Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-01 / 50. szám

PETŐFI NÉPE Kétmillió csomag pattogatott kukorica KITÜNTETÉSEK az MHSZ Jubileuma alkalmából A Magyar Honvédelmi Szövet­ségben végzett kiemelkedő mun­kájuk elismeréseképpen szerdán délelőtt Budapesten, a Néphad­sereg Központi Tiszti Házában Czinege Lajos honvédelmi mi­niszter kitüntetéseket adott át számos MHSZ-aktivistának. Bács-Kiskun megyéből Szemók György alezredes, az MHSZ megbízott megyei titkára a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem aranyfokozatát kapta. Délután jubileumi ünnepséget rendeztek Kecskeméten is az MHSZ székházában. Az ünnep­ségen megjelent Lengyel László, az MSZMP megyei bizottságá­nak munkatársa. Ezúttai Szemők György alezredes adta át a hon­védelmi miniszter által adomá­nyozott kitüntetéseket. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany­fokozatát Hetényi István, az MHSZ megyei vezetőségének technikai főelőadója kapta, bronz fokozatot kapott Bugorszki Lász­ló kecskeméti városi MHSZ-tit- kár és Miklóssy Sándor, az MHSZ repülő- és ejtőernyős klub titkára. Terniózes János A kisszállási Petőfi Termelőszövetkezet hosszú ideig nem tartozott az eredményesen gazdálkodó tsz-ek közé, három alkalommal már szanálási el­járásra is sor került. Az elmúlt esztendő azonban számításaiknak megfelelően alakult és zárszámadó közgyűléseken a vezetőség 5 millió forintos nye­reségről számolhatott be a tagságnak. A gazdálkodást úgy tették jövedelmezővé, hogy egyszerűsítették a növénytermesztés szerkezetét. 1972-ig ugyanis mintegy negyvenféle növénnyel foglalkoztak. Ezek közül meghagyták a szőlőt és a gyümölcsösöket, a szántóföldön pedig a búzát, a baltacímet, a lucernát és a kukoricát. A tervek szerint az idén fejlesztik a kertészeti ágazatot, korai burgonyát és olajipari növényt termeszte­nek. A termelőszövetkezetben foglalkoznak pecsenye­csirke neveléssel, 5 ezer férőhelyes sertéstelepük van, a szarvasmarha-állomány tbc- és brucellózis mentesítését most kezdték meg. Az állattenyészté­si ágazathoz húsfeldolgozó részleg is kapcsolódik, ahol tőkehúst, töltelék- és füstöltárukat készítenek. Tompái húsboltjuk az elmúlt évben 1,2 millió fo­rintos forgalmat bonyolított le. Az idén a lakosság ellátásának javítására Kisszálláson is nyitnak egy hentesüzletet. Tavaly megszüntették vasipari részlegüket, he­lyette faipari tevékenységet folytatnak és a mező- gazdasági gépek szervizét végzik. A javítóműhely feladata azonban elsődlegesen a saját gépállomány karbantartása, mivel a meglevő erő- és munkagé­pek elhasználódottak. A vezetőség a tagsággal egyet­értésben úgy döntött, hogy az idén a rendelkezé­sükre álló összeget, gépek vásárlására fordítják. Jelentős melléküzemági tevékenységük a patto­gatott kukorica készítése, amelyet PUKI néven hoznak forgalomba. Az elmúlt év márciusában in­dult meg a munka, a három saját gyártmányú gép mellé hat indiai berendezést vásároltak. December végéig másfél millió csomag pattogatott kukoricát készítettek és hoztak forgalomba. Az enyhén sós, natúr és cukrozott PUKI iránt egyre nő a keres­let, januárban és februárban 500 ezer csomagot rendelt belőle a kereskedelem. Előreláthatólag március 3-án készül el a 2 milliomodik csomag pattogatott kukorica, és ez alkalomból termény­bemutatót rendeznek a községben. Az élelmiszer-feldolgozás jövedelmezőnek bizo­nyult, tavaly 3 millió 200 ezer forint árbevételt értek el. A pattogatott kukorica készítésével öt­ven asszonynak tudtak kulturált körülmények kö­zött állandó munkát biztosítani. A 24 órán át dolgozó üzemben egy műszak alatt 12 mázsa nyers kukoricát pattogatnak, így naponta 16—20 ezer csomag PUKI-t tudnak készíteni. A növekvő igényeknek a szövetkezet csak újabb öt nagy tel­jesítményű gép beállításával tud eleget tenni. A tervek szerint, tovább bővítik a választékot is, rö­videsen új ízekkel jelentkeznek. D. É. • Hegesztik a pattogatott kukoricával telt mű­anyag zacskókat. Naponta 12 mázsa nyerskukoricát dolgoznak fel három műszakban. (Pásztor Zoltán felvétele.) Az idén már 500 ezer csomag PUKI-t szállítottak el. A földhivatalok munkájáról Busójárás Mohácson Szerdán Kecskeméten, a me­gyei tanács székházában dr. Glied Károlynak, a megyei ta­nács elnökhelyettesének vezeté­sével tanácskoztak a járási hi­vatalok elnökei, a városi ta­nácselnökök, a megyei, vala­mint a járási és városi földhi­vatalok vezetői. Horváth József, a megyei földhivatal vezetője tájékoztató­jában ismertette az elmúlt év­ben végzett munkát. Kitért az 1972. január 1-ével életbelépett szervezeti változások tapaszta­lataira. Ekkor kerültek át ugyan­is az addig bírósági hatáskör­ben működő telekkönyvi hiva­talok a területileg illetékes föld­hivatal hatáskörébe, mint an­nak telekkönyvi részlegei. Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy a szervezeti változás he­lyes és időszerű volt. A közelmúltban törvényerejű rendelet jelent meg az egységes ingatlannyilvántartásról, amely­nek végrehajtása 1973-ban már megyénkben is megindult. Ez az új nyilvántartás mintegy az ország ingatlanleltárát fogja képezni és alapul szolgál külön­böző pénzügyi, építési és egyéb államigazgatási feladatokhoz is. E nagy fontosságú munkát csak a tanácsok és a lakosság megér­tő segítségével lehet végrehaj­tani. A népművészet hagyományos farsangi szemléjének a busójá­rásnak színes, látványos rendez­vénysorozata március harmadi­kén, szombaton délelőtt tízkor kezdődik a Baranya megyei Mo­hácson. Az első nap programjából ki­emelkedik az általános iskolá­sok népdalversenye, és a far­sangi maszkok kiállításának megnyitója. „Csillagok, ragyogjatok!” — ez a címe annak a népzenei összeállításnak, amely vasárnap délelőtt lesz a Kossuth Film­színházban, délszláv, német és magyar énekesek, valamint az eszéki „Pajo Kolaric” tambura- zenekar közreműködésével. A Széchényi téren és a főutcán ugyanebben az időben külföldi és hazai együttesek „ropják” vi­dám táncukat. Vasárnap délután a Kóló tér­ről indul és a Dunáig tart a bu­sók tréfás, játékos felvonulása, amelyet „szabad farsangolás”, majd utcabál követ. Este nyolc­kor kerül sor a mohácsi dél­szlávok ének- és táncegyüttesé­nek bemutatójára a Bartók Bé­la Művelődési Központban —, s végül következik a mulatság, kivilágos kivirradatig... K. Gy. Szélesebb lesz az út Őrizetbe vették a garázdát • Kiskunhalas—Tompa közötti, eddigi négyméteres, bizony igen kes­keny utat két méterrel szélesítik. A szegedi elágazásig vezető 19 kilométeres szakaszon a halasi kőzútépítők az idén végeznek a munkával. (Pásztor Zoltán felvétele.) Hajagos Tóth Imre 28 éves, al­kalmi munkás. Kiskunfélegyháza, Desseffy utca 8. szám alatti la­kos február 26-án alaposan fel­öntött a garatra, s ilyen állapot­ban kereste fel A. Józsefet, kis­kunfélegyházi lakásán. A férfi nem tartózkodott otthon, erre Hajagos Tóth egy tégladarabbal a kezében megtámadta A. József­nél Az asszony sikoltozására az udvaron levők megpróbálták csi- títani a részeg férfit, ám az ahe­lyett, hogy hallgatott volna az okos szóra, megöléssel fenyeget­te őket. A rendőrség Hajagos Tóth Imrét garázdaság elkövetése miatt őrizetbe vette. Ügyében a vizsgálat még tart. A másik garázdaság január 11-én délután történt Kunszállá­son. Szepesi István 58 éves. Kun­szállás. Katona János utca 5. szám alatti lakos már részegen tért be az italboltba. Miután nem szolgálták ki, az asztalokról po­harakat lökött le. A felszolgáló kivezette Szepesit az utcára, de a részeg ember tovább garázdál­kodott, ugyanis a bejárati ajtó • Üdvözlő távirat I.aoszba. A laoázi béke helyreállításáról szóló megállapodás aláírása alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban üdvözölte Sri Savang Vathanát,' Laosz királyát. • Választások az ír Köztársaságban. Szerdán alsóházi választáso­kat rendeztek az ír Köztársaságban. Reggel kilenc órakor nyitották meg a szavazóhelyiségeket. Először az aggastyán, majdnem vak fiamon de Valera elnök szavazott, a Fianna Fáil kormánypárt ala­pítója. A napfényes időben a választási részvétel nagyobb volt a vártnál. • Hafez Iszmail Bonnban. Hafez Iszmail, Szadat elnök nemzetbiz­tonsági tanácsadója, szerdán reggel Bonnba érkezett, hogy tárgyalá­sokat folytasson a közel-keleti helyzetről, Willy Brandt kancellárral és Paul Franke külügyi államtitkárral. 0 Svájci delegáció. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnök- helyettese, szerdán hivatalában fogadta a svájci ipar- és kereskede­lem érdekképviseleti csúcsszervének négytagú küldöttségét, amely a Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására tartózkodik hazánk­ban. A küldöttséget Etienne Junoj, a szervezet elnöke, a Hoffmann la Roche, a nagy svájci gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója vezeti. • Szolidaritási értekezlet. Adenben kedd este véget ért az afro— ázsiai népek Szolidaritási Szervezete Végrehajtó Bizottságának 4 napos találkozója, amelyen 37 afrikai és ázsiai ország, továbbá 15 antiiperialista szervezet képviseltette magát. A záróülésen részt vett Szalam Robeia Aly, a JNDK elnöki tanácsának elnöke. Abdel Fattah Ismail, a dél-jemeni Nemzeti Front politikai szervezetének főtitkára mondott zárszót. 9 Dr. Korom Mihály sajtótájékoztatója. Három új törvény terveze­tét nyújtják be az idén a kormányhoz, illetőleg az országgyűléshez: a büntetőeljárásról, a statisztikai adatszolgáltatásról és a miniszterek jogállásáról, felelősségéről szóló legmagasabb szintű jogszabályjavas­latát — jelentette be dr. Korom Mihály igazságügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet szerdán az Országházban tartott. A saj­tóértekezleten a miniszter/ismertette az 1973. évi időszerű jogalkotási feladatokat, mindenekelőtt a büntetőeljárási törvény módosítását. 0 Tankönyvesére — a Szovjetunióban. A szovjet párt életének igen jelentős és felelősségteljes szakasza kezdődik ma a párttagkönyvek és nyilyántartási lapok országos cseréiével. A területi és üzemi párt- szervezetek ezt a hatalmas tömegeket érintő politikai akciót az SZKP 1972. májusi központi bizottsági ülésén elfogadott határozat értelmé- ban fokozatosan hajtják végre 1974-gyel bezárólag. Magának a tag- könyvcserének a kezdetét nyolchónapos előkészítő munka előzte meg. 0 Földrengés. Heves földrengést észleltek szerdán reggel a Petro- pavlovszk—Kamcsatszkij-i földrengésjelző intézet berendezései. A földrengés epicentruma a Csendes-óceánban volt. 180 kilométerre Petropavlovszk—Kamcsatkijtól. Ugyancsak szerdán reggel 6 má­sodpercen keresztül földrengés rázta meg az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti részét is. 0 Tűzhalál. Az önkéntes tűzhalált választotta szerdán Tokióban egy 21 éves fiatalember, mert megbukott az egyetemi felvételi vizs­gán. Két hét alatt ez volt a harmadik hasonló eset a japán fővá­rosban. 9 A JNDK miniszterelnöke Kádár Jánosnál. Kádár János az MSZMP KB első titkára, fogadta Ali Nasser Mohamedet a Jemeni Demokra­tikus Köztársaság miniszterelnökét. A baráti találkozón részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke is. (MTI-foto — Vigovszki F. felvétele.) üvegét, ezután pedig egy utcai ablakot is betört. A kiskunfélegy­házi rendőrkapitányság Szepesi Istvánt 3500 forint pénzbírsággal sújtotta. Súlyos baleset történt kedden délután Kecskeméten, a Hock János utca és a Széchenyi tér kereszteződésében. A 9-es számú Volán Vállalat helyi járatú autó­buszával úgy akart balra elka­nyarodni Bukovszki János, Kecs­kemét. Szabadkai utca 12. szám alatti lakos, hogy nem adta meg a vele szemben közlekedő segéd- motorkerékpárnak az elsőbbsé­get. Kozma Gyula 17 éves, ipari tanuló, Lászlófalva, Szolnoki út 50. szám alatti lakos az autóbusz elejének ütközött. A fiatalembert eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A rendőrség Bukovqtki János el­len közlekedési vétség alapos gyanúja miatt indított eljárást. G. G. 0 Az OBT ülése. A Parlament Vadásztermében ülést tartott az Or­szágos Béketanács. Képünkön Kállai Gyula, az MSZMP PB tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke felszólalt. (MTI-foto.) PBTOFI népi a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István M«: 25 MS Mi van a házi patikában? Újszerű szolgáltatást kec. deményezett Kecskeméten a Jókai utcai gyógyszertár 9 tagú szocialista brigádja. Vállalták, hogy ingyenes tanácsadást rendszeresíte­nek a gyógyszertárban. Ki­selejtezik a bemutatott, az otthonokban éveken át fel­halmozódott gyógyszerkész. letet, s javaslatot tesznek arra is, hogy mii szükséges tartani a házipatikában. Az eddigi tapasztalatok szerint sok olyan gyógyszert tarta­lékolnak a „házi kezelés­íítírrsa- «SS* egészségre veszélyes lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom