Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-04 / 261. szám

Kettes forduló a kosárlabda KB 1-ben Kézilabda Véget ért a megyei bajnokság Az ünnep alatt újabb kettős fordulóra kerül sor a kosárlabda NB I-ben, vagy ha úgy tetszik: két­szer kettős fordulóra, mert november 5—6-án nem­csak a férfiak, hanem a női együttesek is két mér­kőzést játszanak. A sorsolás szeszélye foly­tán a férficsapataink nagy napja vasárnap lesz. Ba­ján a Bajai Bácska Posztó 15.50-kor a sokszoros baj­nok Bp. Honvéd ellen ve­szi fel a küzdelmet. A ta­lálkozó esélyese természe­tesen a Honvéd, de a ba- jaiak már sok borsot tör­tek a bajnokcsapat orra alá. A Kecskeméti Petőfi va­sárnap délután 16.20-kor lép pályára a katonai te­remben. A BSE nagyon ne­héz ellenfél. Kárász és He­gedűs személyében két mé­teren felüli közép játékosai is vannak a fővárosi együttesnek. A kecskeméti csapat tartja nagyszerű formáját, s reméljük, hogy ezen a mérkőzésen sem szakad meg a Petőfi nagy­szerű sorozata. A Kecskeméti Dózsa női NB I-es csapata vasárnap Budapestre, a FŐKÉRT HSC-hez utazik. Jól jön­ne egy győzelem, de erre kevés esélye van a kecs­keméti csapatnak. A HSC tavasszal Nagykőrösön le­győzte a Dózsát. Akkor ez meglepetés volt, mert a budapesti csapatban nem játszott Kárász Judit, a vá­logatott legmagasabb játé­kosa. Most viszont játszik. Hétfőn a Kecskeméti Dó­zsa női együttese játszik hazai környezetben. A Pé­KÖZÖLJÜK kedves ol­vasóinkkal, hogy a novem­ber 5—6—7-i ünnepi sport­műsort lapunk vasárnapi számának sportrovatában találják meg. MA: Cselgáncs A VI. belügyi sportakiád felnőtt egyéni versenye: Budapest, Sportcsarnok, 10 és 14 órakor. Kosárlabda NB Il-es férfimérkőzés: ME AFC—Bajai Vízügy, Miskolc, Sportcsarnok, 10.30. Kecskemét, városi baj­nokság: Nők: K. Dózsa if­júsági—K. Dózsa serülő. 14.30. Bányai J. Gimn.— Katona J. Gimnn 15.40, Sportiskola „,B”—Sportis­kola Zenei, 16,50. Mindhá­rom mérkőzés a. Bányai Júlia Gimnázium tornater­mében. Teke Megyei összevont baj­nokság: K. Pincegazda­ság—Tisza Cipőgyár, Pe- tőfi-pálya, 16 óra. ökölvívás Az Énekes István emlék- verseny selejtezői, Buda­pest, Jégszínház, 16 óra. Asztalitenisz KISZÖV Kupa megyei döntő: A szövetkezeti sportbizottság rendezésé­ben. Kecskeméten a Hosz- szú utcai ált. isk. tornater­mében. 9 órától. esi VTSK-ban is több vá­logatott játékos lép pályá­ra, tehát érdekes küzdelem várható. A Bajai Bácska Posztó hétfőn Székesfehérvárra utazik a Videotonhoz és győzelmi reményekkel in­dulnak. A Petőfi férficsa­Csodák nincsenek, sem az életben, sem a sport­pályákon. Váratlan ered­mény, meglepő fordulat persze sokszor adódik, de ezek mögött a meglepeté­seknek mindig van vala­milyen valóságos alap. A több erő, a jobb felké­szültség, a nagyobb akarat, s néha talán csak egy pi­cike kis szerencse. A „KTE-szív” Valamikor fogalom volt, mostanában már ritkán hallottunk róla, pedig az idén új szelek fújdogálnak a lila-fehér csapat háza- táján is. Jól szerepel az NB III-as együttes, de va­sárnap úgy látszott, hogy végeszakad a jó sorozat­nak. A 75. percre ugrott az óra mutatója és a szurko­lók sóhajtozva álltak fel. Néhányan már hazafelé készülődtek. Rövid negyed­óra van hátra. Itt már csak a csoda segíthet! 3:1- re vezetett és jól játszott a vendég gyomai együttes. Porhanda szögletet rúgott és Dobó csodálatosan emel­kedett ki az embergyűrű­ből. Bólintott egyet és a labda bombaként vágódott a hálóba. Ez volt a kez­dete annak a nagyszerű 15 percnek, amellyel a kecs­keméti fiúk feledtetni tud­ták az előző 75 perc kínos vergődését. Dobó megis­mételte az előbbi bravúr­ját és ez már a győzelmet jelentette, mert egy perc­cel korábban a gyomai Gonda is besegített. Ez a gól különben egy kis vi­gasz a KTE-csatároknak, mert a gyomai középhát­véd verte vissza a legtöbb kecskeméti támadást. Igaz, mindig arra rúgta a lab­dát, amerre állt, s akkor éppen a kapu felé fordult. A bravúros hajrá után persze már senki sem sie­A Kecskeméti Építők férfi röplabdacsapata ta­valy esett ki az NB II-ből. — A régebbi csapatból hatan maradtak meg: Kecs­keméti János, Kanizsai Sándor, Sóbert Tivadar, Bagi Béla, Pataki Ferenc és Nagy István — mondot­ta Lemberger Jenő edző. — Fiatalokkal egészítettük ki az együttest. Karádi Sán­dor, Fehér István, Mátyus József és Sóbert István ke­rült a csapatba. A Volán­ból átigazoltuk Sáfár Mi­hályt, a Mezőfi SE-ből pe­dig Nyilas Józsefet. Eisen- berger Gábor Mórról jött hozzánk... — Milyen célt tűztek a szakosztály elé? — Január közepén kezd­tük meg a felkészülést. Az volt a célunk, hogy az első három közé bekerüljünk. Bár menet közben derült ki, hogy nem teiies értékű patának hétfőre a bajnok­jelölt Csepel jutott. Az bi­zonyos, hogy a Csepelnek van több esélye a győze­lemre, de a Petőfi-játéko- sok nem ismernek előre elveszett mérkőzést, s nem ijednek meg a legjobbak­tól sem. tett haza, sőt az öltözőbe is bekísérték a szurkolók a játékosokat, s közben arról beszéltek, hogy feltámadt a régi KTE-szív. Őszi első a Petőfi A férfi kosárlabda NB I. vasárnapi fordulója előtt nem volt valami rózsás a hangulat a Petőfi öltöző­jében. Ideges volt minden­ki. A Videoton ellen még egyszer sem tudtak Fehér­váron győzni. Már ez is nyomasztó érzés, s most az ellenfél kispadján Guóth Iván edző ült, aki nyilván úgy ismeri a Petőfi-játé- kosokat, mint a tenyerét. Igaz, a kecskeméti csapat az eredményei alapján most lényegesen jobb, mint a Videoton, de kosárlabdá­ban a hazai pálya előnye nagyon sokat számít. Aztán elkezdődött a mérkőzés és a Petőfi végig vezetve biz­tosan győzött. Az őszi eredmények alapján a Pe­tőfi vasárnapig az első he­lyen áll. Reméljük így is marad. Vállalni kell... A Kecskeméti Dózsa— Spartacus női kosárlabda­mérkőzés utolsó öt perce kezdődött éppen, amikor Magyar Márta kipontozó­dott. Mindössze 1 pont volt akkor a Dózsa előnye és Adamik edző Bajtai Ka­tit küldte a helyére. Ment a labda körbe-körbe, sen­ki sem merte rádobni. Ép­pen Bajtai kezében volt, amikor az edző rákiáltott: „Kati, el kell vállalni!” És Kati vállalta, sőt be is dobta kétszer egymás után. Nem állítjuk, hogy ezzel nyert a Dózsa, mert ab­ban része volt Domokos és Kiss Mari pompás kosarai­nak és Zakiján Jutka utol­só percben bedobott bün­a megyei bajnokság. A Kiskunfélegyházi Vasas visszalépése irreálissá tette a versenyt. Két komoly mérkőzésünk volt — mind­kétszer a Bácsbokodi Tsz SK ellen. Mindkét alkalom­mal sikerült nyerni, 3:2 arányban. Ezzel gyakorla­tilag el is dőlt a bajnoki cím sorsa. — Hogyan készülnek, mire számítanak az osztá- lyozón? — Heti három edzéssel készülünk az osztályozóra, amely előreláthatólag no­vember 11—12-én lesz. A Kecskeméti Volánból és a Dózsából igazoltunk röp- labdázőkat. Erősítettünk. De a Mezőfi SE-től is meg­kaptuk a legmesszebbmenő támogatást. Rutinos gárda jött össze. Én optimista va­gyok. Azt hiszem, ott le­szünk a feljutók közötti... Befejeződött a megyei kézi labda-bajnokság, mind­össze a női csoportban van még hátra két elmaradt ta­lálkozó, s mindkettőben a Bajai Bácska Posztó az egyik érdekelt fél. A férfi tetőinek is, de Bajtai Ka­ti jól időzített távoli kosa­rai nélkül ezekre már alig­ha került volna sor. Szabó Zoltán Tekehíradó Győzött a MÁV női csapata Kecskeméti MÄV— BKV Előre 6:2 (2503—2468) NB I-es női mérkőzés. Kecskemét. Kecskeméti MÁV: Med- gyesi L.-né 444, Tóth K. 431, Medgyesi l.-né 430, Dunai I. 423, Vancsainé 397, Bácsné 378. BKV Előre: Hávelné 438, Kővári 425, Szabó M. 420, Harzné 399, Hajszné 395, Peténé 391. A MÁV jól játszott. , A bentmaradás sorsa most már a Tatabányai Bányász kezében van, mert hétfőn Csepelen lesz a Csepel— Tatabánya mérkőzés. A Kecskeméti MÁV női NB I-es csapata pénteken reggel Jugoszláviába uta­zott. Szombaton Növi Sa- don mérkőznek, vasárnap pedig Szabadkán lépnek pályára a Spartak Subotica ellen. November 1-én „új játé­kos” jelent meg a magyar asztalitenisz válogatott kö­zös edzésén ... Klampár Tibor emlékezetes, nagy visszhangot kiváltott tava­szi kizárása után próba­időre visszatérhetett a leg­jobbak közé. Klampámak tehát meg­engedték, hogy visszatér­jen, de vajon nem lesz-e később ismét gond a 19 éves, jelenleg katonai szol­gálatot teljesítő játékossal? Ezt kérdezte a többszörös bajnoktól Kozák Mihály, az MTI munkatársa: — Soha többé! — volt az azonnali válasz. — Nagyon jó érzés visszatérni tár­saimhoz, s remélem, nem­csak próbaidőre lehetek is­mét tagja a válogatottnak, hanem majd megkapom a véglegesítést is. Negyedik hónapja vagyok katona, közben kevesebb időm ju­tott az edzésekre, s talán ez is magyarázza, hogy meghíztam, súlyfölösleg van rajtam, de úgy hiszem, a két-három kiló leadása nem nehéz. Annál kevés­bé, mert nagyon kemények az edzések, a szerdai első gyakorlás után igen fáradt voltam, fájt a lábam, izom­láz gyötört. Bízom, hogy néhány héty alatt minden tekintetben újból megtalá­lom a helyem a keretben. „A” osztályban a Lajos-1 mizsei Vízgép, csapata jobb gólkülönbséggel szerezte meg az első helyet, s ez a végső sorrend eléggé vitat­ható körülmények között alakult ki. A Bajai Vasas MTE—MFSC mérkőzés ugyanis Baján 26:15 arányú bajai vezetésnél sötétedés miatt félbeszakadt. A mér­kőzés újrajátszására az MFSC-nek újból el kellett volna utazni Bajára és le­játszani a mérkőzést. A fő­iskolás csapat azonban anyagi nehézségeire is hi­vatkozva vonakodott az újrajátszástól. Erre követ­kezett azután az utolsó for­dulóban Kecskeméten a fő­iskolások 53:17 arányú ve­resége a Lajosmizsétől, s ez az eredmény enyhén szólva egy kissé gyanús. A megyei szövetség úgy döntötte el a végső sorrendet, hogy mindkét eredményt meg­semmisítette, s a tábláza­tot ennek alapján készítet­ték el. A férfi I. „A” osztály eredményei: Nagybaracs­ka—Gara 12:21, Bajai Va­sas MTE—MFSC 26:15. (A II. félidő 16. percében fél­beszakadt.) Lajosmizse— Baja 19:18, Lajosmizse— Bácsalmás 30:14, Nagyba- racska—Kiskőrös 19:14, Baja—Bácsalmás 16:9,1 MFSC—Lajosmizse 17:53, Kiskőrös—Gara 19:17. A férfi I. „A” osztály végeredménye 1. Lajosmi. 12 9 — 3 223-1*7 18 2. B. VMTE 12 8 2 2 197-1*6 1* 3. Kiskörös 12 6 1 5 203-261 13 i. Gara 12 S — 6 247-228 12 5. Bácsalm. 12 6 — 6 203-198 12 6. Nagybar. 12 S 1 6 186-202 11 7. MFSC 12-------12 168-298 — 8 . Mathiász SE visszalépett És mit mond Bérezik Zol­tán : Elsősorban ahhoz, amit Klampár ígér, hogy: soha többé! — Majd meglátjuk! — Válaszolta. — A szavak, az ígéretek csak akkor ér­nek valamit, ha betartják. Pozitív változást várok magatartásában, modorá­ban is. Ami a játékát ille­ti: kétségtelen, nagy tehet­sége sportágunknak, rajta múlik, hogy pótolja a több hónapos kihagyást és újból olyan felkészültségi szín­vonalat érjen el, mint Jó­nyer és a többiek. Annyit viszont már lát­tam, hogy a kondíciója nem a legmegfelelőbb, hiányzik az erős alapozás. Klampár- ra szeretnék számítani, de nem fogadunk el kifogáso­kat, nincs többé pardon! így például nemcsak a férfi egyéni és páros számban, hanem a vegyespárosban is kötelező a részvétele, nincs alóla kibúvó, mint ahogy azt korábban kereste és tette. Klampár Tibor Jónyer Istvánnal néhány éve szin­te berobbant az asztali- tenisz sportba. Tavaly meg­nyerték a páros világbaj­nokságot, idén Jónyer nél­küle is Európa-bajnoki aranyhoz jutott. A magya­rok előtt nehéz szezon áll. Közös érdek lenne Klam­pár visszatérése... Férfi I. „B” osztály ered­ményei: K. Építők ifi— Kiskunhalas ifi 10:15, Já­noshalma—Dávod 35:19, Kinizsi SE—Radnóti SE 12:39, Kecel—Tiszakécske 13:11, Dávod—Balotaszállás 14:13, Jánoshalma—Kalocsa 14:19. I. „B” osztály állása 1. Kalocsa 9 8 — 1 183-84 16 2. J. halma 9 6 1 2 190-126 13 3. Balotasz. 9 6 1 2 218-161 13 4. Dávod 9 5 — 4 147-137 10 5. T.kécske 9 4 1 4 143-151 9 6. Radnóti 9 4 — 5 112-76 8 7. Kinizsi 9 3 2 4 188-233 8 8. K. é. ifi 9 2 1 6 114-150 5 9. Kecel 9 2 — 7 123-207 4 10. Kh. ifi 9 2 — 7 77-170 4 A női bajnokság érdekes­sége, hogy a csapatok há­rom fordulót játszottak és a versenykiírás értelmében a két ifjúsági együttes eredménye is beszámított nemcsak a bajnokság, ha­nem a feljutás szempont­jából is. Eredmények: Ba­jai Bácska—Jánoshalma 5:6, Kiskőrösi IGV—Város­föld 7:9, Soltvadkert—Kis­kunhalas ifi 7:3, Kiskő­rösi ifi—Soltvadkert 9:6, KTE—Bajai Bácska 13:3, Soltvadkert—Jánoshalma 5:10, Kiskunhalas ifi—KTE 1 30, Jánoshalma—Kiskő­rösi IGV 12:5, KTE—Solt­vadkert 21:3, Jánoshalma— Városföld 16:11, Kiskőrös ifi—Kiskunhalas ifi 8:10, Kiskőrösi IGV—Bajai Bácska 5:7. A női bajnokság állása 1. KTE 21 19 — 2 364-104 38 2. J.halrna 21 19 — 2 289-133 38 3. Várost. 20 12 — 8 191-192 24 4. Baja 19 9 2 8 1 68-173 20 5. Kk. IGV 21 0—12 143-181 18 6. Kh. ifi 21 7 2 12 145-247 16 7. Kk. ifi 21 4 — 17 136-240 8 8. Soltvad. 20 1 — 19 109-275 2 Elmaradt mérkőzés: Ba­jai Bácska—Soltvadkert, Városföld—Bajai Bácska. MEGYEI I. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI LABDARLíGÖ-BAJNOKSAG Alissá 1. Bácsalm.. 12 9 1 2 52-12 19 2. Kai. VT. 13 9 — 4 48-20 18 3. Izsák 12 8 2 2 44-16 18 4. Szamuely 11 8 — 3 43-24 16 5. Vaskút 12 7 1 4 40-20 15 6. Kun B. 12 7 1 4 37-23 15 7. T.kécske 11 7 — 4 47-23 14 8. S oltva dk. 12 6 1 5 23- 26 13 9. Hajós 12 5 1 6 34-40 U 10. Radnóti 12 4 2 6 39-46 10 11. Bajai B. 12 4 2 6 22-32 10 12. Kkmajsa 13 3 3 7 22-44 9 13. K. Volán 12 3 2 7 19-21 8 14. Tompa 12 3 2 7 22-39 8 L5. Alpár 12 3 2 7 16-35 8 16. Fájsz 12 4 — 8 18-39 8 17. Gábor Á. 12 2 — 10 18-39 8 18. K. Szolgál. visszalépett MEGYEI II OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG allasa északi csoport 1. K. Dózisa 11 11 — — 94-7 22 2. Kf. V. Cs. u 8 1 2 52-17 17 3. K. MÁV 11 8 1 2 40-16 17 4. Lakitelek 11 6 3 2 28-18 15 5. Kszmikl. 11 7 — 4 45-25 14 6. Duna ve. 11 7 — 4 36-21 14 7. Kecel 11 6 — 5 27-21 12 8. Kf. Rém. 11 3 6 2 10-13 12 9. Kereke. 11 5 2 4 30-36 12 10. Heténye. 10 4 1 5 17-18 9 11. Klapka 11 3 3 5 13-30 9 12. Szánk H 3 2 6 18-56 8 13. Helvécia 11 3 1 7 19-34 7 14. Solt 10 1 2 7 17-39 4 15. Csengőd 11 1 — 10 9-55 2 16. Após tag 11 1 — 10 7-60 2 DÉLI CSOPORT 1. Kinizsi 11 10 _ 1 62-2 20 2. Csávoly 11 9 1 40-10 19 3. Cs. töltés 11 9 — 2 45-li 18 4. Érsekcs. 11 7 1 3 38-22 15 5. Sükösd 11 7 1 3 27-20 15 6. Bácsbok. U 6 2 3 31-15 14 7. Kisszállás 11 6 1 4 26-22 13 8. Gara 11 6 — 5 26-22 12 9. Katymár 11 6 — 5 21-26 12 10. Kh. MED. 11 4 1 6 35-29 9 11. Szakmár 11 3 1 7 20-30 7 12. Kh. MÁV 11 2 3 6 16-39 7 13. Mélykút 11 2 3 6 13-31 7 14. Kelebia 11 2 1 8 17-46 5 15. Bátya 11 1 — 10 17-57 2 16. Kunbéua 11 1 — LO 9-45 1 A pálya széléről... Osztályozóra készülnek Klampár: Soha többé! Bérezik: Majd meglátjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom