Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

Újjáalakult a Vöröskereszt kecskeméti járási \ezetősége A járás párt- és tanács veze­tői, a Vöröskereszt megyei veze­tősége és egészségügyi dolgozók jelenlétében tartotta szombaton alakuló ülését a megyei kórház klubjában a Vöröskereszt kecs­keméti járási szervezetének veze­tősége. A járási szervezetnek a Vörös- kereszt előző kongreszusa óta végzett munkáját ismertető be­számolóból kitűnt, hogy a kecs­keméti járás 57 helyi vöröske­resztes szervezetében 4888 tag tevékenykedik. Az egészségügyi felvilágosító, oktató, nevelő mun­ka egyik lehatásosabb módszerét -az előadások jelentik, míg a tan­folyamok közül a legeredménye­sebbnek az anyák iskolája bizo­nyult. Számszerűleg kevesebb, de annál alaposabban szervezett volt az elsősegélynyújtó tanfolyam, ívről évre többen érzik át a véradómozgalom fontosságát, s ezeket az akciókat az orvosok lelkiismeretes szervezőmunkája is jól segíti. Az állami gondozott gyerekek patronálásában Ballószög és Vá­rosföld is példásan vette ki a részét. E községekben 15, illetve 8 család vállalkozott állami^gon­dozottak nevelésére. Többen az ifjú vöröskeresztesek közül is baráti kapcsolatra léptek á köz­ségükben nevelőszülőknél élő gyermekekkel. Az idős korúak szeretetteljes gondozására főként Lajosmizsén és Kerekegyházán találhatunk szép példákat. Mindinkább megfelelően tölti be feladatát az ifjúsági vörös­keresztes mozgalom, amely hasz­nosan egészíti ki a tanulók egész­ségügyi ismereteit, elmélyíti a fiatalokban a szocialista huma­nizmust, a népek közötti barát­ság, a szolidaritás és a béke esz­méjét. Az ipari üzemekben folyó vö­röskeresztes munkából a Habse­lyem Kötöttárugyár kerekegyházi szervezete vette ki legsikereseb­ben a részét. A taglétszám há­rom év alatt megháromszorozó­dott, és szinte valamennyi fel­adatkörben eredményes munkát végezték. A VEGYÉPSZER tlsza- kécskei gyára a Kerekegyházi Gépjavító Vállalat és a lajosmi- zsei VÍZGÉP a véradómozga­lomban tűnt ki. A beszámoló megvitatása után az alakuló ülésen a járási szer­vezet elnöki feladataival dr. Gubacsy László osztályvezető főorvost, a titkári teendők ellá­tásával Ballagi P. Konrádnét bízták meg. Ez alkalommal ke­rült sor a különböző feladatkö­rök személy szerinti elosztására, valamint az 1973. évi munka irányelveinek megvitatására is. J. T. • A presszóból vezet a fel járat az emeletre... • ... ahol nyugodt környezet várja a könyvtár­látogatókat. Ifjú Gárda fúvószenekar Kedveltek es közismertek Bács- Kiskun megyében a piros nyak- kendős úttörők fúvószenekarai. Évek óta egyre többet hallunk sikereikről, a megyei fesztivál eredményeiről. Eddig csak a leg­kisebbek és a felnőttek fúvós­együtteseiről beszélhettünk. Most, pénteken este Kecskeméten a Szalvay Mihály Űttörőházban megalakult az Ifjú Gárda kere­tében a tanuló- és munkásfiata­lok együttese. A megyei tanács az iíjúsági alapból 76 ezer forintért megren­delte a hangszereket, s rövidesen megkezdődnek a próbák is. Azon túl, hogy a KISZ-rendezvényeken efcután az iíjúgárdista fúvósok szerepelnek majd, valamiféle fo­lyamatosságra is lehetőség nyílt. Az úttörőzenekarok tagjai az ál­talános iskola elvégzése után a KISZ zenekarában tevékenyked­hetnek tovább, s később valame­lyik felnőtt zenekarban játszhat­nak. Cs. K. Idei bárányok • A balmazújvárosi Vörös Csillag Tsz-ben 300 bárány született az új évben. Ha elérik a 30 kg-os súlyt, mint pecsenyebárányokat exportálják. (MTI Fotó Balogh P. László — KS) Az első lépések A múlt év december 21-én adták át ünnepélyesen az új, korszerűen berendezett művelő dési házat Dusnokon. A négy és félmillió forintos költséggel épí­tett intézményben klubterem, három szakköri helyiséé előadói terem található. Az épületben kapott helyet a párt-és KISZ- szervezet, és — különösen a fia­talság kedvére — a szép presz- szó is. A háromezer lakosú község vezetői azt tervezik, hogy ké­sőbb több kis teremmel, majd egy háromszázötven személyes mozi- és színházteremmel bőví­tik az új intézményt, mely iránt a helybeli lakosság részéről má­ris nagy az érdeklődés. Az új művelődési intézmény­ben már az első hónapban több figyelmet érdemlő esemény, kezdeményezés történt. Rasztik Frigyes igazgató elmondta, hogy rendeztek táncos- és nótaeste­ket, megszervezték a traktoros tanfolyamot, előkészítettek egy kiállítást a Szovjetunióról, me­lyet a napokban nyitnak meg, és szocialista szerződést kötöt­tek a Hosszúhegyi Állami Gaz­daság egyik szocialista brigád­jával. Hozzákezdtek a színjátszó kör és a nemzetiségi zenekar szer­vezéséhez is. Ez utóbbihoz a Délszláv Szövetség és a járási hivatal anyagiakkal is hozzájá­rul. V. M. PETŐFI NÉPE Csak a szépre emlékezünk. Tóth néni néhány napja sokkal többet dalolgat magában, félhangosan dúdolgatja a régi szép dalo­kat, s egyre többször kerül sorra az, hogy: Csak a szépre emlékezem ... Igen, alig néhány óra múlva ünnepélyes pillanatok következnek. Kiskunfélegy­házán, a Daru utcai kis házba népes vendégsereg érkezik, két fiú, három unoka és mosolyogva tárja karját majd dédnagymami felé a tízhónanos Eri­ka is... Megelőztük a vendégeket, hogy idejében beszá­molhassunk e nevezetes eseményről, arról, hogy Tóth László és felesége, született Tóth Franciska szombaton ünnepelték házasságkötésük 50. évfor­dulóját. Elkészült már a hatalmas torta, közepén a cukorból írt 50-nel, közeli rokonok segédkeztek a konyhán, hogy bőséges, kitűnő vacsorát kaphasson a vendégsereg. — Nagyon megható esemény ez — mondja Tóth néni. — őszintén szólva nem is nagyon gondoltam rá, fiaim hívták fel figyelmünket a nevezetes dá­tumra és arra, hogy ezt meg kell ünnepelni. Sajnos, néhány éve már nehezen mozgok, baj van a lábam­mal, ezért is nem tudónk elmenni az anyakönyv­vezető elé... — Nem elég, hogy egyszer fogadalmat tettünk? — mondja tréfás mérgesen Tóth bácsi, aki éppen a nyakkendő megkötésével bíbelődik. — Remélem, nem bántad meg? — Dehogy bántam, dehogy — siet a válasszal Tóth néni szeretettel. — Ha mégegyszer elölről kezd­hetném az életet, tudod, hogy akkor is téged vá­lasztanálak. Meg azután — fordul hozzánk —, ha most kezdhetnénk az életet, legalább hat—hét csa­ládunk lenne. Tóth bácsi hümmög. mosolyog, láthatóan neki sem lenne már a mai világban kifogása a bővebb gyermekáldás ellen. — Akkor bizony örültünk, hogy kettőt is becsü­lettel tudtuk nevelni — mondja elgondolkodva. — Nagyon nehéz volt régen az élet. Kereken negyven­öt év»'el ezelőtt lettem városi altiszt — nagy hiva­tal. biztos állás volt az akkoriban — később becsüs lettem és 1958-ban mint adóügyi előadó vonultam • Továbbra is jó egészséget, sok boldogságot — koccint az ünnepeitekkel Zoli és Laci, — a két fiú. (Kovács János felvételei) nyugdíjba. Az idén novemberben töltöm be a 75. esztendőt. És — teszi hozzá — ebből legalább nyolc évet katonáskodtam. 1916-ban vonultam be először, de még 1943-ban is szükség volt rám... — Hagyjuk ezt már papa — vág közbe Tóth néni, — beszéljünk inkább a jelenről. Tessék nézni, — mutatja büszkén — ezt a mosógépet kaptuk Laci­tól, aki a vízügynél gépkocsivezető, Zoli, az AFIT- szerviz vezetője ezt a porszívót vette, a három uno­kám pedig zsebpénzét összeadva, ezzel a 12 szemé­lyes étkészlettel lepett meg bennünket. Az öcsém- éktől teljes ágynemű-készletet kaptunk... Gyorsan telik az idő, a lapzárta is erősen kö­zeleg. Nincs időnk már megvárni minden vendéget, fotós kollégám néhány képet készít, s további erőt, egészséget kívánva búcsúzunk a Tóth házaspártól, akik 1923. január 27-én kötöttek házasságot Kis­kunfélegyházán. Opauszky László CIKKÜNK NYOMÁN A fasor rongálása bűntettnek számít A kecskeméti Béke fasor ron- gálóival kapcsolatosan az elmúlt év december 17-én a Petőfi Né­pében egy cikk jelent meg. En­nek alapján figyelemmel kísér­tük az intézkedéseket és a követ­kezőket közöljük. A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának igazga­tási osztálya megkereste az Er­dészeti Tudományos Intézet Du­na—Tisza közi Kísérleti Állomá­sát a kár megállapítása céljából. A rendelkezés szerint a parkron­gálás csak akkor szabálysértés, ha a gondatlanul okozott kár nem haladja meg az 5 ezer fo­rintot. Ha ennél több. akkor bűn­tettnek számít. A szakértői vélemény megálla­pította, hogy a kecskeméti Boldo­gulás Mezőgazdasági Szövetkezet kertészeti brigádja 14 52» forint értékű kárt okozott a társadalmi tulajdonban a fák szakszerűtlen nyesésével. Ezért az iratokat elbírálás cél­jából ez év január 9-én a Kecs­keméti Városi Tanács továbbítot­ta a városi és a járási ügyészség­hez. Dr. Szokoli Gyula, a megyei tanács osztályvezetője ■■■ Lapzártakor érkezett • Távirat a VDK-ba és Dél-Vlefnamba. Magvar párt- és állami vezetők üdvözlő táviratot küldtek a VDK vezetőinek. A táviratban jókívánságaikat fejezték ki a béke helyreállítása alkalmából. Hang­súlyozták: „Vietnam népének történelmi háborúja az emberiség sza- badságszeretetének és békevágyának nagyszerű szimbólumává lett”. A táviratot Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a Miniszteuanács elnöke írta alá. Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő aláírásával kaptak üd­vözlő táviratot a Dél-vietnami Köztársaság vezetői is. O Délszláv kultúrest. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége szombaton tartotta a Royal étteremben hagyományos nagy délszláv kultúrestjét. Hasonló sokác-bállal egybekötött délszláv nép­dalestet rendez vasárnap Mohácson is a szövetség a Bartók Béla Mű­velődési Házban, hétfőn pedig Pécsett a Nemzeti Színházban lesz délszláv népdalest. • Magyar—bolgár megállapodás. Eredményes tárgyalások után dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, és Haralambi iiajkov tájékoztatási és postaügyi miniszter aláírta a magyar—bolgár hosszúlejáratú postai- és távközlési megállapodást. Az egyezmény a két ország közötti 1990-ig meghatározza a postai- és távközlési együttműködés integrációs programját. A bolgár küldöttség — amely budapesti tartózkodása során több postai üzemet, létesítményt is meglátogatott — szombaton elutazott hazánkból. Z?ivko. Zsivkov- a bolgár minisztertanács hazánkban tartózkodó ?M™h£y,ette,e kísérctével a Május 1. Ruhagyárba látogatott. (MTI Foto-Szebellédy G. felv. — KS) • Gyorskorcsolyázók. Grenob- leban szombaton megkezdődött az idei gyorskorcsolyázó Európa- bajnokság. Az első számot az 500 m-t a norvég Andersen nyerte meglehetősen gyenge idővel. Ál­talában nagyon mérsékelt telje­sítményeket értek el. • Kiállítás. Szombaton a Né­met Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kö­zött megkötött kulturális egyez­mény keretében NDK ipari for­matervezési kiállítás nyílt az Ernst Múzeumban. A kiállítás február 18-ig fogadja az érdeklő­dőket. IGÉNYES KÉPRABLÓK — Ezt hagyjuk, ma csak a modern képeket keresik. (A Wochenpresse-bői) Háziasszonyok örömére szolgál a Kádfény tisztító kád-, fajansz-, csempeedény kezelésére. Kapható: a kecskeméti vállalat MINTATERMEIBEN BAJÁN — KECSKEMÉTEN IPARCIKK és ÉLELMISZER VÁLLALAT BOLTJAIBAN — ÁRUHÁZAKBAN, dobozos és zsákos kiszerelésben. 378 PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyffl Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsháza Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/s. Telefon: 11-709 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárássá!) 6001 Kecskemét. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom