Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-27 / 48. szám

1973. február 27. PETŐFI NÉPE • 5 Saijapin-műsorok „Szabadszálláson szeretik Petőfit” a Rádióban Sm éve született Fjodor Iva­­novics Saljapin, a XX század első évtizedeinek egyik legna­gyobb színpadi egyénisége. A Rádió ötvenötperces műsort su­gárzott emlékére, majd tíz adás­ban leforgatta Saljapin vala­mennyi fennmaradt hangfelvé­telét. (Ezeket a „Melódia” szov­jet hanglemezgyár gyűjtötte ösz­­sze és adta ki nyolc nagyleme­zen, melyek a közelmúltig Ma­gyarországon is kaphatók vol­tak.) Az összeállítás az időren­det követve haladt végig a nagy énekes életpályáján, feli­dézve hangját az 1901-ben fel­vett első lemezétől egészen 1936- ig. Egy-egy dalt, áriát — külö­nösen legparádésabb szerepének, a Borisz Godunoynak néhány részletét — több, különböző he­lyen és időben felvett lemezről. is alkalmunk volt így meghall­gatni. Azon túl, hogy muzeáls ér­tékek, mit őriztek meg és ad­­nak visza ezek a-- különösen az. első időkben még primitív technikával készült — hangfel­vételek Saljapin művészetéből? Vajon a színészi játék látványa nélkül csupán a hang képes-e teljes élményt adni egy olyan művész esetében, akit a beveze­tésben nem ok nélkül neveztem nagy színpadi egyéniségnek? Azt hiszem, igen. Saljapin hangja, sa­játos előadásmódja — olykor modorossága — a színpadot is szinte megidézi, csak hallgatva is drámai atmoszférát teremt. Ezt a hatást fokozta még, hogy elhangzott a sorozatban néhány csodálatos Borisz-részlet, melye­ket 1928-ban, a londoni Covent Garden Operában egy valódi színpadig előadáson rögzítettek. A műsorok segítségével kide­rült az is, hogy Saljapin nem­csak világsikert aratott szerepe­iben (Borisz, Mephisto, Koncsak kán, Don Basolio stb.) volt nagy művész, hanem dalénekesként is. Különösen az orosz és ukrán nép­dalokat, _ románcokat * énekelte nagyszerűen, de hatalmas erővel szólt előadásában a Marseillaise is, egyszólamban, mindennemű kíséret nélkül. Énekelt Schubertét, Brahmsot, Masenetet, Csajkov­szkijt, sikerre vite alig ismert szerzők dalait. S azt hiszem, Saljapin művészetének titka is Schubert, Mozart, Donizetti az ő ugyanis bármit énekelt, minde­nekelőtt önmagát adta benne: Schubert, Mozart, Donizetti az ő előadásában — elsősorban Sal­japin volt. Követni nem lehet, nem is szabad ezen az úton, ma már a szerzői szándék meg­valósítását várjuk, a stílushűsé­get kérjük számon a korszerű előadóművészetében. A kérdés csak gjt, hogy elfogadhatjuk-e mégis a« önkényes, esetenként szélsőséges egyéni tolmácsolást is? Ha igen, ehhez — a sorozat bizonysága szerint -*■ akkorá előadói egyéniség kell, mint Sal­japin volt, aki még a régi ser­­cegő lemezek közvetítésével is meg tudja győzni hallgatóit, nyilvánvaló stílustalanságaiban is el tudja fogadtatni magát mű­vészetének kivételesen síuggesz­­tív erejével. Körber Tivadar Áld és átkoz Egy olvasónk az üldözik, áldo­zat és a leáldozik a nap vagy valakinek a csillaga szókapcso­lat eredetét szeretné tudni. Azt hiszi, hogy az áldoz ige mint a vallásos élet szava nem lehet tőrőlmetszett magyar szó, hanem csak átvétel más nyelvből, mi­vel régi szavaink a pogány szer­tartásokra vonatkozhattak. A bizonyára nagy érdeklődést ki-, váltó kérdésre rovatunkban vá­laszolunk. Az áld ige olvasónk hite elle­nére tőrőlmetszett,, vagyis finn­ugor eredetű szavunk. A ke­reszténység felvételekor ugyanis az egyházi életre vonatkozó új szavakat nemcsak Idegen, főként a latin és a szláv nyelvekből vettük át, hanem a pogánykori régi magyar szavakat is fel­használtuk az új fogalmak kife­jezésére. Szólással élve, a régi tömlőkbe új bort töltöttünk. Így változott meg például az Isten, ördög, lélek, imádkozik böjt, bűn (bün)bocsánat szavaink régi je­­entése, de adatok híján e sza­vak eredeti jelentésére csak kö­vetkeztetni tudunk. Az áld ige ál- alapszava ősi finnugor eredetű, az ősmagyar korban vehette fel a -d gyakori­­tó képzőt, és vált a pogánykori áldozati szertartással kapcsolatos kifejezéssé. A szó rokonnyelvi jelentései is a pogánykori szel­lemi élettel kapcsolatosak. Az áld ige a kereszténység felvétele után kaphatta az „Isten az ol­talmába ajánlott embert minden jóban részesíti” jelentést. Az áldás jelentése Istentől eredő se­gítség, kegyelem lett. Az áldoz származék régi je­lentését áldozatként felajánl le-Tóth Sándor több mint ne­gyedszázada gyűjti Szabadszállá­son a Petőfi életével kapcsola­tos dokumentumokat. Főleg a költő és családja ottani kapcso­latai érdeklik. Jelenleg egy Pe­tőfi életútját bemutató kiállitás anyagának előkészítésén fárado­zik. Kecskemétre, Budapestre, Pápára utazik, járja a levéltára­kat, tárgyal, fényképmásolatokat rendel, rendszerezi az egyre gya­rapodó anyagot. — Mikor kezdett ezzel foglal­kozni ? — Ezerkilencszáznegyvenhét­­ben. A községházán rámbízták a helybeli levéltár kezelését. Ször­nyen nézett ki akkor! Az irat­anyagot hordták erre-arra, tü­zelni, aki csak érte. Leállítot­tam. Kezdtem olvasgatni a ke­zembe került, sárgult iratokat, vaskos kötegéket. EgySzercsak izgalomba jöttem: az 1838-as ár­vízkárosultak listája került a kezembe. Na, mondom, megné­zem, benne van-e Petőfi édesap­ja? Megtaláltam. Az 506. sor­szám alatt. Gondolhatja, hogy örültem! Már elő is kereste a másola­tot. Beleolvasok: „Feljegyzése azon károknak, melyeket az 1838.ik Évi Böjt más hava l7.ik napján történt rendkívüli Duna Áradás Szabad Kis Kun Szabad­­szállás városának okozott.” Pon­tosan így. Élvezet olvasni. S benne Petrovics István neve, „akinek kára a legnagyobbak közé tartozik”. Tóth Sándor folytatja as em­lékezést : — Kezdett hát érdekelni a do­log, s ettől kezdve szenvedélyem lett a keresés, kutatás. Üjabb és A Liliom - ma hetett. Ikes alakja, az áldozik, az egyházi terminológiában ma is ismert jelentést vette fel. A* áldozat szó régi jelentése ez lehetett: az a szertartásos cse­lekmény, amellyel valmely ter­mészetfölötti hatalomnak felál­dozunk valamit, valakit. De je­lenthette azt is, akit vagy amit ebben a cselekményben feláldoz­tak. Bármilyen furcsának látszik is, az átkoz az áld ige egyik válto­zata. Még a pogány korban ke­letkezhetett. Az áld igéhez a -hoz gyakorító képző járult áld­­koz. A hangtorlódást az 1 kiesé­se szüntette meg (ádkoz), ez pe­dig jelölt zöngétlenedéssei át­hoz lett. Művelődéstörténetileg az áld—átkoz összefüggése úgy magyarázható, hogy a szellem­nek felajánlott személyek tabu helyzete kedvezőtlen volt, hi­szen akit áldozatul felajánlottak, azt voltaképpen elátkozták. Az átkoz a keresztény egyházi ter­minológia szerint élátkózást, az egyházból való kiközösítést je­lent. Az áld ige egyik származéká­nak az áldomás-nak alapjelen­tése is áldozat, illetve az ezzel kapcsolatos lakoma volt. Erre vonatkozóan sokat emlegetik, nemcsak a pogánykori szertar­tással, hanem a nagy mulato­zásokkal kapcsolatban is az Anonymus gesztájában olvasha­tó „mapnum áldomás fecerunt" kifejezést. A tárgyalt szavaknak az egy­házi élettel kapcsolatos jelen­tései később részben meg is vál­toztak. De erről külön cikkben lesz szó. ' Kiss István újabb értékes leletre bukkantam. Egy-egy adósságlevél, szerződés, nyugta, adásvételi szerződés, ilyenek. Petőfi apja bikát vett, faggyút adott el: csupa érdekes dokumentum. Különböző össze­író lapokon, bérleti szerződése­ken, árverési hirdetményeken ol­vashatjuk Petrovics István ne­vét. Becses emlékek ezek, bizo­nyítékai, beszédes vallói a csa­lád itteni életének. — Nézzék ezeket a fotómásolatokat: ez mind „bizonyíték”; idáig száz­hatvan darab van belőle. Persze van fontosabb és kevésbé fonto­sabb is. Mindent összegyűjtünk Lukács János barátommal, aki hűséges segítőm ebben a szép munkában, (ö a pedagógus párt­­alapszervezet titkára, tanár, fá­radhatatlan közéleti ember.) — Negyvennyolcban, a száz­éves évfordulókor nagy ünnep­séget rendeztünk. Őrzöm az ak­kori plakátokat, meghívókat. A szabadszálási Petőfi-kultusz igazán akkor kezdődött el. Ké­sőbb, amikor tovább kutattam a levéltári anyagok között, többen megmosolyogtak, nem egyszer. Például, amikor megtudták, hogy a korabeli végrendeleteket is vé­gigböngésztem. — Nem lehet tudni, — mondtam — mikor mi­re lel rá az ember. Találtam is egyik végrendeletben egy érde­kes részt: „Van Petrovics Ist­vánnál ötszáz forintom” — ezt írta a végrendelkező. Ez is bizo­nyítja: minden irat fontos lehet, nem szabad hát sajnálni a fá­radságot. Tóth Sándor munkájáról Me­zősi Károly Petőfi-kutató is meg­emlékezik a „Közelebb Petőfi­hez” című könyvében. Értékes segítséget kapott tőle, gyümöl­csöző együttműködésük idején. Júlia, a leánya ezt mondja: — Apával nem lehet bírni, mindig dolgozik. (Egyébként ő főiskolás, aki egy pályázatra most adta be a „Szülőfalum és Petőfi” című dolgozatát. íme, az apa hatása.) A másik gyerek, a szintén fő­iskolás Sanyi bekapcsolja a mag­nót, s hallgatja a Júlia által fel­vett beszélgetéseket a helybeli idős emberekkel. A költőről ke­ringő, élő, eleven, színesen élve­zetes szájhagyományok kelnek életre, alig akarjuk abbahagyni a hallgatását. íme, egy részlet: „Tavasz volt, Petőfi édesanyja meszelt. Kirakodott az udvarra. A két Petőfi-gyerek valaminek nekigurította a gurigát. Volt ám ribillió!” Tóth Sándor borászati szakem­ber. Egy tsz-üzemegység vezető­je. Tavaly tanulmányúton volt Olaszországban. Hobbyja is van: a bélyeggyűjtés, s a régi pénzek gyűjtése. Beszélgetésünk legvégén ezt mondja: — Nem titkoljuk, hogy nekünk szabadszállásiaknak fáj, ha azt látjuk: még mindig el­lenérzés van sokakban a mi köz­ségünk iránt, amiért a költőt ak­kor elzavarták innen. Higgyje el mindenki, hogy Szabadszálláson szeretik Petőfit. S azon vagyunk, hogy még jobban megszeressék. Kis&ítást rendezünk, egy kis fü­zetet adunk ki életéről, itteni kapcsolatairól, magnetofonszala­gokon előadásokat sokszorosí­tunk a diákok és a katonák ré­szére. A tanács most is adott tízezer forintot erre a célra; ezt igyekszünk hasznosan felhasz­nálni. Varga Mihály • Az olvasnivalót már kiválasztották, következik a játék. Kellemes környezet, több olvasó A könyv, az irodalom kun­­szentmiklósi barátai elégedetten térhetnek be a nemrég új kön­tösbe öltözött nagyközségi könyvtárba. Frissen meszelt fa­lak, rend, tisztaság mindenütt. A legfigyeleifnre méltóbb válto­zás: ezentúl külön helyiség vár­ja a fiatal olvasókat — a gyere­keket. Bognár Lászlóné könyvtárve­zetőtől tudjuk, hogy máris je­lentkeznek az első eredmények — február hónapban háromszáz­nál többen iratkoztak be a könyvtárba. Természetes, hogy az új olvasók többsé'ge fiatal. A megváltozott körülmények hatására átalakult a gyerekek kölcsönzési gyakorlata. Koráb­ban csak addig tartózkodtak a könyvtárban, míg lebonyolították a könyvcserét. Most azon kívül, hogy kedvük szerint válogathatnak az ifjúsági irodalom, a képeslapok között, társalgó asztalok és játékok ma­rasztalják őket. Az irodalom szeretetéről, az olvasottság arányairól nem min­dig ad megbízható helyzetképet a statisztika. Ezúttal mégis a számokat hívjuk segítségül. A könyvtár nyilvántartása szerint jelenleg 1010 beiratkozott olva­sójuk van. A cél: évvégéig el­érni az 1700-as létszámot. Az el­múlt évben a nagyközség lakói­nak 24 százaléka lett állandó látogatója a könyvtárnak, s ol­vasója a mintegy 15 ezer kötet­nyi állománynak. A mostani előjelek ugyancsak kedvezőek. Könnyen lehet, hogy alaposan túlszárnyalják a tava­lyi amúgy is kiváló eredményt. •rr »P ff íf. Érdekes cikket köz&l a Die Tat cf­­mű lap a „Liliom” svájci népszínházi előadásáról: A Liliom Molnár FereiSJ magyar drámaíró és elbeszélő egy[ legtöbbet játszott darabja. Az író 1811 január lZ-én született Budapesten, és 1992. április 1-én halt meg New York­ban. Nagyszerű pályafutása 1997-ben kezdődött az Ördög című vígjátéké­nak előadásával. Ettől kezdve folya­matosan jelentek meg színdarabjai. Meghódította velük a világ színházait, és dicsőséget és vagyont szerzett. Már 1909-ben megjelent Liliom című legen­dajátéka hét képben és előjátékkal, amelyet Polgár Alfréd fordított né­metre. Molnár világsikere főként szü­letett színpadi érzékének és hatásos színházi effektusainak gondozott afo­­risztikus dialógusainak és a realiz­mus, frivolitás és romantikus szenti­mentalitás tipikus keverékének kö­szönhető. E három stíluselem ügyes elegyítésével LKlom című darabja a művészet és a giccs közötti közép­­útón áll, a valódi tragikum és a bo­londos közönségesség között, amelyet ma már nem tudunk feltétel nélkül élvezni és inkább a múlt korok kurió­zumaként kell megcsodálnunk. Csak Igen tehetséges és tapasztalt rendező képes színészeit szoros gyeplőbe fog­va átkormányozni a dramaturgiai szíriek és mélységek Szküllája és Kharübdisze között, s így megmente­ni a darabot. A wádenswlliek talál­tak olyan rendezőt, akinek ez az elő­adás meglepően jél sikerült. Csak gratulálhatunk annak a színháznak, amely a rendező és dramaturg mun­kájának köszönhetően az országunk német nyelvű területének legjobb népszínháza címet viseli. Lila akác Ennek a filmnek sikerszaga van. Ákácillata. Az idősebbek úgy szívják majd magukba ezt a régi, szá­mukra oly ismerős illatot, mintha bűvös ereje lenne. Visszaadhatná a fiatalságukat. A fiatalok pedig, akik annyi rosszat hallottak már nagyapáik koráról most csipetnyi irigységgel, vágyódva les­hetnek be ezen az ákácillatú kulcslyukon: jószagú szomorúságot kortyolhatnak, habzó pezsgővel a te­tején. Nem lehet berúgni tőle. Csak elszédülni, kicsit és jólesően. Ennyit pedig a legszigorúbban józanéletűek is megengedhetnek maguknak, egy­­szer-egyszer. Jó ital a pezsgő. Nem vágja földhöz az embert, hanem a magasba emeli. Nem törni, zúzni kell tőle. hanem sírhi. Boldogan, csendesen. És sze­relmesen. Reménytelenül és a bolondulásig. „Mi­nek a nyíló virág, a kikelet, mit ér e rongyos vi­lág, ha nem szeret?” — Így szól a régi dal, ki nem emlékszik rá? Ki nem látta Székely István 1934-ben született filmjét, a Lila ákácot, amelyet az Amerikában élő rendező most. másodszor is filmre idézett? Üj. színes ruhába öltöztette Csa­­csinszky Pál újságíró — poéta — pénztárost és szerelmeit: Lolát, a kikapós szépasszonyt, Tóth Mancit, a varrólányból lett orfeum táncosnőt és a századeleji, utolsó békeévek Budapestjét. Azt a várost és azt a korszakot, amelyről annyi furcsa, szép és kiábrándító titkot árult el Szép Ernő, s legtöbbet éppen híres művében, a Lila ákácban. A film most „kibeszéli” ezeket a titko­kat, igyekszik minél többet mutatni a „régi szép időkből", a nézőt meghívja a Ligetbe- és a Viga­dóba, hangulatos kis budai utcákba, orfeumi sze­­parékba és kávéházakba, s közben bemutatja, sőt szelíd iróniával le is leplezi a ferenc józsefi kor polgári és félvilági típusait. Kár, hogy túlságosan is fénylő külsőbe, mond­hatnánk operett pompába öltöztetették a mesét, amely együtt született a gyermekkori illúzióitól búcsúzó, nagyvárossá fejlődő Budapesttel. Szép Ernő különös, a tavaszi égbolt és a nagyvárosi flaszter között lebegő költészete pedig milyen jól érzékelteti a lassan bontakozó változásokat élet­formában, sőt beszédmódban is. A fiatal Déry Ti­bor is felfigyelt a Lila ákác értékeire: „Tökéletes a pesti gondolkodás és dialektus összeolvasztása, sehol egv hazug vagy hamis hang nem fájdítja fülünket” — írta róla a Nyugatban.. A filmről ez talán nem mondható el: vannak hibái, és vannak erényei. Legfőbb erénye a kitű­nő szereposztás. Bálint András Pali ura „széper­­női” szintű remeklés: kicsit bágyadt, kicsit érzel-A VIT-re készülnek A X. VIT — 10 akció meg­hirdetésé -után a KISZ alapszer­vezetek szellemi vetélkedőket, különböző versenyeket tartanak. A Községemért — városomért akció keretében a Kiskunhalasi Városi Tanács és a KISZ városi bizottsága például „Kiskunhala­sért” címmel versenyt hirdetett, melynek lényege, hogy a halasi fiatalokat bevonják a város fej­lesztésébe. A Ganz MÁVAG kiskunhalasi gyáregységének KISZ csúcsveze­tősége Szabadságharc — 1848 címmel indított szellemi vetélke­dő sorozatot. A Bajai Állami Gazdaság KISZ végrehajtó bi­zottsága nemrég Petőfi irodalmi estet rendezett, s a jól sikerült szellemi vetélkedő után a rész­vevők megnézték a sükösdi iro­dalmi színpad színvonalas mű­sorát. A Szovjetunió legnagyobb egyeteme A szovjet fővárosban megnyílt a moszkvai egyetemet bemutató kiállítás. Az országnak ebben a legnagyobb felsőoktatási intéz­ményében — amely egyúttal sok profilú kutatóközpont — száz or­szág több mint 30 000 egyetemis­tája tanul. A?, egyetem a legbo­nyolultabb műszerekkel ellátott, nagyszerűen berendezett labora­tóriumokkal rendelkezik. A hall­gatók komfortos diákszállásokon laknak, amelyeknek a bérét bár­melyik egyetemista ki tudja fi­zetni. Az ál'am 6—7 ezer rubelt költ egy diplomás szakember képzésére. A Szovjetunióban az egyetemi oktatás ingyenes, a hallgatók ta­nulmányi idejükre ösztöndíjat kapnak. (BUDAPRESS—APN* tornaóra az uszodában Birtoklevelek, egyezségek Értékes okmányok érkeztek a kecskeméti levéltárba • Messze még a nyár, a napozás, úszás, csónakázás ideje. De h* nem is teljes mértékben, „nyáriasítani” lehet a téli hónapokat, mint azt a kiskunhalasi diákok is teszik. A tornaterem helyett ugyanis gyakran a strand fedett uszodájában tartják a tornaórát. (Szabó Ferenc felvétele) A közelmúltban értékes okmá­nyost kerültek a Bács-Kiskun megyei Állami Levéltár birtoká­ba: a kalocsai székesfőkáptalan helyi levéltára, egy szekrény, 420 folyóméter eredeti okmány. A megőrzésre kapott anyag a hajdani Bács-Bodrog és Pest— Pilis—Solt—Kiskun vármegye káptalanjának — áz állami köz­jegyző elődjének — Összegyűj­tőit okmányait jelenti 1334-től a XIX. század utolsó évtizedéig. A latin nyelvű birtoklevelek adásvételi egyezségek, örökbefo­gadásokról szóló okiratok meg­lepően jó állapotban vészelték át az elmúlt századokat. A kapott anyag 13 nemesi oklevelet is ma­gában foglal: fémdobozokba zárt, kézzel írt, dúsan díszített köny­veket, amelyek nagyrészét II. Lipót császár (1747—92) csillogó aláírása erősített meg (ebben az időben az uralkodó tintájába egy aranyforintot reszeltek...) Akad az oklevelek között olyan is, amelyben a nemesi címet ő adományozta, hogy fivére, II. József abszolutizmusa után meg­nyerje a magyar birtokos neme­seket. A többi oklevélben a bir­tokosok nemesi voltát csak meg­erősítette. Az okmányok egy XVIII. szá­zad elejéről származó faszek­rényben érkeztek Kalocsáról. A bútordarab érdekessége, hogy az öt-hat emberöltővel ezelőtt dol­gozó asztalosok fémet nem hasz­náltak, a szekrényt faszögekkel erősítették össze. ( mes, kicsit cinikus, kicsit irónikus, nagyon köny­­nyelmű és nagyon kedves. Halász Judité tündéri bájjal ábrándozik festett egekről, de nem hagy kétséget, hogy az igazi nagy szerelme, mégiscsak a sijker és a «pénz. Valamennyi szereplő egy-egy jól megformált „múltidéző” típussal gazdagítja a filmet. Nagy öt­let a Hofi Géza—Koós János páros, akik egy va­rieté-szám „betétjeként” fakasztanak hatalmas de­rültséget a meghatottságtól könnyező nézőtéren. Humorteljesítményükre sokáig emlékezünk. És az is biztos, hogy Ábrahám Pál „Lila ákác” című da­la sláger lesz megint!.., V. Zs.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom