Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-10 / 58. szám
Több gép, növekvő áruválaszték a megyei • U 650-es erőgépek melyek sokrétű használata bebizonyosodott. •»sf • Jól bevált műtrágyaszóró Az alkat reszel látás javításáért, szervezettebbé tételéért minden évben sokat tesz a vállalat. Közismert, hogy ez rendkívül bonyolult szerteágazó tevékenység, amelynek alkalmazkodnia kell a szüntelen változó igényekhez. A mezőgazdasági nagyüzemekben sokat fejlődött a termelés színvonala, változott a termelési szerkezet, nagymértékben megindult a szakosítás, mindez együtt járt azzal, hogy a termelőeszközök bonyolultabbá váltak, változnak a típusok. A vállalat választékbővítő törekvéseit bizonyítja az is, hogy a tavalyi 8 ezer cikkféleség helyett az idén 12 ezer féle alkatrésszel áll a mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezésére. Üj dolog és a szolgáltató tevékenység bővülését jelzi, hogy a vásárlók előrendeléseket adhatnak lé a szállítást megelőző nyolc napon belül. Ez azt is lehetővé teszi, hogy ameny- nyiben a kért' alkatrészek közül valamelyik nincs raktáron, a vállalat be tudja szerezni. Az AG- ROKER szállító kocsijai ugyanis rendszeresen járnak az alkatrész- ellátással foglalkozó MEGÉV- hez. A két vállalat között egyébként jó partneri kapcsolat alamelési program, egyrészt a géptípusok, másrészt a pénzügyi alapok hiánya miatt még 1972. márciusában is kiforratlan volt. A kiemelt termelési programokkal egyenértékű volt a vállalat ellátási és kereskedelmi tevékenysége a talajerőpótlás alapját képező műtrágyák, a növényi kártevők elleni védekezést szolgáló növényvédő szerek, gépek, berendezések szállításában. Mindent összevetve a megye mezőgazdasági terméseredményeinek alakulásában számottevő az AGROKER tevékenysége. Az előző esztendőnél kedvezőbben alakuló termelési eredmények elérésében az is közrejátszott, hogy 1972. január elsején már rendelkezésre állt a szükséges árualap csaknem 40 százaléka. A következő időszakban beérkező készletek mind összetételben, mind az időpontok szempontjából jobban alkalmazkodtak a termelés által támasztott • Kulturált kiszolgálást biztosítanak az alkatrész árusításában a A megyei AGROKER Vállalat tavaly 1 milliárd 211 millió forint forgalmat bonyolított le. Az idei terv 1 milliárd 466 millió forint. A vállalatnak nagy szerepe van a megye mezőgazdasági termelési programjának megvalósításában. A korszerű gépek, berendezések, módszerek térhódításával együtt az AGROKER jelentősége is nő. Tavaly már sok gazdaság csatlakozott megyénkben is a komplex termelési rendszerekhez. A vállalat nagy segítséget adott a bajai kukoricatermesztési rendszer gépeinek beszerzésében, valamint jelentős támogatást nyújtott a nagyüzemi zöldségtermesztési módszerek kialakításához. Az AGROKER szállította a termelőeszközöket, a vegyszereket. Különösen felelősségteljes volt a szerepe a bajai rendszer anyagi, műszáki ellátásában, mivel az 1971. novemberében már elvileg elfogadott térE K telepeken igényekhez. Színvonalemelkedést jelentett az is, hogy az árualap összetétele, választéka sokkal kedvezőbb volt, mint az előző években. Abszolút értelemben vett áruhiány nem volt. Átmeneti, szűkös ellátás az MTZ—50- es erőgépekben, az E—512-es, E— 280-as, és az E—301-es betakarító gépekben, valamint komplex műtrágyákban volt tapasztalható. A szállító partnerek részéről növekedett a kínálat, elsősorban gépekből és technikai berendezésekből, főként az év második felében. A mezőgazdasági vegyszerekből jelentkező nagyobb felhozatal inkább az 1973. évi koratavaszi felkészülést mozdította elő. Ennyit az elmúlt esztendőről Nézzük mit várhatunk az idén. U 6S0-es erőgép: flhi használja, elégedett Háromszázötvenhat millió forint értékű gépeladást tervezett a vállalat. Gépekből általában elegendő áll a vásárlók rendelkezésére. Traktorból is van kész-< let. Egyes gazdaságok idegenked-' nek az U—650-es erőgéptől. Több üzem vásárolt belőle és elégedettek. Az erő- és munkagépek választékának ismertetése végett márciusban a szántóföldi és szőlőművelő gépsorokból bemutatót rendez a vállalat. Az eddigi zárt- rendszerű technológiák mellé csatlakozott a Bácsalmási Állami Gazdaság által kidolgozott napraforgó-termesztési rendszer. Ezt a termelési módszert ez év február 10-éyel hagyta jóvá a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. Alkalmazásával lehetőség nyílik a korszerű, magas szintű napraforgó-termelési technológia bevezetésére. Az együttműködéshez kapcsolódó állami gazdaságok és termelőszövetkezetek felismerték a jobb minőségű és nagyobb mennyiségű olajos növény termesztéséhez fűződő népgazdasági igényeket és érdekeket. Ennék megfelelően a mag termesztésétől a feldolgozásig szoros kapcsolatot igyekeznek kialakítani, úgy, hogy a vertikum minden láncszeme a jobb minőségű és a nagyobb mennyiségű termék előállítását segítse. Ehhez nyújt támogatást az AGROKER is. A résztvevő gazdaságok 13 millió forint értékű gé- pet és berendezést igényeltek a megyei vállalattól. ÍZ ezer féle alkatrész, Előrendelés, szállítás 8 nap alatt kult ki, ami szintén hozzájárul a jobb alkatrészellátáshoz. Megállapodás született á MEZŐGÉP Tröszttel is. E szerint a gépek, berendezések szervizét a jövőben gyorsabban és jobb minőségben végzik majd, amely nem közömbös a termelő üzemek részére. Műtrágyából 10 százalékkal nagyobb forgalmat tudnak lebonyolítani az idén, mint az előző esztendőben. Ennyivel 'nagyobb mennyiségű árura számítanak. Nitrogén tartalmú műtrágyából némi hiány várható az első negyedévben. A termésnövelő fejtrágyázásokhoz viszont, elegendő talajerőpótlóra lehet számolni, Műtrágyából mintegy 65 millió forinttal nagyobb forgalomra számítanak, mint az előző évben: A termelő, üzemek évről évre több műtrágyát használnak fel. Az idén már az év elején, illetve a múlt esztendő végén nagyobb volt az érdeklődés, mint az előző időszakokban. Ezt bizonyítja az is, hogy még 1972. január elsején 75 millió forint értékű raktárkészlet volt, ez év január elsején csak 58 millió. Növényvédő szelekből az idén 230 millió forint értékűt szeretnének forgalmazni. Egyes hazai gyártmányok ára csökkent. A zárt rendszerű technológiák terjedésével a vegyszerek iránti érdeklődés is növekszik. Van belőlük elegendő, jelenleg is 110 millió forint értékű raktárkészlettel rendelkezik a vállalat. Azok az üzemek járnak el helyesen, amelyek már most igyekeznek elszállítani a szükséges vegyszereket, mert ezzel elkerülik a torlódást. Az elmúlt esztendőben előfordult nemegyszer, hogy sorban álltak a teherautók a vállalat telepein, mivel az üzemek nagyrésze szinte egy időben akarta beszerezni szükségleteit. Ez nagy időveszteséget jelent. 10 szer tonna műtrágya és növényvédő szer his csomagokban A háztáji és a kisegítő gazdaságok segítésére már tavaly 10100 tonna mennyiségben félkilogrammostól 5 kilogrammig • Többféle műveletre alkalmas gedményt adnak. csomagoltak műtrágyát és növényvédő szert. Nemcsak a megyei kisgazdaságok, hanem az ország háztáji és kisegítő gazdaságainak ellátását is segítették. Összesen 96 millió forint értékű vegyszert csomagoltak. Szintén a lakosság ellátásának segítésére 35 helyen van kis tételekben a megyében bizományi árusítás ezekből a cikkekből. Szóljunk az úgynevezett ve-' • gyes' árukról is, amelyből 64 millió forint értékűt forgalmaznak az idén. Szintén a termelő üzemek segítését szolgálja, hogy építőanyagokból, különböző előre gyártott elemekből jelentős mennyiség áll az üzemek rendelkezésére az AGROKER telepein. A zárt rendszerű technológiák járulékos beruházásainak megvalósításához szükséges épületek elemei szintén kaphatók. Ötféle típusú acélvázszerkezet, raktárak, istállók, színek, szárító telepek épületeinek elemei, felvonulási épületelemek és szocialista relációban beszerezhető technológiák. A háztáji tehéntartás fellendítése érdekében 520 NDK gyártmányú fejőgépet szereztünk be, az értékesítést megkezdtük. Megrendeléseket felveszünk közvetlen, vagy a kiskereskedelmi hálózaton keresztül. A hagyományos építőanyagokból is van elegendő. Tégla, Duna-kavics. sóder, belső építőanyagok, csempék, mozaiklapok, fenyőfűrészáruk. munkagép, melyre jelenleg áren1S OOO-ZO 000 forint árengedmény A mezőgazdasági üzemek kertészeti termesztését segítik a fóliasátrakhoz szükséges alumíni- umvázakbói „ rendelkezésre álló választék. Négy és fél, hat, hét és fél méter széles fóliavázak állnak rendelkezésre, a fűtéshez szükséges olajtüzelésű berendezésekkel. Síkfólia is van bőven, négy és fél, nyolc, tizenkét méter szélességben. mi ofi* o«0M 1-,, „. rt*of> * 'ífj * > • „v" \ ,»í "s** ■ * , tu*-•tat* MCI Említést kell tenni még a különböző védőruhákról, munka- felszerelésekről, a szociális létesítmények berendezéseiről, az ifjúsági táborok felszereléseiről. A vállalat tavaly 5 millió forint értékű árengedményt adott vásárlóinak. Jelenleg is számos gépre, berendezésre van ilyen kedvezmény. Érdemes felsorolni: A tavaszi idényre árengedményt kapnak a vásárlók: a DT—75-ös traktorra, 16 ezer forintot, a PE —08-as kiskotró gépre 14 600 forintot, a T—157 2 EMPOR rakodó gépre 13 38(1 forintot. A Kö- zépmagyarországi Állami Pince- gazdaság Alföldi Üzeme a partnergazdaságokkal és az AGRO- KER-rel kialakult egvüttműkö- dés során tavaly 7 millió forint értékű műtrágyát, .luttatott a szőlők talajerő-utánpótlására. Ennek köszönhetően az érintett gazdaságokban számottevően emelkedtek a terméshozamok. Az idén hasonló akció kezdődött. A műtrágya értékét termésben kell fizetniük a gazdaságoknak, a vegyszer árát. a pincegazdaság előlegezi. Bő raktárkészlet, gyors szállítás • A háztáji gazdaságokat csomagolt műtrágyával és növényvédő szerekkel elégítik ki. A vállalat sokoldalúan igyekszik erősíteni kapcsolatait a partnergazdaságokkal. A télen is mintegy 10 helyen tartottak előadást, gyártmányismertetést a vállalat, szakemberei, nagyszámú hallgatóság előtt. » A kapcsolatokat szolgálja az is, hogy igyekszik növelni a választékot és idejében szállítani a megrendeléseket. Egyes árucikkekből jelenleg is számottevő a készlet. Ezek: traktorok, traktor- szerelvények, talajművelők, vető- ültető berendezések, betakarító gépek, pótkocsik és egyéb szállító eszközök, növényvédő gépek, földmunkagépek, szőlészeti és borászati berendezések, magtári osztályozok, takarmányelőkészítő gépek, állattenyésztéssel kapcsolatos berendezések, tejkezelő gépek, kéziszerszámok, a vízellátást segtyő berendezések, műszerek, műhelyfelszerelések, villanymotorok, építő- és faipari gépek. Ehhez tegyük hozzá a különböző komplex géprendszereket is, amelyekből szintén egyre nő a választék. A kereslet és a kinálat egyensúlyát segíti a marketing osztály, amely a piac alakulását kíséri figyelemmel. Szívesen fogadják a vállalat vezetői az érdeklődőket, ha nincs is vásárlási szándékuk. A mező- gazdasági szakoktatás intézményeinek hallgatóit, is örömmel várják, hadd ismerkedjenek a mezőgazdasági termelés korszerű gépeivel. Tanulnak a látottakból és egyúttal elmondják észrevételeiket is. Mindezekből látszik, hogy a megyei AGROKER Vállalat sokféleképpen törekszik a vevők igényeinek kielégítésére, a partnerekkel való kapcsolat szorosabbá tételére, bővítésére. (x) • DT 75-ös lánctalpas erőgép • MLP 6,5-es szervestrágya-szórö. • Nagyteljesítményű ventillátorospermetező • Munkában a sűrített levegővel működő szőlő nyitó