Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE Megkezdte munkáját i* a nemzetközi A vietnami tűzszünet felügyeletével megbízott négyoldalú katonai vegyesbizottság pénteken tartotta első ülését a küldöttségvezetők szintjén — közölték saigoni katonai forrásból. Tran Van Tra tábornok, a DNFF delegációjának vezetője csütörtökön délután érkezett Saigonba. A négyoldalú katonai vegyesbizottság a tábornok megérkezésére várva hétfő óta csak helyettesi szinten ülésezett. A Reuter-iroda helyszíni tudósításában közli, hogy pénteken megérkezett Huéba a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság héttagú csoportja, hogy a helyszínen megszemlélje a nemzetközi megfigyelők rendelkezésére bocsátandó szálláshelyeket és technikai felszereléseket. Korábbi jelentések szerint a NEFB pénteken reggel három, egyenként nyolc főből álló csoportot külbizottság á, v dött ki helyszíni szemlére Huéba, Da Nangba és Pleikuba. Huéba azonban — amely a vietnami békemegállapodáshoz csatolt, s a tűzszünetről és a katonai vegyesbizottságokról szóló jegyzőkönyvben előirányzott hét regionális központ egyike — Kanada képviseletében csak egy személy, Magyarország, Lengyelország és Indonézia képviseletében pedig — az eredeti terveknek megfelelően — két-két megbízott, vagyis öszszesen hét megfigyelő érkezett. A vietnami békemegállapodáshoz csatolt, s a tűzszünetről és a katonai vegyesbizottságokról intézkedő jegyzőkönyv hét regionális központot jelölt ki, amelyekből kiindulva a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagjai kiszállnak majd a hatáskörükbe tartozó körzetekbe, hogy a helyszínen ellenőrizzék a tűzszüneti megállapodás rendelkezéseinek betartását. Bécsi kérdőjelek V:' Minden jel arra vall, hogy a jövő hétfőnél előbb nem tart hivatalos plenáris ülést az a mintegy másfél száz diplomata, aki tizenkilenc országból azért érkezett az osztrák fővárosba, hogy előzetes konzultációkat folytasson az európai kölcsönös haderőcsökkentési tárgyalásokról. (EKHT) Tizenhárom NATO-ország képviselői csütörtökön Bécsben „stratégiai tanácskozást” tartottak, amelyen az egytagú portugál „küldöttség” is részt vehetett. Ismeretes, hogy Franciaország távoltartja magát a bécsi megbeszélésektől. mivel nem vesz részt a NATO integrált katonai szervezetében sem. A hadsereggel nem rendelkező Izland szintén nem küldött delegációt. Ügy hírlik. hogy Van Ufford holland fődelegátus tudatja a szocialista országok képviselőivel a NATO-tanácskozás végkövetkeztetéseit, ha egyáltalán vannak ilyenek. Más értesülések szerint több küldöttség, illetve diplomata hazautazik a hét Végén, hogy az eddigi megbeszélések eredményeiről tájéjkoztassa kormányát és hétfőre új utasításokkal térjen vissza. Pénteken több bécsi nagykövetségen, valamint egyes küldöttségek szállodai lakosztályain, kétoldalú és több oldalú találkozókon folytatódott különböző szervezési és eljárási elgondolások egyeztetése, csiszolgatása. Továbbra is nyitott kérdés, hogy mely államok vegyenek részt a konzultációkon, nyitva álljanak-e azok bármely érdeklődő ország számára, állandó elnöke legyen-e a tanácskozásnak, vagy a küldöttségvezetők váltogassák egymást az elnöki pozícióban, hogy az angolon, az oroszon, a németen és az olaszon kívül legyen-e más hivatalos nyelv is; hogy mely napokon és milyen időtartammal tartsák az üléseket; milyen formában tájékoztassák a sajtót és így tovább. XXVIII. évf., 28. szám Ára: 90 fillér 1973. február 3., szombat ADATTÁRAK, TANULMÁNYOK, ÉVKÖNYV Sokrétű munka a KSH igazgatóságán Kiadják Kiskőrös monográfiáját is A szakmán kívülálló, s a témát épp ezért csak felszínesen szemlélő — csupán az összeírásokon, adatfelvételeken, vagy a gyakorta megjelenő összesítőjelentéseken, elemzéseken keresztül érzékeli a statisztikusok tevékenységét. Holott, amíg egy összeírás lezajlik, vagy egy kiadvány elkészül, a statisztikai hivatal műnk '' ’ - ’ lult szervező, adatgyűjtő, ellenőrző munkájára, a könyvelö- és az elektromos számítógépeken végzett adatfeldolgozásra van szükség. E sokrétű munka eredményeit és a közeljövő feladatait dr. Vastagh Gyulának, a KSH Eács-Kiskun megyei Igazgatósága osztályvezetőjének a segítségével kíséreltük meg összegezni, felvázolni. Érdeklődésünkre elmondotta, hogy múlt évi tevékenységük minden eddiginél összetettebb, színesebb volt. Az időről időre ismétlődő összeírások és adatfelvételek mellett, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének felkérésére — a mezőgazdasági világösszeírás részeként — elvégezték a mezőgazdaság valamennyi ágára kiterjedő részletes összeírást. A munka fontosságát és terjedelmét bizonyára jól érzékelteti az a tény, hogy hazánkban legutóbb mintegy 3 és fél évtizede volt ilyen jellegű összeírás. A megye vezető intézményeinek folyamatos tájékoztatását szolgálják rendszeresen napvilágot látó jelentéseik.' Így például negyedévenként beszámolnak a megye társadalmi és gazdasági helyzetének alakulásáról, az év vége felé pedig az esztendő várható eredményeiről, a fejlődésről adnak prognózist. Természetesen 1972-ben is kiadták a megye statisztikai évkönyvét. Rendszeres kiadványaik közé sorolhatók az idénycikkek áralakulását tartalmazó havi piaci árjelentések, valamint a megye gazdasági, szociális és kulturális helyzetét felölelő — olykor pedig egy-egy különleges témával foglalkozó — éves, féléves adatközlések. Igen jelentősek az őszi betakarítású növények, a zöldséggyümölcs és a kalászosok terméseredményeiről, valamint az erő- és munkagépekről szóló közlések. Nem kevésbé fontosak a fogyasztói árakról és a reálbérekről szóló kiadványok. Rangos helyet foglalnak el a hivatal • munkájában a szinte tanulmányjellegű témajelentések. A múlt év első ilyen kiadványa a megye iparának és építőiparának termelékenységalakulásával, a másik pedig Kecskemét kiskereskedelmével foglalkozott. Általános elismerést váltott ki a megyei ipartelepítés helyzetét és sajátosságait ismertető tanulmány. A mezőgazdasági nagyüzemek beruházáséinak helyzetét elemző kiadvány pedig napjaink legégetőbb kérdéseinek egyikéhez adott sajátos megyei ismeretanyagot. Az év utolsó tanulmányaként a tsz-ek kisegítő tevékenységét sokoldalúan vizsgáló jelentés került kiadásra. Az idei évben sem csökkentek a statisztikusokkal szemben támasztott igények. így a feladatokat a szokásosnál . is alaposabban kell rangsorolni. A teljes körű mezőgazdasági öszszeírást még ez évben több reprezentatív adatfelvétel követi. Napjainkban lehettünk tanúi a mikrocenzus (kis népszámlálás) lebonyolításának. Kecskeméten rendezik meg májusban az iparstatisztikusok és üzemgazdászok IV. országos vándorülését, az INFO ’73-at. A háromnapos tanácskozás megrendezéséből a hivatal jelentős mértékben kiveszi a részét, s ez alkalomból külön kis előadás is készül. A rendszeres, időszaki közléseken, s az évkönyvön kívül több témajelentés is napvilágot lát. Elsőként a művi vetélésekről szóló anyag hagyja el z nyomdát, majd elkészítik a népszámlálás megyei anyagának szöveges elemzését. Tanulmányt jelentetnék meg a megye, ipari vonzáskörzeteiről, továbbá a tanyavilág problémáiról. Foglalkozni szándékoznak a beruházási feszültségek csökkentésére hozott intézkedések hatásával is. Nagy érdeklődésre tarthat számot új városunk, Kiskőrös rövidesen megjelenő monográfiája. J. T. Kecelről a nagyvilágba Kecelen — ebben a Bács-Kiskun megyei nagyközségben —, ahol sokáig alig lehetett hallani iparszerű termelésről, újabban olyan gyártmányok születnek, amelyek az országhatáron túlra is eljutnak. A helyi ipari szövetkezet mellett a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező V^'alat telepe ugyancsak dolgozik exportra. A tavalvi 21,5 millió forintos termelési értéknek a fele küi.öldi értékesítésekből származott. A termékek túlnyomó többségét a különböző színház- és mozitermek zsöllyeszékei, tanácskozóhelyiségek berendezései teszik ki. Ezenkívül belső építészeti megbízásokat is elvállalnak. Legutóbb például a kiskőrösi művelődési ház berendezése adta a feladatot. Ezt a 2,3 millió forintos munkát igen gyorsan elvégezték annak a munkaversenynek a keretében, amely Petőfi Sándor születésének és Pest-Buda egyesítésének évfordulója tiszteletére bontakozott ki. Az idén már 30 millió forintos bevétel elérését tűzték célul maguk elé. Most készülnek például szovjet megrendelésre egy 300 személyes tanácskozóterem széksorai. H. F. • A kárpitosUzcmben a székek üléspárnáit szerelik • Benedek Sándor és Molnár János méretre szabja a fa alapanyagot • Árvái János az ntosó simításokat végzi a meszsze földre utazó székeken Közgyűlés Városföldön Nyolcszáznegyvenezer forint prémium • A zárszámadó közgyűlés résztvevőinek egy csoportja. Balról a második Tóth Ferencné kertészeti dolgozó, a vezetőség új tagja. (Pásztor Zoltán felvételei) • Ez a zárszámadás az első, amikor a rendszeres jövedelmen kívül prémiumot is oszthat a szövetkezet — mondta Túri József elnök, amikor a vezetőség beszámolóját a tagság elé terjesztette. A kecskeméti járásban 24 szakszövetkezet és 36 mezőgazdasági termelőszövetkezet készített mérleget. A Komárom megye nagyságú járás gazdaságai közül eddig a kunpeszéri Parasztbecsület, a városföldi és a fülöpházi Petőfi Tsz tartotta meg évzáró közgyűlését. Pénteken délelőtt zajlott le a zárszámadás a városföldi Petőfi Termelőszövetkezetben. A matkópusztai székház nagytermét zsúfolásig megtöltötték a termelőszövetkezet gazdái, alkalmazottai és a vendégek, hogy Szabó Imre alapszervezeti párttitkár üdvözlő szavai után meghallgassák Túri József elnököt, aki a vezetőség beszámolóját ismertette. — Eredményes esztendőt hagytunk magunk mögött — mondotta Túri József. — A munkából, a küzdelemből bőven kijutott a szövetkezetben minden tenni akaró embernek, akik, ha kellett éjjel-nappal dolgoztak. A termelőszövetkezet múlt évi terve elég feszített volt, nagyon gondosan kellett megszerveznünk a munkát, kihasználva minden percet. Az időjárás okozta nehézségek ellenére minden tennivalót idejében végeztünk el. A jó gazdálkodásra a takarékosság is jellemző. Egész éven át minden forintot a legcélravezetőbben használtuk fel. Szem előtt tartottuk azt is, hogy aki többet tesz a szövetkezetért, az többet is kapjon. Ezt jól érzékelhették a szövetkezet dolgozói évközben a járandóságuk átvételekor és tapasztalhatják most zárszámadáskor is. Ez a zárszámadás az első, amikor a rendszeres jövedelmen kívül prémiumot is oszthat a szövetkezet. Ez az összeg 840 ezer forintot tesz ki. A szövetkezet elnöke ezután részletesen elemezte a gazdálkodás eredményeit. Búzából csaknem négy mázsával takarítottak be többet holdanként 1972-ben, mint az előző esztendőben. A szőlőtermesztés a mostoha időjárás ellenére megfelelt a várakozásnak és az állattenyésztési ágazat is teljesítette éves tervét. 1973-ra 2,7 millió forintot tartalékod a szövetkezet és 52 szarvasmarhát hizlal meg terven felül. A kalászosok termésátlagát növeli majd az 1971-es esztendőhöz képest négyszeres mennyiségű műtrágyaadag, amelyet az őszi vetések kaptak. A Petőfi Termelőszövetkezet jó gazdálkodásának híre ösztönözte azt a kilenc matkói fiatajt a szövetkezetbe lépésre, akiket a január 30-i ülésen vett fel a vezetőség. A közgyűlésen már ők is teljes jogú tagként vettek részt. A mérlegbeszámoló és az 1973. évi gazdasági, pénzügyi terv ismertetése után S. Juhász Imre, a szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke tájékoztatta a közgyűlést, majd Tóth Józsefné nőbizottsági elnök tartott rövid ismertetést. A közgyűlés ezután Heródek Mihály jelölőbizottsági elnök javaslatára Tóth Ferencnét a vezetőség, Kovács Sándornét és Gál Józsefnét a munkaügyi döntőbizottság tagjává választotta. K. A. Nagyon várják az új iskolát A határozatok végrehajtásán a sor Szabadszálláson előreláthatólag szeptemberben kezdődik meg a tanítás a most épülő nyolctantermes általános iskolában. A huszonnégy tanulócsoport jelenleg öt épületben van elhelyezve, s az óraközi „vándorlások” nehezítik a diákok és a nevelők munkáját. Zrínyi Ferenc igazgatóhelyettes elmondotta, hogy a következő tanévben bevezetik a szaktantermes oktatást, s a szükséges tapasztalatok megszerzésére látogatást tervez az iskola szakszervezeti bizottsága egy olyan intézménybe, ahol már otthonos ez a forma. Nyolcvanháromezer forint értékben vásárolnak majd szemléltető eszközöket, vetítőket, képsorozatokat, különféle modelleket. A jövő tanévtől bevezetésre kerülő új tanítási rend kedvezően érinti az elsőosztályosokat: állandóan délelőtt járhatnak iskolába. Ehhez tartozik, hogy a jövendő elsősök részére ezen a tavaszon nem szerveznek iskolaelőkészítő tanfolyamokat a községben — nincs megfelelő helyiség. A három külterületi iskolában a nevelők társadalmi munkában foglalkoznak majd a hatévesekkel. Az iskola majdnem nyolcszázötven tanulójának többsége fizikai dolgozók gyermeke. A most végző nyolcadikosok közül öten szándékoznak gimnáziumba, szakközépiskolába jelentkezni, ennél több a szakmunkásképzőt választók száma. A diákok félévkor csaknem százan buktak meg egy vagy több tárgyból, legnagyobbrészt felsőtagozatosok. A tanulmányi munka javítását segiti, hogy a nevelők külön korrepetálásokon, összesen huszonnyolc órában foglalkoznak a hetven bejáró tiAulóval, a napközisekkel és a kollégistákkal. A hétközi otthonban jelenleg negyvenkét tanyai gyermek lakik. További húsz-huszonöt hellyel kellene bővíteni a kollégiumot — tájékoztatott Elek László igazgató —, ez azonban ebben a tervidőszakban nem lehetséges, hiszen a nagyközség erőforrásait teljesen felemészti az új iskola építése. Ebben a tanévben tizenhat napközis felvételi kérelmét kelleti helyhiány miatt elutasítani; új napközis csoport szervezése szintén a jövő sürgető feladatai közé tartozik.