Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
— MŰVELŐDÉS • IRODALOM MŰVÉSZET Az emberiség sorsát fürkészte... A szabadságharc elbukása után, az önkényuralom éveiben földönfutóvá lett mindenki, aki az ország függetlenségéért sikraszállt. Madách betegsége miatt nem foghatott fegyvert, de Tábori képek címmel lírai ciklust írt a nagy napokról. A leveretés így aztán nemcsak hazafias érzelmeiben, hanem személyében is sújtotta. További „bűne”, Kossuth egyik titkárának rejtegetése miatt letartóztatták, és a pozsonyi Vízikaszárnya hírhedt börtönébe hurcolták. Az üregekre emlékeztető cellákban a talajból felszívódott nedvesség kivirágoztatta a penészt és salétromból rózsákat rajzolt a durva falakra. A jelesebb foglyokra különösen vigyáztak az osztrák zsoldban álló pribékek. Még leveleket is csak nagy huzavonával kaphattak. Száz idegen kézen ment át egy-egy hazai írás. A cenzorok a legártalmatlanabb szólásformákon is fennakadtak. Egyszer Madách sógornője, Bónis Sámuel 48-as koronaőr felesége, Darvas Erzsébet egy poros üggyel kapcsolatban azt írta levelében, hogy „ezzel a dologgal azonban szőrmentében kell bánni . . .” Ez a szó nagy fejtörést okozott a fordító cseh porkolábnak. Mire utalhat ez a „szőrmente”? Talán valamit ki akarnak csempészni egy kabát bélésében? És a levelet nem adta át a címzettnek. Még a virágcsokrok is gyanúsak voltak: a vörös muskátliban, a fehér szegfűben és a zöld levelekben a nemzeti szín jelképét látták. Veres Pálné Beniczky Herminnek egyszer mégis sikerült átadnia Madáchinak egy bukétát, amikor férjével megáltogatta az írót a Vízi- kaszárnyában Egy év vizsgálati fogság után Madách Imrét kiengedték a börtönből. de rendőri felügyelet alatt maradt. Otthon. Csesztvén üres fészket talált. Felesége, Fráter Erzsébet elhidegült tőle, elhagyta a családi otthont. A sötét boltíves szobákban szomorú, komor élet kezdődött. A költő hónapokig teljesen elzárkózott a külvilág elől, begubózott bánatába. Később aztán egyre' gyakrabban járt be Gyarmatra. Vácra és a Rétságra. Végigülte a duhaj éjszakai mulatozásokat, és a borgőzben, a rekedt énekszó, a festett arcú lányok között mind sivárabb lett a lelke. Lejtőre került életének híre Veres Pálné csöndes vanyarci kúriájába is eljutott, a nagyműveltségű, finomlelkű háziasszony nagy szomorúságára. És Beniczky Hermín elhatározta, hogy megmenti Madách Imrét A közelgő Pál-napja jó alkalomnak kínálkozott. Mivel a költő a legkorhelyebb társaság elől sem zárkózott el, nyilván nem utasítja vissza a meghívást egy névnapi lakomára? És Madách el is jött a baráti házba, de keserű és cinikus volt. Minden szavának éle a nők ellen irányult. „Szép tökéletlenségeknek, szeszélyből, sárból és bűnből ösz- szetákoltak”-nak mondta az asz'V*. U _ . szonyokat Sebző gúnnyal „szép állatok”-nak nevezte őket. Veres Pálné ellenkezés nélkül hallgatta a költő kiíakadásait. Azután megkérdezte tőle, hogy miért nem if valami nagyobb munkát? — Pedig telnék magától. Csak kísérelje meg! — biztatta. Madách tagadólag ingatta a fejéi — Tőlem már semmi sem telik. Én már meghaltam. És amikor a háziasszony tovább nógatta, kifakadt: — E.ih, ki tudna olyan komor odúban írni, alkotni, és a múzsákhoz fölemelkedni, mint az én magányos medvebarlangom? — És fejét kezére hajtva maga elé bámult. Veres Pálné csüggedt szomszédjára nézett, majd kimutatott a tavaszi virágzásban pompázó kertre. — Hát írjon itt! Látja, ez a kert most olyan, mint egy elveszett éden. Sétáljon ki, üljön le egy hangulatos helyre és fogadok, hogy egyre-másra jönnek a gondolatok. Így is történt. A vanyarci kert Iái alatt fogant meg a költő fejében az „Embei tragédiájá”-nak eszméje. Megvan a Madách-szo- ba, melyet a vanyarci kastélyban lakott az író, ahol papírra vetette nagy művét. A beavatottak szerint Beniczky Herminről mintázta Évájának csodálatos alakját. Arról az asszonyról, aki okosságával és gyengéd gondoskodá-' sával visszaadta Madách Imrét a magyar irodalomnak az életnek és önmagának. Csakis ilyen asszony ösztönözhette egyre újabb harcra az oly sokszor csalódott Adámot és segíthette a sors csapásaitól összetört lelkű költőt abban, hogy mégegyszer megtalálja hitét, hogy ezekkel a szavakkal fejezze be nagy alkotását: Ember, mondottam küzdj — És bízva bízzál ... B. B. I drga Mihály MINIATŰRÖK Dac Fáradtan és betegen is. Ha meghajlik a hát: akkor is. Ha csontjaid az idő kimarta: akkor is. S ha végül egyedül maradnál: akkor is! Itthon Csábított szikrázó üstökös. Józanságom romhegyén dudva nőtt. Már látom: túl messze nézni — bűn. Hát itt vagyok, hátat fordítva vegleg minden ragyogásnak. Figyeld Ha álmatlan éj szorító markában fuldokolsz, várd a reggelt, s figyeld szokott útján lépdelve, bölcsen, mily nyugtot ád a Nap! Hiányod Örák óta ülök tehetetlen. Hiányod leláncol: odaköt a csendhez. Juhász Ferenc Kinek karja van Te ekével, te kalapáccsal, tollal, a rózsa, amely a kórházak udvarán terem, igen, a rózsa illatával, te ekével, te kalapáccsal, tollal, a gözfürész ferde fémfögával, a vas az erejével, a felhő azzal, hogy esőt ad a földnek, a föld azzal, hogy kenyeret terem, mindegy, hogy hogyan, ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, a rózsa, amely a kórházak udvarán terem, igen, a rózsa illatával, kinek karja van, a két kezével, kinek karja nincs, a mosolyával, mindegy, hogy hogyan, kinek fényes a lelke, szép szavával akire hallgatnak a vizek, az dalával, szelídítse meg a vizeket, az erős gyúrja meg a femeket, adjon lelket a lelkes anyagnak, mindegy, hogy hogyan, ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, a rózsa illatával, mindegy, hogy hogyan, csak építse, építse, építse ezt a hazát! VENDÉGÜNK VOLT Fekete Sándor Csendes tisztelgés „Harmincas vagyok és korszerűtlen. Nem hiszek abban, amiben ez a kor hisz, nem élvezem azt, amiért lelkesedik, nem vetem meg, amit elítél. Igen, korszerűtlen vagyok és nyilván sokszorosan szentségtörő. Közép- európai „közíró” vagyok 1936-ban, tehát a légynek Sem tudok ártani, vagy használni. Ügy érzem magam, mintha nyugdíjban volnék — a közvélemény nyugalmazott lelkiismerel- íurdalása. Mindaz, ami itt zajlik, jóváhagyásom és beleegyezésem nélkül történik és érte semmi néven nevezendő felelősséget nem vállalok.” így rajzolta® meg saját arcképvázlatát, az a középtermetű, szerény, szinte kisfiús megjelenésű, szemüveges férfi, aki kölHelyszíni közvetítés a szívemből Szomorúan jelentem, hogy így tél felé az ördögök hideg szőrös mancsukkal megtapogatják a szívemet és én szomorú leszek és rosszkedvű. Nem ízlik az étel, a munka. Reggelenként ballábbal ébredek, mert tejszínű ködöt látok az ablak üvegén és esténként teljes letargiában hajtom álomra a fejemet, tudom, holnap még rosz- szabb lesz. Aztán újra ébredek még idegesebben, belekötök mindenkibe, semmi és senkisem tetszik és egyáltalán, miért sötétedik olyan korán? Es miért felel az én kisfiam élővilágból hármasra? Es miért mondja a tanárnő az én fiamnak, hogy gyenge kis agro- nómus lesz belőle. Miféle pedagógia ez? Es egyáltalán ki ez a tanárnő, biológus, vagy vátesz? En bemegyek és megmondom neki, hogy. . . Es miért szemtelen az én fiam, és miért válaszolja a tanárnőnek azt, hogy ő „istenbizony nem akar agronómus lenni?" Miféle tisztelet ez? Ki neveli ezt a gyermeket? Kitől tanulja a szemtelenséget? Es miért tolakodnak a villamoson az emberek és miért sípol a rendőr az utcasarkon? Es miért rugdossák egymást a futballisták? Az ám, es mi emberek, vajon miért rugdossuk egymást? Tessék mondani rakoncátlan rossz bácsik és nénik, miért bántjuk egymást? Es az én kollégáim miért raknak felületes, gyenge kéziratokat az asztalomra? Örömmel jelemem, hogy álmomban néhány jóindulatú kis- manó próbafűtést tartott a szívemben és hozták a jupiterlám- pákat is, hogy jobban lássak. Milyen szép reggel. — Jó friss tojást vettél — szólok a feleségemhez és jó étvággyal csámcsogom a rántottál. Körülöttem mosolyog mindenki. —- Olyan jó ilyenkor, mindenki örül. Olyan jó, ha nem vagy kiállhatatlan és rabiátus — suttogja a nejem, de én nem haragszom rá, hogy sérteget, most mindent megbocsátok neki. Szeretném megkérdezni, de nem merem, miért örül ő is és miért mosolyog mindenki körülöttem. „Okos ember a fiú tanárnője. Es nagy emberismerő. Az én fiamból tényleg nem lesz agronómus. A bibét folyton összetéveszti a porzóval. így nem lehet .." — gondolom magamban. „Es a fiú már ilyen fiatalon is nagy önismerettel, rendelkezik. Es tárgyilagos Es milyen szellemes! Ha-ha nevetnem kell: „istenbizony nem is akarok...!’ A villamoson az emberek és a nők milyen szépek és kedvesek. No, segítsünk szépen ennek az öreg néninek. „Hull a fának a levele", fütyülöm a dalt és a kalauznő vísszakacsínt. Azonnal elhatározom, hogy vasárnap kimegyek a meccsre. Nem jó ez a tévé. Különben is, imádom az embereket, szeretek közöttük lenni. Benn megiszom a kávémat és megdicsérem a titkárnő haját Azonnal kapok még egy kávét. — Mi van magával? — kérdi. — Semmi — válaszolom nevetve és nem értem a kérdést Azért neki is megbocsátok. Bent a szobában elolvasok egy kéziratot, röhögve, könnyezem, rohangálok a folyosón, hol a szerző? — Megvagy, édes öregem! Nagyon jó kis írás! Nagyon tehetséges fickó vagy! Es örülök, hogy veled dolgozhatom ... Megdöbbent, boldog arc. Elmenőben még hallom, amint valakinek azt mondja: — Nem értem az öreget. Tegnap ugyanerre a kéziratra azt mondta, hogy gyenge. Nem érti a fickó, nem is értheti. De azért én megbocsátok neki. (Suha) Ahogy a korabeli fotóművész lattá a Bálint György tollával kíméletlenül megrajzolt nyárspolgár félelmetesen ostoba és nevetségesen „tisztelettudó" figuráját. teszette nemesítette, szigorúan politizáló költészetté bátorította a magyar újságírást. Bálint Györgynek hívták. Valóban „korszerűtlen" volt es sokszorosan szentségtörő egy olyan korban, amelyben a valóság legfeljebb a kor ízlésének megfelelő cicomás öltözékben bújhatott meg a sorok között. A közírók tehát írtak mindenféléről, színésznőkről, színdarabokról, szobrokról, hangversenyekről, csak éppen arról nem. ami a kevésbé kivilágított tájakon történik Bálint György is írt mindenféléről: — Giotto firenzei oltárképeiről, pesti lakásokról és színházi estékről, falfestményekről és plakátokról és Casals budapesti hangversenyéről: „Vigyázni kell. Meg kell állnunk helyünket. Ehhez pedig nem használható sem az érzések kavargó sötétje, sem az értelem vakító fénye. Az egyszerű, óvatos, gyakorlati ész mérsékelt villanyvilágítására van szükség De míg hallgatta és élvezte a zenét „ez is” eszébejutott Felkavaró kritikát írt, mert sohasem érte be a látott mű szakszerű elemzésével: a művészet ünnepi fényeit ráirányította a hétköznapok kopott fénytelenségére, a legtökéletesebbnek tűnő harmóniából is kihallotta a valóság' disszonáns hangjait. Költészetié fényesít- te, a műalkotás rangjára emelte, gondolkodásra, állásfoglalásra bátorította az újságírást. Azokban a/ evekben kevesen tudták, még kevesebben merték követni. Cikkei, tanulmányai, kritikái ma is maradéktalan élménnyel tudósítanak a harmincas évek Magyarországáról és Európájáról. Jól látta és tollával „re- mekbeszabta” korának „tisztességes-szörnyetegét”, Kovács urat, a tipikus nyárspolgárt. Ezek a Kovács urak rendszerint elegánsak és kövérek, elegáns úri otthonokban laknak és a csemegéjüket inas hozza be ezüsttálcán. „Tisztességes” űriembe; rek, hiszen sohasem ütnek rá arra a kézre, amely eltartja őket. Az egyik Kovács úr szerint Hitler is tisztességes ember. „Mert lelkiismeretesen bánik a párt szubvenciójával és valósággal fogához veri a kézigránátokat. Azoknak viszont, akiket agyonlőnek, felrobbantanak. vagy rabszolgává tesznek meglehetősen mindegy, hogy akik ezt tették velük egyénileg korrekt úriemberek és sohasem lopnak ezüstkanalat.” Érzékenyen fogta fel és továbbította a kor vészjelzéseit. Ütiélményei valóságos lelki- és történelmi pillanatképek: Carra- rában, a márvány hazájában megérezte, hogy válság van, „válság, amely még a carrarai márványnál is keményebb." Sie- nára úgy emlékezett, hogy nehéz életükről beszélgettek az emberek a gótikával szemközt és „hogy életük, küzdelmük, filléres kenyérgondjuk erősebb és nagyobb a sokezer kötetes múltnál. Ök a történelem.” Spanyol földön „egy perccel a polgárháború előtt” járt, de amikor megkezdődött a hároméves küzdelem, forró rokonszenvvel és egyre nagyobb aggodalommal figyeli és kommentálja az Ibériai-félszigetről érkező események hírét. Utolsó műve, amit két munkatábor közt veteti papírra, kéziratban maradt. Benne különös jelképet teremt: egy radírban tárgyiasítja önmagát. „Radírnak lenni nem mindig könnyű... Illúziókat romboltam, tudatosan és elszántan. Védtem valamit, amit ma már egyre kevesebben védenek. Elszánt voltam és következetes és talán nem volt mindenben igazain. Maradék nélkül fogyók el, utolsó porci- kam együtt semmisül meg az utolsó hibás szóval, amit kiírtok." 1906. július 9-én született Budapesten. A vöröskeresztes értesítés szerint valahol Ukrajnában halt meg — ahová egy „különleges” munkaszolgálatos században menetelt — 1943. január 21- én. Harminc éve. Halálhírére versben jajdult fel, a kommunistagyanús közíró” sorsában később osztozó költő, Radnóti: És felriadok, de a hang már hallgat, akár odakint Ukrajna mezőin a holtak. Eltűntél... Nekünk, újságíróknak, azoknak is, akik nem ismerhettük, példakép, mérce ma is. És lesz még sokáig. Mindaddig, amíg a nyomtatásban megjelenő Sorok küldetést teljesítenek. Amíg gondolkodni tanítják az embereket addig az ő esküje kötelez bennünket is, hogy nyugodt lélekkel elmondhassuk: „Néztünk, láttunk és jelentettünk." > adas Zsuzsa — Szeretném megismerni Kecskemétet — így kendi a beszélgetést a Borostyán, a vándorszínész bemutatója után a szerző. A társaság helybeli tagjai fölkapták fejüket: „megismerni?”. Fekete Sándor sokszor járt már a hírős városban. Vendégünk kitalálja gondolatainkat. — Valóban jártam itt többször, de az állomásról egyenesen a levéltárba siettem, vagy újabban a színházba. Petőfi foglalkoztat jó ideje: a régi dokumentumok, feljegyzések kő- __ zött a vele kapcsolatos adató- * kát kerestem. A Borostyán, a vándorszínész is ehhez a városhoz kötődik. — Egy életre elgyűrűzte Petőfi Sándor gazdag életműve? — Tíz esztendeje valóban vele kelek, fekszem. Nagy öröm ez számomra. Az idei könyvhéten kerül az olvasókhoz a régen várt tudományos kritikai Petőfi-életrajz első kötete. A költő ifjúkorát tárgyalja, 1844-ig. — A tudós szerzőtől kérdezzük, mikor jelenik meg a többi kötet? — Még idén elkészülök a másodikkal, 1975-ben remélhetőleg kiadják a harmadikat. — Elolvastam Petőfivel kapcsolatos tanulmányait, könyveit. Meglepett a termés mennyisege és színvonala. Három év négy kötet. Ritka teljesítmény. A Petőfi a vándorszínész és a Petőfi romantikájának forrásai című tanulmányokat az Akadémiai Kiadó, az így élt a szabadságharc költője kötetet a Móra Kiadó gondozta. Mezítláb a szentegyházban címmel tette közzé — a Magvető Kiadó javaslatára — Petőfiről és kortársairól írt cikkeit. A kötetek dicséretében találkozott a kritika és a közönség, vagyis többféle igényt elégítettek ki. Tudósok és olvasók egyaránt kaptak mindegyikben valami újat, érdekeset, meglepőt, elgondol- koztatót. — Hadd kérdezzem meg a téma szakértőjétől, vnrható-e, ho§y fontos, eddig rejtőzködő dokumentumok felbukkanása gazdagítja, esetleg módosítja a költőre vonatkozó ismereteinket? — Még érhetnek bennünket kisebb meglepetések. Családi irattárakból, szlovákiai és romániai levéltárakból előkerülhetnek Petőfivel kapcsolatos relikviák, feljegyzések. Kevéssé tiszi ázott az 1848-as forradalom előtti politikai szerepe. Március 15-e nem „véletlenül” alakult úgy, ahogyan történt; voltak előkészületek, feltehetően illegális szervezkedések. Ezért figyelték a költőt titkos besúgók. Olyan feltevést is meg kellene vizsgálni, hogy nem adott-e ki a cenzúra engedélye nélkül röplapot. A bécsi levéltári tűzben elpusztultak azok az okmányok, amelyek hozzásegíthettek volna bennünket a teljes igazsághoz. — A premier után vagyunk; mi a véleménye az előadásról és a kecskeméti fogadtatásról? — Ez a harmadik színdarabom. ilyen jó együttműködés az előző társulatokkal nem alakult ki. Örülök, hogy igv történt, mert Kecskémé' Petőfi életpályájának egyik legfontosabb állomása. Erről már írtam, és — hála a Katona József Társaság megtisztelő felkérésének — előadást is tartok. A korszerű, hiteles és árnyalt. Petőfi-kép kialakításúban elért eredményeiért Kiskunfélegyháza tanácsa a közelmúltban a város emlékérmével * fejezte ki elismerését. Kecskemét. Kiskőrös nemes gesztussal követhetné e példát. Üj Petőf i-tudománv született — írta a Kritika legutóbbi szá- mában Fekete Sándor. Valóban. Tegyük hozzá; szerényen hallgat arról, hogy- a fehér foltok eltüntetésében, az elszomorító tévhitek eloszlatásában Fékéit Sándornak alig túlbecsülheti, erdemei vannak