Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

1973. május 3. • PETŐFI NÉPE • 3 ■ Szép időben, jó hangulatban ünnepeltük május elsejét (Folytatás az 1. oldalról) bronz fokozatot Nagy Imréné fonónő és Tóth Árpád a bács­almási telep vezetője kapta. Ez­után a Könnyűipar kiváló dol­gozója kitüntetést tizenheten, a vállalat Kiváló dolgozója ki­tüntetést százan kapták meg. A résztvevőket műsorral szórakoz­tatták a Kecskeméti Katona .Jó­zsef Színház művészei, közöttük Sass József és Baranyi László, valamint a bajai Liszt Ferenc Kórus. Sor került még aszfaltrajz­versenyre a Sugovica partján. A felső tagozatosok versenyét Te­het Éva (Központi Iskola), az alsó tagozatosokét pedig Szent- jóbi Szabó Tibor (gyakorló is­kola) tanulója nyerte. A első hat helyezettnek rajz- és festék­készletet ajándékoztak. Átadták a városi tanács épületében az újonnan kialakított házasságkö­tő termet, márványtáblát he­lyeztek el Baja már befejezett új lakótelepének egyik épületé­re és a lakótelep felvette József Attila nevét. A jó időben több ezer bajai kereste fel a Sugovica mentét, szórakozott a Petőfi-szigeten. A vállalatok üdülőinek udvarán bográcsokban főtt a halászlé. Igazi majálishangulat volt Ba­ján. Este az üzemek klubjaiba mentek a dolgozók családtagja­ikkal, a fiatalok egy része pedig a háziipari szövetkezet egy hete átadott pinceklubjában adóit egymásnak találkozót. Cs. I. # Sok gyermek készítette ratfzait a Sugovica menti sétány aszfaltjára. (Pásztor Zoltán felvételei) KISKŐRÖS Kiskőrösön kilenc óra tájt az utcákon és tereken mindenfelé vidám arcú, ünneplőbe öltözött embereket láthattunk. Indult ki­ki a számára kijelölt gyülekező helyre, hogy pontosan tíz órakor elkezdődhessen a színpompás fel­vonulás, «mely most a szokottnál is szebbnek, látványosabbnak ígérkezett — első alkalommal az alig féléves város történetében. , Reggel — még a felvonulás kezdete előtt — adták át tizen­négy konzervgyári dolgozónak a „Kiváló dolgozó” kitüntetést, és a Rákóczi Szakszövetkezet négy brigádja is ekkor vette át hiva­talosan a szocialista brigád cím­ről szóló okmányt. Ezt követően — tíz órakor — impozáns zászlóerdő előtt, jelké­pes, apró zászlócskákkal a kéz­ben a város vezetői vonultak fel a több ezres menet elején. Köz­tük haladt Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára is. A helybeli vasutas fúvószene­kar kíséretével ezután egymás­után vonultak fel az iskolák, üze­mek, vállalatok és intézmények dolgozói. A város hét üzemének, három szakszövetkezetének, az állami gazdaságnak, a hat oktatási és egyéb intézményeinek dolgozóit, tanulóit Csermák József, a Haza­fias Népfront városi bizottságá­nak elnöke üdvözölte meleg sza­vakkal, amint fegyelmezett so­rokban elvonultak a dísztribün előtt. Jelképes volt — s természete­sen nem véletlen —, hogy a hely­beliek városuk nagy szülöttének, Petőfi Sándornak a szobra előtt meneteltek a tavaszi ég alatt. A nyolcvan percig tartó felvo­nulás —, amelyen becslések sze-; rint a fegyelmezett és lelkes „né­zőközönséggel” együtt mintegy kilenc-tízezren vettek részt — a város melletti sportpályán ért véget, ahol ettől kezdve egész na­pos majálison és sportrendezvé­nyeken szórakozhatott a kiskőrö­si lakosság és a város vendégei. Kedves epizódja volt — több alkalommal is — a majálisnak, amikor néhány idős veterán, s régi mozgalmi ember — Torgyik Pál volt tanácselnök, Ócskái Já­nos, Kiskőrös első tanácselnöke és mások — kitüntetésekkel a mellükön a köréjük gyűlt fia­talabbaknak a régi időkről me­séltek. V. M. • Zászlók erdejében. KISKUNFÉLEGYHÁZA Az első májusi nap délelőttjén sokán élvezték a jó időt, a ra­gyogó napsütést Kiskunfélegyhá­za utcáin, terein. A Vegyipari Gépgyár dolgozóinak családtagjai ünnepi „üzemlátogatáson” vettek részt, jó hangulatú találkozót rendeztek a műanyaggyári mun­kások is. Izgalmas sportverseny tanúi lehettek, akik a Honvéd sporttelepre látogattak, s meg­nézték az általános iskolás fiúk— lányok kézilabda villámtornáját. Többen indultak horgászbotok­kal felszerelje autón, motorke­rékpáron a tiszai „horgászpara­dicsomba” is. A Félegyházához tíz kilométerre levő község, Kun­szállás ifjúsága és felnőtt lakos­sága a herketói úttörőotthon kör­nyékén tartott majálist, reggeltől kora estig. Kellemes környezet­ben, gazdag programmal — já­tékkal, céllövéssel, szabadtéri fő­zéssel, filmvetítéssel szórakoztak a kunszállási és fülöpjákabi fia­talok. K. Gy. KALOCSA Már 10 óra előtt megindultak a kalocsaiak a közkedvelt pi­henőhely, a Városkert felé, ahol ezen a ragyogó tavaszi napon nagygyűlésen emlékeztek meg a nemzetközi proletariátus ün­nepéről. A Himnusz hangjai után Csáti Lajos, a szakmaközi bizottság titkára köszöntötte a szabadtéri színpad nézőterét zsúfolásig megtöltő közönséget. A nagy­gyűlés elnökségében helyet fog­lalt többek között dr. Greiner József, az MSZMP megyei bi­zottságának titkára, valamint a város és járás vezetői. Az ünnepség szónoka Fülöp Gyula, a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei tit­kára volt. Beszédében feleleve­nítette a nagy proletárünnep történelmi hagyományait, majd részletesen szólott azokról az erőfeszítésekről-, amit Kalocsa dolgozói a város fejlesztéséért tesznek. Az ünnepi beszéd után a ka­locsai Ének-Zenei Általános Is­kola tanulói adtak ízelítőt a vi­lághírű kalocsai folklórból. Késő estig forogtak a körhinták, nagy tömeg szórakozott a mutatvá­nyos bódéknál, a vendéglőben pedig kivilágos-kivirradtig rop­ták a táncot a kalocsaiak ezen a felejthetetlenül szép május elsején. •, Majális a Herke-tónál. Május 1-én is dolgoztak a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban. Az esőzés miatti elmaradást igyekeztek pótolni. Kohl János a 80 hol­das csemegekukorica-tábla kultivátorozását végzi. Határőreskü, szoboravatás, KlSZ-fogadalomtétel Kiskunhalason A munkásosztály nemzetközi ünnepén gazdag, valóban színes program várt a halasiakra. Már április 30-án reggel gépkocsival szinte megközelíthetetlen volt a város főtere, hiszen az egész megyéből érkeztek szülők, hoz­zátartozók a határőresküre. Dél­előtt 10 órára zsúfolásig megtelt a tér, ahol az egy hónapja be­vonult határőrök tettek ünnepé­lyes esküt. Az ünnepi emelvé­nyen ott volt dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első tit­kára, dr. Ábel László, határőr ezredes, Ispánovics Márton, a járási pártbizottság első titkára, Táncos ' Sándor, a városi tanács elnöke, politikai, társadalmi életünk képviselői. Kollár Jó­zsef határőr főtiszt jelentébe után Dudás István határőr al­ezredes szólt az esküt tevő fia­tal katonákhoz, majd felhang­zott: „Én á dolgozó magyar nép fia... ” Ezután dr. Ábel László ezredes köszöntötte fiatal határ­őreinket, s a tömeg nagy tapsa mellett a határőrség központi zenekarának pattogó indulójára díszmenetben vonultak el határ­őreink a város lakói, a szülők és hozzátartozók előtt. Délelőtt fél 1‘2-kor dr. Madas András, a mezőgazdasági és élelmezésügyi mini&zter helyet­tese ünnepélyesen átadta a vá­rosnak dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter ajándékát, Szabó Iván Munkácsy-díjas, kiváló szob­rászművész alkotását a női lo­vas szobrot. Dr. Madas András beszédében emlékeztetett a vá­ros lovassportot ápoló hagyo­mányaira. s a Határőr Dózsa lovásszá kosztályának 20 éves évfordulójára. A szoboravatáson ott volt Szabó Ivári szobrász- művész is, akinek alkotásához dr. Romány Pál gratulált. Tán­cos Sándor, a városi tanács el­nöke köszönetét fejezte ki, majd ígéretet tett arra, hogy tovább ápolják ennek a férfias sportág­nak fejlesztését. Délután sem volt hiány szó­rakozásban, ugyanis a halasiak a VII. nemzetközi lovasverseny­ben gyönyörködtek. Május 1-én tovább folytató­dott Kiskunhalason az ünnep­ségsorozat. A városi tanács előtti Lenin teret a kisdobosok, úttörők, KISZ-isták szinte tel­jesen betöltötték, alig engedve helyet a szülőknek, hozzátarto­zóknak és az érdeklődőknek. A tér sarkaiból felhangzó kürtjel­zésre zászlók erdeje alatt indul­tak a fiatalok, hogy kisdobos-, úttörőavatáson, KlSZ-fogada- lomtételen vegyenek részt, Kiss Erzsébet, a városi KISZ- bizottság és a városi úttörőel­nökség nevében köszöntötte a fiatalokat, majd Sípos János, a városi pártbizottság első titkára méltatta május elseje jelentősé­gét, köszöntve a város ifjúságát és dolgozóit. Elsőnek a kisdobo­sok, utána az úttörők avatására került sor, majd a KISZ-isták tettek fogadalmat. Végezetül el­vonultak a megye, a város ve­zetői előtt, .akik között ott volt dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke is. Délután a VII. nemzetközi lo­vasversenyre — amelyen több ezernyi néző buzdította a Ha­tárőr Dózsa lovasait — kedves vendég érkezett. Nyers Rezső elvtárs, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a KB titkára látogatott el dr. Romány Pál elvtárs társaságában. A vendé­gek a Nemzetek Díja csapatver­senyt tekintették meg, s részt vettek a háromnapos verseny záróünnepségén. A Nemzetek Díját dr. Gajdócsi István nyúj­totta át az Ukrán Szovjet Szo­cialista Köztársaság lovascsapa­ta vezetőjének. G. G. • Ifjú határőreink az eskü szövegét mondják Eckert György határ­őr után. • A VII. nemzetközi lovasverseny záróünnepségének dfszelnöksége. • Megyei és városi vezetők a kiskőrösi felvonulók élén. • A lovas szobor Szabó Iván Munkácsy-dijas szobrászmű­vész alkotása. Gazsó Béla határőr alezredes Bússal Zsuzsát úttörővé avatja. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom