Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET * IRODALOM • MŰVÉSZET TIZENHAT TANULMÁNY A TÁJ MÚLTJÁRÓL A Cumani a első — régészeti — kötete Ismeretlen föld volt sokáig a két folyó köze a civilizált népek számára. Az ókori világbirodalom szomszédságában, az ősi Iszter menti ártéri erdőktől takart rejtelmes pusztáikon lovas seregeik száguldoztak, amikor a Dunán túl már gondozott utak kötötték össze a kővárosokat. f A XIX. században kibontakozó hazai históriai kutatások elsősorban a látványosabb, mutatósabb eredménnyel bíztató vidékek múltját igyekezték felderíteni. Indokoltan írja a Bács-Kiskun megyei Múzeumok gondozásában kiadott — a tájegység hajdani nevét viselő — Cumania kötet előszavában Horváth Attila: „A táj e település-födrajzi sajátosságai nem csupán történetére, úgy tűnik tudományos feltárására is kihatottak. A terület tárgyi emlékeinek őrzése, kutatása kezdeteit és ütemét tekintve meglehetősen elmaradt a szomszédos egykori római provinciákhoz viszonyítva.” A viszonylagos elmaradottság a felszabadulás után még szembetűnőbbé vált: itt hiányoztak a két világháború közötti egyéni kezdeményezések és másutt ^céltudatosabban, fürgébben használták ki a növekvő lehetőségeket. Irigykedve néztük a másutt publikált színvonalas múzeumi kiadványokat * \ Örömmel fogadtuk a hírt: a Bács-Kiskun megyei múzeumi szervezet témák szerint csoportosítva rendszeresen közzéteszi e területre vonatkozó, tudományos igényű dolgozatokat. A sorozat címéül választott Cumania név — arra utal, hogy itt volt a kunok központi szállásterülete — bármilyen közigazgatási átszervezés esetén fenntartható és ösztönöz a nomád nép kicsit elhanyagolt történetének a kutatására is. A napokban készült el (műnyomó papíron, a szokásosnál nagyobb formában, bőséges szemléltető anyaggal: pompás kivitelben) az első kötet. 16 közleménye ,a régészet kategóriájába tartozik. A szerzők jeles archeológusok. A kötet szerkesztője — h. Tóth Elvira — időrendbe sorakoztatta a tanulmányokat. * Kecel, Szabadszállás környékén talált őstulok — a szarvasmarha őse — maradványokból von le az állatok háziasítására vonatkozó fontos következtetéseiket Bökönyi Sándor. A római birodalom és a Barbaricum 'kapcsolatait három dolgozat vizsgálja. Most tudtuk meg, hogy milyen kincset rejtegetett Akasztó határában a föld. A legkorábbi császárkorból származik a Nemzeti Múzeumba került arasznyi, csodálatos Vi'któria-szobor, amelyet B. Thomas Edit ismertet. A római hadi dicsőséget jelképező alkotást egy leégett szarmata kunyhóban találták. A Dunánál csaknem négy évszázadig többé-kevésbá hatalmi egyensúlyban éltek a rómaiak és a barbárok. Mó- csy András: „A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén” című tanulmányában az erőviszonyok változásának az okait kutatja, azt vizsgálja, hogy miért szorultak háttérbe a szarmaták, ikvádok, markomannok. A kötet színvonalas dolgozatai között is kitűnik alaposságával Kőhegyi Mihály írása Az Intercisa (Dunaújváros) — Csongrád közötti útvonalon lebonyolódó pénz- forgalom gazdasági, kereskedelmi, katonai kihatásait elemezte. Mikor keletkezett és meddig lehetett használatban a Szalkszentmártan, Bösztör, Szabadszállás, Kecskemét déli, délnyugati szegélye. Csongrád nyomvonalon haladó út — kérdezi munkájában. Szerinte Antonius Pius alatt rendelték el új dunai híd építését, ekkor keletkezhetett a Dácia tartomány irányába haladó út és mintegy háromszáz esztendeig az V. század közepéig állhatott fenn. Párducz Mihály ismerteti az 1969-ben feltárt bugaci hunkori szarmata temető leletanyagát és az 1958-b:an. Kiskunmajsa környékén előkerült népvándorláskori tálat. Lipták Pál egy szabadszállási sírról írt dolgozatot. H. Tóth Elvira sok adatot • Nyolcágú csat a kelebiai ezüst-kincsből. IMMnwWMM , T D<e Viétom-Swwei Akm< A- Dobroget ■ xx in jo$iíhí .n ftchttfn Drtifff't* ■p A* Akawíú—Dofc'i UStCX-l: : : ők féífC-bbrt rt • Az akasztó-döbrögecpuszti Viktória-szobor. felvonultató tanulmányának a címe: „Előzetes beszámoló a kunbábonyi avar fejedelmi leletről”. Üj nézeteket is megfogalmaz és ezért érthető, hogy két nemzetközi kongresszuson már ismertetett fejtegetése élénk vitát váltott ki. Világlátott harcos pihent több, mint ezer esztendeig Kiskunfélegyházán, a mostani Radnóti u. 48 c. ház területén. Alapozáskor bolygatták meg sírját. A csontok mellett talált pénzérmekből megállapítható, hogy a vitéz részt vett a 924-es potrtyázó hadjáratban. Sarcolta Észak-Iláliát, Dél-Francia- országot, látta a Pireneusök hófödte csúcsait, mint ezt Gedai István kitűnő közleményében bizonyítja. Szabó Kálmán négy évtizede ásatott a mai Lász- lófcalván. Az ő nyomain haladt Pálóczi-Horváth András, aki — a kötet egyik fölényes tájékozottságára valló, kiemelkedő — tanulmányában a gazdag felsőszentkirályi kun sírleletet elemzi. Már a magyar középkor századaira vonatkozik Kőhegyi Mihály gondos, esztétikai vonatkozásokra is kiterjedő szép dolgozata. (XIV. századi ezüstkincs Kelebiáról.) A lelet fémtárgyainak ötvös-technikai vizsgálatára. H. Tóth Elvira vállalkozott és ugyanő készítette el a Régészeti kutatások Bács-Kiskun megyében 1960—1971. című fejezetet. A magyar régészet két nagy egyéniségére László Gyula emlékezik, Fettich Nándorhoz és Banner Jánoshoz méltó módon. Az eddigiekből is érzékelhető, hogy a Cumamia megjelenése megyénk kulturális, tudományos életének — sőt a hazai archeológiának — örvendetes, jelentős eseménye. Hála Faragó Mihály felkészültségének a könyv műalkotásként is figyelemre méltó. Jók a fotók — miért 'titkolták el készítőik nevét —, szép a nyomás. A szerkesztés átgondolt, következetes. Hét tanulmányt idegen nyelven tettek közzé, mivel a kiadvány nemzetközi érdeklődésre tart számot. A magyiar, a német, francia tartalmi összegező kivonatok könnyítik a megértést, növelik a kiadvány hasznát. Alapvetően kedvező véleményünket a tapasztalt kisebb hibák, fogyatékosságok nem változtatják meg. Elsősorban azért említjük ezeket, mert. szeretnénk, ha a következő kötetekben nem ismétlődnének. (Bosszantóan sok a sajtóhiba. Az efféle drága kiadványnál különösen szembetűnőek a be- tűtávssztések. Némely tanulmányszerző mellőzte a magyaros stílusra vonatkozó követelményeket. Az adattár összeállítói elfeledkeztek arról, hogy a bácsalmási, dunaiveosiei járás régen megszűnt. Remélhető: az újabb kiadványoknál számunkra kedvezőbben alakul az itt dolgozó és fővárosi kutatók írásainak az aránya.) Bízunk abban is, hogy a Cumania kétségtelen és megérdemelt sikere nem vonja el a figyelmet a múzeumi tevékenység eredményeinek másféle népszerűsítésétől. Követni (kell a bajiaiak példáját, Olcsón, közérthetően, érdékesen fontos ismereteket továbbítanak. Meggyőződésűink: ha a lakosság többet hallott volna az elmúlt évtizedben e fontos közintézményekről, a leletek állami védelméről nem „dúlták volna föl”, „oly mohósággal” a kunbábonyi fejedelmi sírt. A Cumaniát a megye múzeumaiban vásárolhatják meg az érdeklődők. Holtai Nándor v 4»» »4» »’A •á* I** *4» lf4 V V k** *A* i’* V k*A »** »aT »i* Juhász Gyula Május ünnepe A hatalom kiadta a parancsot: Ne legyen ünnep május elsején! Zászló ne lengjen és ének ne zengjen, Csak robotoljon csöndben a remény! És jött a május. Ezer orgonának Lila bugája búgott, a napon Minden bokor virágba öltözött És a paréj is megnőtt szabadon. föl Mint győzelmi zászló, égbe lendült A jegenye s ezer pacsirtadal Hirdette boldogan és büszkeséggel, Hogy itt a május és a diadal! A nap bíborban hunyt el, a vizekben Millió élet nászdalt remegett, Míg a világ, még soha senki , Nem készített ennél szebb ünnepet! »4» 4*4 f,T V •V V Fodor József Az igazi ünnep Mi ünnep nekem: az ünnep után! Itt Róván betűim a csöndes papon, S mint felölti a lét szokott ruháit, A munka halk zsongását hallgatom. Az ünnep száll, külsőségekkel ámít — S már a régi keretben folytatom. Dísz az ünnep, a többi közt világít, — Mi fenntart: a teremtő szorgalom. Legszebb, mikor kezdjük, újult erővel, Mint a nap velünk együtt tündököl fel, Pazar gyémántként szórva fényeit. Boldog pihenéstől: Óh, ez az ünnep! Az alkotás! Erőnk napjai tűnnek, — S mi vár! — A munka nagy, a nap rövid! »4» 4*4 T.» 4*4 »4* f4*. .** >4». 4*4' *4*, 4*4’ 1*4* '4*4 4» * » « I* , ,, -wT ** > 4 A < ► < * A * A « A .v ■V ► 4 A «A 4k O A A <•* «A Feltámadóban a hartai iparművészet Kérdés, hogy élt-e egyáltalán. Legalábbis önnön gyakorlásának tudatától övezetten. Vagy csak egy messziről ideszármazott kicsiny népcsoport egymást felváltó nemzedékeinek szépség iránti vágyakozását fejezték ki a bútorokra, más használati tárgyakra varázsolt furcsa elrendezésű virágmotívumok, harsogóan rikító szirmaikkal, s a sehol máshol elő nem forduló mélykék alapszínnel? Bizonyos, hogy inkább ez utóbbiról van szó. Mert a hartai német ajkú népcsoport nem csak megőrizte, de még fejlesztette is a köznapi tárgyakat megszépítő érzékét. Mostani megújhodása épp ennek köszönhető ... Amikor úgy látszott, már-már /cégképp kiszorítják a gyári szériatermékek. * A rongyszőnyeg szövése nem „sváb monopólium” — dívott az szerte az országban. De a hartai rongyszőnyegnek — jó néhány háznál már újból készítenek ilyet —*• volt egynéhány jellegzetessége. Szélesebb és erősebben veretelt, mint a más falvakbelié. S főképpen, az ellentétes színek egymás- mellettisége folytán, rikítóbb amazoknál. S hogy még inkább az legyen, be is festették az alapanyagot — a rongyot, a használt ruhaneműeket. Ezek mindennapi használatra készültek. Az úgynevezett „tiszta szobába” szántakat viszont festett gyapjúfonalból szőtték. Mellesleg ugyanilyen anyagból készültek — és készülnek újabban is — a tutyiknak nevezett papucsfélék meg a cifra harisnyák. És készült valamikor a menyecskék, gyöngyökkel ékített fejdísze... • Knódel János asztalosmester valamikor a 30-as évek elején szerezte meg a mesterlevelet. Hartán ez akkoriban még egyet jelentett a bútorfestés titkainak az elsajátításával. De élete a 40-es évek végén úgy alakult, hogy felhagyott a szakmával. Elment malomszerelőnek. Mint mondja, nem bánta meg, mert a vállalat, ahol alkalmazásban állt, távoli országokba küldte ki, így jutott el nemcsak Jugoszláviába, hanem Törökországba és Irakba is. Pár éve nyugdíjba ment. Akkor, néhány héten át kínzó hiányt érzett, mígnem előszedte régi szerszámait, deszkát szerzett, kemény faanyagot és hozzálátott a gyermekbútorok készítéséhez, megfestéséhez. Megkérdem, miképpen van az, hogy amíg malomszerelő volt, nem felejtette el a mintákat, a színeket. — Mert mindig Ott élték a képzeletemben — mondja eltűnődve. — Csak éppen időm nem volt rá . . . Most már van. Ösztönzött a tanácselnök is, hogy csináljam, no meg az is, hogy láttam, a hartai régi bútorokat sorra adják el a külföldieknek. Bizony, már most is van mit pótolni. S hogy van-e érdeklődés? Egyelőre néhány helybeli értelmiségi részéről. De egy traktorosbrigád vezető is Knódel János festett bútoraival rendezte be háza egyik szobáját. Kitartást, nagy-nagy türelmet igénylő munka a bútorfestés. Felesége panaszkodik is a mesterre — no nem komolyan, inkább féltő dicsérettel —, hogy ha nekiáll egy munkadarabnak, nem hagyja abba, amíg azzal el nem készül. ♦ A kovácsmester, Szurma János már szintén nyugdíjas. Hosszú éveken ót foglalatoskodott a hartai szekerek díszes vasalásával. Az itteni gazdák, különösen sokat adtak fogatuk küllemére, megjelenésére; az élénkzöldre festett hartai lovas kocsikat messziről fel lehetett ismerni. Közben persze nagyokat fordult a világ, s Szurma János úgy 1958 táján végezte el az utolsó hartai szekér vasalását. Nem sokkal ezután fel is hagyott az iparral, illetve azt a közeli állami célgazdaságban folytatta tovább. Eközben látta, hogy egykori művei mint pusztulnak el egy- re-másra. hiszen azokra már nincs szükség egyik nagyüzemben sem. Ami egyik-másik portán még megmaradt, az is mind gazdára talált a szomszéd községekben. A legutolsót tavaly vette meg az egyik dunapataji magángazdálkodó. Mindezek láttád a mester töprengeni kezdett: miképben lehetne a hartai szekeret megmenteni az utókor számára. S megszületett az elhatározás, hogy elkészíti a szekér kicsinyített mását. Amikor hozzálátott, még a célgazdaságban dolgozott. Munkaidőn kívül, szabad idejében kala- nálgatta ki a kígyózó vasindákat, vasvirágokat. Évek munkáiéval készült el a mű. amelyen minden egyes részlet pontos mása az eredetinek. A kicsi kocsi a rövidesen meg- nvíló hartai helvtörténeti múzeum egyik ékessége lesz. Hatvani Dániel • Knódel János és a festett bútorok. Jobbra: Még a saráglya is híven utánozza az eredetit — mutatja Szurma János kovács mester. 1944. MÁJUS 1 'T’épett zubbony feküdt a fa tövében. Langyos tavaszi eső áz- -*■ tatta napok óta. Gazdája rendfokozat nélküli tüzér volt, akit a pusztító háború küldött a föld alá névtelenül és igazságtalanul. Ki volt, míg élt, kik siratták, ki tudta azt? Miért kellett meghalnia és miért így? Azt már sokan tudták! Semmiért, értelmetlenül. Szabó tizedes már kieseti térből és időből. Nem érzett éhséget, szomjúságot és fáradtságot, mert a hajszolt frontélet zsibbadná tette. Nem tudta mikor van ünnep és hétköznap. Az éjszakái is nappalokká váltak már évek óta cigaretta és félelem volt élete lényege. Félt az oroszok tűzerejétől. A katonáktól, a szovjet emberektől nem. hiszen apja, a 19-es vöröskatona felszabadítónak nevezte őket. Félt a németektől, mert azok gondolkodás nélkül szétlőtték a kis csoportokban visszavonuló szövetségest, különösen a magyart. Félt parancsnokától, attól a vadállat vitéz Ridel főhadnagytól, aki már két munkaszolgálatost és egy nagy bajuszú alföldi bakái lőtt fejbe, mert nem tudtak olyan ütemben mozogni, ahogy ő szerette volna. Állandóan ordított, pisztolyával hadonászott, csűrhéknek, söpredéknek, kommunista bandának nevezte alakulatát. Nem egy fáradt honvédnak zúzta szét arcát pisztolya agyával. Gyáva kutya volt előtte minden honvéd, mert azok mindenfelé lövöldöztek volna már, csak ébpen Kelet felé nem. Tudták, hogy a fogság a mennyországot jelentené számukra. Szabó tizedes lehajolt a zubbonyáért. Egyetlen rántással tépte le a piros posztó parolink — Mit csinálsz! ...ordított vitéz Ridel főhadnagy. — Dögcédulát kerestem ... alázatosan jelentem. Az oszlop vonult tevább. Szabó tizedesen különös elszántság vett erőt. Tegnap a kis gorál falu öregjei templomba osontak, tehát vasárnap volt. Akkor holnap május elseje lesz. Mennyit beszélt erről az apja. A munka ünnepe. A munkások ünnepe. Áz egész Szovjet-Oroszor- szág ünnepel ilyenkor. Vörös zászlók a Vörös téren és boldog, szabad emberek vonultak az utcákon. Most is vonulnak. .Vörös csillag var, sapkájukon. Kezükben géppisztoly. Nyugat felé tartanak. Piros vérük áztatja a földet és félelem nélküli életet hoznak az emberiségnek. i Szabó tizedes kivette zsebéből a piros posztó parolint. Mi lenne, ha zubbonya egyik gombját befedné Vele. Egy kis piros folt mutatná / t , meg érzelmeit, koronás gombjai és a tűzkereszt kozott. így esne fogságba. Az apám kommunista volt — mondaná az orosz harcosoknak — és én is az vagyok, mert utálom a háborút, a hitleristákat és utálom az urakat. Gyűlölöm a szegénységet a pusztulást és a halált. Én is munkás vagyok. Lakatos.. értik . . lakatos. Én is ünnepelni akarok vörös zászló alatt, nevetve, énekelve. Aztán eszébe jutott a felesége, a gyermekei és a piros posztódarabkát rágombolta zubbonya zsebére. Baloldalon, a szíve fölött. — Mit csinálsz!... — te disznó kommunista! — ordított vitéz Ridel főhadnagy úr és felemelte pisztolyát. A frontkatona füle már megszokta a dörrenést. Oda sem figyeltek az elfásult emberek, csak akkor, amikor egy pisztolyagytól roncsolt arcú honvéd kezében csattant a Mauser-puska zárdugattyúja. Ismét töltött. Csak úgy szokásból. A főhadnagy mozdulatlanul feküdt az árok szélén. Uvegesedő szemmel meredt a semmibe. Szabó tizedes — zubbonyán a piros gombbal — az élre állt és a 40 emberből álló század gyorsított menetben folytatta útját, szlovák partizánterületen, 1944. május elsején. Dénes Béla
