Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-08 / 289. szám

«. oldal 1972. december 8., péntek Például a halasi gazdaságban... Tíz óra körül farmer- nadrágos, pulóveres lá­nyok, fiúk szálltak be a KISZ megyei bizottsága előtt várakozó meggypiros Ikarusba. Gödöllőről jöt­tek, s rövid pihenő után ellátogattak az állami gaz­daságokba, termelőszövet­kezetekbe,’ feldolgozó üze­mekbe. Utazás közben a Gödöl­lői Agrártudományi Egye­temen tanuló Bács-Kiskun megyei fiatalok az itteni gazdaságokban, szövetke­zetekben dolgozó kezdő szakemberekről érdeklőd­tek. Az egyetemisták közül többen megkérdezték az ifjúsági szövetség megyei vezetőitől, hogyan dolgoz­nak, élnek a Kiskunhalasi Állami Gazdaság fiatal ag- ronómusai, brigádvezetői ? A kérdés háttere: a ha­lasi gazdaságban jelenleg csaknem száz egyetemet, főiskolát vagy szakközép­iskolát végzett fiatal dol­gozik. Az egyetemet vég­zett mérnököket, illetve közgazdászokat két évig gyakornokként alkalmaz­zák. Fizetésüket 1300 és 1800 forint között állapít­ják meg. — A gyakornoki időt nem tartjuk merev határ­nak — mondta dr. Gulyás János, a gazdaság párt- szervezetének csúcstitkára. — Ha úgy látjuk, hogy az illető gyakornok egy év után megérdemli a maga­sabb beosztást, s az ezzel járó nagyobb fizetést, nem várjuk meg a hátralevő egy évet, hanem átminő­sítjük. Az egyetemet, főis­kolát végzett fiatalokból brigádvezetők, pincemeste­rek, kertészeti agronómu- sok lesznek. Séllyei Gábor pél­dául 1970-ben végezte el a Budapesti Kertészeti Egyetemet, s jelenleg a gazdaság tajói üzemében a főborászhelyettesi teen­dőket látja el. — Két évvel ezelőtt gya­kornokként kerültem a gazdaság taiói borpincéjé­be — mondta. — Először 1300 forintot kaptam ha­vonta, majd nemsokára 2000 forint lett a fizetésem. Egy év alatt a gyakorlat­ban is megismertem azt, amit az egyetemen tanul­tam. A négy hónapig tartó katonai szolgálata után már mint technológus ke­rült vissza a gazdasághoz. Havonta 3000 forintot ka­pott a munkájáért. Nagyon szerette az új munkakörét, feladatát, azt, hogy a la­boratóriumban végzett kí­sérletek alapján irányítsa a pincetechnológiai mozza­natokat. A főborászhelyettesi funkciót négy hónapja töl­ti be. A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemről egy­re több fiatal jelentkezik a halasi gazdaságba. Sze­retnek itt dolgozni. Igaz, elég magasak a kezdő szakemberek elé állított követelmények, de megbe­csülik őket, törődnek ve­lük. T. L. Ha pusziit a tűz... AZ EMBER háta végig- borzong, ha az utcán szi­rénázó tűzoltókocsit lát száguldozni. Ilyenkor szin­te valamennyien arra gon­dolunk, ismét a lángok martalékává vált hosszú évek munkájának gyümöl­cse, füstté, hamuvá válto­zott sok kedves tárgy, bú­tordarab. Aztán eszünkbe villan: lekapcsoltam-e a villanyt, eloltottam-e a kályhát, elzártam-e a gázt? Talán az a házaspár is így gondolkodott, akik egyedül hagyták otthon albérleti lakásukban tíz év körüli gyermeküket, aki azért, mert segíteni akart, vagy talán fázott, s véletlenül benzinnel töltötte fel az olajkályhát.. A begyújtásnál felrobbant, s a hatalmas detonáció átszakította a közfalat. Egy idős cipész valamit melegíteni akart a gázre­zsón, kinyitotta a gázpalack csapját, de közben megér­kezett a téli tüzelő. Amíg a rakodást irányította, a szoba gázzal telt meg, s a kályhában levő parázstól felrobbant. AZ ELMÚLT évben 85 lakástűzhöz vonultak ki a tűzoltók. Az Állami Biz­tosító 618 lakástűz alapján több, mint másfél millió forint kártérítést fizetett ki. Ebben az évben valamivel kevesebb lakásban pusztí­tottak a lángok, ám a kár értéke most is meghaladta a 280 ezer forintot. A megye üzemeiben, in­tézményeiben rendszeresen ellenőrzik a tűzrendészeti szabályok betartását, sőt az állami kezelésben levő la­kások bérlőit is figyelmez­tetik a fűtési szezon veszé­lyeire, s a házfelügyelők ezzel kapcsolatban oktatás­ban részesülnek. A családi házak tulajdonosaihoz azon­ban nem mindig jutnak el az intő szavak. Eddig még semmiféle szervezett okta­tást nem sikerült meg­szervezni számukra, a tűz­oltóságnak pedig nincs módja az ellenőrzésre. A TŰZRENDÉSZET me­gyei parancsnokságán kere­sik a megoldást, hogyan le­hetne csökkenteni a lakas- tüzek számát, fokozni a megelőző intézkedések ha­tékonyságát. Erre nyilván­valóan megtalálják a meg­felelő lehetőséget, de addig is azt tanácsoljuk minden­kinek : feltétlenül tartsák be a gáz- és az olajtüzelés­re vonatkozó tűzrendészeti szabályokat, ne tartsanak tűzveszélyes anyagot a kályhák közelében, cserél­tessék ki a sérült vagy zárlatos elektromos vezeté­keket, készüléküket; S ta­lán ami a legfontosabb: ne hagyják tűzveszélyes anya­gokkal, gyufával játszani a gyermekeket. G. G. Laboratóriumban a Tisza-híd Az UVATERV megbízá­sából a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Inté­zetben elkészítették a szegedi Tisza-szakasz mé­retarányos modelljét, hogy kísérleti vizsgálatokat vé­gezhessenek egy új közúti híd építése céljából. A VITUKI szakemberei több híd makettjét építették be a kísérleti szakaszba, s ezeken figyelik az áram­lási mutatókat. (MTI-fotó: Erezi K. Gyula felvétele) Azért kicsit s Italfogyasztásunk számokban, fokokban A MINDENNAPI élet ke­vés funkciójában nyilvánul meg népünk szerénysége olyan határozott formában, mint az alkoholfogyasztás­ban. Százféle formában til­takozik a borral, sörrel, pálinkával kínált vendég. Köszönöm nem szoktam, köszönöm még evés előtt vagyok, köszönöm árt a szívemnek (májamnak, ve­sémnek, gyomromnak). Ilyen és hasonló mentege­tőzések, szerénykedő tilta­kozások hangzanak el unos-untalan több-keve­sebb meggyőződéssel. Kü­lönös ellentmondás, hogy az ilyen személyi indítékú tiltakozás és a céltudatos, központilag szervezett al­koholellenes mozgalom és hatásosnak ígérkező propa­ganda ellenére az alkohol- fogyasztás országunkban évről évre emelkedik. Az egy főre jutó átlagfo­gyasztás országunkban 1960-tól 1970-ig, tehát egy kerek évtized alatt borból 29,9 literről 37,7 literre, sör­ből 36,7 literről 59,4 literre, égetett szeszes italokból 2,8 literről 5,4 literre emelke­dett. Az emelkedés tehát durván számítva 35—40 százalékos. Igaz, hogy az ellenméregből, a kávéból is alaposan megnőtt a fo­gyasztás. Szinte hihetetle­nül hangzik, hogy 1960-ban az évi egy főre jutó kávé­fogyasztás csak 14,3 deka volt, 1970-ben pedig már több mint tízszeresére 164,5 dekára emelkedett. Emel­kedett ugyanakkor a teafo­gyasztás is, de csak szerény mértékben 3,4 dekáról 7,2 dekára, tehát alig több mint kétszeresére. Még sze­rényebb mértékben emel­kedett — az országos pro­paganda ellenére — az al­koholmentes üdítő italok fogyasztása. DE HAT VAJON mások­nál jobb a helyzet? Nem, sőt sokhelyütt még sokkal rosszabbnak mondható. Minthogy a különböző né­pek szokásai is különböz­nek, az alkoholfogyasztás is nagy eltéréseket mutat. Az északi népek inkább az égetett italokat, németek, osztrákok, csehek a sörfé­léket, franciák, olaszok, spanyolok, portugálok a borféléket isSzák nagyobb mértékben. Dicséretünkre legyen mondva, mi már csaknem egyforma arány­ban fogyasztunk mindhá­rom féléből — alkoholfo­kokban számítva. Tehát pártatlanságunk el nem vi­tatható. Abszolút szeszben kifejezve az egy főre eső fogyasztás évi átlaga Fran­ciaországban 19,6, Portugá­liában 13,9, Olaszországban 12,9, NSZK-ban 10,9, Spa­nyolországban 10,6, Svájc­ban 10,3, Ausztriában 10,2, Magyarországon viszont csak 7,7 liter volt. Igaz, hogy ugyanakkor Cseh­szlovákiában csak 6,4, az NDK-ban 5,2. Dániában meg éppenséggel csupán 5 liter volt évenként. Per­sze ez csak enyhe vigasz, hogy mások még többet isznak, mint mi. AZ ÖRÖK alkoholellenes propaganda szerint az al­kohol öl, butít, nyomorba dönt. Ezt viszont a számok­kal nem bizonyíthatjuk, mert miközben a fentebb említett évtized alatt az al­koholfogyasztás olyan nagy mértékben emelkedett, nőtt — még nagyobb mérték­ben — a takarékbetétállo­mány is ebben a tíz évben, éspedig 5,5 milliárd forint­ról 48,8 milliárd forintra, tehát majdnem tízszeresé­re. Karakánok A TÁJSZERV igazgatója amolyan masszív em­ber. Már a megjelenése is csupa-csupa dina­mizmus. A szeme — hát a szeme —, mit mondjak? — lenyűgöző akaraterőt sugároz. És ráadásul gyé­mántfekete. Az volt a haja is, valamikor másfél év­tizeddel ezelőtt, de most már azért ott a homloka fö­lötti beöblösödésekben mindegyre megcsúsznak a le­gyek a tökselyemsima kobakon. Meg a halán­tékhaj hamvasszürkéjében is inkább műemlék már az a pár tucat fekete hajszál. Node a főnök energiája még robbanásra kész, bé­kés és békétlen állapotában egyaránt. Erről minden­ki meggyőződhet, akivel kezet szorít. Mert ha az il­lető férfiú, olyan szenvedélyesen őszinte parolában van része, hogy a könnye kicsordul a fájdalomtól. Szóval, megvannak még a töretlen nyomok, hogy az igazgató díjbirkózó volt valaha. Ez a múlt némileg rányomja bélyegét káderkivá­lasztó elveire is. Szereti a magabiztos, fölényes, dör­zsölt módra tréfás embereket. Maga is ilyen. Öröme tellik a vaskos viccelődésekben, s meg kell adni, eb­ben példaszerűen demokratikus. Nem sértődik meg, ha az ő rovására huncutkodnak, csak az szellemesen történjék. A testi erőre, szellemi képességekre nézve alacso­nyabb fokon állókkal szemben nagyvonalúan meg­értő, s atyaian gunyoros. A betyárul belevaló embe­rekre meg egyenesen vadászik. Itt van például a gépkocsivezetője, Jozsó, igazol­ványnevén Salétrom József, öt is hogy „szerezte”. Ügy másfél esztendeje beállított hozzá Jozsó. — Az apróhirdetésre jöttem, igazgató elvtárs. A főnök rászögezte azt a bizonyos mumus-tekin­tetét, állja-e a fiú. Kapott is olyan éles vi­szontválaszt Jozsó konok szemöldöke alól, hogy majd el­olvadt a tetszéstől. Ez az ő embere, Nemcsak hogy ka­rakán, hanem egyenesen vadtulok. Merő formaságból átfutotta a fiatalember papír­jait, de éber pillantását nem kerülte el a munka­könyvi bejegyzés furcsasága. — Miért volt az a fegyelmi, aminek alapján azon­nali hatállyal elbocsátották? — tudakolta szintén csak pro form. Jozsó nem lecsüngette, hanem felvetette főjét a faggatásra. — Tudtam, hogy itt se lesz szerencsém! — ütötte bele dacos homlokát az igazgatói szoba légterébe, olyan dühvei, hogy ha az páncélszekrényt ér, biztos behorpad tőle. S nyíltan bevallotta. — Ez már a ti­zedik hely, ahol próbálkozom fenékberúgásom óta — fejezte ki magát nem egészen ilyen finoman. — Na ki vele! — csillant fel a főnöki szem. Minél mélyebbre hatolt Jozsó elcsapatásának tör­ténetében, antul inkább parázslott a TÁJSZERV urá­nak tekintete a megkönnyebbülés örömétől. Mert kez­detben szajrézásra gyanakodott, de aztán, hogy... S zóval úgy esett, hogy Salétrom József utolsó munkahelyén is a vezető sofőrje volt. Történt pedig, hogy édesanyját, aki özvegyül él hauta a me­gyeszékhelytől 45,37 kilométerre fekvő nagyközség­ben, éppen egy vasárnap kívánta meglátogatni nevé­nek ünnepén, s ez alkalomból egy Olympia tévéké­szülékkel meglepni. Gépkocsivezető létére restellte volna vonaton lebonyolítani az utazást, illetve tévé­szállítást, ezért kérte főnökét: adná oda a vállalati gépkocsit egy délelőttre. Erről van szó, az üzema­nyagköltséget megfizeti etcetera, etcetera. A vállalat- vezető hímezett-hámozott, hogy így meg úgy, semmi akadálya nem volna, ha... De neki éppen vasárnap délelőtt lesz halaszthatatlan tárgyalása a fővárosban. Nem hivatalos lesz a megbeszélés, de mégis a válla­lat érdekét szolgálja. „Fehér asztal” mellett néha gyorsabban bonyolítható a nehéz ügy is... Nem kí­vánja, hogy Jozsó fuvarozza őt, hiszen maga is ve­zet gépkocsit. De értse meg: a legjobb akarata mel­lett se engedheti most át az autót... A fiú nyelt volna egyet mérgében, de visszaszívta azonnyómban: azért se nyeli le! Nem felejti el a fő­nöknek, lesz módja rá, hogy kiszúrjon vele. Sisteregve elporzott. Vasárnap taxit fogadott s az­zal vitette magát s a televíziókészüléket N.-be. Ahogy odaérnek, a község presszója előtt ismerős gépkocsi­ra lesz figyelmes. Nini, ez meg a vállalati autó! Ez meg hogy kerül ide? Meg kell nézni] Kiszállt besöpört a cukrászdába, ahol gyakorlott szeme azon­nal felfedezte főnökét egy csinibaba társaságában. Nem a felesége volt a nő, amit abból is azonnal le­mért Jozsó, hogy az igazgatónő kékfekete hajú, kalá- csosodásnak indult hölgyemény, ez a presszótündér pedig akár egy manöken — és szalmaszőke, össze- bújtságuk is cáfolta, hogy együttlétük tüzét a házas­társi kapcsolat adná. — Akkor aztán belőlem is kitört a parasztgyalázat — ecsetelte még most is tajtékozva a végkifejletet az állást kereső Salétrom József. — Odacsörtettem — csak úgy sodródtak a székek szerteszét —, s már osztottam is: „Az anyád... hát ilyen megbeszélésre kellett neked a kocsi?!” — csitt, csatt — lekevertem neki két „csillagszórósat”... Na ezért kellett eljön­nöm onnan... És — gondolom — ezért nem mer­nek velem kezdeni... immár a tizedik helyen .. •. Hangja már-már érzelgőssé gyengült az önsajnálat­tól, amikor a TÁJSZERV igazgatója két szemét csil­logtatva, s összes hófehér fogát villogtatva, kezét nyújtva jött át a súlyos íróasztal innenső oldalára. — Te az én emberem vagy! — csapott Jozsó po­fonosztó markába. És azonnali hatállyal alkalmazta. A zóta is együtt építi a szocializmust a főnök és gépkocsivezetője. S az igazgató „humaniz­musáról” azóta is ezzel a példázattal igazolt legen­da kering a városban. Csak a múlt szombaton akadt mindenkinek a tor­kán a szó a TÁJSZERV-nél. A főnök ukmukfukk felmondott a főkönyvelőnek, aki egyik legrégibb bú­tordarab a SZERV-nél, és szaktudásánál csak a szerénysége, emberiessége nagyobb. Senkivel sem kö­zölték, miért bántak el vele ilyen kurtán-furcsán. „Gyűjtsünk aláírásokat. Kérjük Becse kartárs visz- szavételét” —• dadogta valaki bátortalanul. Borzadva pisszegték le. — Te is repülni akarsz?... Maid bolondok leszünk beleütni orrunkat a nagyok dolgába. Ez nem a diri műve, elhiheted. Becseinek sok irigye van, mivel neki a kisujja többet tud, mint akik a helyére pá­lyáznak már régen. Tudod, az igazgató karakán, jó­pofa ember. De olyan könnyű őt az orránál fogva vezetni... Tóth István

Next

/
Oldalképek
Tartalom