Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-19 / 91. szám

é * Üj típusú mezőgazdasági tárolótorony PETŐFI NÉPE A Kenderíonó és Szövőipari Vállalat jutaárugyára a Mező- gazdasági Kísérleti Intézet mér­nöki irodájának tervei alapján új típusú mezőgazdasági tároló „tornyokat” gyárt — ponyva­anyagból. A negyven köbméter befogadóképességű ponyvatar­tályt tíz méter magas vasszer­kezetre, illetve lábakra rögzítik, s szivattyú, vagy szállítószalag segítségével töltik meg. Kiürítése­kor a tehergépkocsi alá állhat, s a termény a saját súlyánál fog­va ömlik a szállítókocsiba. Egye­lőre tíz ilyen tárolótoronyra kap­tak megrendelést. Elsőként a Komáromi Állami Gazdaságnak szállítanak. Ifjú elsősegélynyújtók A kecskeméti járás ifjú vörös­kereszteseinek elsősegélynyújtó versenyét rendezte meg tegnap Kecskeméten, a Katona József Gimnázium dísztermében a Vö­röskereszt járási szervezete. A három órán át zajló versenyben tizenegy csapat tagjai részesítet­ték elsősegélyben a feltételezett helyeken balesetet szenvedette­ket. A „sérülések” között akadt nyílt lábszártörés, áramütés, orr­vérzés, kulcscsonttörés, légmell stb. A teljesítményt az egészség- ügyi szakiskolai hallgatói pontoz­ták, a bíráló bizottság elnöke pedig Mészáros István, a kecske­méti mentőállomás szolgálatve­zetője volt. A verseny résztvevői fegyelme­zetten látták el feladatukat, s jó felkészültségről adtak számot. A zsűri külön pontokkal jutalmazta egy-egy csapat összehangolt mun­káját, s hasonlóképp előnyösen értékelte a szakszerűség mellett a segítségnyújtás gyors elvég­zését is. Végeredményben a vetélkedő győztese Bugac csapata lett. A második helyen a lakitelekiek végeztek, a harmadik helyezett pedig a hetényegyházi csapat. Va­lamennyi résztvevő ajándékkal, — könyvvel, játékokkal, csoko­ládéval — távozott a „küzdelem” színhelyéről. Minden jutalomnál értékesebb azonban az a tudás, amelyet embertársaik javára, a felkészülés és a verseny során a vöröskeresztes fiatalok elsajátí­tottak. Az első helyezett bugaci csa­pat képviseli majd a kecskeméti járást a május elején rendezendő megyei versenyen. J. T. • Faragó Istvánná játékvezető a sok jelentkező közül alig győzi kiválasztani: kinek a válaszát kérje számon. • Jobboldali képünkön: A második helyezett La­kitelek csapatának tagjai kerékpárbaleset kö­vetkeztében előálott fejsérülést és ütőeres vér­zést gyógykezelnek. (Tóth Sándor felvételei.) Japán művész Kecskeméten Brahms d-moll hegedű-zongora szonátájának előadása után a szünetben a hangverseny egyik hallgatója azt mondotta: „Mennyi szív és mennyi szín van e fiatal művész muzsikálásában!” — Ma­gam,is úgy éreztem, hogy e sza­vakkal Takayoshi Wanami he­gedűművész előadásának leglé­nyegesebb momentumait ragadta meg a lelkes zenebarát. Rokonszenves és bámulatos az a technikai fölény, amellyel Wa­nami a hangszerét kezeli. A leg­nehezebb művekben — a belga Ysaye Ballada-szonátájában, Ra­vel Tzigane című darabjának vir­tuóz képleteiben — is megőrzi nyugodt biztonságát, könnyedsé­gét. Játékának ritmikus tartásá­ról a modern zene iránti érzé­kenységéről egy mai japán szer­ző, Irino darabjának előadásával győzött meg. A legmaradandóbb élményt Wanami muzsikálásának nemes egyszerűsége szerezte. Az a szere­tet, amellyel a muzsikához, ál­talában, s a konkrét művekhez is közeledik. Már a műsort nyitó Schubert Á-dur duóban is ezt érezhettük. Ez csendült ki a rá­adásként játszott Bartók Román táncokból, s különösen Ravel visszafogottságában is rendkívül intenzív, Wanami hegedűjén fan­tasztikus színgazdagsággal és lá­gyan felhangzó Habanerájából. E darab előadása arról győzött meg, hogy a japán művész — megfosztva a látható világ for­ma- és színélményeitől — teljes értékű világot formált magában a lehető legmuzikálisabb módon és eszközökkel. Művészi eredmé­nyeiben bizonyára jelentős része van tehetségén és akaratán túl, azoknak a kiváló mestereknek, (többek között Ojsztrahnak és Szigeti Józsefnek), akiknél tanult. Hepke Péter zongoraművész érzékeny és muzikális kísérőnek bizonyult. Érthetetlen, hogy a Koncert­igazgatóság vagy a Filharmónia nem lépteti fel a jó felkészültsé­gű és tehetséges hegedűművészt. Éppen ezért hálásak lehetünk a Kecskeméti Városi Művelődési Központnak, hogy lehetővé tette a vele való megismerkedést, s a művészeknek, hogy szívesség­ből is vállalták a szereplést. A hallgatóság számára maradandó élményt szerzett Wanami és Hepke Péter hangversenye, s szí­vébe zárta a rokonszenves mu­zsikusokat. Ittzés Mihály LÁTNI ÉS LÁTSZANI A 26 napos közlekedési ellenőrzés tapasztalatai Művelődési munkaközösségek Értékelték a Hazafias Nép­front Országos Tanácsánál: szer­te az országban hogyan alakult az V. népfrontkongresszus óta eltelt időszakban a mozgalom művelődéspolitikai tevékenysége, miként dolgoznak a népfront- munka új „műhelyei”-ként meg­alakult művelődési munkaközös­ségek. Már 71 ilyen munkakö­zösség dolgozik, ebből 4 megyei, 19 járási, 19 városi, 28 pedig községi szinten. A legtöbb munkaközösség terv szerint dolgozik, a kollektívá­ban megvitatják a tennivalókat, és azt is tervbe vették, hogy időnként újból fel is mérik a feladatokat. Képes rejtvénytotó Lapunknál hagyományos­sá vált, hogy időnként nagyszabású rejtvénysoro­zatot indítunk, amelyen nemcsak értékes díjakat le­het nyerni, hanem jó szó­rakozást is találnak olva­sóink. A hét különböző napjain közlünk majd rejtvényeket, amelyek rendkívül változa­tos tárgyúak és témájúak lesznek. Találnak majd benne keresztrejtvényt, képrejtvényt, rejtvényisko­lát, főleg azonban képekkel ábrázolt fejtörőt. Rejtvé­nyeink javarészét a totóban szokásos 1, x, vagy 2 be­írással kell majd megfej­teni. Tavaszi rejtvénysoroza­tunk során több mint 10 ezer forintos jutalmat nyer­hetnek. A KÉPES REJTVÉNY­TOTÓ pályázati feltételeit lapunk húsvéti számá­ban közöljük és a sorozat első rejtvényét is ekkor tesszük közzé. FIGYELJE LAPSZÁ­MAINKAT! Köztudomású, hogy a Belügy­minisztérium március 20-tól áp­rilis 15-ig országos akciót szer­vezett a járművek kivilágításá­nak ellenőrzése céljából. Me­gyénkben ez idő alatt tizenhat alkalommal egész napon át vizs­gálták a járműveket világítási, műszaki és közlekedésbiztonsági szempontból. A megyében 56 el­lenőrző ponton és szakaszon, va­lamint tíz közlekedési útvonalon rendőrök, önkéntes rendőrök, a Volán szakemberei igazoltatták a járművezetőket, s mintegy egy hónap alatt 22 ezer 585 gépjár­művet, 7294 kerékpárt és 1155 lovas kocsit ellenőriztek. Milyen hibákkal, hiányossá­gokkal találkoztak a rendőrjár­őrök? A gépjárművek közül 333- nál tapasztaltak súlyos műszaki hiányosságot — rossz volt a kor­mánymű, fékberendezés, világí­tás —, s vezetőik többnyire sza­bálytalanul előztek, kanyarod­tak, vagy nem volt vezetői iga­zolványuk. E veszélyes szabály- sértésekért 5 ezer forintig terje­dő pénzbírságot szabhat ki a szabálysértési hatóság. Kerékpá­roknál a legtöbb műszaki prob­lémát a világító eszközök hiá­nya jelentette. Nem kevesebb, mint 488 olyan kerékpárt állítot­tak le, amelyről teljesen hiány­zott a világító berendezés, 757 kétkerekűn hiányos volt a vilá­gítás, s 578 kerékpáron egyálta­lán nem volt hátsó piros égő. A fogatolt járművek 10 százaléka nem rendelkezett kellő világító berendezéssel. E nagyszámú jármű átvizsgá­lása során tapasztalt hiányossá­gok, szabálytalanságok differen­ciált intézkedést követeltek meg rendőri szerveinktől. Ennek tu­lajdonítható, hogy 1434 kerékpá­rost és lovaskocsihajtót figyel­meztettek, felszólítottak, hogy vásárolják meg a világító beren­dezéseket, s azokat már másnap mutassák be az illetékes rendőr­őrsön. A figyelmeztetésben ré­szesülők többsége megértette az intézkedés fontosságát, s eleget is tett a felszólításnak. Néhá- nyan azonban nem vették komo­lyan ezt a humánus, egyben a közlekedés biztonságát szolgáló intézkedést, ezért 805 szabálysér­tési feljelentést, 1996 helyszíni bírságot kellett kiszabni a kivi­lágítás hiányossága miatt. A látni és látszani ellenőrzés keretében nemcsak a világítást ellenőrizték a járőrök, hanem az egyéb szabálysértéseket is felde­rítették. Ennek sorén 37 gépjár­művet rendellek műszaki felül­vizsgálatra, s 36 gépjárműről szereltették le a hatósági jelzé­seket, vonták be a forgalmi en­gedélyt. Dávid József rendőr őrnagyot, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezető­jét arra kértük, foglalja össze azokat az általários tapasztala­tokat, amelyeket ez idő alatt szereztek. Mint elmondta, jelen­tős változás történt a járművek kivilágításában, de sajnos, még mindig sok a kivilágítatlan lovas kocsi, kerékpár. Ennek az akció­nak a befejezése természetesen nem jelenti az ellenőrzések be­szüntetését, sőt, ezután még na­gyobb szigorral ellenőrzik, vizs­gálják át a járműveket. Tulajdonképpen helyes a ren­dőrségnek ez az álláspontja, ugyanis a kerékpárosoknak, lo- vaskocsihajtóknak meg kell érteniök, hogy a járművek sza­bályszerű kivilágítása elsősorban az ő érdekük, az ő testi épségüket óvja, mert általában ők a szen­vedő alanyai a közúti balesetek­nek. Egyébként a kereskedelem alaposan felkészült erre az or­szágos akcióra, ugyanis megfe­lelő mennyiségben, minőségben állt és áll rendelkezésre kerék­pár-, lovaskocsilámpa, s min­den típusú gépjárműhöz kapha­tók a világító berendezések. A látni és látszani akció mint a statisztikai adatokból és a ta­pasztalatokból látszik, eredmé­nyes volt, amelyet úgy véljük —, s ez a rendőrség álláspontja is — tovább kell folytatni, meg kell szüntetni a szürkületben, a sötétedésben rejlő baleseti ve­szélyeket, a kivilágítatlanul köz­lekedő járműveket. . Gémes Gábor • Az ellenőrzéskor fényszóró beállító készülékkel • Rossz a világítás, a gépkocsi műszaki állapota, vizsgálták át a gépjárművek fényerejét. Le kellett szerelni a rendszámtáblát. • Andrej Gromikő fogadta a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Mohamed Maszmudi tunéziai külügyminisztert. (Telei oto — TASZSZ—MTI—KS.) • Péter János Moszkvában. Szerdán Moszkvába érkezett Péter Já­nos, magyar külügyminiszter. Péter János Japánban és a Mongol Népköztársaságban tett hivatalos látogatásáról utazik haza Buda­pestre. • Belgium tiltakozik. A brit kormány után szerdán Belgium is til­takozott Izraelnél, amiatt, hogy a Libanon elleni legutóbbi komman­dó-akcióban részt vett ügynökei hamisított belga útlevelet is használ­tak. • Tiltakozás az atomrobbantás miatt. Hét csendes-óceáni nemzet képviselői nyilatkozatban tiltakoztak amiatt, hogy Francaiország nem- hajlandó abba hagyni nukleáris kísérleteit a Mururoa-szigeteknél.- A nyilatkozat a Dél-Csendes-óceáni Fórum elnevezésű regionális cso­port tagjai (Nyugat Szamoa) évi ülésszakán fogadták el. Ausztrália és Űj Zéland hamarosan miniszteri szintű tárgyalásokat kezd Párizs­ban az üggyel kapcsolatban. • Párizsi tanácskozás. A francia főváros melletti La Celle-St. Cloud-ban szerdán megtartották a dél-vietnami felek 7. tanácskozá­sát. Mint ismeretes, a DIFK és a saigoni rezsim képviselőinek pá­rizsi tárgyalásain kell kidolgozni a Del-Vietnam. politikai rendezés jövendő kereteit. • Szovjet—angol megállapodás. Szerdán a szovjet fővárosban vé­get ért a szovjet—angol állandó kormányközi bizottság második ülés­szaka. Az ülésszak részvevői javasolták a két ország illetékes szervei­nek, hogy indítsanak előzetes tárgyalásokat a két ország gazdasági, tudományos, műszaki és ipari együttműködésének fejlesztéséről. • Magyar—algériai együttműködés. Bégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és Mohamed Arbaui, az algériai vízi- erőművek ügyeinek államtitkára, Algírban jegyzőkönyvet írt alá a két ország együttműködéséről hidrotechnikai létesítmények építésé­ben és az öntözés területén. A jegyzőkönyv előiiányozza az Algériá­ban dolgozó magyar szakemberek számának növelését, információk cseréjét és algériai szakemberek magyarországi képzését. • Nyugatnémet maoisták. A szélsőséges maoista diákszervezet, a „kommunista diákszövetség” rendbontásai nyomán szerdán egy hétre bezárták a bonni egyetemet. Az egyetem bezárása húszezer hallgatót kényszerít „tanulmányi szabadságra”. Korszerűsítik a tejgyűjtő hálózatot Egy évvel ezelőtt 54 és fél ezer tehenet tartottak Bács-Kiskun megye mezőgazdasági üzemei­ben, háztáji gazdaságaiban. Jú­lius végén megjelent a szarvas­marha-tenyésztés fejlesztését szolgáló kormányhatározat. De­cemberre az állami gazdaságok­ban és a szövetkezetekben több, mint ezerrel növekedett a tehén- állomány, és igen számottevő a háztáji gazdaságok állatállomá­nyának emelkedése is. Mindennek következménye­ként március végén már 10 szá­zalékkal magasabb volt az áru- tej-kínálat, mint 1972. tavaszán. Ezek az adatok a Bács-Kiskun megyei tejforgalmazási operatív bizottság tegnap Kecskeméten megtartott ülésén hangzottak el, amelyen a Közép-magyarországi és a Csongrád megyei Tejipari Vállalat vezetői ismertették, hogy a nagyobb mennyiségű tej átvételére, szakszerű tárolására, feldolgozására és értékesítésére milyen intézkedésekre van szük­ség. A megye nagyobbik felén mű­ködő Közép-magyarországi Tej­ipari Vállalatnak a körzetében 47 csarnokot, a megye déli ré­szén a Csongrád megyei válla­lat területén hét tejgyűjtőt kell korszerűsíteni. Mindkét körzet­ben több új, a mai követelmé­nyeknek megfelelő átvevőhely létesítésére van szükség ahhoz, hogy e fontos népélelmezési cikk forgalmazása zökkenőmentes Le­gyen. Az operatív bizottság az egy hónapnál hosszabb ideig tartó felmérés adatairól a me­gyei és az országos vezető szer­veket .tájékoztatja, miután a tej­gyűjtő hálózat korszerűsítéséhez, több, mint 20 millió forintra lesz szükség. Ezt az összeget csak megfelelő összefogás árán lehet előteremteni. K. A. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI ;215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom