Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET Buda Ferenc: Hatvani Dániel: Holt számból búzaszál Szülőföld Vagyok szegény, világ adósa, voltam vendég, fogadott vándor. Havas hegyek, morajló tenger dicséretükre fölfogadtak. Szálltam haza világos égen, köröskörül szemekkel teljes. Dérrel sózott, ködlő lapályon feküdt hazám, szívott magához. Tarlók, fehér tanyák, December. Pörölj velem, sivalló lélek! Hitem reggele mosd meg arcom, táplálj, taposs, tűzzel keresztelj! Rost nem leszek vérrel fizetni, hússal, csonttal csak itt adózom, lttlton vagyok öledbe fekszem. Holt számból búzaszál kizöldel. Eljönnek értem az akácok virággal, tövis-koszorúval, a mezőn mézes illat serken: tyermekkorám, rég elhalkult dal. Mezítláb bandukol a porban múltam, elillan észrevétlen. .ló lenne hosszal üldögélni a csordákul gyomos tövében. A hererendet felgyújtották és kisebb lelt a torony gömbje. Este van, békák hegedülnek: itt kéne ledőlni a földre. Eljönnek értem az akácok, fehér virággal, ifjúsággal, csattogó, fénylő mennydörgéssel, töviskoszorúvá font ággal. Sántha György: Szavak Szavak, meghittjeim, hűk. bolondok. Szerethet-c nálam jobban valaki? Kaucsuktestü. furcsa knboldok; Szelídek, mint a Szent. Márk galambjai. .Alomhangii. villanyos staféták. Kiknek szarát parfümön fény kisen. Ha fölrepkednek, mint a rakéták. Zengő rímekben a szépet dicsérni. V \ Szavak, én tudom. hoM.f\Op telketek. Kik babonás és lázrert éffiket Sirtatok át sokszor é/nrelem. férték, szálljatok szárnyas angyalok. S vigyétek nevem, mint a harmatot. Lopjátok' szivébe enekem! Raffai Sarolta: Más hitével nem lehet Kölcsön szívvel, kölcsön szájjal, más hitével nem lehet. Sajgó csonkon: agyon kékült gumók torzsán térdelek. Csend motoszkált . körülöttem, óvakodó, idegen, félrecsapott sityakban ült székfoglalót szívemen. Kantáit hosszan: elengedtem — már csak gurnyaszH ráhagyom, száz új utca kupolába türemkedeil agyamon. Üj ösvények hasadoznak, kitágulnak szűk erek, hegesztőláng-fényes hitem: másén égni nem lehet. Gál Farkas: Cigányok Eltek a nyomor ásott kútjaiban. Hűségetek a semmihez köt titeket gúzzsal, lánccal kidudorodó ereitek kötelével, tépdesett idegeitek kuszáit hálóival. A nyomor omladozó kútjában éltek, ahol késtemelö babonák, árnyékos szemű hiedelmek denevérei csaponganak, kifeszített macskabőr véd a rontástól benneteket, ahol egyetlen öröm az asszonyok szétvetett lába, a rézzel vert bicska. Ha elszabadulnak szűztipró bölényeitek nem néznek anyára, lánytestvérre csak a hús, a megindult vér szagára horkannak az éjszaka csukott ajtói mögött. Kint szálkás szelekbe harap a gereblye-sovány ló, kutya vonít a fölakasztott holdra és madarak száraz szeme tekint a púink szalma tetejére. A hideg zászlót hasit a füstből s lobogtatja a kályhacső-kéményeken. Mi lesz igy veletek veréstől sikító lányok kártyán nyert szeretők? Tisztaságotok késsel szabdalt halotti ing, mely vér foltosán csattog temetői fuvallatokban, deres napraforgó szárakon, kutyákban megforgatott vasvilla ágán. Mi lesz veletek piszka fa-karcsú lányok? Ágyékotok, maroknyi csecsetek s csókotok folyékony tüze vásári préda, mindenki által megvehető emléktárgy. Szoknyátok alá még a szél is beszaladhat, melletekkel szabadon játszanak virágok, keserű füvek. Mi lesz veletek hollófekete legények, ha térdetek megroggyan a kocsma fröccs-szagú félhomályában s fogatok porcelán során kibuggyan a vér, a vér, a vér? Mit válaszoltok, ha egyszer valahol megszólít benneteket az értelem, mit muzsikáltok neki a szúette hegedűkön, ha mellétek ül a vályogvető gödrök partjaira? Milyen víz mossa le arcotokról a kélkeresztes szégyent, s hogyan olvassátok el amit Cingár karjaitokra tetováltak? Mi lesz veletek szurokszemű gyermekeim, ti földarcú purdék, boltok, piacok, áruházak örökkön elkergetett csórói? Kékre, lilára fagyott kicsi testetek, zöld körmötök, dermedt ágyékotok mikor telik meg az öröm közfogyasztású lángjaival? Szemetekben lelőtt fekete madár a boldogság, kistestvéretek halottak között fekszik, szemén babonás pénzek, kezecskéjét összekulcsolva várja a feloldozást. De ki adhat feloldozást nektek Devla-hitűek, bőgők húrjain táncolók virágos szoknyákban kavargók, nyekkentve kurjongatók, kik kiszívjátok a lecsapott vadgalamb vérét, kanalat nyeltek a cellákban, s feltüzelitek a létrát melyet lenyújtunk hozzátok a nyomor ásott kútjaiba, hogy onnan feljöhessetek; kik eladjátok a gyerek könyveit, hogy fröccsöt igyatok, s fekete isteneiteket káromolva tántorogtok haza az éjszaka visszhangzó alagútjain? Mi lesz így veletek piszkafa karcsú lányok? hollófekete legények, földarcú gyermekeim? Varga Mihály: Életszilánkok Váci Mihály: »Vagy-vagy« r KÖNNYEZVE ötven felé az ember erős is, fél is, boldog is: álöleli a Földet — s könnyezve int a csillagoknak. HEGY Az ember hibát hibára halmoz. JUig végül Himalája lesz a sok-sok tévedése. És csonttá fagynak csúcsán t a hulló csillagok. FAJ Ha engem nem ért más, nem az ami fáj, — elviselnem segít ezt a megszokás már. Mi olykor fájni tud még: ha én nem értek másokat. ITT SZÜLETTEM ÉN EZEN A TÁJON Megyei Petőfi-emlékkönyv Röviddel ezelőtt hagyta el a nyomdát at a kiadvány, amelynek szerkesztői — Fenyvessiné Góhér Anna és F. Tóth Pál — arra vállalkoztak, hogy azt a Petőfit mutatják be az olvasónak, aki a mostani Bács-Kiskun megye városaiban, községeiben élt, alkotott, itt laktak szülei, s nem utolsósorban itt született. A kötet címe — Itt születtem én ezen a tájon — eleve arra utal, hogy a szerkesztőknek nem volt szándékukban felújítani a szülőhelyvitát, lefújni a port régi, labilis értékű tanulmányokról^ Mert kétségtelen, hogy Petőfi ezen a tájon született. A költőnek fentebb említett bemutatása csakis úgy történhetett, hogy a szerkesztők kigyűj- tötték azokat a verseket, tanulmányrészleteket, amelyek itt — Szalkszentmártonban, Dunave- csén, Kunszentmiklóson. Kecskeméten — születtek, illetve tartalmukban kapcsolódnak a tájhoz az itt szerzett élményekhez, a költő életéhez. Ha azt mondjuk, hogy a szerkesztők munkája nem volt nehéz, ezzel (nem fáradozásukat akarjuk alábecsülni. Nem volt nehéz, hiszen köztudott irodalomtörténeti tény, hogy éppen Petőfi volt az egyetlen a magyar irodalomban, aki versei alá a keltezés helyét, a dátumot is odakanyarintotta. Hogy milyen hálásak ezért az irodalomtörténészek, az most nem ide tartozik, de Petőfi ezzel nagyon megkönnyítette a későbbi búvároknak, hogy hányatott sorsán töb- bé-kevétbe eligazodjanak. Ha tehát a mostani kiadvány értékeit akarjuk keresni nem a versek válogatására kell figyelni. bár megkérdezhetjük, hogy miért maradt ki például Az Alföld, vagy A kutyakaparó? Igaz, hogy mindkettő Pesten íródott, de témájukban, hangulatukban és érzelmi töltésükben kizárólag ehhez a tájhoz, a Duna—Tisza közéhez kötődnek. Furcsa ez azért is, mert Kiss József, a kötetben közölt tanulmányában is úgy említi a két verset, mint amelyek kapcsolatosak Bács-Kiskun megyével. S végül a versek kapcsán még egy apró megjegy zés: Kiss József: Petőfi és Bács- Kiskun megye című, a kiadványban szereplő tanulmányában azt említi, hogy a költő Kunszentmiklóson két verset irt. Ugyanakkor a könyv végén három vers címet olvashatunk a Kunszerit- miklós szó alatt. A kötetben közölt verseket jól egészítik ki azok a tanulmányok, részletek, kortársi visszaemlékezések, amelyek előtérbe hozzák Petőfi alakját. Ezek közül meggyőző hitelességével Mezősi Ká- rolynak Petőfi anyjáról írt ta nulmányát emeljük ki, ugyancsak a szerző A csárda romjai és A múlt című írása figyelemreméltó. A kiadvány szerkesztőinek szándékát azonban Kiss Jó- 'zsef már említett tanulmánya „találja el” leginkább. Jó megoldás lett volna, ha ezzel indítják a kötetet. /éleményünk szerint azonban a kiadvány így is elérheti célját, ami nem más, mint bemutatni — főleg a fiataloknak — hogy mit adott, mit tudott adni a Duna—Tisza köze egy olyan embernek, mint Petőfi Sándor. Természetesen nincs olyan szándéka a szerkesztőknek, mintha arra akarná buzdítani az olvasót: ó is így lássa, így érezze szűkebb hazáját. Ez ugyanis csak Petőfin át, csak vele lehetséges. Nélküle lehetetlen volna, hiszen a zsenialitást nem lehet megtanítani, a lángelmét nem az iskolapadokban gyújtják meg. El kell mondanunk azt is, hogy ez a leszűkítés — megyénk és Petőfi — rendkívül veszélyes dolog, különösen akkor, ha tudjuk, (s ki ne tudná?) hogy Petőfi világjelenség. Ezt az embert tehát egy megye határai közé bezárni már-már szentségtörés. Természetesen ezzel maguk a szerkesztők is tisztában voltak, tudták, és vállalták a kockázatot, de a veszélyt éppen azzal sikerült elkerülniük. hogy beiktatták a má,' említett tanulmányokat is. Ezektől „perspektívát” kapnak a versek, s ha csupán ezt a kiadványt olvassa valaki Petőfiről az is azonnal észreveszi, hogy egyszeri és megismételhetetlen csodáról van szó. Igen hasznos lett volna tartalomjegyzéket tenni a kötet vegére, mert így nehéz megtalálni egy-egy verset, tanulmányt Ugyanígy hiányolhatjuk azt is. hogy a szerkesztők nem közük melyik tanulmány hol jelent meg. Végül gondosabban kelleti volna bánni az idézetekkel és a címekkel is. A kötetet Goór Imre és Bodor Miklós metszetei, rajzai illusztrálják. Gál Sándor Petőfiről, József Attiláról és a tánczenéről A hatvanas evek Bács-Kiskun megyei kulturális kezdeményezései felkeltették a minden újra, jóra fogékony Váci Mihály érdeklődését, ösztönző rokonsz.en- vét. A szabolcsi homok szülötte kezdettől fogva hitt a művészetek embergyarapító, társadalomalakító erejében. Küldetését szelíd szolgálatnak tekintette. Írásaival is. személyes közreműködésével mindig „a homloknyi országot” szolgálta és azt vallotta, hogy ,,e népet és a kor mere- dekjét adta sorsomul a lét...” Jött, amikor a kadafalvi termelőszövetkezeti gazdák hívták, hogy Sánta Ferenccel az új magyar irodalomról beszéljen. Sok dolga ellenére elfogadta a meghívást: a ’kecskeméti dolgozók iskolájában tartson órát. Irodalmi estjeit mindig az őszinte, családias légkör jellemezte. S ha semmiképpen sem jöhetett, levélben közölte tanácsait, fejezte ki támogatását. Betegséggel küszködve is vállalta, hogy Kiskőrösre utazik, az új Petöfi-kiállítás megnyitására. Ezt az alkalmat is felhasználta költői hitvallásának megfogalmazására. A XIX. század nagy forradalmáráról szólván saját gondolatairól, eszményeiről vallott: „Talán nem járok rossz úton. ha azt mondom, hogy a .rabszolga- népek’ kifejezést nem a romantika szótárából kölcsönözte, hanem Latin-Amerikában. Afrikában és Ázsiában a gyarmatosító birodalmak által megteremtett valóságos társadalmi viszonyok adtak nagyon is történelmi konkrét hátterei Petőfi kibontakozó koncepciójának. Petőfi nagyon tájékozott volt. A forradalmakról mindent tudott. A társadalmi problémák nagyon érdekelték. Ilyen érdeklődésű embernek. kellett, hogy minimális információi, sejtései legyenek a világ más tájain létező társadalmi viszonyokról, ama harmadik világnak nevezett földrészeken kialakult állapotokról.. Ám mind ez a felismerés nem maiad nála pusztán humanista lelkiismeret t'ui'dnlás, de az újkori történelem programoltudó, tett- levágyó világforradalmárainak első alakjai közé emeli. Petőfi mind magánéletében, mind pedig a társadalmi harcokban meg- rendítően éli át a fent, a lent. a szegény, a gazdag, a hatalom és a szolga máig meg nem oldott, megalázó emberi konfliktusait.” Váci Mihály egy harcoló or-’ szág fővárosában halt meg immár három esztendeje. Bombázógépek x kondenzcsikjai. sivitó vadászgépek sorozatai írták az égre a XX. század utolsó harmadának nagy tanulságait: semmiféle technika nem győzedelmeskedhet az elkötelezett hit ellenében. Utjának tapasztalatait már nem írhatta le: közel a csataterekhez. az egyik hanoi kórházban ellobbant élete. Örömmel számolnánk be most arról, hogy mit jelenteti Váci Mihálynak József Attila. A Kossulh-díjas költő, az Úi Írás szerkesztője éppen öt esztendeje szándékozott a maga számára is rendszerezni a proletáríró és az utókor viszonyát. A számvetésre az alkalmat az egyik kecskeméti ifjúsági klub meghívása teremtette meg: a költészet napján tartson előadást József Attilii, ról. Váci Mihály egy előadóművész és felesége társaságában meg is érkezett a kívánt időben. Az épület bejáratánál senki sem fogadta őket. Ezen könnyen túltették magukat és felmentek abba a terembe, ahol majd — mint kiderítették — az irodalmi estet tartják. Az érkezőkre senki sem figyelt lel. láncoltak önfeledten a fiatalok, dübörgött a zene. A költő és társasága türelmesen várakozott, a kitűzött kezdés elmúltával is. Végül arra gondoltak, hogy rossz helyen várakoznak, mivel semmi jel ngm mutatta, hogy befejeződik a tánc. A rendezők azonban türelemre intették őket, mondván, hogy eljön a „költészet ideje” is. „Mikor” — kíváncsiskodtak tovább „Majd, ha a zenekar szünetet tart” — válaszolták. József Attila tisztelői nem adták fel a reményt és tudakolták, hogy mégis mennyi idő áll majd rendelkezésükre. az esemény méltatására. „Tíz. esetleg tizenöt perc.” Az agyonhajszolt költő — aki egy szabad vasárnapját áldozta fel az útra (éppen korábbi kecskeméti tapasztalatai oizlatására) — vette a kalapját és visszautazott Pestre. A rendezők nem értették ingerültségét, hiszen idejében közölték vele. hogy a tiszteletdijat így is kifizetik számára, lehát minden oké. (A pénzre természetesen nem tartott igényt.) A városi tanács művelődésügyi osztálya — a klub felelőtlen vezetői helyett — utólag írásban elnézését - kérte, mire a költő tömören, határozottan válaszolt, „Köszönöm a megértő sorokat. Én sokat gondolkodtam. Nem tehettem másként. Szeretem a fiatalokat, a táncot, a beatzenét. de József Attiláról és a költészetről nem fogok beszélni két tánc között, ahol a fiatalok az órát nézik. Vagy-vagy. Az ilyen propagandára nincs szüksége a költészetnek." Az, hogy a költészet napját évről évre megünnepeljük, egyedülálló jelenség. Most már az a feladat, hogy ezt a szép formát minél gazdagabb tartalommal töltsük meg. (József Attila a győzök hitével vallotta: „A tömeggel együtt felszállsz”! Igaz lett, s csak éppen évtizedekre volt szükség a beteljesedéshez.) Váci Mihály rövid életének utolsó szakaszában „mindenütt otthon" érezte magát. Arra kell törekednünk, hogy a köztünk élő. hazánk és az emberiség nagy ügyét vállaló kortársai és az elkövetkező újabb nemz.edékek nagyjai is ekként vélekedhesse nek Holtai Nándor • Kováén Lászlót Antikvitás. t
