Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-04 / 102. szám

1973. május 4. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT SPORT-SPORT Tovább nőtt az éllovasok előnye Ovi kupa 1973 i '• Nagy sikere volt az óvodások »olimpiájának« • Apró emberkék százai nyüzsögnek a sportpályán. PAJTÁS POSTA Augusztusban: Országos kisdobos és úttörő néptáncfesztivál A Magyar Üttörők Szövet-’ sége Országos Elnöksége a kulturális szemle keretében 1973 augusztusában országos kisdobos- és úttörő-néptánc- fesztivált rendez Kalocsán, a IV. Duna menti Folklór Fesz­tiválhoz kapcsolódóan. A rendezvényeken részt vesznek a Magyar Úttörők Szövetsége ál­tal meghívott úttörő táncegyüt­tesek, összesen mintegy négyszá­zan. A kalocsai és a kalocsai jáT rásban levő úttörő csapatok ven­dégül látják az ötnapos — augusztus 16-tól 21-ig tartó — eseménysorozaton a vendégeket. A tervek szerint augusztus 16- án délután érkeznek az első kü- lönautóbuszok Kalocsára. Este 9 órakor — az időjárástól függően — zárt helyen, vagy a szabadtéri színpadon sor kerül az ünnepé­lyes jnegnyitóra is. Másnap, a kisdobos, úttörő és felnőtt táncegyüttesek együtt vo­nulnak fel az I. István úton. Es-' te a díjnyertes úttörő táncegyüt­tesek közreműködésével a sza­badtéri színpadon megnyitják a IV, Duna menti Folklór Feszti­vált. A tervek szerint a megyénkbe érkező pajtások ellátogatnak Kis­kőrösre, Szalkszentmártonba, Du- navecsére, megtekintik a Petőfi­ÉSZAKI CSOPORT Lakitelek—Apostag 3:1 (0:1) Lakitelek, 250 néző. vezette: Var­ga I. Nagy iramú, változatos első félidő után , a 44. percben Farkas révén ll-esből szerzett vezetést az apos- tagi csapat. 0:1. Az 55. percben Bartha volt eredményes, majd az 59. percben Parádi T. szerzett veze­tést a lakitelekieknek. 2:1. A 85. percben Fekete állította be a S.P-es végeredményt. Jók: Fekete, Har­czos, Úartha, illetve Farkas, Somo­gyi. Ifjúsági . eredmény: 3:2 Lakitelek javára. Helvécia—Hetényegyháza 1:0 (1:0) Helvécia, 200 néző, vezette: Var­ga II. Jo iramú mérkőzést vívott a két csapat. A 30. percben Tornyi lőtte a Helvécia győztes gólját. 1:0. Szü­net után mindkét csapat több gól­helyzetet hagyott ki. Jók: Barta, Kovács. Németh, illetve Pólyák, Bacsa, Sipka. Ifjúsági eredmény: 3:2 Helvécia javára. Szánk—Kecskeméti MÁV 4:0 (2:0) Szánk, vezette: Csányi. A szankiak nagy fölényben ját­szottak a kecskemétiek ellen, akik keményen, helyenként durva játék­kal próbálták megakadályozni a na­gyobb arányú vereséget. A 35. perc­ben Bogdán sárga lapot kapott, majd utána a kiállítás sorsára ju­tott. Góllövök: M. Tóth 3. (egyet U-esből), Csenki. Jók: Papp II., M. Tóth, illetve Csillag, Kovác:.'. Ifjúsági eredmény: 2:0 Szánk [ja­vára. I Solt—Kerekegyháza 4:1 (3:1) Solt, 300 néző, vezette: Rideg. A solti csapat • idei legjabbját nyújtotta és biztos győzelmet ara­tott. A 30. percben Fehér kéztörést szenvedett. Góllövők : Vétek, 2, Fehér, Hantos, illetve: Széles!. Jók: Hantos. Berg, Vétek illetve Gogolak. Ifjúsági1 eredmény: 5:1 Kerekegy­háza javára. • Kunszentmikiósi VÄV Vasas— Kecel 1:0 (1:0) Kunszentmiklós, 400 néző, vezette: Szabó J. Közepes színvonalú találkozón vé­gig a kunszentmikiósi csapat irá­nyította a játékot. A 10. percben Patai szerezte meg a győzelmet je­lentő gólt. Jók: Janovics, Takács, illetve Kovács, Polgár. Ifjúsági eredmény: 5:1 Kunszent­miklós javára. Kiskunfélegyházi Vörös Csillag— KTE II. 1:1 (1:0) • Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezet­te: Ficsór. Ifjúsági eredmény: 1:1. A Kiskunfélegyházi Remény­ség—Csengőd mérkőzés elmaradt, mert a csengődi csapat nem érkezett meg. DÉLI CSOPORT Gara—Mélykút 1:0 (1:0) Mélykút, 100 néző, vezette: Baán. A garai csapat támadott többel és Takács révén már az első fél­időben megszerezte a győztes gólt. Szünet után a mélykútiak veszé­lyeztettek, de helyzeteiket nem tud­ták kihasználni. Jók: Miklós, Oszt- rogonáfcz, Takács, illetve Nagyvá­radi, Bényi, Horváth. Ifjúsági eredmény: 5:1 Gara ja­vára. Kinizsi SE—Érsekcsanád 3:2 (0:2) Baja, 100 néző. A vesztésre álló .mérkőzést a má­sodik felidőben nagy hajrával sike­rült a maga javára fordítania a Ki­nizsi SE-nek. Góllövők: Horváth, Balázs, Varga, illetve Tüske 2. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Bajai VMTE javára. Csávoly—Kunbaja 3:0 (2:0) Csávoly. 150 néző, vezette: szűcs. A 6. percben Huszár révén jutot­tak előnyhöz a csávolyiak. 1:0. Tíz perccel Később Szekulity lőtt gólt. 2:0. A 73. percben Szabó II. állí­totta be a 3:0-ás végeredményt. Jók: Huszár, Puthik, Farkas, illet­ve Szőke, Pásztor, Révész. Ifjúsági eredmény: 1:1. Kiskunhalasi MÄV— Kisszállás 3:0 (2:0) Kisszállás, 150 néző, vezette: Mar- tinez. A tartalékosán kiálló kisszállási csapat a 11. percben íi-eshez ju­tott. A büntetőt azonban Daróczi I. a kapusba rúgta. A 15. percben Szabó I. révén a kiskunhalasiSk szereztek vezetést. 1:0. A 30. per­ben Szabó újabb 'gólt lőtt. 2:0. A 65. Figura (Kkh. MÁV) sárga lapot kapott. A 75. percben Csizmadia (Kkh. MÁV) kihagyott egy 11-est. A 80. percben Juhász állította be a 3:0-ás végeredményt. Jók: Juhász, Csizmadia, illettje Tamási, Novák. Ifjúsági eredmény: 3:1 Kisszállás javára. Bácsbokod—Kelebia 2:0 (0:0) Kelebia, 100 néző. vezette: Molnár. Kiegyenlített első félidő után a 85. percben Tettinger lőtt gólt. 1:0. Három perccel később Máder állí­totta be a 2:0-ás végeredményt. Jók: Berger, Máder, illetve Ürmös, Bata. Ifjúsági eredmény; 3:2 Kelebia ja­vára. Sükösd—Katymár 1:0 (0:0) Katymár, 150 néző. vezette: Klein. Az első félidő egyenlő erők küz­delmét hozta. Szünet után Németh szerezte meg a / győzelmet jelentő gólt a sükösdieknek. Ezenkívül a sükösdiek két 11-est hagytak ki­használatlanul. Ifjúsági eredmény: 6:2 Sükösd ja­vára. Kiskunhalasi MEDOSZ II.— Bátya 2:1 (1:0) Ifjúsági eredmény: 8:0 a Kiskun- halasi MEDOSZ javára. A MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÖ-BAJNOKSAG ajllAsa ÉSZAKI CSOPORT 1. Kszmiklós 19 13 5 1 47-11 31 2. Helvécia 19 10 0 3 35-22 26 3. Lakitelek 18 11 3 6 47-22 25 4. Kecel 19 lil 2 6 35-21 24 5. Kerekegyh. 20 10 3 7 50-40 23 6. Vörös Cs. 17 8 9 4 30-17 21 7r. Hetényegyháza 19 7 3 9 36-3(2 1.7 8. K. MÁV 19 7 3 9 25-39 17 9. Kkfh. JRemény. 1» A 6 8 23-29 14 10. Szánk 119 5 4 10 26-36 14 111. Solt 17) 5 2 10 23-37 12 12. Dunavecse 18 5 1 112 30-51 111 13. Apostag 20 4 3 13 24-50 11 M. Csengőd 16 2 5 9 17-41 9 Km éti TE II. 7 5 2 — 21-2 12 Kecskeméten, a városi tanács művelődési osztálya szervezésé­ben az idén már másodszor ren­dezték meg az „óvodás olimpiát”. A sorozat kezdeményezője tavaly a Ceglédi úti óvoda volt, s akkor — az induló 8 óvoda között — ők is nyerték első ízben az „ovi kupát”... Az idén már 9 óvoda, kö­zel 400 apró emberkét indított, s a Városi pálya csütörtökön reggel nyüzsgő hangyabolvhoz hasonlí­tott.. A lányok és fiúk négy ver­senyszámban mérték össze ere­jüket és akadt néhány szoros küz­delem és jobb eredmény is. A leánymagasugrásban például Borbély Gabi a fiúcsoportban is megszerezte volna legalább a má­sodik helyet. A fiúknál viszont a rendőrfalusi Szabó Zoli 80 cm* nél már egyedül maradt verseny­ben, s nem ugrott tovább, bár múzeumokat és emlékhelyeket. A vendéglátó úttörőcsapatok részle­tes programot dolgoznak ki a hozzájuk érkezett pajtások szó­rakoztatására a fesztiválon való részvétel emlékezetessé tételére. Rejtvényfejtők figyelem! A háromfordulós rejtvény har­madik részét közöljük most. A képen látható négy ábra egyikéről hiányzik valami. Fi­gyeljétek meg alaposan a négy képet és a hiányzó tárgy nevét, valamint azt, hogy melyik kép­ről hiányzik, küldjétek be szer­kesztőségünk címére (Petőfi Né­pe szerkesztősége 6001. Kecske­mét, Kossuth tér 1.) A levelezőlap címoldalára írjátok rá: „Úttörő- rejtvény III. Akik mindhárom rejtvény helyes megfejtését el­juttatják, könyvjutalomban ré­szesülnek. ÓIK megyei döntő és serdülő csapatverseny 0 A Kalocsai VTSK győztes fiúcsapata. • A Kecskeméti Spartacus-leányok. Kecskeméten a Hosszú utcai Általános Iskola tornatermében rendelték meg az ÓIK megyei döntőjét és ' a serdülő seregszem­le csapat- és egyéni versenyszá­mait. Országos ifjúsági kupa megyei döntő. Fiúk: 1. Kalocsai VTSK I., 2. K. Spartacus, 3. Tiszakécske és Kalocsa II. Leányok: 1. Kecske­méti Spartacus, 2. Csólyospálos, 3. Dávod és Kiskunmajsa. Serdülő fiúk: 1. Kalocsai VTSK, 2. Tiszakécske, 3. Kecske­méti Spartacus és Kecskemét, Széchenyi vár os. Serdülő leányok: 1. Kecskeméti Spartacus, 2. Csólyospálos, 3. Dá­vod és Kiskunmajsa. Serdülő fiú egyéni: 1. Ladányi (K. Spartacus), 2. Fehér (Kalo­csa), 3. Horváth és Balaton (Ka­locsa). Serdülő leány egyéni: 1. Palo­tás (Csólyospálos). 2. Bízó I. (K. Spartacus), 3. Boros és Ladányi (K. Spartacus). Balszerencsés gólokkal súlyos vereség FŐSPED SZÁLLÍTOK—KISKUNHALASI MFDOSZ 4:0 (2:0) Bp. Czabán S. tér. 300 néző. Vezette: Bakon. FOSPED: Lanczkor — Egri, Si- micska, Pagella — Kiss, Balogh — Kaszás, Major. Csépán, Kanyó, Stefán. Edző: Kertész János. Kiskunhalas: Dömény — Ju­hász, Rádi, Jáger (Csányi) — Lé­vai. Vaszari (Somogyi) — Tóth, Udvari, Kocsis. Karsai, Oláh. Ed­ző: Virágh István. A 16. percben Oláh elől csak a lövés pillanatában rúgták el a labdát. A 25. percben Rádi a lab­dára lépett, amely Csépánhoz ke­rült és a csatár a hálóba vágta. 1:0. A 35. percben Dömény csak lábbal tudta menteni Stefán lövé­sét. A rúgás rövidre Sikerült és Kiss nem hibázott. 2:0. A félidőig két kapufát lőtt a MEDOSZ, vala­mint Karsai és Udvari hagyott ki nagy helyzetet. A szünet után jobban játszott a MEDOSZ, még­is két potyagóllal a hazaiak nö­velték előnyüket! A 65. percben Stefán, a 80. percben Kanyó volt a gólszerző. 4:0. A MEDOSZ rosz- szul játszott, de a két csapat közt így sem volt négygólos különb­ség. Jók: Karsai, Oláh. Udvari. jóval többre is képes lett volna. Eredmények: Lányok: 30 in: 1. Taska Marian (Ceglédi út), 2. Ka­tona Tünde (Rendőrfalu), 3. Bar­na Gizella (Dalmadi u.). Távol: 1. Járdi Márta (Máriaváros) 245, 2. Kovács Zita (Leninv.) 240, 3. Vancskó Cecília (Ceglédi út) 230, Magasugrás: 1. Borbély Gabriella (Vörösmarty) 77, 2. Tóth Tünde (Leninv.) 75, 3. Walter Csilla (Dalmadi u.) 70. Babzsákdobás: 1. Pólyák Anita (Hosszú u.) 8,77, 2. Szőke Éva (Rendőrfalu) 7,29, 3. Kiss Ágnes (Ceglédi u.) 7,26. Fiúk: 40 m: 1. Nagy I. (Mik­száth u.). 2. Nagy M. (Leninv.), 3. Kelemen Á. (Ceglédi u.). Tá­vol: 1. Mészáros G. (Széchenyiv.) 268. 2. Jakab L. (Máriav.) 260, 3. Borka L. (Hosszú u.) 247. Ma­gasugrás: 1. Szabó Z. (Rendőr­falu) 80. 2. Varga F. (Dalmadi u.) 75, 3. Molnár P. (Vörösmartfiy u.) 75. Babzsákdobás: 1. Gudman Z. (Vörösmarty u.) 13,20, 2. Deák F. (Széchenyiv.) 12,66, 3. Csőké Cs. (Leninv.) 12,00. A pontversenyben első és egy­ben az ovi kupa 1973. évi védő­je a Vörösmarty u. óvoda 7 pont (több első hely), 2. Rendőrfalu 7, 3.i Leninváros. Az eredményhirdetésnél Mészá­ros Sándor, a városi tanács mű­velődésügyi osztályának vezetője adta át a dijakat a győzteseknek és a helyezetteknek. HUNGÁRIA Kupa Várakozáson felüli fölénnyel nyerte a magyar vízilabda-válogatott a Hun­gária Kupáért kiírt pescarai nemzet­közi tornát. 1. .Magyarország 5 5­— 33:15 10 2. Olaszország 5 3 1 • 1 26:23 7 3. Románia 5 3 — 2 23:23 6 4. Jugoszlávia 5 2 1 2 27 :22 5 5. Hollandia 5 — l 4 12:24 1 6. NSZK 5 — ti 4 12:26 L MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola TV: Orosz nyelvi 8.35: Francia nyelvtanfolyam. 9.55: Magyar irodalom (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05: Élővilág (Alt. isk. 6. oszt.) 11.55: Német nyelvtanfolyam. 13.10: Orosz nyelv. 14.55: Magyar Irodalom. 15.50: Élővilág. 17.25: Hírek. 17.30: Állatkertek a nagyvilág­ban. 5. rész: Basel. 17.50: Reklám. 17.55: Nazdar! Dokumentumfilm. 18.35: öt perc meteorolőgia ... 18.40: Rólad van szó! 19.10: Reklám.' 19.15: Esti mese. 19.30: TV-hfradó. 20.00: Egy őrá múlva itt vagyok. 4. rész: Az esküvő. 21.00: Az örök színház. Emléke­zés Hevesi Sándorra. 22.00: TV-híradó — 2. kiadás. 22.10: Jakobson professzor Buda­pesten. Riportfilm a világ­hírű nyelvészprofesszor munkásságáról. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00: Slágerparádé. A Szlovák Televízió műsorából. 20.40: TV-híradó. 21.10: Reklám. 21.15: A vörös vendégfogadó. TV-film. KOSSUTH-RADIÖ 8.20: Astrid Varnay és Ma Rejzen énekel. 9.00: Prenn Ferenc hányatott élete. 9.20: Népi zene. 9.45: Táncdalok. 10.05: Iskolarádió. 10.25: Édes anyanyelvűnk. 10.30: Hacsaturján: Gayane — n. szvit. 11.00: Még nem késő! 11.10: Schumann kórusműveiböl. 11.21: Az első 100 év. Budapest — 1952. 12.20: Ki nyer ma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.47: Finn költők versei. (4.00: Csicseri Bolt. 14.25: „Nyitnikék”. 15.10: Sándor Judit és Rösler Endre énekel. 15.28: Népdalgyűjtőúton Bartók Béla nyomában. XXIX. rész: Csallóköz. 1910. 15.46: ÚJ felvételeink. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Haydn: G-dúr „üstdob”- szimfónia. 16.29: Hevesi Sándor emlékezete. 17\05: Külpolitikai figyelő. 17.30: Finn művészek operafel­• vételeiből. 17.50: Az élő népdal. Sopronhor- pács. 1. 18.00: Játsszunk együtt! Az Ifjú­sági . Rádió műsora. 19.40: Félóra sanzon. 20.10: Kortársunk: Marx. 20.27: Ormándy Jenő vezényel, 21.'20: Külpolitikai dokumentum- műsor. 21.9fl: Könnyűzene 22.20: Meditáció — a gondolatok eleganciájáról. 22.30: Zenekritikusok hangleme­zekről. 23.10: Egy orosz anya. Elbeszé­lés. 23.31: Miljutyin operettjeiből. PETÖFI-RÄDIÖ 4 8.05: Kedvelt régi melódiák. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.59: Lottóeredmények. 12.00: Népdalokkal egész éven át. 12.15: Didó és Aeneas. Részletek Purcell operájából. 12.45: Ady Endre versel. 13.03: Magyar előadóművészek felvételeiből. 14.00: Kettőtől — hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A Magyar, Rádió zongora- versenye. Második for­duló. Közben: 19.30: Georges Cognot: Kortár­sunk Lenin. 19.4«: Jő estét, gyerekek! 20.45: Új könyvek. 20.48: Rádlószinházi Árhullámok. 21.38: Éneklő világ, VeJnemöJ- nen földjén. 2 21.58: Operettdalok. 22.10: A Lincos, a nyelvész sze­mével. 22.25: Népi zene. 23.15: Reger: Változatok és fuga egy vidám Hiller témára. URH 18.05: Angol társalgás középha­ladóknak. 18.25: Magyar dzsesszfelvétclck- ből. 19.00: Mells György és Házy Er­zsébet énekel. 19.40: Olvassunk együtt Ady- verseket. 20.00: Magyar szerzők kórusmü­vei. 20.33: Cj lemezeinkből: Szvja­toszlav Richter Debussy- prelüdöket zongorázik. 21.14: Plerre Dudán énekel. 1.34: Brahms-müveibői. • Szabó Zoli (Rendőrfalu) a 80 cm felett. • Kovács Zita (Leninváros) má­sodik lett a távolugrásban. / NB II. KELETI CSOPORT 1. Budafok 22 14 3 5 47-24 31 2. Sz. Dózsa 22 12 6 4 35-1,6 30 3. FÖSPED 22 10 8 4 30-17 28 4. Bp. Építők 22 9 8 5 27-18 26 5. SZVSE 22 1)0 6 6 26-18 26 6. III. kér. 22 9 7 6 30-29 25 7. MGM 22 9 7 6 25-*24 25 8.; Cegléd 22 7 9 6 29-24 23 9.' Láng 22 7 8 7 24-28 22 10. Kkhalas 22 9 3 10 22-31 21 11. DEAC 22 6 8 8 29-29 20 12. H.böször. 22 6 7 9 18-30 19 13. KISTEXT 22 4 8 10 22-27 16 14. BVTSK 22 4 7 1:1 23-33 15 15. Sz. MÁV 22 9 11 14-34 14 1«. Gyula 22 7 13 19-36 11­NB III. DÉLKELETI CSOPORT 1. KTE 22 15 4 3 52-31 34 3. HÓ DG ÉP SK 22 13 6 3 30-11 32 3. Orosháza 22 13 4 5 34-18 30 4. Szarvas 22 10 8 4 35-25 28 5. B. Agyagipar 22 7 12 3 31-17 26 6. Sarkad 22 10 5 7 35-30 26 7. Gyoraa 22 7 110 5 27-24 24 8. Szegedi AK 22 7 9 6 26-24 23 9. Kkfháza 22 8 6 8 36-34 22 10. Szentes 22 8 4 10 22-24 20 11. Tlszaföldvár 22 4 9 9 18-25 17 12. METTUPOND 22 4 9 9 16-36 17 13. Csongród 22 6 3 13 22-28 15 114. K. Fémműn. 22 3 8 111 22-38 14 15. B. MÁV / 16. Makó / 22 3 7 12 18-31 13 22 2 « 13 14-41 12 NB III. KÖZÉPCSOPORT k Baja 2. D.ÚJv. Ép. 3. Jánoshalma 4. ÉGSZÖV 5. IKARUS 6. Bem SE 7. Postás SB 8. MOM 0. Mezőfi SE 10. G.-villany lt. Csőszerelő 12. Ápr. 4. Vasas 18. Magnezit 14. Kiskőrös 16. Ercsi 16. Vecséa 22 12 7 3 33-1* n 22 14 2 6 42-16 30 22 13 4 5 38-24 30 22 13 4 5 29-21 30 22 12 5 5 40-13 29 22 10 5 7 21-16 25 22 10 4 8 29-22 24 22 10 2 10 35-29 22 22 8 5 9 34-28 21 22 6 8 8 30-30 20 22 7 4 11 23-29 18 22 4 0 10 20-34 16 22 5 5 13 23-49 15 22 6 4 13 14-31 14 22 3 8 11 20-39 14 22 5 3 14 19-50 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom