Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-10 / 7. szám

6 • PETŐFI NÉPE • 1913. január 10. A MÓDOSÍTOTT GÉPJÁRMŰADÓ A pénzügyminiszter 1973. ja­nuár 1-i hatállyal rendeletet adott ki a gépjárműadó módosításáról. Az adótételek lényegesen diffe­renciáltabbak az eddigieknél, job­ban igazodnak a gépjárművek minőségét kifejező hengerűrtarta­lomhoz és lóerő-teljesítményhez. A motorkerékpárokat három, a személygépkocsikat kilenc kate­góriába sorolják, hengerűrtarta­lom szerint. A motorkerékpárok után éven­ként 126—250 köbcentiméterig 300 forint, 251—500 köbcentiméterig 360 forint, 500 köbcentiméter fe­lett 520 forint adót kell fizetni. A 125 köbcentiméter és az ennél ki­sebb lökettérfogatú motorkerék­párok, a segédmotoros kerékpá­rok, illetve bármely motorkerék­pár által vontatott egytengelyes utánfutók, pótkocsik adómente­sek. A személygépkocsik után fize­tendő évi adó: Köbcentiméter Forint 500 780 501— 800 1080 801—1000 H40 1001—1300 1800 1301—1500 2160 1501—2000 3000 2001—3000 3600 3001—4000 4800 4000 cm' felett 6000 Annak a személygépkocsinak, amelyben a vezetővel együtt öt­nél több ülőhely van, az évi adó­ja nem lehet kevesebb 3600 fo­rintnál. Az olyan személygépko­csik után azonban, amelyek mo­torjának hengerűrtartalma 2000 és 3000 köbcentiméter között van, és a forgalmi engedélybe bejegy­zett motorteljesítménye nem éri el a 100 lóerőt, a hengerűrtarta­lom szerintinél alacsonyabb, évi 2160 forint adót kell fizetni. A gépjárművek adóját az ille­tékes tanács adócsoportja állapít­ja meg a forgalmi engedély alap­ján. Űj adóbevallást a gépjármű eladása esetén kell tenni. Ilyen­kor az új tulajdonos 30 napon be­lül köteles a változást bejelente­ni. Ugyancsak 30 napon belül kell bejelenteni a gépjármű tulajdo­nosának lakásváltozását is. A gép­jármű-tulajdonosoknak tehát — ha nem tartoznak az említett két esethez — most semmiféle beje­lentést nem kell tenniük. A tulaj­donukban levő gépjármű-adólap ezután is érvényes. A gépjárműadó változatlanul félévenként, január 1-én és július 1-én, egyenlő részletekben esedé­kes, de március 15-ig, illetve szeptember 15-ig pótlékmentesen fizethető. Kérelemre a lakhely szerint illetékes tanácsi pénzügvi szervek havi részletfizetést enge­délyeznek. 1973. január 12-től, a pénzügy- miniszter és a külkereskedelmi miniszter együttes rendelete sze­rint megváltozik a magánszemé­lyek által külföldről behozott vág” a részükre ajándékba kül­dött személygépkocsik vámkeze­lésének rendje. A vámkiszabás is egyszerűsö­dik. A személygépkocsik után egységesen 60 százalék a vám, függetlenül attól, hogy új-e vagy használt a gépkocsi. A vámkisza­bás alapjául szolgáló érték meg­állapításakor a tényleges műszaki állapotot nem veszik figyelembe. A magánszemélyek által kül­földről behozott vagy ajándékba kapott személygépkocsiknak a vámkezeléstől számított öt éven belül történő eladása, cseréje vagy elajándékozása esetén az átruhá­zó 10 százalékos illetéket köteles fizetni. ' A belföldi rendszámtáblával el- ' látott, de nem magánszemély tu­lajdonát képező gépjárművek megváltozott adótételeit a pénz­ügyminiszteri rendelet részletesen ismerteti. Apróhirdetés apróhirdetés Adás-vétel VÁLLALATI felszámolással kapcsolatosan. építőipari munkagépek teher- és ve- gyeshasználatú gépkocsik (Csepel, ZIL, Nysa. GAZ) rendszámmal eladók. TÓ­VAL. Baja. Zombor u. 3. Te­lelőn 8W, 24 WKCSEHÍ kazán eladó! Kecs­kemét. Talfái köz 39. sz 22499 ELADÓ egyszoba komfortos társasház. garázzsal, OTP- átvállalással. Kecskemét, Kertváros I. u. I. ép. I. em S. ajtó.__________________ 22470 ELADOM, vagy budapesti­re elcserélem Kecskemét belvárosában levő. másfél- szobás, I. emeleti, szövetke­zeti, garázsos lakásom. Vá­laszt ..Megegyezünk 18 821” Jeligére a Szegedi Sajtóház- ba kérek. 20 ELADÓ jő állapotban „Szekszárd” típusú olaj­kályha fehér zománeos cső és hődob + 200 lite­res hordó tartozékokkal együtt. Kecskemét, X. Végvár u. 54). Nádasdi. 109 VENNEK újszerű állapot­ban levő. Trabant személy­gépkocsit. ..Világos" Jeligé­re a Bajai Hirdetőbe kérek ajánlatot. Baja, Sóház u 12. szj __________ 3 E GYEDÜL álló, özvegy, idős ember gondozásra, eltartásra átadná magát fiatal házaspárnak, meg­egyezés szerint. Feigenba­um Simon, kárpitos. Baja. Béke tér n. 5 BAJA. Bánts 2. Il/ll. sz. alatti 2 szoba összkomfor­tos társasház lakásomat Baja I. kerületben leyő önálló családi házra elcse­rélném. Érdeklődni: 5 óra után. 12 ELADÓ jóforgalmú helyen levő trafik épület, mely más üzletnek is megfelel. Érdeklődni lehet. Kecske­mét, Lórántffy u. 10. alatt. 22501 ELADÓ 2 éves heréit, sod­rott csikó. Egyerbe-kettes- be kitűnő. Érdeklődni: Zoboki Gyula, Ttszakécs- ke. Kerekdombi dűlő 95. 108 ÜJ családi ház eladó. Kecs­kemét. Kupa utca 18. B4 Vegyes KISGYERMEK nappali gon­dozását vállalom. Olajkály­ha. gázpalack nyomáscsök­kentővel eladó. Kecskemét. Vajdahunyad utca 13. eme­let. 00 TSZ-ek kózületrk! teher­gépjármű menetokmányok szakszerű számfejtését fe­lülvizsgálatát vállaljuk. Leveleket „IFA 2338U” jeligére a kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe kérek. Ili KISGYERMEK gondozását egész napra vállalom. Kecs­kemét. Csongrádi utca 25. sz. A-lépcsőház, 2. emelet 18, jtz. 53 KISMÉRETŰ főbéi leti la­kást keresek költségmeg­téri tCMset, megegyezés sze­rint. Leveleket ..Minél- elóbb 233814" jeligére a kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérek. _________ 110 B ÉR BE adó 491 négyzet- méter pinceraktár, 1100 hl-es üvegezett cement­hordóval és 81 négyzetmé­ter raktár, Kecskemét központjában. Értekezés Kecskeméten, Jókai u. 42. Bencsikné. 22505 ELCSERÉLEM Kecskémét, széchenyivárosl OTP-s öröklakásom Műkért Ist­ván király körúti 2 szo­básra. Érdeklődni: 16 óra után. Kecskemét. Széche- .ny íváros VII. épület. II. lépcsőház. földszint 16. ____ 109 Ép ítőiparban mint rak­táros. vagy adminisztratív munkakörben elhelyezked­nék. Leveleket „Jó munka­erő" jeligére a kiadóhiva­talba kérek 224415 DAKA Antal, Csólyospálos tanya 225. alatti lakos, 6 éves pejkancájának Járlatle- vele elveszett. 22463 Házasság NYUGDÍJ előtt álló, magá­nyos vígkedélyű, intelligens Kecskemét központi össz­komfortos lakással rendel­kező tisztviselőnő, korban és foglalkozásban hozzáillő élettársat keres. Leveleket „Igaz megértés” jeligére a kiadóhivatalba kérem. .ki •70 26 éves. jómegjelenésű gazdálkodó. rendezett anyagi viszonyokkal, meg­ismerkedne házasság cél­jából korban hozzáillő, le­informálható leánnyal. Fényképes levelek előnyben „Tavaszi esküvő” jeligére Kiskunhalasi Hirdetőbe. 72 61 éves nyugdíjas asszony házasság céljából megis­merkedne szintén nyugdí­jas férfival, kinek lakása van. Levelet: „Megértjük egymást" jeligére a bajai Magyar Hirdetőbe várok. IS BAJA. Szamuely 91. szám alatt 3 szobás, önálló épü­letből álló fél ház eladó. Érdeklődni: délután. 11 CSALÁDI kertesház. eladód beköltözhetően. Völgy u. 10. Érdeklődni: Rákóczi F. u. 29. 17 BELVÁROSBAN 3 szobás családi ház beköltözhetően eladó. Baja. Táncsics u. 20. _________________________20 F EBRUÁRBAN beváltható Zsiguli-Kiutalásomat el­adom. Baja, Galamb u. 8. _____________________1# F ELHAZ három szoba összkomforttal azonnal be­költözhetően eladó. Baja, Tóth Kálmán u. 18/a. 9 BAJAI APRÓHIRDETÉSEK FIATAL házaspár bútoro­zatlan, külön bejáratú al­bérletet keres. „Gyermek­telen 73.’’ jeligére a bajai hirdetőbe.__________ ___7 o KM Zsiguli személygép­kocsi eladó. Érdeklődni le­het: Dusnck. Telefon: 12. 8 KEZDŐ gépelő adminiszt­rátor elhelyezkedne. „Gép- trónö" adminisztrátor' jel­igére. a bajai M. Hirde'.ő- be. 21 ELCSERÉLNEM belvárosi kétszobás mellékhelyiséges lakásomat kisebb méretű­ért. „Carázs van" jeligére a bajai hirdetőbe. 2 50 000 kp-val + havi rész­letfizetéssel lakást vagy házrészt venne fiatal há­zaspár .73. január” jeligé­re a bajai Magyar Hirde­tőbe. 6 KERESEK üres albérleti szoba-lconyhás lakást. „Üres" jeligére a bajai hirdetőbe. 13 ELCSERÉLNEM dunaújvá­rosi egyszobás. erkélyes első emeleti, összkomfor­tos távfűtéses lakásomat egyszobás félkomfortos bajai lakásra, lehet kis családi ház is megegye­zéssel. Cím: Vida István. Dunaújváros Kossuth L. u. 5. I. em. 4. 14 RADIO, zsebrádió, televí­zió Javítás Kiskunhalason Balassy Mihály, Batthyány utca 14. Bejárat a Tábor utcából. Telefon: 346. 73 'kiskunhalasön ~väd7 kerti út 42. szám alatt házhelyek eladók. Érdek­lődni : Míg Károly u. 49. szám alatt. 54 ELADÓ beköltözhető tanya 1 hold telekkel Füzesi is­kola szomszédságában. Ér­deklődni : Kunfehértó Rá­kóczi utca 54. Bárány Má- ténál. 5g KISKUNHALASON Vörös­marty utca 25. számú ház. portájának Bajza utcai ré­szén levő ház eladó. Érdek­lődni helyszínen. 80 SÜRGŐSÉN eladó egy Skoda Combi személygép­kocsi. Érdeklődni Kiskun­halas, Zrínyi utca 26. 61 RONKFA épületnek való eladó. Kiskunhalas. Mártf­rok útja 31. _______ S3 É LADO Kiskunhalason. Bácskai utca 2. számú, be­költözhető kétszobás lakó­ház.___________________ 58 B ÚTOROZOTT szoba ki adó két leánynak Kiskun­halas. Fazekas Gábor ut­ca 121. (Pamutipar mol- lett.)______________________65 G YERMEKGONDOZÁST vállalnék tiszta rendes la­kásomon Kiskunhalas, Hu- nzáv utca lő.________ 68 D ECEMBER utolsó napjai­ban elveszett cgv négyhó­napos boxer kutya, sima barna szőrű. Becsületes megtaláló Jutalomban ré­szesül. Tínteli Dénes, Kis­kunhalas, Vörösmarty utca 42.______ C7 K ISKUNHALASON Nalkai szigethez 500 méterre 1200 négyszögöl szőlő áron alul eladó. Érdeklődni lehet: Rácz Pál. Zsana. I. kér. M.____________________8» E LADÓ Kiskunhalason kántorkaxzálón felül 1404 négyszögöl gyümölcsös és veteményes. Érdeklődni: Berzsenyi utca 1. szám aiatt. 70 ELADÓ Klskunhalaion, So­mogyi Bacsó utca 1. számú fél ház, beköltözhető. 30 KISKUNHALASI ELADÓ Kiskunhalason Sóstói szőlőkben 420 négy­szögöl szőlő és vetemé­nyes. Érdeklődni: Víz ut­ca 3. 77 ELADÓ Büdöstől: telek. Érdeklődni Kiskunhalas, Szakái Györgyné. Széche­nyl utca 8._______________76 B ÉRELNEK kis tanyát Kiskunhalas környékén, városközeiben. Tulajdonos bentmaradhat. „Később vétel is lehet” jeligére kiskunhalasi hirdetőbe. ___________________ 75 E LADÓ Kiskunhalason UJ utca 67. szám alatt azon­nal beköltözhető 3 szobás családi ház. Érdeklődni helyszínen. 05 APRÓHIRDETÉSEK VENNEK szobabútort, nagyméretű ládákat, sub­lótokat, nyúlketreceket, fajnyulakat Hastól, nagy portás házat. Leveleket Kis­kunhalasi Hirdetőbe ..Ket­rec^ jeligére 51 TELEVÍZIÓ kitűnő állapot­ban jótállással. kedvező áron eladó Kiskunhalason, öatthyány utca Irt. Balassy Mihálynál. (Bejárat • o Tá­bor utcából) Telefon: 346. ____________________________74 ELADÓ Kiskunhalason Hattyú utca 3. számú 2 szobás beköltözhető lakó­ház. Érdeklődni munkana­pokon 4 óra utftn. vasár­nap egész nap helyszínen. ELADÓ beköltözhető la­kóház 1 Vj hold terület­tel éideklődni Kiskunha­las. Felsőszőlők 50. Tor­ma Antalnál. 82 ELADÓ Kiskunhalason Majsai útban Serneválon Innen 1 hold 440 négyszö­göl szántó. Érdeklődni: Szondi utca 21. szám alatt. 84 eladó Kiskunhalason Virág utca 50. alatt egy szoba konyhás házrész, külön bejáratú. bejárat Átlós utcáról, érdeklődni helyszínen. 81 ELADÓ könnyű gumis ko­csi, ló és egy hízott sér­tés KI ikunlinlns. Szécho- ovl utca 2.7. alatt. 70 A DÉMASZ ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGOT, hogy a felsőlajosi kisfeszültségű hálózatot 1973. január 12-én feszültség alá helyezi! Fenti időponttól a létesítmény érintése és megközelítés ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! KÖZÉLETEK. \ALLALAIOK I-TCJILLKM! 2 db 8,3 to. teherbírású H-W-80-II típusú pótkocsi^ újszerű állapotban eladó Dutra típusú dömperekhez alkatrészek eladók. Értekezni lehet ÉBKM Vízmű Vállalat Kecskemét, Izsáki ú! 13. Nagy Imre szállítás vezetőnél. 114 KÖZLEMÉNYEK HELYESBÍTÉS KATONA ISTVÁN nyugdíjas művezető búcsúztatása f. hú 10-én, szerdán dél­után egynegyed négy órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. 143 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton is köszönetem fejezem ki mindazoknak, testvérek, rokonok, jó barátok, munkatársaknak, továbbá a Vendéglátó Vállalat és a szakszervezet vezetőségének, a vállalat dolgozóinak, akik szeretett feleségem: SZEKULA BALAZSNE elhunyta alkalmával részvétüket nyil­vánították. A temetésen megjelentek és a sírra helyezett koszorúkkal és virágokkal igyekeztek mély fájdalma­mat enyhíteni. Szekula Balázs, Kiskunhalas. 55 köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, Vendéglátó V. dolgozóinak, Vegyesipari V. dolgozói­nak, jó barátoknak, és ismerősöknek, akik SZŐKE SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszo­rút és virágot helyeztek, részvétükkel mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Kiskunhalas. 83 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a barátoknak, munkatársak­nak, rokonoknak és ismerősöknek, akik RAUSCH ANTALNÉ Bosnyák Anna temetésén részt vettek, fájdalmunkon ezzel akartak enyhíteni. Gyászoló család. 1323 köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik szeretett férjem, édes­apánk NAGY PÁL temetésén részt vettek és fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Nagy Pálné és családja, Kiskunhalas. 56 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik HEGEDŐS FLORIANNÉ Sipos Etelka drága Jó feleségem, édesanyánk, nagy anyánk temetésén részt vettek fájdal munkát enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Kiskunhalas, 64 gyaszhir Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lázár Lászlóné Csókás Irma életének 74. évében, súlyos szenvedés után csendesen el­hunyt. Temetése f. hó 11-én, csütörtökön 13 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 142 Munkaalkalom GYAKORLATTAL rendelkező raktá­rost keresünk textília és élelmezési anyagok kezelésére. Gyermekvédő In­tézet, Kecskemét, Farkas-villa. 75 KECSKEMÉT Nagyállomis Főnöksége kocsirendező, vonatkísérő tanfolyamot indít 18—38 életévüket betöltött férfiak részére. Egyenruha, munkaruha, üze­mi étkezés,' szabadjegy a dolgozó és családtagjai részére — külföldre is — biztosítva. Jelentkezés Kecskemét, Nagyállomás személyzeti és munka­ügyi csoportján. 2187 FIATAL, okleveles közgazdászt kere­sünk munkaügyi területre. Jelentke­zést „Ipari vállalat 233 796” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérjük küldeni. 92 PÁLYÁZAT! A Ceglédi Cipőipari Vál­lalat pályázatot hirdet műszaki vezető munkakör betöltésére. Az állás betöl­téséhez cipőipari technikumi végzett­ség szükséges. Pályázatot: Cipőipari Vállalat Cegléd címre kell beküldeni. ECSKEMETI MEZŐGÉP Gyáregyse e Kiskunma Jsa felvételt hirdet az lábbl munkakörök betöltésére yártmányfejlesztő gépészmérnök. :chnológus (tech. végzetts.), szér­iám- és készülékszerkesztő valamint lüszakl vezető, gépészmérnökök ré­tére. Lakás kérdés megoldásában 'gítséget nyújtunk. Jelentkezés a yáregység személyzeti vezetőjén eb ZOLG ALTATÓ Vállalat felvételre eres anyagkönyvelőt és gépkönyve­it. Jelentkezés és részletes felvlla- Dsltás a vállalat munkaügyi osztá­sán. Kecskemét. Külső-Szegedi ut 4. KÖZGAZDASÁGI érettségivel, vagy képesített könyvelői vizsgával rendel­kező női munkavállalót könyvelni munkakörbe felvételre keresünk. Szerszámgépipari Művek, Kecskemet* Gyára, Kecskemét, Szegedi út 49. .1 SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉSI szakmunkásokat, tehenészeket keres felvételre a bácsbokodl Aranykalász Me Tsz. 1 FELVÉTELRE keresünk gépipari te« h- nikumi végzettséggel rendelkező férfi munkaerőt művezetői beosztásba, f a­ipari technikumi végzettséggel kárni tosszakmában jártas férfi dolgozol művezetői beosztásba. Erkölcsi bi/o- nvítvánv szükséges. Fizetés megeg>e zés szerint. Háromműszakos beosztás­ba férfi portást, valamint éjjeliőrt. Je­lentkezni személyesen a munkaOuvi vezetőnél. Szék- és K*rnUosloarl Vál­lalat Kekkemét. Törökfái 159. ,0' AZONNALI belépéssel keresünk féri* munkavállalókat fizikai munkára köz­ponti gvógyszerraktárunkba Szabad szombatos mtmkahelv. Jelentkezes: Kecskemét. Izsáki út 8. sz. alatt, rak tárvezetönél. 11,1 FÉRFI és női segédmunkásokat mo­dern üzembe, betanított munkásrak. elérhető 13—14 Ft-os órabérrel, vala­mint kőműves és festő szakmunkás«» Ur*t. magas kereseti lehetőséggel fel­veszünk. Kecskemét és Vidéke Sütő- ír»**ri Vállalat Kecskemét, Szolnoki ut 23—25. M» MOZAIKLAP préseléshez női munka­erőt felvesz a BKM Cementipari Vál­lalat Baja, Gránátos u. 2. Margitszigeti Nagyszálló Danubius Hotels a Margitszigeti Nagyszállóban Kedvezményes áraink 1973. január 1-től április 1-ig 1 napra 1 személyre szoba -j- teljes ellátás 170,— Ft 1 személyre szoba -(- reggeli és egy főétkezés 130,— FI Kívánság esetén a budapesti gyógyfürdőkben vendégeink részére gyógyfürdőkúra lehetőséglet biztosítunk. Február hónapban minden nap régi receptek alapján készü­lő magyaros vacsorák. Szezonnyitó farsangi bál január 27-én. Legyen a vendégünk a Margitszigeti Nagyszállóban. Telefon: 111-000. ©®©©©©©0@©©@©©©©©®0©©©© II Mfiszakl Inyag- és Gépkereskedelni Halai Szegedi Kirendeltsége 6724 Szeged, Marx tér 4. sz. Eladásra kínál 1,5 kW-os, 220 V-os áramfejlesztő aggregátorokat, tanyák vil­lamosítására alkalmas, 380/220 V-os elektromotorokat, minden típusban és teljesít­ményben. Gépi berendezéseket, szivattyúkat stb. 38 ************ * * * Nyolcadik osztályos fiuk * * jelentkezhetnek * * korszerű épitőipari és házgyári szakmákra 1973. szeptember 1-i * szakmunkástanuló beiskolázásra * A kiemeld szakmákban * * INGYENES KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS * * és havonta 200 Ft ösztöndí j -kiegészítést fizetünk az ösztöndíjon felül * * A képzés helye — a tanuló lakóhelyétől függően — Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös. * Kiskunfélegyháza vagy Baja. * sie Az érdeklődők részére tájékoztatót küldünk sH és mindennap ügyeletet tartunk 8 órától 16 óráig * * * szombaton és vasárnap 8 órától 12 óráig. BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI sk VÁLLALAT 6001 Kecskemét, Pf. 86. (Klapka u. 34.) >1« 12 He ************ NYOLCADIK OSZTÁLYOS FIÚK JELENTKEZHETNEK SZAKMUNKÁSTANULÓNAK korszerű építőipari és HÁZGYÁRI szakmára villanyszerelő, küzpontilütés-szerelö, •szobafestő-mázoló. vasbeton készítő, ács-állvánvozo. szerkezetlak-alos. víz- és gázvezeték-szerelő, kőműves, épül’tburkoló .szakmain A képzés helye Kecskemét. Cegléd. Nagykoros. Kiskunfélegyháza és Baja (a jelentkező lakó­helyétől. illetve a választott szakmától függően). Indokolt esetben kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást biztosítunk. A helybeli és bejáró tanulók részére is biztosít iuk a munkaruhát, védőöltözetet és ebédet Vasba!onkészitő és ács-állványozó szakmára je lentkező tanulóknak ingyenes kollégiumi elhelyezést, teljes ellátási biztosítunk és minden hónapban 200 Ft ösztöndíj kiegészítési fizetünk Szakmunkásvizsga után minden ifjú szakmunkás részére állandó jellegű munkáról gondoskodunk vállalatunk építkezésein, továbbá a kecskeméti házgyár zarlüzem jellegű munkain Az. érdeklődők részére mindennap ügyeletet fal tunk és szerződést kötünk vállalatunk központi irodájában íl órától 16 óráig SZOMBATON es VASÁRNAP 8 órától 12 óráig. Vidékiek levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót! BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT 0000 KECSKEMÉT. KLAPKA 1) 14 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom