Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-14 / 37. szám

1973. február 14. • PETŐFI NÉPE • 5 Szurcsik János festőművész kiállítását a Műcsarnokban Fehérfalú kis tanyát takargat különös kékjében az alföldi es­te. Az istállóban tehenet fej a gazdasszony, — békességet, nyu­galmat árasztó látvány. A kép előtt idős férfi ízlelgeti a vá­szonra idézett ismerős hangula­tot. Külseje, öltözéke városias, de ha figyelmesebben nézem az arcát, mintha távoli rokona len­ne a kiállított képek parasztem­bereinek. A szemem valóban nem csalt meg; a látogató Kis­kunfélegyházáról került, szinte a még gyerekfejjel Budapestre. De minden érdekli, ami a szülőföld­jével kapcsolatos. A hercegszán­tói Szurcsik János egyik leg­kedvesebb festője. Azt is tudja róla, hogy Baján kezdett el fes­teni Rudnay Gyula szabadisko­lájában. Azért szereti, mert „ha­zai” nyelven beszél a képein. Azt a világot menti át a követ­kező „ki tudja, milyen lesz” századokba, amelyik a mai al­földiekben még elevenen benne él, érthető tehát, hogy maguk­ra, apjukra, ismerőseikre, szülő­földjükre, múltjukra ismernek benne, de már most nosztalgiá­val nézik. Hiszen tudják, hogy előbb-utóbb ez a táj és az em­berek élete is teljesen átalakul. Szurcsik János azok közé tar­tozik, akik szívvel lélekkel vál­lalják az „alföldiséget” festésze­tükben, dg nem annyira a táj ecsetre kívánkozó eredeti szép­sége izgatja őket, hanem a kör­nyezetükkel eggyéolvadó ember megszokott mozdulatai, hétköz­napjai és ünnepei, családi és társadalmi kötődései. Sokszor festék helyett is, mintha zsíros, barna termőföldet használna: súlyos, nehéz színek ezek, a pa­raszti létezés ünnepélyesen ko­moly, a természettel alázatosan egybeolvadó színei. Csak akkor gyulladnak fel vörösen, vészt­­jóslóan és robusztusán, amikor a munkától görnyedt hátak ki­­egyenesednek és a maga kis föl­­decskéjét szántogató ember po­litikai, történelmi hőssé nő fel a monumentális vásznakon. A nagybátonyi művelődési ház pannójának kartonja, a Fény és 0 Fény—árnyék (részlet a nagybátonyi panneanból) árnyék c. kompozíció a ma­gyar nép egész történelmét sü­ríti fenyegető mozdulatokba és alázatos főhajtásokba, békés­­szorgalmas munkába és izzóan vádoló mártíromságba: Dózsa népe vonul fel előttünk harago­san és erőtől duzzadóan, megkí­nozva és csatát nyerve! Olyan lenyűgözően komponált diadal­beszéd ez összhatásában, hogy a részletekben fellelhető hibái is eltörpülnek mellette. Sokan azzal vádolják a fes­tőt, hogy tematikus, a megren­delt témákat belső átélés he­lyett a külsődleges látvány fel­fokozásával közelíti meg, hogy erőteljesen érződjék rajta Der­­kovits, vagy Guttuso hatása, őket utánozza. Pedig nem utá­nozza őket. Rokon velük. Még a „megrendelt” témák formai ne­hézségeit is mindig őszinte, em­beri-festői szenvedéllyel oldja fel. Hogy ebből mennyit fognák fel, értenek meg a látogatók? Az egyik ezt írta a kiállítás em­lékkönyvébe: „Kár, hogy erő­sen tematikus, kissé túlpoliti­zált Szurcsik János piktúrája.” És egy másik vélemény: „A földosztás számomra rendkívüli élmény. Apám riadt, de bátor tekintetét láttam újra.” Lehet vitatkozni Szurcsik Já­nos festészetén, de egy biztos. Amíg a földnek szüksége lesz pnroerekre, akik megműveljék, az embereknek szükségük lesz festőkre, akik elmondják helyet­tük hogyan éltek, dolgoztak, harcoltak és mire voltak képe­sek. —vadas— IFJÚSÁG' IFJÚSÁG • IFJÚSÁG Látogatóban leányszálláson 0 Kilenc négyzetméter — havi százhúszért. 0 Ebédszünet. (Tóth Sándor felvétele) A Bács-Kiskun megyei Kór­ház nővérszállásán tett látoga­tásunk ama kivételes esetek kö­zé tartozott, amikor a szobák aj­tajai kinyíltak az idegenek előtt. A házirend szabályai szerint ugyanis ide vendégeket hozni ti­los, beleértve a munkatársakat, barátokat, vőlegényeket, sőt még a szülőket vs, noha az utóbbi in­tézkedést kissé furcsának talál­ják a lányok. De hát hiába, itt ez a rend. Földszinti folyosó. Futósző­nyeg, két lépésenként cserepes virág, fém hamutartók, műanyag szemetesvödör. Jobbra is, balra is tíz, tizenöt fehérre festett aj­tó. A folyosó végén fürdőszoba, főzőfülke, étkezőhelyiség. Benyi­tunk az egyik szobába. Két re­­kamié, asztal székekkel, rádió, könyvszekrény, hangulatlámpa. Mindez havi 120 forintért. A lányokat a társalgóban ta­láljuk. Itt zajlik az élet. Kinek mihez van éppen kedve, televí­ziót nézhet, olvashat, köthet, vagy beszélgethet. Percenként nyílik az ajtó, jönnek az isme­rősök, barátok, vőlegények. Ka­ti néni, azaz Kerekes Ferencné, a nővérszállás gondnoka jól is­meri a „törzslátogatókat”. Né­hány szerelmes ifjú maximáli­san kihasználja a látogatási időt. ök azok, akik délután két óra­kor érkeznek és este tízkor men­nek el. Fiatalok — mondja meg­értő mosollyal, s hogy jobban értsem, pontosan elsorolja — hisz nem titok • — a nővérek közül kik a menyasszonyok. Az­tán havonta gyakran két-három meghívót is kap — az esküvő­re. Előtte persze, leánybúcsút tartanak... Ilyenkor zsúfolásig megtelik a társalgó. Ezeken a hangulatos összejöveteleken sajnos nem tud mindenki résztvenni, ugyanis a nővérszállás hatvankilenc lakó­ja különböző időbeosztásban dol­gozik. Az intenzív baleseti sebésze­ten dolgozó nővérek munkaidő beosztása: reggel 6-tól 2-ig, 2- től este 9-ig. s 9-től reggel 7 óráig. A szülőszobára beosztott nővérek reggel 7-től este 7-ig tartanak ügyeletet. A nővérállások betöltésére a kórház tavaly nyáron pályáza­tot hirdetett. Tízen jelentkez­tek. Most mindannyian a szülé­szeten dolgoznak. Egészségügyi szakközépiskolában érettségiztek. Munkájuk mellett tízhónapos átképző tanfolyamra járnak. Szülésznők lesznek. Csecsei Má­ria a budapesti egészségügyi szakközépiskolában érettségi­zett. Orvoskarra jelentkezett, de nem vették fel. Az egészségügyi pályához azonban ragaszkodott, s így nővérnek jelentkezett. Nincs elkeseredve, hogy nem lett belőle egyetemista Szereti, amit csinál. Meg aztán ideje sincs oktalan dolgokon problé­­mázni, leköti a munkája, s a sok jó program. Innen kőhajításnyira van a kórház klubja. Esténként ide járnak a lányok. Fodor Erzsébet és Tamás Katalin felváltva so­rolják az érdekes klubrendezvé­nyeket. Mindig részt vesznek az író—olvasó találkozókon, ko­molyzenei előadásokon, tánces­teken. Havonta egy-két estére kiürül a nővérszállás. Ilyenkor ki lehetne írni az ajtóra: Szín­0 Tamás Kati ujjgyakorlatai. házban vagyunk. Majdnem min­denkinek van bérlete. Szeretnek színházba járni. Ez a nővérszál­lás szobáinak falaira függesz­tett fényképekről is kiderül... Tárnái László Zenekari hangverseny ________ ____ . Tizenéves kalocsai pékek A kiskunhalasi Jurinovits Miklós Űttörőházban Az elmúlt pár hónap alatt em­lítésre méltó események történ­tek a kiskunhalasi úttörőház­ban. A pajtások sok élményt és tapasztalatot gyűjtöttek. A több mint tíz szakkör — batik, báb, motoros, csillagász, repülőmo­dellező — rendszeres látogatói fokozatosan sajátítják el a szak­kör „titkait”. Emellett tovább­képzésre, játékdélutánokra és vetélkedőkre (mint például a Petőfi népdal és ügyességi) is szívesen jönnek a pajtások. Az eredményes munkát segíti, irá­nyítja a „gyermektanács” Földi Emil vezetésével. Nagy élmény volt a pajtásoknak az úttörőház­ban megrendezett úttörő-kará­csony és szilveszter. 1973. feb­ruár 10-én délután 3 órakor a gyermektanács ezekhez hason­lóan nagyszabású farsangi kar­nevált rendez az úttörőházban, melyre szeretettel meghívják az iskolák valamennyi tanulóit. — Borbás — Két új film Michelangelo Antonioni New Yorkban megtartotta a mai Kínáról készített dokumentum­filmjének — első televízós film­jének — szakmai bemutatóját. * Az amerikai televízió filmet készített a windsori herceg és Wally Simpson szerelméről. A két történelmi személyiséget Fay Dunaway és Richard Chamber­lain kelti életre a képernyői}. Hétfőn este az Országos Fil­harmónia bérleti sorozatának keretében a Postás Szimfonikus Zenekar lépett fel a Katona Jó­zsef Színházban. Az est kar­mestere Fejér György volt, köz­reműködött Kemény János oboa­művész. A műsor két első száma — bár keletkezési idejét tekintve nem áll távol egymástól — a XVIII. század két, egymástól szélsőségesen különböző hangját képviselte. Gluck: Ifigénia Auliszban című operájának nyi­tánya komor pátoszával, drámai erejével az antik téma ellenére a kor nagy feszültségeinek hor­dozója, míg Marcello oboaver­senye — bár ez is moll hang­nemben szól — világos, áttetsző zene, a mediterrán táj emberé­nek derűsebb, az ellentéteket is könnyedébben feloldó szemléle­tét tükrözi. Sajnos a két külön­böző karakter megvalósulásáig alig jutott el az előadás, a ze­nekar játékának pontatlansága, bántó ritmushibái és meglehe­tősen szürke muzsikálása miatt. A versenymű szólóját a te­hetséges, fiatal oboaművész, Kemény János igen megbízha­tóan és szép hangon játszotta, kár, hogy a zenekar nem tudta egyenlő partnerként követni. A második részben elhangzott mű, Schumann: IV. szimfóniája egészen másféle feladat elé ál­lítja az előadókat, mint az első rész műsora. Ez a partitúra nem „tárja fel” könnyen önmagát, itt az interpretációnak az újraal­kotás magaslatára kell feljut­nia ahhoz, hogy az ismert kom­­poziciós és hangszerelési problé­mákon át érvényre juthasson a mű költői gazdagsága számos részletszépsége. Az ilyen zenét tulajdonképpen csak kiválóan lenne szabad megszólaltatni. Ezt a mostani előadás nem tel­jesítette ugyan, de egészben vé­ve jobban és biztosabban a „he­lyén volt” minden, mint a kon­cert első felében. A záró tétel volt a legjobb, melyben sike­rült a zenekarnak kiemelkednie az est egészére jellemző közép­­szerűségből. Fejér György rutinosan, ala­pos mű- és stílusismerettel ve­zényelt, tempóit hiteleseknek, formai építkezését korrektnek éreztük. Vannak azonban esetek, amikor az előadásban minden erőfeszítés ellenére sem valósul­nak meg — talán a próbák kis száma vagy egyéb gátló ténye­zők miatt — a karmester belső elképzelései hallható és meg­győző módon. Sajnos, ez történt a hétfői hangversenyen is. A szokatlanul kisszámú kö­zönség jól érezte az előadás gyengéit és értékeit, így legna­gyobb sikert a műsor záró szá­ma aratta. Körbcr Tivadar Tizenkét éves lehettem, ami­kor egyszer édesanyám hirtelen megbetegedett. Hajnalban se­hogy sem bírt lábra állni. Ke­sergett, hogy mi lesz a kenyér­sütéssel. Mondtam neki, feküd­jön nyugodtan, majd én megda­gasztom a tésztát és megsütöm. Beleegyezett, hisz már sokszor segítettem neki. Csak annyit kérdeztem tőle, hogy meddig dagasszak. ,Ameddig nem csö­pög a plafon — válaszolta. Nekiduráltam magam, ko­nyákig jártam a tésztában, bir­kóztam vele, gyúrtam, dagasz­tottam, ahogy csak erőm en­gedte. Egyre nagyobbakat szu­szogtam, egyre jobban kimele­­kedtem. Félszemmel ránéztem édesanyámra, aztán a plafonra, de az csak nem akart csöpögni. Gyakran meg kellett állnom, hogy az izzadtságot letöröljem a homlokomról. Aztán amikor a tészta már nem ragadt a ke­zemhez, édesanyám abbahagyat­ta velem. — De hisz még nem csöpög a plafon — mondtam neki. — Dehogynem, csöpög az lá­nyom, — válaszolta a homlo­komra mutatva. Azóta gyakran» felidézzük otthon az első ke­nyérsütésem történetét. És né­hány év múlva ezt a szakmát választottam... A többi szakmunkástanuló jó­ízűt nevetett az egyik lánytár­suk történetén, aztán ők is sor­ra elmondták, hogyan kerültek ide, a Kalocsa és Vidéke Sütő­ipari Vállalathoz, s miért éppen ezt a szakmát választották. — A kemence melletti 30—35 fokos melegben nálunk is gyak­ran csöpög a plafon, noha a ré­gi pékek, meg a mostaniak mun­káját össze sem lehet hasonlí­tani — mondta Iíodován Lajos harmadikos szakmunkástanuló — Dusnokon lakom, ott az egyik közeli rokonom szintén pék. Gyakran meglátogattam. A gépesítés, a munka meg­könnyítése „elnőiesíti” a szak­mát. A vállalat az idei tanév­ben 61 szakmunkástanuló, 54 lányt és 7 fiút foglalkoztat. Évenként csupán egy-két fiú je­lentkezik péknek. Kevés. Per­sze, a lányok is ügyesek, csak hamarabb elfáradnak. Sokan a környékbeli falvakból járnak be Kalocsára. Ha délutánosok, csak az utolsó járattal tudnak haza­menni. Éjfél, mire ágyba kerül­nek. De még egy tanuló sem hagyta ott az üzemet. Szeretik a választott szakmájukat. • A vállalatnál már ötödik éve képeznek sütő szakmunkásokat. Az elméleti tananyagot a ka­locsai 619. számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben sajátít­ják el a fiatalok. A heti menet­rendjük: két nap iskola, négy nap üzemi gyakorlat. A harma­dikosok már bekapcsolódnak a termelőmunkába. Az elsősök ha­vonta 130 forintot, a másod- és harmadévesek “ a tanulmányi eredménytől függően 380 , forint ösztöndíjat kaphatnak. Ha szer­ződést kötnek • a vállalattal, ez újabb 250 forintot jelent nekik. Deák László harmadéves tanuló például havonta 900 forint ösz­töndíjat kap. Kezdő fizetésnek is beillik. A tanév végén 17 tanuló tesz szakmunkásvizsgát. Kevés. Több tizenéves pékre lenne szük­ség ... T. L. Új múzeumi kiadvány: Cumania Rövidesen megjelenik a Cumánia, a Bács-Kiskun megyei Múzeumi Szervezet tanulmánygyűjteménye. Az első kötet régészeti tárgyú dol­gozatokat tartalmaz. A második kötet kiadását is erre az évre ter­vezik. Ez néprajzi, településtörténeti jellegű lesz. Megkezdődtek a III. kötet előkészületei is. A tanulmányok új- és legújabbkori törté­nelemmel, gazdaságtörténettel, művelődéstörténeti témákkal és a munkásmozgalom múltjával foglalkoznak. • Hoilován Lajos harmadikos szakmunkástanuló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom