Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-06 / 80. szám

1973. április 6. • PETŐFI NEPE • 5

PATAJI MOZAIK

Tavasz: szétáradó fény, földillat, cirógató langyos szél, ragyogás. Jókedvre hangoló elevenség körülöttünk. Dunapataj utcáit járjuk, ismerkedünk a Duna-parti községgel.

Parkosítják, szépítik a művelődési ház udvarát. Friss ásás, rózsatövek, fenyők, szép padok: jöhet a nyár, a nyugodt alkonyi séták, üldögélések ideje.

Egy tábla az épület oldalában; jelzi, hogy alapkövét Kodály Zoltán rakta le, ekkor és ekkor. Két helyesírási hiba a táblán.

A művelődési ház bejáratánál koszos, sáros falak. Csúnya az előcsarnok is. ízléstelen feliratok, szakadozott, ragacsos plakátok.

A gyönyörű könyvtár viszont jókedvre hangoló; Vajda Lász- lóné könyvtáros örömmel újságolja: ez évben már huszonöt- ezer forintos támogatást kapnak a tanácstól. A tágas kölcsönzőben, kényelmes olvasóban naponta százan, százötvenen is megfordulnak. Probléma: sok a kötésre váró, megrongálódott könyvük.

A napközis konyha és étkező szép, új épületben van. Tavaly szeptember óta működik, a helybeliek nagy örömére. Azon tűnődöm: ha ez az épület kívül- belül ilyen tiszta, gondozott, miért tűrik meg rajta ezt a rozsdás vaskaput? És miért tartják titokban az épület rendeltetését? Egy szép kis tábla odaillene a bejárathoz; legalább az idegenek kedvéért.

Az öregek otthona. Ezt is eltitkolják, nincs kiírva az épületre, mi is van benne. Pedig igazán büszkék lehetnek rá a patajiak. Negyven idős, beteg, magányos ember lelhet itt igazán szép körülmények közt meleg, családias otthonra.

Kérdezem őket, hogy érzik magukat? Alig győzöm hallgatni az áradó, szívből jövő dicséreteket, köszönő-hálálkodó szavakat; egyre mondják: nagyon jó itt! Meg ilyeneket: — Nincs gondunk semmire; — Lehet fürödni; — Nem kell fűteni, főzni otthon; — Lehet rádiózni, dominózni.

Pihennek, üldögélnek beszélgetve, olvasgatnak, kötnek. Egyikőjük éppen az Egri csillagokat olvassa. — Hatodszor — mondja.

A központban sok a kopott, csúnya épület, s mindeníelé sok a szemét, piszok az utcákon. Rendezetlen, elhanyagolt község benyomását kelti a látogatóban. Egyes helybeliek szerint is, bizony az. Aki kicsit is körülnéz, az nehezen hinné el az ellenkezőjét. — Nem szeretik itt az

• Vajda Lászlóné könyvtáros.

emberek a szépet? — kérdezzük az egyik helybeli értelmiségit — Dehogynem — így a válasz —, de nagyobb gondot kellene fordítani a község szépítésére, rendezésére.

Az iskola előtt áll a Kossuth- szobor. Apró, belső térbe való. Nem így kellene, ide a szabadba, erre a csúnya, óriási talapzatra. így bizony nevetséges inkább, mint imponáló. Omladozik a felirat, nehéz elolvasni rajta a szöveget.

Iskolából jönnek a gyerekek, öten-hatan lehetnek. Kérdezem, kit ábrázol a szobor? Mindegyik hallgat. — Nem tudjátok? — Nem. — Mégis: gondolkozzatok, hátha eszetekbe jut! Végre az egyik kislány — ötödikes — ezt mondja: — Ö bíztatta a népet, amikor forradalom volt. (A gyerekek közt volt egy nyolcadikos is).

A Béke téren csend van; egyetlen lélek nincs a közelben. Csak tyúkkotkodálás, kutyaugatás. Meg az innen nyíló, piszkos utcák. Kísérőm magyarázza: megfordult itt Vak Bottyán, II. Rákóczi Ferenc, Károly Róbert király. Na meg I. Ferenc császár, a lányával, Mária Lujzával, aki később Napóleon felesége lett. A református templom tornyán levő órát 1783-ban készítették. Varga Mihály

mmoiMxmwxmwxmwxmwcxMw&m

GÁL SÁNDOR:

26. OSTOBÁUL PIPÁZVÁN

Kél tűzesettel is találkoztunk a jegyzőkönyvek forgatása közben. Persze több is volt, hiszen ismeretes. hogy Kecskeméten gyakran pusztított a tűz, nem egyszer utcák égtek le, váltak hamuvá. Ebben egyrészt szerepe volt a szándékos, vagy gondatlan gyujtogatóknak, de annak is, hogy az épületek igen gyúlékony anyaggal: náddal és zsuptetővel, jobb esetben zsindellyel voltak fedve. Az udvarokon szalma, kukoricaszár, s egyéb, a tűzre fogékony anyagok.

Az első, általunk ismertetni Kívánt tűzesetet gondatlannak is vehetjük, bár igen gyanús körülmények között égett porrá Kiss Antal úr istállója és a környező épületek Kecskeméten, 1801-ben. Mindenesetre perbe fogták Dor- mány Sámuel 27 esztendős kocsislegényt, aki a tűz keletkezésekor az istállóban tartózkodott, s kis híján maga is* odaveszett. A

kocsis azonban nem adta meg magát egykönnyen, s így történhetett meg, hogy az úriszék kénytelen volt felmenteni őt „próbák hiánya miatt”, vagyis nem volt ellene erős bizonyíték, csupán gyanú.

A vádat igen tömören fogalmazta meg a fiskális: „Dormány Sámuel 27 esztendős, Kiss Antal úr kotsisa, gazdája istállójában ostobául pipázván azt felgyújtotta, mely istálló is porrá égett...” Ezt a vádat mindössze arra alapozták, hogy az istálló t hamvai között megtalálták a kocsis cseréppipáját. Voltak azonban tanúk is, akik állították, hogy ők vették észre a tüzet, mely az istálló tetején ugrott elő, s feltehetően annak padlásán keletkezett. Mit mondott az egyik tanú, nevezetesen Vastag Ist- vány, aki nem messze lakott az istállótól, illetve Kiss Antal úr portájától:

„Napszállta után jó sok idővel, mikoron éppen barmaimat

Emlékezés - múlt és jelen időben

TALÁLKOZÁS VADÁSZ FERENCCEL

Évszámok izzó vöröse: illegalitás, harc, jövőt kóstoló álmok. Elkötelezettség. Elvhűség. Töretlen hitJ Életveszély! Ifjúság! ... Börtön fakószürkéje. Szögesdrótok abroncsa, fegyveres őrök fenyegető mozdulatlansága. Az azonos világnézetűek, a kommunisták áttörhetetlen gránitfala. Némán összevillanó tekintetek bátorító fénye, suttogva továbbadott hírek öröm- tüze ... Német koncentrációs tábor halálfeketéje. A szabadulás vakító ragyogása: 1945. május 9-én.

Életét köszönheti a szovjet csapatoknak.

Megilletődést érzek: akkor lépett be a pártba, amikor születtem. Amikor korosztályunk még az iskolapadban betűzgette a szocializmust, ő már erre nevelte, készítette elő az embereket, éppen itt Bács megyében. Együtt dolgozott Schőnherz Zoltánnal, együtt járta ki a forradalom iskoláját, a garpnyi internáló táborban Sollner Józseffel, a magyar munkásmozgalom egyik kiemelkedő harcosával. A róla szóló könyvében így ír: ....... Egy

f

érfi áll a körben. Sokan hallgatják. Szemében tűz, szavaiban tűz. Így látom, így hallom őt. Kötelességem, hogy elmondjam, ki volt.”

„Tenyérnyi ég” — című könyvében Schőnherz Zoltánt mutatja be. Egyszerűen és mégis a sorok között mintha felvillanna fiatal arca. ’’Sose habzsolta az életet. Amiről soha, a legsivá- rabb körülmények között sem akart lemondani, az az emberi együttérzés volt, a barátság, a tartalmas, őszinte beszélgetéssel töltött órák meghittsége, az értelem. a látás és a hallás gyönyöre, a szépség, a lelki és szellemi gyarapodás.” Hát ilyen volt Schőnherz Zoltán, aki azért halt meg“ hogy mások tovább élhessenek, dolgozhassanak, örülhessenek és szerethessenek ..

— Ezért is éreztem szükségét a könyv megírásának. Szeretném, ha ezekben a könyveimben választ tudnék adni a fiatal olvasóknak, hogy az illegalitásban dolgozók mit akartak, mi adott nekik erőt, miből merítették azt a tiszte lelkesedést, amely nélkül nem vállalkozhattak volna ekkora feladatokra. Szembesíteni szeretném a múltat a mával, azért is, hogy kiderüljön: tényleg úgy van-e minden, ahogy akartuk, ahogy elképzeltük? Számomra az írás olyan számvetés, mely segít megfogalmazni a távolabbi tennivalókat is, segít célt tűzni az emberek elé.

Schőnherz Zoltán Vadász Ferenc könyvében úgy maradt fenn mintha. együtt élne velünk. Tanulhatunk tőle. lelkesedhetünk érte. Ez volt a célja az írónak is, akinek minden szavából az csendül ki: akkor leszünk igazán méltók a nagy elődök önfeláldozó harcának eredményeire, ha folytatjuk munkájukat és egymás sikerének is önzetlenül örülünk.

Régi, 1949-es újságcikket* tesz elém. A Szabad Népben írta, arról a Fehér Istvánról, aki utána lett a kecskeméti pártbizottság titkára. Amikor átvette tőle a vezetést mindent újrakezdett.

Mindent felforgatott, embereket mozdított el a helyükről, Vadász Ferenc mégis korteskedett mellette innen Pestről.

— Szerettem volna, ha megérti és mások is megértik, hogy egy ügyért csak úgy lehet eredményesen dolgozni, ha a kortársak megbecsülik egymást. Nem állnak bosszút egymáson a személyes sérelmekért. Nem egymás kudarcainak, hanem egymás sikereinek örülnek. Akik az elődjeid ben nem bízik, az a legjobb szándékkal is könyebben téved, öszezavarodik.' Hiszen — moso- lyodik el, — mióta a kereket feltalálták, minden csak folytatás. És sok tévedést, hibát elkerülhettünk volna, ha széthúzás helyett megfogjuk egymás kezét.

Legújabb könyvében is az foglalkoztatja: miért nem szeretik, becsülik egymást jobban az emberek. Címe: Ma mások halnak meg. Már nem lehet kapni a könyvesboltokban. Szétkapkodták.

Író, újságíró. A MUOSZ főtitkára volt egy évtizedig. Négy évet töltött Bács-Kiskun megyében, ahová pár héttel az ország felszabadítása után szólította a kötelesség. Lelkesítő szavaira, őszinte segíteniakarására sokan emlékeznek ma is. Azok az egyszerű kecskeméti munkások, falusi emberek, akik az ő segítségével jutottak el a párthoz és szavaiból értették meg hogy ma már nem lehet úgy élni és gondolkodni, ahogy régebben. Sokat tanult, tapasztalt ő is azokban az években. Furcsa módon még sem kérdezte senki a tepaszta- latairóL Így aztán könyveiben beszél róluk.

— Ez nem önmutogatás. Ennek az időszakhak a bonyolultságát, izgalmasságát és természetesen a szépségét szeretném érzékeltetni. Csaknem minden könyvemben szó esik Bács megyéről. Két regényem teljesen megyei ihletésű. A Megáll a szél kicsit Kecskemétről, kicsit Bajáról, kicsit Kalocsáról szól. Mindegyik városból van benne és úgy is érezték mindenütt, hogy róluk szól. Valójában ezt is akartam. A regény főhőse, Szórád János párttitkár, a központi figurája új regényemnek is. Még nem tudom mikor jelenik meg, de ebben ős sok szó esik majd Bács megyéről, tulajdonképpen folytatása lesz az előbbinek.

Ügy tudom mostanában ismét sűrűbben'' megfordul a megyében’

— A fiam Kalocsán katona. A múltkor is hozzá indultam, amikor az autóbuszra feliszállt egy idősebb asszony. Leült velem szemben és megismert. Pedig régen, még 1945-ben jártam nála Felsőszentivánon. Varga Györgyné Krékity Matild egyike azoknak, akik a felszabadulás után sokat tettek az új rendért. Országgyűlési képviselő volt, ma is párttag. Ütközben elbeszélgettünk a régi időkről és a mostani gondjairól, mert azok is vannak. A segítségemet kérte és nagyon örültem, hogy hozzám fordult, megtisztelt a bizalmával.

Sokszor hívják író—olvasó találkozóra. Milyen érzés íróként felkeresni azokat a helyeket, ahol valaha politikai munkásként dolgozott?

— Jó. mert mindenütt találtam ismerősöket, főleg az idősebbek között, de éppen ők azok, akiken le lehet mérni, hogy az írásaim mennyire hitelesek. Mi az ami valóban jellemző bennük az akkori időkre és tanulságos ma is?

Észrevétlenül múlik az idő. A Népszabadság szerkesztőségi szobájában. Jó hallgatni, elraktározni a szavait. „Ideje volna már valahol egymás között rendet teremtenünk. Ügy érzem, kevés az egymás iránti szeretet és a bizalom, hiányzik a segítőkészség az emberekből.”

Sohasem tudta megérteni, hogy csak úgy egyszerűen „leírjanak” embereket. Annak idején nem érr tett egyet Tóth László kiszorításával a politikai és a közéletből, azt sem tudta megérteni, hogy miért teszik kuláklistára Kocsis Pált, az európai hírű szőlő- nemesítőt. és Pető Lajost, a régi 48-as kisgazdát, aki rövid ideig a megye főispánja volt. Igyekezett ezeken a méltatlan sérelmeken enyhíteni, ahogyan csak tudott. Nehéz, idegfeszítő évek voltak. Elmúltak! Mindig akkor döbben rá igazán az idő múlására, amikor megérkezik Kecskemétre és az állomás előtti parkban szoboralakban néznek rá volt munkatársai: Tóth László, Kocsis Pál. Molnár Erik. Szal- vai Mihály vezérőrnagy.

Különös érzés. Így látni viszont az egykori viharos események szereplőit, részeseit, alakítóit. Arra emlékeztetik, hogy folytatni kell azt, amit ők elkezdtek.

Ez jut eszébe mindig, amikor Kecskemétre látogat. És akkor is. amikor tollat vesz a kezébe, hogy őszintén tudósítson arról, ami elmúlt, de arról is, amit a mai élőknek, az utódoknak kell megoldani...

Vadas Zsuzsa

• Vadász Ferenc író—olvasó találkozón a csepeli munkásotthonban. (Kesselring Ilona felvétele)

itatni azokat az kúthoz felvezettem, tapasztalásom volt, hogy Kiss Antal uram istállójának te- tejin előbúvik egy igen erős lángtűz. Azonnal nagy kiabálásba kezdettem, mire összefutottak a környező emberek, asszonynépek, s sietős léptekkel a látottak irányába futottunk. Oltásra azonban már nem volt alkalmunk, mert addigra mindenütt égett az épület...”

Bordás Antalné, Tunyog Rozália a következőkben vallott nz úriszék előtt a tűzről: „Mikoron oda futottunk, az emberek egynéhány vödör vizet rádobtak a tetőre, de az semminemű kárt nem tett a tűzben. Aztán ketten- hárman az istálló ajtajához futottak, hogy onnét kivezessék a barmokat, lovakat. Az ajtót feltörték, bent már erős füst gomolyogott. Álmából verték fel Dormány Sámuel kotsist. ki ugyan bent aludott a szénára vetett subán ...”

A bírák azonban csak erősköd- tek a kocsissal. KeresZtkérdések alá vették, de a legény kivágta magát. Kend ostobául pipázván az barmok között, meggyújtását okozta Kiss Antal úr istállójának — tették fel a leckét a fiatalembernek, ö azonban természetes nyíltsággal így válaszolt: „Én az istállóba csak el- aludott pipákkal lépek be esztendők olta. Pipámat most is ki- hunyattam, mocskát kivertem, s csak ezután mentem bé, hogy nyugóvóra térjek...” *

„Miért hát, hogy a kend cseréppipáját mégis az hamuk között megtalálták?”

„Mielőtt lefeküdtem volna, pipámat, kialudott állapotban az

istálló falán volt tékába helyeztem, ahol dohányos zacskóm, kovakövem is volt. Itt tartottam még szalonnázó bicskámat, s egyéb kezebeli szerszámokat is. Azokat szinte meg lehetett találni a hamuk között.”

Mindezek ellenére — tehát, hogy tanú vallotta miszerint a kocsis aludt az istállóban — tovább erősködtek a bírák, s megkérdezték újra tőle, nem maradt e a pipában valami hunyó parázs, ami azután kiesett és meg- pvújtotta a szénát. Nem vették eleinte figyelembe azt sem, amit Vastag Istvány mondott, hogy a tűz a padlásról bújt elő a tetőre. Dormány Sámuelt hetekig fogva tartották, végül is a próbák elégtelensége miatt szabadon engedték. A tettes soha nem került elő, talán az is lehet, hogy nem volt tettes, hanem a padláson tárolt nacvmennyiségű széna magától meggyulladt. Nem tudjuk, mint ahogyan nem tudta az úriszók több bírája sem. Kiss Antal uramnak tetemes kára keletkezett, mert az elégett szénán kívül istállója is a lángok martalékává lett.

Nem ismeretes az sem, hogy m* történt a továbbiakban Dormány Sámuellel, megtartotta-e továbbra is kocsisnak a gazda, vagy elkergette. Ez utóbbi a valószínű, hiszen az úriiak nem kellett számot adni arról mikor kit miért küld el szolgálatából. Márpedig Sámuelt azért sem tartotta me" mert több hétig áristomban volt, tehát flekkes ember még akkor is, ha a tűz okozását nem tudták rábizonyítani.

Nézzük meg azonban egy másik esetet, egy olyat, amelyben már megvan a tettes, sőt írásos bizonyíték is van arra nézve,

hogy gmiitogatását tovább akarta folytatni.

Következik: Felgyújtom a várost.

• Tömegek nézik a kivégzést