Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

\

Negyei művészeti díjj, 1972

DÉVAY CAMILLA DR. KÁLMÁN LAJOS

Eseményszámba ment másfél évtizede a kecskeméti Othello előadás. Bőségesen foglalkozott veit a hazai szaksajtó, írt róla több külföldi lap. Az 1957. november 22-i bemutató Dévay Camilla számára is emlékezetes, noha kisebb szerepet kapott, Bi- ancát alakította. Ezen az esten lépett először színpadra Katona József városában. Hamarosan főszerepet bíztak rá Sommerset Maugham Eső című művében. Attól kezdve a társulat legjobbjai között tartják számon.

Kitűnő és lelkiismeretes művész. Semmit sem bíz a rutinjára, gyötrődik viaskodik az új feladatokkal, kerüli a félmegoldásokat. Szenvedélyesen rajong a színházért. Érzékeny ide'gzete, törékeny alkata néha megbicsaklik a vélt vagy valódi gondok, sérelmek súlyától, szinte belebetjegszik, ha nem sikerül elfogadtatni elképzeléseit, érvényesíteni egy-egy szerepről kialakított felfogását. Mert mindig a legjobbra törekszik.

Az utcán, baráti társaságban, az üzletekben rendkívül barátságos, szívélyes. Ha a Csemegében, az illatszer-boltban vagy a Centrum Áruházban vásárol, ismerősként köszöntik, még a piacon is megállítják, hogy kezet szorítsanak vele.

— Pesten lakom, itt élek. Az előadások, próbák után nem ülök a vonatra; ha hívnak, ha lehetőség adódik rá, szívesén vállalok tanyai, üzemi fellépéseket. A nagyon szerény mellékes sem jön rosszul, de higyje el: sokkal többet jelent az a tudat, hogy jó ügyeket szolgálok. A Petőfi, József Attila vagy éppen Buda Ferenc verseket mondó színészt figyelő szemeket az ember élete végéig se felejti.

— Szívesen hallanánk legkedvesebb szerepeiről.

— Sophokles Elektrája

volt életem teteje. Azt nehéz megmondani, hogy miért — elgondolkozva ismétli —, azt nehéz megmondani, hogy miért. Talán szerkezetileg a legtökéletesebb dráma, amit valaha írtak. A szerep olyan magas hőfokú, olyan nagy szenvedélyek ütköznek ... Az igazságért, a szépségért és jóságért

küzdő Elektra mindenek- felett álló. Elégette önmagát. Azután Blanche Tennessee A vágy villamosa című remekében. A gyenge ember elbukik,

hazugságok kártyáiból épített reményvárai összeomlanak, a tébolydába jut. Ez egy súlyosan idegbeteg nő. ahogyan igyekszik odafészkelni magát valaki mellé, aki őt meg tudta menteni... De mindenki csak ideig-óráig vállalja.

El ne felejtsem: az Egyszál magam. Én voltam Anna. Közhely és frázis, ha azt mondom, hogy

az örök asszonyi sors... Jót akart, de rosszul akarta a jót. Szánjam vagy megvessem? Az enyém ő, hát szánnom kellett. De hagyjuk az emlékezéseket. Csehov, Miller és Shakespeare. Shakespeare! Meg Ibsen. A csodálatos Nóra.

— Hallottunk arról, hogy hívták más színházhoz. Miért maradt?

—Sosem az anyagiakat tekintettem elsődlegesnek. Ha egyszer erre szántam egész életemet, mit kérhetek cserébe? Mennyit ér a szívem gyorsuló ritmusa Blanche alkoholmámoros révületében? Menynyit ér idegszálaim pattanásig feszülése Oresztész hamvvedrének magamhoz szorításakor? önként adtam és önként adódik is a fizetség. Jól érzem magam itt, ideköt baráti köröm, életem sok szép állomása és gyötrelme. Ezért írtam alá tizennégyszer: Elszerződöm Önökhöz a következő évadra. ..

— Film, tv?

— Nem kényeztettek el. Az okokat ne keressük, bízzunk. Most a debreceni színháztól kaptam szép feladatot. 24-én mutatják be Ruszt József rendezésében Tennessee Williams Orpheus alászáll című művét. A női főszerepet alakítom.

— Kecskeméten legutoljára a Stúdiószínház két egyf elvonásában láttuk. Milyen feladatokat kapott még erre az évre?

— Űjabb szerepet még nem kaptam.

— Reméljük, hogy ebben az évadban is tehetségéhez, tudásához méltó szerepekben találkozhat a közönség a megyei művészeti díjjal kitüntetett Dévay Camillával.

H. N.

Ügy vélem, hogy dr. Karmán Lajost, a Kecs Reméli Óvónőképző Inté zet szakcsoportvezető ta nárát szerte a megyében jól ismerik. Huszonöt év alatt sokfelé megfordul; népzenegyűjtőként, kórusvezetőként. Egy központ, gondolat, törekvés kört csoportosuló, mégis szerteágazó munkássága negyedszázada szerves része Kecskemét, a megye kulturális és zenei életének. Tanítónők, majd óvónők százai tanulták vezetésével az éneklés és a zenei nevelés miértjét és módszereit, ismerkedtek az éneklés örömével. Népzenegyűjtői és kutatói munkássága megbecsült és ismert a legkiválóbb szakmai körökben is. Iskolában és azon kívül is szívügye a népi kultúra, a népzene életbentartása, terjesztése. Itt van tehát a központi cél, feladat és szenvedély: a népzene. A sokoldalúságot pedig a tudományos munka, r pedagógiai tevékenység és a művészi — alkotói és előadói — feladatok jelentik.

Pályakezdésére így emlékezik:

— 1941-ben a budapesti egyetem bölcsészkarán történelmet és földrajzot tanultam. Közben a Zeneművészeti Főiskolán Zalánfy Aladár orgonista növendéke voltam. A néprajzi intézet akkori vezetőjének, Viski Károly nak sokat köszönhetek. A legnagyobb indítást azonban mégis Márkus Istvántól és Járdányi Páltól kaptam. Járdányi volt az, aki magával vitt népzenegyűjtő útjaira, mert látta néprajzi és zenei érdeklődésemet. Ezeken az utakon felbuzdulva kezdtem aztán szülőfalumban, Szabadszálláson magam is népdalokat gyűjteni. Amikor 1947-ben (még az énektanári és karvezetői oklevelet is megszerezve)

Kecskemétre kerültem, egyre többször figyeltem fel a vidéki tanitónőjelöltek népdaléneklésére, az általuk előadott változatokra. Ezek a tapasztalatok ébresztettek rá arra, hogy él még a népdal ezen a környéken, a Kiskunságban is. Ha a nyilvános szórakozóhelyekről ki is szorul, itt-ott még a „padkaporos” bálokban nagyjából a régi természetes életét éli Két hete, hogy Lakiteleken győződhettem meg erről.

Külön fel kellett figyelnem a citerásokra: Nyár- lőrincen, Kerekegyházán, Szabadszálláson (az utóbbi két helyen még a tsz- elnökök s kiváló művelői a citerajátéknak). Akár hangszeres, akár énekes népzene: úgy tapasztaltam jellegzetesen pásztori

művészet. Érdemes a gyűjtésre és rendszerezésre.

Dr. Kálmán Lajos eddig mintegy ezer népdalt gyűjtött össze Kecskeméten és környékén: Fontosnak tartotta azonban, hogy megismerve a korábbi gyűjtéseket (Vásárhelyi Zoltánét, Var- gyas Lajos és Lajtha László anyagát) most már a típusok és variánsok után kutasson.

Így tárult fel előtte egy jellegzetes alföldi típus. Eddig sajnos nem került nyomtatásban nyilvánosság elé ez az anyag Fontos része volt azonban Kálmán Lajos Kecskemét néprajzáról szóló 19(35-ben készült doktori disszertációjának. Egy korábbi összeállítás, amelyet Bárdos Lajos elimeréssel lektorált, kiadói gondok miatt nem jelenhetett meg. így másként kellett terjeszteni ezeket a dalokat: népdalcsokrok formájában kerültek az iskolai kórusok és az amatőr együttesek műsorára. Olykor hangulatos zongorakísérettel, stílusos feldolgozásban.

— Kodállyal együtt vallom — mondja Kálmán Lajos —, hogy a népdalra kell „a ruha” mely pótolhatja az elvesztett mezőt, eredeti környezetet. A nótás kíséret és előadási mód ellen azonban örökké harcolni kell. Az lenne a jó, ha Kodály nagyszerű Magyar népzene című sorozatát minél többen használnák. A magam feldolgozásaiban is Kodály a példaképem. Szeretném a népdalról való mondandómat ezekbe a kíséretekbe beleplántálni. Bartók művészetét is egy népdalfeldolgozással, a Falun című ciklussal tudtam legközelebb vinni kórusom tagjaihoz. Kodály elgondolását szeretném megvalósítani : a népdal szépségeivel megállítani a rohanó embereket, hogy erőt gyűjtsenek, felfrissüljenek lélekben is. Ez lehet a legszebb hivatása a mai ,ig- ricnek”, népdaltanítónak.

Kórusvezetésben sokat tanultam Nemesszeghy Lajostól. Ma is az a törekvésem, mint neki volt, hogy ezekben a művekben és a népzenében fellelhető szépséget és kulti- kumot megszólaltassam, közel vigyem a mai emberekhez.

I. M.

Bodó Béla:

Vallomás

1.

— Ilyenkor — mondja a barátom — hozzák a telefonszámlát. Valahogy el ne felejtsem kifizetni, családi botrány lesz belőle!

— Családi botrány?

— A kislányom tizenkilenc éves. Kék szeme van, tiszta, mint a nyugodt tó. Ö haragudna nagyon, ha kikapcsolnák a telefont.

— Én nem vagyok tizenkilenc éves, a szemem se kék, mégsem örülnék neki.

— Persze, de Zsuzsi és Pista mindennap többször is hívják egymást telefonon, Pista például elmondja: ilyen kék szeme nem volt még senkinek, mint Zsuzsinak — a telefonszámla pedig növekszik. S barátom mutatia a telefonszámlát. Nagy a végösszeg, valóban.

— Ez mind szerelem — mondja. Én kétszer telefonáltam egész hónapban a sógoréknak. A többi: szerelem. Nagy, lobogó szerelem:

— Hogy vagy?

— Szeretsz még?

A kérdés darabja egy forint. Kezdünk számolni, csak játékbői: tíz vallomás tíz forint, száz vallomás száz forint, ezer vallomás ezer forint. Hányszor mondják el egvmásnak a szerelmesek:

— Szeretlek, szeretlek...

Ez annyi mint...

2.

A fecskének mindig fekete frakkja van, fehér mellénnyel, a barátaim, a medvék többnyire barna bundát viselnek, az őz sem váltogatja a színét — csak nekünk gend, ha egyszer új ruhát csináltatunk, milyen színe legyen? A nők pontosan tudják, milyen szín, milyen fazon a divat még a gombokat is tudják, a bő szoknyát, a szűk szoknyát, rövidet, hosszút — a nők általában minden ráuik vonatkozó ügvet jól tudnak. Tehát új ruha kell, de nekem. Barna legyen, sötétkék,

szürke? Helyes új ruhában tisztelni a színházat, a koncertet, de milyen színben? Elhatározás kell ide, döntés: egy gonddal, ha jó gonddal is, több. — A régi mérték még megvan — mondja a szabó —, de azért most ismét megmérjük jó?

Veszi a cenliszalagját, felesége vár az adatokra, ő írja. Nevetek magamban. Mire kíváncsi? A vállam lett szélesebb? A lábam hosszabb? Megnőtt a karom, amióta nem csináltattam ruhát? Milyen tapintatos ravaszság. Mert a hasméretemre kíváncsi ő, megpocako- sodtam-e? Mondjam neki. voltam soványabb is, sőt, már rongyos is életemben? ________

F

. Tóth ®d/

Az életei köszöntőm

Az elmúlást csak énekelje más,

; én az életet köszöntőm —

I az őszi lombok rőt aranyával,

mely zizegve száll, ha köd jön, de virít is, mint kacér szivárvány és magasztal dús színekkel mindent, mi élő ezen a földön.

Az elmúlást csak énekelje más, nekem az ősz tiszta otthon, derű, fény, érzések sodra, árja és vér — bennünk hadd buzogjon! - termés, az élet, munkánk szüretje,

; lakodalom, dudák hangja —

! nekem az ősz az örök tanulság:

hitünk soha ki ne fogyjon!

Az elmúlást csak zengedezze más, fáradt szívemet kitárom — és bélésűdül min^'g új öröm, s győz a röpke perc-halálon,

AiViAVVVWWWVWyWN^VW^W»ACAAV\AAA^VWVVVVWWWv„L.VV'.y .

Ezt mondtam inkább:

— Hasban megvállasodtam ... Nevet.

Levettem válláról a terhet.

3.

így szól a tréfás ember a villamoson: „

— Megy ez a kocsi, kérem, a végállomásig?

A kalauz felkapja a fejét. Már hogyne menne! Minden kocsi elmegy a végállomásig, aztán megfordul, s megy a másik végállomásig. Ilyen a kocsik élete — filozofál, hogy visszaadja a buta tréfát.

— Rendben van — mondja az utas —, de ez a kocsi, amelyen most szerencsém van az ön helyeslése és jegyváltás mellett utazni, ez megy-e a végállomásig?

— Szívesen adom rá a becsületszavamat — mondja a kalauz.

Nézem embereimet, a tréfálkozókat. Jól van. Emlékszem, sötét napokra, gyilkos tekintetekre, gyanakvásra, félelemre, pincehomályra, lélekhomályra. Jól van most...

4.

Színházban vagyok. Jelenet. Bejő egy fiatalember, bejő egy nő, szerelmesek egymásba. Tudjuk ezt. az előző jelenetekből. Most szakítani akarnak — szerelmesek szeszélye —, de mi, a nézőtéren tudjuk: dehogyis szakítanak, a szerelem forró. Sőt: ahogvan ez törvény, megcsókolják majd egymást, itt, a nyílt színen, majd ezer néző előtt — noha a jelenet a darab szerint négyszemközt játszódik. De mégis előttünk ölelik át egymást, várjuk ezt, sőt, elvárjuk tőlük. Annyira várjuk — a darabíró érdeme a várakozás felkeltése —, hogy a hátam mögött ülők egyike hangosan megszólal:

— Na!

Mint aki azt mondja: gverünk, ne dacoljunk a végzettel. Mint aki azt mondja: ezt a csókot vártam, mert a színpadi szituáció már régen az enyém, tehát a csók is az enyém, vagy legalábbis nevemben adódik. Hátranézek: hát egv fiatalember a türe’metien. Hma a szemébe lóg. mellette egy kislány, szőke. Ügy látszik, a közbeszólót nem kellene nógatni.

Csók a színe- ’on. A fiatalember tapsol. A kislány is. Mindenki tapsot