Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-21 / 274. szám

* oldal 197*. november 81-, keffll Á béke útja NÉGY esztendő telt el azóta, hogy elhangzott Budapesten a felhívás, melyben a Varsói Szerző­dés tagállamai az európai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet összehívá­sára tettek javaslatot. Az akkori körülmények még nem nagyon kedvez­tek az összeurópai tanács­kozás gondolatának, de a szocialista országok bizako­dása mégsem volt alapta­lan. Igaz, szinte lépésről lépésre kellett megküzdeni azért, hogy a NATO-hoz tartózó országok körében a józanabb mérlegelés jus­son érvényre. A kezdeti el­utasítást később az „elő­feltételek” hangoztatása váltotta fel, de már ez is azt mutatta, hogy lehetsé­ges az előrelépés. Sajátos párbeszéd alakult ki, mely­hez a kiindulópontot az a konkrét javaslat adta, melyben a szocialista álla­mok a tervezett Európa- értekezlet napirendjét így fogalmazták meg: Az európai biztonság megteremtése, az erőszak alkalmazásáról és az erő­szakkal való fenyegetésről történő lemondás az euró­pai államok kapcsolatai­ban. Az európai államok kö­zötti politikai együttműkö­dés fejlesztését szolgáló, az egyenjogúságon alapuló ke­reskedelmi, gazdasági és műszaki-tudományos kap­csolatok kiszélesítése. (Ké­sőbb ehhez a NATO-or- szágok javaslatára a kultu­rális kapcsolatok kiszélesí­tése, valamint a természeti környezet védelme is ja­vaslatba került). AZ AKKORI javaslat még azt tartalmazta, hogy az értekezletet 1970-ben Helsinkiben lehetne meg­tartani. A feltételek szabása a NATO-országok részéről folytatódott. Olyan bonyo­lult kérdések szerepeltek ezen a listán, mint Nyugat- Berlin helyezetének javítá­sa, a „modus vivendi” megtalálása a két német állam együttélése számára — az NSZK javaslatai alapján, a csapatcsökken­tések Európában, melyeket két- és több oldalú tár­gyalások sorával kívánták volna elérni. Mindez a találkozó idő­pontját nagyon távoli idő­re tolhatta volna ki. A szo­cialista országok hangoz­tatták: a részeredmények elérésére az összeurópai ér­tekezlettől függetlenül is törekedni kell — s bár ezek egymást erősítik, de nem feltételei egymásnak. AZ A NAGYARÁNYÚ diplomáciai tevékenység, melyet a szocialista orszá­gok folytattak, s melyből hazánk is jelentősen kivet­te a részét, végül is „meg­puhította a talajt” a tár­gyalások számára. Sokat segített Finnország kezde­ményező készsége és több más európai, nem szocia­lista ország pozitív állás- foglalása. A napirendre vonatkozó javaslatok is — a felek egymás közti esz­mecseréje, a nézetek jobb megismerése révén — mó­dosultak, kiegészültek. Tisztázódott az értekezlet összetétele és helyszíne, Egyengették az előrehala­dást a Nyugat-Berlinről szóló és a két német állam viszonyát szabályozó meg­állapodások. Enyhítette a légkört a szovjet—nyugat­német és lengyel—nyugat­német szerződések ratifi­kálása, továbbá a szovjet— amerikai csúcstalálkozó. A szocialista országok által folytatott következe­tes és szívós békepolitika végül is eredményre veze­tett, a NATO-országok el­fogadták a sokoldalú esz­mecserét az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet előkészítése cél­jából. S habár magának az j értekezletnek az összehívá­sába a NATO még hiva­talosan nem egyezett bele, a mostani, november 22-én Helsinkiben összeülő kö­zös nagyköveti szintű elő­készítő tanácskozás mégis az alapok megteremtéséhez vezető utat jelenti. A BUDAPESTI felhívás­tól nagyon bonyolult és nehéz körülmények között jutottunk el idáig. S hiába lenne, ha azzal áltatnánk magunkat, hogy most már végleg elhárult a háborús veszély földrészünktől. Az elért eredmények azon­ban reménnyel tölthetik el j az emberiséget: a Varsói j Szerződés tagállamai, élü­kön a Szovjetunióval, to­vábbra is mindent megtesz­nek azért, hogy a helyi há­borúktól terhelt korunk­ban egyre kevesebb legyen a béke megbontásának le­hetősége nemcsak Európá­ban, de az egész világon. T. P. Megnyílt az út a józanabb politika előtt (Folytatás az 1. oldalról) választási győzelmével a „Kelet és a Nyugat közötti elszigetelődés veszélye meg­szűnt” A kormányzat — tette hozzá — minden le­hetőséget megragad, hogy az enyhülés ügyét előre vi­gye és az európai egység­hez hozzájáruljon. Barzel, a vereséget szen­vedett CDU elnöke televí­ziós nyilatkozatában „to­vábbi harcot” hirdetett — az ellenzéki padsorokból. BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság központi lapjai hétfő reggel első oldalukon közük az NSZK-beli vá­lasztások eredményét. A Neues Deutschland címben emeli ki, hogy az SPD— FDP-koalíció többséget ka­pott, tehát biztosítva van a Brandt—Scheel kormány további működése, Barzel viszont vereséget szenve­dett. MOSZKVA Feszült érdeklődéssel kö­vették, s érthető megköny- nyebbüléssel fogadták szov­jet politikai körökben va­sárnap és hétfőre virra­dóan a Bonnból érkező hí­reket. Moszkvában senki sem számított a kormány- koalíció ilyen meggyőző arányú győzelmére, mivel — mint Jevgenyij Grigor- jev, a Pravda bonni tudó­sítója a lap hétfői számá­ban írja — a nyugatnémet parlamenti választási me­chanizmust még a CDU— CSU kormányzása idején dolgozták ki, s a rendszer nem egy vonatkozásban módot ad a választók aka­ratának mellőzésére. Figyelemre méltó körül­ménynek tartják a szovjet fővárosban azt is, hogy a szociáldemokraták az NSZK történetében először a sza­vazatok abszolút száma te­kintetében is alaposan ma­guk mögé utasították a CDU—CSU-t. Saigon környékét bombázták SAIGON Párizsban újra a béké­ről tárgyalnak, a csatate­reken azonban továbbra is véres harcok dúlnak. A dél-vietnami népi fegyveres felszabadító erők a hét végén heves tüzér­ségi tűzzel árasztották el Quang Tri városát. A tá­madás ellensúlyozására va­sárnap és a hétfő reggeli órákban B—52-es amerikai légierődök több mint 1200 tonnányi bombaterhet szór­tak le a város környékén a szabadságharcosok felté­telezett állásaira. Ezt követően a saigoni rezsim egységei, mintegy ezer tengerészgyalogos, az amerikai légierő fedezeté­vel ellentámadást kezde­ményeztek Quang Tri vá- | rosától több mint tíz kilo­méterrel észak, északkelet­re, a tengerpart mentén. A B—52-esek az elmúlt 24 órában 25 bevetést haj­tottak végre Dél-Vietnam- négy katonai körzetében, ebből ötöt Saigon környé­kén. Szárazf ■' i összetűzé­sekről érkéz x jelentések a központi fennsíkról, Pleiku közeléből. Letartóztatták az IRQ vezérkari tinikét Az Ír Köztársasági Had­sereg (IRA) ideiglenes szárnyának szóvivője hét­főn megerősítette, hogy vasárnap Dublinban letar­tóztatták Sean Macstio- faint. a szervezet vezérkari főnökét. A dublini rendőrségen bejelentették: valószínűleg már hétfőn vádat emelnek a „vezérkari főnök” ellen, s illegális szervezetben va­ló részvétel miatt két évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. Belfastban hétfőre vir­radóan ismét ropogtak a fegyverek, az utcákon könnygáz terjengett, s az IRA három tagja került bi­linccsel a kezén a brit ka­tonák börtönébe. A meg­szálló angol csapatok a leghevesebb összeütközést Andersonstownban vívták a katolikus ellenállási mozgalom tagjaival, töb­ben megsebesültek. (UPI, TASZSZ, MTI) Extázisig fokozódott a tüntetés Perón megkezdte tárgyalásait BUENOS AIRES Juan Perón egykori ar­gentin elnök, aki a jelen­legi katonai rezsim enge­délyével 17 évi száműzetés után rövid időre visszatért hazájába, vasárnap politi­kai megbeszéléseket kez­dett Argentína különféle pártjainak vezetőivel. Első eszmecseréjét a Radikális Párt 68 éves vezetőjével, Ricardo Balbinnal folytat­ta. A találkozón mindvé­gig jelen volt Perón jobb­kezeként emlegetett „fő- megbízottja”, Hector Cam- pora is. Míg a Buenos Aires-i luxusvilla falai között az eljövendő elnökválasztással kapcsolatos teendőket vi­tatták, a környező utcákon több ezres tömeg várta az exelnök „enyhítő balzsa­mot” jelentő szózatát. Er­re nyilván azért nem ke­rülhetett sor. mert Lanusse tábornok rendszere jól ért­hetően tudatta Perónnal, mit és mikor tehet. Azt azonban már senki sem akadályozhatta meg, hogy Perón harmadik felesége, a 39 éves Isabel a ház tor­nácáról ne mutassa fel az argentin nincstelenek által szinte istennőként tisztelt néhai Evita Perón fényké­pét. Az extázisig fokozódó tömegtüntetés a késő éj­szakai órákig tartott. Események sorokban Fock Jenő fogadta Miloslav Hruskovlcot Fock Jenő, a Miniszter- I tanács elnöke hétfő délután hivatalában fogadta Milos­lav Hruskovicot, a Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak titkárát, aki a magyar —csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbi­zottság X. ülésszakán részt­vevő csehszlovák delegációt vezetji. Elhunyt a lengyel pa aszánozgalom vezére Varsóban, 75 éves korá­ban elhunyt Boleslaw Po- dedworny, a lengyel pa­rasztmozgalom kiemelkedő személyisége. Haláláról a Lengyel Államtanács és a parasztpárt elnöksége adott ki gyászjelentést. Poded- worny 25 éves korától vett részt a parasztpárt tevé­kenységében. A felszabadu­lás után a párt alelnöke lett 1956-tól az államtanács tag­ja, s 1957—1971 között az államtanács alelnöke volt. NATO-közgyűlés Bonnban A NATO-tagállamok 200 parlamenti képviselőjének részvételével megnyílt Bonnban a NATO 18. par­lamenti közgyűlése. A köz­gyűlés részvevői a hat na­pon át tartó tanácskozáson az európai biztonsági és együttműködési konferen­ciai problémáival és a köl­csönös és kiegyensúlyozott _ haderőcsökkentés kérdései­vel foglalkoznak a többi között. Emelik a repülőjegyek árát A Nyugat-Berlin és az NSZK közti légiforgalmat lebonyolító egy-egy ameri­kai, angol és francia légi- társaság 10 százalékkal emelni fogja a repülőjegyek árátí Az NDK és az NSZK tranzitforgalmi egyezmé­nyének életbe léptetése óta visszaesett az NSZK és a Nyugat-Berlin közötti pol­gári légiforgalom. Most az újabb drágulás nyomán nyugat-berlini politikai megfigyelők azzal számol­nak, hogy tovább csökken a légiutasok száma, s mind többen veszik igénybe az NDK területén áthaladó közútákat, illetve vasútvo­nalakat. Harc három hétig TOKIÓ A december 10-i parla­menti választások dátumá­nak hivatalos bejelentésé­vel hétfőn reggel, törvé­nyes szakaszába lépett a választási kampány Japán­ban. A központi választási bizottság közlése szerint Japán 124 választási kör­zetében összesen 871 jelölt indul a parlament alsóhá­zának 491 mandátuma meg­szerzéséért. Tanaka minisz­terelnök Liberális Demok­rata Pártja 332, a Japán Szocialista Párt 161, a Ja­pán Kommunista Párt 122, a Demokratikus Szocialista Párt 65, a Komeito Párt 59 képviselőjelöltet vetetett listára. Jelölteket állítottak továbbá a parlamentben nem képviselt kisebb poli­tikai pártok, valamint a függetlenek. Felelősségteljes új szakasz GENF Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes vezetésével megérkezett Genfbe a stratégiai fegy­verzet korlátozását szolgáló további szovjet—amerikai tárgyalásokon részvevő szovjet küldöttség. — A Szovjetunió és az Egyesült Államok kormá­nya között létrejött megál­lapodás értelmében — mon­dotta a sajtó képviselőinek Szemjonov — Genfben megkezdődik a stratégiai fegyverzet' korlátozására vonatkozó szovjet—ameri­kai tárgyalások újabb sza­kasza. Ez felelősségteljes szakasz, amelyet a rakéta­elhárító rendszerek korlá­tozásáról szóló szovjet— amerikai szerződés, vala­mint a támadó stratégiai fegyverek bizonyos korláto­zásáról szóló ideiglenes megállapodás már előirány­zott. A Szovjetuniónak a fegy­verkezési hajsza csökken­tését, a leszerelést célzó irányvonala szilárd, mé­lyen elvi jellegű irányvo­nal, az SZKP történelmi je­lentőségű XXIV. kongresz- szusán elfogadott béke­program lényeges része — jelentette ki Szemjonov. A továbbiakban hozzáfűzte: A szovjet küldöttség utasítást kapott, tegyen meg min­den szükségeset azért, hogy e szakasz tárgyalásai is eredményesek legyenek és az előttünk álló feladatok teljesüljenek. Természete­sen abból indulunk ki, hogy az amerikai tárgyaló fél ugyanilyen építőjellegű és a lényeget szem előtt tartó irányvonalat fog kö­vetni. 3 király a hadügyminiszter RABAT Ahmer Oszmán. II. Hasz- szán marokkói király 42 éves sógora vasárnap hosz- szas tárgyalások után meg­alakította az új kormányt, lényegében változatlanul hagyva az előbbit. Oszmán, akit a király novem­ber 2-án nevezett ki mi­niszterelnökké. koalíciós együttműködést kínált föl a Függetlenségi Pártnak (Isztiklal), valamint a Né­pi Erők Nemzeti Szövetsé­ge mindkét szárnyának, de visszautasításban volt ré­sze. Figyelemre méltó, hogy a hadügyi tárcát II. Hasz- szán király fönntartotta magának. Ennek a minisz­tériumnak a vezetését Mo­hammed Ufkir volt had­ügyminiszter augusztusban bekövetkezett halálakor vette át KISSINGER PÁRIZSBAN Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanács­adó a francia fővárosba érkezett, hogy folylassa bizal­mas megbeszéléseit Le Dúc Thóval, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadójával. Kép: Henry Kissinger a párizsi Orly repülőtéren vá­laszol az újságírók kérdéseire (a képen jobbra Pham Dang Lam, a saigoni delegáció vezetője). (Teleíoto — AP — MTI — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom