Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-14 / 268. szám
Taktikai győzelem Miskolcon Kecskeméti Dózsa - Miskolci VSC 2:0 (1:0) dába Lutz belelépett és a labda nála is maradt. Néhány lépést tett vele, aztán nagy nyugalommal gurította a hálóba. 1:0. A gólra heves miskolci rohamok következtek, s a 43. percben Marosi beadását Demkó élesen fejelte a kapufára. Szünet után sem változott a játék képe, bár az első nagy gólhelyzetet most is a kecskemétiek hagyták ki. Kecskés lefutotta a védőket. élesen középre lőtt labdáját Pasek kapásból próbálta kapura továbbítani. de nem találta el a labdát. Néhány perc múlva Gór bravúros védése mentette meg a kecskeméti kaput a góltól. Molnár L. közeli nagy erejű lövését gyors vetődéssel csak kiütni tudta a kecskeméti kapus, s amikor másodszor a labdára dobta magát, a berobbanó Krompaszky csúnyán megrúgta. A kecskeméti kapust ápolni kellett. Űjabb hazai rohamok következtek, s a 61. percben Kosa hatalmas szabadrúgása csattant a kecskeméti kapufán. Az utolsó Biztos KTE-siker KECSKEMÉTI TE—BÉKÉSCSABAI MÁV 2:0 (1:0) Városi-pálya, 800 néző, vezette: Tóth F. KTE: Sebestyén — Tormási I., Franczkó, Gyurik — Dobó, Szőczey (Szabó II.) — Kovács, Mányoki, Porhanda, Bánhidi, Balatoni. Edző: Varga Béla. A KTE támadásaival indult a játék. A 4. percben Porhanda beadását Mányoki kapásból lőtte a léc fölé. A 10. percben Szőczey lehajolva fejelt és Szász lába a homlokát érte. A kecskeméti játékost le kellett cserélni. A 12. percben Porhanda 25 méMiskolc. 2500 néző, vezette: Borsos Kecskeméti Dózsa: Gór — Oláh. Lantos, Kreidli — Diószegi, Lutz, — Kecskés, Szabó, Makay, Pasek, Molnár. Edző: Piber István. Miskolci VSE: Rapcsák — Molnár L., Herr, Locker — Krompaszky, Kosa — Kunfalvi (Vodicska a 70. percben). Marosi (Kar- czagi az 56. percben), Molnár. Demkó, Sárközi. Edző: Szentmarjay Tibor. A hazai csapat nagy lendülettel kezdett, de a támadásai sorra elakadtak még a kecskeméti 16-os előtt. Szervezetten és ügye-: sen védekezett a Dózsa, s a megszerzett labdákat igyekeztek mindig jól megjátszani. A 10 percben Diószegit egy kemény belépésért sárga lappal figyelmeztette a játékvezető. Ezután a Dózsa is vezetett néhány támadást, de Pasek távoli lövésé nem talált célba, a gyors Molnárt pedig ketten is őrizték. A 25. percben a miskolci Molnár L. jutott szabadrúgáshoz. A 25. méterről küldött erős lövés el- suhant a kapu fölött. Mis- j kolci támadások közben a 36. percben egy gyors kecskeméti ellentámadás során vezetést szerzett a Dózsa. Szabó hosszú indítására két miskolci védő is futott, sikerült is megelőzniük Lutzot. de az elrúgott íab10 percben elfáradtak a hazaiak és a kecskeméti csapat vezetett több veszélyes támadást. A 83. percben Lutz futott fel a jobboldalon, beívelt labdáját Kecskés fejjel juttatta a hálóba. 2:0. A mérkőzés végéig a kecskeméti csapat volt támadásban. A Dózsa elsősorban taktikai vereséget mért ellenfelére A kecskeméti játékosok szorosan fogtak embert és szinte csírájában elfojtották a miskolci támadásokat. Igaz, többször volt a labda a hazaiak birtokában, de a veszélyesebb támadásokat mégis többnyire a kecskemétiek vezették, sőt gólokat is rúgtak. Gór kitűnően védett, s a csapat egyik lagjobb embere volt. Hibátlanul játszott a védelem is, s ebből a sorból is Lantos emelkedett Iá. Lutz és Molnár tel jesítménye emelhető még ki a kecskeméti csapatból, amelynek minden tagja taktikai feladatának megfelelt. A hazai csapatból Molnár L., Locker és Sárközi tűnt ki. mellélőtle. A 42. percben Porhanda átadását Bánhidi tisztán kapta, de közelről fölé emelte. Az 53. percben Franczkó lőtte mellé a 22 méteres szabadrúgást. Az 56. percben Szász lőtt mellé egy szabadrúgást. A 62. percben Gyurik távoli lövése suhant el a kapufa mellett. A 66. percben nagy kavarodás támadt a MÁV kapuja előtt és Kovács közelről a hálóba lőtte a labdát. 2:0. A 75. percben Bánhidi pattogós lövését szépen védte a kapus. A 83. percben na^ __ m aradt kihasználatlanul: Balatoni már átemelte a labdát a kifutó kapus fölött, de Gaái I. a gólvonalon elérte és szögletre mentett. A 85. percben Porhanda labdáját Bánhidi kapura fejelte, de a kapus mentett. A mérkőzés alacsony színvonalú volt, a KTE végig nagy fölényben játszott. Jók: Tormási I., Franczkó, Dobó, Mányoki, illetve Szerb és Gaál I. Ifjúsági eredmény: 2:0 a KTE javára. I ít *■ §§ mm i* mwmm ■>w y, '/>> i v* ' í< i Hlííjsüsüiül A KTE második gólja. Kovács lövése éppen „befért” a léc mellett. pH • f&mm az nb i. b. Állása 1. Szolnok 2. Haladás 3. Pénzű. 4. M. DAC 5. Bp. Sp. 8. Dorog 7. Dunaujv. 14 6 8. Kecském. 14 5 9. MA VÁG 14 5 10. B.-csaba 14 5 3 11. Eger 14 3 7 12. Oroszl. 14 4 4 13. Szekszárd 14 4 4 6 19-28 12 14. Miskolc 14 4 4 8 11-21 12 15. Debrecen 14 4 3 7 11-17 11 1«. Volán 14 3 3 8 13-23 9 17. V.-palota 14 3 3 8 10-20 9 18. Előre 14 1 5 8 8-27 7 Debrecen—Ganz-MAVAG 1:0 BKV Előre—Eger 1 :l Szekszárd—Volán SC 1:0 Oroszlány—Dorog 1:1 Haladás VSE—Dunaújváros 2:1 Pénzügyőr SE—Békéscsaba 1:0 Szolnoki MTE—Várpalota 4:1 AZ NB I. ALLASA Nem sikerült a pontszerzés BÉKÉSCSABAI VTSK—KISKUNHALASI MEDOSZ 2:0 (2:0) teres szabadrúgását védte a kapus. A 13. percben Dobó ívelt előre és a rosz- szul kifutó kapus mellett Mányoki a hálóba fejelt. 1:0. A 21. és a 25. percben csak szögleteket ért el a KTE. A 29. percben Hajdú 25 méteres szabadrúgását Sebestyén kiöklözte. A 35. percben újabb 25 méteres | szabadrúgáshoz jutott a MÁV. s ezt Szász csúnyán 14 9 1 4 29-14 19 14 1 5 2 29-16 19 14 7 5 2 19-14 19 14 7 4 3 19-13 18 14 6 5 3 23-19 17 j 14 6 4 4 27-19 16 ! 4 4 19-12 16 6 3 17-13 16 4 5 21-16 14 6 14-15 13 Békéscsaba, 400 néző, vezette : Tóth B. Békéscsaba: Bugár — Harmati, Fábián, Kalcsó — Laczó, Simon — Trefil (Varga M.), Zahorán, Han- csák, Lipták, Bunda (Varga B.). Edző: Szombati György. Kiskunhalasi MEDOSZ: Dömény — Juhász, Kocsis, Tóth IV. — Lévai, Mészáros — Szőke, (Daróczi), (Jäger), Vaszari, Karsai, Csányi, Oláh. Edző: Vi- rágh István. A mérkőzés elején mindkét oldalon veszélyes támadásokat láttak. A 10. percben egy ártatlan helyzetben Juhász kezére pattant a labda, s a játékvezető túl szigorúan 11-est ítélt. A büntetőt Zahorán j értékesítette. 1:0. Ezután a i halasi csapat ellentámadásokkal próbálkozott, a 39. percben mégis újabb gólt lőtt a hazai csapat. A lesgyanús helyzetben levő Lipták kiugrott és a tehetetlen kapus mellett a jobb sarokba lőtt. 2:0. A kétgólos vezetés, nagyon kedvét szegte a halasi csapatnak, s a félidőig már nem is tudtak újítani. Szünet után Szőke helyett Daróczi állt be, aki azonban már 5 perces játék után megsérült és helyére újabb cserével Jäger jött be a pályára. Támadott a kiskunhalasi csapat s először Oláh, majd Karsai előtt nyílt gólszerzési alkalom, a védők azonban az utolsó pillanatban mindig közbe tudtak lépni. A” 5(5. percben Juhász szabálytalansága miatt sárgalapot kapott. A 66. perc1. FTC 9 6 1 2 21-13 13 2. Ü. Dózsa 9 8 — 3 18-8 12 3. Vasas 9 5 2 2 18-10 12 4. Honvéd 9 4 4 1 14-7 12 5. MTK 9 4 4 1 14-10 12 6. ETO 9 5 1 3 19-16 11 7. Videoton 9 4 2 3 15-12 10 8. Csepel 9 2 5 2 16-14 9 9. ZTE 9 4 1 4 10-8 9 10. Tatai). 9 3 3 3 11-13 9 11. SZEOI. 9 2 3 4 10-17 7 12. Egyetért. 9 2 3 4 9-18 7 13. SBTC 9 3 — 6 oe 6 1 4. Kofiló 9 1 4 4 9-17 6 15. DVTR 9 1 3 5 7-14 5 18. Pécs 9 — 4 5 3-13 4 Videoton—MIK 2:0 Újpesti Dózsa—Tatabánya 3:1 Ferencváros—Csepel 3:2 Rába ETO— B;j. Honvéd 1:1 Szegedi EOL—Salgótarján 2:0 Zalaegerszegi TE—Pécsi D. 1:0 Diósgyőr—Komló 2:2 ben Jäger 20 méteres szabadrúgását a békéscsabai kapus nagy bravúrral hárította. A látottak alapján a mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfél volt a Kiskunhalas, s a hazaiak csak egy vitatható büntetőből és egy ugyancsak kétes értékű lesgóllal szerezték meg a győzelmet. Jók: Fábián, Laczó, Hancsák, Simon, Zahorán, illetve Dömény, Tóth IV., Kocsis, Csányi. Szálai László NB H. KT.I.ETI CSOPORT Kosárlabda Bajai Bácska Fosztó—Kecskeméti Petőfi 74:72 (42:37) 1. MGM U3 9 3 1 22-? 21 2. Budafok 13 8 2 3 27-16 13 3. SZVSE l# 7 4 2 16-9 18 4. Bp. Épít. 13 5 6 2 17-12 16 5. III. kér. 13 6 4 3 18-18 16 6. Sz. Dózsa 13 5 4 4 17-11 14 7. FÖSPED 13 5 4 4 14-10 14 8. Láng 13 4 6 3 15-14 14 9. Cegléd 13 3 6 4 16-16 12 10. Gyula 13 2 7 4 14-18 11 11. Kkhalas 13 5 1 7 14-20 11 12. DEAC 13 2 5 6 13-18 9 13. Sz. MÁV 13 2 5 6 9-17 9 14. H.-böször. 13 3 3 7 11-20 9 lő. KISTEXT 13 1 6 6 6-14 8 16. BVTSK 13 2 4 7 13-22 8 Gyulai M.—Szolnoki MÁV 0:0 Budafoki MTE—FÖSPED Sz. 1:1 Ceglédi VSE—Szegedi D. 0:0 Hajdúböször. B.—KISTEXT 1:0 Szegedi VSE—ni. kér. 2:2 MGM-Debrecen—Bp. Építők 3:2 Debreceni EAC—Vasas Gáng 2:2 Több gólt is lőhettek volea a bajalak BAJAI VASAS MTE—MAGNEZIT 2:0 (1:0) Baja, £00 néző. Vezette: Csatári. Bajai Vasas MTE: Majz- linger — Fodor, Márity, Viszmeg,, Laki — Burtulov (Miokovics), Rónai — Kovács, Kemény, Pálmai II., Pálmai I. Edző Csongor János. A 6. percben a bajai kapu előtt alakult ki helyzet, de a tömörülésben Viszmeg tisztázott. Ezután az MTE támadott, de sok volt a pontatlan átadás. A 11. percben 20 méteres szabadrúgásból Pálmai II. a kapu mellé lőtt. A 16. percben baloldali szöglet után Márity gólt fejelt, de a játékvezető a kapus akadályozását látta. A 20 nercben nagy kavarodás támadt a Magnezit kapuja előtt, végül a védők mentettek. A 30. percben Pálmai II. kapásból lőtt mellé. A 39. percben Fodor futott fel a jobbszélen. Belőtt labdáját Kemény a hálóba fejelte. 1:0. A második félidő nagy bajai rohamokkal indult. A 46. percben Pálmai I. fölé lőtt. Az 51. percben Pálmai I. elől szögletre mentettek. A 63. percben Márity jó labdáját Kemény elhibázta. A 71. percben Pálmai II. lövését védte a kapus. A 79. percben Kovács beadását a kapus a lécre öklözte és a lepattanó labdát Kemény a hálóba vágta. 2:0. A 80. percben Pálmai II. ugrott ki, de hosszan szöktette magát. A 85. percben Kemény már a kapust is kicselezte, de lövését a gól vonalon mentették. jók: Fodor. Márity Pálrnai 1 NB I. férfi. Baja. Vezette: Cziffra. Kitter. Bajai Bácska: Kovács (22), Ágfclvi (11) — Baumert (—) — Karácsonyi (6), Rát.vay (21). Csere: Brassói (4), Kancsár (4), Müller (A). Edző: Tax Imre. K. Petőfi: Kovács (13), Tóvh — Szubolyin (12) — Gál (20), Farkas (19). Csere: Szabó (4), Csányi (2), Ruszkai (2). 'A bajai csapat szerezte meg a labdát és Kovács dobta az első kosarat. Ezután igen érdekes és nagyon sportszerű játék alakult ki a rangadón. Mindkét csapat nagyon jól védekezett. Az 5. percben 10:10 volt az állás, majd Rátvay jó dobósorozatával 18:12 arányban a Bácska I vezetett és ezt az 5—6 pontos előnyt tartották a félidőig. A második félidőben csökkent az iram és a színvonal is esett, de az eredmény mindvégig szoros volt. Felváltva vezettek a csapatok 1—2 ponttal. A 17. percben a Petőfi vezetett 69:66 arányban, de ezt nem tudták tartani. Az utolsó másodpercekben 74:71 volt az állás a Bácska javára, amikor a Petőfi büntetőhöz jutott. Kovács az elsőt bedobta, majd a másodikat háromszor újradobatták a játékvezetők Totónyeremények A 46. heti totónjreremé- nyek az illeték levonása után a következők: 13 találatos 22 db, nyereményük egyenként 40 221 Ft. Ebből 13 plusz 1 találatos 4 db. a nyeremény és a jutalom együtt 260 994 Ft, 12 találatos 630 db, nyereményük 936 Ft. 11 találatos 7719 db, nyereményük 76 Ft. 10 találatos 48 406 db, nyereményük 20 Ft. ■\ tellí;'úi «ős sz-T-ény j 1, 1, 1, 1, 1, x, x, 1, 1. 1. 1 4. 2. x. ? belépés miatt. Végül a lepattant labdát a Petőfi szerezte meg, de nem tudták bedobni. A megyei rangadón elsősorban a példásan sportszerű játékot kell kiemelnünk és a kitűnő játékvezetést Jók: Agfalvi, Kovács, Rátvay, illetve: Farkas, Csányi, Szubotyin és Kovács. MTK—Kecskeméti Dózsa 66:46 (29:24) NB I. női. Bp.. Kun Béla tér. V.: Dékei, Gergely. L'd.: Szilágyi 17, Nagy M. 14, ill.: Táczi-Szabó 10. Egy félidőn át jól tartotta magát a kecskeméti csapat. Mezőberényi ÁFÉSZ— Kkfházi Vasas 50:18 (22:16) NB II. női. MezőberényJ V.: Halász, Lipták. Kkfházi Vasas: Kis —• Ferencz (7), Fekete (3) — Vígh (3) — Tóth (2), Szabó (2), Pálinkás (1). Kkfházi Lenin TSZ SK-J Gyulai Spart. 89:49 (10:27» NB II. férfi. Ld.: Bódi 23, Kerék 18, Mészáros 18, Nádasdi 15, Csáki 13. PETŐFI VFPf A Maevír szocialista Man4 3Dárt Bács-Klskur- n >y?j adottság# Főszerkeszt'- d; weither Dánle# pels'll# t Bác? di - - > 21 lapkiadó Váll* lat Fele 16 tíadó: Preisíinea* Andráa leaztfato SzerkesPM/Vség: Kecskemet városi .'anácshá* Telefon: IS 619 »2-510 Szerkes'.ii nrittsáe: ü-OSfc Kiad oh4 varai? Kecském•- - o?,isáL cói ij* Telefon 70S Terjeszt* e M levrjr Po«ta Előfizetne» ^ * ituyl oosta- vatalokn^ tcazbecr <ne Előfizetés- lfj ?\ jnai/f* 20.— o»int Jv>st3utaKan von. ^aiamín- n«- utalássai a KHl »5—9f 18? t>én?f o rop 'rp 4 P*»tAf V v tjfvi , x - < -* Telefon • ’3-729 Index: 25 0ú5