Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

1973. május 3. • PETŐFI NÉPE • 5 Hetedszer is megválasztották A nemzetiségek művelődése \ A tanítóképző elvégzése után zenei pályára akart menni Bá­náti Tibor. Vonzódott a művé­szetekhez általában, de a muzsi­ka volt rá legnagyobb hatással. Hegedülni, zongorázni tanult, je­lentkezett a Zeneakadémiára. Ám mégis nevelő lett, majd igaz­gató egy népi kollégiumban, na­gyon fiatalon. Utána oktatási osztályvezető a járási tanácsnál. 1955-től a bajai József Attila Művelődési Központ igazgatója. 1954 óta tanácstag. * Beszélgetésünkre épp az ala­kuló tanácsülésről jött, ahol is­mét — immár hetedszer — be­választották a Végrehajtó bizott­ságba. —- Van-e változás a tanácstagi munkában a régebbi időkhöz ké­pest? — kérdezem Bánáti Ti­bort. — Mintha jobban bíznának bennünk az emberek, több a ja­vaslat, mint a panasz. Régebben fordítva volt. — Melyik körzetben választot­ták meg? — A nyolcasban; itt, ahol la­kom és dolgozom. Ez jó; naponta találkozom azokkal, akiknek bi­zalmát élvezem. Ismerem az éle­tüket, törekvéseiket. Időnként Az Á FÉSZ-ek és a »második műszak« Mind több vállalat és üzem törekszik napjainkban a dolgozó nők helyzetének — így a „máso­dik műszak teendőinek” — a megkönnyítésére. E fontos tár­sadalmi cél megvalósításából az általános fogyasztási és értéke­sítő szövetkezetek is példásan kiveszik a részüket. A szövet­kezetek VII. kongresszusán kü­lön hangsúlyt kaptak az ezzel kapcsolatos javaslatok. A közel­múltban befejeződött szövetkezeti részközgyűléseken és küldött- gyűléseken, amelyeken több száz­ezer nő is részt vett, e tekintet­ben is előrehaladásról adhattak számot a tagságnak az igazga­tóságok. Jó néhány ÁFÉSZ nő­bizottsága külön is beszámolt ar­ról: mit tettek a szövetkezetek a nőbizottságok javaslatai és kéré­sei alapján. Az ellátással kapcsolatos igé­nyeket a nőbizottságok számos helyen megvizsgálták és sok ja­vaslatot tettek elosorban a vá­laszték bővítésére, a félkész- és konyhakésztermékek forgalmazá­sának és a táplálkozás-élettani .szempontból értékesebb élelmi­végigjárom az utcákat, beszélge­tek az emberekkel, próbálom ki­fürkészni, mit szeretnének, mi foglalkoztatja őket. — Szívesen vállalta hetedszer is, két évtizedes sokrétű munka után? — Talán éppen ezért: igen. Megszokja az ember, hogy nem csak a saját életével foglalkozik. Sőt, ez még szenvedéllyé is vál­hat. Egy idő után valahogy „ben­ne lesz az ember vérében” a közéleti tevékenység, s az ezzel járó állandó elfoglaltság. — Amikor a népművelési mun­kában elért eredményei után hív­ták különböző beosztásokba, mi­ért nem ment el? Tudok róla, hogy ez nemegyszer több kere­setet, nagyobb beosztást jelentett volna. — Itt maradtam. És nem bán­tam meg; elégedett .vagyok. Sze­retem Baját, a Sugovicát. A vá­ros sokféle hagyományát, ro­mantikáját, gazdag múltját, és érdekes jelenét. — Bizonyára hiba, gond, meg­oldásra váró feladat is akad elég? — Ügy van. Mégis, itt érzem jól magam, a városban. Hibája az én hibám, gondja az én gon­dom. — Nehéz tanácstagnak lenni? — Inkább izgalmas, nekem legalábbis. Ami nehézzé teszi, az, hogy többet várnak tőlünk, mint amennyit tehetünk. — Kevesebbet tehetnek, mint szeretnének? Miért? — Anyagiak hiánya, mond­juk ... Sokszor a bürokratizmus miatt is. Ha beleütközünk pél­dául egy problémába, ami a la­kókat foglalkoztatja, s érezzük, könnyen segíthetünk, megtesz- szük az első lépéseket, majd a többit. Beszélünk ezzel, azzal az illetékessel. Ilyenkor lehangoló, ha az ügy elakad valahol. — Miért van ez így? — Sok oka lehet. A felelős­ség nem vállalása; kényelmes­ség, a munka ide-oda tologatá­sa, közömbösség és nemtörő­dömség; s annyi más még. szerek választékának a növelésé­re. Megyénk szövetkezeti üzletei­nek ma már alig kéti százaléká­ban nélkülözik a hűtőszekrényt. Több helyütt rendeztek a szö­vetkezetek — a FÜSZÉRT-tel együttműködve — félkész- és készételekből szakmai tanács­adással is kibővített főzési be­mutatókat. Hasonlóképp szinte hagyományosnak nevezhetők már a divatcikkek és kozmetikai ké­szítmények, valamint az új tisz­títószerek bemutatói is. A MÉ­SZÖV a közeljövőben tervezi, az ELEKTROMETÁL bevonásá­val, a háztartás korszerű gépeit és a modern konyha edényeit is felvonultató, megismertető főző­verseny megtartását. A szövetkezeti pékségek és húsüzemek is sokat tesznek a második műszak könnyítésére. Hogy néhány jó példával éljünk: a megyéből többségük közmeg­elégedésre látja el feladatát, és közkedvelt — olykor a helyi íz­lésnek megfelelő — termékeik mellett a lakosságot félkész és konyhakész baromfihússal is — A választók hogyan reagál­nak az ilyen esetekre? — Ki így, ki úgy. Van, aki­nek fel se tűnik, legalább is nem mutatja! Mások méltatlan- kodnak, zúgolódnak. Vállukat vonogatók is akadnak. És józa­nul mérlegelők. Sok olyan em­ber van persze, aki szeret ön­célúan kritizálni. Az ilyennek aztán az égvilágon semmi nem tetszik. — Mi a véleménye ezekről? — Elítélem őket. Az ember keresse a jót, a szépet is. S gondolja meg alaposan, mit le­het, mit nem lehet. Ez nem azt jelenti, hogy a jó szándékú kri­tikus megjegyzésekre nincs szükség. Az kell, mint a falat kenyér. Könnyű észrevenni, kit milyen cél vezet. A jobbítás szándékával elhangzott bíráló megjegyzéseknek nagyon kell örülni. — Szívesen hallanánk egy-két példát, miket sikerült elintéznie, ha úgy tetszik: kiharcolni az el­múlt esztendőkben? — A díszpolgári cím adomá­nyozását, az Arany János utcai klasszicista stílusú műemlékünk rendbehozását, a csillagvizsgáló intézet előadótermének felépíté­sét — ilyeneket tudok említe­ni. — A következő évekre is lesz elvégeznivaló, ugye? — Szeretnék teljes értékű mun­kát végezni a végrehajtó bizott­ságban. Körzetem külső szépíté­séhez igyekszem társadalmi munkát szervezni. Munkakö­römből adódóan természetesen a város közművelődésének javítá­sán akarok dolgozni. — Mi a véleménye a bajai közművelődésről ? — Az előző Választási ciklus­ban a kelleténél kevesebb gon­dot fordítottunk az intézmény- hálózatra. Ezen változtatni kell. Azt tartom, nem mondhatunk le egy új művelődési központ és egy ugyancsak új városi könyv­tár építéséről. Varga Mihály igyekeznek ellátni. Soltvadkerten most épül az új szövetkezeti sü­tőüzem. Igen jó a hűtőkapacitás a me­gye szövetkezeti boltjaiban. A kereskedelmi higiéniát — mint arra már az előbbiekben céloz­tunk is — jó néhány hűtőpult, hűtővilrin, mélyhűtőláda szol­gálja. Az idei évben . további, csaknem másfélszáz darab, 230 literes, korszerű hűtőszekrényt juttatnak a kereskedelmi egysé- , gekbe, s a szándékok a további folyamatos fejlesztésre irányul­nak. Bővült a háztartási és az ott­honi munkát megkönnyítő szol­gáltatások köre is. A szövetkezeti tagság részére egyre több áru­cikk házhoz szállítását vállalják az ÁFÉSZ-ek. Közkedvelt és szinte már természetesnek tűnő szolgáltatás a ruhák méretre igazítása, vasalása, vagy a tv- készülékek házhoz szállítása és üzembe helyezése. Tárgyalások folynak a MÉSZÖV és a Hűtő­gépgyár között a hűtőgépek ga­ranciális javításának megszerve­zésére is. • NAPJAINKBAN a hazai nemzetiségi politika egyetlen szektorában nincsenek olyan je­lenségek. amelyekből ellentmon­dásokra feszültségekre, elvi tisz­tázatlanságokra lehetne követ­keztetni. Jogos tehát a megálla­pítás, hogy a nemzetiségek ha­zánk egyenrangú állampolgárai­ként dolgoznak, érvényesülnek. Ezért nemzetiségi politikánk nem szorul felülvizsgálatra, változta­tásra. Ez a politikai bázis és a teljes egyenlőség e gyakorlati megvalósulása tette lehetővé, hogy a nemzetiségek művelődési tekintetben is új, nagy eredmé­nyeket érjenek el. A nemzetiségi lakosság teljes erejével részt vesz társadalmi fe­ladataink megvalósításában. Amint a párt X. kongresszusa megállapította: „Hazánk nemzeti­ségei dolgozó társadalmunk egyenrangú tagjaként építik a szocialista hazát”. Ebből az kö­vetkezik, hogy életviszonyaik te­kintetében — természetesen a la­kóhelyük. a vidék adottságainak megfelelően — nincs különbség köztük és a magyar ajkú lakosság között. Egyenlődk a jogok és a kö­telezettségek tekintetében, a gaz­dasági javakból ugyanúgy ré­szesednek. És minden kulturális tevékenységnek ez az alapja! Művelődés, ingatag gazdasági alapokon, bizonytalan létfeltéte­lek közepette aligha volna lehet­séges. S a társadalmi egyenran­gúság híjával sem, természetesen. Alkotmányunk biztosítékot nyújt a nemzetiségi jogok gya­korlati érvényesítésére. — s hogy miként élnek ezzel, arra szolgál­jon példaként a következő felso­rolás, amelyben megkíséreljük felvázolni, milyen művelődési le­hetőségek állnak hazánk nemze­tiségi lakosságának a rendelkezé­sére. • AZ ELSŐ és legfontosabb az oktatásügy. Ez minden későb­bi közművelődési tevékenység — kollektív és egyéni — alapja. S ebben a tekintetben mind jobb a helyzet. Jelenleg 415 magyaror­szági oktatási intézményben több mint 25 ezer nemzetiségi tanuló részesül anyanyelvi oktatásban. Az óvodai férőhelyek száma ör­vendetesen gyarapodik, azokban is folyik az anyanyelvi oktatás. Míg 1968-ban 36 nemzetiségi óvo­da működött jelenleg 86. Ezen be­lül a szlovák óvodák száma 15- ről 28-ra. a német óvodáké 6-ról 32-re emelkedett. Héttel gyara- rapodott a román nyelvű óvodák száma. Emelkedett az úgyneve­zett nyelvoktató általános isko­lák aránya is. Német nyelvterü­leten az idei tanévben . nyolc iskolában indult meg az anya­Az öntött, áttört fémkorong a X. században készült. Már-már díszítő elemmé vált állatalakja, s az életfa motívum egy ősi, már a honfoglalás korában is ki­veszőben levő hitvilág emléke. Az állatokban megjelenített szel­lem (ló, kutya, szarvas, madár) bajelhárító erejét elsősorban a nyelvi oktatás. Az anyanyelvet oktató pedagógusok száma mintegy 10 százalékkal emelke­dett. A tanulmányi színvonal eme­lése érdekében jó kezdeménye­zés a Bács-Kiskun megyei. Csá­szártöltésen nyitották meg az első német nemzetiségi tagozatos osztályt, s a példát a megye három-négy másik nemzetiségi iskolája is követi. Az idei tan­évben kiegészítő tankönyvek je­lentek meg, amelyek az általá­nos tantervekhez kapcsolódnak s nagymértékben segítik a pe­dagógusok és a tanulók munká­ját. A nemzetiségi tankönyvel­látásban Csehszlovákia, Ju­goszlávia és az NDK tankönyv- kiadó vállalataival szoros együttműködést épített ki a Művelődésügyi Minisztérium; egyes tankönyveket magyar, né­met, csehszlovák, délszláv szer­zők közösen írnak. • AZ ÖNTEVÉKENY kulturá­lis mozgalom különösen élénk a nemzetiségi lakosság körében. Mű­vészeti csoportjaik népük kultú­rájának legértékesebb alkotásai­ból hoznak felszínre igen sokat. Bemutatóik a nézők, (s örvende­tes, hogy mind gyakrabban a té­vénézők) örömére szolgálnak. Is­mét egy számadat: csaknem fél­száz nemzetiségi művelődési cso­port működik Magyarországon. Túlnyomó többségük rangos pro­dukciókkal szórakoztatja közön­ségét. De itt nemcsak ez a fon­tos. Miközbeq az anyanyelvi kul­túrát terjesztik, e csoport tagjai roppant értékes, s később széles körben szétsugárzó önművelő munkát végeznek. Ez nyomot hagy. az egész közösségen! Egy- egy színpadi, táncos előadásra- ■ produkcióra való felkészülés köz­ben nagy felületen érintkeznek a német, román, délszláv, cseh­szlovák kultúrával, annak szocia­lista alkotásaival. Felkeltik irán­tuk az érdeklődést. Nem ritka eset, hogy nemzetiségi irodalmi színpadi bemutatót egy-egy nagy jelentőségű klasszikus vagy mai irodalmi alkotás valóságos rene­szánsza követett, mert a közön­ség olvasni akarta az eredeti mű­vet. S az sem tartozik a ritka események közé, hogy a művé­szeti együttesek hívják fel a fi­gyelmet a könyvkiadóknál, szín­házaknál lefordításra, bemutatás­ra érdemes mai alkotásokra. A legutóbbi felmérések szerint a nemzetiségi kiskönyvtárakban csaknem kilencvenezer szerb- h orvát, szlovén és román könyv található. Nagy többségük olyan, amelynek a „forgalma” igen nagv Megtalálható közöttük az NDK-beli, romániai, csehszlová­gyengébb, a hagyományokhoz mindenkor sokkal szívósabban ragaszkodó nők hívták segítségül, míg ugyanez a férfisírokból szár­mazó tárgyak között kivételes rit­kaságnak számít. A tárgy lelő­helye: Kunadacs. (Halász Antal ajándéka.) A Katona József Mú­zeum tulajdona. H. T. E. Múzeumaink kincsei HAJFON A TKORONG kiai, jugoszláviai könyvkiadó vál­lalatok csaknem valamennyi iro­dalmi és népszerű ismeretter­jesztő kiadványa. S ami a feltű­nő és kiváltképpen örvendetes: a legfrissebbek is. Ez azt jelenti, hogy a könyvforgalmazó intéz­mények gondosan foglalkoznak a nemzetiségi lakosság művelődés- ügyével, könyvigényével. • FONTOS SZEREPE van Ma­gyarországon a hetente mintegy 80 ezer példányban megjelenő nemzetiségi sajtónak is. Hasáb­jaikon a politikai írásokon, kom­mentárokon, a nemzetiségi élet eseményeiről szóló híradásokon kívül, s azok mellett jelentékeny költők, novellisták is helyet kap­nak. Olyanok, akik közül nem egy a magyar nyelvű kulturális sajtóban is hallatja olykor a hangját. E sájtóhagyomány ápo­lásában különösen nagy szerepe van a nemzetiségi orgánumok­nak, a horvát-szerb nyelvű Na- rodne-Novie-nek, a német Neue Zeitungnak, a szlovák nyelvű L.odové Noviny-neto és a román nyelvű Fodia Noastra-nak. E he­tilapok publikálták először azok­nak az alkotásoknak a java részét is, amelyeket a közelmúltban fel­vettek a Magyarországi Délszlá­vok Demokratikus Szövetsége ál­tal kiadott magyarországi szer­zők versantológiájába és abba a román nyelvű elbeszélésgyűjte­ménybe, amelyet a román nem­zetiségűek szövetsége jelentetett meg, négy évvel ezelőtt. A nemzetiségi kulturális te­vékenység egyik figyelemreméltó jelzése az a tény is, hogy gyarap­szik azoknak a kiadványoknak a S2áma, amelyek a nemzetiségi la­kosság népi hagyományait, szo­kásait, népdalait, folklórját dol­gozzák fel. Mind több olyan mo­nográfia — közöttük nem kis számban magas tudományos igénnyel megírt mű — jelenik x meg, amely egy-egy nemzetiségi község történetét dolgozzák fel. A helytörténeti pályázatra, ame­lyet a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa és a Művelődés- ' ügyi Minisztérium hirdetett meg másfél évvel ezelőtt, több mint 30 nagylélegzetű, értékes pálya­munka érkezett. • NEMZETISÉGI állampolgá­raink és szövetségeink élete, amint azt a művelődésben elért eredményeik és törekvéseik jelzik egészségesen fejlődik, színes és tartalmas, S a nyugodt légkör, mint a jó politikai közérzet jele. kifejezi, hogy a szocialista építő­munkában. annak kulturális te­rületén is, harmonikus az együtt­működés. Tamás István (7.) Mire a felügyelő a köze­lükbe ért; nyoma sem volt a szóváltásnak, Ketten álltak egy- egy gerenda alá ettől kezdve, s hordták, ráérősen, anélkül, hogy bárki is siettette volna őket az udvar egyik végéből a másikba, nem gondolkoztak a rájuk bízott feladat célszerűségén, hiszén a múló hetek valamennyiüket meggyőzték arról, hogy ehelyütt ilyesmiről gondolkodni teljes ér­telmetlenség. Kapelláró magá­ban elismerte, hogy partnerével, akit a többiek — nyilván r a múlt­jára utaló célzással —maguk közt Késnek neveztek, jól elbol­dogulnak, érdemes lesz máskor is így) csinálni, ha lehet, mert látszik a tartásán, ahogy meg­fogja, .amit kell, hogy ereje is, hajlandósága is van a munká­hoz, ez pedig itt ritkaság. Azért nem állhatta meg, hogy ne ér­deklődjön; — mondd csak, ki adta rád ezt a nevet, olyan hü­lyén hangzik. — A te félnótás haverod, aki­vel mindig egymást bújjátok, a Kicsi — mondta a nyurga, erős csuklójú gyerek, mint később Kapelláró megtudta, tizenhat éves sem volt még. — Nem tu­dom, honnan szedte, nálunk Kőbányán ez már kiment a di­vatból, azt az egy-két romát, aki megpróbálkozik a haleffel összecsomagoljuk és föladjuk utánvéttel, a drága jó édesany­ja se ismer rá. — Miért hoztak be? — Hosszú történet. Tulajdon­képpen lopásért, de ez régen kezdődött. Az ősömnek volt va­lami zűrje a munkahelyén, újjat húzott valamelyik fejessel, per­sze nem neki lett igaza, a vé­gén tízéves szolgálat után el kellett neki jönni onnan. Attól kezdve elkezdett piálni nagy­ban, mintha a piások olimpiájá­ra akarna kijutni, nagyon tré lett otthon az élet. Megitta aze­lőtt is a magáét nem mondom, dé az nálunk soha nem volt, hogy a keresetét ne adta volna haza, sőt, hozta a bércédulát is, meg virágot, .vagy sört az Anyámnak, puszizkodott velünk, így srácok, úgy, mert hárman vagyunk testvérek, két öcsém van, haláli kis krapekok, ide a fü­zeteket, az ellenőrzőt, aztán, ha nincs egyes mehettek a moziba. Ha arénázott is Anyuvaj, ha­mar kibékültek, abból mi nem . vettünk észre semmit, éltünk ahogyan a többi kőbányai proli, talán egy kicsit jobban is. De azután, hogy a. régi helyét ott­hagyta nem lehetett vele bírni végképp. Igaz, kevesebbet is ke­resett az új helyén, de ez még nem lett volna ok arra, hogy naponta részegen járjon haza, hogy ott szerencsétlenkedjen ne­künk, az elrontott életét emle­gesse, sírjon Anyu fülébe, mert sírt ilyenkor legtöbbször, és ru­hástól feküdt le, úgy kellett vet- kőztetnünk, ahol fogni tudtunk rajta, cibáltuk róla a cipőt lefelé, a végén Anyu széttolta az ágya­kat, az ő két ágyukat, egymás mellett a szobában, egyiket az egyik sarokba, a másikat a má­sikba, csakhogy minél messzebb legyen tőle, szóval kezdett a helyzet nagyon cikis lenni. Igen, mert tudod, anyámat leszázalé­kolták az üzemben ahol dolgo­zott, a dohány amit kapott, na­gyon kevés volt és egy idő után ott tartottunk, hogy fizetés na­pon lesni kellett a fateromat, valamit haza is hozzon a kere­setéből, anyu legtöbbször engem küldött, ő nyilván nem akart szégyenkezni, menjek oda a gyárkapuhoz, le ne kopjak ró­la, míg haza nem jön. Ezt na­gyon rühelltem, főleg amikor egyszerűen hazazavart, pirult a pofám helyette is a kollégái előtt, persze, hogy elkotródtam, haza se mentem estig, csináltuk a cirkuszt a galerivel a téren, mire hazamentem, ott húzta a lóbőrt az ágyon, felöltözve, mint rendesen, ahogy ilyenkor — egyre sűrűbben — szokása volt. Kérlek szépen, a végén már odáig süllyedtünk, hogy anyám egyszerűen nem tudott főzni, még egy üres paprikáskrumplit sem, a kicsik óbégattak az éh­ségtől, ha egy zokni kellett, azt < se tudtuk megvenni, ha jött a gázszámlás, tőlünk ugyan egy vasat se látott, amíg anyám szegény nem hajtotta föl a do­hányt valahonnét. Bevitte a gyűrűjét, a nyakláncát, az órá­ját a zaciba, aztán, hogy nem volt már mit bevinni, elkezdett kölcsönt kéregetni, rokonoktól, is" merősöktől, a házban a szom­szédoktól, cukorra, tejre, krump­lira. Másfél év se telt el és mi úgy lerobbantunk, hogy az nem igaz. És egyszer egy estén, olyasmi történt, ami betette az ajtót az egész életünkre. A kég­lihez legközelebbi köpködőben időzött az apám, a szomszédok jöttek mondani anyámnak, men­jen, ha pénzt akar látni, maga helyett most is engem küldött. El is mentem, szövegelek ott az apámnak, jöjjön, siessen, kihűl a vacsora, az meg csak küld el, tudni se akar rólam, közben a farzsebből szedi elő a bukszát, fizet ennek is, annak is, mint akinek teljesen elment az esze. Gondoltam egyet, ha szép szó­val, nem megy, majd viszek én haza pénzt másképp. Amikor nem figyelt rám, odanyúltam a farzsebhez, kikaptam belőle a rossz bőrtárcát és usgyi, ameny- nyire csak bírtam, húzni kezd­tem a csíkot hazafelé. Az apám részegségében ordítozni kezdett; tolvaj! fogják meg! kiraboltak! utána! Az utcán, a sötétben elébem álltak hárman is. Amit én ott kaptam! Mire apám oda­ért, már fölállni sem bírtam a két lábamra, azt se tudom, hogy kerültem haza. Én aztán jól ki­húztam a gyufát. De nem emi­att kerültem sittre. Elhatároz­tam, valamiképipen megpróbálok segíteni anyámon és úgy inté­zem a dolgot, mintha az öreg adná a dohányt, így nem fog gyanút. Hallottam srácokról, autókat rámoltak ki, menő kül­földiek kocsijait, gondoltam megpróbálkozom ezzel. Egy ide­ig ment is a bolt, Budára jár­tam át, bagóért elcsencseltem a szerzeményt Pista bácsinál, ez egy reszketős lábú, idős ürge, azóta biztosan kinyiffant már a börtönben, a Küiső-Józsefváros- ban lakott, hozzá vittem a szaj- rét, táskarádiót, autólakarót, volt közte báránybőr is, külföl­di cigit, mikor mit. Egyszer is megyek, hát Pista bácsi helyett egy nyomozó van ott, mit hoz­tál kisöreg? — kérdezte — és jó erősen megfogta a karomat, amikor el akartam spurizni. Nem volt mese. oda Kellett neki ad­ni az egész cuccot, úgy, ahogy volt, a Pista bácsival egyszer találkoztam a vizsgálatiban, azt vallotta, nem is ismer, de a házból, ahol lakott, rámvallottak többen is, mert volt olyan hét, amikor kétszer, háromszor is ott voltam nála, ér, aztán nem is tagadtam, lefáradtam, ez az igaz­ság, ha csak rámnéztek is, össze- csuklottam, mindig a muteromat láttam magam előtt, s sírástól vörös arcát, látod, ilyen nagy­fiad vagyok én neked, szégyent hoztam rád, pedig elég a magad ba­ja úgyis. Hallottam később, hogy apámat kényszerelvonóra vitték, a kissrácok állami intézetbe ke­rültek. úgy kellett kitépni őket az anyám kezéből, utána injek­ciókat kapott, itt volt nálam be­szélőn, hát alig ismertem rá, annyira megöregedett, nem baj Anyu, mondtam neki, majd ki­szabadulok és akkor kihozzuk a kis krapekokat is, mert állásba megyek és nem fogok piálni soha. Érted? Soha! (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom