozása az elnyomott Magyarország­ért, jött a bozontos szemöldökű Deák Ferenc, ren­det csinált a szenvedő Magyarországon, de a Gari- baldi-nótát még sokáig énekelgették a búsulásból vissza nem térhető magyar szívek: ....... Majd hoz K ossuth tisztát, Türr Pista meg puskát. Éljen Ga­ribaldi!” Garibaldi neve volt az, amely évtizedeken át templomi áhítattal hangzott a magyar lelkekben, mint a húsvéti feltámadást hirdető harangszó. Né­ha, mintha Kossuth Lajos dicsőséges nevét is el­homályosította volna a magyarság fölött bolyongó holdvilágos, de fellegektől borongás múlt század hatvanas éveiben, mert Kossuth csak szóval har­colt hazájáért (a londoni meetingeken), de Gari­baldi karddal állott a magyarok mellé és vele együtt az olasz nemzet. A legenda szerint véres ingét foszlányokra tépve, éppen Bergamónál, az osztrákok ellen vívott csatája után osztotta ki em­lékül az oldalán harcolt magyarok között. Ugyan­itt kapott golyót bal karjába Türr István, aki a magyar nemzetiszínű zászlót magasra emelve, az osztrák sereg elé szaladt és a seregbe besorozott magyarokat átpártolásra hívta föl. Talán a legromantikusabb korszaka volt a sza­badságharc utáni esztendőknek Garibaldi József korszaka. Nemcsak a reménység csalékony illúziói iránt kapkodó boldogtalan emigránsok látták a tábor­nokban az elnyomott Magyarország felszabadító­ját, hanem itthon a nemzet, csaknem évtizedeken át, mindent tőle várt. A letiprottak országút ja fe­lett ő volt a hajnalcsillag, amelytől az éjszaka el­múlását vártuk. Reménység volt, akinek hőstetteit megszázszorosodott nagyságban láttuk a rombadölt Magyarországból. Név volt, mint apánk neve, amely bölcsek elgondolkodásaiban, valamint kalandorok fantasztikus álmaiban egyformán csillogott. A magyar emigráció tizedik évében volt, mikor valójában végigzúgott Európán Garibaldi neve, mikor az egységes Itália megteremtéséhez hozzá­fogott és karddal ment Ausztriának amely miatt nem tudott egyesülni Olaszország. A világon szerteszéjjel szórt magyar emigránsok nyomban megindultak a magyar megváltást jelző új betlehemi csillag felé. A Fekete-tenger mellett és a messzi Londonban, a Kossuth látta Ameriká­ban és Párizsban egyszerre kaptak szikrát a honfi­fájdalomban áléit szívek. A hajók, vonatok, de üí országutak' is megtelnek vándorló magyarokkal, akik Garibaldi felé igyekeznek. Szabolcsból, He­vesből, Biharból, Szatmárból rejtekutakon, életve­szedelemmel, szökve húzódnak a régi honvédek, de az új fiatalság is az olasz égboltozat alá, hogy fölajánlja Garibaldinak életét és vérét. Mert Ga­ribaldi, a regényíró, az összeesküvő, a tábornok és Olaszország tizenkilencedik századbeli legnagyobb hőse tárt karokkal fogadta önkéntesei közé mind­azokat, akik magyaroknak vallották magukat. Tudta a fajnak erényeit: a vitézséget és a hazaszeretetei; de szenvedéseit is az elbukott szabadságharc után. Lehettek Garibaldinak apró hibái, amelyeket kor ­társai, különösen ellenfelei eleget szemére vetettek, de a szabadságnak nála nagyobb híve nem lehe­tett. A magyar és a szabadság egy fogalom volt előtte, a marsalai Ezrek között, de Rómában, Szi­cíliában, amerre diadalmas életében megfordult: a magyarok mindig közelében, vele voltak. Garibaldi 1882-ben beköúetkezett halálával egy legromantikusabbnak látszó és eredményében még­is kolosszális élet ért véget. Megteremtette az egy­séges Itáliát és nem rajta múlott, hogy Európa egységét (amely álma volt), nem tudta létrehozni. Történelmi szereplése, a magyarok csüggedt ál­mában való ragyogó szereplése, a szabadságért kir vont kardja mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság tizenkilencedik századbeli katasztró­fája után árvaságában ne csüggedjen el végleg, fölkelhessen a szabadságvesztés miatt érte beteg­ségéből, kiszabadulhasson rabságából. Ezért viselték apáink a szívük fölött Garibaldi véres ingének foszlányát és ajkukhoz emelték azt, mint a szabadság szimbólumát. 1932. június 25. (14.) — Jó lesz ez a szín Pet- terson úr? — kérdi Kapelláró, s a felügyelőt odavezeti ahhoz a falrészhez, ahol egy-egy ecset­vonással négyféle árnyalatú fes­téket raktak fel. Petterson azt kéri, inkább egy kicsit csontszí­nűre keverjék. — Dolgozzatok csak nyugodtan — biztatja a fiú­kat — nem hátramozdító aka­rok lenni. — Parancsol egy ecsetet fel­ügyelő úr? — szemtelenkedik oda Kicsi és mint egy virágcsokrot, úgy nyújtja át a legnagyobb ecse­tet. — Na kopj le. de gyorsan — kiabál rá Kapelláró és Kicsi mó­kás komolysággal elsompolyog távolabbra. Kapelláró már a meszelésnél tart, Petterson felügyelő a három fiúval távolabbról figyeli, amint Kapelláró belefelejtkezik a mun­kába. Boldog ember lesz — álla­pítja meg magában — szeret dol­gozni, szereti a munkáját. — Látjátok? — szól halkan a másik háromhoz — ettől az em­bertől tanulni lehet. Nézzétek a keze mozgását. Figyeljétek a ke­zét. — Nem is tudtam, hogy te zse- bes is voltál Kapelláró — megy oda a létrához Kicsi, amikor Pet­terson távozik. — Miért, te hülye? — Petterson azt mondta, figyel­jük a kezed. Nem tudom, mivel nyaltad be magad nála ennyire — óbégat Bika — maholnap te leszel itt a börtönigazgató. — Lesz a rosseb. Na, elég a szájtátásból srácok, fogjuk meg és vigyétek — nógatja őket Ka­pelláró erős hangon, de nincs ebben harag, egy szikra sem. — Ami pedig a nyalást illeti. Hát idefigyelj — néz Bikára — azért azt ne gondold, hogy Petterson- nak nyalni kell ahhoz, hogy el­ismerje az embert. És különben is; akinek szakmája van és nor­málisan melózik, annak van be­csülete, tudod? Kell, hogy legyen. És ha te csak tengsz-lengsz a nagyvilágban, mindenki beléd- törülheti a cipőjét, mert aki nem ért semmihez, azzal azt csinálnak, amit akarnak. — Na jó, jó, láttam én olyan muksókat, akik semmihez sem értenek, mégis autón járnak, még sofőrjük is van. — Na látod, azoknak tényleg arra van nyelvük, hogy nyalja­nak. — Mi van abban? Hazamen­nek autón és kiöblítik a száju­kat. — mondja Kicsi, csak hogy ő se maradjon ki. — Nekik legyen mondva — mélázik, szokatlanul szelíden Bi­ka — inkább csövezni fogok egész életemben mint hogy így kelljen élnem. — Akkor pedig lehet, hogy föl­kopik az állad, — mondja Kés. — Miért kopna fel? Én attól sose félek. Tanuljátok ki a szo­bafestést. a többit bízzátok ide. Ha akarjátok szólok rólatok Be- reczki szakinak. Lesz egy brigá­dunk, mi leszünk az első galeri, aki nemcsak marhaságokon töri a fejét, hanem a maga embersé­géből él. Erre kell a rendes meló, érted, te süket frájer?! — intézi a szavait Kapelláró egyenesen Bi­kához. — A csajok is másként r.ézntk rád. mindjárt menő fej icS/t-’l. ELMÉLETI KÉRDÉSEK Pártmunka és Milyen helyet kapnak a pártmunkában a kultu­rális kérdések? — tudakolták a közelmúltban szá­mos ipari és kereskedelmi vállalatnál a pártalap- szervezetek vezetőitől. S mint a válaszokból ki­tűnt, sok helyen kiesik a „látószögből” ez a terü­let. „Mi ehhez nem értünk" — fogalmazták meg egyik-másik helyen a magyarázatot. Másutt úgy indokolták, hogy ezekkel a kérdésekkel a művelő­dés területén működő pártszervezetek hivatottak törődni, az üzemi, vállalati alapszervezeteknek a gazdasági kérdésekkel kell foglalatoskodniuk. A gazdaság és a kultúra efféle merev elválasz­tása, elkülönítése azonban napjainkban már nem fogadható el. A művelődés mind elválaszthatatla- nabbul kapcsolódik az élet egyéb területeihez, s ugyanolyan figyelmet igényel és érdemel. Ezért te­kintjük a kulturális politikát a párt egész politiká­ja szerves alkotórészének. S tevékenykedjék bármely területen, a párt művelődéspolitikájának megvaló­sításában minden alapszervezetre hárul bizonyos teendő. Gyakran megfogalmazódik mostanában az a gon­dolat, hogy a műszaki fejlődés, a termelés korsze­rűsödése a dolgozók tudásának, ismereteinek ál­landó gyarapodását igényli. S ha ez így van, akkor a termelőüzemekben folyó pártmunka sem hagyhat­ja figyelmen kívül az ebből eredő követelménye­ket. De a munkás nálunk nemcsak termelő, hanem a hatalmon levő osztály tagja is. Márpedig a hata­lom gyakorlásához ugyancsak szükséges a megfe­lelő tájékozottság, látókör, világnézeti megalapo­zottság. S ebben az összefüggésben a kultúra el­sajátítása már közvetlen politikai kérdésként je­lentkezik. Minden alapszervezeti vezető érzékelheti, hogy maguk a dolgozók is gyakran így tekintenek a kul­turális élet folyamataira. Évek óta gyakori vita tárgya a munkahelyi beszélgetésekben a közokta­tás: az iskolai felvételek, elbírálások, a tananyag terjedelme és így tovább. Vitatkoznak, véleményt mondanak az emberek tv-játékokról, filmekről, olykor könyvekről vagy színdarabokról is. Élénk érdeklődést váltanak ki a tudományos fejlődés prob­lémái. A kommunisták természetesen részesei ezek­nek az eszmecseréknek, s ezek során a párt kul­túrpolitikájának szellemében kell állást foglalniuk. De ezt csak akkor tudják következetesen megten­ni, ha ehhez pártszervezetüktől rendszeres támoga­tást, kellő felkészítést kapnak. Mindez elegendő mértékben' indokolja, miért szükséges, hogy az ipari-kereskedelmi területen működő alapszervezetek is rendszeresen napirendre tűzzenek taggyűléseiken, vezetőségi üléseiken és a pártélet egyéb fórumain kulturális jellegű témákat. Természetesen ezekkel a kérdésekkel is csak a párt­irányítás korszerű elveiből kiindulva lehet haszno­san foglalkozni. Más szóval: a pártalapszervezet ne akarja elvenni az üzemi kulturális élettel köz­vetlenül foglalkozók kenyerét, vagy helyettük, megoldani a feladatokat, hanem segítse ebben őket iránymutatással, tanácsadással, a politikai összefüg­gések kiemelésével, a megvalósulás ellenőrzésével. Ne a részletekbe merüljön, hanem azon munkál­kodjék, hogy hiánytalanul és érdemben érvénye­süljön saját területén a párt művelődési politikája. Sok jó kezdeményezés tapasztalható már ilyen tekintetben. Több helyen a pártszervezet időről időre elemzi a szakszervezet és a KISZ kulturális tevékenységét, annak politikai összefüggéseit. Má­sutt megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szo­cialista brigádok ilyen irányú tevékenységére. Nem kevés az olyan • üzemi pártszervezet, amely fontos­nak tekinti és szorgalmazza a dolgozók munka melletti iskolai tanulását, s tanév közben figyelem­mel kíséri és támogatja az erre vállalkozókat. Csak helyeselhető, ha a politikai oktatás tervezé­sekor a vezetőség nem feledkezik meg a munkahe­lyi ismeretterjesztésről sem. Mint ahogy jó gondo­latként említhető, hogy néhol rendszeresen figye­lemmel kísérik a dolgozók olvasási kedvét és igé­nyeit, s azt fokozni, befolyásolni is igyekszik az alapszervezet. Mindebben nagy szerepet játszhat a kommunisták legkisebb közössége, a pártcsoport is. Az egyes párttagra ez a kollektíva tud a legjobban hatni. S ez a ráhatás ugyancsak fontos a kommunista példamutatás szempontjából. A kulturális témákban való jártasság megszer­zéséhez számos eszköz áll a pártszervezetek rendel­kezésére. A művelődéspolitikával foglalkozó tag­gyűlésre, pártnapra kérhet az üzemi alapszervezet a témához mélyebben értő előadót. Tájékoztatnak a folyóiratok cikkei, a politikai vitakör anyagai is. S nem utolsósorban lehet támaszkodni a pártokta­tás e tárgyú tanfolyamának anyagára, amit az ed­diginél szélesebb körben lenne érdemes az üzemek­ben oktatni. Mindez elősegítheti, hogy a kulturális orientáló tevékenység a jövőben ne gyenge oldala legyen az alapszervezeti pártmunkának, hanem rangos és eredményt hozó részévé váljék. Gy. L. POSTÁNKBÓL Ne cifrázzuk a dolgokat A pedagógus-közérzetről, a köz- művelődésről, könyvtárfejlesztés­ről, az általános iskolától az egyetemekig folyó oktató-nevelő munkáról az iskolai tanulmányi versenyekről beszélgettek a na­pokban a kunszentrniklósi TIT klubesten. Vitaindító előadást Bodor Jenő, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának a vezető­je tartott. Mintegy harminc ér­telmiségi cserélte ki gondolatait a jól sikerült találkozón. Azzal az érzéssel távoztak késő este a résztvevők, hogy érdemes beszél­getni a művelődési eredmények­ről, gondokról, mert így alakul ki a dolgok egységes szemlélete. Nagyon tetszett mindenkinek az őszinte hang, a reális szemlélet. „Ne cifrázzuk a dolgokat...” — ez volt. vagy lehetett volna a mottója az összejövetelnek. Brantner Istvánná tanítónő :x -x z : ... Így tartották szóval egy­mást naphosszat, ha néhány per­cig csönd telepedett közéjük, ez mindnyájukat zavarta, idegessé tette őket, úgyhogy valamit szól­ni kellett. Nem ismerték még egymást eléggé az őrizetesek ösz- szeszokottsága valami egészen más mint amit „odakinn” ki-ki meg­szokott. Tulajdonképpen tele van egymás ellen fenekedő rosszaka­rattal. amit a közös sors csak a felszínen tompít úgy, amennyire. Most, hogy kicsit szabadabb és ez­zel gyakorlatilag kivételezett álla­potba kerültek az átlaghoz képest, örömükbe üröm is vegyült, nem tudták, hogyan kellene viselkedni ahhoz, hogy a helyzetükben mu­tatkozó javulás tartós legyen, sőt minél több előnnyel járjon. Fo­galmuk sem volt, hogyan érhet­nék ezt el, biztos pontot keres­tek, s ezt Kapelláró személyében vélték megtalálni, akit fokról fokra, vezetőjüknek ismertek el, érdemes az olyanokkal jóban len­ni. akik Pettersonnál ennyire bc- vágódlak. Hallgattak tehát rá, ol­vasni tudlak szeme intéséből, vagy legalábbis megvolt bennük az igyekezet erre. Sorra kifestet­ték az Intézet valamennyi külső épületét, a munkájukban alig le­hetett kivetnivalót találni, az persze rosszul esett nekik, hogy ezt egyedül Petterson ismerte el nyíltan, előttük sem fukarkodva a dicsérettel. (Folytatjuk) » Több mint százezer méter film . . . Telefoninterjú Lakatos Vincével Hol is kereshetném? Természe­tesen a filmgyárban. Természete­sen dolgozik, egy oktatófilmet állít össze a vágószobában. Örült a Magyar Népköztársaság kivá­ló művésze címnek, melyet már­ciusban juttatott neki az orszá­gos elismerés, eddigi munkája jutalmául. — Az ember mindig örül, ami­kor észreveszik, hogy alkotott va­lamit. Nem számítottam rá, hi­szen két éve lettem érdemes mű­vész, tehát igen jólesett, hogy ilyen rövid idő elteltével kiváló művészt csináltak belőlem. Jól esett az elismerés azért is, mert ez a terület sokáig nem volt lát­ványos, jószerivel hazai nézőknek, nem pedig külföldi fesztiválok­nak dolgoztam magam is. Az utóbbi években már több nép­rajzi, szociográfiai filmet készí­tettem külföldi forgalmazásra, de számomra változatlanul az ittho­ni feladatok a legfontosabbak. Most gyors számvetés követ­kezik: filmjeiért 35 díjat kapott a hazai és külföldi fesztiválokon. Mióta az újságírást felcserélte a filmszakmával 180 rövidfilmet és 3 egész estét betöltő filmet al­kotott. Külön említést érdemel 8 órás, 12 000 méteres történelmi filmje a II. világháborúról, amely Mementó címmel került a nézők elé. összes filmjének csak a stan­dard hosszúsága több mint száz­ezer méter. Közeli tervek ? — Éppen most beszélgettünk a gyártásvezetőmmel, hogy meg­kezdjük a Futóhomokot. Az igazi tavaszi szelekre várunk, hogy szórja, sodorja nekünk a homo­kot Kecskemét környékén. Ez a film egyike lesz a „Hazánk, Ma­gyarország” c. sorozatnak, amely a felszabadulás 30. évfordulójára készül. Ugyanebben a sorozatban mutatják be a Volt egyszer egy Viharsarok c. filmet, ezt szintén most kezdjük majd forgatni. Több más, előkészületben lévő munka BAJAI RÉGÉSZ 1965 őszén Budavári Attila íő- agronómus jelentette, hogy Já- nosszálláson. Szegedtől északra levő Fehértó mentén régi edé­nyeket találtak. Ezeket Trogma- yer Ottó múzeológus tárta föl és most Kőhegyi Mihály bajai ré­gész vállalkozott a leletek ismer­tetésére. Tanulmányait „Hunkori edények Jánosszállásról” címmel a Móra Ferenc Múzeum Évköny­vében tette közzé. Megállapítot­közül talán megemlíteném azt a 3 néprajzi filmet, amely magyar- bolgár kooprodukcióban készül, közeljövőben kezdjük meg a munkát. Bács megyéről a tv-nek is készítek félórás színes filmet, ebben Kecskemét—Kiskunhalas— Kiskunfélegyháza sorsán keresz­tül szeretném bemutatni, hogyan lettek az alföldi paraszttelepülé­sekből ipari városok, hogyan lesz a tanyai emberekből ipari dolgo­zó és ipari szakmunkás. Sohasem pihen? — Szeretek dolgozni. Ezért ha­tott meg annyira a mostani ki­tüntetések átadásakor, hogy eny- nyire elismerték az egyszerű emberek hatalmas teljesítménye­it is. Nem tudom szavakba fog­lalni mit éreztem, amikor láttam, hogy szövőnők, kőművesek, la­katosok kapnak magas, állami kitüntetést. Az ember a saját munkáját is többnek, jelentősebb­nek érzi, ha azt látja, minden dolgozó ember számíthat arra, hogy észreveszik, megbecsülik, jutalmazzák az átlagosnál jobb, értékesebb munkáját. V. Zs. TANULMÁNYA la, hogy a most előkerült dörzs- tálak, tulajdonképpen nagymére­tű konyhaedények. Növényi mag­vak szétzúzására használták eze­ket. Két korongolt tálról bebizo­nyította Kőhegyi, hogy római im­portok. Ez a lelet is azt mutatja, hogy a Barbaricum Is a római birodalom között közvetlenebb kapcsolat volt, mint azt sokáig vélték.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom