Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-27 / 97. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1973. április 27.

FOGALMAK - FÓKUSZBAN

Beruházási feszültség

Friss, közkeletű fogalmaink közül egyike a legtöbbet emlege- tetteknek, mintegy tükrözve a gazdasági folyamatok e kiemelt részének, a beruházásoknak sok mindent sűrítő gondját. A párt Központi Bizottságának 1971. december 1-i határozata megállapította: a beruházások „1970— 71-ben túlzottan nőttek, túllépték az ötéves terv kereteit, gyengült a népgazdaság egyensúlyi helyzete”. Nem új, de nyílttá ekkor váló jelenséggel kellett szembenézni. A beruházási feszültség — a kereslet és a kínálat közötti eltérés — ugyanis régóta jellemzője a fejlesztésnek, hazánk gazdasági növekedésének. Csak éppen rejtettebb volt az erősen centralizált irányítás időszakában, de volt, az ötvenes évektől kezdődően.

Meredek emelkedő

A beruházási javak elosztásának és felhasználásának központi meghatározása látszatra rendet tartott, valójában a feszültség gyakorlati megnyilatkozásai — a fizetőképes kereslet és a kivitelezői kapacitás különbözősége, a költségek és a határidők túllépése stb. — akkor is léteztek, de csak szakkörökben esett szó azokról. A felületes szemlélő számára ezért úgy tűnhetett, hogy a gazdasági reform vezetését követően támadtak a nehézségek.

1968 és 1970 között 56-ról 89,5 milliárd forintra, azaz 33,5 mil- liárddal növekedtek a szocialista szektor beruházásai. 1971-ben további 11 milliárdos bővülés ment végbe. Megállj-t kellett mondani, hiszen a felhalmozás aránya a nemzeti jövedelemből így már 28 százalékra rúgott, jóval túllépve az ötéves tervben

Határozott intézkedések

Nincs módunk arra, hogy a fölvázolt kép történeti hátterét megvilágítsuk — ez terjedelmes tanulmányt igényelne —, csupán utalunk arra, hogy az építő- és építőanyag-ipar fejlesztésének elmaradottsága, a beruházásterve- zési módszerek elavultsága, a döntési rendszer korszerűtlensége örökség, s kizárólag intézkedésekkel fölszámolni nem lehet. Tavaly 103 milliárd forintot tett ki a szocialista szektor teljes beruházásainak összege, összehasonlítható árakon számolva valamivel kevesebbet, mint 1971-ben. A felhalmazási arány 25,3 százalékra csökkent, s 1973-ban várhatóan 24—25 százalék között

Forrás: a jobb szervezés

Némi leegyszerűsítéssel, de a lényegre rámutatva fogalmazhatunk úgy is: a beruházásszervezésben és -irányításban, lebonyolításban eljött az intenzív szakasz és módszerek ideje. Ami viszont a szervezést tolja előtérbe. Tavaly décember 31-én 8203 volt — az építőipari vállalatok esetében — a kivitelezés alatt álló építmények száma, 97 milliárd forintra rágott a befejezetlen állomány ; növekedésének mértéke kisebb, mint a megelőző esztendőkben.

A beruházási célok tisztázatlansága, a költségek ún. alátermegszabottat. S hogy érzékeltessük a feszültség mértékét, írjuk ide, hogy míg 1968-ban 10, addig 1970-ben már 18 milliárd forint értékű építési igényt utasítottak el csupán az állami építőipari vállalatok, s a nagy kereslet ún. árfelhajtó szerepet töltött be. A felhalmozás tervezettnél nagyobb részesedése a nemzeti jövedelemből az életszínvonal-politikát veszélyeztette, a beruházásokból áremelkedést idézett elő, egészségtelen versengést szült — mind a beruházók egymás közötti, mind a beruházók és a kivitelezők viszonyában —, a kapacitással, anyaggal, géppel stb. nem fedezett, de megkezdett beruházások ugyanakkor az erők felaprózódásához, a kivitelezési idők növekedéséhez, a befejezetlen állomány gyors bővüléséhez vezettek.

lesz, azaz megteremtődik az eredetileg meghatározott fogyasztási-felhalmozási arány.

Mindez „parancsszóra”, intézkedések hatására ment, megy végbe. Bevezették az építési tartalékolási kötelezettséget, a teljes költség 20 százalékát, mégpedig a beruházó fejlesztési alapjából, szigorúbbá váltak a hitel- feltételek, változtak az' építőipar ármegállapítási lehetőségei. Átmenetileg a feszültség enyhült, de tartós eredményeket csak sokrétű munka hozhat létre. Ezt erőteljesen hangsúlyozta a párt Központi Bizottságának 1972. november 14—15-i ülése.

vezése, az előkészítés alacsony színvonala, a kapacitások szét- forgácsoltsága, az áttervezések olyan betegségek, amelyek hatásos gyógymódja a jobb szervezés, fegyelmezettebb, előrelátóbb vezetés lehet. Ennek kezdeti eredményei már föllelhetők, 1972-ben reálisabbá vált a beruházó erő — fölmérése —, s ez nem mellékes, lévén, hogy a fejlesztésnek 53,3 százaléka vállalati hatáskörben valósult meg tavaly —, s a Minisztertanács most március elsején hozott határozata tovább, erősíti e törekvéseket.

Nemcsak az építőipar

Nagy hiba lenne — márpedig mi tagadás, sűrűn megesik — a beruházási tevékenységet az építőiparral azonosítani. Az ágazat 80 ezer terméket, 300 ezer fajta anyagot használ , fel az építéshez, szereléshez, s aligha szükséges hangsúlyozni, hogy ezek némelyikének hiánya milyen zavarokhoz, adott esetben feszültségekhez vezethet. 1972- ben 39 egyedi nagyberuházás befejezését tervezték, de csak tizenhété történt meg, s ez az egyetlen tény is sokat mond a teendőkről, amelyek jóval kiterjedtebbek, mintsem, hogy az építőipar asztalára odaférjenek.

Valamennyi érintett terület és szerv, gazdasági egység szerepet játszik abban, hogy beruházási kereslet és megvalósítási kapacitás, tervezett és tényleges idő, költség közelebb essen egymáshoz. Azaz abban, hogy az idén beruházásra tervezett 113 milliárd forint a céloknak megfelelően, újabb feszültségek teremtése nélkül, a korábbiak enyhítése mellett kerüljön befektetésre.

Mészáros Ottó

KÖZGAZDASÁGI KÖNYVESPOLC Kovács Géza:

A nagy távlatok és a tervezés

(Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó)

A kiadó gondozója a jövőkutatással foglalkozó új tudományág, a prognosztika szakirodaimának is. Nagy érdeklődés fogadta a szakemberek körében az e témakörben eddig megjelent könyveket (pl. Korán Imre: Jövőkutatás és gazdasági előrejelzés — Mircea Malita: A 201)0. év krónikája). így ,.A nagy távlatok és a tervezés” című művet is. Részlet Takács Imrének a hajdú-bihari Naplóban megjelent könyvkritlkájából: ,.Mi lesz 2000-ben?" Ezzel a mindenkit érdeklő kérdéssé^ foglalkozik dr. Kovács Géza, a közgazdaságtudományok doktora A nagy távlatok és a tervezés című könyvében. Elöljáróban megállapítja a szerző, hogy a Jövőt nem lehet ugyan megjósolni de meg lehet határozni azokat a kereteket. melyeken belül kialakul a lehetséges jövő. A jövő kutatásával a prognasztika és a futurológia foglalkozik. A prognóziskészítésnél a tegnap és a ma tartós tendenciáiból következtetnek a holnapra, a futurológiánál viszont nem a múltból és a jelenből, hanem a Jövőből következtetnek visszafelé... A Jövő vizsgálatát tudományos módszerrel végzi, de segítségül hívja a fantáziát is. Hangsúlyozza, hogy a távolbalátás nemcsak a jövő felismerését, hanem a középtávú tervek tudományos alapra helyezését is szolgálja. A jövő kutatása az egy főre jutó nemzeti jövedelem várható alakulásának meghatározása miatt is fontos. Ha a nemzeti jövedelem évi 5-6 százalékos növekedésével számolunk, akkor az egy főre jutó nemzeti jövedelem az ezredfordulóra í ezer dollár körül alakul hazánkban. Híz azt jelenti, hogy az USA mostani színvonalát 40 százalékkal haladjuk meg. Bizonyára mindenkit érdekel a szabad idővel és az életmóddal kapcsolatos fejtegetés Is. A neves szerző befejezésül megállapítja azt a döntő elvet, hogy ..Ne ma költsük el teljesen jövőbeli pénzünket, hagyjunk csekket kitöltetlenül.”

Koyácsnéra számítani lehet

Kiskunfélegyházán a keskeny, kátyúkkal tarkított Dajka utcában igyekszem az új városnegyed, Pető- fiváros felé. A régi. öreg házaknak hirtelen vége szakad, az utca kiszélesedik, betonba ágyazott vaskerítések mögött négylakásos új épületek. Itt csengetek be az egyik lakásba ...

A háziasszony meglepődve fogad, nincs felkészülve délelőtti látogatóra. Elnézést' kérve csak a konyhába vezet, ahol az asztalon könyvek, füzetek, tanszerek. Nagy munkában, az érettségire való felkészülésben háborgatom Kovács Gábornét, a Pe- tőfiváros új tanácstagját. Természetesen először a szokványos, „sablonkérdést” teszem fel: honnan

indult, hogyan jutott el idáig? Az önéletrajz rövid, de ez természetes is, mert ugye, nincs abban semmi rendkívüli, hogy egy munkásass^ony gyermeke követi anyját a gyárba. Anyagi helyzetük nem tette lehetővé a továbbtanulást. Tizennégy évvel ezelőtt kezdte meg a munkáséletet a Kecskeméti Konzervgyárban és hét esztendeig járt át munkahelyére. Félegyházáról. Közben férjhez ment Kovács Gábor lakatoshoz és hazajöttek albérletbe. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár befogadta őket. A férj — aki érettségi bizonyítvánnyal is rendelkezett — kezdetben lakatos, maid szakoktató lptt, a feleség pedig gépmunkásként dolgozott.

Előbb Kovács Gábor látott a tanuláshoz, elvégezte a Marxista-Leninista Esti Egyetemet és a bajai Műszaki Főiskolát. A múlt év ősze óta szaktanár a kiskunfélegyházi 608. Ipari Szakmunkás- tanuló Intézetben. Kovácsné az üzemben tűnt ki szorgalmával, a présről gépbeállító munkakörbe került, majd csoportvezető lett. Tudásban sem akart elmaradni férjétől, aki már tanulmányai befejezése felé közeledett, ezért ő is beiratkozott a Közgazda- sági Szakközépiskolába. Az első két osztályt három műszakos munka mellett végezte. Tavaly azután az üzem vezetői úgy segítettek rajta, hogy egyműsza- kos meósnak osztották be. És most itt. a ragyogóan tiszta kis konyhában készül arra, hogy pontot tegyen az elmúlt négy évre.

— Nagyon nehéz volt a tanulás, de megérte — emlékezik Kovácsné. — Nagyon hálás vagyok a

gyáriaknak. Győri Ferencnek., a gyárrészleg vezetőjének, Tóth István művezetőnek és a többi munkatársaimnak. Sokat segítettek, különösen a vizsga- időszakokban.

1968-ban felvettek a párt tagjai sorába. Később alapszervezeti vezetőségi tag lettem és mint termelési felelős igyekeztem segíteni a többiek munkáját. Nem kell valami nagy feladatokra gondolni, de az apróbb termelésszervezési dolgokban elért eredmények is jó érzéssel töltöttek el. Ilyen volt például az is, amikor korábban csak egy ügyeletes villanyszerelő nyújtott a gépeknél gyors segítséget, — de nem győzte. Sikerült elérnem, hogy ketten ügyeljenek arra, hogy minél rövidebb legyen az üzemzavar miatti gépállás.

Tagja voltam — sőt vagyok is — az Előre I. szocialista brigádnak, amely ötször nyerte el eddig a megtisztelő címet, és kétszer kapott bronzjelvényt. A munkájukban már nem veszek tevékenyen részt, de közvetve igyekszem segíteni őket. Tanulásom egyébként a brigád érdeme is. Közös kulturális programjaikon továbbra is rendszeresen részt veszek. Voltunk az öregek napján a szociális otthonban, Tőserdőn kirándulni, színházban, moziban, most meg hétnapos pécsi körútra készülünk...

— Az új feladat?

— Nagyon meglepődtem, amikor tudomásomra jutott, hogy eddigi tanácstagunk, korara való, tekintettel lemondott és a Hazafias Népfront engem jelölt utódjául. A jelölő gyűlés igen népes volt, sokan felszólaltak. Mert van ám itt. Petőfivárosban probléma bőven. Néhány éve ezeknek a házaknak a helyén szántóföld volt, nincs még víz, vannak akik fél kilométerről kannákkal cipelik. Rosszak az utak, hiányoznak a járdák, a legközelebbi telefon mintegy 800 méterre található. A jelölő gyűlés előadója a többi között arról is tájékoztatta a választókat, hogy az ősszel megkezdődik egy új óvoda építése. Öröm volt hallani a felszólalások során a felajánlott társadalmi segítséget." Nemcsak ehhez, hanem az utak rendbehozásához, járdák építéséhez, sőt, játszótér létesítéséhez is várható az önkéntes munka.

Egyhangú szavazás után kerültem a listára és most a választás után kezdődhet az új tevékenység. Nem is hittem volna — teszi hozzá mosolyogva — hogy milyen hamar akadt tennivalóm, hétfőn kora reggel, amikor jóformán magam sem tudtam még, hogy megválasztottak-e. Ketten jöttek egymás után. különböző egyéni, az ő szempontjukból viszont igen komoly problémával. Bízom abban, hogy tudok majd segíteni...

— Egyéni tervek?

— Azon kívül, hogv szeretnék nagyon sokat tenni Petófiváros gondjainak enyhítéséért, bírósági néni ülnöki feladataim ellátásában, gyári munkám még jobb elvégzésében, legközelebbi vágyam, a minél jobb érettségi bizonyítvány megszerzése. Ezt követően a szakmunkás-bizonyítvány a vágyam, majd a Marxista-Leninista Egyetemre kérem felvételem. Ezek egy része párhuzamos, más részük egymás után következő feladat. Azt hiszem, lesz elég erőm, hogy megfelelő segítséggel mindenütt megálljam a helyem ...

Opauszky László

Címképünkön: az egyik ú.i utca, ahová nagyon kellene a járda, az út és a vízvezeték...

Az elhatározáson múlik...

A nagy ipari vállalatoknál örömmel hallom, a vezetők dicsekvő szavait, arról, hogy náluk van már elegendő mérnök, aki irányítja a termelést. Azt is gyakran tudtomra adják, hogy — egv-két szakmát kivéve — Szakmunkáshiány sincs.

Ezek után arra a következtetésre juthatnánk,, hogy nincs gond a termelés irányításával, s a munkavégzéssel. Tovább kérdezősködve azonban gyorsan kiderül, hogy nem ennyire rózsás a helyzet. A felső vezetés és a munkát végző szakemberek közötti űr a legtöbb vállalatnál megvan. Hiányoznak a termelést közvetlenül irányító, úgynevezett középvezetők.

A gond elsősorban a gépiparban jelentkezik. A technikumok megszüntetése után ugyanis nem alakult meg mindenütt olyan szakközépiskolai osztály, ahol a már jelzett feladatok megoldására alkalmas vezetőket képezzenek.

Baján már évekkel ezelőtt elkezdődött a vizsgálódás — elsősorban a városi pártbizottság irányításával —, annak eldöntésére, hogy a helyi gépipar középvezetőinek képzésére létrehozzanak e szakközépiskolát, illetve a szakközépiskolában egykét osztályt. Ez azonban a mai napig nem dőlt el véglegesen.

A gyártás műszaki előkészítése és kiszolgálása megfelelő vezető nélkül hiányos. A gimnáziumban érettségizettek nincsenek birtokában azoknak az ismereteknek, amelyek nélkülözhetetlenek e feladat ellátásához. A szakmunkások legjobbjai — akik képesek volnának betölteni ilyen munkakört — közvetlenül a termelésben vesznek részt. Nemcsak azért, mert ott van rájuk szükség, hanem azért is, mert így többet tudnak keresni.

A Kohó- és Gépipari Minisztérium elvileg támogatja Baját abban, hogy olyan szakközépiskolát, illetve szakközépiskolai osztályokat nyissanak a városban, ahol a gépiparnak középvezetőket képezhetnek. Ez indokolt, mivel ilyen oktatás Bajához legközelebb csak Pécsett van. A szakmunkásképző intézet, valamint a Kismotor- és Gépgyár 5. számú gyára szívesen vállalná a szakközépiskolások gyakorlati oktatását. Évente Baján mintegy öt ven fiatal helyezkedhetne el a szakközépiskolai bizonyítvány birtokában. A munka mellett, a féléves továbbképzéssel lehetőségük van a tovább tanuló fiataloknak a szaktechnikusi diploma megszerzésére is.

A Duna-parti városban mint már eddig is, sok, hasznos kezdeményezésnek voltunk tanúi. Most ismét lehetősége van a városnak, hogy egy országos gond helyi megoldásával jó példát mutasson. Ügy hisszük mindez az elhatározáson múlik, hiszen a lehetőségek adottak. Cs. I.

10 000 lakosra 28 orvos

Az egészségügyi ellátás „világ- ranglistáján” első a Szovjetunió: minden tízezer lakosra 28 orvos jut. (Ez az arány 1975-ben már 33 lesz.) Jelenleg az XJSA-ban 20, Angliában 16 és Japánban 15 orvos jut tízezer lakosra.

FINNYÁSKODÓK

Ügy szokták mondani ilyenkor, „szinte az egész járás itt van”. A nagyközségi tanács elnöki szobájában kellemes hangulatban, illatosán gőzölgő feketekávés csészék mellett töltik a gyűlés kezdete előtti tízperceket.

Az elnök pár perccel ezelőtt fejezte be kötetlen hangú kis tájékoztatóját arról, mit jelentett az ipartelepítés a nagyközség foglalkoztatási gondjainak eloszlatásában. Felélénkülve vált hangot.

— Ma inkább munkaerőhiányról szólhatnánk, jóllehet az eljárók szinte valamennyien itthon dolgoznak már... De talán helyesebb, ha így is mondom: egyes munkákra egyszerűen nem akad ember. Vagy alig-alig.

Itt van ez a — mondhatni nemzetközi műút. A járás egész sor községe kíséri fűzérszerűen. Nem kis fejtörést okoz a rajtunk átmenő szakasz rendben tartása. Nincs elég utcaseprő. Nem jönnek . ..

Legalább hárman vágnak a szavába egyszerre.

— Azt hiszed, nálunk jobb a helyzet?

I — Valahogy „rangon alulinak” tartják ezt a munkát.

— Pedig nem keresnek kevesebbet. mint a hasonló hozzáértést kívánó állásokban.

— Előítélet... Nem egy szakmával szemben lettünk egyszeribe „finnyásak”. Ügy, ahogy az a múltban eszünkbe áe jutott volna.

A tanácselnök megvárta, míg elhangzanak a megjegyzések. Tekintetét az éppen közbeszólókra vetette. udvariasan bólogatott. Tagadhatatlanul örült a „vissz- hangos” témaötletnek. Folytatja hát.

— A múltkor éppen csak megemlítettem egyiküknek, hogy egy picivel hosszabb útszakaszon csináljon rendet. Lássa be. kevesen vannak, de akkor is adni kell magunkra; nem hanyagolhatjuk el a nagyközség közepét... Megsértődött. ..Majd meglátja, kit kap helyembe, ha én elmegyek a községtől”. így önérzeteskedett, pedig igazán csak kértem.

— Másfelől meg ebben is van pozitívum — kapcsol be egy új gondolatot a járásiak egyike. Mit nem adtatok volna öt-hat évvel ezelőtt, ha „válogathatnak” az emberek”, mert annyi a munka- alkalom . .

No nem is afféle tragikus

„helyzetelemzés” folyik itt az elnöki szobában. Inkább valami elégedett derű hatja át a véleményeket: jobb, ha itt tartunk már. Üjabb példa.

— A sportpálya gondnokának feladatait mindenki ismeri közü- lelek. Tudjuk, hogy télen „bezár a bolt”. Nincs tennivaló a pályával. felszereléssel... Mondom a pályagondnoknak a múltkor: Jöjjön, segítsen egy kicsit a községközpont csinosításában. Milyen önérzetesen hárította el: „Kérem, én nem utcaseprőnek szerződtem. Gondnok vagyok.”

Megint egy vidám hozzáadás.

— Tizenkét évnek kellett eltelni, hogy a tsz-ek sertéstelepeire most már szívesen jelentkezzenek. „Én — kanásznak?” — nyomták meg gúnyosan a szót... Most meg már? Olyan öntudatosan diktálják be hivatalos helyeken : „Foglalkozásom sertéstelepi szakmunkás. Sertésgondozó” — mintha azt mondanák — „technikus”. Ez így — rang.

— De az elnevezés se mindig üdvözít —. veti ellen valaki, — Mi se mondjuk már. csak véletlenül — utcaseprő —. hanem, hogy „parkgondozó” ... Így is nehezed jönnek ... Nem tudom, mi derogál benne ennyire. Talán, hogy „meglátják az ismerősök”? Hát nem szép munka, ha valaki

úgy rendben tart utat. parkot, hogy gyönyörűség ránézni?

— Gondolom, a söprögetésre célzol.. Szemét, tiszlátalanság meg miegymás... De akkor mit mondjunk, miért nem jönnek kellő számmal lankihordónak? Az újságkézbesítő pedig már igazán „kultúi anyaggal” bánik. Aligha van valaki — talán a szerelő akit olyan szívesen, izgatottan várnak, mint a szinte családtagnak számító lapkézbesítőt... Aki, ha megszereti munkáját, a sok irányban tájékozott kultúrmun- kások közé számít. Hiszen, ha érdeklődő, hírlapokból, folyóiratokból, képes kiadványok tucatjából előbb megszerzi értesüléseit, mint sok előfizető, aki csak munkája végeztével merülhet el mélyebben a „sajtóban”.

De ezzel szemben is él valami újfajta úrhatnámságból táplálkozó lebecsülés.

Pedig — lehet, hogy éppen azok. akik talán nem tartják elég „előkelőnek” a lapkihordást, Amerikáról szólva pont azzal az ósdi példával hozakodnak elő: „Lámcsak. X. milliomos újságárusként kezdte, s mi lett belőle ...” — Nem furcsa, hogy nálunk. ahol a munka becsület és dicsőség dolga” — némely munkát — egyesek „rangon alulinak’,’ tartanak.

Tóth István