Petőfi Népe, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-17 / 89. szám

1913. április 17. PETŐFI NÉPE • 7 F? történt az NB I-ben A lat daru;, 5 NB I. szombaton játszott teljes fordulója bővelke­dett meglepetésekben. Pontot vitt el a Hungária kőrútról a DVTK. Kikapott a Ferencváros és ezzel elszalasztottá a lehetőséget. A Va­sas viszont győzött, és most már csak 3 pont a Soroksáron megle­petésre vesztes Űj pesti Dózsa elő­nye. MTK—Diósgyőr 1:1 (1:1) Hungária körút. 1500 néző, Ve­zette: Biróczk.y. A Diósgyőr nem állt be véde­kezni, és. az MTK vezető gólja u^án sem roppantak össze. A má­sodik félidőben már inkább vé­dekezett a DVTK, s bár Biróczky játékvezető 4 percet is hosszabbí­tott, sikerült megőrizni kapuju­kat a góltól. Góllövők: Koritár, illetve Váradi. VM Egyetértés—Űjpesti Dózsa 2:1 (0:1) Soroksár, 4000 néző. Vezette: Vízhányó. Az újpestiek vezetőgólja után könnyedén játszadoztak a lila­fehérek, s amikor a VM. Egyet­értés egyenlített, sőt a vezetőgólt is megszerezte, már nem tudtak ritmust váltani. Góllövők:. Szu- romi. Túrái, illetve: Józsa (ön­gól). Bp. Honvéd—Salgótarján 4:2 (4:1) Kispest, 2000 néző, - Vezette: Katona. Az első félidőben a Honvéd, Kocsis vezérletével nagyszerűen játszott. A szünet után esett a játék színvonala és a Salgótar­ján egyenrangú ellenfél lett. Góllövők: Kocsis 2 (egyet 11-es- ből), Pusztai, Pintér, illetve Básti és Horváth. Pécsi MSC—Tatabánya 1:0 (0:0) Pécs. 3000 néző. Vezette: Müncz. Nagy iramú mérkőzésen a Ta­tabánya szervezetten védekezett. A gól után hevesen támadott a vendégcsapat és nem sok hiány­zott az egyenlítéshez. Góllövő: Zombori. Rába ETO—Ferencváros 1:0 (1:0) Győr, 6500 néző. Vezette: Som­lai. Irreális játéktéren folyt a ta­lálkozó. A győriek a 13. percben Géczi nagy hibájából megszerez­ték a vezetést. Utána már hiába küzdött a Ferencváros, a szívós ETO-védelmet nem tudták áttör­ni. Góllövő: Horváth L. Vasas—Csepel 1:0 (0:0) Fáv utca, 3000 néző. Vezette: Bana. Az első félidőben nagyszerűen játszott a Vasas, de gólt csak a második félidő elején Váradi B. 11-eséből tudtak lőni. Flzután a Csepel próbált egyenlíteni, de ha- , gyón vérszegény .volt a támadó­játékuk. Góllövő: Váradi B. (11-esből). ZTE—Komló 3:1 (1:0) Zalaegerszeg, 10 000 néző, Ve­zette: Csernefalvy. Szakadó hóesésben sokkal job­ban, erőteljesebben játszott a ZTE. Középpályásai révén bizto­san tartotta kezében a mérkőzés irányítását. A Komló 1 pontért utazott — hiába. Góllövők: Józsi, Szabó. Bita. illetve Buús (11-es­ből). Videoton—SZEOL 3:0 (1:0) Székesfehérvár. 6000 néző. Ve­zette: Petri. A SZEOL 7—8 emberrel is vé­dekezett, és amíg a Videoton a paiya közepén vezette támadásait, meg is őrizték kapujukat a gól­tól. A széleken indított rohamok ellen azonban már nem volt el­lenszerük a szegedieknek. Góllö­vők: Kovács, Nagy II. és Virágh (öngól). A labdarúgó NB I. állása 1. U. Dózsa 22 16 2 4 57-15 34 2. Vasas ' 22 1*3 5 4 38-22 31 3. FTC 22 12 5 5 45-27 29 4. Honvéd 22 9 8 5 45-27 Í6 5. R. ETO 22 12 2 8 37-27 26 6. Videoton 22 11 3 8 31-24 25 7. Csepel 22 6 11 5 31-23 23 8. ZTE 22 9 4 9 28-29 22 9. SBTC 22 7 5 10 28-35 19 19. SZEOL 22 5 9 8 23-36 19 11. Egyetértés 22 6 7 9 21-36 19 12. MTK 22 4. 10 8 22-32 13 13. Tatabánya 22 6 5 11 18-27 17 14. Pécs 22 3 9 10 15-33 15 18. Komló 22' 3 9 10 17-38 15 1«. DVTK 22 3 8 11 14-39 14 TOTO A TOTÓ 15. HETI EREDMÉNYE 1. Atalanta—Roma 1 1:0 2. Bologna—Verőn* l 4:1 3. Juventus—Palermo l 4:1 4. Lanerosst—Florentina 2 0:1 5. Lazio—Sampdoria 1 1:0 6. Milan—Cagliari X 1:1 7. Napoli—Torino X 1:1 8. Ternana—Inter. 2 0:1 9. Arezzo— Catanzaro X 1:1 10. Bari—Regi an a X 1:1 11. Brescia—Novara 1 2:0 12. Recco—Foggia 2 0:2 13. Varesse—Cezenna X 0:0 14, Genoa—Como X 0:0 A lelkes játék nem volt elegendő Dorog—Kecskeméti SC 3:2 (0:0) Dorog, 1500 néző. Vezette: Nagy B. Dorog: Schnitzer — Aspirány, Kiss, Temesvári — Horváth P., Gabala — Virágh, Takács, Pe- szeki, Bartalos. Edző: Varga Já­nos. Kecskeméti SC: Winter — Her- bály (Makay a 61. percben), Lan­tos, Kreidli — Botka, Lutz — Os- ' kolás (Koós a 61. percben), Sza­bó, Molnár, Pasek, Padlás. Edző: Piber István. Dorogon szombaton reggel még 5—6 cm-es hó borította az utcá­kat, s bár a pályát letakarítot­ták, így is eléggé mély talajú, sáros gyepszőnyeg fogadta a csa­patokat. Mindjárt a Dorog lendült tá­madásba és a 2. percben Herbály a 16-os oldalvonalánál csak sza­bálytalanul tudta szerelni Barta- lost. A 4, percben újabb 25 mé­teres szabadrúgáshoz jutott a Dorog és Aspirány lövését Win­ter vetődéssel hárította. A 6. perc­ben láttuk az első veszélyes kecs­keméti támadást. Molnár ugrott ki ’a védők közül. Erős lövését a kapus Oskolás elé ütötte, aki ki­sodródva Visszasarkalta, de a lab­da Temesváriról szögletre . pat­tant. A beívelt szöglet után Barta­los vezetett ellentámadást és a szélsőt az oldalvonalon Botka be­csúszva szerelte. A csatár átesett a lábán és a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőnek Takács futott neki és messze a kapu fölé rúg­ta. A lövés annyira rossz volt, hogy Winter meg sem mozdult, ám nagy meglepetésre a játék­vezető újrarúgatta a 11-est, amit Takács másodszorra a jobb ka­pufa tövére lőtt és Winter ráve- tődéssel megszerezte a berohanó Peszeki elől. A Dorog továbbra is mezőny­fölényben játszott. A 20. percben Winter szép vetődéssel mentette Kiss szabadrúgását, majd a 23. percben Peszeki lövését ütötte szögletre a kecskeméti kapus. Egy- perc múlva Aspirány sze­relte szögletre Padlást, majd a 28. percben Herbály rúgott a lab­da mellé és Bartalos lövését Win­ter nehezen hárította. Továbbra is nagy munkában volt a kecs­keméti kapus. A 36. percben Bot­ka szabálytalansága után Kiss újabb szabadrúgását tolta szög­letre, majd a 41. percben Lutz kezezése után megítélt szabadrú­gás adott munkát a kapusnak. A 42. percben. Pasek nagy lövése ment a kapu mellé. A szünet után dorogi rohamok­kal folytatódott a játék és a 47. percben Bartalos középre húzódva 16 méterről a jobb sarokba lőtt. 1:0. A kecskeméti védelem megza­varodott a gól után és az 53. percben a hazaiak ismét bevették Winter kapuját. Peszeki kicselezte a védőket és a kifutó Winter mellett a bal sarokba vágta a labdát. 2:0. Az 58. percben Lutz szabadrú­gása veszélyeztette a hazai ka­put. A 65. bércben Peszeki— Laczkó támadás gördült a pálván. Laczkó- kiugratta a kétméteres lesen álló Virágot. Mindenki megállt, még Virágh is, de ami­Férfi párosunk ezüstérmes Kisházi harmadik Vasárnap ját­szották Sza­rajevóban a 32. asztalitenisz-vi­lágbajnokság döntő küzdel­meit. Először a női egyéni résztvevői áll­tak asztalhoz. Hu Ju Lan ‘— Grofová 3:0 (17. 11, 15). A tollszárfogással játszó kínai versenyző mindvégig, ma­gabiztosan ját­szott és simán győzött. Grofo- va csak az első játszma elején mutatott némi" ellenállást. Vi­lágbajnok: Hu Ju Lan (Kína), 2. Grofova (Cseh­szlovákia). 3. Csang Li (Kína) és Park Mi Ra (Dél-Korea). Óriási érdeklődés előzte meg a férfi egyéni (jjjntőt. Az izgalmat csak fokozta, * ho^V .Hsi En Ting háromszori szólítás után sem je­lent meg a versenyzők előveze­tésére kijelölt szobában. Hosszas várakozás után végre előkerült, s asztalhoz álltak a versenyzők. Hsi En Ting—Johansson 3:2 (18, —13, —13, 19, 18). Hatalmas küz­delmet vívott a két fiú. A kínai asztaliteniszező hét európait győ­zött le a döntpíg. Johansson az 5. játszmáig egyenrapgú ellenfele volt a kínainak, akinek a győ­zelme némi szerencsével is páro-. sült. Világbajnok: Hsi En Ting (Kína), 2. Johansson (Svédor­szág). 3. Stipancsics (Jugoszlávia) és Surbek (Jugoszlávia). Férfi párosban az elődöntőben, a jugoszlávokat legyőző' Klam- párnak és Jónyernak szurkolhat­Balszerencsés gólokat kapott a MEDOSZ SZEGEDI VSE—KISKUNHALASI MEDOSZ 3:1 (1:0) Szeged, 1000 néző. Vezette: Egervári. SZVSE: Bólya — Csigér, Ter­hes. Horváth — Kovács * M. György (KomjátiJ — Kutas, Szarka (Kiss), Tóth, Sándor. Edző: Rábai László. Kiskunhalasi MEDOSZ: Dö­mény — Juhász, Rádi, Vaszari, Jáger — Lévai, Tóth IV. — Ud­vari, Kocsis, Karsai, Oláh. Edző: Virágh István. A MEDOSZ vezette az első tá­madásokat. A 15. percben Kar­sai már csak a kapussal állt szemben, de mellé lőtt. A 25. percben Kocsis labdájával Oláh került helyzetbe, sajnos elpat­tant tőle a labda. A 40. percben balszerencsés gólt kapott a ME­DOSZ. Döményt zavarták és a kirúgás rosszul sikerült. Sándor csípte el és mielőtt a kapus visszaérhetett vplna, a felső só­kor észrevette, hogy a játékveze­tő nem -fújt, a hálóba gurította a labdát. . Ez döbbenetes játékvezetői té­vedés volt. 3:0. A KSC elkeseredett támadáso­kat vezetett és szinte a kapujá­hoz .szegezte a hazaiakat. i 76. percben Padlás elfutása után a beadási Lutz a jobb sa­rokba vágta. 3:1. A 79, percben Lutz szabadrú­gását Pasek közelről fölé emel­te. A 80. percben Padlás beadása átszállt a védők fölött és a be­futó Koós a hálóba fejelte. A já­tékvezető les címén érvénytele­nítette a gólt, bár lesről szó sem lehetett, mivel a csatár messze hátulról futott be az állva ma­radt védők közé. A 85. percben kavarodás tá­madt a dorogi kapu előtt. A labda Makav elé került, aki élesen a hálóba lőtte. 3:2. A 89. percben Szabó átadását Molnár ^őtte kapura és a labda a kapufát súrolva ment ki. Ez nagy egyenlítési alkalom volt. A kecskeméti csapat nem ját­szott rosszul és az első félidőben biztosan hárította a dorogi roha­mokat. A szünet után egy rövid 10 perces kihagyás a dorogiak vezetését eredményezte. A csapat végeredményben lelkesen küz­dött és legalább döntetlent érde­melt volna. Sajnos, a játékvezető téves ítéleteivel döntően befolyá­solta az eredmény alakulását. Jók: Kreidli. Lutz. Pasek. Mol­nár illetve: Gabala, Aspirány, Peszeki és Bartalos. Merényi Béla NBI. B állása 1. Haladás 24 12 9 3 49-23 33 2. M. DAC 24 11 7 6 27-18 29 3. Dorog 24 12 5 7 42-34 29 4. Szolnok 24 1)3 2 9 39-24 28 'S. Kecskemét '2A 10 6 8 38-27 26 6. Dunaújváros 24 9 6 9 27-24 24 7. Oroszlány 24 8 8 8 26-26 24 8. Pénzügyőr 24 8 8 8 25-26 24 9. Békéscsaba 24 9 6 9 24-27 24 10. Debrecen 24 9 6 9 23-27 24 11. Bp. Spart. 24 8 6 10 37-44 22 12. Szekszárd 24 6 10 8 27-36 22 13. MAVAG 23 6 9 8 31-26 21 14. Várpalota 23 9 3 11 21-26 21 15. Eger 24 6 9 9 25-31 21 16. Volán 24 B 4 12 32-41 20 17. MVSC 24 5 9 10 17-32 19 1®. Előre 24 5 9 10 16-34 19 A férfi páros döntő. Háttal KI,űripar és Jónyer, szemben a svéd Bengtsson és Johansson. (Telefoto — AP—MTI—KS.) tunk. Bengtsson és Johansson egy másik ágon a francia páros le­győzésével jutott el a döntőig. Bengtsson, Johansson,—Jónyer, Klampár 3:2 (19, —15, 19, —18, 15). A nagoyai világbajnoki cím magyar védői és az Európa-baj- noki svéd páros összecsapása drá­mai küzdelemben dőlt el a své­dek javára. Vegyespárosban Li Li, Liang Ko- liang—Gedraitite. Sztrokatov 3:1 (13, 18, —17, 19). Világbajnok: Li Li, Liang Ko-liang (Kína), 2. Gedraitite, Sztrokatov, 3. Ju Chang-chum. Cheng Huai-jing (Kína) és Dvoracsak, Grofova (Csehszlovákia). Éremszerzés tekintetében a kí­naiak bizonyultak legjobbaknak, 3 arany-, 3 ezüst- és 2 bronz­éremmel. Második Svédország 2 arany. 1 ezüst. Harmadik Japán 1 arannyal és 3 bronzzal. Ma­gyarország a 7. helyen végzett 1 ezüst- és 1 bronzéremmel. 1. Budafok 2. Sz. Dózsa 3. FÖSPED 4. MGM 5. Bp. Epitők 6. SZVSE 7. III. kér. 8. Cegléd 9. Kkhalas 10. Láng 11. DEAC 12. H.böször. 13. B. VTSK 14. Sz. MÄV 15. KISTBXT 16. Gyula rokha emelte. 1:0. A 42. perc­ben Kutasi szögletét Dömény kiöklözte. A szünet után MEDOSZ-tá- madások közben újabb gólt kaptak a halasiak. Egy ellentá­madás során kavarodás támadt a kapu előtt és Sándor a hálóba rúgta a labdát. 2:0. A 72. perc­ben Udvari tört kapura és véd- hetetlen lövést küldött a háló­ba 2:1. A 86. percben a hazaiak nö­velték előnyüket. A halasi 16- osnál Sándor állt a szabadrúgás mögé, és a jól eltalált labda a hálóba vágódott. 3:1. A MEDOSZ balszerencsés gó­lokat kapott, s a játék képe alapján semmivel sem volt gyengébb ellenfelénél. Jók: Rá­di, Juhász, Oláh. Szalai László SPORT-SPORT Budapesten nyert az MTE Bajai Vasas MTE—MOM 2:1 (2:1) Budapest, 300 néző, vezette: Horváth. Baja: Majzlinger — Fodor, Márity, Viszmeg, Laki — Bar- tulov, Rónai — Györfi, Kemény, Pálmai II., Pólyák. Edző: Cson­gor János. Télies időben, szemerkélő eső­ben kezdődött a mérkőzés. A budapesti csapat játékosai az el­ső perctől kezdve feltűnően dur- vr i játszottak. A 13. percben egy jobb oldali támadásnál, Majzlinger kezéből kicsúszott a labda és a befutó Szűcs a háló­ba rúgta. 0:1. A gól felrázta a bajaiakat és átvették a játék irányítását. A 31. percben Pál­mai II.-t már vagy 10-szer rúg­ták fel a 16-osnál. A szabadrú­gást Pálmai II. ügyesen csavar­ta a jobb felső sarokba. 1:1. To-, vábbra is az MTE maradt tá­madásban, Pálmai II. jó labdá­val ugratta ki Győrfit akinek a beadását Pólyák a hálóba vág­ta. öt perc múlva Pólyák újabb gólt lőhetett volna, de egy rö­vid hazaadásra későn mozdult és a védők szerelni tudták. • A második félidőben kiegyen­lített mezőnyjáték folyt, az 55. percig, majd az MTE középpá­lyásai visszaestek és a MOM vette át a játék irányítását. Sze­rencsére -jól zárt a bajai véde­lem, és így komoly helyzet nem alakult ki. Jók: Márity, Visz­meg, Pálmai II. Borsodi József Mezőfi SE—Veesési Vízmű 4:1 (2:0) Debrecen—Bp. Spartacus 2:0 Szolnoki MTE—Miskolci . C" 1:0 Pénzügyőr SE—BKV Előre 1:1 Békéscsaba—MÁV DAC 1:1 Volán SC—Egri Dózsa 3:1 Ganz-MAVÁG—Várpalotai B. félbe­' ■ szakadt Szekszárd—Dunaújváros 2:1 Oroszlány—Haladás VSE 0:0 NB II. Keleti csoport 20 13 3 4 43-21 29 20 11 5 4 32-15 27 20 9 7 4 24-15 25 20 9 6 5 25-21 24 20 8 7 5 26-18 23 20 9 5 6 24-18 23 20 8 6 6 26-28 22 20 6 8 6 25-22 20 20 9 2 9 21-26 20 20 6 7 7 22-28 19 20 5 8 7 2 4-25 1 8 20 6 6 8 16-24 16 20 4 6 10 22-31 14 20 3 8 9 13-30 14 20 3 7 10 17-24 13 20 2 7 ti 17-31 11 Kecskemét, 300 néző, vAette: Nagy M. Mezőfi SE: Nagy E. — Kiss R. Zsíros (Lévay), Csordás — Meggyes, Fábián — Magyar, Kurucsai, Zubornyák, Filyó, Bó- dis (Tóth). Edző: Krivy Ottó. Az 5. percben Zsíros cselezge­tett, . mire elvették tőle a lab­dát. de szerencsére a veesési csatár nem használta ki a gól­helyzetet. A 10. percben, ellen- támadás alkalmával Bódis előtt adódott gólszerzési lehetőség, de három méterről kapu mellé lőtt. A 18. percben Filyó átadásával Bódis futotta le a veesési védő­ket, és laposan a jobb alsó sa­rokba lőtte a labdát. 1:0. A 25. percben Kurucsai éles, lapos lö­vése kötött ki a hálóban. 2:0. A 34. percben Zsíros megsérült és el kellett hagynia a játékteret. A 38. percben Magy'ar volt gól­helyzetben, de két méterről sem sikerült az üres kapuba talál­nia. A második félidő is jól kezdő­dött a kecskeméti együttes szá­mára. A 46. percben Kurucsai átadását Meggyes éles, lapos lövéssel juttatta a kapuba. 3:0. Unalmas, csapkodó játék után a 75'. percben Bódis helyére Tóth állt be, s ezzel lendülete­sebbé vált a Mezőfi SE játéka. A 75. percben Kiss R. az alap­vonalig futott le, s átadását Ku­rucsai a hálóba fejelte. 4:0. En­nél az akciónál Kiss R. megsé­rült és el kellett hagynia a pá­lyát. A 84. percben egy veesési támadás végén Szűcs éles, la­pos lövést küldött a kecskeméti csapat kapujába. 4:1. Jók: Fá­bián, Csordás, Filyó. Kurucsai. Fekete Ferenc Kiskunfélegyházi Vasas—Szegei <AK 2:1 (1:0) Kiskunfélegyháza, 300 néző, vezette: Walfisch. Kkfh. Vasas: Gulyás — Don­gó, Sahin, Görög, Iványi — Sze­gő, Vereb — -Rigó, Farkas (Pa- tyi), Gerber, Jenei. Edző: Lan­tos János. Eseménytelen 20 perc után Vereb Jeneihez játszott, akinek a beadását Farkas alig fejelte kapu fölé. A 25í percben Sahint letalpalták és mintegy 5 perces ápolásra szorult. A 32. percben a szegediek előtt adódott gól­helyzet, de Nagy nyolc méter­ről kapu mellé gurította a lab­dát. A 38, percben Rigó lövése a felső kapufát súrolva hagyta el a játék. 'rét. Ezt követően Sa­hin Verebhez játszott, ő kiug­ratta Gerbert, aki 12 méterről a sarokba lőtt. 1:0. Szünet után Sahin 18 méteres szabadrúgását a kapus k: 'jtette. A következő negyedórában a szegediek vették át a játék irá­nyítását. Gulyás két alkalommal is csak nagy bravúrral tudott hárítani. Az 55. peicben Sahin elvétett egy labdát, s Nagy lö­vése Görög térdén irányt változ­tatva jutott a hálóba. 1:1. (ön­gól). A ,67. percben Rigót sza­bálytalanul akadályozták a bün­tető területen belül, A megítélt 11-est Gulyás laposan a bal sa­rokba lőtte. 2:1. A 84. percben Olasz csúnyán megrúgta Jeneit* mire a játékvezető kiállította. Jók: Gulyás (a mezőny legjobb­ja), Sahin, Szegő, Vereb, Ger­ber. Ifjúsági eredmény: 1:0, a Sze­gedi AK javára. Pálfi József Jánoshalmi Spartacus—Ercsi Kinizsi 2:0 (1:0) Szolnoki MÁV—Bp. Építők 0:0 FÖSPED Szállítók—Debr. EAC 2:2 III. kér. TTVE—KIS TEXT 4:1 Budafoki MTE—MGM Debrecen 5:1 Szegedi Dózsa—H.böször. Bocskai 2:0 Megyei II. osztály Kiskunfélegyházi Vörös Csillag— Lakitelek 3:2 (1:1) Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezet­te: Almási. Az április 4-1 fordulóból elmaradt találkozó a rossz talajú pályán Is színvonalas küzdelmet, jó iramú já­tékot hozott. A Vörös Csillag egy góllal mindenképpen jobb volt ellen­felénél. Góllövők: Baksai 2. Bense, illetve Parádi I. 2. Jók: Szarka. Csen- kl, Baksat illetve Parádi II.. Harczos, Párád! I. Ifjúsági eredmény: 4:0, á Kkfh. Vö­rös Csillag javára. Sporthírek Rigában a nemzetközi műkor­csolyázó versenyen a magyarok közül Vajda László szerepelt a legjobban — második, lett a szov­jet Bobrin mögött. * Az öt nemzet úszóversenyén a holland Enith Brigitha a 100 méteres hátúszásban 1:06.2 pere­ces eredménnyel új Európa-re- kordot állított fel. A régi csúcsot ezen a távon Gyarmati Andrea tartotta 1 :06.3 perccel. * Kolozsvárott befejeződött a nemzetközi kosárlabdatorna. A magvar válogatott az utolsó mér­kőzésén 83:79 (41:34) arányban győzött Hollandia ellen és ezzel megszerezte a harmadik helyet. A torna első helyére Kuba vá­logatottja került, amely vasárnap este 67:57 arányban győzött Ro­mánia ellen. Jánoshalma, 600 néző. Vezet­te: Gál. Jánoshalma: Csernák (Krass) — Pásztor, Maráczi, Fenyvesi ■ IV., Kalmár — Ádám, Ságodi II., Mizser (Kovács) — Cser­mák Németh, Fenyvesi III. Ed­ző,: Mrazek Tibor. Sáros pályán a Jánoshalma támadási támadás után veze­tett. A 4. percben Fenyvesi III. lövése ment a kapu mellé. Ez­után Németh majd Csermák'cé­lozta meg a kaput. A 13. perc­ben ismét Csermák hatalmas lövését hárította a kapus. A vendégek az első támadást csak a 18. percben vezették, s ebből majdnem gól lett. Az előrevá­gott labdával a lest reklamáló jánoshalmi védők között Schmidt kiugrott és közelről ügyetlenül Csernák kezébe emelt. A 24. percben Ságodi II. fu­tott fel és 20 méterről lövésre szánta el magát. A vizes labda kiperdült a kapus kezéből és Csermák közelről hálóba vág­ta. 1:0. A 34. p >en Németh nagy lövése csattant a kapufán. Az 54. és 55. percben Németh két nagy lövése alig ment mel­lé, majd Ádám lőtt az oldal- hálóba. A '67. percben Fenyvesi III,- mal szemben szabálytalankodtak a büntetőn belül. A 11-est Fenyr vési III., lőtte a hálóba.'2:(* Biztosan nyert a Jánoshalma. Jók: Maráczi, Pásztor, Ádám, Csermák. Madarász Ferenc Dunaújvárosi Építők—Kiskőrös 2:1 (2:0) Dunaújváros, 100 néző. Vezet­te : Forster. Kiskőrös: Ba — Paplanos, Szlovák II., Tamás — Izsák, Ba­logh — Szlovák L, Bartek, Po- lareczkl (Vén L), Farkas (Be- nyik), Pecznyik. Edző: Szlanka János. Szombaton újabb bajnokjelölt ellen játszott a Kiskőrös. Az elején nagy lendülettel támad­tak a hazaiak. A 10. percben szöglet után a labdáért induló Ba kapust ellökték. A labda ki­esett a kapus kezéből és Nagy E. a hálóba kotorta. 1:0, A 20. percben újabb tévedés segítette gólhoz a Dunaújvárost. Nagy E. kézzel tette'’maga elé a labdát és a hálóba lőtte. 2:0. A második félidején a kiskő­rösi csapat már nrangú el­lenfél volt. A 60. eben Pecz­nyik reklamálásért sárga lapot kapott. A 70. percben Nagy E. lövését Ba szépen védte. A 80. percben Pecznyik 13 méterről nagy gólt lőtt. 2:1. A hajrában Pecznyik és Szlovák I. előtt nyílt egyenlítési alkalom, de mindketten hibáztak. Jók: Szlo­vák II., Tamás, Bar terv, illetve: Horváth. , Biácsi Sándor Orosházi Kinizsi—K. Fémmunkás 4.0 (3:0) Orosháza, 400 néző, vezette: Mihályi. K. Fémmunkás: Bende III. — Palincsár. Koltai (Dómján), Ba­kó — Kislőrinc, Nagy — Kiss, Bende .11., Csillag, Magó, Kállai II. Edző: Mikus Mihály. Orosházi rohamokkal kezdő­dött a játék. A 8. percben a 16- os vonalnál Nagy kezére lőtték a labdát, a játékvezető megle­petésre 11-est ítélt, amit Bogdán értékesített. 1:0. A 15. perebfir Csillag hagyott ki gólhelyzetei A 20. percben Bogdán szögleté­nél Bende III. aláfutott a lab­dának, és az érintés nélkül ju­tott a hálóba. 2:0. A 35. percben a lesen álló Tonsics kapta a labdát és a hálóba lőtt. 3:0. A^ 61. percben Koltai megsé­rült' és Dómján állt be a helyé­re. Mindkét kapu többször for­gott veszélyben. A 85. percben 14 méterről közvetett szabadrú­gáshoz jutott az Orosháza. A le­pattanó labdát Dupsi helyezte a kapuba. 4:0. Jók: Bende II., Kó’lai II., Koltai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom